CÖF Klub Miskolc hírlevele

Kedves Barátom!

Előző levelemben tévedtem is, meg nem is. Azt írtam, a 4. hullám leszálló ágán vagyunk, miközben már rajta ülünk az 5. hullámon.

Előző levelemben írtakra kaptam reagálást. Továbbra is fontosnak tartom az oltást. Nem szakterületem a pandémia, ezért elfogadom azok szakmai, ismétlem szakmai álláspontját, akik a virulógia/pandémia, mint tudomány kiváló művelői. Elfogadom Jakab Ferenc professzor véleményét, mert 2019. decemberében, a Magyar Kémikusok Egyesülete Intéző Bizottságának tagjaként a helyszínen, a Pécsi Egyetemen a Szentágotai Kutatóközpontjában ismerhettem meg Jakab professzort és kutatócsoportjának tevékenységét. Az Ő véleménye számomra, hiteles. Amint hiteles Szlávik János főorvos úré is, aki több évtizede foglalkozik a különleges betegségekkel, benne a vírusfertőzésekkel. Az Ő szakmai tapasztalata számomra hiteles. Hiteles Karikó Katalin véleménye, hiszen Ő erre tette fel a szakmai életét. Hitelesek mindazok, akiknek szakmailag elkötelezettek a téma iránt. Viszont hiteltelenek számomra az internetről vett, hasonlóan inkompetens személyektől származó, sokszor a természettudományos ismereteinknek ellentmondó véleményeket szajkózók.

____________________________________________________________________

A CÖF meghirdette a 2022 évi BÉKEMENETet. A CÖF Klub Miskolc – természetesen – buszokat indít igény szerint a BÉKEMENETre. Jelentkezni erre a levélre válaszolva lehet, az alábbi adatok megadásával:

Ø  név/nevek (több név esetén e-mail cím is!)

Ø  mobil telefonszám(ok).

Az olvasnivalókat az alábbi linken éred el:

https://drive.google.com/drive/folders/1k7WyQSHwWLCgJRnv-HHqRwNMvwlNIwUU?usp=sharing

Barátsággal

Dr. Lengyel Attila a CÖF Klub Miskolc elnöke

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!