Nyílt levél az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részére
Nyílt levél Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság European Parliament Allée du Printemps B.P. 1024 F-67070 – Strasbourg epdublin@europarl.europa.eu Tisztelt Bizottság, Tisztelt Bizottsági Tagok! Magyarország meghatározó civil szervezeteként a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) az alábbi megkereséssel fordulunk Önökhöz. Egy …
Nyílt levél Ursula von der Leyen,az Európai Bizottság elnöke részére
A 2000-es évek egyik tendenciája, hogy az Európai Unió intézményrendszerén belül jelentős befolyásra tettek szert a nem kormányzati szervezetek, emberi jogi szerveződések.
Meghívó
A „Hátország” című, nyári szünet előtti záró Civil Akadémiára
Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnökének meghívására a vendég:
Szánthó Miklós főigazgató, Alapjogokért Központ
Időpontja: 2022. június 20. 17:30.
A program helyszíne a Polgárok Háza 1089 Visi Imre utca 6.
REGISZTRÁCIÓ!
Bekopogtat a valóság
Kelemen András írása
A Kádár-korszakot lezáró első szabad választás körüli időben, vagyis a politikába való beleereszkedésem idején, mint a térségünk lakosainak legtöbbje, magam is hajlottam arra, hogy a felszínt figyeljem és abból vonjak le következtetéseket. Az persze kezdettől nyilvánvaló volt, hogy a politikában nem az elhangzó megnyilatkozások a legfontosabbak (eltekintve a ritka történelmi súlyúaktól), hanem a cselekvés.
Levél Pachner Úrhoz
Azon a nyilvánvaló tényen túl, hogy becsületsértő, minden jóízlésű embert mélységesen felháborító bejegyzése után Pachner Úr nem lehet s nem is lesz sokáig az Osztrák Rádió és Televízió online tartalmakért felelős igazgatója, engedtessék meg néhány gondolat.
Meghívó
„A név kötelez” című Civil Akadémiára
Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnökének meghívására a vendég
Orbán Balázs, a Mathias Corvinus Collegium kuratóriumi elnöke, a Miniszterelnök politikai igazgatója
Időpontja: 2022. június 8. szerda, 17:30.
A program helyszíne a Szent Imre Gimnázium (1114 Villányi út 27.).
REGISZTRÁCIÓ!
Közlemény
Szóvitézek szórják a sebhintőport az EU elsietett, előzőleg alig megvitatott ötletére, az olajembargóra. Előzőek alapján Horn Gábor elfogadhatatlannak tartja a magyar rendszámmal rendelkező autósokra érvényes benzinárstopot.
Újabb 80 befőzőautomata talált otthonra a nagycsaládosoknál
Aaz átadásra, CÖF-CÖKA jóvoltából több mint 40 nagycsaládos tagegyesület részére, ünnepélyes keretek között került sor a XVI. Kerületi Nagycsaládosok Egyesületének közösségi házában.
Meghívó a „Gazeta Polska” klubjainak XVII. kongresszusára
2022. június 17-19.
Csizmadia László köszöntő levele
CPAC: az egyetlen járható út
Véget ért a világ legfontosabb konzervatív tanácskozása, a CPAC konferencia kétnapos eseménysorozata (ahol a CÖF-CÖKA és a 2022plusz portál is képviseltette magát). Mintegy 50 jelentős személyiség, konzervatív politikus elemezte a világ változásait, a keresztény-konzervatív oldalra váró kihívásokat. megoldandó feladatokat.
Meghívó – Szeged
„A helyzet súlyos, de nem reménytelen” című kihelyezett Civil Akadémiára
Vendég: Boros Imre közgazdász
Időpontja: 2022. május 25. szerda, 17:30.
A program helyszíne a Szegedi Dóm Látogatóközpont
Nyílt levél Magyarország Miniszterelnökének
Az Ön kiemelkedő szakmai munkája és mesteri teljesítménye előtt, ahogy szokták mondani, le a kalappal. Keresztényi mentalitása Európa szerte példaértékű, vezetésével hazánkban a népfelség elvének követése immáron ötödször vívta ki a szavazópolgárok többségi bizalmát.
Meghívó
a „Mégis kinek a hatalma” című Civil Akadémiára
Vendég: Hollik István a Fidesz kommunikációs igazgatója
Időpontja: 2022. május 25. szerda, 17:30.
A program helyszíne a Szent Imre Gimnázium (1114 Villányi út 27.)
REGISZTRÁCIÓ!
Adó 1%
Az elmúlt években Önök 1%-os személyi jövedelemadójukkal egyre többen támogatták alapítványunkat. Ennek köszönhetően, mint ahogy azt hírleveleink, honlapjaink (www.civilosszefogas.hu és www.civilek.hu), facebook oldalunk (www.facebook.com/civilosszefogas/), valamint tavaly indult, egyre népszerűbb hírportálunk www.2022plusz.hu látogatói előtt bizonyítottá vált, önkéntes és hasznos tevékenységünk meggyőző lehet.
Közlemény
Az Európai Bizottság újabb energiabeszerzést érintő embargós javaslata a magyar emberek életfenntartását meggondolatlanul, pusztító erővel befolyásolja. Figyelmünket ráirányítja arra, hogy az uniós intézményrendszer kaotikus állapotban van.
Meghívó
Mese a csalódott fideszesekről című Civil Akadémiára
Vendég: Kovács István stratégiai igazgató, Alapjogokért Központ
Időpontja: 2022. május 9. 17:30.
A program helyszíne a Polgárok Háza 1089 Visi Imre utca 6.
REGISZTRÁCIÓ!
Meghívó – CÖF Klub Miskolc
Ki kivel? – című kihelyezett Civil Akadémia
Vendégek: Földi László és Földi-Kovács Andrea
2022. május 5., csütörtök, 18 óra
Tudomány és Technika Háza (Miskolc, Görgey A. u. 5.)
Meghívó
Közgazdasági lecke haladóknak című Civil Akadémiára
Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnökének meghívására a vendég Boros Imre közgazdász
Időpontja: 2022. április 27. szerda, 17:30.
A program helyszíne a Szent Imre Gimnázium (1114 Villányi út 27.)
REGISZTRÁCIÓ!
Az Európai uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET) munkájának eredményei
Mint ismeretes, 2021. október 15-16-án tartottuk az EuCET III. kongresszusát, amelyen 14 ország civil vezetője volt jelen Európából.
Tovább folytatva az együttműködést, Lóránt Károly, az EuCET nemzetközi kapcsolatokért felelős szakértője részt vett az Európai Politikai Tanulmányok Központjának konferenciáján, amelyet 2022. március 28-án a Sala Del Cenacolo teremben, az olasz parlament képviselőházában, Rómában rendeztek meg. Az itt elhangzott beszédét közreadjuk.
Köszönet Nagykövet úrnak
Lengyelország Magyarországra akkreditált nagykövete, Jerzy Snopek úr kinevezési idejét letöltve visszatért Lengyelországba,
munkáját Csizmadia László az alábbi levéllel köszönte meg.
Köszönet – csak együtt sikerülhetett!
Április 3-án a nagy arányú FIDESZ-KDNP győzelem nem volt véletlen. Az eredményen 12 éven át közösen dolgoztunk, Magyarország miniszterelnökével és kormányával, megteremtve a zökkenőmentes folytatás lehetőségét.
Meghívó
„Sok, kevés, elég” című Civil Akadémiára
Vendégek: Ókovács Szilveszter az Állami Operaház főigazgatója és Kiszelly Zoltán politológus, a C12 szakértői csoport tagja
Időpontja: 2022. április 11. 17:30.
Helyszíne a Polgárok Háza (1089 Budapest Visi Imre utca 6)
REGISZTRÁCIÓ!
Meghívó
A szellemi és lelki erőtér című Civil Akadémiára
Vendég: Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus
Időpontja: 2022. március 30. szerda, 17:30.
A program helyszíne a Szent Imre Gimnázium (1114 Villányi út 27.)
REGISZTRÁCIÓ!
Közlemény
Civil társadalmunk mély aggódással és a március 15-i Békemenet támogatásával várta miniszterelnökünk uniós és NATO-csúcson való szereplését. Gyermekeink és unokáink jövője mellett összességében a magyar nemzet megmaradása volt a tét. A cél az ukrán-orosz háborús tevékenységből történő fegyveres beavatkozás elkerülése adta a feladatot.
Köszönőlevél az UGL-től
Nagy megtiszteltetés és öröm volt számunkra, hogy együtt emlékezhettünk meg nemzeti ünnepetekről és részt vehettünk a Békemeneten.
Magyarország Kormánya tájékoztatása
Az orosz-ukrán háborúnak egész Európában súlyos gazdasági következményei vannak. Ebben a helyzetben csak olyan Oroszországot érintő gazdasági szankciókat támogatunk, amelyek nem okoznak elviselhetetlen gazdasági károkat Magyarország számára.
Meghívó
Életünk csatái című Civil Akadémiára
Vendég: Horváth József biztonságpolitikai szakértő, Alapjogokért Központ
Időpontja: 2022. március 25. péntek, 17:30.
A program helyszíne a Szent Imre Gimnázium (1114 Villányi út 27.)
REGISZTRÁCIÓ!
Karc FM Spájz – Most még nagyobb jelentősége van a béke melletti kiállásnak
Körkép a vidéki CÖF Klubok és határontúli partner szervezetek vezetőivel. Magyarország szuverenitása, a béke melletti kiállás és a kormány jövőbe tekintő terveinek elfogadása -ezeket a gondolatokat emelték ki a vidékről Békementre érkező emberek.