2018. december 21. péntek 08:00

A kockázat

Földi László

„Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Ilyen nagy jelentőségű tudományos jutalmat e poetikus ifjúkorban megszerezni példátlan és nagyszerű teljesítmény, még akkor is, ha egyesek előtt talán szépséghibának tűnik majd, ha Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makaó nevű kártyajátékon nyerte el Noah Bertinus professzortól (…)”
(Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó)

A szerencsejáték, az idézetből is látható, túl sok kockázatot rejt. Egy kaszinóban a rulettasztalnál lehet úgy dönteni, hogy a pénzünk felét a rouge (piros), míg a másik felét a black (fekete) mezőre tesszük. Ebből az következik, hogy nem veszítünk, hisz bármelyik tét nyer, duplán fizet, tehát visszakapjuk „befektetésünket”. Ugyanakkor éppen ezért nem is nyerünk semmit.

Jelentős nyereményre szert tenni akkor tudunk, ha vagy a rouge-t, vagy a ­blacket választjuk, kockáztatva, hogy már ez első körben elveszítjük az összes felrakott pénzünket. A befektetési biztonság csupán ötvenszázalékos. A rizikóvállalás csökkenti a biztonságot. A biztonságra törekvés viszont minimalizálja, illetve teljes egészében kizárhatja a kockázatot.

A politika művészetének egyik lényeges kritériuma a kockázatvállalás képességének a kezelése. A legritkább esetben van lehetőség egy-egy politikai döntést megelőzően, hogy a zsetonok felét az egyik stratégára, míg a másik felét annak ellentétes verziójára pakolják. Vagyis a politikában egyféle döntés hozható egy-egy témával, kihívással vagy éppen konfliktushelyzettel kapcsolatban.

A kockázatelemzés – mint előkészítő szakasz – éppen ezért mindent megelőz. A vágyak egyébként is testidegen fogalmak, hiszen a politika a realitásokra, kevésbé az absztrakciókra épül. A biztonságra törekvés nem lehetősége a társadalmat vezető, irányító politikusoknak, hanem alapértelmezett kötelességük.

Ettől eltérni a dolog filozófiájából adódóan csak akkor lehet, ha a stratégiai cél maga a biztonság lebontása. Más szóval, előkészület egy konfliktusos helyzetre, amelyet történelmi értelemben háborúnak hívunk. Olyan érdekérvényesítési forma ez, amely átgondolt és stratégiailag felépített, de mégis rendkívüli kockázatot magában hordozó célirány.

A területszerzés, a befolyásnövelés, az ellenfél térdre kényszerítése és a saját uralom megszilárdítása többlépcsős folyamat. Nem zárható ki, hogy a megtervezett lépések bármelyik pontján a kockázatvállaló újraértékeli az elképzelését, és eláll a végső – sok áldozattal járó – összecsapástól. Akkor teszi meg, ha kiderül, hogy az ellenfél erejét alábecsülte, vagy a saját lehetőségét értékelte irreálisan.

A béke garantálása a biztonság meglétén és annak erősítésén múlik. Ugyanakkor napjaink történései egy globális konfliktus irányába mutatnak. Elemei között megtalálhatók a túlzott gazdasági verseny, a katonai kiadások növeléséből következő fegyveres konfliktus realitása, vagy a ma még legkevésbé érzékelhető negyedik generációs hadművelet egyes elemeinek fokozott jelenléte a mindennapjainkban.

Mert bármilyen céllal is vesznek rá milliókat arra, hogy elhagyják szülőföldjüket és idegen világban keressék a boldogulásukat, olyan tévút ez, amelynek a következménye a tettlegességig fajuló konfliktus lesz az idegenek és az őslakosok között.

Azok a politikai erők, akik ellenzéki szerepben eltökélten és ­észszerű magyarázat nélkül csak obstruálni tudnak, emelik az adott társadalom kockázati kihívásait. A szerencsejáték szabályai szerint élnek és cselekszenek, olyan korban, amikor egy ország biztonságát egyedül a belső konszolidáció garantálhatja.

A szakmai cselekvés és lépések kiszámíthatók, az ösztönös „géprombolás” viszont elvezet a pusztítást akarók érdekeihez. Egyre nyilvánvalóbb, hogy világunk elérkezett ahhoz az alapkérdéshez, béke, vagyis biztonság vagy fegyveres háború, azaz kockázatvállalás lesz a következő évtized történése. Rossz érzés azt prognosztizálni pár nappal karácsony előtt, hogy a jelek a gonosz akaratát látszanak beteljesíteni.

Az emberiség nagy veszélyben van. Ennek legfőbb oka, hogy azok, akik bírják a választók bizalmát, vagyis a politikai elitből jó néhányan, félreértve saját szerepüket, akarattal vagy akaratlanul is együttműködővé váltak a közelgő katasztrófa előidézésében. Annak érdekében, hogy az elvetemültség mégse érjen célt, vissza kell állítani az alapvédelmet jelentő biztonságot.

Félre kell tenni azt a hamis illúziót, hogy van részleges biztonság, és ezzel is lehet a többség védelmét garantálni. Csak a teljes biztonság létezik, és annak következetes betartatása.

A törvényt érvényesíteni kell akkor is, ha valaki a piros lámpánál akar átszaladni, ha okmányok nélkül készül átlépni államhatárokat, vagy a szolgálatát teljesítő rendőrre támad. A biztonság csak globálisan, következetesen és egyértelműen értelmezhető. Sem kóborló tömegek, sem fanatikus merénylők, sem pedig felbérelt utcai huligánok nem vonhatják kétségbe a rendet garantáló biztonság formai elemeit.

A politikus – legyen kormányon vagy ellenzékben – köteles a többség érdekében mindennek érvényt szerezni. A biztonság az emberek életének leginkább látható és kezelhető körülménye. Aki ezt kétségbe vonja, illetve tetteivel megsérti, figyelmen kívül hagyja, számolnia kell annak következményeivel.

A rend megtartása és főként annak betartatása nem alku és spekuláció tárgya. Az erélytelen bizonytalanság rövid távú taktikai sikere veszélyezteti a biztonság stratégiai értékeit. A bűnelkövetőt önbizalommal telíti, míg a rendvédelmet elbizonytalanítja. Az apró eróziók pedig gátszakadást idézhetnek elő az idő előrehaladtával.

Ezért ami szent karácsony előestéjén, Magyarország utcáin provokáció formájában megjelent, egyértelműen jelzi, hogy eddigi biztonságosnak hitt életünk komoly kockázattal szembesült.

Engedni az erjesztő támadásnak, vagy az elején világossá tenni, hogy a provokátorok irányítói tévednek, ha azt hiszik, hogy sikert érhetnek el, ez ma a kérdés.

A magam nevében osztom az idősebb Cato (Marcus Porcius Cato, élt Krisztus előtt a II. században) szavait: „Egyébként pedig úgy vélem, hogy Karthágót el kell pusztítani.”