Civilek Áder János mellett

A baloldali ellenzéki pártok civilekre hivatkozva támogatják Dr. Majtényi László köztársasági elnöki posztra jelölését.

Ez politikai érdekük mellett szívük joga.

A médiában nyomatékosan írják, mondják, hogy nevezett a civilek támogatását is bírja.

Ezúton jelezzük, hogy elenyésző mértékű civil egyetértés csepp a tengerben ahhoz képest, amit a CÖF-CÖKA aktivistái, szellemi honvédői két nap alatt a társadalom tudomására hoztak. Eszerint Áder János úr köztársasági elnöknek jelölését több mint 6.000 nevét is vállaló polgár támogatta.

A Békemenet szervezői is így tesznek.

Javasoljuk, hogy a jövőben az ellenzéki pártok pontosítsák, hogy hány civil megbízásával rendelkeznek, azt bátran hozzák nyilvánosságra, mert ezt követeli a korrektség szabálya.

Az Áder János urat támogatók nevét felsorolva a médiáknak mellékeltük, láttatni kívántuk a polgárok többségének valódi akaratát. Az emailben elküldött aláírások valódiságát szervezetünk garantálja.

CÖF-CÖKA vezetősége

Köszönjük a 48 óra alatt érkezett aláírásokat!
Névsor

1. Baldauf László, CBA elnöke
2. Bayer Zsolt, publicista, a Békemenet szervezője
3. Bencsik András,                                                     újságíró, lapszerkesztő, a Békemenet szervezője
4. Béky László, természetgyógyász
5. Bogár László, közgazdász
6. Czakó Gábor, Kossuth-díjas író, publicista, képzőművész
7. Dr. Bencze Izabella, jogász
8. Dr. Csizmadia László, jogász, a Békemenet szervezője
9. Dr. Csókay András, idegsebész
10. Dr. Fricz Tamás, politológus, a Békemenet szervezője
11. Dr. Ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász
12. Dr. Kelemen András, orvos
13. Dr. Lengyel Attila, CÖF Klub Miskolc vezetője
14. Dr. Lentner Csaba prof.
15. Dr. Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő
16. Dr. Sutarski Konrád, Magyarországon élő lengyel író
17. Dr. Tőkéczki László, történész
18. Dr. Völgyesi Miklós
a Kúria emeritus tanácselnöke
19. Foltán László, olimpiai bajnok
20. Halzl József, Rákóczi Szövetség elnöke
21. Horváth László, a Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetsége elnöke
22. Jókai Anna, kétszeres Kossuth-díjas irónő
23. Mészáros László, MPEE ügyvezető elnök
24. Osztie Zoltán atya                                              Keresztény Értelmiségiek Szövetsége volt elnöke
25. Őry László                                                                 Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület elnöke
26. özv. Schulek Ágostonné
27. Palkovics Imre                                           Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke
28. Perjés Klára, a Magyar Rádió volt vezető szerkesztője
29. Petán Péter, Magyar Hírlap főszerkesztője
30. Stefka István, újságíró, a Békemenet szervezője
31. Széles Gábor, üzletember, a Békemenet szervezője
32. Vitéz Vincze Zoltán, CÖF Klub Miskolc elnöke
33. Zsiga Kristóf, FÓKUSZ Egyesület elnöke
34. Ácsné Györgyi
35. Adamek Katalin
36. Adamisné Szánthó Judit
37. Adorján Andrásné
38. Agárdi Ferenc
39. Agócs Zsolt
40. Agonás Pál
41. Agonás Pálné
42. Ágoston András
43. Ágoston János
44. Agragent
45. Agyagási Ernő
46. Ajtai Gabriella
47. Aknai Tamás
48. Albert Istvánné
49. Albert Krisztián
50. Albert Krisztina
51. Albert Lajos Jánosné
52. Albert Mátyásné
53. Albert Vera
54. Albert Zsófia
55. Albertné Horváth Ildikó
56. Albrecht Júlia
57. Aldobolyi E. Judit
58. Alexovicsné Z. Ildikó
59. Alhegyi Gézáné
60. Almási istván
61. Almási László
62. Almási Pálné
63. Almássy László Miklós
64. Ambrózy István
65. Ambrózy János
66. Ambrus Győző
67. Ambrus Győzőné
68. Ambrus Imre
69. Ambrus Imréné
70. Ambrus Zoltánné
71. Amigya Pál
72. Amigyáné Papp Marianna
73. Amler Irén
74. Ámon Jolán Katalin
75. Ancsa Zita
76. Andik Ilona
77. Andó András
78. Andok  Lászlóné
79. Andrási Zsófia
80. Andréné Mándoky Lilla
81. Androvics Ferenc István
82. Androvics Ferenc József
83. Anga Csaba
84. Angyal Erzsébet
85. Angyal Györgyné
86. Angyal Györgyné
87. Angyal Irén
88. Angyal Lajos
89. Angyal Mária
90. Angyal Péter
91. Antal András
92. Antal Ildikó Emese
93. Antal Jánosné
94. Antal Józsefné
95. Antal Pálné
96. Antalné Peresztegi Matild
97. Apa Jószef
98. Apagyi Barnabás
99. Apagyi Éva
100. Apagyi Mária
101. Apáthy Ferenc
102. Apáthy Istvánné
103. Apáthyné Czimbal Ágnes
104. Aporné Bartha Judit
105. Aracsi János
106. Aradi István
107. Arany-Makkai Ágnes
108. Aranyos Erzsébet
109. Aranyossy György
110. Arany-Tóth Zoltán
111. Aranyvölgyi Attila
112. Aranyvölgyi Orsolya
113. Arató Balázs
114. Árkosi-Nagy Judit
115. Árpád Kemény
116. Árpás Judit Rita
117. Árva Zoltán
118. Árvai Erzsébet
119. Árvai György Sándor
120. Árvai Katalin
121. Árvai Zsuzsanna
122. Árvainé Molnár Éva
123. Árvai-Szajkó Edit
124. Árvay – Nagy Imre Kálmán
125. Árvay András
126. Árvay Ferencné
127. Árvay László
128. Árvay Zoltán
129. Árvay Zoltánné
130. Asztalos János
131. Asztalos Jánosné
132. Asztalos Sándor
133. Asztalos Zsuzsanna
134. Augusztin Gyuláné
135. Aurel Hamran
136. Azary Gábor
137. B. Molnár Attiláné
138. B. Palágyi László
139. Babai Zoltán
140. Babarci László
141. Babets Róbert
142. Babó Szilvia
143. Babóczky Zsolt
144. Babos Rezső
145. Babusa Sándorné
146. Baczynski Gábor
147. Bacsa Ferenc
148. Bacsa László
149. Bácsi Magdolna
150. Bacskai Adrienn
151. Bácskai Lauro Kitty és István
152. Badényi István
153. Bagaméry Tibor
154. Bagdy Ferencné
155. Bagi Béla
156. Bagi Éva
157. Bagi Ilona Ágnes
158. Bagi Miklósné
159. Bagoly András
160. BajánPéter
161. Bajári László
162. Bajka Zoltánné
163. Bajkay Árpád
164. Bajkó Ágnes
165. Bajkó Imre
166. Bajnai Beke István
167. Bajnay Judit
168. Bajnok Attila
169. Bajtai Zoltán
170. Bajzat Erzsèbet
171. Bajzàt Olivér
172. Bak Andrásné
173. Bak István
174. Bak Istvánné
175. Bakács Bernadett
176. Bakk – Dávid  László- Zoltán
177. Bakk Imre
178. Bakk Imre
179. Bakó Ili
180. Bakon Pálné
181. Bakonyi Gyuláné
182. Bakonyi István
183. Bakonyi Istvánné
184. Bakonyi Katalin
185. Bakonyi Péter
186. Bakos Annika
187. Bakos Beatrix
188. Bakos Béláné
189. Bakos Györgyné
190. Bakos Tamás
191. Bakos Tamásné
192. Bakos Zsolt
193. Bakosné Toldy-Ősz Katalin
194. Bakró Erzsébet
195. Baksa László
196. Baksa Menyhért
197. Baksa Menyhértné
198. Baksai Ágnes
199. Baktay Tamás Lajos
200. Balás Magdolna
201. Balassa Béla
202. Balassa Mária
203. Balássy György
204. Balatinecz  Márta
205. Balatinecz  Márta
206. Balázs András
207. Balázs Csaba
208. Balázs Edit-Éva
209. Balázs Erzsébet
210. Balázs Éva
211. Balázs Gábor Mihály
212. Balázs Gáborné
213. Balázs Gyuláné
214. Balázs Illésné
215. Balázs János
216. Balázs Jánosné
217. Balázs Judit
218. Balázs Judit
219. Balázs Károly
220. Balázs Katalin
221. Balázs László
222. Balázs Melinda
223. Balázs Piroska
224. Balázsi Dénes
225. Balázsi János
226. Balázsi János
227. Balázsi János
228. Balázsné Krasznai Orsolya
229. Balázsné Nótári Beatrix
230. Bali Istvánné
231. Balika Dénesné
232. Balin István
233. Bálint Árpád
234. Bálint Béla Zoltán
235. Bálint Gizella
236. Bálint Ibolya
237. Bálint Julianna
238. Bálint Mária
239. Bálint Zoltán
240. Bálint Zsuzsanna
241. Balkay Lórántné
242. Balla András
243. Balla András Bulcsú
244. Balla Sándor
245. Balla Tibor
246. Ballai Gyula
247. Balló Andrea
248. Baló József
249. Balog Ildikó
250. Balogh Attila
251. Balogh Emil
252. Balogh Enikő
253. Balogh Ildikó Zsuzsanna
254. Balogh István
255. Balogh József
256. Balogh József
257. Balogh Józsefné
258. Balogh Judit
259. Balogh Judit
260. Balogh Károly
261. Balogh Márta Borbála
262. Balogh Róbert
263. Balogh Tiborné
264. Balogh Zsuzsa
265. Baloghné Hagymásy Irén
266. Baloghy Tamásné
267. Balogné Molnár Csilla
268. Balta János
269. Bán Józsefné
270. Bán László
271. Bancsó Lajos Zoltánné
272. Bancsóné Kelemen Éva
273. Bánfi Dezső
274. Bánfi László
275. Bánhalmi Andrásné
276. Bánhegyesi Péterné
277. Bánhegyi Attila
278. Bánhegyi Erzsébet
279. Bánhegyi Ferenc
280. Bánhegyi Mihály
281. Bánhegyi Zoltán
282. Bánhidy Csaba
283. Bánhidy Tamás
284. Bánkuti Ferenc Rezső
285. Bánkúty Pálné
286. Bánkúty Péter
287. Bánky László
288. Bánó Attila
289. Bánó József
290. Bányai Elemérné
291. Bányai Irén Ilona
292. Bányai Károlyné
293. Bányai Tamás
294. Bányász Ákos
295. Bányász Ákosné
296. Barabás Bertalan
297. Barabás Borbála Klára
298. Barabás Endre
299. Barabás Ferenc István
300. Barabás Ferenc Tamás
301. Barabás Ildikó Mária
302. Barabas Kálmán
303. Barabás Péter
304. Barabás Sándor Levente
305. Barabássy Miklós
306. Baracsi József
307. Baracska László
308. Barany János
309. Bárány Judit
310. Baranya Mária
311. Baranyai István
312. Baranyai Judit
313. Baranyay László
314. Baranyi Margit
315. Baranyi-Kostyalik Erzsébet
316. Bárányné Kiss Nóra
317. Barát Stefánia
318. Baráth Levente
319. Barcza Jenő
320. Barcziné Vass Julianna
321. Barcsay Józsefné
322. Bárdi Zoltán
323. Bardócz Ernőné
324. Bardocz László
325. Bardócz Pál Béla
326. Bardócz Pálné
327. Bardóczi Zoltán
328. Bardóczky Péter
329. Bárdos Imre
330. Bárdos Tamásné
331. Bárdossy István
332. Bárdossy Istvánné
333. Barha Dezső
334. Barják László
335. Bárkányi Zsolt
336. Barkóczi István
337. Barkóczy Katalin
338. Barna Ágnes
339. Barna Csilla
340. Barna Ferenc
341. Barna Ferencné
342. Barna István
343. Barna Klára
344. Barna Krisztián
345. Barna Miklósné
346. Bárócz Tímea
347. Baross Béla
348. Baróthi Zoltán
349. Barra Anikó
350. Barsi Lajosné
351. Bársony István
352. Barta Ernő
353. Barta Istvánné
354. Barta Józsefné
355. Barta Róbert
356. Bartáné Bálint Éva
357. Bártfai Ágnes
358. Bartha Ágnes Róza
359. Bartha Aranka
360. Bartha István
361. Bartha József
362. Bartha Józsefné
363. Bartók Géza
364. Bartók Gézáné
365. Bartókné Vincze Zsuzsanna
366. Bartollásné Tarai Ilona
367. Bartos Irén
368. Bartos Péter
369. Bartusch Mátyás
370. Bartusné Damján Teréz
371. Bartuszekné Szabó Éva
372. Barzsó József
373. Bata Gyuláné
374. Bata István
375. Bata János
376. Bata Lászlóné
377. Batár György János
378. Batár Krisztina
379. Bátay Imre
380. Batho
381. Báthory Éva Gabriella
382. Báthory Gábor
383. Báthory Zoltánné
384. Bátor Béláné
385. Battagliarini Mária
386. Bauer Balázs
387. Bauer Béla
388. Bayer Zsolt
389. Bazsánt Krisztina
390. Bazsó Antónia
391. Beck Istvánné
392. Beck József István
393. Becker József
394. Becker Katalin
395. Becker Mária
396. Becser Andor
397. Becsky Tibor
398. Bede Béláné
399. Bédi Sándorné
400. Bedő András
401. Bedő József Tiborné
402. Bedzsula István
403. Beer Edith
404. Begezi Tibor
405. Begezi Tiborné
406. Begizsán László
407. Begyik Tibor
408. Begyik Tiborné
409. Beimel Rudolf
410. Bejó Kálmán
411. Békássy Zoltán
412. Beke Péternè
413. Békefi Lajos Iván
414. Békefiné Debreczeni Judit
415. Békési Gyuláné
416. Béky Zoltán
417. Belák István
418. Béláné Benko
419. Belánszky Judit
420. Belánszky László
421. Béli Gyula
422. Belinszky Károly
423. Bella Rózsa
424. Bellosevich Miklósné
425. Bellusné Korbuly Zsuzsa
426. Bellusné Korbuly Zsuzsa
427. Beló Ilona
428. Bencze Ágnes
429. Bencze András
430. Benczene Szabó Julianna
431. Benczúr Gyöngyvér
432. Benczúr János
433. Bencsik László
434. Benda Éva
435. Benda Márta
436. Bende Ágnes
437. Bendefy István
438. Bendekovics Zsuzsanna
439. Bender Attila
440. Bender Attiláné
441. Bendő Béla
442. Bene István
443. Bene Istvánné Faggyas Katalin
444. Bene Tiborné
445. Benedek Andásné Márti
446. Benedek András
447. Benedek Anna
448. Benedek István
449. Bénesi Ádám
450. Bengyik István
451. Béni Ida
452. Benke Andrea
453. Benke Gábor
454. Benkéné Laurisin Mária
455. Benko Attila
456. Benkő Benedek
457. Benkő Ildikó, Judit
458. Benkö Istvánne
459. Benoist Erzsébet
460. Benő Imre Róbert
461. Benő László
462. Bense Dalma
463. Benson István
464. Benson Tiborné
465. Benson Zsuzsanna
466. Bényi László
467. Bényi Manó
468. Benyó György
469. Benyó Györgyné
470. Benyovszky Győzőné
471. Benyovszky Tamás Imre
472. Beöthy Botond
473. Beöthy Ildikó
474. Beöthyné Sitkei Ildikó
475. Berczeli Istvánné
476. Bérczy István
477. Berdó Levente
478. Berecz József
479. Bereczki Elisabet
480. Bereczki István
481. Bereczkiné dr Hammer Edit
482. Bereczky Ákos
483. Bereczky Ákosné
484. Beregszászért Alapítvány
485. Beregszászi Zoltánné
486. Beregvölgyi Márta
487. Berényi Béláné
488. Berényi Mihály
489. Béres Gyula
490. Béres Tibor
491. Béres Tiborné
492. Berg Tamásné
493. Berkes Andrásné
494. Berkes Balázs
495. Berkes Julianna
496. Berkesi Gyula Gábor
497. Berkó Sámdor
498. Bernát Miklós
499. Bernáth Kálmánné
500. Bernhardt Endre
501. Berta Imréné
502. Berta Katalin
503. Berta Zsuzsanna
504. Bertáné Fodor Rozália
505. Bertus Klára
506. Bertus Klára
507. Besenszky Dániel
508. Besenszky Dánielné
509. Besenyei Géza
510. Besenyeiné Nagy Erika
511. Betegh Sándor
512. Betegh Sándorné
513. Bezuk Zsolt
514. Bezuk Zsoltné
515. Bezzeg István
516. Bialkó Dezső
517. Bicsák István
518. Bicskey Imre Richárd
519. Bicskey-Bartos Gisela
520. Bidlo Adolf
521. Bihari Antal
522. Bihari Enikő
523. Bihari Erzsébet
524. Bihari Lászlóné
525. Bihari Vivien Anna
526. Bihary Béláné
527. Biki Gyöngyi
528. Bikszádi András Albert
529. Bilák Imre
530. Bilikné Csalótzky Anna
531. Billwachs  Rózsa
532. Birkus Imre
533. Birkus Imréné
534. Bíró  Zoltán
535. Biró Erzsébet
536. Bíró Éva
537. Bíró Ferenc
538. Biró János
539. Bíró József
540. Biró László
541. Bíróné Herczogh Erika
542. Bíróné Pozsgay Borbála
543. Biros Béláné
544. Birtalan Krisztián
545. Bischof István
546. Bisztrai Tibor
547. Bito Sándor
548. Bitóné Márton Beáta
549. Bitter T. Ákos
550. Bittera Zoltán
551. Blaskóné Majkó Katalin
552. Blaskovics László Csaba
553. Blaskovics László Csabáné
554. Bobek Sándorné
555. Bóbis Ildikó
556. Bóbis Jánosné
557. Bobonkáné Papp Antónia
558. Bobor János
559. Boborné Harmath Ágnes
560. Bocskai István
561. Bocskay Ágnes
562. Bocskor Istvánnné
563. Bod Veronika
564. Bóday Sarolta
565. Bódi Ottó
566. Bódis Gáborné
567. Bodis Ildikó
568. Bodnár András
569. Bodnár Andrásné
570. Bodnár Andrea
571. Bodnár Katalin
572. Bodnár Milán
573. Bodó Lajos
574. Bodóczi Dezső
575. Bodoki Csabáné
576. Bodola Katalin Rozália
577. Bodolay Miklós
578. Bodolayné Bakk Ilona
579. Bodor András
580. Bodor Istvánné
581. Bodor Miklós László
582. Bodrogi Ádám Péter
583. Bodrogi Péterné
584. Bodzay Károlyné
585. Bogàr Mariann
586. Bogdán István
587. Bogdán Lajosné
588. Bogdánné Gallos Mária
589. Bognár Ágnes
590. Bognár Andrea
591. Bognár Béla
592. Bognár Éva
593. Bognár Gábor
594. Bognár Gáborné
595. Bognár Győzőné, dr. Megyeri Valéria
596. Bognár József
597. Bognár Kálmánné
598. Bognár-Meyne Mária
599. Bognárné Kubicsek Márta
600. Bogya-Kis Ferenc
601. Bogyó Tibor
602. Bojda Zoltán Istvánné
603. Bojtár Ottó
604. Bojtor Erika Zsuzsánna
605. Bojtos Györgyi
606. Bokor Árpád
607. Bokor Imre
608. Bokor Jutka
609. Bóla József
610. Boldizsár Lajos
611. Boldizsár Lajosné
612. Boldogh Péter
613. Bolvári Lajosné
614. Bolváry Gedeon
615. Bolváry Gellért
616. Bolyky Ágnes
617. Bóna Mária
618. Bondor József
619. Bóráné Krasznai Ildikó
620. Borbély György
621. Borbély Jánosné
622. Borbély József
623. Borbely Sándorné
624. Borbély Zoltán
625. Borbélyné Szabó Piroska
626. Bordás Zoltánné
627. Bordi Amália
628. Boris-Gál Gábor
629. Boris-Gál Ildikó
630. Borkesz Tibor
631. Boromissza Ödönné, dr. Varga Éva
632. Boros Gábor
633. Boros Gáborné
634. Boros Gézáné
635. Boros Rita
636. Borosné Zalavári Mária
637. Borosnyay Tibor
638. Borosnyayné Jávor Katalin
639. Boross Péterné
640. Boross-Tóby Péterné
641. Boroznaki Árpád
642. Bors Tihamér
643. Borsányi Katalin
644. Borsay Ildikó
645. Borsay Jánosné
646. Borsody István
647. Borsos Jánosné
648. Boruzs Béla
649. Boruzs Gábor
650. Boruzs István
651. Borza Teréz/Fónagy Istvánné
652. Borzákné Vass Aliz Katalin
653. Borzsák Lilla
654. Bosnyák Csaba István
655. Bosnyák Simon
656. Bosnyák Simonné
657. Bostyán Imre
658. Bostyánné Nedeczky Kornélia
659. Bosznay Zsolt
660. Bóta János László
661. Bóta Tiborné
662. Botár Endre
663. Botka Johanna
664. Bottáné Tamás Szilvia
665. Bournat Anna Mária
666. Bozorádi Jánosné
667. Bozsik Edina
668. Bozsó Erzsébet Meggyes Tiborné.
669. Bozsó Péter
670. Bozsoki Erzsébet
671. Bozsoky-Soós Zoltán
672. Böckel Olga Stefánia
673. Böcskei György
674. Bödecs Mária
675. Böjti Gábor
676. Böjti Gáborné
677. Bőjtös Andrásné
678. Böjtös Árpád
679. Bölcsházy Sándor
680. Bölcskei Sándorné
681. Bőle Sándor
682. Bölkényi Imre
683. Bölöny Mária
684. Börcsök László
685. Börcsök Lászlóné
686. Böröcz Ferenc
687. Börzsönyiné, dr Komora Valéria
688. Bőszné Czine Ildikó
689. Böszörményi Gyula
690. Bpl
691. Brányik Ottó
692. Brassai Attila
693. Braunerné Risztin Erzsébet
694. Braxatoris György
695. Breglovics János
696. Brévai Ferenc
697. Brezovay Dezsőné
698. Brigováczné Tóth Tímea
699. Brindza Sándor László
700. Brlázs Róbert
701. Brosch Ágnes
702. Brozsó András
703. Brozsó Andrásné
704. Bruckbauer Károly
705. Bruder László
706. Brunner Gábor
707. Bucsko Ferenc
708. Bucskó Marianna
709. Buda Irén
710. Buda Mária
711. Budai  Mihályné
712. Budai Antal
713. Budai Gréta
714. Budai IstvÁn
715. Budai Katalin
716. Budai Loránd
717. Budai Mihály
718. Budai Mihályné
719. Budai Olivér
720. Budai Tamás
721. Budai Tibor
722. Budai Tiborné
723. Budayné Reinisch Aranka
724. Bugaenszki Gilla
725. Bujdosó Ilonka Éva
726. Bukovec Magdolna
727. Bukros Ferenc
728. Bukur Dòczy Klára
729. Bulányiné Kiss Andrea
730. Bulzánné Albert Ágnes
731. Bulyáki Piroska
732. Bura László
733. Buráné Vágó Hajnalka
734. Buránszky Károlyné  /Erzsébet
735. Burgermeister Antal
736. Burgermeister László
737. Burghardt Ottilia
738. Burjàn Ildikó
739. Bursné Csaba Irén
740. Burszán Anna Mária
741. Burszán Gábor
742. Bussay Antal Vince
743. Buzàs Lajos
744. Buzás-Bandiné Szalay Éva
745. Büki Lajos
746. Büki Lajosné
747. Bükk László Jenő
748. Bülgözdi Ágnes
749. Bülgözdi Karolina
750. Cebula Pawel
751. Chambre Attiláné
752. Cholnoky Péter
753. Clement János
754. Corradi Surd
755. Corradi Zsuzsanna
756. Couget Yves Christianné
757. Czagány István
758. Czaha László
759. Czakó Bence
760. Czako Julianna
761. Czakó László
762. Czakó Lászlóné
763. Czakó Sándor
764. Czakó Sarolta
765. Czakóné Lecza Mária
766. Czauner József
767. Czeczidlowszky Eszter
768. Czédly Piroska
769. Czeglédi Lajos
770. Czeglédi Lajos ifj.
771. Czeglédiné Kónya Mária
772. Czeglédy Ferenc
773. Czékus Miklós Géza
774. Czeller László
775. Czeller Lászlóné
776. Czemmel Ferenc
777. Czencz Tamás
778. Czétényi András
779. Czétényi Andrásné
780. Czibere Lajos
781. Czibere Lajosné
782. Czibik Mária
783. Czibor Ildikó
784. Czibula Eliza
785. Czimborné Mike Ildikó
786. Czine Lajos
787. Czinkos Éva
788. Czinkotszky Márta
789. Cziráki József
790. Cziráki Márta
791. Czopf János
792. Czovek Istvánné
793. Czövek Margo
794. Czövek Zoltán
795. Czupy Györgyné
796. Cs. Kovács Mihályné
797. Cs. Szabó Béla
798. Csaba
799. Csaba Attila
800. Csaba Margit
801. Csaba Miklósné
802. Csabai Ferenc
803. Csabai Gyuláné
804. Csabuda Eszter
805. Csagoli István
806. Csahók Sándor
807. Csajághy Károly
808. Csajka Imre
809. Csák Istvánné
810. Csák Jánosné
811. Csák Józsefné Jutka
812. Csákány Istvánné
813. Csákány Istvánné
814. Csákány Zsuzsanna
815. Csáki István
816. Csákó György
817. Csákvári Antal
818. Csákvári Attila
819. Csákvári Csabáné
820. Csala Benedekné
821. Csanád Bálint
822. Csanádi József
823. Csanádi József ifj.
824. Csanádiné Pálfy Hajnalka
825. Csanády Lili
826. Csányi Éva Hedvig
827. Csányi Katalin
828. Csapody Béla
829. Csapóné dr. Baráth Katalin
830. Császár Angela
831. Császár Erzsébet
832. Császár János
833. Császár József
834. Császár Sándorné
835. Császárné Fekete Marianna
836. Csatári Attila Géza
837. Csathó Csabáné
838. Csatich Antal
839. Csatlós Géza.
840. Csatlos Imre
841. Csató Károlyné
842. Csébi József
843. Csébi Józsefné
844. Csébi László
845. Csécs Imréné
846. Csécsi István
847. Csécsi Istvánné
848. Csegezine Baranás Irén
849. Cseh Gabriella
850. Cseh István
851. Csejk Nándor
852. Cseke Tamás
853. Csekő Jánosné
854. Cselényi Imréné
855. Cseman Pál
856. Csengeri Piroska
857. Csépanyné Farkas Anna
858. Csepreghy Pál
859. Csepreghy Zoltánné
860. Csepregi Emil
861. Csepregi Emilné
862. Csepregi István
863. Csepregi Szabolcs
864. Csepreginé Borostyán Anna
865. Cserei Attilàné
866. Csereklyei Tibor
867. Cseresnyés Pálné
868. Csergő Ervin
869. Cserhalmi Gyuláné Vágó Adrienne
870. Cserháti Győzőné
871. Cserháti Ildikó
872. Cserháti Károly
873. Csermák Péter
874. Csermely Csaba
875. Cserna Csaba
876. Cserniczkyné Balogh Hajnalka
877. Csernóczky Béla
878. Csernus László
879. Cservenka Judit
880. Csete István
881. Cséve Magdolna
882. Csibor Géza
883. Csicsman György
884. Csige Sándorné
885. Csigi János
886. Csíki Judit
887. Csiki Sándor József
888. Csiki Zoltánné
889. Csíkné Szauder Zsuzsanna
890. Csikós Attiláné
891. Csiky Emil
892. Csillag Istvánné
893. Csillik Lászlóné
894. Csinger Béla
895. Csipán Marika
896. Csipke Sándorné
897. Csiri – Szépvölgyi Józssefné
898. Csirmaz Terézia
899. Csirszka Erika
900. Csirszka Jánosné
901. Csirszka Konrád
902. Csirszka Konrádné
903. Csiszár Antal
904. Csiszár Antalné
905. Csitkovics Balázs
906. Csizmadia Istvánné
907. Csizmadia Istvánné
908. Csizmadia Zoltán
909. Csizmás Margit Erzsébet
910. Csizmazia  Endre
911. Csobay Zoltánné
912. Csolle Gizella
913. Csolosz Judit
914. Csoma Margareta
915. Csoma Sándor
916. Csoma Tünde
917. Csongrádi Jánosné
918. Csonka Beáta
919. Csonka Ernő
920. Csonka Ernőné
921. Csonka Géza
922. Csonka János
923. Csonka Sándorné
924. Csonka-Müller Gabriella
925. Csonkáné Tancsa Mária
926. Csont Gabriella
927. Csontos Lajos
928. Csontos Magdolna
929. Csontosné dr. Király Beáta
930. Csorba-Simon Lászlóné
931. Csóri Miklós
932. Csornai-Kovács Beatrix
933. Csóti György
934. Csőke Antal
935. Csőre László
936. Csörgő Attiláné
937. Csudainé Fuszek Zsófia
938. Csuja Lászlóné
939. Csuka Imrné
940. Csukás Endre
941. Csulak Endre László
942. Csulak Gabriella
943. Csupor Zoltán
944. Csuport Imréné
945. Csurgay Mód Mária
946. Csúthy György
947. Csuzi Imréné
948. Dabis Lászlóné
949. Dági Pál
950. Dajka Ambrusné
951. Dákai Júlia
952. Dalmadiné Szabó Mária Katalin
953. Dalmay Árpád
954. D’Ambrogio Marnitz Anna
955. Damó Tihamèr
956. Damokos László
957. Dancsó Ferenc
958. Dani Károlyné
959. Dánielné Fábián Irén
960. Dankó Júlia
961. Dankó Mihályné
962. Danóczy György
963. Danóczyné Üveges Hedvig
964. Danyi Gábor
965. Danyi Mátyásné
966. Darabos János
967. Daragó Dénesné
968. Darásné Agárdi Piroska
969. Dárday Vilmos
970. Darlatiné Mezei Ilona
971. Darnyi Gáborné
972. Darnyik András
973. Daróczi Ilona
974. Daróczy Attila
975. Daróczy Péter
976. Darrvas  Jánosné
977. Darvas Gábor id.
978. Darvas Imre László
979. Dauda Sándorné
980. Dávid Bertalanné
981. Dávid Erzsébet
982. Dávid Jenőné
983. Dávid Szaniszla
984. Dávid Viktor
985. Deák  Lászlóné
986. Deák Ferenc
987. Deák Ferenc
988. Deák Gábor
989. Deák Imréné
990. Deák István
991. Deák János
992. Deák János
993. Deak Jánosné
994. Debreceni Jánosné
995. Debreczeni Emese
996. Debreczeni Judit
997. Debreczeny István
998. Dedák János
999. Dégi Lászlóné és családja
1000. Deim Károly
1001. Dejcsics György
1002. Dékány Csaba
1003. Dékány Gyula
1004. Dékány László
1005. Dékány Lászlóné
1006. Delbács Endre
1007. Deli Pál
1008. Demel Márti
1009. Deméné Kovács Mária
1010. Demény György
1011. Demes Istvánné
1012. Demes Sándor
1013. Demeter Attila
1014. Demeter Béla Istvánné
1015. Demeter Éva
1016. Demeter Ferenc
1017. Demeter Magduska
1018. Demeter Mária Magdolna
1019. Demetrovics Szilárd
1020. Demjén Ilona Katalin
1021. Demjén Imre, Demjén Imréné
1022. Dénes Ágota
1023. Dénes Gábor
1024. Dénes Istvánné
1025. Dénes Lajosné
1026. Dénes Zsuzsa
1027. Dérföldiné Sántha Livia
1028. Déri Tiborné
1029. Derzsy Gézáné
1030. Dessewfy Béláné
1031. Detre Szabolcs
1032. Detre Zsolt
1033. Detréné Németh Ingeborg
1034. Deutsch Jenőné
1035. Dévai Terézia
1036. Dévainé Mohr Katalin
1037. Dezse Tiborné
1038. Dézsi György
1039. Dézsi Gyula
1040. Dezsõ János
1041. Dick Klára
1042. Diegoné Fedor Alice
1043. Dienes Ferencné
1044. Diósi Ágnes
1045. Dipl.-Ing. Bakó Árpád
1046. Ditrói Istvánné
1047. Diulina Klaudia
1048. Divinyi Attila
1049. Divinyi Péterné
1050. Dobai Anna
1051. Dobainé Mária
1052. Dobay Erzsébet
1053. Dobi Mihály
1054. Dobó Ágota
1055. Dobó János
1056. Dobó Tibor
1057. Dobor László
1058. Doborjáni Péterné
1059. Dobos Anikó
1060. Dobos Ferenc és neje
1061. Dobos Gábor Pál
1062. Dobos Gábor Pálné
1063. Dobos István
1064. Dobosné Benzsay Paula
1065. Dobrik Erika
1066. Dobrosi Gábor
1067. Dodog Istvánné
1068. Doktor Jenő
1069. Dolmányosné Molnár Lívia
1070. Doma Árpádné
1071. Doma Istvánné
1072. Dombovári Hedvig
1073. Dombóvári János
1074. Dombovári Pál
1075. Dombovári Pálné
1076. Domi
1077. Domjan Lidia
1078. Domján Rózsa
1079. Dommel Márta
1080. Domnanovich Tamás
1081. Domokos András
1082. Domokos Lajos
1083. Domokos Mária
1084. Domokos Zsolt
1085. Domonkos Éva
1086. Domonkos István
1087. Domonkos László
1088. Domonkos Tamás
1089. Domoszlai Ferencné
1090. Donkó Antal
1091. Donkó Ignác
1092. Donkóné Simon Judit
1093. Donna Dalma
1094. Donoi
1095. Dóra Antal
1096. Dóra Imre László
1097. Dóra Jenő
1098. Dóráné Gyetvai Eszter
1099. Dorka Jánosné
1100. Dorkkó Menyhért Mihály
1101. Dóró Erika
1102. Dorogi  István
1103. Dorogi Béláné
1104. Dory Imre
1105. Dósay Mária
1106. Dovák Lászlóné
1107. Dovigyelné Lelovics Sarolta
1108. Dózsa Béla
1109. Dózsa Béla
1110. Dózsa Ildikó
1111. Dózsa Lajosné
1112. Döbé István
1113. Döbrei Ágota Mária
1114. Dömmel Márta
1115. Dömölki – Nagy Endre
1116. Dömötör Sándor
1117. Dömötör Sándorné
1118. Döry Jenő
1119. Dr .Holzmann László
1120. Dr .Mészáros Eleonóra
1121. Dr .Morin András
1122. Dr .Nagy Klára
1123. Dr. Ádámfi Tamás
1124. Dr. Adorján Ákos
1125. Dr. Ákoshegyi Imre
1126. Dr. Ákoshegyiné Krizsán Anna
1127. Dr. Alföldy Ferenc
1128. Dr. Alice Botai
1129. Dr. Amberger Evelin
1130. Dr. Andits Tamás
1131. Dr. Andrássy Katalin
1132. Dr. Andrékáné Csonka Edit
1133. Dr. Angyaláti Enikő
1134. Dr. Antos Árpád
1135. Dr. Antos Árpádné
1136. Dr. Apáthy István
1137. Dr. Apor Péter
1138. Dr. Apostol Tamás
1139. Dr. Arany Eva
1140. Dr. Arnlold László
1141. Dr. Avvakumovits György
1142. Dr. Babóczky Ervin
1143. Dr. Babóczky Ervinné
1144. Dr. Baboss Csongor
1145. Dr. Bácsy Ernő
1146. Dr. Bácsy Ernőné
1147. Dr. Bagi István
1148. Dr. Bagó György
1149. Dr. Bagó Györgyné
1150. Dr. Bágyi Péterné Karosi Piroska
1151. Dr. Bajzat Erzsèbet
1152. Dr. Bakos Batu
1153. Dr. Balázs Csaba
1154. Dr. Bálint Ágnes
1155. Dr. Balla Terézia
1156. Dr. Baló J. Mátyás Prof.
1157. Dr. Balogh Attilànè
1158. Dr. Balogh Barnabásné
1159. Dr. Balogh Enikő
1160. Dr. Balogh István
1161. Dr. Balogh Marianna
1162. Dr. Bánhegyi Péterné
1163. Dr. Bánki Györgyné
1164. Dr. Bánlaky  Éva
1165. Dr. Barabássy Adrienn
1166. Dr. Baranyai Edit
1167. Dr. Barcsák János
1168. Dr. Barcsák Jánosné
1169. Dr. Bárdi László
1170. Dr. Barna Tamás
1171. Dr. Bartha László
1172. Dr. Békési Zsuzsanna
1173. Dr. Belák Ferenc
1174. Dr. Bellágh Rózsa
1175. Dr. Bellus Ibolya
1176. Dr. Benczúr-Ürmössy Gábor
1177. Dr. Bene Éva
1178. Dr. Benke Zsolt
1179. Dr. Benke Zsoltné sz Dózsa Emese
1180. Dr. Benkő András Antal
1181. Dr. Berek Imréné
1182. Dr. Berényi Mihály
1183. Dr. Bernard  Artúrné
1184. Dr. Bertóty Lászlóné
1185. Dr. Bikszádi Ilona
1186. Dr. Bizse László
1187. Dr. Bodó Pálné
1188. Dr. Bodolay Nóra
1189. Dr. Boholy György
1190. Dr. Bóka Zsolt
1191. Dr. Bókai Bátorné
1192. Dr. Boldvai József
1193. Dr. Bondár László
1194. Dr. Bondár Lászlóné
1195. Dr. Born Andrásné
1196. Dr. Boros Erzsébet Judith
1197. Dr. Boros Péter
1198. Dr. Boross Lászlóné
1199. Dr. Borsos György
1200. Dr. Botár András
1201. Dr. Botházy Anna
1202. Dr. Botka Jánosné
1203. Dr. Bozi Judit
1204. Dr. Bögi Zsuzsanna
1205. Dr. Bruncsák Andrásné
1206. Dr. Brückner Huba
1207. Dr. Burai Judit
1208. Dr. Burjánné Pintér Rozália
1209. Dr. Buvár Anna
1210. Dr. Búza Valéria
1211. Dr. Búzás Edit
1212. Dr. Büki Ernő
1213. Dr. Büki Ernőné
1214. Dr. Bürgés Györgyné Simon Márta
1215. Dr. Cech Vilmos
1216. Dr. Czapáry-Martincsevics András
1217. Dr. Czeglédi József
1218. Dr. Czellár Katalin
1219. Dr. Czike Albert
1220. Dr. Czirják Júlia
1221. Dr. Czoboly Ernő
1222. Dr. Csabai Mária
1223. Dr. Csabai Péter
1224. Dr. Cságoly István
1225. Dr. Csanaky Artúr Ivánné
1226. Dr. Cser János
1227. Dr. Cserháti László Gábor
1228. Dr. Cserháti László Gáborné
1229. Dr. Csermely Anna
1230. Dr. Csiffáry István
1231. Dr. Csíky Márta
1232. Dr. Csókay Gabriella
1233. Dr. Csonkáné dr.Varga Margit
1234. Dr. Csontos Eszter
1235. Dr. Damenijáné Almási Erzsébet
1236. Dr. Dancsné Csatáry Krisztina
1237. Dr. de Jonge Jánosné
1238. Dr. Debreczeni Lorándné
1239. Dr. Décse József
1240. Dr. Dér Aliz
1241. Dr. Dér Klára
1242. dr. Dezsény Zoltán
1243. Dr. Dienes Edina
1244. Dr. Dobribán Mária
1245. Dr. Dobszay János
1246. Dr. Doroszlai Pál
1247. Dr. Dózsa László
1248. Dr. Dusza Jánosné
1249. Dr. Duzsej Miklós
1250. Dr. Eggenhofer Balázsné
1251. Dr. Egry Katalin
1252. Dr. Egyed András
1253. Dr. Endreffy Ildikó
1254. Dr. Erdélyi István
1255. Dr. Erdélyi István
1256. Dr. Estók Bertalan
1257. Dr. Estók Bertalanné
1258. Dr. Eszényi József
1259. Dr. Fábián Ágnes
1260. Dr. Fajcsák András
1261. Dr. Fajcsákné Papp Emőke
1262. Dr. Faller József
1263. Dr. Faludi Imre
1264. Dr. Farkas Elek
1265. Dr. Farkas József
1266. Dr. Farkas Julianna
1267. Dr. Farkas Mária Felicia
1268. Dr. Farkas Péter
1269. Dr. Farkasné dr. Biczó  Erzsébet
1270. Dr. Fáy Árpád
1271. Dr. Fáy Barnabás
1272. Dr. Fáy Barnabásné
1273. Dr. Fáy Tamásné
1274. Dr. Fáyné dr Péter Emese
1275. Dr. Fazekas Imre
1276. Dr. Fazekas Imréné
1277. Dr. Fazekas István
1278. Dr. Fedor István
1279. Dr. Fehér György
1280. Dr. Fehér János
1281. Dr. Fekete István
1282. Dr. Fekete Márton
1283. Dr. Fekete Sándorné
1284. Dr. Fél Pál
1285. Dr. Ferenczi Attila
1286. Dr. Florián Györgyné
1287. Dr. Fluck István
1288. Dr. Fodor András
1289. Dr. Fodor Andrasné
1290. Dr. Fodor Judit
1291. Dr. Fodor Zsolt
1292. Dr. Fodor Zsoltné
1293. Dr. Föhring Vilmos
1294. Dr. Földváriné Tobiás Klára
1295. Dr. Franyó Ildikó
1296. Dr. Fried Miklós
1297. Dr. Friedrich Lajosné
1298. Dr. Fròzsinè Nànàssy Klàra
1299. Dr. Fülöp Adél
1300. Dr. Füredi Béláné
1301. Dr. Fürjes Éva
1302. Dr. Gábor Pál
1303. Dr. Gajáry Antal
1304. Dr. Gál Tivadar
1305. Dr. Galambos Péter
1306. Dr. Galla János
1307. Dr. Gáspár
1308. Dr. Gáspár Gabriella
1309. Dr. Gazdag Anna
1310. Dr. Gazsi Gyula
1311. Dr. Géher Pál
1312. Dr. Gesztes Tamásné
1313. Dr. Giese Krisztina
1314. Dr. Giller László
1315. Dr. Giller Lászlóné
1316. Dr. Gimes Rezső
1317. Dr. Godzsa József
1318. Dr. Gombos Zsuzsanna
1319. Dr. Gömör Béla
1320. Dr. Gömör Iván
1321. Dr. Gönczy Péter
1322. Dr. Graf Tamás
1323. Dr. Grosschmid Sándor
1324. Dr. Gubacsi Lászlóné
1325. Dr. Gujás Erika
1326. Dr. Guseo András
1327. Dr. Gyarmathy László
1328. Dr. Györgydeák Zoltánné
1329. Dr. Győri Józsefné
1330. Dr. Győry László
1331. Dr. Hajdu Edit
1332. Dr. Hajdu Frigyesné
1333. Dr. Hajóssy Tibor
1334. Dr. Halász Gábor
1335. Dr. Halász Irma
1336. Dr. Halmos Péter
1337. Dr. Hardicsay Gábor
1338. Dr. Hárosné Schmaldienst Mária
1339. Dr. Hasznos Árpád
1340. Dr. Hasznos Árpádné
1341. Dr. Hegedüs Endre Dezső
1342. Dr. Hegedűs László
1343. Dr. Hegedűs Magdolna
1344. Dr. Heid Lóránt
1345. Dr. Herczig Béla
1346. Dr. Herczig Béláné
1347. Dr. Herman Edit
1348. Dr. Hetényi Gábor
1349. Dr. Hidas János
1350. Dr. Hidasné Hodop Dóra
1351. Dr. Hinfner Miklós
1352. Dr. Hinora Sándor
1353. Dr. Horpácsy Balázs
1354. Dr. Horváth Béla
1355. Dr. Horváth Béláné
1356. Dr. Horváth Imréné
1357. Dr. Horváth Imréné
1358. Dr. Horváth Imréné
1359. Dr. Horváth Katalin
1360. Dr. Horváth Katalin Mária
1361. Dr. Horváth Tiborné
1362. Dr. Horváth.J. .Attiláné dr.Wensofszky Ibolya
1363. Dr. Horváthné Bagi Zsuzsanna
1364. Dr. Horváthné Farkas Edit
1365. Dr. Hulinay Éva
1366. Dr. Huszár Béla
1367. Dr. Igó-Kemenes Péter
1368. Dr. Illyés Erzsébet
1369. Dr. István József
1370. Dr. Istvánfi Gyula
1371. Dr. Iványi József
1372. Dr. Ivanyiné Kuster Katalin
1373. Dr. Jablonszky Éva
1374. Dr. Jacsó Pál
1375. Dr. Jáky Miklós
1376. Dr. Jancsó Árpád
1377. Dr. Járay István
1378. Dr. Jávori Erik
1379. Dr. Jávori Erikné
1380. Dr. Jeli Gabriella
1381. Dr. Jókay István
1382. Dr. Joó Katalin
1383. Dr. Joób-Fancsaly Gáspárné
1384. Dr. Józsa György
1385. Dr. Józsa Mária
1386. Dr. Juhász György
1387. Dr. Juhász Miklósné
1388. Dr. Kádár Imréné
1389. Dr. Kádár Levente
1390. Dr. Kádár Zoltán
1391. Dr. Káldy János
1392. Dr. Kalmár Sándor M.D. Ph.D.
1393. Dr. Kalotay Eszter
1394. Dr. Kámory Katalin
1395. Dr. Kanyó Ádám
1396. Dr. Karácsony Gizella
1397. Dr. Karakó László
1398. Dr. Karátson András
1399. Dr. Karcsay Marianna
1400. Dr. Karimné Tapfer Marianna
1401. Dr. Karl Kernetzky
1402. Dr. Károlyi Katalin
1403. Dr. Kasza Margit
1404. Dr. Kegány András
1405. Dr. Keglovics Emőke  nyugdíjas jogász
1406. Dr. Kegyes Csaba
1407. Dr. Kelemen Andrásné
1408. Dr. Kelemen Irén
1409. Dr. Kelemenné dr Hegyesi Éva
1410. Dr. Kerekes János
1411. Dr. Kerekes Zsuzsanna
1412. Dr. Kérészy Adrienne
1413. Dr. Kézdiné Patakfalvy Katalin
1414. Dr. Kisbán Sándor
1415. Dr. Kiss Emília
1416. Dr. Kiss György
1417. Dr. Kiss János
1418. Dr. Kiss János Istvánné Hajdú Éva
1419. Dr. Kiss József
1420. Dr. Kiss József Zoltán
1421. Dr. Klementné Iringo
1422. Dr. Koczó Julianna
1423. Dr. Kocsis Beatrix
1424. Dr. Kocsis Zsoltné Kókai Éva
1425. Dr. Koháry Erzsébet
1426. Dr. Koller Miklósné
1427. Dr. Kómár József
1428. Dr. Komáromy János Prof.Dr.md.vet.
1429. Dr. Komlósi Ákos
1430. Dr. Kondor Bálintné
1431. Dr. Kónya László
1432. Dr. Koropay Péter
1433. Dr. Kosztka Miklós
1434. Dr. Kovács Attila
1435. Dr. Kovács Attiláné
1436. Dr. Kovács Boglárka
1437. Dr. Kovács József
1438. Dr. Kovács Józsefné
1439. Dr. Kovács Lajosné
1440. Dr. Kovács László
1441. Dr. Kovács Márta
1442. Dr. Kovács Mihályné
1443. Dr. Kovács Pál
1444. Dr. Kovács Teréz
1445. Dr. Kovács Zoltán
1446. Dr. Kovács Zsuzsa
1447. Dr. Kovácsné Görcsös Valéria
1448. Dr. Kölcsei Márton
1449. Dr. Kölcsei Mártonné Békefi-Szegleti Zsuzsa
1450. Dr. Kőmíves Tamás
1451. Dr. Kőmíves Veronika
1452. Dr. Kőszegi Éva
1453. Dr. Kövesdy Pál
1454. Dr. Kövesdy Zsuzsanna
1455. Dr. Kövesi Lászlóné
1456. Dr. Krassói Erzsébet
1457. Dr. Kruppa Ilona
1458. Dr. Kun-Gazda Melinda
1459. Dr. Kürtösi István
1460. Dr. Lábody Imréné
1461. Dr. Lada Györgyi
1462. Dr. László Jenő
1463. Dr. László Zoltán
1464. Dr. Lavotha Gézáné
1465. Dr. Lázár Ingrid
1466. Dr. Leányfalvi Antal
1467. Dr. Ledényi Lajosné
1468. Dr. Lehota József
1469. Dr. Lengyel Attiláné
1470. Dr. Linczényi Endre
1471. Dr. Lintnerné Bölcs Marietta
1472. Dr. Locsmándi Miklós
1473. Dr. Lonkay Géza
1474. Dr. Lovas Antal
1475. Dr. Lovas Antal
1476. Dr. Lovas Antalné
1477. Dr. Lőrinczi Réka
1478. Dr. Lukács Gillike és Buda Gábor
1479. Dr. Lupkovics Gábor
1480. Dr. Magas László
1481. Dr. Major-Maróthy Géza
1482. Dr. Makk Miklósné dr. Kiss Katalin
1483. Dr. Manga Mátyás
1484. Dr. Maráczi László
1485. Dr. Márainé Dr. Kérdő Mária
1486. Dr. Márialigeti Tivadar
1487. Dr. Marics Erzsébet
1488. Dr. Marosi István
1489. Dr. Mártháné Takács Gabriella Erzsébet
1490. Dr. Marton Mária
1491. Dr. Martonffy Katalin
1492. Dr. Masát Péter
1493. Dr. Matolcsy Mátyás
1494. Dr. Mayer Klára
1495. Dr. Mednyánszky Sándorné
1496. Dr. Meggyes Lajos
1497. Dr. Méhész László
1498. Dr. Meláth Ferenc
1499. Dr. Meláth Ferencné
1500. Dr. Meleg Csilla
1501. Dr. Meleghegyi Györgyné
1502. Dr. Melkó Erika Mária
1503. Dr. Mersich Iván
1504. Dr. Mészáros Zoltán Endre
1505. Dr. Mészárosné Paulik Aranka
1506. Dr. Mezey Ilona
1507. Dr. Mihálffy Lajos
1508. Dr. Mihálffy Pál
1509. Dr. Miklódy Márta Mária
1510. Dr. Mikola Erzsébet
1511. Dr. Milinkó Istvánné
1512. Dr. Molnár Edit
1513. Dr. Molnár Gáborné Dr. Mérth Gizella
1514. Dr. Molnár Lajos
1515. Dr. Molnár Lenke
1516. Dr. Molnár Zoltán
1517. Dr. Monigl János
1518. Dr. Morelli Istvánné
1519. Dr. Mórocz Ilona
1520. Dr. Nacsa János
1521. Dr. Nacsa Jánosné
1522. Dr. Nádasi András János
1523. Dr. Nagy Árpád
1524. Dr. Nagy Attila
1525. Dr. Nagy Attila János
1526. Dr. Nagy Attiláné
1527. Dr. Nagy Elemér Vilmos
1528. Dr. Nagy Emília
1529. Dr. Nagy Éva
1530. Dr. Nagy Ferenc
1531. Dr. Nagy Gyula
1532. Dr. Nagy Kálmán
1533. Dr. Nagy Kálmánné
1534. Dr. Nagy Károly
1535. Dr. Nagy Lajos
1536. Dr. Nagy Nikoletta
1537. Dr. Nagy Sándor
1538. Dr. Nagy Sándorné
1539. Dr. Nagy Zoltán Imre
1540. Dr. Nagyné Kováts Lenke
1541. Dr. Nagyné Rahói Katalin
1542. Dr. Nagyné Szabó Borbála
1543. Dr. Neizer-Kiss Irma
1544. Dr. Nemes Ferenc
1545. Dr. Nemes Ferencné
1546. Dr. Nemes Györgyné
1547. Dr. Nemestóthy Éva
1548. Dr. Németh  György
1549. Dr. Németh Csaba
1550. Dr. Németh Zsoltné
1551. Dr. Nenyei Zsolt
1552. Dr. Novák Dezső Balázs
1553. Dr. Nowinszky László Prof.
1554. Dr. Nyáry István
1555. Dr. Nyiredy Géza
1556. Dr. Nyomárkay Ildikó
1557. Dr. Oberrecht Kornél
1558. Dr. Oláh Gábor
1559. Dr. Oláh Lászlóné
1560. Dr. Orbán Zoltánné
1561. Dr. Ordasi Péter Béla
1562. Dr. Orsós Piroska
1563. Dr. Őrsy Gyula Attila
1564. Dr. Pákh Sándor
1565. Dr. Pákozdi Lajos
1566. Dr. Pákozdi Lajosné
1567. Dr. Paksa Katalin
1568. Dr. Pálfi János
1569. Dr. Pálóczi Horváth András
1570. Dr. Palotás Zoltán
1571. Dr. Pap  András
1572. Dr. Papp Andrea
1573. Dr. Papp Béla
1574. Dr. Papp Előd
1575. Dr. Papp Előd
1576. Dr. Papp Ibolya
1577. Dr. Papp Judit
1578. Dr. Pappné Csécsy Mária
1579. Dr. Párkányi László
1580. Dr. Pászt Patrícia
1581. Dr. Pásztélyi Zsolt
1582. Dr. Pászthyné Harcz Piroska
1583. Dr. Pataki Géza
1584. Dr. Paulin Ferenc Lajos
1585. Dr. Pécsi Tamás
1586. Dr. Pécsi Tamásné /Domkó Anna/
1587. Dr. Peklàr Judit
1588. Dr. Peller Kálmán
1589. Dr. Pere Katalin
1590. Dr. Péter Árpád
1591. Dr. Péter Árpádné
1592. Dr. Péter Emese Enikő
1593. Dr. Péterffy Pál
1594. Dr. Pethőné Szalkai Ilona
1595. Dr. Petre András
1596. Dr. Petre Andrásné
1597. Dr. Petrekovich Perjés András
1598. Dr. Pleskott Katalin
1599. Dr. Póder György
1600. Dr. Pók Tiborné
1601. Dr. Pokorny Zsuzsanna
1602. Dr. Polácska László
1603. Dr. Polgárdy Géza
1604. Dr. Pozsonyi Ferenc
1605. Dr. Preszl Erika
1606. Dr. Prokopp Mária
1607. Dr. Radics Éva
1608. Dr. Radnóti Judit
1609. Dr. Rádóczyné dr. Kovács Zsuzsanna
1610. Dr. Rádonyi Lászlóné
1611. Dr. Ráth András
1612. Dr. Rátz Ferenc
1613. Dr. Rátzné Simonek Ildikó
1614. Dr. Réder Gyula
1615. Dr. Rednik Andrásné
1616. Dr. Réffy Józsefné
1617. Dr. Regéczy Zoltán
1618. Dr. Rényi István
1619. Dr. Réz Zsoltné
1620. dr. Riedl Péter
1621. Dr. Riedl Rita
1622. Dr. Ripka Géza
1623. Dr. Ritoók Judit
1624. Dr. Rónai Ádámné
1625. Dr. Rontó Ágnes
1626. Dr. Rózsa Károly
1627. Dr. Rózsa Károlyné
1628. Dr. Rönky József Rudolf
1629. Dr. Rumpf János
1630. Dr. Rusz Edit
1631. Dr. Salgó Judit
1632. Dr. Sándor Péter
1633. Dr. Sándor Péterné
1634. Dr. Sánta Sándorné
1635. Dr. Sárdi Jánosné
1636. Dr. Sas Vilmos
1637. Dr. Sawka Leó
1638. Dr. Sawkáné dr. Fehér Katalin
1639. Dr. Schmidt Andrásné
1640. Dr. Schoberl Robertné
1641. Dr. Schulz Mária agrárközgazdász
1642. Dr. Sebestyén Emilné
1643. Dr. Sélley Elekné
1644. Dr. Seregélyné Schmidt Gabriella
1645. Dr. Simon Ágnes
1646. Dr. Simon Gyula Ákos
1647. Dr. Simon Ibolya Hajnalka
1648. Dr. Simonné Hocher Irén
1649. Dr. Sófalviné Sártory Borbála
1650. Dr. Sólyom Enikő
1651. Dr. Sólyomné Simon Csilla
1652. Dr. Somhegyi Annamária
1653. Dr. Somogyi Ferenc
1654. Dr. Somogyi János
1655. Dr. Soós László
1656. Dr. Soós László Vilmos
1657. Dr. Soós Lászlóné
1658. Dr. Stoffán Gyôrgyné
1659. Dr. Susánszki Zoltán
1660. Dr. Susánszkiné Erdős Katalin
1661. Dr. Sutarski Konrádné
1662. Dr. Sütő Antalnéd
1663. Dr. Süttő Judit
1664. Dr. Szabó Antal
1665. Dr. Szabó Dénes
1666. Dr. Szabó Győző János
1667. Dr. Szabó Ilona
1668. Dr. Szabó István
1669. Dr. Szabó József
1670. Dr. Szabó Józsefné
1671. Dr. Szabó László
1672. Dr. Szabó Melánia
1673. Dr. Szabo Tamasne es dr.SzaboTamas
1674. Dr. Szabó Zoltánné
1675. Dr. Szabolcs Magdolna
1676. Dr. Szakáll Erzsébet
1677. Dr. Szakonyi József
1678. Dr. Szakonyi Józsefné
1679. Dr. Szalontai Veronika
1680. Dr. Szám László
1681. Dr. Szandi Péterné
1682. Dr. Szantner Emma
1683. Dr. Szarka Tamás
1684. Dr. Szarka Tamásné
1685. Dr. Szarvas Éva
1686. Dr. Szathmáry Géza
1687. Dr. Széchy Gábor
1688. Dr. Szegedy Judit
1689. Dr. Szeidl György
1690. Dr. Szekeres Sándor
1691. Dr. Szenci Ottó
1692. Dr. Szentes Béla Gyula
1693. Dr. Szent-Imrey Tamás
1694. Dr. Szentirmayné Kiss Mária
1695. Dr. Szentmihályi Szabó Péterné
1696. Dr. Szentpétery Olivér
1697. Dr. Szép Iván
1698. Dr. Szép Ivánné
1699. Dr. Szerdahelyi Ágoston
1700. Dr. Szieb Katalin
1701. Dr. Szigetváriné Tóth Erzsébet
1702. Dr. Szijártó Edith
1703. Dr. Sziklai János
1704. Dr. Szilágyi Gyuláné
1705. Dr. Szilágyi Mihály
1706. Dr. Szilágyi Mihályné
1707. Dr. Szilágyi Zsolt
1708. Dr. Szilágyiné Nagykárolyi Ágnes
1709. Dr. Szilárd Róbertné
1710. Dr. Sziliné Ríz Magdolna
1711. Dr. Szily Imre Balázs
1712. Dr. Sziptner István
1713. Dr. Szitárcsik Anna
1714. Dr. Szmilkó Ferencné
1715. Dr. Szopkó Csaba
1716. Dr. Szögi Lászlóné
1717. Dr. Szőke Tibor
1718. Dr. Sztipits László
1719. Dr. Sztipits Lászlóné
1720. Dr. Szűcs Imre
1721. Dr. Szűcs Imréné
1722. Dr. Szücs Iván
1723. Dr. Szücs Jenőné
1724. Dr. T. Túri Gábor
1725. Dr. Takácsi-Nagy József Géza
1726. Dr. Tamásy Sándor
1727. Dr. Tamásy Sándorné
1728. Dr. Tanay Ildikó
1729. Dr. Tardy Pál
1730. Dr. Tardyné Lengyel Márta
1731. Dr. Taródi Béla
1732. Dr. Tarr Jenő
1733. Dr. Tarrné Kárpátfalvi Ágnes
1734. Dr. Temesvári Béla
1735. Dr. Temesvári I.Péter
1736. Dr. Temesszentandrási György
1737. Dr. Temesszentandrási Hedvig
1738. Dr. Tichyné Orgovány Erika
1739. Dr. Tihanyi Ferencne
1740. Dr. Tomcsányi-Pató Barbara
1741. Dr. Tóth Antalné
1742. Dr. Tóth Bódogné
1743. Dr. Tóth Emília
1744. Dr. Tóth Istvánné
1745. Dr. Tóth Jenő
1746. Dr. Tóth Józsefné
1747. Dr. Tóth Károly
1748. Dr. Tóth Károlyné
1749. Dr. Tóth Tiborné
1750. Dr. Tóth Zoltán
1751. Dr. Tóthpál Tamás
1752. Dr. Tóth-Páll Gyöngyvér
1753. Dr. Tömösy Lásló
1754. Dr. Török Bálint
1755. Dr. Tpeliczky Miklós
1756. Dr. Udvar Anikó
1757. Dr. Udvardy-Nagy Istvánné
1758. Dr. Ungváry Ferenc
1759. Dr. Úry Előd
1760. Dr. Vadas Gyula
1761. Dr. Vajda Boldizsár
1762. Dr. Vajna Zoltán
1763. Dr. Vajta Sarolta
1764. Dr. Vámosi Judit
1765. Dr. Váradiné Kenyeres Klára
1766. Dr. Varga Attila
1767. Dr. Varga Jenőné Amy
1768. Dr. Varga Lajos Károly
1769. Dr. Varga László
1770. Dr. Varga Lászlóné
1771. Dr. Vargha Dezső
1772. Dr. Vass Zoltán
1773. Dr. Velich Tamás és Dr. Velich Tamásné
1774. Dr. Vicze Csilla
1775. Dr. Viczián Miklós
1776. Dr. Villányi Lenke
1777. Dr. Vinkovics Márta
1778. Dr. Vojcek László
1779. Dr. Volner János Aladár
1780. Dr. Vörös Annamária
1781. Dr. Wagner Béla
1782. Dr. Zafir Gyorgyné
1783. Dr. Zafir György
1784. Dr. Zágoni Miklós
1785. Dr. Zágoni Miklósné
1786. Dr. Zakar András
1787. Dr. Zarubay Árpád
1788. Dr. Zayzon Réka
1789. Dr. Zelliger Erzsébet
1790. Dr. Zemplén Béla
1791. Dr. Zolnay Klára
1792. Dr. Zonda Tamás
1793. Dr. Zsilinszky Lászlóné
1794. Dr.Szabó Aladárné
1795. Drabant András
1796. Drabant Ilona
1797. Drabek Ferenc
1798. Drabik Balázs
1799. Drabik Balázsné
1800. Drabik Melinda
1801. Dragonits Márta
1802. Dragony Jánosné
1803. Dubicz Jolán
1804. Duboc-Szabó Judith
1805. Dudás András Tibor
1806. Dudás Béla
1807. Dudás Béláné
1808. Dudás Edit
1809. Dudás Eszter
1810. Dudás Gergely
1811. Dudás Lászlóné
1812. Dudás Mária
1813. Dudás Tibor
1814. Dudinszky Emil
1815. Duka Tamás
1816. Dukai  Ferenc
1817. Dunai Károly
1818. Duncsák Mária
1819. Durkó Éva Cecília
1820. Durkó Ferenc
1821. Durkozs
1822. Dutkay László
1823. Dvorszky Jánosné
1824. Dworszky Julianna
1825. E. Gyula
1826. Ebergényiné Takács Ilona
1827. Ecsedi Erzsébet
1828. Ecsedi László
1829. Ecseri Csöpi
1830. Ecseri Erika
1831. Edelényi-Szabó Ákos
1832. Éder Ferenc
1833. Edey Györgyné
1834. Edrotar
1835. Eged Jánosné
1836. Egerszegi Csaba
1837. Eglesz Mihály
1838. Egresi Antal
1839. Egyed Éva
1840. Egyed Károly
1841. Egyed Károlyné
1842. Egyed Károlyné
1843. Együd István
1844. Éhn József
1845. Eichkern Ferenc
1846. Eichkern Ferencné
1847. Eisenbacher László
1848. Eke László
1849. Ékes Gábor
1850. Ekler Emma
1851. Elek Mária
1852. Elekes Dénes
1853. Elekes Dénesné
1854. Elekes Hajnal
1855. Éliás Gábor
1856. Éliás Zoltán
1857. Elmont Józsefné
1858. Előd Aladárné
1859. Előd Bernadett
1860. Ember Károlyné
1861. Emődy András
1862. Emődy Csaba  Renzo
1863. Endrédi Erzsébet
1864. Endrédi Miklósné
1865. Endrédy László
1866. Endreffy Attiláné
1867. Endrődy Tiborné
1868. Endrödy Wiesner Lajos
1869. Endrődy Zsuzsanna Mária
1870. Engi Péter
1871. Engloner Erika
1872. Entz Béla Géza
1873. Eőry Csilla
1874. Eőry Endréné
1875. Eötvös Gizella
1876. Eötvös Péter
1877. Eperjesy Gézáné
1878. Epres Kálmán
1879. Erbits Mária
1880. Érchegyi Margit
1881. Érczhegyi Judith
1882. Ercsényi Tiborné
1883. Erdei György
1884. Erdei Imre
1885. Erdei Imréné
1886. Erdei Magda
1887. Erdei Péter
1888. Erdei Péter
1889. Erdélyi Balázs
1890. Erdélyi Gábor
1891. Erdélyi Gáborné
1892. Erdélyi György
1893. Erdélyi Györgyi
1894. Erdélyi János
1895. Erdélyi Judit
1896. Erdélyiné Kata
1897. Erdődi Miklósné
1898. Erdős Sándor
1899. Erkel Andrásné
1900. Erni Ferenc
1901. Erni Ferencné
1902. Erős Ildikó
1903. Erős József
1904. Erős Lászlóné
1905. Erős Mariann
1906. Erzsi
1907. Eszik László
1908. Eszter
1909. Esztergomi László
1910. Esztó Piroska
1911. Etlingerné Mariann
1912. F. Albert György Antal
1913. F. Molnár Sándor
1914. Fábián György
1915. Fábián Györgyné
1916. Fábián Győző
1917. Fábián Irén Zsófia
1918. Fábián Katalin
1919. Fábián Pál
1920. Fábián Tamásné
1921. Fábiánné Horváth Erika
1922. Fábik István
1923. Fábri Péterné
1924. Fabricius Beata
1925. Faddi Krisztina
1926. Faltusz Aci
1927. Fancsik Antalné
1928. Faragó Csabáné
1929. Faragó Gáborné
1930. Faragó Sándorné
1931. Faragó-Tóth Katalin
1932. Farkas  Márta
1933. Farkas Béla
1934. Farkas Dezsőné
1935. Farkas Ferenc
1936. Farkas Ferenc
1937. Farkas Ferenc
1938. Farkas Gábor
1939. Farkas Gábor
1940. Farkas György
1941. Farkas Ildikó
1942. Farkas István
1943. Farkas Istvánné Erzsébet
1944. Farkas Jánosné
1945. Farkas Jolán
1946. Farkas József
1947. Farkas L Rozália
1948. Farkas László
1949. Farkas László
1950. Farkas László
1951. Farkas László
1952. Farkas Lászlóné
1953. Farkas Lászlóné
1954. Farkas Lőrinc Imre
1955. Farkas Mária
1956. Farkas Mihálí Lászlóné
1957. Farkas Miklós
1958. Farkas Miklós
1959. Farkas Nóra
1960. Farkas Sándor
1961. Farkas Sándor
1962. Farkas Szilárd
1963. Farkas Tibor
1964. Farkas Zsuzsanna
1965. Farkasné Dr. Jászfalvi Mária
1966. Farkasné Fürész Györgyi
1967. Farkasné Gergely Éva
1968. Farkasné Márton Katalin
1969. Farkasné Szakala Edit
1970. Farkasné Vadas Judit
1971. Farmosi Györgyi
1972. Farsang Ferencné
1973. Fási Sára
1974. Faust Anita
1975. Faust Mátyásné
1976. Faváry József és Józsefné
1977. Fáy Emma
1978. Fáy Róza
1979. Fazakas Enikő
1980. Fazakas Erzsébet
1981. Fazakas Éva
1982. Fazakas Mária Magdolna
1983. Fazekas Éva
1984. Fazekas János László
1985. Fazekas Veronika
1986. Feffetné Bede Erzsébet Ilona
1987. Fehér Barnabásné
1988. Fehér Endre
1989. Fehér György
1990. Fehér Györgyi
1991. Fehér Györgyné
1992. Fehér János
1993. Fehér Katalin
1994. Fehér Katalin
1995. Fehér Mária Rózsa
1996. Fehér Zsigmond
1997. Fehérvári Anna
1998. Fehérvári Tibor
1999. Feiner Zsuzsánna
2000. Fejes Gáborné
2001. Fejes Gabriella Lídia
2002. Fejesné Csuhay Natália
2003. Fekete Anna
2004. Fekete Béla
2005. Fekete Eszter
2006. Fekete Éva
2007. Fekete György
2008. Fekete Gyula
2009. Fekete Gyula
2010. Fekete Gyuláné
2011. Fekete Imre Árpád
2012. Fekete József Lajosné
2013. Fekete Judit
2014. Fekete Klára
2015. Fekete Márk
2016. Fekete Mihály
2017. Fekete Zita
2018. Fekete Zoltán
2019. Feketéné dr.Nagy Mária
2020. Feketéné Tóth Ildikó
2021. Fekténé Balogh Judit
2022. Felber – Kürtös Irén
2023. Felber Irén
2024. Felber Zoltán
2025. Felber Zoltán István
2026. Felföldi Elek
2027. Felföldi Jenő
2028. Felhősi Ferencné
2029. Felkai Ferencné
2030. Felker István
2031. Fenyővári Gyöngyvér
2032. Fenyves Ferenc
2033. Fenyvesi Antal
2034. Fenyvesi Antalné
2035. Fenyvesi János
2036. Fenyvesi Mihály
2037. Fenyvesiné Degré Piroska
2038. Ferber Attila
2039. Ferencz András
2040. Ferencz Károly
2041. Ferencz Károlyné
2042. Ferencz Klára
2043. Ferencz Lajos Árpád
2044. Ferencz Lajosné
2045. Ferenczi Emőke
2046. Ferenczi Gàbor
2047. Ferenczi Norbert
2048. Ferenczi Szabolcs
2049. Ferenczné Máthé Gabriella
2050. Ferenczy Csaba
2051. Ferenczy Géza
2052. Ferenczy Gézáné,Adorjáni Mária
2053. Ferenczy Mária Emilia
2054. Ferenczy Tamás
2055. Ferencsik
2056. Festő Imre
2057. Fetés Ferenc
2058. Fetésne Gavló Anita
2059. Ficsór Zoltán
2060. Fidcsep
2061. Fieszl Gyöngyi
2062. Fieszl Gyöngyi
2063. Filák Anna
2064. Filep János
2065. Filepné Molnár Sarolta
2066. Filimon Róbert Rómeó
2067. Fillinger László
2068. Finkenzeller Tamás
2069. Finna Csaba
2070. Finszter Károlyné
2071. Firbás Nándor
2072. Firtkó József
2073. Firtkó Józsefné
2074. Fischer Ferenc
2075. Fischer István
2076. Fischerné Fülöp Ildikó
2077. Fitos Imréné
2078. Flaiszné B .Mária
2079. Flaskay Gábor
2080. Flettner Gyula
2081. Flierné Forgó Margit
2082. Flórencz Mária
2083. Florián Kati
2084. Fluck Tamás
2085. Fodor András
2086. Fodor Betty
2087. Fodor Dávid
2088. Fodor Éva
2089. Fodor Éva Gyöngyi
2090. Fodor György
2091. Fodor István
2092. Fodor János
2093. Fodor József
2094. Fodor Józsefné (sz.: Bánhegyi Anna)
2095. Fodor Károly
2096. Fodor Lászlóné
2097. Fodor Mária
2098. Fodor Mária
2099. Fodor Norbert
2100. Fodor Zsolt
2101. Fodorné Tőkés Valéria
2102. Fok Adrien
2103. Fok Miklós
2104. Fok Miklósné
2105. Fokvári Anikó
2106. Fokvári Gábor
2107. Fokvári Gáborné
2108. Folk György
2109. Folkné Adamecz Ilona
2110. Fónagy István Ferenc
2111. Forczek Dánielné
2112. Forgács Gergely Csaba
2113. Forgács Judit
2114. Forgo Sándorné
2115. Fórizs Antal
2116. Fórizs Lajosné
2117. Formanek Zsolt
2118. Forrai Tibor
2119. Forrainé Szalai Irén
2120. Forrás Ervin
2121. Forró Judit
2122. Fődi Róbert
2123. Földes András
2124. Földes Ferencné
2125. Földes Mária
2126. Földesi Jánosné
2127. Földesi Zsuzsanna
2128. Földváryné dr. Orosz Julianna
2129. Fölsz Attila
2130. Förster Miklós
2131. Försterné Müller Mária
2132. Főző Lajos
2133. Főző Lajosné
2134. Frank János
2135. Frank Lajos
2136. Frankné Kóródy Györgyi
2137. Fraszt Márta
2138. Frauenholcz János
2139. Frauenholczné Mesterfalvi Katalin
2140. Frecska Jánosné
2141. Frenyó József
2142. Fricz Tamás
2143. Frigyesi Gézáné
2144. Frigyesy Ágnes
2145. Frisch Károly
2146. Frisch Károlyné
2147. Frits Béláné
2148. Fritz György
2149. Frivaldszky János
2150. Frolyó  Miklós
2151. Fromann Zoltánné
2152. Fröhlich Lajos
2153. Fröhlichné Tepszics Katalin
2154. Fuchsné Fasang Márta
2155. Futó Balázs
2156. Függ Zoltán
2157. Füle Szilveszter
2158. Fülesi István
2159. Fülöp András
2160. Fülöp Barbara
2161. Fülöp Béni
2162. Fülöp Csaba
2163. Fülöp Gáborné
2164. Fülöp Imre
2165. Fülöp Jenőné
2166. Fülöp Katalin Erzsébet
2167. Fülöp Magdolna
2168. Fülöp Mihály
2169. Fülöp Sándorné
2170. Fülöp Sarolta
2171. Fülöp Teréz
2172. Füredi Tiborné
2173. Fűrész Tünde
2174. Füri Klára
2175. Fürjes Árpád
2176. Fürjes Sándorné Dr. Liptay Piroska
2177. Füsi Gyula
2178. Füstös Imre
2179. Füzesi Ferenc
2180. Füzesi Györgyné
2181. Füzesi Imre Károly
2182. Füzesy Zoltán Károly
2183. G. Anna
2184. G. Drippey Mária Anna
2185. G. Mezei Mária
2186. Gaál Andor
2187. Gaál Andor
2188. Gaál Erzsébet
2189. Gaál Gyula
2190. Gaál Judit
2191. Gaál Levente
2192. Gaál Margit
2193. Gabnai Attila Zoltán
2194. Gabóda Béla
2195. Gabóda Éva
2196. Gábor Bencze
2197. Gabor Éva
2198. Gábor Gusztávné
2199. Gábor István
2200. Gábor Istvánné
2201. Gábor Julianna
2202. Gábor László
2203. Gábor Rezső
2204. Gabrieliszné Salánki Katalin
2205. Gacs Mária Lujza
2206. Gacs Tünde
2207. Gadányi Botondné
2208. Gadoros Géza
2209. Gadoros Gézáné
2210. Gajda Dénes
2211. Gajda László
2212. Gajda Lászlóné
2213. Gál Béláné
2214. Gál Csanád
2215. Gál Domonkos
2216. Gál Domonkosné
2217. Gál Ferenc
2218. Gál Ferenc
2219. Gál István
2220. Gál Istvánné
2221. Gál Judit
2222. Gál Levente
2223. Gál Magdolna
2224. Gál Zoltán
2225. Galambos Györgyné
2226. Galambos Károly
2227. Galambos Magdi
2228. Galambos Mihályné
2229. Galambos Sándorné
2230. Galambos Tibor
2231. Galambosi Róbert
2232. Galambosi Róbertné
2233. Galambosné Wágner Éva
2234. Gálffy Mária
2235. Gálfi Árpád
2236. Gálfi Gyula
2237. Galik Eva
2238. Galina Sándor
2239. Galináné Svarda Zsuzsanna
2240. Gáll Erzsébet
2241. Gáll Júlia
2242. Gáll László
2243. Galló Sándorné
2244. Galyasi Miklósné
2245. Gámán József
2246. Gámánné Morvay Katalin
2247. Gangel  Margit
2248. Gannai Éva
2249. Ganzler Zsolt
2250. Gányási László
2251. Garaguly  Tihamér
2252. Garaguly Judit
2253. Garamvölgyi Attila
2254. Garamvölgyi Attiláné
2255. Garancsy Gyula
2256. Garas Gabriella
2257. Gárdai Zsuzsanna
2258. Gardynik Katalin
2259. Gáspár Ágnes
2260. Gáspár Csaba
2261. Gáspár Ernőné
2262. Gáspár Sándorné
2263. Gáspári Lilla
2264. Gáspárné Széll Mária
2265. Gasser Maria
2266. Gavallér Mária
2267. Gazda Barbara
2268. Gazda György
2269. Géczi Mónika
2270. Géczi Pál
2271. Géczi Pálné
2272. Gécziné Grim Margit
2273. Géczy Vera
2274. Gecse József
2275. Gecse József
2276. Geguss Zoltánné
2277. Géher Ferencné
2278. Geiger Gàbor
2279. Geiger József
2280. Geisslerné Lublóváry Katalin
2281. Gelencsér Gábor János
2282. Gelencsér Lajosné
2283. Gellér Judit
2284. Gellér Nándorné
2285. Gelmár Éva
2286. Gera Antalné
2287. Gere József
2288. Gereben István
2289. Gereben Istvánné
2290. Gerei Balázs
2291. Gerencser Gábor
2292. Gerencsér Gábor
2293. Gerencsér János
2294. Gergely Adrienn Lívia
2295. Gergely Imre
2296. Gergely Imréné
2297. Gergely Lajos
2298. Gergely Lajosné
2299. Gergely Sándorné
2300. Gergely Zoltán
2301. Gergely Zsolt István
2302. Gerhát Imre
2303. Gerják Ferenc
2304. Gesztelyi Nagy Ádámné
2305. Gillay Katalin
2306. Gilyén Péter László
2307. Gimesy Mária
2308. Giron Éva
2309. Glász Mihály
2310. Glázer Gyula
2311. Glóbits Judit
2312. Glofák Péterné
2313. Gnädig László
2314. Gnädig Lászlóné
2315. Goda László
2316. Goda Lászlóné
2317. Gola Sandor
2318. Golarits
2319. Golarits Miklós
2320. Golebiowski Rafael
2321. Gólya István József
2322. Gólya Zoltánné
2323. Gombar Józsefné
2324. Gombár Pálné Vancsik Anna
2325. Gombásné Veres Zsuzsa
2326. Gombos Ilona
2327. Gombos László
2328. Gombos Péter
2329. Gondi Katalin
2330. Gordos Dénes
2331. Gorondy Júlianna
2332. Gorzó Lindroos Judit
2333. Gosztolai Anna
2334. Gosztony Géza
2335. Gottlieb Lajos
2336. Gottliebné Majsa Anna
2337. Gózon Károly László
2338. Gózon Károly László
2339. Gózonné Genszky Gabriella
2340. Göb Miklosné
2341. Gőbel József
2342. Gőbelné Csikós Margit
2343. Gödörházi Gábor János
2344. Gödörházi Gáborné
2345. Gőghné Farkas Eszter
2346. Gőgös Emil
2347. Göncz Zoltán
2348. Gönczi Lídia
2349. Göncző Sándor
2350. Göncző Sándorné
2351. Görcs Istvánné
2352. Görcsös Józsefné
2353. Görgeiné Váradi Anikó
2354. Görög  Lászlóné
2355. Görög Attiláné
2356. Görög Csaba
2357. Görög Csabáné
2358. Görög Imréné
2359. Götz János
2360. Gőz Andrásné
2361. Grácz Edéné
2362. Grafné Lukáts Eszter
2363. Grasseli J.
2364. Gréczi Péter
2365. Greguska Lajos
2366. Greguska Lajosné
2367. Gremsperger Jánosné
2368. Greschik Emőke
2369. Greschik Gyula
2370. Greschné Kovács Piroska
2371. Greskovits János
2372. Greskovitsné dr. Sólyom Gizella
2373. Gresz Attila
2374. Griga Zsuzsanna
2375. Gróh Dániel
2376. Grónás Imréné
2377. Grosics Judit
2378. Gross Róbert Elemér
2379. Grósz István
2380. Grósz Istvánné
2381. Grósz Sándorné Edit
2382. Gruber Mária
2383. Grünwald Pál Lászlóné
2384. Gubacsi László
2385. Gubacsi Nikoletta
2386. Gubala Mihály
2387. Gubala Mihályné
2388. Gubás Mihály
2389. Gullner Gyula
2390. Gullner Gyuláné
2391. Gulybán Tibor
2392. Gutai Antal
2393. Guttenberger Katalin
2394. Guzmics Lászlóné
2395. Gvardián Ferenc
2396. Gvőry Alice
2397. Gyalus Ilona
2398. Gyárfásné Bozzay Margit
2399. Gyarmati Gyuláné
2400. Gyémánt Iván
2401. Gyenes Andràsne
2402. Gyenes György
2403. Gyenes Katalin
2404. Gyephár Lászlóné
2405. Gyephár Lászlóné
2406. Gyermekeinkért Baráti Kör Egyesület
2407. Gyertyánffy Ágnes
2408. Gyetvai Péterné
2409. Gyimóthy Kálmánné
2410. Gyorgyevics Zsuzsa
2411. Gyorgyovich Miklós
2412. Gyovai Terézia
2413. Gyökeres Erika
2414. Gyömbér László
2415. Gyöngy-Györkös Csilla
2416. Gyöngyi
2417. Gyöngyössy Noémi
2418. Györbiró Tibor
2419. Győre Erzsébet
2420. Győrffy Ferenc
2421. Győrfi Imréné
2422. Győrfi Jánosné
2423. Györfi József
2424. Györgyi János
2425. György-Rózsa Sándor
2426. Győri Katalin
2427. Győri Marika
2428. Györik Vilmos
2429. Györke Vincéné
2430. Gyulai Klára
2431. Gyulai Sandor
2432. Gyurasics Hajnalka
2433. Gyurasics József
2434. Gyurasics Józsefné
2435. Gyurcsánszki Anett
2436. Gyuris Lászlóné
2437. Gyurovics Gáborné
2438. Gyügyei Krisztina
2439. Gyüre Tibor
2440. Gyürüs Lajos
2441. Haász József
2442. Habedank Marianna
2443. Háber Lászlóné
2444. Hadarics Vilmosné
2445. Hadarits Gabriella
2446. Hadházy Csaba
2447. Hadik Ilona
2448. Hagymási Gertrud
2449. Haide Jánosné
2450. Haidekker Ivánné
2451. Hainess Olga
2452. Haitzmann László
2453. Haja Istvánné
2454. Hajagos András
2455. Hajda Zoltánné
2456. Hajdó Károly
2457. Hajdu Eszter
2458. Hajdú Éva
2459. Hajdú Ildikó
2460. Hajdú Ildikó
2461. Hajdu István
2462. Hajdú Károlyné
2463. Hajdú Lilla
2464. Hajdú Sándor
2465. Hajdú Tibor
2466. Hajdú Tiborné
2467. Hajdufi Tibor
2468. Hajduné Hoffer Mariann
2469. Hajduné Kiss Márta
2470. Hajek J. Tamás
2471. Hajek Péter
2472. Hajkó György
2473. Hajner Gyula
2474. Hajner Gyuláné
2475. Hajós Tamás
2476. Hajós-Murányi Tamás
2477. Hajto Endre
2478. Hajzer Sándorné
2479. Hakkel Győző
2480. Hakkel Rezső
2481. Hakkelné Vancsura Rita
2482. Halász  Istvánné
2483. Halász Eörsné
2484. Halász István  Pál
2485. Halász Jánosné
2486. Halász Judit
2487. Halász Péter
2488. Halla Mária
2489. Haller Erzsébet
2490. Haller Mária
2491. Halmos Benedek
2492. Halmos István.
2493. Halmosné Bérczi Ágota
2494. Hamerli György
2495. Hamerli Györgyné
2496. Hamerszki Gyuláné
2497. Hammer Ferenc
2498. Hámori Attila
2499. Hámori Ernőné
2500. Hámornyik Mihály
2501. Hámory Mária
2502. Hamza István
2503. Hamza József
2504. Hancsók Ildikó
2505. Handó József
2506. Hanekamp Lambertus Johannesné
2507. Hangyási Lászlóné
2508. Haniberger Márta
2509. Hanthy László
2510. Hantos Gábor
2511. Hanyecz Mihályné
2512. Hanyecz Zoltán
2513. Harangozóné Csortán Erzsébet
2514. Haraszti Ákos
2515. Haraszti Géza
2516. Haraszti Lászlóné
2517. Haraszti Mária
2518. Haraszti Pál
2519. Haraszti Pálné
2520. Haraszti Zsuzsa
2521. Harasztiné  Bata Zsuzsa
2522. Harasztiné Polló Edit
2523. Hardik Károlyné
2524. Hargitai Klári
2525. Hargitai László
2526. Hargitai Lászlóné
2527. Hári Lászlóné
2528. Háriné Erdődi Mária
2529. Haris Imréné
2530. Haris Istvánné
2531. Harkácsi Margit
2532. Harmat István
2533. Harmat János
2534. Harrach László István
2535. Hárs Ferencné
2536. Harsányi Ágnes
2537. Harsányi Béla
2538. Harsányi Ferenc
2539. Harsányi Lajos
2540. Harsányi László
2541. Harsányi Zoltán
2542. Harsányi Zoltánné
2543. Harsay János
2544. Hársfalvi Márta
2545. Hárspataki Károly
2546. Hartay Csaba
2547. Hartmann Tihamér
2548. Hartyáni Zoltánné
2549. Hartyányi Judit
2550. Hastenteufel Erzsébet
2551. Hatolkay Guláné
2552. Hatolkay Gyula
2553. Hatta László
2554. Hauser Ágnes
2555. Hauser Lilián Beáta
2556. Hausladen Theodóra
2557. Havranek Mihály László
2558. Házi Ferenc
2559. Házi Ferencné
2560. Háziné Nagy Éva
2561. Heergár Emilné
2562. Hefelle Konrád
2563. Hegedűs Andrásné
2564. Hegedüs Dezső
2565. Hegedűs Gézáné
2566. Hegedűs István
2567. Hegedűs Judit
2568. Hegedüs Julianna
2569. Hegedűs Katalin
2570. Hegedűs Magdolna Mária
2571. Hegedűs Sándor
2572. Hegedűs Zsuzsanna
2573. Hegedüsné Harkay Ildikó
2574. Hegedűsné Netz Mária
2575. Hegyi  Béla
2576. Hegyi Hedi
2577. Hegyi Ilona
2578. Hegyi István
2579. Hegyi Vilmosné
2580. Hegyiné Viola
2581. Hegymegi Kiss Áron
2582. Hegymegi Kiss Áronné
2583. Hegymegi László
2584. Hehl János
2585. Heinrich Imre
2586. Heinrich Márta
2587. Heiszner István
2588. Héjja Imre
2589. Hellenbach László
2590. Hellner Péter
2591. Hellner Péterné
2592. Henszelmann Imre
2593. Hentaller Eszter
2594. Hentschel Zsuzsanna
2595. Herbert Gábor
2596. Herczeg Attila
2597. Herczeg Gábor
2598. Herczeg Gyula
2599. Herczeg Károly
2600. Herczeg Károlyné
2601. Herczeg Lilla Judit
2602. Herczeg Miklós
2603. Herczeg Szilvia
2604. Herczeg Zsolt
2605. Herczegné Bondor Márta
2606. Herczig Tibor
2607. Herdey István Vilmos
2608. Herédi Jánosné
2609. Hergár Jenő
2610. Herman István Ervinné
2611. Herman Sándor
2612. Hernádi Anna
2613. Hernádi Józsefné
2614. Hernádi László
2615. Hernádi Lászlóné
2616. Hernádiné Kása Mária
2617. Herold Gyula
2618. Herold Viktória
2619. Herpai Csaba
2620. Herpy Monika
2621. Herr Gyuláné
2622. Hervai d’Elhoungne István
2623. Herzinyak István
2624. Hettyey Tibor
2625. Hettyey Tiborné
2626. Hi István
2627. Hiba Antalné
2628. Hidasi Györgyné
2629. Hidasi Lászlóné
2630. Hidász József
2631. Hidász Lajos
2632. Hideg András
2633. Hidegkúthy Antónia
2634. Hidvégi Lajosné
2635. Hidvégi László
2636. Hidvégi Lászlóné
2637. Hidy Lászlóné
2638. Hiel Piroska
2639. Hilda Budavàri
2640. Hinterleitner Ágnes
2641. Hints Éva Emese
2642. Hipki János
2643. Hír József Gyula
2644. Hirl Jánosné
2645. Hirsch György
2646. Hirsch Györgyné
2647. Hivatal Endréné
2648. Hízó Károly
2649. Hízóné Varga Róza
2650. Hlatkulik Decsiné Szilágyi Ezsébet
2651. Hnatik lmre
2652. Hodászi János
2653. Hódi Levente
2654. Hódi Rezsőné
2655. Hódos Árpád
2656. Hódsági Éva Magdolna
2657. Hódsági Gábor
2658. Hoffer Eleonóra
2659. Hoffmann István
2660. Holdas György
2661. Holecsko Emese
2662. Holl Nándor
2663. Hollai Emőke
2664. Hõller Erzsébet
2665. Holló Mihályné
2666. Hollos Gyuláné
2667. Hollósi Simon György
2668. Hollósi Simon Györgyné
2669. Hollósi-Simon Dóra
2670. Hollósy Tamás
2671. Holvayné Szent-Királlyi Katalin
2672. Homoki László Béla
2673. Honti Ferenc Nándor
2674. Hoór Éva
2675. Hopka Miklósné Ella
2676. Horányi Ágnes
2677. Horányi Katalin
2678. Horányi Péter
2679. Horányi Péterné
2680. Horkai Andrásné
2681. Hormay Ákos
2682. Hormayné Baranyai Judit
2683. Hornyák András
2684. Hornyák Andrásné
2685. Hornyak Róbert
2686. Hornyak Róbertné
2687. Hornyák Sándor
2688. Hornyák Sándorné
2689. Hornyik László
2690. Horog Ferencné
2691. Hortoványi Imréné
2692. Horvai László
2693. Horváth Adalbert
2694. Horváth Ágnes
2695. Horváth Andrea
2696. Horváth Attila
2697. Horváth Attila Prof.
2698. Horváth Attiláné
2699. Horváth B.Mária
2700. Horváth Balázs
2701. Horváth Borbála
2702. Horváth Csaba
2703. Horváth Csaba
2704. Horváth Csaba Ignác
2705. Horváth Csabáné
2706. Horváth Csilla
2707. Horváth Emil
2708. Horváth Endre
2709. Horváth Endréné
2710. Horváth Erika
2711. Horváth Ernő
2712. Horváth Éva
2713. Horváth Éva
2714. Horváth Ferenc
2715. Horváth Ferencné
2716. Horváth Ferencné
2717. Horváth Ferencné
2718. Horváth Ferencné
2719. Horváth Gábor
2720. Horváth Gáborné
2721. Horváth Gáborné
2722. Horváth Gergely
2723. Horváth Györgyné
2724. Horváth Gyuláné
2725. Horváth Ida
2726. Horváth Ildikó
2727. Horváth Imre
2728. Horváth István
2729. Horváth Istvánné
2730. Horváth Istvánné
2731. Horváth János
2732. Horváth János
2733. Horváth János
2734. Horváth József
2735. Horváth Józsefné
2736. Horváth Józsefné
2737. Horváth Józsefné
2738. Horváth Kálmán
2739. Horváth Károly
2740. Horváth Károly
2741. Horváth Károly
2742. Horváth Klára
2743. Horváth Klára
2744. Horváth László
2745. Horváth László
2746. Horváth László
2747. Horváth László Mihály
2748. Horváth László, Zágráb
2749. Horváth Miklós
2750. Horváth Miklós
2751. Horváth Miklós
2752. Horváth Orbán
2753. Horváth Ottó
2754. Horváth Sándor
2755. Horváth Sándorné
2756. Horváth Sándorné
2757. Horvath Sarolta
2758. Horváth Tamara Éva
2759. Horváth Tamás
2760. Horváth Tibor
2761. Horváth Zoltán
2762. Horváth Zoltánné
2763. Horváth Zsuzsanna
2764. Horváth-Eőry Blanka
2765. Horváthné Gogán Jolán
2766. Horváthné Hatos Éva
2767. Horváthné Lengyel Judit
2768. Horváthné Miklós Mária
2769. Horváthné Németh Edit
2770. Horváthné Soltész Ilona
2771. Horváthné Tamássy Klára
2772. Hóry  Emese
2773. Hosszú Ferenc
2774. Hováth Károlyné
2775. Hrabéczy Mónika
2776. Hrabóczki Marianna
2777. Hrabovszki János
2778. Hradeczky Béla
2779. Hrahovina András
2780. Hrehuss György
2781. Hricsovinyiné Izsó Zsuzsanna
2782. Hronyecz Ferenc
2783. Hronyeczné Hegedűs Magdolna
2784. Hubai Dénes
2785. Huber Zoltán
2786. Huber Zoltán
2787. Hudák Lászlóné
2788. Hudáky József
2789. Hudanik Jánosné és a Lornyon és Sétapálca Ny.Klub valamennyi tagja
2790. Hugli János
2791. Hugó Dóra
2792. Hujber Sándor Bálint, lg.v.
2793. Hulényi Marica
2794. Hulényi Miklós
2795. Hulman Eleonóra
2796. Hummel Pál
2797. Hummel Pálné
2798. Hunyadi István
2799. Hunyadi Magdolna
2800. Hunyady Hedvig
2801. Hunyady Istvánné
2802. Hunyady Mátyás
2803. Huszágh László
2804. Huszágh Magdolna
2805. Huszai Ferenc
2806. Huszár Józsefné
2807. Huszár Károly
2808. Huszár László
2809. Huszár Márta
2810. Huszárné Demetrovics Márta
2811. Hutnik Gáborné
2812. Hülitzrné Veress Katalin
2813. Hüttner Ágnes
2814. Ibrányi Éva
2815. Ibranyi Ferenc
2816. ifj. Fok Miklós
2817. Igari Imre
2818. Iglódi Eszter
2819. Iglódi Imre
2820. Iglódi Katalin
2821. Ignác János
2822. Ignáczy Elek
2823. Igo – Kemenes Ágnes
2824. Ihász Katalin
2825. Ilei Zsuzsanna
2826. Ilés-Muszka Éva
2827. Iliásné Demeter Erika
2828. Illár Erzsébet
2829. Illényi Gáborné
2830. Illés Árpád
2831. Illes Irén
2832. Illés Kamilla
2833. Illés Valéria
2834. Ilosvay András
2835. Ilyés Ilona
2836. Imre Ágota
2837. Imre Attila
2838. Imre Ilona Julianna
2839. Imre Szabolcs István
2840. Imrei Ferencné
2841. Imrényi Miklós
2842. Imrik Lászlóné
2843. Incze Anna
2844. Inotai Lászlóné
2845. Irsci
2846. Isaák György
2847. Istenes Rózsa
2848. Istenostora Attila
2849. Istók Miklós
2850. Istók Miklósné
2851. István Emilia
2852. Istvánfi Károly
2853. Istvánfiné Balanyi Erzsébet
2854. Iván Erika
2855. Iván Mária
2856. Ivancso Éva
2857. Ivanov Zsuzsanna
2858. Iványi László
2859. Ivony Vilmos
2860. Ivonyné Mészáros Katalin
2861. Izsák Gábor
2862. Jaczenkó Lajos
2863. Jaczenkó Lajosné
2864. Jaczkóné Ruszkabányai Borbála
2865. Jaczkovics Tamás
2866. Jáger györgyné
2867. Jáger Olga Mária
2868. Jakab Attila
2869. Jakab Endre
2870. Jakab Kálmán
2871. Jakab Károly
2872. Jakab Margit
2873. Jakab Mária
2874. Jakabffy Lenke
2875. Jakabffy Miklós
2876. Jakabos Csaba
2877. Jákliné Balogh Eszter
2878. Jákó Mária
2879. Jakobey Ferencné
2880. Jalics Isa
2881. Jalsoviczky Ágnes
2882. Jalsoviczky Béla
2883. Jámbor Erzsébet
2884. Jancsó István
2885. Jancsó Istvánné
2886. Jancsó Istvánné
2887. Jancsó László
2888. Jancsó Lászlóné
2889. Jancsó Ottó
2890. Jancsó Sándorné
2891. Jancsóné Fehér Emília
2892. Jandó Ferenc
2893. Jandó Ferencné
2894. Jandó Réka
2895. Jani István
2896. Jáni Tamás Csaba
2897. Janics József
2898. Janicsné Marika
2899. Jankovich Valéria
2900. Jankovics Bálint
2901. Jankovics Miklós
2902. Jankovics Zsuzsa
2903. Jánni Ottó
2904. Janócsy Borbála
2905. Jánosek László
2906. Jánosi Árpád
2907. Jánosi Ferenc
2908. Jánosi Ferencné
2909. Janositz Ernőné
2910. Jánszkyné Ulman Mária
2911. Jánvári Ferenc
2912. Jánvári Ferencné
2913. Janzsó Ildikó
2914. Janzsó Ilona
2915. Janzsó Tibor
2916. Jarecsny István
2917. Jármi István
2918. Jármy Elemér
2919. Jaskó András
2920. Jaskó Mária
2921. Jaskó Márton
2922. Jász László
2923. Jaszail Éva
2924. Jausz Zsuzsanna
2925. Jávor Gellért
2926. Jazó Győző
2927. Jenesné Garami Éva
2928. Jeney Rozália
2929. Jeroskovics József
2930. Jeroskovics Józsefné
2931. Jeroskovics Virág
2932. Jeroskovicsné Benkó Angelika
2933. jessica Felys-Smulders
2934. Jeszenszky Andor
2935. Jeviczki Miklósné
2936. Jódi Miklós
2937. Jókuthy Miklós
2938. Jolsvay Gabriella
2939. Jolsvay Ibolya
2940. Jónás Klára
2941. Jónás Piroska
2942. Jóny Istvánné
2943. Joó Csaba MAGOR Alapítvány
2944. Joó Géza
2945. Joó Gyula
2946. Joós Ágnes
2947. Jordáki Dénes
2948. Jordáki Mihály
2949. Jovánné Szabó Éva
2950. Jozefka Antal
2951. Józsa Ferenc Làszlònè
2952. Józsa Gáspár
2953. Józsa Imréné
2954. Józsa István
2955. Józsa Károlyné
2956. Józsa Lajosné
2957. József
2958. József Ferenc
2959. József Ferencné
2960. Juharosné Piroska
2961. Juhász Béla
2962. Juhász Csaba István
2963. Juhász Csabáné
2964. Juhász Emese
2965. Juhasz Erzsébet
2966. Juhász Éva
2967. Juhász Éva
2968. Juhász Farkas
2969. Juhász Gábor
2970. Juhász Györgyné
2971. Juhász Ibolya Julianna
2972. Juhász Ildikó
2973. Juhász István
2974. Juhász Istvánné
2975. Juhász János
2976. Juhász Jánosné
2977. Juhász Krisztián
2978. Juhász Miklós
2979. Juhász Sándor
2980. Juhász Tamásné
2981. Juhász Zoltán
2982. Juhász Zoltánné
2983. Juhász Zoltánné
2984. Juhghausz Margit
2985. Juhos Zsuzsanna
2986. Julius Taylor-Szabo Gyula
2987. Jung L.
2988. Jurányi Rudolfné
2989. Jurek János
2990. Justh Jeannette
2991. Jüptner Vilmos
2992. Jüptner Vilmosné Kékesi Mária
2993. Jüsztl István
2994. K. Anna
2995. K. Kis Zoltán Elemérné
2996. K. Molnár Márta
2997. K. Tóth János
2998. Kaczur Andrásné
2999. Kaczur Gáborné
3000. Kacskovics Lajosné
3001. Kacsó Ágnes
3002. Kácsor Lászlóné
3003. Kadácsi Tamás
3004. Kádár Csaba Gábor
3005. Kádár Eszter
3006. Kádár Lajosné
3007. Kádár Lászlóné
3008. Kádár Lászlóné
3009. Kádár Olga
3010. Kádárné Kiss Mária
3011. Kádasi Laura
3012. Kádics Emese
3013. Kádiné T.Ilona
3014. Kadnár Béla
3015. Kaffilné Edelényi Zsuzsánna
3016. Kajdi Klára
3017. Kajdi Zsuzsa
3018. Kajtár Miklósné
3019. Kajtár Róbert
3020. Kalapos Kornélné
3021. Kalász Ákos
3022. Kalász Vera
3023. Kállai János
3024. Kállai Jánosné
3025. Kálmán Gsztávné
3026. Kálmán Gusztáv
3027. Kálmán Krisztina
3028. Kálmán Péterné
3029. Kálmán Zsuzsa
3030. Kálmánchey Márta
3031. Kálmáncsi Gyula
3032. Kalmár Dóra
3033. Kalmár Györgyi
3034. Kalmár Zoltán
3035. Kalmárné M Ilona
3036. Kalocsa Ferencné
3037. Kalocsai Mária
3038. Kaluser János
3039. Kámán Lászlóné
3040. Kamarás Emese
3041. Kamarás Gábor
3042. Kamaszné Heim Margit
3043. Kántor Béla
3044. Kántor József
3045. Kánya József
3046. Kánya Tamás
3047. Kányádi Irén
3048. Kapás Edit
3049. Káplár  Sándorné
3050. Káplár István
3051. Kápolnási Gyuláné
3052. Kappel Istvánné
3053. Kappel Istvánné
3054. Kaptur Sándor
3055. Kara Erzsébet
3056. Kara Hedvig Katalin
3057. Karácsonyi KM
3058. Karácsonyi Mihályné
3059. Karakai László
3060. Karakai Lászlóné
3061. Karakó József
3062. Kárász Imre Antal
3063. Karászi Gerzson
3064. Karaszi Péter
3065. Karaszi Péterné
3066. Kardos Attiláné
3067. Kardos Géza
3068. Kardos László
3069. Kardos Tamás János
3070. Kardos Tibor
3071. Karg Ferencné
3072. Karika Jánosné
3073. Károlyi András
3074. Károlyi Mária
3075. Károlyi Pálné
3076. Károlyi Sándor
3077. Károssy Jenő
3078. Kárpáti Imréné
3079. Kárpáti Jánosné
3080. Kárpátiné Kovács Edit
3081. Kárpátiné Zsuzsa
3082. Karsai Emese
3083. Karvázy Balázs
3084. Kas Nóra
3085. Kasánszky Emőke
3086. Kasek András
3087. Kasek Andrásné
3088. Kasovitz Tünde
3089. Kassai Éva
3090. Kassai István
3091. Kassai Lászlóné
3092. Kaszáné Fóthy Erzsébet
3093. Kaszás József
3094. Kátai György
3095. Kátai Györgyné
3096. Katona Áron Sándor
3097. Katona Ferencné
3098. Katona József
3099. Katona Józsefné
3100. Katona Józsefné
3101. Katona Józsefné
3102. Katona László
3103. Katona Margit
3104. Katona Sándorné
3105. Katona Zoltán
3106. Katonáné Csernus Mária
3107. Katreiner Helmutné
3108. Kaza Zoltánné
3109. Kazai Éva
3110. Kazai Katalin
3111. Kecseti Gabriella
3112. Kecseti Sándor
3113. Kécskefalvi Sándorné
3114. Kecskés Béla
3115. Kecskés Ibolya
3116. Kedves Annamaria
3117. Keglovics Zoltán
3118. Kékesi Ernőné
3119. Kékesi Gyula
3120. Kékesi Lajos
3121. Kékesi Lászlóné
3122. Kékiné Borbély Zsófia
3123. Kele Éva
3124. Kelemen Aladár
3125. Kelemen Aladár
3126. Kelemen Gábor
3127. Kelemen Gyula
3128. Kelemen Gyuláné
3129. Kelemen Imre
3130. Kelemen István
3131. Kelemen Ivánné
3132. Kelemen József
3133. Kelemen Margit
3134. Kelemen Péter
3135. Keller Judit
3136. Kellner Zsuzsánna
3137. Kemenczky Ernő
3138. Kemény Adorján
3139. Kemény Ferencné
3140. Kemény István
3141. Kemény Istvánné
3142. Keményné Szabó Margit
3143. Kenessey Attila
3144. Kenessey Csaba
3145. Kenéz Endre Zoltán
3146. Kenézlői László
3147. Kenézné Kiss Éva
3148. Képe Sándor
3149. Kepesné Marika
3150. Képli Katalin
3151. Keppel Gyula
3152. Keppinger Miklósné
3153. Kerecsen József
3154. Kerek Imre
3155. Kerek Imréné
3156. Kerekes Ferenc Béla
3157. Kerekes István
3158. Kerekes József
3159. Kerekes László
3160. Kerekes Mária
3161. Kerekes Olga
3162. Kerekes Róbert János
3163. Kerekes Valéria
3164. Kerekesné Szedlacsek Zsuzsanna
3165. Kerékgyártó Lászlóné
3166. Kerényi Katalin
3167. Kerényi Vilmosné
3168. Keresztély Mária
3169. Keresztes Dénes
3170. Keresztes János
3171. Keresztes Jánosné
3172. Keresztes László
3173. Keresztes Tibor
3174. Keresztesi Ágnes
3175. Keresztesi Jánosné
3176. Keresztesné dr Kovács Ágnes
3177. Keresztury Mariann
3178. Kereszty Balázs
3179. Kereszty Balázsné
3180. Kernetzky Réka
3181. Kernné Murányi Róza
3182. Kernusz Maya
3183. Kertész Andreas
3184. Kertész Anna Mária
3185. Kertész Attiláné Márky Gabriella
3186. Kertész Istvánné
3187. Kertész Jánosné
3188. Kertész Lóránt
3189. Kertész Tivadar
3190. Kerti Dorottya
3191. Kéry Mihály
3192. Kesselyák Péter
3193. Keszegh László
3194. Keszi Csaba
3195. Keszthelyi Mária
3196. Kesztler László
3197. Keszy-Harmath Zoltán
3198. Keszy-Harmath Zoltánné
3199. Keve András
3200. Keve Diana és Kásás Zoltán
3201. Keviczky Sándor
3202. Kézdiné Mihályik Mónika
3203. Kézér Illlés
3204. Keztyűs Mária
3205. Kiissevich Horváth Gáborné
3206. Killer István
3207. Kilnerné Füvesi Judit
3208. Kinál Pál
3209. Kincses Ágnes
3210. Kincses János
3211. Kincses János
3212. Kincses Kovács Éva
3213. Kinda Edit
3214. Kinda Ildikó
3215. Kinda Péter
3216. Kinda Rozália
3217. Kintzly Béláné
3218. Kintzly Péter
3219. Kintzly Péterné
3220. Király Ernőné
3221. Király Ferenc Vendel
3222. Király József
3223. Király Józsefné
3224. Király Szabolcsné
3225. Király Vendelné
3226. Kiraly Zsuzsanna
3227. Királyné Heródek Annamária
3228. Kircz Gábor Ákosné
3229. Kiripolszki Lászlóné
3230. Kirschné Tóth Erzsébet
3231. Kis Éva
3232. Kis Imre
3233. Kis József
3234. Kis Kornél Iván
3235. Kis Mihály
3236. Kis Sándorné
3237. Kisbocskói Ágnes
3238. Kisfalusi Gábor
3239. Kisgyörgy Sándor
3240. Kisgyörgy Zoltán
3241. Kish Emil
3242. Kisházi József
3243. Kisházi Veronika Margit
3244. Kisida István
3245. Kisida Istvánné
3246. Kismarty-Lechner Egon
3247. Kismarty-Lechner Egonné
3248. Kispataki Istvánné
3249. Kispesta Mari
3250. Kispéter Erzsébet
3251. Kiss Ádám
3252. Kiss Albertné
3253. Kiss András
3254. Kiss Csaba
3255. Kiss Csaba András
3256. Kiss Csaba Tamás
3257. Kiss Dénes
3258. Kiss Domokosné
3259. Kiss Emilia Magdolna
3260. Kiss Erika
3261. Kiss Ernő József
3262. Kiss Erzsébet
3263. Kiss Eszter
3264. Kiss Etelka
3265. Kiss Éva
3266. Kiss Ferenc
3267. Kiss Ferencné
3268. Kiss Gábor Zoltán
3269. Kiss Gerzsonné
3270. Kiss Gyuláné
3271. Kiss Igor
3272. Kiss Ildikó
3273. Kiss István
3274. Kiss István
3275. Kiss Iván
3276. Kiss János
3277. Kiss József
3278. Kiss József
3279. Kiss Józsefné
3280. Kiss Judit
3281. Kiss Judit
3282. Kiss Jutka
3283. Kiss Károly
3284. Kiss Katalin Zsuzsanna
3285. Kiss Lajos
3286. Kiss Lajos Dávid
3287. Kiss Lajosné
3288. Kiss László
3289. Kiss László
3290. Kiss László
3291. Kiss László
3292. Kiss László
3293. Kiss László
3294. Kiss Mária
3295. Kiss Mária
3296. Kiss Piroska
3297. Kiss Réka
3298. Kiss Rezső Kálmán
3299. Kiss Rita
3300. Kiss Sándorné
3301. Kiss Sándorné
3302. Kiss Sándorné
3303. Kiss Tamás
3304. Kiss Tibor
3305. Kiss Zoltan
3306. kiss zoltánné
3307. Kiss Zsuzsanna Éva
3308. Kiss-Bodolay Pintér Flora
3309. Kissevich Gáborné
3310. Kiss-Farkas Zsuzsánna
3311. Kissné Berencsi Irén
3312. Kissné Dian Judit
3313. Kissné Lázár Lívia
3314. Kissné Szabó Anna Ágnes
3315. Kissné Varga Kornélia
3316. Kis-Tamás László
3317. Kis-Tamás Lászlóné
3318. Kisteleki Mihály
3319. Kistelekiné Krieger Brigitta
3320. Kis-Tóth Zoltán
3321. Kis-Tóth Zoltánné
3322. Kisvári Anna
3323. Kizmus Lajos
3324. Klarisz
3325. Klenk József
3326. Kleszky Miklós
3327. Klosz Lászlóné
3328. Klotz Mária
3329. Klucsik Mihály
3330. Klug Istvan
3331. Klug Istvan Janos
3332. Kmetz Mária
3333. Knyazoviczki Lászlóné
3334. Kobolak János
3335. Kobolák Jánosné
3336. Koch Péter
3337. Kocmar Magdolna
3338. Koczka István
3339. Kocsis  Sándor
3340. Kocsis Attila László
3341. Kocsis Ernő
3342. Kocsis Ferenc
3343. Kocsis Illésné
3344. Kocsis István Iván
3345. Kocsis Judit
3346. Kocsis Sándorné
3347. Kocsis Tibor
3348. Kocsis Vivien
3349. Kocsisné Rabati Éva
3350. Kodolányi János
3351. Kohár László
3352. Koháry Uzonka
3353. Kohelka Lászlóné
3354. Kohl József
3355. Kók Sarolta
3356. Kókay Ágoston
3357. Kokics Mária
3358. Kokos Mária Anna
3359. Kollár István
3360. Kollár K.
3361. Kollár K.
3362. Kollárik László
3363. Kollárik Lászlóné
3364. Kolláth Terézia
3365. Kollmann László András
3366. Kolnhofer István
3367. Kolozsi Imréné
3368. Koma Lászlóné
3369. Komár Edit
3370. Komar Rudolf
3371. Komáromi Attiláné
3372. Komáromi Jolán
3373. Komáromi László
3374. Komáromi Mária
3375. Komárominé Kiss Katalin
3376. Komjáthy Gábor
3377. Komjáti Gáborné
3378. Komlósi Ernő
3379. Komlósi Péter
3380. Komody Anna
3381. Komzák György
3382. Koncz Attila
3383. Koncz Kálmán
3384. Konczné Sebestyén Márta
3385. Koncsik Ilona
3386. Kondor Ilona
3387. Kondor Katalin
3388. Kondor Krisztián
3389. Kondrát Istvánné
3390. Konecsni Tamásné
3391. Konkoly Péterné
3392. Konrád Zoltán
3393. Konrády Judit
3394. Kontz Angyal
3395. Kónya Attila
3396. Koós Albert
3397. Kopasz Éva
3398. Kopasz Tibor
3399. Kopcsányi Gyula
3400. Kopócs Tibor, festőművész
3401. Kopor Tihamér
3402. Koppány Enikő
3403. Koppányné Sára Ilona
3404. Kopreda Dezső
3405. Korbuly Sándor
3406. Korbulyné dr. Szöllősy Nóra
3407. Korcsek Józsefné
3408. Korcsog András
3409. Korcsog Andrásné
3410. Korek Ildikó
3411. Koren András
3412. Koren Andrásné
3413. Korenchy Emőke
3414. Korenchy Emőke
3415. Kormos Zsolt Sándor
3416. Kornéli Rudolfné
3417. Kornya Sándor
3418. Kóródi Etelka
3419. Korodi János
3420. Kóródi Magdolna
3421. Kóródy Klára Ágnes
3422. Korondi  Csaba
3423. Kósa Gábor
3424. Kosa Lajos
3425. Kósa László
3426. Kósa Márta
3427. Kósa Miklós
3428. Kósa Sándor
3429. Kósa Sándorné
3430. Kósa Zsanett
3431. Kosdi Olgi
3432. Kossár Zsolt István
3433. Kossár Zsolt Istvánné
3434. Kostyák Attila
3435. Kostyál Ferencné
3436. Kostyál Fernc
3437. Koszó Dorottya
3438. Kosztrián Rózsa Mária
3439. Kótai Klára
3440. Kotán Levente
3441. Kóti Gabriella
3442. Kotroczó László
3443. Kovács Ágnes
3444. Kovács Albertné
3445. Kovács Andrásné
3446. Kovács Anikó
3447. Kovács Attila
3448. Kovács Attila Zsolt
3449. Kovács Balázs
3450. Kovács Barnabás
3451. Kovács Béla
3452. Kovács Béla lászló
3453. Kovács Béláné
3454. Kovács Benjáminné
3455. Kovács Elemérné
3456. Kovács Emil Lajos
3457. Kovács Erzsébet
3458. Kovács Éva
3459. Kovács Ferenc
3460. Kovács Ferencné
3461. Kovács Frigyes
3462. Kovács Gábor
3463. Kovács Gábor
3464. Kovács Gáborné
3465. Kovács Gáborné
3466. Kovács Gabriella
3467. Kovács Gergelyné
3468. Kovács Gy. Tibor
3469. Kovács György
3470. Kovács Györgyné
3471. Kovács Győző
3472. Kovács Győzőné
3473. Kovács Gyula
3474. Kovács Ildikó Mária
3475. Kovács Ilona
3476. Kovács Ilona
3477. Kovács István
3478. Kovács István
3479. Kovács István
3480. Kovács István
3481. Kovács Istvánné
3482. Kovács Istvánné
3483. Kovács Istvánné
3484. Kovács János
3485. Kovács János
3486. Kovács János
3487. Kovács János
3488. Kovács János
3489. Kovacs József
3490. Kovács Józsefné
3491. Kovács Józsefné
3492. Kovács Józsefné
3493. Kovács Judit
3494. Kovàcs Judit Èva
3495. Kovács Károly
3496. Kovács Károly
3497. Kovács Károlyné
3498. Kovács Katalin
3499. Kovács Katalin
3500. Kovács Katalin
3501. Kovács Klára
3502. Kovács Kristóf
3503. Kovács László
3504. Kovács László
3505. Kovács László
3506. Kovács László
3507. Kovács László Sándor
3508. Kovács László Sándorné
3509. Kovács Lászlóné
3510. Kovacs Lorant
3511. Kovács Lorántné
3512. Kovács Magdolna
3513. Kovács Mária
3514. Kovács Mihály
3515. Kovács Mihályné
3516. Kovács Nándor
3517. Kovács Pál
3518. Kovács Pálné
3519. Kovács Péter Imre
3520. Kovács Péter Károly
3521. Kovács Sándor
3522. Kovács Sándor
3523. Kovács Sándor
3524. Kovács Sándorné
3525. Kovács Zoltán
3526. Kovács Zoltán
3527. Kovács Zoltánné
3528. Kovács Zoltánné
3529. Kovacs Zsoka
3530. Kovács Zsolt
3531. Kovács Zsuzsanna
3532. Kovácsik László
3533. Kovácsné Berenyi Bernadette
3534. Kovácsné Bolla Éva
3535. Kovácsné dr. Duró Andrea
3536. Kovácsné Fendrik Zsuzsanna
3537. Kovácsné Garai Zsuzsanna
3538. Kovácsné Hirth Éva
3539. Kovácsné Kaizler Gitta
3540. Kovácsné Kersics Mária
3541. Kovácsné Orbán Zsuzsanna
3542. Kovácsné Veszely Ágnes
3543. Kovalik Erika
3544. Kovássy Gábor
3545. Kováts Adrienne
3546. Kováts Ágostonné
3547. Kováts Gábor
3548. Kováts János
3549. Kováts János Pálné
3550. Kovats Miklos
3551. Kováts Péter
3552. Kováts Péter Árpádné
3553. Kováts Tamásné
3554. Kozák Miklós Béla
3555. Kozári Tünde
3556. Kozics Ernő
3557. Kozjár Mária
3558. Kozma  Dezső
3559. Kozma Erzsébet
3560. Kozma Éva
3561. Kozma Ferenc
3562. Kozma József
3563. Kozma Péter
3564. Kozma Zoltán
3565. Kő Ferenc
3566. Köbli Edit
3567. Köblös Katalin Julianna
3568. Kőfalvi Erzsébet
3569. Kőhalminé Himfy Emőke
3570. Kökény József
3571. Kökény József
3572. Kökény Nagy Ágnes
3573. Kőmíves Dávid id.
3574. Kőműves Károlyné
3575. Könözsi László
3576. Könnyű Györgyné
3577. Körffy Alice
3578. Körmendi Balázs
3579. Körmendi Judit
3580. Körmendy Gyula
3581. Környei Judit
3582. Kőrösi József
3583. Kőrösi József
3584. Kőrösi Józsefné
3585. Kőrössy Csaba
3586. Körösztös Ágnes
3587. Körtvélyesi Viktorné
3588. Kőszegfalviné Pajor Klára
3589. Kőszeginé Konkoly Zsuzsanna
3590. Köszörüs Zoltán
3591. Köszörüsné Gergely Andrea
3592. Kővári Béla
3593. Kővári Emőke
3594. Kővári Magdolna
3595. Kővári Péter
3596. Kövér Viktor
3597. Köves Endre
3598. Köves Gáborné
3599. Kövesi András
3600. Kövesi Andrásné
3601. Kövesi József
3602. Kövessy József
3603. Kövesy Károlyné
3604. Kövi István
3605. Králikné Matkovics Marianna
3606. Kralovacski Mihály
3607. Kranabeth Jánosnè
3608. Krasznai Aladárné
3609. Krasznai Mária
3610. Krasznói Katalin
3611. Krasznói Mihály
3612. Kravecz – Vajna Àgnes
3613. Kravják Éva
3614. Kreknyák Anna
3615. Kremmer Lajos
3616. Kremmer Lajosné
3617. Kremszner Henriette
3618. Krénné Tóth Mària Tünde
3619. Kretzoi Miklósné
3620. Kristó Jenőné
3621. Kristof Csilla
3622. Kristóf Sándorné
3623. Krizsán András
3624. Krizsán Jánosné
3625. Krizsik Mária
3626. Kropf Miklós
3627. Kropf Miklós
3628. Kropfné Makovi Zita
3629. Krudy Ádám
3630. Krukenberg Erzsébet
3631. Krupla Zoltán
3632. Krupláné Nagy Ágnes
3633. Kruppa János
3634. Krusch Krisztina
3635. Krutekné Éva
3636. Kryhorka Cecilia
3637. Ksuz Tiborné
3638. Kubányi Győző
3639. Kubínyi Ádámné
3640. Kuchen Gergely
3641. Kuchta Margit
3642. Kucsár Zsuzsánna
3643. Kucsera Istvánné
3644. Kucsera Istvánné
3645. Kucsera Lászlóné
3646. Kugyela Attila
3647. Kukoricza János
3648. Kulcsár Erika
3649. Kulcsár Géza
3650. Kulcsár Mária
3651. Kulcsárné Szalai Márta
3652. Kulin Ildikó
3653. Kulin Miklós
3654. Kulin Miklós György
3655. Kulin Miklósné
3656. Kulinyák Rezsőné
3657. Kun Attila
3658. Kun Attila
3659. Kun Kornelia
3660. Kun Lajos
3661. Kun Lászlóné
3662. Kun Mária
3663. Kun Marika
3664. Kún Sándor okl. vill. mérnök
3665. Kún Sylvia
3666. Kuna Éva
3667. Kuncz Lajos
3668. Kuni Sándor
3669. Kuni Sándorné
3670. Kunya Anna
3671. Kupa Antalné
3672. Kurcsics László
3673. Kurdi Ferenc
3674. Kurilla Lajosné
3675. Kurucz Edit
3676. Kurunczi Zoltán
3677. Kurunczi Zoltánné
3678. Kusper Antal
3679. Kustyán László
3680. Kutas Endre Pál
3681. Kutas Endréné
3682. Kutas Mária Magdolna
3683. Kutasi Andrea
3684. Kutasi Zoltánné
3685. Kuti Ilona
3686. Kuti László
3687. Kúti Mária
3688. Kutor Géza
3689. Labancz Béláné
3690. Labancz Gézáné
3691. Lacházi Györgyné
3692. Laczi András
3693. Laczi Andrásné
3694. Laczkó Ágnes
3695. Laczó András
3696. Lacsny Péter
3697. Ladjánszki Veronika
3698. Ladover Antal
3699. Lahdelma Márta
3700. Lajó Mária
3701. Lajos Margit
3702. Lak Béla
3703. Lakatos Beáta
3704. Lakatos István
3705. Lakatos Lajos
3706. Lakatos Sándor Endre
3707. Lakatos Vilma
3708. Lambert Győzőná
3709. Lambert Győzőné
3710. Lámfalusi Imre
3711. Lámfalusi Imréné
3712. Lampert Tiborné
3713. Lampérth Gyuláné
3714. Lamprecht Györgyné
3715. Lancz Tamás
3716. Lánczy  Emőke
3717. Láng Ferencné
3718. Láng Krisztina
3719. Láng László
3720. Lantos Csaba Jenőné
3721. Lantos Sándorné
3722. Lányi Péter Pálné
3723. Lányi Zoltánné
3724. Lányi Zsuzsanna
3725. Lappáné Hajagos Ildikó
3726. Lasza Jánosné
3727. Lászka Béla
3728. Lászka Béláné
3729. László Ágnes
3730. László András Ernő
3731. László Csaba
3732. László Csilla
3733. László István
3734. László Julianna
3735. László Laci
3736. László Lajos
3737. László László
3738. László Márta
3739. László Terézia Krisztina
3740. László Zsófia
3741. Lászlófi Sándor
3742. Lászlóné Horváth Ilona
3743. Latabár Endre
3744. Latabárné Pőcze Katalin
3745. Látkáné Cs. Mária
3746. Laurenczy László
3747. Laurenczy László
3748. Laurenczy László
3749. Lauringer Tamás
3750. Laza György
3751. Lázár Attila
3752. Lázár Attiláné
3753. Lázár Erzsébet
3754. Lazar Ferenc
3755. Lázár Gabriella
3756. Lázár Jánosné
3757. Lázár Péter
3758. Lázárné Kovács Rózsa
3759. Léber György
3760. Leber Károly
3761. Leblanc Lajosné
3762. Lechner Ferenc
3763. Lechner Ferencné
3764. Lécz Gergely
3765. Lécz Kornélné
3766. Leé Richárd
3767. Legény József
3768. Legény Józsefné
3769. Legény Kinga
3770. Legény Márta
3771. Légrádi Mária Róza
3772. Legradi Mihály
3773. Lehoczki Andrásné
3774. Lehoczki Imre
3775. Lehóczki Mihály
3776. Lehóczkiné Timár Irén
3777. Lehoczky Tamásné
3778. Lehota László
3779. Lehotay Erzsébet
3780. Leicher János
3781. Leiner János
3782. Leiszter Józsefné
3783. Leitgéb Antalné
3784. Lele Dezső
3785. Lélek Sándorné
3786. Lelkes Andrásné
3787. Lelkes László
3788. Lelovicsné Király Zsuzsanna
3789. Lemak Mihály Rudolf
3790. Lénárd  Anna
3791. Lénárt Dorottya
3792. Lencz István
3793. Lengyel Ágnes
3794. Lengyel Gabriella
3795. Lengyel Géza
3796. Lengyel Gyula
3797. Lengyel László
3798. Lengyel László
3799. Lengyel Lászlóné
3800. Lengyel Ludovic
3801. Lengyel Sándor
3802. Lengyel Sándor
3803. Lengyel Sándor
3804. Lengyel Zsolt
3805. Lengyel Zsuzsánna
3806. Lengyelné-Palkó Margit
3807. Lép Ilona
3808. Leposa Miklósné
3809. Lettovicsné  Boros Ilona
3810. Lévai Imréné
3811. Lévay Judit
3812. Levelekiné Zsömböly Ágnes
3813. Libor Dezső
3814. Liebe Katalin
3815. Liebscher István József
3816. Lieli György István
3817. Ligárt László
3818. Ligeti András
3819. Ligeti Andrásné
3820. Ligeti Mária
3821. Likavcsán Anita
3822. Likavcsán György
3823. Lincmaier Ottó
3824. Lipcsei Gáborné
3825. Lippai Lajos
3826. Lippai Lajosné
3827. Lippai Zsolt
3828. Lippich Tamásné
3829. Lippoczy Ákos
3830. Liptai Béla
3831. Lipták Ferenc
3832. Lipták János István
3833. Liptay László
3834. Liptovszky Ernőné
3835. Listár László
3836. Loboda Mihályné
3837. Lodoncziné Palkó Erzsébet
3838. Lohner Ilona
3839. Lohner Péter
3840. Lohner Péterné
3841. Lonkai Gábor
3842. Loós Edit
3843. Lorenz Ildikó
3844. Loretta Bába
3845. Losonczy Ilona
3846. Lovag László
3847. Lovas Anna
3848. Lovas Károly
3849. Lovasné Ujvári ILdikó Éva
3850. Lovassy Gyula
3851. Lovassyné Kiss Matild
3852. Lovász József
3853. Lovászi Lajos
3854. Lovászi Sándorné
3855. Lovásziné Pálos Ildikó Klára
3856. Loydl Tamás
3857. Lózs János
3858. Lökkös György
3859. Lökkös Györgyné
3860. Lökkös Noémi
3861. Lőrincz Attila
3862. Lőrincz Attiláné
3863. Lőrincz Béláné
3864. Lőrincz Ferencné
3865. Lőrincz György
3866. Lőrincz I.
3867. Lőrincz László és Ilona
3868. Lőrinczi Jolán
3869. Lőrinczné Sarolta
3870. Lövei Mihály Lászlóné
3871. Lövei Sándor
3872. Lublóváry Ákos
3873. Lucskai Emese
3874. Lucskai Vincze
3875. Ludányi Imréné
3876. Ludányi Ottó
3877. Ludányi Ottóné
3878. Ludvigné Dévai Ilona
3879. Ludwig Erzsébet
3880. Lugosi Babett
3881. Luigitsch Ferencné
3882. Lujberné
3883. Lukács Emese
3884. Lukács Georgina
3885. Lukács Gizella
3886. Lukács György id.
3887. Lukács Istvánné
3888. Lukács János Ferenc
3889. Lukács Lászlóné
3890. Lukács Márta Mónika
3891. Lukácsi Attiláné
3892. Lukácsi Károly
3893. Lukácsi László
3894. Lukácsovics Gáborné
3895. Lukáts István
3896. Lukoviczki Gábor
3897. Lukoviczki Ilona
3898. Lumsdenné Horváth Gabriella
3899. Lutzki Istvánné
3900. Luzsi Katalin
3901. M. Blascsok Annamária
3902. M. Judit
3903. M.Szabó Imre
3904. M.Takács Sarolta
3905. Maczucza János
3906. Mácsár Margit
3907. Macsek  Józsefné
3908. Madacsay Miklósné
3909. Madák Gyuláné
3910. Madaras Ágnes
3911. Madarassy György Tamás
3912. Madarász Eleonóra
3913. Madarász Gábor
3914. Madarász Ilma Mária
3915. Madarász Krisztina
3916. Madarász Zsuzsanna
3917. Madas Katalin
3918. Magasrevy János
3919. Magócs Ferencné Mária
3920. MAGOR Alapítvány Kuratóriuma
3921. Magos Lászlóné
3922. Magyar  Gyuláné
3923. Magyar Ágnes
3924. Magyar Bertalanné
3925. Magyar Ferenc
3926. Magyar Gábor
3927. Magyar János
3928. Magyar Józsefné
3929. Magyar Klára Erzsébet
3930. Magyar László
3931. Magyar Márta Eszter
3932. Magyar Sándorné
3933. Magyari Csabáné
3934. Magyari Tibor
3935. Magyarné Ványik Magdolna Mária
3936. Magyaródi Elek
3937. Mahács Gyuláné
3938. Majdányi János
3939. Majláth József református lelkész Berettyóújfalu
3940. Major György
3941. Major István
3942. Major János
3943. Major Jánosné
3944. Major-Maróthy Szabolcs
3945. Major-Maróthy Zsuzsánna
3946. Majoros Jánosné
3947. Majoros Sándor
3948. Majoros Sándorné
3949. Majorossy Imréné
3950. Majzik Anna
3951. Majzik Imréné
3952. Mák István
3953. Makai Józsefné
3954. Makhult Mihály
3955. Makk Tamás
3956. Makk Tamásné
3957. Makkai Ádám
3958. Makkainé Hoksza Éva
3959. Maksa Zsolt
3960. Maksai Katalin
3961. Malczanek Antal
3962. Malek Imre
3963. Malek Jenő
3964. Malik Katalin
3965. Maloveczky Péter
3966. Mandula László
3967. Mándy Tamás
3968. Mándy Tamásné
3969. Mánfai Zoltánné
3970. Manger Istvánné
3971. Marczin György
3972. Marczisné Balázs Erika
3973. Márffy Magdolna
3974. Margitay László
3975. Margitay Zoltánné
3976. Margitfalvy György
3977. Márhoffer Miklós
3978. Márialigetiné Makhult Katalin
3979. Marián János Attiláné
3980. Mariczáné Nagy Eszter
3981. Marján Éva
3982. Marjay Gáborné
3983. Márk Gábor
3984. Mark Peter Sebestyen
3985. Markaf Attila József
3986. Markó József
3987. Markóczy Zoltán
3988. Márkus Gyula
3989. Márkus Henrietta
3990. Márkus István
3991. Maróti László Ferenc
3992. Marsai Ágnes
3993. Marschall Károlyné
3994. Marssó István
3995. Martin Dóra
3996. Martin Gáborné
3997. Martin Péter
3998. Martinka Gyuláné
3999. Martinné Horváth Edina
4000. Márton András
4001. Márton Attila
4002. Márton Béláné
4003. Marton György
4004. Marton Gyula
4005. Marton Gyula András
4006. Marton István
4007. Márton János
4008. Márton Jánosné
4009. Marton József
4010. Márton József
4011. Marton József Zoltán
4012. Marton Józsefné
4013. Marton Péter
4014. Márton Rezső
4015. Márton Sarolta
4016. Márton Szilvia
4017. Mártonné Bernáth Kinga
4018. Martonné Vas Éva
4019. Martonyi Ildikó Sarolta
4020. Martonyi Irén Erzsébet
4021. Martos Mária
4022. Maruzs István
4023. Masát Péterné
4024. Massany András
4025. Máté Edith
4026. Máté Gábor Péter
4027. Máté Imréné
4028. Máté Jolán
4029. Máté Lajos
4030. Máthé Dénes
4031. Máthé Katalin
4032. Máthéné Nyári Klára
4033. Matijevics Irén
4034. Matkó Jenő
4035. Mátó Attila
4036. Matocsi Gizella Katalin
4037. Matolcsi Tamás
4038. Matolcsy Mátyásné
4039. Mátraházi Gabriella
4040. Mátray Kálmán
4041. Matula Zsuzsa
4042. Matuska Mária
4043. Matuska Márton
4044. Matúz József
4045. Mátyás Julianna
4046. Mátyás Vilmos Béla
4047. Mátyás Zoltán
4048. Mátyás Zsuzsanna
4049. Mátyus Dezső
4050. Mátyus Zoltán
4051. Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesülete
4052. Mátyusné Gorondy Novák Judit
4053. Mátyusné Novák Teréz
4054. Mayer Gábor
4055. Mayer Jánosné Margó
4056. Mayer Katalin
4057. Mayer Lászlóné
4058. Mazán Józsefné
4059. Mazgon Sándor
4060. McCormick Ibolya
4061. Mechtl László
4062. Medgyesi József
4063. Medgyesi Józsefné
4064. Medgyessy Ildikó
4065. Mednyánszky Sándorné
4066. Medveczky István
4067. Medveczky Marcsi
4068. Medveczkyné Fébó Mária
4069. Medved Nándor
4070. Medvedné Kuna Gabriella
4071. Medvegy Iván
4072. Medvegy Pál
4073. Medvegy Pálné
4074. Medvey Béla
4075. Megyeri Dalma
4076. Megyeri Levente
4077. Megyeri Magdolna
4078. Megyeri Zsolt
4079. Megyeriné Élő Piroska
4080. Méhes Erzsébet
4081. Méhész Zsolt
4082. Méhész Zsoltné
4083. Meleg Béla Mihályné
4084. Meleg György
4085. Melich Gusztáv
4086. Melich Katalin
4087. Menczer Gusztáv
4088. Menczerr Mónika
4089. Ménes Andrea
4090. Menráth Gertrud
4091. Menus Gábor
4092. Menus Gáborné
4093. Menyhárt Győzőné
4094. Menyhárt Katalin
4095. Menyhárt Márta
4096. Menyhárt Márta
4097. Mérai László
4098. Mercz Gyula
4099. Mercz Gyuláné
4100. Merczel Enikő
4101. Merczel László
4102. Merettei János
4103. Merkl László József
4104. Mernyei Pál
4105. Mertz Mihály
4106. Mertz Mihályné
4107. Mester József
4108. Mester Marianna
4109. Mester Miklós
4110. Mester Miklósné
4111. Mesterházy Tibor
4112. Mesterházy Tibor Györgyné
4113. Mészáros  Anna
4114. Mészáros  László
4115. Mészáros Andrásné
4116. Mészáros Csaba
4117. Mészáros Endréné
4118. Mészáros Endréné
4119. Mészáros Ferenc Ottó
4120. Mészáros Ferenc Ottóné
4121. Mészáros Ferenc Tibor
4122. Mészáros Gergő
4123. Mészáros Gyuláné
4124. Mészáros Ildikó
4125. Mészáros József
4126. Mészáros József
4127. Mészáros Józsefné
4128. Mészáros Józsefné
4129. Mészáros László
4130. Mészáros Máté
4131. Mészáros Sándor
4132. Mészáros Szabolcs
4133. Mészáros Tiborné
4134. Mészáros Viktória
4135. Mészárosné Török Tünde
4136. Mészárosné Vas Márta
4137. Mészöly Gáborné
4138. Metz Gáborné
4139. Mezei Ferencé
4140. Mezei Istvánné
4141. Mezei László
4142. Mezei Mária
4143. Mezei Mária
4144. Mezeiné Tomorszky Mária
4145. Mézes Nándor
4146. Mezey Péter
4147. Mezey Tamás
4148. Mezeyné Szakál Judit & Artur
4149. Mező Árpádné
4150. Mező Eszter
4151. Mező Melinda Judit
4152. Mező Sándor
4153. Mezőfi László
4154. Mező-Palkó István
4155. Mezősi József
4156. Michtiov Mihály
4157. Michtiov Mihály
4158. Mihácsi Judit
4159. Mihalics István
4160. Mihály István
4161. Mihály Katalin
4162. Mihály Mária
4163. Mihåly Péter
4164. Mihály Piroska
4165. Mihályi Tamás
4166. Mihálykó Sándor
4167. Mihályné Schmiedt Veronika
4168. Mika Timea
4169. Miklósi Endréné
4170. Miklósi Zsoltné
4171. Miklóska Lajos
4172. Miklósy Éva
4173. Mikó József
4174. Mile Vilmos
4175. Mile Vilmos
4176. Mirzáné Kaszás Katalin
4177. Miskovits Győző
4178. Misz József
4179. Miszori Vincéné
4180. Miticzky Péter Istvánné
4181. Mizser Lajosné
4182. Móczár Ferenc
4183. Móczár Ferencné
4184. Mocsán Lászlóné
4185. Modla Erzsébet
4186. Modli Magdi
4187. Módy László
4188. Mogyorósiné Makár Erzsébet
4189. Mogyoróssyné Fogarassy  Julianna
4190. Mohácsi Bernadett
4191. Mohácsy István
4192. Mojzes József
4193. Mojzes Józsefné
4194. Mojzes Petár
4195. Mokcsay Mikós
4196. Molcsán Tibor
4197. Moldován András
4198. Moldovánné Szabados Dorottya
4199. Moldoványi Arthur
4200. Molnár Adrien
4201. Molnár Csaba
4202. Molnár Csaba
4203. Molnár Erika
4204. Molnár Ervin
4205. Molnár Erzsébet
4206. Molnár Ferenc
4207. Molnár Ferenc
4208. Molnár Gabriella
4209. Molnár Gabriella
4210. Molnár Géza
4211. Molnár Gusztáv
4212. Molnár Gusztávné
4213. Molnár Ildikó
4214. Molnár István
4215. Molnár István
4216. Molnár István
4217. Molnár Istvánné
4218. Molnar Janos Lajos Ferenc
4219. Molnár Jánosné
4220. Molnár Jenő
4221. Molnár József
4222. Molnár Józsefné
4223. Molnár Judit
4224. Molnár Kata
4225. Molnár László
4226. Molnár László
4227. Molnár Lászlóné
4228. Molnár Lászlóné
4229. Molnár Lászlóné Rozália
4230. Molnár Sándor
4231. Molnár Sándor
4232. Molnár Sándorné
4233. Molnár Szabolcsné
4234. Molnár Tamás Péter
4235. Molnár Tiborné
4236. Molnár Zoltánné
4237. Molnár Zsolt
4238. Molnár-Nagy Éva
4239. Molnárné Blogh Róza
4240. Molnárné Fehér Katalin
4241. Molnárné Palotás Etel
4242. Molnárné Piller Kinga
4243. Molnárné Szász Edit
4244. Molnárné Záhonyi Margit
4245. Molnár-Veress Pál
4246. Molnatfi Laszlone
4247. Mondik Andrea
4248. Mondik Béla
4249. Mondik Pál
4250. Mondok Imre Károly
4251. Mór Gábor
4252. Moravcsik Judit
4253. Moravszky Éva Mária
4254. Móric József
4255. Mórocz István Sándor
4256. Morvay Ildikó
4257. Mosonyi József
4258. Mosonyi Józsefné
4259. Moss Ferencné
4260. Mostis Károlyné
4261. Mott Béla Nándor
4262. Mottl Zsuzsánna
4263. Movik Ferenc
4264. Movik Ferencné
4265. Mózes Ildikó
4266. Mucha Józsefné
4267. Mucsi Ildikó Katalin
4268. Mucsi Sándor
4269. Mucsi Sándorné
4270. Mucska Tibor
4271. Muhovits Monika
4272. Mukics Árpád
4273. Mukics Árpádné
4274. Mukrányi András
4275. Murányi Ferenc
4276. Murányi Gyula
4277. Murányi Istvánné
4278. Muszela Imréné
4279. Muszka József
4280. Muzsnay Terézia
4281. Müller László
4282. Müller László
4283. Müller László Márton
4284. Nabil Hassan
4285. Nádas Andrásné
4286. Nádasi Mihály László
4287. Nádaskay Erzsébet
4288. Nádházi István
4289. Nadhazi János
4290. Nádor István dr.Gabnai Margit
4291. Nádosy Sylvia
4292. Nagy Andrásné
4293. Nagy Anna
4294. Nagy Anna Mária
4295. Nagy Attila
4296. Nagy Attiláné
4297. Nagy Barnabás Sándor
4298. Nagy Béla
4299. Nagy Emőke
4300. Nagy Erzsébet
4301. Nagy Eszter
4302. Nagy F László
4303. Nagy Ferenc
4304. Nagy Ferenc
4305. Nagy Ferencné
4306. Nagy Ferencné
4307. Nagy Gábor
4308. Nagy Gábor
4309. Nagy Gáborné
4310. Nagy Gabriella
4311. Nagy Gizella
4312. Nagy György
4313. Nagy Horváth L.
4314. Nagy Ibolya
4315. Nagy Ildikó
4316. Nagy Ildikó
4317. Nagy Imre
4318. Nagy Irén
4319. Nagy István
4320. Nagy István
4321. Nagy István
4322. Nagy István
4323. Nagy István
4324. Nagy István
4325. Nagy Istvanné
4326. Nagy Istvánné
4327. Nagy János
4328. nagy János
4329. Nagy János
4330. Nagy János
4331. Nagy János
4332. Nagy János
4333. Nagy János
4334. Nagy Jánosné
4335. Nagy Jánosné
4336. Nagy Jenőné
4337. Nagy József
4338. Nagy Józsefné
4339. Nagy Józsefné
4340. Nagy Judit
4341. Nagy Kálmán Lászlóné
4342. Nagy Kálmánné
4343. Nagy Károly
4344. Nagy Károly
4345. Nagy Károlyné
4346. Nagy Katalin
4347. Nagy Katalin
4348. Nagy Katalin
4349. Nagy Katalin
4350. Nagy Lajos
4351. Nagy Lajosné
4352. Nagy László
4353. Nagy László
4354. Nagy László
4355. Nagy László
4356. Nagy László
4357. Nagy László György
4358. Nagy Lászlóné
4359. Nagy Lászlóné
4360. Nagy Lászlóné
4361. Nagy Lászlóné
4362. Nagy Lászlóné
4363. Nagy Margit
4364. Nagy Maria
4365. Nagy Mária
4366. Nagy Mária
4367. Nagy Mária
4368. Nagy Mária
4369. Nagy Maria Klára
4370. Nagy Mátyás
4371. Nagy Miklós
4372. Nagy Miklós Józsefné
4373. Nagy Miklósné
4374. Nagy Pál
4375. Nagy Pálné
4376. Nagy Péter
4377. Nagy Péter
4378. Nagy Róbert
4379. Nagy Rozália
4380. Nagy Sándor
4381. Nagy Sándor
4382. Nagy Sándor
4383. Nagy Sándor
4384. Nagy Sándor
4385. Nagy Sándorné dr.Görgey Mária
4386. Nagy Tamás
4387. Nagy Tamás
4388. Nagy Tamás
4389. Nagy Tamásné
4390. Nagy Terézia
4391. Nagy Tibor
4392. Nagy Valéria
4393. Nagy Vilmos
4394. Nagy Zoltán
4395. Nagy Zoltán
4396. Nagy Zoltán
4397. Nagy Zoltán
4398. Nagy Zoltán Miklós
4399. Nagy Zoltánné
4400. Nagy Zoltånné
4401. Nagybélteki Marianna
4402. Nagygyörgy Gábor
4403. Nagygyörgy Zsepeczky Zsóka
4404. Nagyiványi Géza
4405. Nagykovácsi „gr. Tisza István” Nemzeti Kör
4406. Nagy-Lukács Ferenc
4407. Nagyné Ajtay Jolán
4408. Nagyné Antal Anikó
4409. Nagyné Bitter Ilona
4410. Nagyné Bodai Julia
4411. Nagyné Bodrogi Enikő
4412. Nagyné Borsos Ilona
4413. Nagyné Dr Gólya Márta
4414. Nagyné Garadnai Sarolta
4415. Nagyné Győrffy Györgyi Katalin
4416. Nagyné Istvánné
4417. Nagyné Juhász Éva
4418. Nagyné Könözsi Katalin
4419. Nagypál Vincéné
4420. Nagyváradi – Kis Anna Mária
4421. Nánási Irén
4422. Nap Tibornè
4423. Náray-Szabóné Szirmay Zsuzsanna
4424. Naszàdi Ferencnė
4425. Néder István
4426. Nédó Géza
4427. Nemcsik Jánosné
4428. Neményi Alajos
4429. Neményi János
4430. Nemere Steve
4431. Nemerkényi Krisztina
4432. Nemes Ágnes
4433. Nemes Györgyné
4434. Nemes József
4435. Nemes Lajosné
4436. Nemes Piroska
4437. Nemes Sándor
4438. Nemes Somody Lajos
4439. Nemes Viktória
4440. Nemes Zsuzsanna
4441. Nemesi Istvánné
4442. Nemessányi Klára
4443. Nemessányi Lászlóné
4444. Német József
4445. Németh   Tamás
4446. Németh Ágnes
4447. Németh Ágnes Zsuzsanna
4448. Németh Andor
4449. Németh András
4450. Németh Antalné
4451. Németh Boldizsár
4452. Németh Boldizsárné
4453. Németh Csaba
4454. Németh Csaba
4455. Németh Csilla
4456. Németh Enikő
4457. Németh Eszter Katalin
4458. Németh Éva
4459. Németh Gyöngyi
4460. Németh István
4461. Németh István Gyuláné
4462. Németh Istvánné
4463. Németh Jánosné
4464. Németh József
4465. Németh József
4466. Németh József
4467. Németh Józsefné
4468. Németh Józsefné
4469. Németh Józsefné
4470. Németh Józsefné
4471. Németh Judit
4472. Németh Kálmán
4473. Németh Katalin
4474. Németh Lajos
4475. Németh Lajosné
4476. Németh László
4477. Németh Margaret
4478. Németh Mihály Ferenc
4479. Németh Nóra Luca
4480. Németh Róbert
4481. Németh Sándorné
4482. Németh Tibor
4483. Nèmeth Tibornè
4484. Németh Vilmos
4485. Németh Viola Anna
4486. Németh Zoltán
4487. Némethné E.Margit
4488. Némethné Kákóczki Zsuzsanna
4489. Némethné Szokoli Tünde
4490. Némethné Tóth Márta
4491. Némethy Éva
4492. Németn Vilmosné
4493. Németné Ferencsik Ágnes
4494. Németvölgyi Erzsébet
4495. Népművészeti Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete
4496. Neubauer Jánosné
4497. Nevelős Géza
4498. Nicolaiciuc Irén
4499. Nicolas Judit
4500. Niegreiszné
4501. Nika Attila
4502. Nikodém Mária
4503. Nilsson Gyöngyvér
4504. Nisteruch György
4505. Nobilisné Lauf Judit
4506. Noé László
4507. Nógrádi László
4508. Noszky Miklós
4509. Noszky Miklósné
4510. Novák Csaba Loránd
4511. Novák Gyuláné
4512. Novák Lajosné
4513. Novák László
4514. Novák Mária
4515. Novák Tünde
4516. Novotny Tihamér
4517. Novreczky Csaba János
4518. Nyakas Szilárd
4519. Nyakasné Szabó Márta
4520. Nyárády Pálné
4521. Nyárfás Balázs
4522. Nyárfás Csaba
4523. Nyári Krisztina
4524. Nyáry István
4525. Nyáry János
4526. Nyáry Orsolya
4527. Nyékiné Gödöllei Ágnes
4528. Nyékiné Katona Hedvig
4529. Nyékyné dr. Gaizler Judit
4530. Nyergesné
4531. Nyerki Lajos
4532. Nyerki Lajosné
4533. Nyikos Andrea
4534. Nyikos Erika
4535. Nyikos Ivánné
4536. Nyilasi Alexandra
4537. Nyilasi Géza
4538. Nyilasi Lászlóné
4539. Nyíri Csaba
4540. Nyiri Erzsébet
4541. Nyíri József
4542. Nyíriné Végh Judit
4543. Nyitrai Bela
4544. Nyitrai Imréné
4545. Nyitrai Istvánné
4546. Nyúl Györgyné
4547. Nyulászi Andrásné
4548. Obendorfer Árpád
4549. Obert Béláné
4550. Obuczki Béla
4551. Obuczki Béláné
4552. Ocsenás Katalin
4553. Odódy Bálintné
4554. Ódry Erzsébet
4555. Óhidy György
4556. Okos Ilona
4557. Oláh András
4558. Oláh Árpád
4559. Oláh Erzsébet
4560. Oláh Éva
4561. Oláh Ferencné
4562. Oláh Gábor
4563. Oláh István
4564. Oláh Istvánné
4565. Oláh Lajos
4566. Oláh Lajosné
4567. Oláh- Szőnyi Éva
4568. Oláh Tamás
4569. Oláh Tamásné
4570. Oláhné Utassy Erzsébet
4571. Olajos György
4572. Olajos Kálmán
4573. Olajosné Filyó Ilona
4574. Olchváry Géza
4575. Olgyay Géza
4576. Olgyay Gézáné
4577. Ollár Péter
4578. Ollár Péterné
4579. Olvasztó-Váry László
4580. Olvasztó-Váry Lászlóné
4581. Onódi Ferenc
4582. Onódi Gábor
4583. Ónodi Mihályné
4584. Onodiné Jantsky Nikolett
4585. Orbán Ágnes
4586. Orbán Antonia
4587. Orbán Árpád
4588. Orbán Dénes
4589. Orbán Imre
4590. Orbán Nóra
4591. Orbán Sándorné
4592. Orbán Zoltán
4593. Orbánné Szamosfalvi Ildikó
4594. Orchidea
4595. Ordódy Bálint
4596. Orgován István
4597. Orlaqy Gábor
4598. Orlay Gábor
4599. Orlovits Anna
4600. Ormai Lórántné
4601. Orosz Ágoston
4602. Orosz Attilane
4603. Orosz Csaba
4604. Orosz Csaba
4605. Orosz Ferencné
4606. Ortutay Mária
4607. Óss Enikő
4608. Osskó Gábor
4609. Osskó Péter
4610. Osskó Péterné
4611. Osvárt Bertalan Miklósné
4612. Osváth Albert
4613. Osváth Péter
4614. Osváthné Fejes Teréz
4615. Oszlánszki Tibor
4616. Oszlár Imréné
4617. Oszonits Vali
4618. Osztermayer Istvánné
4619. Osztermayer Péter
4620. Osztrovszki Józsefné
4621. Ott Jakabné
4622. Óvári S.
4623. Ozsváth Ferencné
4624. Ozsváth Sándor
4625. Ölvegyiné Máté Valéria
4626. Ördög István
4627. Ördög Istvánné
4628. Ördögh Julianna
4629. Őrszigety Gábor
4630. Ősz Piroska
4631. Ötvös Éva Gyöngyi
4632. Őze Imre
4633. Paál István
4634. Paál Mária
4635. Paál-Szarvas Réka
4636. Pacher Agnes
4637. Pacz Árpád János
4638. Pácsa Jánosné
4639. Pádár Zoltán
4640. Pados Enikő
4641. Pahota Károlyné
4642. Paitz János
4643. Pajer László
4644. Pajer Lászlóné
4645. Pajtás Dénes
4646. Pajtás Mária
4647. Pákh László Józsefné
4648. Pákozdy Katalin
4649. Paku Måria
4650. Pál Balázs
4651. Pál Béla
4652. Pál Béláné
4653. Pál Ferenc
4654. Pál Ferencné
4655. Pál Ildikó
4656. Pál István
4657. Pál István
4658. Pál Istvánné
4659. Pál Károly
4660. Pál László
4661. Pál Ödön
4662. Palágyi Ferenc
4663. Palágyi Juhász Ildikó
4664. Palágyi Julianna
4665. Palanik Gyuláné
4666. Palásthy Lajos
4667. Palásti Sándorné
4668. Palatinus Szabolcs
4669. Páldy Tamásné
4670. Pálfalvi Antal János mestertanár, zeneszerző
4671. Pálfalvi Zsolt
4672. Pálffy Klára
4673. Pálffy Margit
4674. Pálffy Péter
4675. Pálfi György Istvánné
4676. Pálfi Sándor
4677. Pálhidy Csaba
4678. Pálhidy Csabáné
4679. Palicz György
4680. Palincsár Ferenc
4681. Palincsár Ferencné
4682. Pálinkás Erzsébet
4683. Pálinkás Ferenc Gábor
4684. Pálinkás István
4685. Pálinkásné Besze Borbála
4686. Palisca Mária
4687. Palkovics Tamás
4688. Páll Szilárd
4689. Páll Vilmos
4690. Pallagi Ferenc
4691. Pallos András
4692. Pálmai Béla
4693. Pálmai Klára
4694. Pálmai Miklós
4695. Pálmainé Lakatos Enikő
4696. Pálné Márton Marianna
4697. Pálné Nigovicz Zsuzsanna
4698. Pálné, Kis Magdolna
4699. Palócz András Pál
4700. Pálos Jenő
4701. Palotai Mónika
4702. Palotási András
4703. Pálvölgyi István
4704. Pályi Gábor
4705. Pánczél Kati
4706. Panczélné Horthy Èva
4707. Pandur György
4708. Páni János
4709. Pap csaba
4710. Pap Emma
4711. Pap István
4712. Pap József
4713. Pap Józsefné
4714. Pap Zoltán
4715. Pápay Judit
4716. Papné Jakab Margit
4717. Papp Andrásné
4718. Papp Edit
4719. Papp Endre
4720. Papp Géza
4721. Papp Imréné.
4722. Papp Irén
4723. Papp János
4724. Papp Kálmán Gyuláné
4725. Papp Kálmánné
4726. Papp Lajosné
4727. Papp László
4728. Papp Szabolcs
4729. Papp Tibor
4730. Papp Tímea
4731. Papp Zoltán
4732. Papp Zsolt
4733. Pappné Kristóf Ilona
4734. Pappné Marcsi
4735. Paraszkay Sára
4736. Párczen József
4737. Párdi Ferenc
4738. Párdy Marika
4739. Parragh Levente
4740. Páskándiné Sebők Anna
4741. Pástét János
4742. Pástét Jánosné
4743. Pászti Mihály
4744. Pászti Mihályné
4745. Paszti Timea
4746. Pásztohy Zoltán
4747. Pásztor Anna Mária
4748. Pásztor Csaba
4749. Pásztor Endréné
4750. Pásztor István
4751. Pásztor Józsefné
4752. Pásztor Sándorné
4753. Pásztor-Turák Tamásné
4754. Patainé Andó Mária
4755. Patak Józsefné
4756. Pataki Anikó
4757. Pataki Erzsébet
4758. Pataki Gábor
4759. Pataki Gáborné
4760. Pataki György
4761. Pataki Györgyné
4762. Pataki János
4763. Pataki József
4764. Pataki Józsefné
4765. Pataky Szabolcs
4766. Pataky Szabolcsné
4767. Patariczane Barcsik Mária
4768. Páter Sándor
4769. Páter Sándorné
4770. Patkó Istvánné
4771. Pató Ilona
4772. Pátzay Vilma
4773. Patzek Tibor
4774. Patyi Zoltán
4775. Pauer Anna
4776. Paul Istvánné
4777. Paulik Györgyné
4778. Paulin Renáta
4779. Paulovits István
4780. Paulusz Imre
4781. Paulusz Imréné
4782. Pavelka Zoltán
4783. Pavuknė Avar Veronika
4784. Pázmányi Mária
4785. Péceli Gábor
4786. Péceli Gáborné
4787. Péch Antal
4788. Pehr László
4789. Pék József
4790. Pék Józsefné
4791. Pék Péter
4792. Pelei Attila
4793. Pelei Attiláné
4794. Pelényi Márta
4795. Pencz Imre
4796. Péntek  László
4797. Péntek Szilveszterné
4798. Pénzes Éva
4799. Pénzes Gyula
4800. Pénzes Ottó
4801. Pénzesné Joó Zsuzsanna
4802. Pénzesné Papp Erika
4803. Perczel Béla Tibor
4804. Perémi Orsolya
4805. Perger Gézáné
4806. Perger Lászlóné
4807. Perjés Gézáné
4808. Perjesi Attila
4809. Perjési László
4810. Perl Làszló
4811. Perlaki Flórián
4812. Perlaki Gyula
4813. Perlaky István
4814. Perlaky Istvánné
4815. Pesti Antalné
4816. Péter Ferenc
4817. Péter Jánosné özv.
4818. Péter Johanna
4819. Péter Károly
4820. Péter Károlyné
4821. Péter Papp Ildiko
4822. Péter Péter
4823. Péter Sarolta
4824. Péter Zoltán
4825. Péterfi István
4826. Péterfia Csaba
4827. Pétervári Beatrix
4828. Petheő Gyöngyvér
4829. Petheő Zsolt
4830. Petheő Zsoltné
4831. Pethő Attila
4832. Pethő Ildikó
4833. Petka Gyuláné
4834. Petõ Imre
4835. Pető Imre
4836. Pető János
4837. Pető Lajosné
4838. Petőcz István
4839. Petrák Ferenc
4840. Petrák Ferencné
4841. Petrásné Polgárdy Katalin
4842. Petri Andrásné
4843. Petróczy János
4844. Petróczyné Méhész Mária
4845. Pettkó-Szandtner Aladár
4846. Petz Albertné
4847. Pfeifer Jánosné
4848. Pfeningberger Ottó
4849. Pichler György
4850. Pichler Imréné
4851. Pichner Teréz
4852. Pick György
4853. Pilát Iván
4854. Piller Róbert
4855. Pindroch Ferenc
4856. Pinté Örs Pál
4857. Pintér Ágnes
4858. Pintér Bertalan
4859. Pintér Édua Mária
4860. Pintér János
4861. Pintér Jánosné
4862. Pintér Károly László
4863. Pintér Károlyné
4864. Pintér László
4865. Pintér László
4866. Pintér Tiborné
4867. Pintérné Vámos Ilona
4868. Pintz Gábor
4869. Pirher Éva
4870. Pirka Lajos
4871. Piros Lászlóné
4872. Pirovicsné Balog Julianna
4873. Pittmann Gabriella
4874. Piukovichné Gács Marianna
4875. Platthy Pap Enikő
4876. Plavecz Piroska
4877. Pleszkó Veronika
4878. Plivelic Ivan
4879. Pluhár  József
4880. Poczetnyik László
4881. Pócs Ibolya
4882. Pocsai István
4883. Pocsai Istvánné
4884. Pocsalyi László
4885. Pohánka Béla
4886. Pohánka Béláné
4887. Pohl Gyuláné
4888. Pók Enikő
4889. Pók István
4890. Pók Istvánné
4891. Pók Péter
4892. Pókné Rogányi Erzsébet
4893. Pokoraczki Éva
4894. Pokorádi Lászlóné
4895. Polczer György
4896. Polgár Tibor
4897. Pólik Ilona
4898. Pollák Piroska
4899. Polonkai Andrea
4900. Polonkai Jánosné
4901. Polonkai László István
4902. Pólya István
4903. Polyák Endre
4904. Pongrácz Ferenc
4905. Pongrácz Károly
4906. Pongrácz Mária
4907. Pongrácz Tamás
4908. Pongràcz Zoltànné
4909. Poór Andor
4910. Poór Andor József
4911. Popper Péterné
4912. Porkoláb B.
4913. Porkoláb P.
4914. Portelekiné Kiss Ágnes
4915. Pósán Ferenc
4916. Posztós László
4917. Póti lmréné
4918. Potoczky Jenő
4919. Potyók Béla
4920. Potyók Béláné Irma
4921. Potyondi László
4922. Pozderka Borbála
4923. Pozderka István
4924. Pozderka Istvánné
4925. Pozsonyi Ferencné
4926. Pozsonyi György
4927. Pozsonyi Tibor
4928. Pozsonyi Zoltán
4929. Pődör Gyula
4930. Pődör Gyuláné
4931. Pörneki András
4932. Pötördi Zsuzsanna
4933. Prakter József
4934. Pratser Frigyes
4935. Prekler Krisztián
4936. Prepok Ferencné
4937. Prievara Jánosné
4938. Privitzky Oszkár
4939. Privitzky Oszkárné
4940. Prodán János
4941. Prohászka József
4942. Prohászka József
4943. Prókai Lászlóné
4944. Prőhle Katalin
4945. Pruckner-Tartsay Edit
4946. Pruckner-Tartsay Katalin
4947. Pudleiner József
4948. Pukkis Edit
4949. Pungor Valentina
4950. Puskás Miklós
4951. Puskásné Baán Mária
4952. Pusker Ferencné
4953. Puszta Mária
4954. Pusztafi Árpád Attila
4955. Pusztai Ágnes
4956. Pusztai Ferencné
4957. Pusztai László
4958. Pusztay Zsuzsanna
4959. Puteáni-Holl Imréné
4960. Putnok János
4961. Putnoki Csaba
4962. Putnoky Éva
4963. Putre-Hangodi Irén
4964. Raab Jakab
4965. Rábai Péter
4966. Rabl Mária
4967. Rácz Éva
4968. Rácz Frigyes
4969. Racz Gyula
4970. Rácz Józsefné
4971. Rácz Katalin
4972. Rácz Mária
4973. Rácz Mihályné
4974. Rácz Mónika
4975. Rácz Orsolya
4976. Rácz Sándorné
4977. Rácz Zoltánné
4978. Rácz Zsigmond
4979. Ráczné Rádkai Katalin
4980. Rács József
4981. Radányi Lászlóné
4982. Rádfai Magdolna
4983. Rádi Gyuláné Szakmári Rozália
4984. Radich Gyula
4985. Radich Mátyás
4986. Radics Jánosné
4987. Radics Pálné
4988. Rádli István
4989. Radnoné Pinczés Anita
4990. Radnóti László
4991. Rádóczyné Wunderlich Ilona
4992. Radocsai Carmen Judit
4993. Radulovic Zsuzsanna
4994. Radványi Dezső
4995. Radványi Dezsőné
4996. Radványi Gábor
4997. Radványi Gáborné
4998. Radványi Ildikó
4999. Rágyanszky István
5000. Rajcsányi László
5001. Rajcsányiné Herczeg Rózsa
5002. Rajnai Gáborné
5003. Rajnai Panna
5004. Rajz Éva
5005. Rakaczki Szilárd
5006. Rakaczkiné Dr. Tóth Katalin
5007. Rákász Márton
5008. Rákóczi Éva
5009. Rákóczi Szövetség Nyíregyházi Szervezete
5010. Rakoncay Anica
5011. Rakonczai Györgyi
5012. Rákosi Viktorné
5013. Rakovits László
5014. Rakovszky IStván
5015. Rális János
5016. Rápolthy Éva
5017. Rapp Éva
5018. Rathgeber Ferenc
5019. Rathgeberné Hampo Zsuzsanna
5020. Rátkai  Gábor
5021. Rátkai László
5022. Rátkainé Buzsáki Ilona
5023. Rátonyi Gábor
5024. Rausch László
5025. Ravasz Ákos
5026. Réber Anikó
5027. Rédling Istvánné
5028. Regály Gyula
5029. Rege Béla
5030. Regőcziné Gavrilovits Aranka
5031. Regős Helga
5032. Regősné Cs. Ilona
5033. Réh Ándor
5034. Réh Sándor
5035. Réh Sándorné
5036. Rehus Gyuláné
5037. Reiber Józsefné
5038. Reichlin-Meldegg Győzőné
5039. Reichlin-Meldegg Viktor
5040. Reiman István
5041. Rein Andrásné
5042. Reiner Margit
5043. Reisz György Tamás
5044. Reisz István
5045. Reisz Peter P. Pál
5046. Reisz Tibor
5047. Reisz Zoltánné
5048. Reiszné Gazsó Katalin
5049. Reiter Jánosné
5050. Reiter-Deák Réka
5051. Rejtő Lajos
5052. Rémai Józsefné
5053. Reményi Zoltán
5054. Renczesné Lévai Irén Mária
5055. Répás Gyuláné
5056. Répás József
5057. Répás Józsefné
5058. Répás László
5059. Répás Lászlóné
5060. Répási Jánosné
5061. Repovszki Miklósné
5062. Részegh Benedek
5063. Reszler Gáborné
5064. Rétfalvi Csilla
5065. Réthy Mária
5066. Réti Józsefné
5067. Révay Erzsébet
5068. Révayné Vörös Zsuzsanna Erzsébet
5069. Révész Lajosné
5070. Révész Zsuzsanna
5071. Révészné Narancsik Valéria
5072. Révfyné Csiszér Mária
5073. Révi Péter
5074. Reviczky Iván
5075. Reviczkyné Bubala Cecília
5076. Rezsőházy Rudolf
5077. Ribár János
5078. Richter Károly
5079. Richter Károlyné
5080. Richter Tibor
5081. Riedel Lóránt
5082. Riedel Lórántné
5083. Rieger János
5084. Rieger Mária
5085. Rieger Tibor
5086. Riegerné Janega Györgyi
5087. Rigó László
5088. Rigó László Peter
5089. Rigó Lászlóné
5090. Ringhoffer Jánosné
5091. Ripka János
5092. Risko Erika
5093. Ristowski Mirjam
5094. Rizner István
5095. Robotkáné Miskolczi Ágnes
5096. Roczanovné Sükei Erzsébet
5097. Rodek Antal
5098. Rodek Antalné
5099. Rodziewicz Béla
5100. Rohonyi Rudolf
5101. Roisz László
5102. Róka Gábor
5103. Róka Gizella
5104. Róka János
5105. Róka Miklósné
5106. Román Sándor
5107. Romhányi György
5108. Romhányi Györgyné
5109. Romvári Attila
5110. Romvári Zoltán Tibor
5111. Rónainé Dr. Lukács Sarolta
5112. Rónay Miklós
5113. Rosengart Béláné
5114. Rosta Béla László
5115. Rostás  Péterné
5116. Róth Ferenc
5117. Roza Ildikó
5118. Rozgonyi Györgyné
5119. Rozgonyi István
5120. Rózsa Katalin
5121. Rózsay Ferenc
5122. Rózsay Ferencné
5123. Rozsinszky Gézáné
5124. Rozsondai Béla
5125. Rozsondai Marianne
5126. Rozsos Gyula
5127. Rozsos Gyuláné
5128. Röthler Tamás
5129. Röthler Tamásné
5130. Rudolf Reiner
5131. Rudolfné Kuti Mária
5132. Rugovicsné Barcza Zsuzsanna
5133. Ruisz Györgyné
5134. Rumy Ildikó
5135. Runyó József
5136. Runyó Józsefné
5137. Rusz Ottó
5138. Rusz Walter
5139. Ruszné Szárnyasi Annamária
5140. Rusznyák János Gábor
5141. Ruszthi Csaba
5142. Rutkai Sándor
5143. Ruzsa László
5144. Rúzsa Maria
5145. Ruzsenszky Ferenc
5146. Ruzsits Lajosné
5147. Sabján Attila
5148. Sáfrán Jenő
5149. Sági Andor
5150. Sági Erzsébet
5151. Sági István
5152. Sági Zoltán
5153. Sági Zoltánné
5154. Sájermann Róbert
5155. Sajó Anna
5156. Salamon Endre
5157. Salamon Hédy
5158. Salamon Károlyné
5159. Salfai Erzsébet
5160. Salfay Ágnes
5161. Salga Attiláné
5162. Sall Lajos
5163. Sall Lajosné
5164. Sallai András
5165. Sallai Ferenc
5166. Salomváry Beáta
5167. Samai Zoltánné
5168. Sámbokréthy Péter
5169. Samsoni Klára
5170. Samu Ernőné
5171. Samu Jánosné
5172. Samu Làszló
5173. Sándor Attila Pál
5174. Sándor Attila Pálné
5175. Sándor Dalma
5176. Sándor Dénes
5177. Sándor Dénesné
5178. Sàndor Edit
5179. Sándor Éva
5180. Sándor István József
5181. Sándor Katalin
5182. Sándor Kinga
5183. Sándor Lajos
5184. Sándor László Zoltán
5185. Sándor Lászlü
5186. Sándor Mária
5187. Sándor Péte
5188. Sándor Zoltán
5189. Sándor Zsikla
5190. Sándorfi Sándor
5191. Sándorfi Sándorné
5192. Sándori Teodóra
5193. Sándorovits Tibor
5194. Sánta Imréné
5195. Sántha Melinda
5196. Sántha Péter
5197. Sápi Gyula
5198. Sárdi János
5199. Sárik Zsuzsa
5200. Sáringer Erzsébet
5201. Sarkady Lajos
5202. Sarkady László
5203. Sarkadyné Kiss Emőke
5204. Sárkány Éva
5205. Sárkány Frigyes
5206. Sárkány Imre
5207. Sárközi Tibor
5208. Sármay András
5209. Sármay Zsófia
5210. Sármezeyné Tibay Klára
5211. Sárrétudvari Gazdakör
5212. Sártory Endre
5213. Sártory Tibor
5214. Sáry Barnáné
5215. Sass Huba
5216. Sass József
5217. Sass József Imre
5218. Sass Józsefné
5219. Sass Szilárd
5220. Sass Szilárdné
5221. Sasvári Gyula
5222. Sávos Lajos
5223. Sawka Leó
5224. Scarlatescu Katalin
5225. Sch. Gyulay Mária
5226. Schaffler Péterné
5227. Schalk János
5228. Schaller Nicolette
5229. Schändl Endre
5230. Scheller György
5231. Scheller Péter
5232. Schidlik István
5233. Schill Gyula
5234. Schill Gyuláné
5235. Schinagel József
5236. Schlegel Oszkárné
5237. Schlosser Andrea Mária
5238. Schmidt Ágota
5239. Schmidt Erika, Dr. Arató Lászlóné
5240. Schmidt Károlyné
5241. Schmiedel Johannes
5242. Schneider Istvánné
5243. Schneider Józsefné
5244. Schneider Márta
5245. Schnell Ferenc
5246. Schödl Lívia
5247. Schödl Tamás
5248. Schöffer Ferencné
5249. Schöffer Nóra
5250. Schramek Géza
5251. Schramm Krisztina
5252. Schreiberné Varga Éva
5253. Schreiner Mihály
5254. Schreiner Mihályné
5255. Schreiter László
5256. Schreiter Lászlóné
5257. Schreiter M. Titusz
5258. Schrődl Lászlóné
5259. Schunk László
5260. Schvéger Istvánné
5261. Scoberlne Éva
5262. Sebák Józsefné
5263. Sebestény Miklós Istvánné
5264. Sebestyén  Gabriella
5265. Sebestyén Anna
5266. Sebestyén Endréné
5267. Sebestyén György
5268. Sebestyén Gyula
5269. Sebestyén István
5270. Sebestyén Péterné
5271. Sebestyén Zoltán György
5272. Sebestyénné Molnár Marietta
5273. Sebők Bence
5274. Sebők Mihály
5275. Sebők Sándor László
5276. Sebők Sándorné
5277. Segesdy Lenke
5278. Selmeczi István
5279. Selmeczi Istvánné
5280. Selmeczi Józsefné
5281. Selmeczi Kovács Irén
5282. Selmeczi Lajos
5283. Selmecziné Balogh Jolán
5284. Sene S.
5285. Seper Mariann
5286. Sepovics Attila
5287. Sepsey Mária
5288. Sereg István
5289. Sereg Istvánné
5290. Sereg László
5291. Seregély László
5292. Seregélyes Ede
5293. Seregélyes Edéné
5294. Seres László
5295. Seres Sándor
5296. Serfőző Éva
5297. Seszták Mihályné
5298. Setény Gyöngyi
5299. Siegler András
5300. Sigmondné Vajda Mária
5301. Sija Éva
5302. Sike Györgyi
5303. Siklódi Lászlóné
5304. Siklodi Péter
5305. Siller Pál
5306. Silló Kinga
5307. Simák Ilona Rita
5308. Siményi Vilmos
5309. Simon András
5310. Simon Anna-Mária
5311. Simon Bálintné
5312. Simon Enikő
5313. Simon Éva
5314. Simon Gyuláné
5315. Simon István
5316. Simon István
5317. Simon Józsefné
5318. Simon Károlyné
5319. Simon László
5320. Simon Miklós
5321. Simon Péterné
5322. Simonné Józsa Edit
5323. Simonné Zákonyi Tünde
5324. Simovits Zsóka
5325. Simsikné Rásó Anna
5326. Sinka Jánosné
5327. Sinkó László
5328. Sinkó Ottó
5329. Sinkó Vilmosné
5330. Sinkó Vilmosné
5331. Sinkovics Béla
5332. Sipeki László
5333. Sipeki Lászlóné
5334. Sipka Tamás
5335. Sipos András
5336. Sipos Emőke
5337. Sípos Erzsébet
5338. Sípos Ferenc
5339. Sipos János
5340. Sipos Jolán Mária
5341. Sipos Kálmánné
5342. Sipos László
5343. Sípos Piroska
5344. Sipos Sándorné
5345. Sipos Tibor
5346. Sira Tibor
5347. Sira Tiborné
5348. Sirkó Róbert
5349. Siska Zsuzsanna
5350. Sitku Jutka
5351. Skandera László
5352. Skoumal György Imre
5353. Skoumal György Imréné
5354. Skribanek Zoltán
5355. Skripek Ferenc
5356. Skripek Ferencné
5357. Slama Györgyné
5358. Smulders Joris
5359. Smuldersné dr. Szalai Erzsébet
5360. Soja Gyula
5361. Solymos Zsigmond
5362. Sólyomváry Ilona
5363. Somfai István
5364. Somkúti Pálné
5365. Somogyi Marianna
5366. Somogyi Noémi
5367. Somogyi Sándorné
5368. Somorjainé Ablonczy Judit
5369. Somorjainé K. Ildikó
5370. Somosi Istvánné
5371. Somssich Andorné
5372. Somssich Tamás Sándor
5373. Soós Katalin
5374. Soós László
5375. Soós Lászlóné
5376. Soós Lászlóné
5377. Soós Márta
5378. Soós Pál
5379. Soós Tamásné
5380. Soproni Gyula
5381. Sopronyi Mária Andrea
5382. Sorbán Irén
5383. Sorbán Pál Tiborné
5384. Sorbán Péter
5385. Sóskuti Ágnes
5386. Sóskuti György
5387. Sóskuti Györgyné
5388. Sóti Jánosné
5389. Sótonyi János Istvánné
5390. Sovánka Sándor
5391. Sörös Mária
5392. Sőtér Gergely
5393. Sőtér Gergelyné
5394. Sőtér Márton
5395. Sőtér Mártonné
5396. Sövegjàrtó Imre
5397. Sövegjàrtó Imrènè
5398. Sövegjártó Péter
5399. Spáda János
5400. Spaller Árpád
5401. Spangel Péter
5402. Sperling Károly
5403. Spiák György
5404. Sry Barna
5405. Stadler Mari
5406. Stáhl Péter
5407. Stahlné Kis Katalin
5408. Stalter Sándor
5409. Stampf Románné
5410. Staszny Gáborné
5411. Stedra Miklós
5412. Stefán Györgyi Margit
5413. Stefler Sándorné
5414. Steiner Jolán
5415. Steiner Katalin
5416. Steinerné Vasvári Éva
5417. Sterczer Fülöp
5418. Sterczerné Marcsa Ildikó
5419. Steyer Anna
5420. Stigelmaier Józsefné
5421. Stiny Jolán
5422. Stoffán Annamária Enikő
5423. Stoffán György
5424. Stoffer László
5425. Stoiber Sándor
5426. Stoll András Gábor
5427. Stoll Gáborné
5428. Stollmayer Beatrix
5429. Stöckert László Antal
5430. Straub Károly
5431. Strauss Franz
5432. Strausz János
5433. Strazicky Jánosné
5434. Stróbl Zsófia
5435. Stumpf Katalin
5436. Stumpf Péter
5437. Stvntill S.
5438. Suhajda József
5439. Sulák Istvánné
5440. Sulyok Gábor Győző
5441. Sulyok László
5442. Sulyokné Janka Erika
5443. Surád Sarolta
5444. Surján László
5445. Suska Margit
5446. Suszter István
5447. Suta György
5448. Süli  Mihályné
5449. Sümegh Nándorné
5450. Sümeghy Éva
5451. Sümegi József
5452. Sütő Judit
5453. Sütő Rozália
5454. Sütő-Nagy István
5455. Süttő Zoltán
5456. Süveges Antalné
5457. Süvöltős Imre
5458. Svasticsné Bogáthy Zsuzsanna
5459. Svoboda Borbála
5460. Swan Emőke Mária Irén
5461. Sz. F. M.
5462. Szabadházi József
5463. Szabadi Bálintné
5464. Szabadi Éva
5465. Szabadi Sándorné
5466. Szabados Bálint
5467. Szabára Jánosné
5468. Szabó  Bálint
5469. Szabó  György
5470. Szabó  Miklós
5471. Szabó Ági
5472. Szabó András
5473. Szabó András
5474. Szabó Antal
5475. Szabó Antal
5476. Szabó Antal
5477. Szabó Antalné Judit
5478. Szabó Arthur
5479. Szabó Attila
5480. Szabó Attiláné
5481. Szabó Attiláné
5482. Szabó Balázsné
5483. Szabó Beatrix
5484. Szabó Béla
5485. Szabó Béla
5486. Szabó Béláné
5487. Szabó Bernadett
5488. Szabó Csilla
5489. Szabó Edit
5490. Szabó Endre
5491. Szabó Endre
5492. Szabó Erzsébet
5493. Szabó Erzsébet
5494. Szabó Eszter
5495. Szabó Eszter
5496. Szabó Éva
5497. Szabó Ferenc
5498. Szabó Ferenc
5499. Szabó Ferenc
5500. Szabó Ferenc
5501. Szabó Ferenc és Ferencné
5502. Szabó Ferenc József
5503. Szabó Ferenc Józsefné
5504. Szabó Ferencné
5505. Szabó Gábor
5506. Szabó Gáborné
5507. Szabó Gabriella
5508. Szabó Gabriella
5509. Szabó Gergely
5510. Szabo György
5511. Szabó György István
5512. Szabó Gyula
5513. Szabó Ildikó
5514. Szabó Imre
5515. Szabó Imre
5516. Szabó Imre
5517. Szabó Imréné
5518. Szabó Imréné
5519. Szabó Imréné
5520. Szabó István
5521. Szabó István
5522. Szabó István
5523. Szabó Istvánné
5524. Szabó Istvánné
5525. Szabó Istvánné
5526. Szabó Istvánné
5527. Szabó Istvánné
5528. Szabó Jadwiga
5529. Szabó János
5530. Szabó Jánosné
5531. Szabó Jolán
5532. Szabó József
5533. Szabó Józsefné
5534. Szabó Józsefné
5535. Szabó Judit
5536. Szabó Károly
5537. Szabó Károly
5538. Szabó Károlyné
5539. Szabó Károlyné
5540. Szabó Katalin Mária
5541. Szabó Kinga
5542. Szabó Kornél
5543. Szabó Lajos Jenő
5544. Szabó László
5545. Szabó László
5546. Szabó László Dezső
5547. Szabó László és Szabó Lászlóné
5548. Szabó László Ferenc
5549. Szabó Lászlóné
5550. Szabó Margit
5551. Szabó Mária
5552. Szabó Márton
5553. Szabó Mártonné
5554. Szabó Mihály
5555. Szabó Miklós
5556. Szabó Miklósné
5557. Szabó Otilia
5558. Szabó Péter
5559. Szabó Piroska
5560. Szabó Piroska
5561. Szabó Rita
5562. Szabó Sándor
5563. Szabó Sándor
5564. Szabó Sándor
5565. Szabó Sándorné
5566. Szabó Tamás
5567. Szabó Tamásné
5568. Szabó Tibor
5569. Szabó Tiborné
5570. Szabó Torda
5571. Szabó Zoltán
5572. Szabó Zoltánné
5573. Szabó Zoltánné
5574. Szabolcs Elizabeta
5575. Szabolcs Erzsébet
5576. Szabolcs László
5577. Szabolcsi T.
5578. Szabóné Borsodi Tímea
5579. Szabóné Domonkos Erzsébet
5580. Szabóné Dr. Bazsó Kinga
5581. Szabóné Ficsór Klára
5582. Szabóné Kolozsvári Ilona
5583. Szabóné Konyári Piroska
5584. Szabóné Mészáros Márta
5585. Szabóné Nagy Valéria
5586. Szabóné Rátz Edina
5587. Szabóné Szenczi Katalin
5588. Szabóné Szende Zsuzsa
5589. Szádvári Gábor
5590. Szak Béláné
5591. Szakács Judit
5592. Szakács László
5593. Szakács Matild
5594. Szakács Sándor
5595. Szakácsi István
5596. Szakácsi Sándorné
5597. Szakál István
5598. Szakali József Tamás
5599. Szakáll Szabolcs
5600. Szakàllos Màrta
5601. Szakállosy Györgyné
5602. Szakaly Erika
5603. Szál Antal
5604. Szál Antalné Müller Katalin
5605. Szalai Erzsébet
5606. Szalai Ferenc
5607. Szalai Katalin
5608. Szalai László
5609. Szalai Lászlóné
5610. Szalay Attila
5611. Szalay Attila András
5612. Szalay Csilla
5613. Szalay Gyuáné
5614. Szalay Júlia
5615. Szalay Lajos
5616. Szalay Sándor és Sándorné
5617. Szalayné V. Eleonóra
5618. Szalinszky Ervin Árpád
5619. Szálka Julianna
5620. Szalka Péter
5621. Szalóki István
5622. Szalóki Sándor
5623. Szalóky Gáborné
5624. Szalontai Csabáné
5625. Szalontai Jánosné
5626. Szalontay Ágnes
5627. Szamos Eszter
5628. Szamos Katalin
5629. Szamosfalvi Imre
5630. Szamosvári Henrik
5631. Szamosvölgyi Péterné
5632. Száraz Attila Csaba
5633. Száraz Attila Csabáné
5634. Száraz Istvánné
5635. Szárazajtai János
5636. Szarkáné Varga Zsuzsanna
5637. Szarvas Béla
5638. Szarvas Béla
5639. Szarvas János
5640. Szarvas Marianna
5641. Szarvas Rita
5642. Szarvas Rita
5643. Szász Anna
5644. Szász Jozsef
5645. Szász Katalin
5646. Szász Margaréta
5647. Szász Marianne
5648. Szász Nóra
5649. Szász Péter
5650. Szász Tibor
5651. Szaszaran Tamás István
5652. Szathmári Éva
5653. Szathmári Noémi
5654. Szatmári Emőke
5655. Szatmári Katalin
5656. Szatmári Zsoltné
5657. Szatmáriné Rácsok Erzsébet
5658. Szatmáry Lászlóné
5659. Szávuly Mária
5660. Százdi Antal
5661. Szebeni Gyula
5662. Szebeni Jánosné
5663. Szebeni Krimhilda
5664. Szechy Attiláné
5665. Széchy Balázs
5666. Szécsi Istvánné
5667. Szegedi Éva
5668. Szegedi István
5669. Szegedi Lídia
5670. Szegedi Zsuzsa
5671. Szegeti István
5672. Szegezdi Lászlóné
5673. Szeghalmi Árpaádné
5674. Szeghalmi Ferenc
5675. Szeghalmi Imréné
5676. Szegvári Károly
5677. Szeibertné Csorba Judit
5678. Szeifried Zoltán
5679. Szeip János
5680. Szeip Jánosné  Korosi Klára
5681. Székács József
5682. Székács Józsefné
5683. Székely Andrásné
5684. Székely Anikó
5685. Székely Árpád András
5686. Székely Csaba
5687. Székely Csaba
5688. Székely Csilla
5689. Székely -Elek
5690. Székely Gábor
5691. Székely György
5692. Székely Györgyné
5693. Székely János
5694. Székely Kornél A.D.
5695. Székely Mihályné Radocsai Anna
5696. Székely -S. Elek
5697. Székely Sándor
5698. Székely Szabolcs
5699. Székely Tibor
5700. Székely Tiborné
5701. Székelyné Körmös Mária
5702. Székelyné Szeli Edit
5703. Szekér Attila
5704. Szekeres Barnabás
5705. Szekeres Barnabásné
5706. Szekeres Imréné
5707. Szekeres Józsefné
5708. Szekeres Józsefné
5709. Szekeres Mihály
5710. Szekeres Zoltán
5711. Szekszárdi Ferenc
5712. Szelényi Gábor
5713. Szelepcsényi István
5714. Szelepcsényi Lídia
5715. Szelepcsényi Sándor
5716. Széles Ildikó
5717. Széles Miklósné
5718. Széles Orsolya
5719. Széles Vince
5720. Szélesné Panigay Ildikó
5721. Szeliga László
5722. Széll Gábor
5723. Szelőczey Edgár
5724. Szemán Mihály
5725. Szemenyei Béláné
5726. Szemenyei Rózsa
5727. Szemerey István
5728. Szemerey Tamás
5729. Szemesné Horváth Piroska
5730. Szena Bátor
5731. Szénási Gézáné
5732. Szende Márta Zsuzsa
5733. Szendi Rózsa
5734. Szendrey Zoltán
5735. Szenes Éva
5736. Szente Zoltán
5737. Szente Zoltánné
5738. Szentes László
5739. Szentes Rezső
5740. Szentesi Ágnes
5741. Szentesi Anikó
5742. Szentesné Tomory Judit
5743. Szentey Mariann
5744. Szenthe Ádám
5745. Szentirmai Józsefné
5746. Szentirmai Judit
5747. Szentiváni Árpád
5748. Szentkereszty Gábor
5749. Szentkirályiné Süveges Ágnes
5750. Szentpétery Katalin
5751. Szenyán Erzsébet
5752. Szeőke Gabriella
5753. Szép József
5754. Szép Orsolya
5755. Szepesi Klára
5756. Szepesi Lajos
5757. Szepesi Lajosné
5758. Szepesi Magdolna
5759. Szepesné Tóth Katalin
5760. Széplaki Gabi
5761. Széplaki Gyula
5762. Széplaki Sándor
5763. Szépné Keszi Éva
5764. Szerdahelyi Ibolya Mária
5765. Szerdahelyi Lászlóné
5766. Szeredi Ferenc
5767. Szeredi Ferencné
5768. Szerelemné Gyarmati Edit
5769. Szerencsi Mária
5770. Szerényiné Koncz Beatrix
5771. Szesztai Attila
5772. Szevegnáni Zsuzsanna
5773. Szeverné Pap Márta
5774. Szeyffert Ödön
5775. Szeyffert Ödönné sz. Kárándi Viola
5776. Szidiropulosz Archimédesz
5777. Szigethy László
5778. Szigeti Antal
5779. Szigeti Antalné
5780. Szigyarto Zsuzsa
5781. Szihalmi Zsuzsanna Ildikó
5782. Szíj Rózsa
5783. Szíj Zoltán
5784. Szijártó Lászlóné
5785. Szijjarto Belane
5786. Szijjártó Györgyi
5787. Sziklai Miklós
5788. Szikori Éva
5789. Szikszai Istvánné
5790. Szilágyi Erzsébet
5791. Szilágyi Gábor
5792. Szilágyi Gyula
5793. Szilágyi Ibolya
5794. Szilágyi István
5795. Szilágyi István
5796. Szilágyi Istvánné Pannika
5797. Szilágyi Jenő
5798. Szilágyi Károly
5799. Szilágyi Lajos
5800. Szilágyi László
5801. Szilágyi Mária
5802. Szilágyi Mária
5803. Szilágyi Mária
5804. Szilágyi Mária
5805. Szilágyi Mária Márta
5806. Szilágyi Mihály
5807. Szilágyi Péterné
5808. Szilágyi Piroska Tünde
5809. Szilágyi Sándor
5810. Szilágyi Sándor
5811. Szilágyi Sándorné
5812. Szilágyi Szilárd
5813. Szilágyi Tibor
5814. Szilágyi Vilma
5815. Szilárd László
5816. Szilárdi Ferencné
5817. Szilassy Márta
5818. Szilassyné Burkus Judit
5819. Szili Árpádné
5820. Szili István
5821. Szili Istvánné
5822. Szili Kovács Károly
5823. Sziliné Baksa Ágnes
5824. Sziliné Fabriczy Anikó
5825. Szilvácsku István
5826. Szilvai Jòzsefné
5827. Szilvási Istvánné
5828. Szilvássy Györk
5829. Szilvássy Zsolt
5830. Szilvásy Györgyné
5831. Szilvásy Margit
5832. Szilvay Csaba
5833. Szily Ildikó
5834. Szini Ottó Tamásé
5835. Szintai Lászlóné
5836. Szintai-Major Dóra
5837. Szinnyay Regina
5838. Szirácsik Marica
5839. Szirmák Nándor
5840. Szirmay Tamás
5841. Szirtes Csaba
5842. Szirtes István
5843. Szirtes Krisztián
5844. Szirtes Milán
5845. Szivák Zoltán
5846. Szlágyi Lajosné
5847. Szlama Péter
5848. Szlatényi Ernő
5849. Szlatényi Mária
5850. Szlatkovszky Ákos
5851. Szlavkovszky Katalin
5852. Szlifkáné Varanai Ida
5853. Szlotta István
5854. Szluka Mária
5855. Szmatana Alfréd
5856. Szmatanáné Cseri Mária
5857. Szmodits Anikó
5858. Szobota István
5859. Szobota Istvánné
5860. Szócskáné Lukácsi Anna
5861. Szolnoki Veronika
5862. Szommer Gáborné
5863. Szommer Sándor
5864. Szomor Józsefné
5865. Szomoryné Szimeth Judit
5866. Szomszéd Herceg Józsefné
5867. Szorfi Sz.
5868. Szotákné Bréda Katalin
5869. Szőcs Attila
5870. Szőcs Csabáné
5871. Szödényi Csabáné
5872. Szőke Erzsébet
5873. Szőke Ferencné
5874. Szőke Gyula
5875. Szőke Istvánné És Szőke István
5876. Szőke László
5877. Szőke Mátyás
5878. Szőkéné Bál Irma
5879. Szőkéné Szalai Rozália
5880. Szőkéné Torba Zsuzsanna
5881. Szőkéné Váradi Ágota
5882. Szőllősi Béla
5883. Szöllősi Ildikó
5884. Szöllősi Ilona Julianna
5885. Szőllősiné Medgyesi Ilona
5886. Szöllősiné Szentpéteri Éva
5887. Szöllősy János
5888. Szőnyi József
5889. Szőnyi Zoltán
5890. Szörényi Tamás
5891. Szörös Gellértné
5892. Szpisják György
5893. Sztankovics Gyula
5894. Sztopka Anna
5895. Sztrehovszki Istvánné
5896. Sztrucska Károlyné
5897. Sztupák Árpád
5898. Szucs Csilla
5899. Szucs Iren
5900. Szuhaj Péterné
5901. Szundy László
5902. Szuromi Izabella
5903. Szuszékos Julianna
5904. Szutyányi Zoltán
5905. Szűcs  István
5906. Szűcs Attila
5907. Szűcs István
5908. Szűcs Istvánné
5909. Szűcs János
5910. Szűcs János
5911. Szűcs János
5912. Szűcs Julianna
5913. Szücs Márta Hajnalka
5914. Szűcsborus János, Tamás
5915. Szűcsné Agócs Erika
5916. Szűgyi Cecilia
5917. Szvetkov Ferenc
5918. Szyksznian Wanda
5919. Tabajdi György Pál
5920. Tabajdi Lászlóné
5921. Táborosi Ervin
5922. Takács  Ernő
5923. Takács Ádám
5924. Takács András
5925. Takács Ernő
5926. Takács Ferenc
5927. Takács Ferencné
5928. Takács Gézáné
5929. Takács Györgyné
5930. Takács Gyula
5931. Takács Imréné
5932. Takács Józsefné
5933. Takács László
5934. Takács László
5935. Takács László, Takács Lászlóné
5936. Takács Mester
5937. Takács Miklós
5938. Takács Ottó
5939. Takács Rita
5940. Takaró Géza
5941. Takáts Andrea
5942. Takáts Zsolt
5943. Takó Ladislau-Petru
5944. Táky György
5945. Tállay Ágnes
5946. Tállay Ferenc
5947. Tállay Ferencné Dr.Kausz Sarolta
5948. Tálos Margit
5949. Talpas Pál
5950. Tamás Andorné
5951. Tamás Csaba
5952. Tamás György Gyula
5953. Tamás István
5954. Tamás Istvánné
5955. Tamás József
5956. Tamas Mária
5957. Tamás Márta Edit
5958. Tamás Tibor
5959. Tamási Andrea
5960. Tamási Attila
5961. Tamási Attila Lászlóné
5962. Tamási Ferencné
5963. Tamási Gabriella Ibolyka
5964. Tamási Henrikné
5965. Tamási Pál
5966. Tamási Pálné
5967. Tamási Valéria
5968. Tamaskó László Ferenc
5969. Tamásné Matajz Rózsa
5970. Tanács György Béláné
5971. Tanács Gyuláné
5972. Tánczos Miklós
5973. Tánczos Péter József
5974. Tánczos Zsuzsanna
5975. Tancsik Zsuzsi
5976. Tápai Józsefné
5977. Tar György
5978. Tarbaj Ilona
5979. Tarcsay Iván
5980. Tariné Nyáry Marianna
5981. Tarján Miklós
5982. Tarján Tiborné
5983. Tarjánné Kukor Ágnes
5984. Tarjánné Nagy Róza
5985. Tarjányi Tamásné
5986. Tárkányi Botond
5987. Tarlós Lajos
5988. Tarlós Lajosné
5989. Tarnai Katalin
5990. Tarnóczi Gyuláné
5991. Tarnóczy Ildikó
5992. Tarnoczy Imre
5993. Tarnóczy László
5994. Tarr Attila
5995. Tarr Tibor
5996. Tarsoly Ferencné
5997. Tasi Katalin
5998. Tasi Lászlóné
5999. Tasnádi Gyula
6000. Tassy Miklós
6001. Tatai Márta
6002. Tatár János
6003. Tátrai Bernadett
6004. Tauber László
6005. Tausz Rozália
6006. Tavasné Dr.Tóth Mária
6007. Técsiné Tóth Mária Magdolna
6008. Técsy Zsolt
6009. Téglásy Kristóf
6010. Telea Ilona
6011. Telegdi László
6012. Telegdi Piroska
6013. Temesi Balázs
6014. Temesi Endre Miklós
6015. Temesvári Károly
6016. Temesvári Tibor
6017. Terdik Tamás
6018. Terdik Tamásné
6019. Tereh Sarolta
6020. Terék István
6021. Ternák Gabriella
6022. Ternei Jolán
6023. Tessedik Károlyné
6024. Thaisz Nándor
6025. Tharan Marianne
6026. Theiss Balázs Levente
6027. Theiss Katalin
6028. Thúróczi Andor
6029. Tibolt Géza
6030. Tiglezán Csilla
6031. Tihanyi Lászlóné
6032. Tihanyi Mariann
6033. Tilesch Gàbor
6034. Tilesch György
6035. Tilesch György
6036. Tímár Imréné
6037. Tímár Lajosné
6038. Tímári Gézáné
6039. Tisza Lajosne
6040. Tiszai Zoltán
6041. Tóbiás László id.
6042. TóFlopsyka Jánosné özv.
6043. Toldy Attila
6044. Tolnai Katalin
6045. Tomasekné Vida Anna
6046. Tombor Balázs
6047. Tomka Gyula
6048. Tompos Dorina
6049. Tomsics József
6050. Tomuszné Fülöp Katalin
6051. Topa Mária
6052. Torbágyi Jànosné
6053. Torbágyi Tibor
6054. Torda Éva
6055. Tordai Istvánné
6056. Torgyeki Eugen (Jeno)
6057. Torma Lajos
6058. Torma Zoltán
6059. Tormássi M. Judit Magdolna
6060. Tornai István
6061. Tornai József
6062. Tornyos László
6063. Torsa Ferenc
6064. Torsa Ferencné
6065. Tory Kálmán
6066. Tószegi Éva
6067. Tóth  Lajosné
6068. Tóth Ágnes
6069. Tóth Albertné
6070. Tóth András
6071. Tóth András
6072. Tóth Andrea
6073. Tóth Árpád
6074. Tóth Attila
6075. Tóth Attila Péter
6076. Tóth Bálint
6077. Tóth Béla Balázs
6078. Tóth Benedek
6079. Tóth Bertalanné
6080. Tóth Csaba
6081. Tóth Csaba József
6082. Tóth Dániel Levente
6083. Tóth Elena
6084. Tóth Endréné
6085. Tóth Erik
6086. Tóth Erzsébet
6087. Tóth Erzsébet
6088. Tóth Éva
6089. Tóth Éva Mária
6090. Tóth Ferenc
6091. Tóth Ferencné
6092. Tóth Ferencné
6093. Tóth Ferencné
6094. Tóth Gábor
6095. Tóth Gabriella
6096. Tóth Gitta
6097. Tóth Györgyné
6098. Tóth Gyula László
6099. Toth Ilona
6100. Tóth Ilona
6101. Tóth Imre
6102. Tóth Imréné
6103. Tóth István
6104. Tóth István
6105. Tóth Iván Nándor
6106. Tóth János
6107. Toth John
6108. Tóth József
6109. Tóth József
6110. Tóth József László
6111. Tóth József Lászlóné
6112. Tóth Józsefné
6113. Tóth Józsefné
6114. Tóth Józsefné
6115. Tóth Józsefné
6116. Tóth Júlia Éva
6117. Tóth Kálmán
6118. Tóth Kálmán Gyula
6119. Tóth Károly
6120. Tóth Károlyné
6121. Tóth Katalin
6122. Tóth Lajos
6123. Tóth Lajos
6124. Tóth Lajosné
6125. Tóth László
6126. Tóth László
6127. Tóth László
6128. Tóth László
6129. Tóth László
6130. Tóth László
6131. Tóth László
6132. Tóth László Sándor
6133. Tóth Lászlóné
6134. Tóth Lászlóné
6135. Tóth Lászlóné
6136. Tóth Lászlóné
6137. Tóth Làszlóné
6138. Tóth Magdolna
6139. Tóth Margit
6140. Tóth Margit
6141. Tóth Mihály
6142. Tóth Péter Imre
6143. Tóth Róbert
6144. Tóth Sándor Péter
6145. Tôth Sándorné
6146. Tóth Tamás
6147. Tóth Tamás
6148. Tóth Tamásné
6149. Tóth Tibor
6150. Tóth Tibor
6151. Tóth Tibor
6152. Tóth Zoltán
6153. Tóth Zoltán
6154. Tóth Zoltán
6155. Tóth Zoltán
6156. Tóth Zoltán
6157. Tóth Zsombor
6158. Tóth Zsuzsanna
6159. Tóthné Aradi Valéria
6160. Tóthné Borbély I. Zsuzsanna
6161. Tóthné Kis Viola
6162. Tóthné Kovács Emese
6163. Tóthné Kovács Emília
6164. Tóthné Kőszegi Márta
6165. Tóthné Lenkei Magdolna
6166. Tóthné Makk Ágnes
6167. Tóthné Nagy Andrea
6168. Tóthné Nagy Erzsébet
6169. Tóthné Tímea
6170. Tóthné Tolnai Klára
6171. Tóth-Pál Tiborné
6172. Tóth-Pál Tiborné
6173. Tóth-Tömör Ágnes
6174. Tótné dr. Kádár Enikő
6175. Tótné Kovács Emese
6176. Tőke Emil
6177. Tőkés Béla
6178. Tölgyes József
6179. Tölgyes Józsefné
6180. Tömöry Miklósné
6181. Tömösi  Károly
6182. Tömpe Emőke
6183. Törő Károlyné
6184. Törőcsik László János
6185. Törőcsik Lászlóné
6186. Török Bódog Tiborné
6187. Török Gábor
6188. Török Gáborné
6189. Török Géza
6190. Török Jozsefné
6191. Török Mária
6192. Török Pál
6193. Török Sándor
6194. Török Sándor
6195. Török Sándorné
6196. Törökgyörgy Istvánné
6197. Törökné dr. Papp Kornélia
6198. Történések Bereczki Mária
6199. Töttösi Ádám Zoltán
6200. Träger Tamásné
6201. Trásy Györgyné
6202. Treszkai László
6203. Trianon Társaság Nyíregyházi Szervezete
6204. Triznyai László
6205. Truszek Attila
6206. Tuhår Ferenc
6207. Tuhár Ferencné
6208. Turai László és Lászlóné
6209. Turányi József
6210. Turbók János
6211. Turbók László
6212. Turbók Lászlóné
6213. Turcsik Ilona
6214. Turek Judit
6215. Turgyán Ferencné
6216. Turi Bálint
6217. Turi Ferenc
6218. Turi Katalin
6219. Túri Klára
6220. Túri Lajos Endre
6221. Túri Mária
6222. Turjánszkiné Varga Erzsébet
6223. Turner Miklósné
6224. Turóczi Zsuzsanna
6225. Turschl Károly Gusztáv
6226. Turtóczki  Istvánné
6227. Turu Károly
6228. Turzóné Pingiczer J.Ágnes
6229. Tusa Ágnes
6230. Tuscher Balázs
6231. Tuskán Boglárka
6232. Tuskán Kornéla
6233. Tusnády Pálné
6234. Tutkovits Mónika
6235. Tutsek Lászlóné
6236. Tużnikné Sipos Ildikó
6237. Tücsök Tibor
6238. Tyetyik Gáborné
6239. Udvardi Erna
6240. Udvarhelyi Noémi
6241. Udvari Katalin
6242. Udvarnoki János
6243. Ughy Ágnes
6244. Ugron Gyula
6245. Ugron Gyuláné
6246. Uherkovich Ágnes
6247. Uherkovichné dr. Paál Mária
6248. Uhrinné D.Hajnalka
6249. Ujfalussy Andrásné
6250. Ujfalussy Magda
6251. Ujházi László
6252. Ujlaki Tibor Sándor
6253. Ujszászi Andrásné
6254. Ujszászi Éva
6255. Ulbrichné Vass Ilona
6256. Ulcz Mária
6257. Ulrich József
6258. Ung Ferenc
6259. Unger Katalin
6260. Unger Zoltán
6261. Unger Zsuzsanna
6262. Unterwéger József Zsolt
6263. Urbán Attila
6264. Urbán Attila
6265. Urbán Ernőné
6266. Urbán Györgyné
6267. Urbán Károly
6268. Urbán Károly
6269. Urbán Károlyné
6270. Urbán Lidia
6271. Urbán Lidia
6272. Úry Lenke Anikó
6273. Utassy Zoltán
6274. Utry Dezsőné
6275. Uttó József Attila
6276. Uzsák Anna
6277. Ürmös László
6278. Ürmös Lászlóné
6279. V. Bányai Jenőné
6280. V. Márk Gábor
6281. Vácy Károly
6282. Váczi Péter
6283. Vadas Szabolcs
6284. Vadászy Józsefné
6285. Vadnai Zsuzsanna Katalin
6286. Vagadai Jánosné
6287. Vági László
6288. Vági Lászlóné
6289. Vágó Cecilia
6290. Vágó Ildikó
6291. Vágó Katalin
6292. Vágó László
6293. Vágujhelyi Ferenc
6294. Vágujhelyi Katalin
6295. Vágvölgyi Györgyné
6296. Vaik Viktorné
6297. Vajay-Horváth Zoltán
6298. Vajda Albert
6299. Vajda Albertné
6300. Vajda Andrea
6301. Vajda Béla
6302. Vajda Boldizsárné
6303. Vajda Lászlóné
6304. Vajda Lászlóné Csikai Ilona
6305. Vajdáné Lentényi Krisztina
6306. Vajk Bence
6307. Vajkoczy Andrea
6308. Vájlok Ildikó
6309. Vajna Tamás
6310. Vajnai Herta
6311. Vajnai Sándor
6312. Vajnovszky Judit
6313. Vajon Imre
6314. Valdinger József
6315. Valentinyi Kata
6316. Válint Julianna
6317. Válóczi Ágnes
6318. Válóczi Ferenc
6319. Válóczy István
6320. Válóczy Mária
6321. Vályi Gábor
6322. Vámos Béla
6323. Vámos Béláné
6324. Vámos Éva
6325. Vámos László
6326. Vámos Zsuzsanna
6327. Vámosi Erika
6328. Vámosné K. Éva
6329. Vámossy Éva, Klára
6330. Vancsóné Ritoók Piroska
6331. Vancsura Zsolt
6332. Vancsura Zsoltné
6333. Vándor Erzsébet
6334. Vánkó Józsefné
6335. Vántus Béla
6336. Váradi Eszter
6337. Váradi Györgyné
6338. Váradi Lászlóné
6339. Váradi Vera
6340. Váradiné Vincze Szilvia
6341. Várady Elizabeth
6342. Várady Jenő
6343. Várady József
6344. Várady Zoltán
6345. Várfalvi Mária Terézia
6346. Varga Alajos
6347. Varga Attiláné
6348. Varga Beatrix
6349. Varga Béla
6350. Varga Enikő
6351. Varga Erika
6352. Varga Ervin
6353. Varga Ervin
6354. Varga Éva
6355. Varga Ferenc
6356. Varga Ferencné
6357. Varga Géza
6358. Varga Géza
6359. Varga Gézáné
6360. Varga Gézáné
6361. Varga Györgyné
6362. Varga Gyula
6363. Varga Ildikó
6364. Varga Imre
6365. Varga István
6366. Varga Istvánné
6367. Varga Istvánné
6368. Varga Istvánné
6369. Varga János
6370. Varga Jánosné
6371. Varga József
6372. Varga Józsefné
6373. Varga Kálmán
6374. Varga Károlyné
6375. Varga Lajos
6376. Varga Lajosné
6377. Varga Lászlóné
6378. Varga Magda
6379. Varga Mihályné
6380. Varga Mihályné
6381. Varga Piroska
6382. Varga Sándor
6383. Varga Sándor
6384. Varga Zsóka
6385. Varga-Dudás Sándor
6386. Vargáné Németh Mária
6387. Vargáné R. Mária
6388. Vargáné Temesi Dorottya
6389. Vargáné Tóth Irén
6390. Várgedö Tamás
6391. Vargha Ákos Imréné
6392. Vargics Miklós
6393. Várhegyi Ferencné
6394. Várhelyi Ernő
6395. Várhelyi Gyula
6396. Vári Franciska
6397. Varjas István
6398. Varjas Istvánné
6399. Varjasi Ferencné  Varjasi Ferenc.
6400. Varju  István
6401. Varjú Éva
6402. Varju Kati
6403. Várkonyi Péter György
6404. Várkonyiné Kovács Ildikó
6405. Várnai Ildikó
6406. Várnai László
6407. Váróczi István
6408. Varró István
6409. Varró Istvánné
6410. Varsányi Lászlóné
6411. Varsányi Viola
6412. Varvasovszky János és Jánosné
6413. Vas László
6414. Vas Zoltán
6415. Vasadi István
6416. Vasadi János
6417. Vásárhelyi Györgyné
6418. Vásárhelyi Mária
6419. Vásárhelyiné dr. Katona Magdolna
6420. Vasas Anna
6421. Vasas Márton, Vasas Viktorné, Vasas Viktor
6422. Vasinka István
6423. Vasinka László
6424. Vaslaki Judit
6425. Vasné Nádasi Zsuzsanna
6426. Vass András
6427. Vass Dániel
6428. Vass Ilona
6429. Vass Istvánné
6430. Vass Zsolt István
6431. Vass-Dezső Enikő
6432. Vassy Erzsébet
6433. Vassy József
6434. Vasuta Mária
6435. Vaszil Lajos
6436. Vay Annamária
6437. Vázsonyi Margit
6438. Vecsei Anett
6439. Vecsei Miklósné sz. Pacsai Kinga
6440. Vecsey András
6441. Végh Csilla
6442. Végh Gézáné
6443. Végh Magda
6444. Végh Péterné
6445. Véghelyi Anna
6446. Véghelyi József Ferencné
6447. Végsö Lászlo
6448. Végvári Ádám Márk
6449. Végvári Kálmán
6450. Veidinger Lászlóné
6451. Veilinger Lászlóné
6452. Vejmola Tamás
6453. Vejtey Ferencné
6454. Vejtey Tibor
6455. Vékony Andrea
6456. Vékony Györgyi
6457. Vékony Tamás
6458. Vekov Károly
6459. Velegi Imre
6460. Velicsek László Miklós
6461. Vén Zoltánné
6462. Venczel Tibor
6463. Venczel Tiborné
6464. Vér Attila
6465. Verbói Mihályné
6466. Verbőssy Teréz
6467. Vereb Mihály
6468. Verebélyi Endre
6469. Verebélyi Endréné
6470. Verebélyi János
6471. Verebi Imréné
6472. Verebi Imréné
6473. Veres Andor
6474. Veres András
6475. Veres András
6476. Veres Annamária
6477. Veres Edit
6478. Veres Erzsébet
6479. Veres Györgyné Petrőcz Mária
6480. Veres Istvánné
6481. Veress Andor
6482. Veress Andrásné
6483. Veress Jánosné
6484. Veress Tamás
6485. Veressné Gyarmathy Katalin
6486. Verle Iván
6487. Vermes Gáborné
6488. Vérné F. Judit
6489. Vernes János
6490. Vers László Andor
6491. Vértes Endre
6492. Vértessy Márta
6493. Veszely Ferenc
6494. Vetési Kálmánné
6495. Vető Ágnes
6496. Vető Márta
6497. Vetzl Mihály
6498. Vetzl Mihályné
6499. Vicze Zsuzsa
6500. Vida Eszter
6501. Vida Krisztina
6502. Vida László
6503. Vida Mária
6504. Vida Sándor
6505. Vida Sándorné
6506. Vidovich Borbála
6507. Vidovics Gáborné
6508. Vidovics Gáborné Zsuzsanna Cserdi
6509. Vidovics Lajos
6510. Vidovicsné Szabó Tünde
6511. Vigh Gyuláné
6512. Vigyázó László Péter
6513. Vilhelm László
6514. Vilhelm Lászlóné
6515. Villányi Ágoston
6516. Vilusz Albert
6517. Vincenzoné Golia
6518. Vincz Katalin
6519. Vincze Éva
6520. Vincze Ferenc
6521. Vincze István
6522. Vincze József
6523. Vincze László
6524. Vincze Pál
6525. Vinczéné Kis Katalin
6526. Vinczer Péter
6527. Viniczai Judit
6528. Viola Anna
6529. Viola Ferencné
6530. Virág Attiláné Ádám Irén
6531. Virág Gréti
6532. Virág János
6533. Virág László
6534. Virágh Dénesné
6535. Virágh Gyöngyi
6536. Virágh László
6537. Virágh László
6538. Virághalmy Géza
6539. Virágné Zsuzsa
6540. Virágvölgyi Béla
6541. Visnyószkiné Boda Mária
6542. Viszokay Ágnes Margit
6543. Vitányi Gabriella
6544. Vitéz Ditrói-Keresztes Katalin
6545. Vitéz Érczhegyi István
6546. Vitéz György
6547. Vitéz György ifj.
6548. Vitéz Györgyné
6549. Vitéz Judit
6550. Vitéz Kiss János Mihály
6551. Vitéz Tamás
6552. Vitkovics Ferenc
6553. Vitkovics Zoltán
6554. Vitné Joós Ildikó
6555. Vizi Istvánné.
6556. Vizi Mihály
6557. Vojnits István
6558. Vojtek Katalin
6559. Volf Nándor
6560. Volf Nándorné
6561. Voloncs Anna-Mária
6562. Voloncs Gáborné
6563. Voltayné Varga Magdolna
6564. Vozáriné Béres Márta
6565. Vödrös Dániel
6566. Vödrös Dánielné
6567. Vönöczky Gábor
6568. Vörös Ákos
6569. Vörös Géza
6570. Vörös Gézáné
6571. Vörös Gyuláné
6572. Vörös István
6573. Vörös Józsefné
6574. Vörös Judit Anna
6575. Vörös László
6576. Vörösné Varga Piroska
6577. Vucskó László
6578. Vucskó Lászlóné
6579. Vukovich Ferenc
6580. Wabrosch Gèza
6581. Wachteinheim József
6582. Wagner Imre Géza
6583. Wagner Sándor
6584. Wallnerné Zsurka Ágnes
6585. Walsch Tünde
6586. Walter Reimann
6587. Waniek Erhardné
6588. Watson Zsuzsanna
6589. Wéber Gábor
6590. Wéber Gáborné
6591. Wéber György
6592. Weh Elisabeth
6593. Wehner Péter
6594. Weidinger Ferencné
6595. Wein Ádám
6596. Wein Ádámné
6597. Weisz Ildikó
6598. Weisz Lajosné
6599. Wekszli Árpád
6600. Wendel Istvánné
6601. Wéner Jánosné
6602. Wessel Magdi
6603. Wettstein Judit
6604. Wiesner Sándor
6605. Wieszt Katalin Mária
6606. Wighardt Mara
6607. Willig Lászlóné
6608. Wind Ferenc
6609. Winkler Lajos
6610. Wirth Ferenc
6611. Wirthné Móricz Zsuzsanna
6612. Wittner István
6613. Wittner Tamásné
6614. Wolf Oszkár
6615. Wölflné Gyurasics Mónika
6616. Wunderlich Józsefné
6617. Záboji András
6618. Zabolai Csekme Éva
6619. Zách Gábor
6620. Zachár Gáborné
6621. Zágoni Csaba
6622. Zágoni István id.
6623. Zagyva Anna
6624. Zagyva László
6625. Zaja Mária
6626. Zajácz Tiborné
6627. Zaják András István
6628. Zaják Herlinde
6629. Zaják István
6630. Zala András
6631. Zalka Ferenc
6632. Zambelly Béla
6633. Zámbó Zoltán
6634. Zámbori János
6635. Zana Diána
6636. Zay István
6637. Zehery Miklósné
6638. Zele Eszter
6639. Zelena Imréné
6640. Zelényi Zoltán
6641. Zeller Zoltánné
6642. Zengő Árpád
6643. Zentai Árpád
6644. Zentai János
6645. Ziegler Márton
6646. Zielbauer Zsolt
6647. Zilahi Katalin
6648. Zima István
6649. Zima Istvánné
6650. Zimmer Ernő
6651. Zlinszky Zsuzsanna
6652. Zob Béla
6653. Zódorné Palotás Lívia
6654. Zolnyánszki Zsolt
6655. Zoltai Zsoltné
6656. Zoltán Attila
6657. Zoltán Erika Annamária
6658. Zombori János
6659. Zombory István
6660. Zonda Bence Csanád
6661. Zórád Ágnes
6662. Zoványi Edit
6663. Zöld Sándor
6664. Zöld Sándor Józsefné
6665. Zs. Erzsébet
6666. Zsakóné Gellért Ildikó
6667. Zsebe Gyula
6668. Zsebe László
6669. Zselenák István
6670. Zséli Mihály
6671. Zséliné Érczhegyi Ildikó
6672. Zsellér Ágnes
6673. Zsellér Pál
6674. Zsély Pálné
6675. Zsemberovszky Zsuzsanna
6676. Zsengellér Tibor
6677. Zsidó Anna
6678. Zsiga Krisztián
6679. Zsigivics Jánosné
6680. Zsigmond Gyuláné
6681. Zsigmond Gyuláné
6682. Zsigmond Hunor
6683. Zsigmond Zoltán
6684. Zsigó Barnabás
6685. Zsigóné Meggyes Ildikó
6686. Zsigri Zoltán
6687. Zsin Judit
6688. Zsinka György
6689. Zsitva Katalin
6690. Zsizsik Rózsika
6691. Zsolczer András
6692. Zsoldos Edit
6693. Zsolnai  Sándor
6694. Zsolnai Sándorné
6695. Zsolnay István
6696. Zsolnay J.
6697. Zsolnay Jenőné
6698. Zsolták Zsuzsanna
6699. Zsomboriné Háry Anna
6700. Zsótér Istvánné
6701. Zsömböly Antal
6702. Zsugovics Miklós
Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!


Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!