Közlemény

Tisztelt Támogatóink!

A CÖF – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány felhívja a figyelmet arra, hogy az Alapítvány elszámolásához sem a Népszavának, sem a baloldali sajtó túlbuzgó szereplőinek, sőt még a be nem jegyzett Együtt 2014 Egyesületnek sincs semmi köze.
Kampányunk lényege, hogy a múlt ország rontó figuráit keresztyéni szellemiséggel megóvjuk az újabb, polgáraink ellen irányuló cselekedeteiktől, országunk újabb tönkretételétől.

Néhány sajtóorgánumban megjelenő, a CÖF alapító szóvivőit ért támadások egytől – egyig hazugságok, csúsztatások, a CÖF vezetői azokat visszautasítják.

Az adományok szépen gyűlnek és a velük történő elszámolás a jogszabályok szerint és az adományozók felé is megtörténik.

A hozzánk érkező levelekből látjuk, hogy ismeretterjesztő kampányunk elnyerte támogatóink tetszését. A Békemenet tagjait és minden, lelki közösségünkhöz tartozó polgártársunkat kérjük, hogy továbbra is segítsék adományaikkal a legitim demokráciánk megvédését.

CÖF Vezetőség

Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!