CÖF sajtótájékoztató

Ahogy a sajtótájékoztató meghívójában jeleztük, azért is hívtuk meg Önöket, hogy bemutassuk és felsoroljuk a CÖF Budapesti Társadalmi Kerekasztalának tagjait, akik munkájukkal segítséget kívánnak adni – amennyiben erre igény mutatkozik – a főváros leendő polgármesterének: Bencze Izabella, Csath Magdolna, Cservák Csaba, Csizmadia László, Éger István, Futó Barnabás, Osztie Zoltán, Kerpen Gábor, Palkovics Imre, Schulek Ágoston.

A civilek és Tarlós István együttműködése nem új keletű. Tarlós István úr ott volt és köszöntette a CÖF óbudai első országos tanácskozását, és később is harcosan kiállt a civilek mellett a Hősök-terén, amikor az „Utolsó figyelmeztetés”-t intéztük a Gyurcsány- kormányhoz.

Azóta nem egyszer kikérte véleményünket fontos fővárosi ügyekben. A biztató előzmények alapján, valamint „A Nemzet Fővárosa” programját elemezve mi, civilek is úgy érezzük, hogy itt az idő. Most nekünk, Budapest polgárainak is fel kell sorakoznunk Tarlós István mögé, és együttes erővel visszafoglalni a polgárok beleszólási lehetőségétől húsz éve elzárt fővárost.

Magyarországon a közelmúltban lezajlott országgyűlési választások valóban átütő erejű változást indítottak el. Láthatjuk, végre egy új rendszer van kialakulóban, ahol a népnek szava lesz és a véleményére a hatalom képviselői is kíváncsiak lesznek. A választások sikere azonban ne tévesszen meg senkit, a leváltott oligarchia bármilyen eszközzel, csellel, hazugsággal és kábítással is küzdeni fog azért, hogy jelentős befolyása maradjon a főváros irányításában.

A civilek legutóbb 1956-ban uralták lélegzetvételnyi időre a fővárost, akkor nem vehették kézbe a sorsukat. Amit idén tavasszal is mondtunk, újra aktuális: most is a szavazatok fegyverével lesz rá lehetőség, hogy a lokálpatrióták kezébe kerüljön a város.

Elég volt abból, hogy tehetetlenül néztük Demszky városában a Hagyók, Hunvaldok és Wiesztek bűnös gazdagodását. Elég volt az aluljárók mocskából és bűzéből, az égő autóbuszokból és a négyes metró beruházási költségeinek világcsúcsából. Nem kérünk a tízezernyi kátyúból, a Kossuth Lajos utca és a Rákóczi út lepusztult kirakataiból és romhalmazából. Követeljük a főváros irányítása alá tartozó összes vállalat átvilágítását, vezetőik vagyonvizsgálatát és a törvényes igazságszolgáltatás érvényesülését. Erre az új Állami Számvevőszék vezetősége ígéretet tett.

Most lámpással sem lehet olyan városvezetőt találni a baloldali liberális pártok körül, akiben a budapesti polgárok megbíznának. Ezért az úri kaszinók tapasztalt játékosai az ingujjba nyúltak, és lopva előhúzták a „civil kártyát”. Ők is tudják, hogy közöttük senki nincs, akinek esélye lenne a polgármesteri címre, mert túl sokat hazudtak, síboltak és csaltak. Ezért úgy gondolkodnak: ha már  ilyen jól megerősödtek a civil mozgalmak – tegyük hozzá, hogy főként a rossz kormányzás miatt –, fordítsuk ezt a saját javunkra! Mostanában jól cseng a politikában a „civil” szó. Állítsunk tehát civilnek nevezett jelöltet, mindig van olyan, aki megfelelő érdekeltség alapján megtart minket a régi pozícióinkban – gondolják. Molnár Gyula, a XI. kerület vesztésre ítélt polgármestere ki is mondta: Tarlós Istvánt csak egy „jól kiválasztott civil”-lel lehet legyőzni. Szerinte Vágó István, a kvízek mestere ilyen. Láthatóan nem szempont, hogy a polgármesterséghez nem is konyít, hiszen nem szakértelem kell ide, hanem egy pókerarcú profi játékos. Kuncze Gábornak pedig meghagyjuk kedvenc táblájának hordozását a szöveg finom módosításával. Az új szöveg: Loptunk, stop!

Míg a kelet-közép európai országok fővárosai Európa gyöngyszemeivé váltak, Budapest húsz éve lefelé csúszik. A külföldiek előtt már szégyellni kell romos, mocskos Budapestünket, ahol riasztó a közbiztonság szintje.

Most végre álljunk egy olyan lokálpatrióta mögé, aki nem pókerjátszmát ígér, hanem három cikluson keresztül bizonyította szakmai rátermettségét Óbuda polgármestereként. Állta a sarat az ellenzék frakcióvezetőjeként a fővárosi közgyűlésben. Munkatársaival 2009-ben megalkotta Budapest programját, amelynek célja a nemzet fővárosát újra olyan szintre emelni, hogy a magyarok, bárhol is éljenek, büszkék lehessenek rá.

Tarlós István programjában nemcsak szavakban, hanem tartalmilag is kiemelt szerepet kaptak a civilek, Budapest polgárai. A program pártoktól függetlenül, pragmatista módszerekkel a közjó érvényesítését helyezi a középpontba.

Mindezek miatt Tarlós Istvánt polgármesterré jelölésében és azt követő munkájában, a Budapest program megvalósításában messzemenőkig támogatjuk. Aláhúzva állásfoglalásunkat, átadjuk neki a kulcsot, amely az együttműködést jelképezi, és mindenkor alkalmas a civil társadalom ajtaját kinyitni.

Kedves István! Kérünk, hogy használd a kulcsot. Mi bármikor készen állunk a civil feladatok ellátására, melyek közül a legfontosabb az orientálás és a kontroll.

Kívánjuk, hogy a választások után, 2010. október 23-án, a CÖF Hősök-terén tartandó rendezvényén együtt ünnepelhessük Budapest összes lokálpatriótájával a főváros visszafoglalását. Tavaly hagyományt teremtettünk október 23-a civil megünneplésével, és ezt folytatni szeretnénk. Várjuk Budapest új főpolgármesterét az ünnepi beszéd megtartására. Bízunk abban, hogy támogatásunknak is köszönhetően az új polgármestert Tarlós Istvánnak fogják hívni.

Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!