Tisztelt Barátaink, Szellemi Honvédőink!

Folyamatosan végzett civil missziónkat megjelenítő rövid filmjeinket minden határon inneni és túli közösség figyelmébe ajánljuk.

A CÖF-CÖKA, nagyra becsülve az MVM civil missziónkat segítő támogatását, önkéntes munkájával a filmekben megjelenített tárgykörökben a jelentkezőket segíti.

Jelezzük továbbá, hogy korszerű gyermek- és családi étkeztetéshez kapcsolódó, szezonálisan megjelenő könyveinket minden főzőkonyhával rendelkező kistelepülésre eljuttatjuk, remélve, hogy ezzel is hozzájárulhatunk az óvodás és iskoláskorú gyermekek egészségesebb táplálkozását. Kérésre a szülői munkaközösségeknek bemutatót, a gyermekeknek kóstolókat tartunk. A technológiák betanítását a főzést végző szakemberek részére biztosítjuk.

Minden eszközünkkel azon vagyunk, hogy szolgáltatásunkat civil partnereink minél nagyobb számban tudják igénybe venni.
Ide vonatkozó munkánk kiterjed a kistermelői közösségek szervezésére.

Kiemelkedően fontosnak tartjuk az Európai Unió Civil Együttműködési Tanács létrehozását, amelynek előkészítését folyamatosan végezzük.
Szeretettel várunk minden olyan aktív civil polgárt, aki szellemi honvédőink sorába kíván belépni.

Jelentkezni lehet: [email protected]

Természetesen az 1%-os jövedelemadóval kapcsolatos ismeretterjesztésünk az aktuális időpontban került az érintettek elé, válogatás nélkül minden közösség segítése érdekében.

Üdvözlettel

CÖF-CÖKA vezetősége

https://civilosszefogas.hu/misszio/