Ferenc! Ami késik, nem múlik!

Hazánk történelme bizonyította, hogy a józan többségre támaszkodva a magyar nép akarata mindig teljesült. Így volt ez 1956 után, az 1989-90-es elkerülhetetlen változások során is.

A normális helyzetértékelés megtanított bennünket, miszerint a társadalom többsége a legalkalmasabb arra, hogy helyes utat válasszon.

Ez a helyzet akkor is, ha egy bukott politikus minden áron mártíromságot színlelve hősnek képzeli magát.

Ferenc azt a büntetést tölti, amely politikai értelemben életfogytiglannak tekinthető. Személye fölött a választópolgárok hozták meg az ítéletet. Sorozatos „kegyelmi beadványait” 2022-ben negyedik alkalommal a nemzet többsége utasította el.

A civil társadalom összekovácsolt ereje kemény dió, fenyegetéssel nem lehet fel- és megtörni. Sőt! Az igazságszolgáltatás legitimitásának fenyegetése megerősítése annak, hogy mindent egy kézben tartani, mint 2006-ban, csak elvetemült eszközökkel lehetséges.

Sok kis Gyurcsány Ferencre nincs szükségünk, kinyilvánított tény, hogy belőle egy is sok. Tudjuk, hogy nemzetünk jövőjét sok kis magyar születése jelentheti, akik felnőtté válásuk során élőképen láthatják, hogy a szükségszerű bocsánatkérés elmaradása a közerkölcs tagadását jelenti.

Álcivil szervezetekkel, árnyékkormánnyal, külföldi beavatkozások szervezésével ma már nem lehet eljutni a kormányzásig. Ehhez több kell, minimum a nemzet többségének szimpátiája. A politikai és gazdasági csődök Ferenc által vezetett csapata leszerepelt. Bűneik lajstroma egyre növekszik. A DK puccsban fogant léte kiteljesült abban, hogy szinte a teljes ellenzéket kötelező sorozás alá vetette.

A dráma előjátékának tekinthető, hogy így csak Ferenc-féle ajánlat van és ezt úgy jelentetik meg, hogy az egyébként sikeres influenszereket politikai bábuként mozgatják. Mostmár a demokratikus többség oldaláról is jól látszik, hogy az ellenzékiségnek drámai fordulatot kell végrehajtania. Új, tiszta szellemiségre van szükség, alapállás szerint minden magyarnak a hazáját együtt kell védeni. Ez nem zárja ki, hogy a kulturált politikai magatartással párosuljon a versenyszellem. Ferencnek ez azt jelentené, hogy ami késik, nem múlik.

A jogállamiság a demokratikus választások garanciájával biztosítható. Világosan fogalmazva, Európa és hazánk jövőjére 2024 júniusában választópolgáraink adnak iránymutatást, ugyanakkor biztosra vehetjük, hogy az influenszerek is ide tartoznak.

Csizmadia László
a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!