Meggyőződésem, hogy egy neoliberális forgatókönyv szerint zajlott az átmenet, s ebben a forgatókönyvben semmiféle indítvány vagy terv sem szerepelt arról, mi legyen a szakszervezetekkel, illetve a dolgozói érdekek képviseletével.
Nem lehet, hogy csak afféle feledékenységről volt szó? Elvégre a tárgyalófelek figyelmét elsősorban a váltás politikai vonatkozásai kötötték le…
Nem, hiszen olyan szakszervezeti emberek is ott voltak az egyeztetéseken mint Nagy Sándor, Eörsi Csaba, Forgách Pál… Kizárt, hogy ők megfeledkeztek volna az érdekképviseletekről. Már az MDF soraiban ültem mint országgyűlési képviselő, amikor kértem, hogy álljunk neki végre a kádárista szakszervezeti rendszer vagyonnevesítésének, átalakításának. Még el sem jutott az MSZP-ig a hír, már az MDF-ben leintettek, hogy maradjak nyugton, békés társadalmi-gazdasági építkezésre van szükség, nem lehet utólag nekimenni a SZOT-nak. Antall József is megszólalt, finoman közölte, nincs szükség erős szakszervezeti mozgalomra, mert a tiltakozásaival keresztbe verheti az egyébként kétségtelenül egzisztenciális fájdalmakkal járó gazdasági átalakításokat.
Elképzelhetetlen, hogy ezek a szavak Lakitelek szellemét idézték volna…
Nem is idézték. A lakiteleki programban munkavállalói résztulajdon programról, a munka új törvénykönyvéről, új szakszervezetekről volt szó, meg arról, hogy a dolgozók beleszólhassanak a vállalatok irányításába. Ha nem is a parlamenti ciklus elején, de később az én indítványaim nyomán sikerült törvényt alkotni a munkavállalói résztulajdon programról. Ennek az lett volna az értelme, hogy a dolgozók is részesedhessenek a piacra vitt, azaz privatizált vállalatok vagyonából. Amikor az MSZP kormányra került 1994-ben, mindjárt törvényt alkotott a privatizációról, s az volt az első dolga, hogy a munkavállalói résztulajdon kérdését kivegye, pontosabban kihagyja belőle.
Azt mondta, Antall József nem akart új szakszervezeteket, ön mégis megalakított egyet, nevezetesen a Munkástanácsokat…
Ez korábban kezdődött, még 1989-ben, amikor a vállalat vezetői akkora összeget vettek fel külön prémiumként, ami a mi háromhavi bérünknek felelt meg. A dolgozók viszont nem kaptak egy fillért sem. Szervezkedni kezdtünk, kiszorítottuk a régi, állampárti szakszervezetet, lassan pedig országos viszonylatban is kidugtuk a fejünket a vízből.
Ma mennyire erősek a szakszervezeti mozgalmak?
Az MSZOSZ igyekszik uralni a terepet, ez pártállami szervezet, a SZOT utódja. A függetlenek közül a Liga és a Munkástanácsok rendelkeznek komoly erővel. Képviseltettük magunkat az MSZOSZ április 18-i, kormányellenesnek mondott megmozdulásán, de úgy láttuk, szószólói csak a szükséges követelésekkel álltak elő, ami elégséges lett volna, az valahogy lemaradt a tüntetésről. A lényegről, az előre hozott választásokról megfeledkeztek. Mégiscsak az MSZP köpönyege alól bújtak elő.
Sokszor hallani szocialista körökből, hogy nem is lehet másmilyen egy szakszervezet, csak baloldali…
Én ezt a bal–jobb képletet idejétmúltnak látom. A törésvonal a nemzeti érdekek képviselete, illetve a nemzeti érdekek feladása között húzódik ma Magyarországon. A Munkástanácsok nem csak a nemzeti érdekeket védi, de egyben keresztényi elvek alapján áll. Vallja, hogy a munkavállalóknak, de a munkaadóknak is a keresztényi erkölcs jegyében kell tevékenykedniük.
Erkölcs… Hányadán áll a morállal a mai gazdasági elit?
Gyurcsány Ferenc úton-útfélen a munkavállalók érdekeinek védelméről beszélt. Miközben a saját mosonmagyaróvári gyárában egy leiratban napi nyolc óráról tízre növelte a hivatalos munkaidőt. Na most akkor hogy állhatna morál dolgában az a gazdasági elit, amely egyértelműen az MSZP-hez kötődik…
Ha válságról beszélünk, ki kell mondani, hogy igen ritkán hallhattuk a szakszervezetek tiltakozó hangját a fejleményekkel kapcsolatosan. Mi az oka a hallgatásnak?
Világjelenségről van szó. Egyrészt a globalizmus minden helyi közösséget igyekszik szétverni, s ilyen közösségnek tekinti a szakszervezeteket is. Másrészt pedig egymás után telepíti a termelőüzemeit Kínába vagy valahová a Távol-Keletre, ahol fillérekért dolgoztatja az embereket. Ez a zsarolásnak is felfogható stratégia úgyszólván megbénítja a nyugati szakszervezeti mozgalmakat. Magyarországon jól érzik magukat a multik. Szinte korlátlanul kivihetik az itt keletkezett profitjukat, kevés az olyan állam, ahol akkora különbség van a GDP és a GNI, vagyis a bruttó hazai termék és a bruttó nemzeti jövedelem között, mint nálunk.
Létezik valamilyen kimutatás ezekkel a gondokkal kapcsolatosan?
Hogyne. Ismert tény, hogy a rendszerváltás óta a tőke profitja 23 százalékkal növekedett évente, a dolgozók reálkeresete viszont csak 0,7 százalékkal.
Mit tehetnek a szakszervezetek ilyenkor?
Természetesen tiltakozhatnak, de itt jön a másik probléma. Olyan országban élünk, ahol az állam, pontosabban a titkosszolgálat védi a Magyarországra importált külföldi sztrájktörőket! És mit is várhatunk akkor, amikor az új kormány egyes miniszterei úgy foglalták el a széküket, hogy a nagy nyilvánosság előtt sem maradhattak már titokban korábban elkövetett gazdasági stiklijeik. Az még hagyján, hogy hiteltelenek, de vajon nem folytatják-e tovább az ügyeskedést a miniszteri székben is, persze most már nagyobb tétekben.
Elemzők szerint már csak egy általános sztrájkkal lehetne kicsikarni az előre hozott választásokat. Meg lehetne szervezni egyáltalán Magyarországon?
Szerintem igen. Az ingerültségi vagy elkeseredettségi mutató már a piros vonal felé közelít. Ez tény. Az egyik vidéki üzem szakszervezetise sírva hívott a minap, hogy ő már nem tud mit csinálni, az üzem szlovák tulajdonosa nemcsak lekurvázza, de le is köpi a munkásnőket, ha valamilyen követeléssel állnak elő. Az általános sztrájkhoz már csak az kell, hogy végre ne csak érzelmi reakciókat váltson ki az emberekből az, ami ebben az országban történik, de használják végre a fejüket is. Akkor belátnák, hogy nincs mese, a hallgatással sokkal többet veszítenek, mint a sztrájkkal. Hát itt tartunk ma.
