Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200327-egyenes-gerinc-kell-itthon-es-az-unioban

A Gyurcsány-kormányzás ideje alatt új liberálfasiszta módszerekkel ismerkedhettünk meg

Ennek kapcsán kerülhettek az akkori kormányba, közelébe, az MSZP-hez, az SZDSZ-hez dörzsölődő pénzbeszedők és oligarchák, így aztán „tejelés” arányában emelkedhettek a ranglétrán. Kormányzásuk a szakértelem hiányát tükrözte. Alkalmatlanságukról tanúskodik az Állami Számvevőszék 2006-tól 2009-ig terjedő, évenként kiadott hivatalos beszámoló jelentése. A tények beszédesek, a maffia pártszövetség és pártfogóik zsebe megtelt, országunk kincstára kiürült. Loptak, csaltak, hazudtak, visszaéltek a választók bizalmával. A következmények? Elmaradtak!

A lemondásra kényszerülő oligarcha miniszterelnök az általa kinevezett Bajnai Gordonnal kisepertette az ország padlását, majd azt IMF-hitelekkel kitapétáztatta.

A slusszpoén ezután következett. A bukott miniszterelnök és pártelnök elsők között hagyta el a süllyedő MSZP hajóját, sorsára hagyta SZDSZ-es szövetségeseit, akik később pártjuk csődjét nem akarták, nem tudták elkerülni. A baloldal drámáját az a plusz felvonás tette végzetessé, amelynek szerzője nem más, mint Gy. F. volt. A főszereplő végleg eltörölni vélte a múltat, amikor megalakította a DK-t. Ez ugyan számára előnyös, de kevés volt, hiszen kellett még az elgondolásaihoz a rabszolgahad. Szerencséjére ez mára összejött, a szétszóródott baloldal és a jobbikos árulók megmaradt nyája csatlakozott. Az Internacionálé kottáját követve „minden” szeretnének lenni, de a becsapott támogatók nagy többsége már átlát a szitán. Amit a koronavírussal kapcsolatos veszélyhelyzet meghosszabbításának elutasítása kapcsán műveltek, az hazánk polgáraival szemben pusztító erejű lehet. Az emberek nem fognak felejteni, legalábbis a gaztetteket soha. Borítékolhatjuk, emlékezve a bohócos plakátokra, 2022-ben a választók semmivé nyilvánítják a DK-s össze­fogás-bohózat összes részvevőit, ide értve a Gy. F. előtt térdepelőket. A Parlament ablaka mögött táncot lejtő pozőr nem viheti ismét táncba a magyarokat.

Az Országgyűlés nem cirkusz. Ott a népakarat szerinti demokráciának van helye. Az ellenzék hatalomvágya azonban tekintet nélkül az egészségügyi vészhelyzetre, ismét felülírta a pártok józan összefogásának szükségességét. A magyar polgárok többségének bizalma az Orbán-kormány intézkedéseit erősíti. Ezzel szemben kibújt a szög a zsákból, Soros György és szervezetei kottáiból énekelt az ellenzék zsoldos kórusa. Ezt teszik az Európai Unióban is.

Az unió vezetése elüldözte Nagy-Britanniát közösségünkből. A liberálfasizmus elvét magáévá tevő LIBE bizottság úgy gondolja, hogy most a lengyeleken és a magyarokon van a sor. Áruló ellenzéki képviselők, momentumosok, DK-sok, MSZP-sek föderalista szemléletükkel, szolgalélekkel rabszolgaként állnak a politikai globalizmushoz. Ők nem mást kérnek cserébe, mint hatalmat Magyarországon.

Az európai emberek azonban büszkék nemzetük történelmére, őseik közösségüket egyedivé tévő munkájára. Most, amikor folyamatos támadás éri kontinensünk határait, küzdelmünket nem adjuk fel, mert Európa ki másé lehetne, mint nemzeteinké.

Az unió teljes intézményrendszere a csőd határán mozog, amit véglegessé tehet közös határaink védelmének elmulasztása. Nem maradhat el az illegális bevándorlást segítők felelősségének azonnali megállapítása. Nem lehet 450 millió európai polgár feje tetején táncolni a pártpolitikai haszonszerzés céljából. Most, amikor háborúban állunk a koronavírussal, csendesedjünk le, a kormányok kérdezzék meg Európa népeit arról, hogy mi a véleményük az illegális bevándorlásról. Ehhez persze bátorság szükséges. Helyezzük mindenek elé a közjót szolgáló cselekedeteket, mindannyian imádkozzunk Isten segítségéért, hogy megtiporva, de törve nem, utódainknak egy erkölcsileg megújuló Európát adhassunk át. Győzzük le összefogással a koronavírust, majd kezdjük meg azonnal az Európai Unió tatarozását. Bizonyítsuk létjogosultságát.

Szerző: Csizmadia László a CÖKA kuratóriumának elnöke