Ron Werber a spájzban
Nézem a híreket és a legutóbbi Orbán többszörös EU-vizit, majd a Rogán megnyilatkozás kapcsán keltett hazug híreket látva, emlékszem én még (tudom más is) a "23 millió román" meg a "köteles beszéd" témákra.
AZ EDDIGI LEGDURVÁBB NYÍLT LEVÉL MERKELNEK!
Norbert van Handel, a St. György rend prokurátora nyílt levelet írt Merkelnek.
A technikai koalíciótól a polgárháborúig
Bármennyire is köztudottnak számít mostanra, hogy a Jobbik létrejöttében balliberális politikai szándékok is bábáskodtak (Csurka István már keletkezéskor megírta róluk, már pedig ő meglehetősen ismerte őket), mégis voltak és vannak olyanok, nemcsak a szavazóbázisban, hanem magában a pártban is, akik komolyan gondolták a nemzeti radikalizmust....
Az igazi történet Soros megmeneküléséről
Ezért van Soros útjában Magyarország és miniszterelnöke, Orbán Viktor.
Német sajtó: az EU szervezte a budapesti kormányellenes tüntetéseket
A Die Zeit német lap szerint az Európai Unió szervezte a kormányellenes tüntetéseket Budapesten, és erre sikerként kell tekinteni
Petíció: már 83 ezer ember követeli Juncker lemondását – legfrissebb
Több mint 83 ezer ember írt alá egy petíciót, amely a luxemburgi politikust lemondásra szólítja fel.
EMBERTÁRSAK!
FÖLHÁBORÍTÓ, HOGY ENNYI ALJAS GAZTETT UTÁN, AMIT MEGTAPASZTALHATOTT A VILÁG, S.GY. TEVÉKENYSÉGÉRŐL
Ki van a spájzban?
Egyre folytatódik hazánkban ellenzéki szereplők részéről az orosz veszélyre történő hivatkozás szóban, címlapképekben, és megannyi más formában.