Olvasóink írták

T. CÖF!

Fel vagyok háborodva amióta özönlenek az emberek országunkba és országunkon keresztül. Már az első héten a FB-on hozzászóltam, hogy ez egy szervezett dolog csak a hülye nem látja. Véleményem az volt és most is az, hogy nem kellett volna senkire sem várni hanem azonnal visszaküldeni, szállítani – összefogva más országokkal – az embereket a saját országukba.
Ez a szemét Bilderberg Csoport és az őket támogató pénzéhes társaságok ötlötték ki ezt az egész dolgot, mert már nem elég nekik az a haszon amit kapnak és eddig elértek. Most kitalálták, hogy tönkre teszi Európát, behozzák az idegen, olcsó munkaerőt itt letörik a béreket, megdöntik a kormányokat, hisz mit is szokott mondani Amerika: „ott dönt kormányt ahol csak akar”!

Ezeket az embereket próbálják elfogadtatni velünk, hogy „szegények”, ez egyáltalán nem igaz, csak a lelkiismeretünkre akarnak hatni. Miből van ezeknek az embereknek akkora vagyonuk, hogy idáig eljussanak a legújabb szerelésekben, a legmodernebb telefonokkal, amivel tartják a kapcsolatot a megbízókkal a beépített emberekkel, akik adják nekik a tippeket. Már annyira megy a dolog, hogy nincsenek megelégedve az ellátással. Ki a fészkes fene hívta őket ide az országba. Mégis mit gondoltak, hogy az általunk termelt javakból mi majd hónapokig eltartjuk őket! Még most is azt mondom, hogy mielőbb ki kell ezeket az embereket toloncolni az országból, mert ezt már Szt. István sem tűrné el ha élne!!!!!
Nem azért harcolták ki őseink a kedvezményeket, hogy most idegen népek miatt elveszítsük és gyermekeink, unokáink majd rabszolga módon éljenek, kiszolgáltatva az idegen rasszoknak.

Azok az emberek akik még segítenek is ezeket ellátni, nem gondolják végig, hogy ennek mi lesz az eredménye. Előbb utóbb meg fognak történni az összeütközések, hisz már lehet hallani, hogy rendőröket is megtámadnak. Ezek az emberek soha nem fognak beilleszkedni az adott országba ahol letelepednek, mert egészen más kultúrkörből jöttek, ez látszik a be- ill. átvonulásukban is, olyanok mint egy rabló banda, elszórják azokat a dolgokat amire már nincs szükségük, eszükbe sem jut, hogy mit terjeszthetnek stb. Erről nagyon sokat lehetne beszélni. Itt kell megemlíteni, hogy nekünk is vannak szegényeink azokat kell felhoznunk egy bizonyos szintre. Most kezd az ország egy kicsit jobb helyzetbe kerülni – persze ez sem tetszik az uraknak – és ezzel is agyon akarnak bennünket vágni. Akkor még nem beszéltem az egészségügyről, a betegellátásról ahol igen sok a probléma. Ezt a közelemben élőktől, akik az egészségügyben dolgoznak napi szinten hallom és akkor idegeneket kezelünk, mi pedig fél napokat, napokat ülünk és várunk a kezelésekre, szállításokra!!!!
Nem beszélve arról, hogy alig jönnek nők és gyerekek, csak fiatal erős, azt lehet mondani, hogy hadra fogható férfiak. Nekünk ezt nem kellene tűrnünk, valamit tenni kell mielőbb mert késő lesz. Ha megint homokba dugjuk a fejünket és mindent eltűrünk, várunk az EU-ra aki már lepaktált ezt az egészet intéző hatalommal, jön a rabszolgaság, népirtás, nem csak gyógyszerekkel ami nélkül már szerintük élni sem lehet, ami még sokkal pusztítóbb lesz mint a szocializmus-kommunizmus volt.
Most már hónapok óta mást sem hallunk, csak össze kell ülni, össze kéni hívni, stb. hát kik ezek az emberek akik ott ülnek az EU-ba és felveszik a magas fizetéseket. Most látszik, hogy kik ezek, soknak semmiféle iskolai végzettsége, de még józan paraszti esze sincs ahhoz a beosztáshoz amibe a pénzhatalom beültette őket.
Annyira mérges és felindult vagyok, hogy jóformán idegességemben a fogalmazás is nehezemre esik! Be is fejezem, mert remeg az egész belső részem!!!
Mi lenne ha egy óriási utcai tüntetést tartanánk a bevándorlás és az EU tehetetlensége ellen????!!!!
Üdvözlettel:
K.E.

_____________________________________________

Tisztelettel egyetertesunket fejezzuk ki a Szövegertelmezes iras minden egyes mondataval !
Solyom Laszlonak nem ment Neki senki !
A hozzajuk tartozo hirportalok – mediumok hasznaltak ki allattomos modon mint MINDIG !! a masok nehez helyzetet kihasznalva !!
!! Nem !! Itt a Media reklam hazugsagai jelentek meg Solyom Laszlo vedelmere ! De mitöl kellett vedeniuk !! Mi tudjuk !! : az Igazsagra elöbb – utobb feny derul !!! Mint a szövegben megemlitett hösies – magyarsagert tetteiert !!
AKKOR nem !! de MOST kimondhatjuk !! : ismerjuk meg ki is a Solyom Laszlo !!
TISZTELETTEL ES KÖSZÖNETTEL : ISTEN ALDASA MINDENNAPJAIKON !!
ISTENT : KERVE – HALATADVA – DICSÖITVE !!
ISTENUNK NEM HAGY EL !! UGY LEGYEN !!

K.L.

_______________________________________________

Tisztelt Barátaim!

Sólyom Lászlóról csak annyit-és ezt velem együtt még nagyon sokan valljuk-, hogy a kozmopolita liberális világ embere, aki nem véletlenül kerülhetett be a közhatalom csúcsára,aki minden lépésében, a liberálisok iránymutatása szerint cselekedett.
Nem kívánom más szavakkal, jelzőkkel illetni. Egy szürke, tőke felé szervilis, megfelelni akaró karakter nélküli ember.
V.G.V.

_______________________________________________

MIÉRT NEM LÉP A KORMÁNY ?
A VISSZATOLONCOLÁSSAL?
Sz.-né J.

Osztrák lap: a kihallgatott bevándorlók nagy része azt állítja, amerikai szervezetektől kaptak pénzt útjukhoz
Bombaként robbant a hír egy osztrák folyóirat hasábjain, ahol megírták, hogy a kihallgatott bevándorlók nagy része azt állítja, amerikai szervezeteken keresztül jutottak hozzá ahhoz a pénzhez, amiből az európai kontinensig eljutottak.
Az elmúlt hónapokban az osztrák „menekült”táborokban megtöbbszöröződött a kontinensfoglalók száma. A katonai titkosszolgálat és a rendőrség külön munkacsoportot hozott létre, a hogy a táborokba elhelyezett betántorgókat kihallgassák. Ausztria komolyan veszi a menekültáradattal járó veszélyeket, és megpróbál mindenkit átvilágítani, mielőtt átpasszolná a kis jövevényeket a tótoknak, hogy azok a még magyarlakta területeket hígítsák velük elfogadná a menedékkérők benyújtott kérelmeit. Csak a traiskircheni táborban több mint száz hivatásos rendőrt állítottak szolgálatba, hogy kihallgassák a bevándorlókat.
Százezrek vannak még úton, milliók indulásra készen
A vallomások alapján megdöbbentő információkhoz jutott hozzá az osztrák titkosszolgálat és a rendőrség. Az afrikai bevándorlók többsége azt állította, hogy különböző amerikai szervezeteken keresztül jutottak hozzá ahhoz a pénzhez, amiből az Európai Unió területére utaztak – írta az osztrák Direkt folyóirat.
A bevándorlók az utazásuk során ezerötszáz és tizenötezer dollár közötti összeget költenek el az embercsempészetre és az egyéb kiadásokra. Ez az indulási és érkezési ponttól illetve az útvonaltól függ. A szállítás Líbiából a legdrágább, ahol az embercsempészetet az Iszlám Állam terrorszervezet irányítja és nem szégyell akár 10 ezer dollárt is elkérni egy afrikai bevándorlótól – írta a felvidéki Medzicas.
Az afrikai bevándorlók többsége fiatal férfi, akik hazájukban havi pár száz dollárnál többet nem keresnek. Vajon honnan van erre pénzük? – teszi fel a jogos kérdést a Direkt.
Az osztrák folyóirat állítása szerint megbízható hírforrásból jutott hozzá információhoz, ami bizonyítja azt az állítást, hogy amerikai szervezetek által létrehozott hálózatokon keresztül folyamatos az észak-afrikai bevándorlók szállítása az európai országokba.
Ezeket a csempészutakat a fekete kontinensen legtöbb esetben az Al-Kaida valamelyik ága illetve az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellenőrzi.
Az Egyesült Államok ezzel két legyet üt egy csapásra: bevándorlók százezreit juttatja Afrikából Európába, és a terrorszervezeteknek is biztosít anyagi bevételt.
Az osztrák hírforrás megjegyzése szerint ugyanazok a bajkeverők állnak a háttérben, akik egy évvel ezelőtt az ukrajnai Majdant szervezték meg.

________________________________________________

Döbbenetes!

Élhetetlenné válik Amerika???
Éhínség és vízhiány ??!!
Hiába a hatalmas haderő, a látványos gazdasági sikerek, a napi szinten ezertonna szám nyomtatott petrodollár, az USA mégis haldoklik. Nem egy másik hadsereg győzte le, hanem az általa kizsákmányolt, és igába hajtott természet.
Az Egyesült Államok nyugati felében irtózatos szárazság, és annak nyomában súlyos tűzvészek pusztítanak.
Kaliforniában már korlátozzák a vízfogyasztást, egyre gyorsuló ütemben folyik az elsivatagosodás.
Amerika középső részén a hatalmas földalatti vízgyűjtő lencse amely a legutolsó jégkorszakban vízzárványként maradt hátra 80%-ban már kiapadt. Ezáltal az USA éléskamrájának tartott közép-nyugat mezőgazdasága öntözés hiányában megszűnik.
A Hover gát által a Colorado folyón kialakított hatalmas tó vízmennyisége alig a harmadára apadt. A Colorádó folyó már nem éri el a Csendes óceánt, torkolata kiszáradt, a folyó a torkolattól már jó
száz kilométerre „megszűnt”!!!
Mindehhez vegyük hozzá a délről történő latin bevándorlást, és a feketék egyre súlyosabb demográfiai növekedését is.
Most pedig: „A méhek több mint 40 százaléka elpusztult tavaly Amerikában. Öt méhkolóniából több mint kettő kipusztult tavaly az Egyesült Államokban, a szakembereket az döbbentette meg leginkább, hogy a legnagyobb pusztulás éppen nyáron történt – derült ki egy szövetségi felmérésből. 2014 áprilisa óta az amerikai méhészek méhkolóniáik 42,1 százalékát veszítették el, ami az utóbbi öt év második legkiugróbb méhpusztulásának számít – mutatta ki az amerikai mezőgazdasági minisztérium számára készült, szerdán nyilvánosságra hozott felmérés, amely a méhészek közreműködésével zajlott. Összehasonlításként: 2013 és 2014 között 34,2 százalékos volt az amerikai méhpopuláció pusztulása. A friss felméréshez mintegy 6100 méhésztől kaptak adatokat, akik 400 ezer kaptárral rendelkeznek, ami az amerikai méhkolóniák 15,5 százalékát teszi ki. Oklahomában, Illinoisban, Iowában, Delaware-ban, Marylandben, Pennsylvaniában, Maine-ben és Wisconsinban a kaptárok több mint 60 százaléka kihalt 2014 áprilisa óta. (MTI)”
Albert Einstein: „Ha a méhek eltűnnek, az emberiségnek alig négy éve
van a kipusztulásig” Ugyanis a méhek végzik az ember által termelt, és elfogyasztott kultúrnövények beporzásának mintegy 98%-t! Helyettesíteni, pótolni ezt a „munkát” pedig semmivel sem lehet!!!
Amerika hamarosan egy hatalmas éhség, és szomjúságlázadásnak fog elébe nézni. Ez elkerülhetetlen. Nincs az a szuperhadsereg tankokkal, repülőkkel, hadihajókkal amely ezt megtudná gátolni. Hiába építik a hatalmas FEMA táboraikat, hiába Denver új repterén a „Noé Bárkájának” nevezett szupertitkos óriási „túlélőbunker”, ezek csak ideig óráig tudnak menedéket nyújtani a kiválasztott nagyon keveseknek, és elzárni a táborokba a lázongókat.
Ugyanis az azokat őrző katonák is éhesek és szomjasak lesznek. A hadsereget is etetni kell/ene. Csak éppen nem lesz miből.
Minden ellenpropaganda, hazugság, csúsztatás, és melldöngetés ellenére ez a folyamat már visszafordíthatatlanná vált.
Haldoklik az óriás, és csupán már agóniájában csapdos szerte széjjel.

?????? ! ????? !! ?????? !!!

Mit tehetünk mi magyarok? – Lezárni határainkat a beözönlő népek előtt, visszavenni természeti javainkat, és vigyázni rá. Hisz valójában hazánk, és a Kárpát-Medence a Noé Bárkája.
Őrizzük meg magunknak.

S.J.
__________________________________________________

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!