Közlemény
A magyar politikai életbe ejtőernyőztetett Márki-Zay Péter – „Mini Feri” – azt mondja, hogy a miniszterelnök gyáva, nem áll ki vele választási vitára. A civilek nagy többsége ezzel szemben úgy gondolja, hogy egy vitához rátermett, előéletében politikai alkalmasságát is bizonyító kihívóval érdemes eszmecserét folytatni.
Meghívó
A közösségellenes közösségi média c. Civil Akadémiára
Vendég: Deák Dániel politológus, a XXI. századi Intézet vezető elemzője
Időpontja: 2022. január 10. 17:30.
Polgárok Háza 1089 Visi Imre utca 6.
REGISZTRÁCIÓ!
Közlemény
Fosztogatás helyett osztogatás
A civil társadalom Magyarországon is vidékiekből és fővárosiakból áll, egységes egész. Így ha Márki-Zay a vidékieket ostobának tekinti, szavaival nem tesz politikai érdekű különböztetést. Nehéz is lenne, mert a vidéki társadalom nem felejti a téeszesítést, 1956-ot, földjeinek kiárusítását a rabló privatizációval és a 2010 előtt nyakába akasztott devizahiteleket.
MEGHÍVÓ
A világ háttere című ONLINE Civil Akadémiára
Vendég: Boros Imre közgazdász, volt tárca nélküli miniszter
A program ONLINE érhető el az alábbi linken 2021. december 30. 11:00-tól: https://youtu.be/dFnOud8dQVA
Újabb befőzőautomata adomány – ezúttal a NOE-nak
Több mint 100 db házi befőzőautomatát és aszalóberendezést adott át Heizler Norbert, a CÖF-CÖKA országos koordinátora december 28-án a Nagycsaládosok Országos Egyesületének.
Karácsonyi üdvözletek
Áldott karácsonyi ünnepeket és kegyelmekben gazdag, békés, boldog új esztendőt kívánunk
Bolond lyukból hírek – videósorozat
A Bolond lyukból az Alapjogokért Központ hetente megjelenő, a Mandiner online felületén elérhető nemzetközi, politikailag korrekt hírek összefoglaló szemléje.
Közlemény
A CÖF-CÖKA figyelmezteti Márki-Zay Pétert, hogy futballnyelven szólva, „utánrúgásait” fejezze be, mert ezekért a normális társadalmi élet szereplőitől is kiállítás jár.
Meghívó
Az „Áldott Karácsonyt!” című évzáró Civil Akadémiára
Vendégünk: Böjte Csaba OFM ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke
Időpontja: 2021. december 15. 17:30.
Helyszíne: Szent Imre Gimnázium (1114 Villányi út 27.)
REGISZTRÁCIÓ!
Magyar nemzeti zászló átadása a határvédők részére
November 29-én a budapesti Lengyel Nagykövetségen Jerzy Snopek nagykövet átadta Andrzej Dudának, a Lengyel Köztársaság elnökének a Civil Összefogás Fórum által a Lengyel Köztársaság, egyben az Európai Unió határ védőinek adományozott magyar nemzeti zászlót.
Meghívó
Mit hoz a Mikulás? című Civil Akadémiára
Vendégünk: Kiszelly Zoltán politológus, a CÖF C12 szakértői csoportjának tagja
Időpontja: 2021. december 6. 17:30.
Polgárok Háza 1089 Visi Imre utca 6.
REGISZTRÁCIÓ
Nyílt levél Karácsony Gergely főpolgármesternek
Az utóbbi időben számos aggasztó hír jelent meg arról, hogy a nemzet fővárosát vezető baloldali-liberális koalícióhoz közel álló üzleti körök lépéseket tettek Budapest legértékesebb ingatlana, a Városháza eladása érdekében.
November 25-én a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövete, Jerzy Snopek professzor állami kitüntetést adott át Dr. Csizmadia László úr részére
Dr. Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke Lengyel Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült a magyar-lengyel kapcsolatok fejlesztésében szerzett érdemeiért.
Meghívó Civil Akadémia Pécs
Vendég: Boros Imre közgazdász, tárca nélküli miniszter
Pécsi Szalon Beer Bar (7621 Pécs Széchenyi tér 16.).
Időpontja: 2021. november 26. 17:30
Meghívó
Mindnyájunknak el kell menni! című Civil Akadémiára
Vendég: Dömötör Csaba parlamenti államtitkár, Miniszterelnöki Kabinetiroda
Szent Imre Gimnázium (1114 Villányi út 27.)
2021. november 24. 17:30.
REGISZTRÁCIÓ!
„Csapataink harcban állnak.”
Ezek az ikonikus szavak jutnak eszembe arról a helyzetről, ami most hazánkban zajlik.
Robbanásszerűen emelkedik az új esetek száma. Tudtuk az előrejelzések alapján, hogy lesz negyedik hullám, s láttuk a környező országokban kialakult drámai helyzetet.
Meghívó Miskolc
Együtt! Erősebben! című kihelyezett Civil Akadémia
Vendég: Dr. Duray Miklós geológus, politikus, egyetemi tanár
2021. november 17-én 17 órára Miskolcon a Tudomány és Technika Háza (Görgey A. u. 5.)
Ünnepi köszöntő
A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány nevében Lengyelország Függetlenségének ünnepi napján köszöntünk minden lengyel polgárt. Tudjuk, hogy mit jelent népeink számára a kivívott szabadság és országaink szuverenitása. Ezért a jövőben is együttes erővel kell harcolnunk.
Nyílt levél Ursula von der Leyen asszonynak, az Európai Bizottság elnökének
A lengyel határ megostromlása túlmutat a klasszikus migráns kérdés megoldásának, békés rendezésének lehetőségein. A CÖF-CÖKA, amely a magyarországi békemenetek szervezője, azon véleményének ad hangot, hogy most nemcsak Lengyelország határainak megvédéséről van szó, mert a jelenség egyenlő az Unió 27 tagországának megtámadásával
Meghívó
Határok nélkül? című Civil Akadémiára
Vendég: Horváth József biztonságpolitikai szakértő
2021. november 8. 17:30.
Polgárok Háza 1089 Visi Imre utca 6.
REGISZTRÁCIÓ!
„A magyarok és a lengyelek az Orbán-féle Európa-képre szavaznak”
Tomasz Sakiewicz: A Békemenethez hasonló megmozdulásokat képtelenség mesterségesen létrehozni, ilyen tömegeket nem lehet lefizetni, ezek az emberek lelki közösséget alkotnak
Közlemény
A rablóprivatizáció nagymesterei, az offshore cégek császárai, miután léket kapott előválasztási kalózhajójuk, támadják a CÖF-CÖKÁ-t. Ismét buszoztatásról beszélnek, ami a tragikus összellenzéki tüntetésecske után nem meglepő.
Köszönet
2021. október 23-án a Műegyetem elől indulva több százezres Békemenetünk tisztelgett az 1956-os ifjú forradalmáraink és szabadságharcos mártírjaink emléke előtt.
Tisztelt Szellemi Honvédők, Támogató civil Egyesületek és Alapítványaink, Partnereink! Barátaim!
frissítés Maszk használata ajánlott Kalkuláljanak a hosszabb menetidővel a lezárások miatt a gyülekező helyszínének megközelítésekor A CÖF-CÖKA számtalan Békemenet megrendezésére irányuló kérést felkarolva 2021. október 23-án, nemzeti ünnepünkön ismét több százezres békés, csendes, méltóságteljes rendezvényt szervez. Emlékezni fogunk a …
Közlemény
A Békemenetet szervező Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) www.civilosszefogas.hu honlapját és a www.2022plusz.hu hírportált két napja folyamatos terheléses támadás éri, használhatatlanná téve a kommunikációt.
Újra Békemenet: százezrek készülnek rá
Óriási tömeg vonult a Kossuth térig 2012-ben, az első Békemeneten. Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke az Origónak azt mondta: nem számítottak ilyen hatalmas tömegre.
Meghívó Civil Akadémiára
A Jóisten óvjon bennünket!
Vendég: Bayer Zsolt publicista
Helyszín: Szent Imre Gimnázium (1114 Bp. Villányi út 27.)
Időpont: 2021. október 20. 17:30
Meghívó Civil Akadémiára
Európa jövője
Vendég: Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő és ifj. dr. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF szóvivője
Helyszín: Művelődési Ház (Tinódi Ház) színházterme, Dombóvár, Hunyadi tér 25.
Időpont: 2021. október 19. 17:30