Ellenzéki szavazók számára

Okt. 2-án szavazzon igennel vagy maradjon otthon,

  • ha az kívánja, hogy az Ön pénzén, általános és folyamatos adóemeléssel korlátlan és növekvő számú bevándorlót tartson el az ország.
     
  • Ha azt kívánja, hogy hazánkban is úgy szaporodjanak a köztörvényes bűncselekmények, mint Nyugat-Európában.
     
  • Ha azt kívánja, hogy korlátlanul terjedjen a nemi erőszak, mint Nyugat-Európában, melytől nem véd meg sem világnézet, sem pártállás, sem politikus.
  • Ha szeretné, hogy Magyarországon is növekedjen a terrorista akciók száma.
  • Ha szeretne gyerekeivel együtt településén bevándorlók között élni, lakni. A kötelező betelepítés az ország minden települését érintené.
  • Ha szeretné, hogy a nagyszámú letelepített, majd felfegyverkezett muzulmán rákényszerítené az ország (és Európa) lakóira az iszlám életmódot és törvénykezést, a sariát.    

V.A.

________________________________________________________________

Remélem mindenki tanult a múltból. Ez a NEM kisebb erőfeszítésünkbe és áldozatvállalással jár mint a Hunyadiak idején.
Ne várjuk meg míg ismét a rozsdás kardunkat kell előrántanunk.
B.Cs.
nem-2016-x-2-hunyadi nem-2016-x-2

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!