Az európai menekültválságban ez a hét az utolsó esély a folyamatok fölötti ellenőrzés visszaszerzésére Horst Seehofer bajor miniszterelnök szerint. A Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke kedden a párt tartományi törvényhozási frakciójának tanácskozása előtt a bajorországi Banz kolostornál adott nyilatkozatában kiemelte: meg kell ragadni a „Németországnak és Európának megadatott utolsó esélyt”, hogy nemzetközi együttműködéssel kezelhetővé váljék a menekültprobléma. Ugyancsak a tegnapi napon a magyar Országgyűlés határozatban szólította fel az Európai Unió vezetőit a kontinens és polgárai védelmére a migrációs válsággal összefüggésben. „Az illegális bevándorlás hullámai egész Európát robbanással fenyegetik” – olvasható az elfogadott határozati javaslat indoklásában, amely szerint a kialakult helyzetért az Európai Uniót terheli a felelősség. A határozat szerint Közép-Európa országai – amelyek csak nemrég lábaltak ki a gazdasági válságból – nem engedhetik meg, hogy „Brüsszel elhibázott politikájának kárvallottjai legyenek”. Nem megengedhető, hogy az illegális bevándorlók veszélyeztessék a magyar emberek munkahelyeit és szociális biztonságát – „jogunk van megvédeni kultúránkat, nyelvünket, értékeinket”. Múlt pénteken a Békemenet szervezői és a CÖF-CÖKA vezetősége közös közleményben adta közre, hogy várják az Európai Unió vezetésének „egyetértésen alapuló, bölcs és gyors döntéseit, amelyek egyben a terrorizmus veszélyét is elhárítva a migránsáradat megfékezését szolgálják”. Hangsúlyozzák: „Látnunk kell, hogy nincs más ésszerű lehetőség, mint a keresztény európai kultúra és szellemiség megmentésében világos koncepcióval rendelkező magyar miniszterelnök mellé állni és az elismerés mellett segíteni az erőt, időt, fáradságot nem kímélő, Európát és hazát védő, szellemi honvédelemmel kiegészülő tevékenységét. Itt az idő, hogy az Unió nyugati országai felejtsék el a kettős mérce alkalmazását, mert csak a keleti országokkal történő, az önkéntesség elvén alapuló összefogás lehet a gyógyír többek között az illegális népvándorlás megakadályozására is.”
Az elmúlt hónapokban hazánkban és a környező országokban (a Balkántól Németországig és a La Manche csatornáig) tapasztalt végeláthatatlan, egyszerre megrendítő és félelmetes – túlzás nélkül inváziós – emberáradat, az Európa-szerte mélyülő népvándorlási válság, az európai döntéshozók egyre nyilvánvalóbb és aggasztóbb döntésképtelensége együttesen oda vezetett, hogy Európa egy részén szinte már háborús állapotok alakultak ki. Sokan és joggal mondják, hogy Európa a második világháború vége – hetven év – óta nem élt át ekkora válságot, de az Európai Unió és az európai nemzetállamok vezetőinek többsége mindeddig teljesen alkalmatlannak bizonyult a tömeges, illegális, egyre erőszakosabb bevándorlás okozta válsághelyzetnek nemhogy a kezelésére, de még a felismerésére és megértésére sem! Nem értik, hogy Európa – nem földrajzi, hanem kulturális és civilizációs értelemben, de gazdaságilag és társadalmilag, életformáját, életminőségét tekintve is – végveszélybe került. A legfejlettebb országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden közzétett tanulmányában leszögezi, hogy nagyságában és összetettségében is példa nélküli a jelenlegi migránsválság, amely tartósnak ígérkezik, de Európa a rendelkezésre álló kapacitásokkal és a korábbi migránshullámok tapasztalataival „képes lenne szembenézni” vele – ha képes lenne szabályozni (illetve korlátozni) és ellenőrizni. Csakhogy a globális elit szervezet szerint is a jelenlegi válságot azért (is) különösen nehéz kezelni, mert a mértéke, a természete, a migrációs útvonalak, a migránsok származási országai és képzettsége szempontjából nagyon összetett és különbözik attól, amivel korábban szembesült Európa. Az is nagy probléma, hogy a migrációs hullám vonulása és célállomása szerint „területileg erősen koncentrált jelenség, vagyis annak terheit jelenleg az uniós országok egy szűk csoportja viseli: Olaszországot, Görögországot és Magyarországot érinti kiemelten, még akkor is, ha a migránsok fő célállomása egyértelműen Németország, és kisebb mértékben Svédország, Ausztria”.
Sajnos az OECD tanulmánya sem ad választ arra az alapvető kérdésre, hogy miként lehetne jól szabályozni a példátlanul nagy migrációs hullámot, és hogyan lehetne jól menedzselni az idegen (túlnyomórészt iszlám hitű és kultúrájú) embertömegek integrációját az európai társadalmakba. Amiről sajnos a legtöbb európai vezető nem beszél – a probléma természetéről, illetve gyökeréről –, azt Orbán Viktor világosan és egyértelműen elmondta hétfőn az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában: „A probléma egyszerűen, nevén nevezve a gyereket: tömeges népvándorlás. A bevándorlók már nemcsak dörömbölnek, de ránk is törik az ajtót. Nem néhány százan, nem néhány ezren, hanem több százezer, sőt milliónyi bevándorló ostromolja Magyarország és Európa határait. Nem látni, hol a vége. (…) A brüsszeli politika és a nagyhatalmak csak rontottak a helyzeten, amikor nem voltak képesek megragadni a probléma gyökerét, és menekültnek tekintik azt is, aki valójában illegális gazdasági bevándorló. Így jutottunk oda, hogy veszélybe kerültek határaink, veszélyben van a törvények tiszteletére épülő életformánk, veszélyben van Magyarország és egész Európa is. Ami most történik, az lerohanás, valójában lerohannak bennünket. Márpedig már napi európai tapasztalat, hogy akit lerohannak, az nem tud befogadni.” Ezért a legelső és legfontosabb feladat, sőt kötelesség, hogy megvédjük hazánk és Európa határait.
A legtöbb magyar ember, közösség, civil szervezet nyilván teljesen egyetért ebben a magyar miniszterelnökkel, mégis érdemes külön is felhívni egy alapvető tényezőre a hazájuk iránt felelősséget érzők és vállalók figyelmét. Arról van szó, amit a CÖF-CÖKA fentebb idézett közleménye is tartalmaz: „Kiállunk a vallásszabadság primátusa mellett, tiszteljük a történelmi múlttal rendelkező iszlám vallást is, de békében szeretnénk építeni a zsidó-keresztény kultúrára épült civilizációnkat.” Vagyis arról van szó, hogy akkor tudjuk megvédeni határainkat, hazánkat és Európát, ha vállaljuk és védjük keresztény, magyar és európai identitásunkat, ahogy őseink őrizték és továbbadták a következő generációknak. Arról van szó, hogy nem akarjuk megtagadni gyökereiket, hagyományainkat, nem kívánjuk radikálisan megváltoztatni társadalmunknak, hazánknak sem etnikai, sem kulturális arculatát, sem évszázadok során kialakult életformáját. Jó lenne, ha Európa mai döntéshozói és véleményformálói is megértenék, amit a huszadik század egyik legfontosabb európai gondolkodója, a párizsi zsidó családban született és felnőtt keresztény Simone Weil írt a begyökerezettségről: „A gyökértelenség régóta a legveszedelmesebb betegsége már az emberi társadalmaknak… nincsen más életünk, más életnedvünk, csak az, amit a múltból öröklött értékekből feldolgoztunk, magunkévá tettünk, újjáteremtettünk”. A lényegre mutatott rá magyar kortársa, Hamvas Béla is, aki szerint a modern krízis lényegét és gyökerét tekintve vallásos válság, mert a modern ember tudata nem vallásos, nincs természetfölötti (transzcendentális) megragadottsága, világérzése és magatartása nem az isteniből, hanem az emberiből indul ki. „Ebből a magatartásból fakad mindaz, ami modern: az anyagiasság, a technokrácia, a szocializmus, a gazdasági orientáció, a pénzre beállított szellemiség, a korrupció, a politika… ez az oka a modern világnézeti, morális, szociális, gazdasági, állami, társadalmi krízisnek.”
Ki kell mondanunk és tudatosítanunk minél több európai polgárral: a legnagyobb baj ma az, hogy ez a magát európainak nevező gazdasági és politikai unió – pontosabban annak vezetői és bürokráciája – egyre inkább elszakad, eltávolodik szellemi, erkölcsi és kulturális gyökereitől és alapjaitól. Sőt, saját alapítóinak eszméitől és ethoszától is! Az európai intézményekben és testületekben ma még (de remélhetőleg már nem sokáig) azok vannak többségben, akik vagy nem ismerik, vagy nem ismerik el a közös, egységes Európa egyik kezdeményezője, Robert Schuman egykori francia külügyminiszter értékrendjét sem, pedig az ő 1950. május 9-i nyilatkozatával indult el az európai egyesülési folyamat. Schuman híres Európa-könyvében azt hangsúlyozta, hogy mielőtt Európa katonai szövetséggé vagy gazdasági egységgé válna, a legnemesebb értelemben vett kulturális közösséggé kell lennie. „Az európai közösség nem fog hasonlítani sem egy birodalomhoz, sem a Szent Szövetséghez; a nemzetek közötti kapcsolatokra kiterjedő demokratikus egyenjogúság lesz az alapja.” A demokrácia a kereszténység nagy eszméinek, erkölcsi alapelveinek és több mint egy évezreden át formált kultúrájának köszönheti a létét, és meggyőződése szerint a jövőben is „a demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz. Egy keresztényellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed”.
A tradicionális erények eltűnése és a helyi identitás elveszítése egész Európára jellemző – írta a Schuman-nyilatkozat után kereken ötven évvel Roger Scruton angol konzervatív filozófus Anglia, egy eltűnő ideál című könyvében. Szerinte a globális gazdaság, az ízlés tömegesedése, a szexuális forradalom, a popkultúra és a televízió együttes erővel mindenhonnan kitörölte a szellemi és nemzeti identitás érzését. Az intoleráns „haladó” értelmiségiek minden hagyományos erényt, ideált, szokást, törvényt, intézményt megtagadnak és kiközösítenek a „politikai korrektség” kötelezővé tett kánonjából. A keresztény vallású és nemzeti érzésű embereket, helyi közösségeket megvetően elutasítják, s ha valaki felemeli a hangját az önállósult, felelősséggel senkinek nem tartozó uniós bürokraták ellen, azt sovinisztának és reakciósnak bélyegezik, miközben „az unióval kapcsolatban ugyanúgy a >történelmi szükségszerűséget< halljuk emlegetni, ahogy annak idején, amikor a kommunizmust Oroszországra és a nemzetiszocializmust Németországra kényszerítették” – állítja az angol filozófus.
Nem ilyen Európát képzeltek el a francia kereszténydemokrata Schuman és német, olasz elvbarátai, szövetségesei ötven–hatvan évvel ezelőtt. S mi, magyar patrióták, egyben európai polgárok sem ilyen Európát akarunk, amelyben – az Isten- és emberellenes nemzetiszocializmus és kommunizmus zsarnoksága után – most a keresztényellenes „liberális” demokrácia féktelen anarchiáját, ostoba arroganciáját és beteg nihilizmusát tapasztaljuk. Csak nehogy ismét megvalósuljon Arisztotelész több mint kétezer éves prognózisa, hogy az anarchikus, eltorzult, szélsőséges demokráciából előbb-utóbb zsarnokság lesz! Hogy ne így legyen, azért minden felelős európai polgárnak együtt kell gondolkodnia és cselekednie. Egyetértünk a bajor keresztényszociális miniszterelnökkel: ragadjuk meg az utolsó esélyt! Hogy Európa ne legyen eltűnő ideál…
Emberi csoportok életét, – legyenek azok egy-két családból állók vagy akár nagyobb társadalmak -, mindenkor bizonyos kialakult szokások, törvények szabályozták, ezek nélkül többnyire anarchia áll elő, ami veszélyezteti az adott csoportnak vagy annak tagjainak létbiztonságát. A szabályozást valamiképp mindig bizonyos elvekkel, ideológiákkal támasztják alá, nemritkán emberfeletti, isteni eredetet tulajdonítva azoknak az elfogadottság biztosítására. A szükségszerűség miatt a szabályok alapján a csoportosulás (társadalom) egy vagy több vezetőt választ ki vagy fogad el, mert irányítás nélkül nincs közös cselekvés. A vezetők feladata fenntartani a csoportosuláson belül a kialakított rendet, kifelé pedig minél erőteljesebben érvényre juttatni a csoport érdekeit.
A kialakult rendet viszont az a körülmény veszélyezteti, hogy az ember valójában biológiai lény. Az élővilág jellemzői közé tartozik ugyanis a létért, valamint az egyedek génjeinek továbbörökítéséért való küzdelem. Ebben a viszonylatban csak két kategória létezik: győztes vagy vesztes. Az állatok világban ezt természetesnek tartjuk, de elfelejtkezünk arról, hogy az emberek és/vagy társadalmak közti konfliktusok végső soron valamiképp mindig ezekre vezethetők vissza. Elmondható tehát, hogy egy társadalmon belül a béke és rend mindig csak viszonylagos, törvényszegők, bűnözők, kizsákmányolók, hatalmukkal visszaélők mindenhol és mindenkor megjelennek, csak a hatóságok képességein és hajlandóságán múlik az elfogadható állapotok fenntartása. Társadalmak, államok közti viszonyok alakulása ezek vezetőinek szándékain múlik, de függ az erőegyensúlytól is. Az életfeltételekhez szükséges anyagi erőforrások hiánya vagy beszűkülése mindig háborúkhoz vezetett, de hasonlóképp az életszínvonal és a hatalom minden határon túli növelésének igénye is, ami a mérhetetlen kapzsiság egyik motívuma. Ezek a jelenségek már a szocializálódó emberiség kezdetei óta felfedezhetők, ezzel párhuzamosan a jogos bizalmatlanság is az emberi kapcsolatokban. (Jellemző, hogy a társadalmak története során a legnagyobb építészeti alkotások a félelem jegyében születtek: templomok és erődítmények.)
Napjaink eseményeit ezek tükrében lehet csak értelmezni. Nemzeti, szellemi, kulturális, vallási és eszmei hovatartozás, identitás mind egyfajta, másoktól megkülönböztető különállást jeleznek és csoportérdekeket szolgálhatnak. Arra valók, hogy kohéziót teremtsenek egy szűkebb vagy tágabb társadalomban, növeljék annak erejét, ha hódítani, gyarmatosítani akar vagy az ellenálló képességét, ha külső fenyegetettséggel találja szemben magát.
A nagyobb erő és hatalom reményében államszövetségek alakulnak, az indokláshoz azonban gyakran megtévesztő ideológiát kerítenek. Ilyen az Európai Unió is, mely ma már számos téren bizonyította, hogy valójában semmi köze a deklarált eszmékhez, gazdasági téren is képtelen helytállni, viszont csúfot űzve a sokat hangoztatott demokráciából, vezetősége és parlamentje uralkodni kíván Európa népei felett. Az EU alapítóinak jó szándékát nem érdemes vitatni, mert talán valóban idealisták voltak és Európa tartós békéjét kívánták megalapozni. Nem látták vagy nem akarták látni azonban, hogy a tőkekoncentráció a világban már olyan mértékű és annyira felgyorsult, hogy túlnőtt állami kereteken és valójában átvette a politikai hatalmat is a nyugati világban, amit még meg kíván szilárdítani. Ennek a világerőnek lett a bábja az EU vezetése, egyes tagállamokéhoz hasonlóan, ezért további szerepük arra korlátozódik, hogy kiszolgálják e hatalom minden igényét és megrendszabályozzák a renitens hazafiakat. Ha a háttérhatalom úgy gondolja, hogy Európát fel kell forgatni, a szándék az Unió vezetésében támogatókra talál, mert elvek, ideálok már régóta hiányoznak. A politika mindig a pénzről és hatalomról szól, ezért biztosak lehetünk abban, hogy a nagy tömegű bevándoroltatás mögött is ilyen célok állnak. Egy viszonylag szűk csoportnak érdekeiről van szó, ezt hamis ideológia alapján kívánják elfogadtatni. Minthogy a nyugati félteként a média feletti hatalmat megszerezték, ennek ma már nincs akadálya és kiteljesedőben van a véleménydiktatúra, valamit a gondolatrendőrség intézménye is.
A nagytőke kiszolgálói, a balliberálisok sokat hangoztatják a demokráciát, mint egyfajta, általuk kiharcolt és védett vívmányt. Ez érthető, hiszen szükségük van az általuk tulajdonolt médiumok segítségével befolyásolt, elbutított tömegekre, ha választásokra kerül sor. Az utóbbi időkben valóban sikerült is a legtöbb fontos pozíciót megszerezni különböző kormányokban és intézményekben. A bevándorlással kapcsolatos néphülyítés azonban a jelek szerint visszaüthet, Európa lakossága kezd kijózanodni.
Meg kell ragadni tehát ezt az alkalmat és Európa minden országának nemzeti elkötelezettségű pártjaival összefogva mindenhol népszavazás kiírását kellene követelni a bevándorlással kapcsolatban. Ennek elutasító eredménye lehetne valóban az utolsó esély Európa összeomlásának elkerülésére, a liberális tábort a saját eszközeivel kell legyőzni. Értelemszerűen mindez megfelelő előkészítés nélkül nem sikerülhet, az ellenérdekeltek nyilván mindent megtesznek majd egy ilyen népszavazás számukra kedvező kimenetele érdekében vagy éppen a szavazás ellen.
Az idő sürget. Minden azon múlik, hogy van-e elég bátor politikus vagy civil szervezet ezen a kontinensen ahhoz, hogy szembeszálljanak a háttérhatalom szándékaival.