Csaba, Csaba testvér körlevele
Lassan úgy járunk itt Déván mint Kőmíves Kelemenné, befalaznak
otthonainkba! Ezt is – azt is elvesznek tőlünk, templomainkat, iskoláinkat,
üzleteinket bezárják, még egy jó sört sem ihatunk meg a barátainkkal.
Változó világban sokan elkeserednek, világ végét vizionálnak és szomorúan
kérdezgetik: Isten miért hallgat?
Jézus Krisztus elmondott mindent, mit Isten mondhatott nekünk… a papjaink
ezt a Jézusi örömhírt hirdetik, elvitték mindannyiunkhoz, most szépen
vizsgázunk! A tanár hallgat a dolgozat írás alatt! Ismerjük a szeretet
parancsát, tudjuk a dolgunkat, tegyük alázattal!
A zarándoklatra induló embernek szoktuk mondani: a nehéz út kitakar!
Felszínre hozza mindazt mi bennünk van!! A koronavírus is kitakar!! Ha a
fényre megyek meglátom, hogy mennyire piszkos a kezem, de tudnom kell, hogy
nem a napfény kente össze a kezemet, az a sötétben is piszkos volt!
Egyszerűen a fényben jobban látható mindaz a szenny, piszok mi újaimon, a
kezemen van!! Keseregni kell miatta? Nem, van víz, szappan mosakodjak meg!
Örvendjek a fénynek, mely kitakart, hisz így tehetek hibáim ellen!
Mennyire nőttem fel, hogy állok az önuralommal, mennyit ér a hitem, az
embertársaimmal kötött szövetségem? Mindaz mit összegyűjtöttem az évek
alatt mennyit ér? Sorolhatnánk a kérdéseket, miket minden nagyböjtben fel
szoktunk tenni?! Minek, most maga a helyzet, – melyben vagyunk – teszi
fel, rendkívül élesen ugyanazokat a kérdéseket!! Az önző, kapzsi élet
mennyit ér?! Igazából a létemet kivel tudom jól megosztani?
A vizsga itt van, nem bújhatunk ki alóla! A nagy kérdés, hogy átmegyünk-e
ezen a vizsgán, vagy vakon rohanunk tovább az önzés, a kapzsiság
zsákutcájában, míg a falnak nem csapódunk?! Folytatjuk az átlátszó,
kicsinyes politikai marakodásainkat, a társam empátia nélküli kioktatását,
rángatását, míg végül egymást megfojtsuk?! A nagy kérdés diónyira
zsugorodott családjainkban, vagy a dőrén megrajzolt határoktól szabdalt
társadalmainkban, a parttalan acsarkodásnak véget vetve, a túlélésben
egymásnak szövetségesei tudunk-e lenni, vagy arasznyi érdekek miatt
elvérzünk?
Úgy tűnik, hogy a lét és a nem lét nagy kérdéseit ma nem a tanárok, a
papok, a filozófusok teszik fel okvetetlenkedve, hanem maga a mindennapi
élet! 25-30 évenként minden generációt az idő megrostál. „Az idő igaz, –
mondja Petőfi Sándor – és eldönti ami nem az”!! Reméljük, hogy erőnkön
felüli feladatokkal nem fog terhelni ez a járvány és a nyomába járó
szegénység, zűrzavar! Vállaljuk váll a váll mellet a létünkkel együtt járó
kihívásokat, a mostani és az eljövendő nehézségeket, Istenben bízó
lélekkel, alázattal, vasakarattal tegyük meg mindazt mi tőlünk telik!
Bízzunk magunkban, egymásban, Teremtőnkben mert az áldott hajnal egészen
biztos, hogy ránk virrad! Isten irgalmát hirdetve, Csaba t.
