Közlemény
Mint kiderült, az ellenzéki pártok miniszterelnök jelölésüket ellenőrizhetetlen választásokra, és külföldi politikai és gazdasági erők pénztámogatására alapozták. Kellett egy balek és ezt megtalálták Márki-Zay Péterben, akinek egyesülete, az MMM, míg nem jöttek USÁ-ból a milliárdok, éhkoppon tengődött. Hódmezővásárhely polgármesterét, pestiesen szólva bepalizták.
Meghívó
A Civil Összefogás Fórum Miskolci Klubja szervezésében a „Mire bontsunk pezsgőt szilveszterkor?” című kihelyezett Civil Akadémiára
Vendég: Prof. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő
Közreműködő: Dr. Hortai Rita és Asztalos Julianna Versbarátok Köre
Beszélgetőtárs: Dr. Lengyel Attila a CÖF Klub Miskolc elnöke
2022. november 28-án 17 óra
Tudomány és Technika Háza (Miskolc, Görgey A. u. 5.)
A CÖF a pedagógusokkal van, nem a tüntetőkkel!
A CÖF-CÖKA aktivistái a nagymúltú Eötvös József Gimnázium előtt egy molinó segítségével demonstrálták és sajtótájékoztató keretében üzeneték Brüsszelnek, hogy az igazságtalanul visszatartott uniós forrásokat a tanárok is várják ebben, az egész kontinens számára rendkívül nehéz időszakban és felszólítják az EU-s döntéshozókat azonnali cselekvésre.
Meghívó – Dombóvár
A CÖF Dombóvári Szervezete szeretettel meghívja Önt a „Kényes igazság” című kihelyezett Civil Akadémiára.
Vendég: Potápi Árpád, nemzetpolitikáért felelős államtitkár
Időpont: 2022. november 22. 17 óra
Helyszín: Dombóvári Művelődési Ház – Majoros Galéria
Meghívó
A „Háttérkép” című Civil Akadémiára
Csizmadia László CÖF-CÖKA elnökének meghívására a vendég: Bogár László közgazdász és Boros Imre közgazdász, tárca nélküli miniszter
2022. november 23. 17:30.
Polgárok Háza (1089 Budapest Visi Imre utca 6.)
REGISZTRÁCIÓ!
Tisztelet a nagy lengyel nemzetnek
November 11-e különleges nap minden lengyel életében az anyaországban és szerte a világban. Ma ünneplik a visszaszerzett függetlenségüket, az elnyomás feletti győzelmüket, azt, hogy 1918-ban ezen a napon 123 év után Lengyelország újra szuverén állammá vált.
Meghívó
„Béke a háború árnyékában” című Civil Akadémiára
Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnökének meghívására a vendég:
Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség főparancsnoka
Időpontja: 2022. november 10. 15:00.
A program helyszíne a Polgárok Háza 1089 Visi Imre utca 6.
REGISZTRÁCIÓ!
Halottak napjára
Pók Katalin írása
Halottak napján szép virágokat vásárolunk, kicsinosítjuk a sírokat, de vajon eszünkbe jut e, hogy hol vannak a halottaink, akik vissza sose jönnek? Esetleg itt vannak még körülöttünk, mert nem tudtuk őket elengedni, vagy ők nem tudtak földi vágyaiktól megszabadulni? Fausztina nővér a katolikus apáca kijárt a temetőbe, hogy a földközelben maradt lelkekért imádkozzék. Lelki szemeivel látta őket, és imái után felemelkedésüket a mennybe.
Meghívó Szellemi Honvédő Díjátadóra
2021-es szellemi honvédő díjátadó ünnepségünket 2022. december 8-án, csütörtökön, 17 órakor, a Novotel Budapest Congress Centerben (1123 Budapest, Alkotás u. 63-67) rendezzük meg.
REGISZTRÁCIÓ!
Gloria Victis 1956
Az elmúlt három évtizedben – néhai Halzl József elnök úrnak köszönhetően – a Rákóczi Szövetség legnagyobb és legemblematikusabb rendezvényévé a Gloria Victis 1956-os emlékünnepség vált.
Emlékezzünk ifjú forradalmár hőseinkre, 1956-os szabadságharcosainkra
“Mi nem akarjuk a forradalom leverőivel együtt szorongatni egymás kezét. Magyarországon mindenek előtt igazságosság kellene, s csak aztán lehet megbékélés.”
Wittner Mária
Elég volt! Márki-Zay ismerje be, hogy hazudott a magyar embereknek!
Az elmúlt hetekben attól hangos a magyar sajtó, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester elnökségével működő Mindenki Magyarországa Mozgalom milliárdos külföldi támogatásairól csepegtet információkat, miközben a Civil Összefogás Fórummal próbál takarózni, és lopott pénzekről delirál.
Árnyékkormány margójára
Gyurcsány Ferenc agyszüleménye (igaz, ez is koppintás), az árnyékkormány, amellyel megajándékozta feleségét. Ezzel selyemzsinórt küldött a DK-tól a többi ellenzéki pártocskának. A vicces „találmány” jól jellemzi az ellenzék súlyos vereségének országgyűlési választások utáni tétova lépéseit. Politikai labirintusból keresik a kiutat úgy, hogy elfogadott vezérük kolomppal a nyakában ahelyett, hogy elbujdosna, továbbra is élükön csörömpöl. A magát éceszgébernek tartó volt miniszterelnök állandóan „készül”, nem látja be, hogy ebben az országban ő már pótvizsgát nem tehet.
Meghívó
„Egy mindenkiért, mindenki a V4-ért” című Civil Akadémiára
Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnökének meghívására a vendég:
Tomasz Sakiewicz, lengyel újságíró és publicista, a „Gazeta Polska” és a „Gazeta Polska Codziennie” és a Telewizja Republika főszerkesztője
Konrad Kamil Wytrykowski, a lengyel Legfelsőbb Bíróság bírája
ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője, alkotmányjogász
Időpontja: 2022. október 19. 17:30.
Polgárok Háza 1089 Visi Imre utca 6.
REGISZTRÁCIÓ!
Meghívó
A tudás hatalma című Civil Akadémiára
Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnökének meghívására a vendég:
Szalai Zoltán igazgató, Mathias Corvinus Collegium, a Mandiner főszerkesztője
Időpontja: 2022. október 3. 17:30.
A program helyszíne a Polgárok Háza 1089 Visi Imre utca 6.
REGISZTRÁCIÓ!
Közlemény
A köteles-ség beszéd margójára
A Gyurcsány trükkök egyike alapján létrehozott, Dobrev Klára által vezetett árnyékkormány szerint kötelessége Orbán Viktor megbuktatása. A terv 24 órán belül orra bukott.
Meghívó
„Magyar idill Fiumében” c. Civil Akadémiára
Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnökének meghívására a vendég:
Emilio Scalfarotto a Magyar idill Fiumében kötet szerzője, a kulturális örökség és terület doktora
Nagy-Luttenberger István a Magyarságkutató Intézet történésze
Időpontja: 2022. szeptember 21. 17:30.
A program helyszíne a Polgárok Háza 1089 Visi Imre utca 6.
Előadónk magyar szinkrontolmácsolását fülhallgatón keresztül biztosítjuk. REGISZTRÁCIÓ!
Válasz az Európai Bizottságtól
Věra Jourová alelnök válaszlevele a 2022. június 14-i CÖF-CÖKA levélre megérkezett.
Tárgy: nem kormányzati szervezetek, emberi jogi szerveződések befolyásáról az Európai Unió intézményrendszerén belül
Nyílt levél
Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke részére
Közérdekű adatigénylés a „Next Generation EU” ideiglenes helyreállítási eszköz forrásainak aktuális helyzetéről, továbbá állásfoglalás kérése egy uniós tagállam országgyűlési választásába történő külső beavatkozással összefüggésben.
Meghívó Civil Akadémiára
Vendég: Kiszelly Zoltán politológus, a C12 szakértői csoport tagja
Időpontja: 2022. szeptember 5. 17:30.
Polgárok Háza 1089 Visi Imre utca 6.
REGISZTRÁCIÓ!
Közlemény
Figyelmeztetjük Márki-Zay Pétert, hogy a jövőben semmi párhuzamot ne vonjon a CÖF és a Magyarországot eladó külföldi, amerikai pénzekkel kampányoló tevékenysége között.
2021-es Szellemi Honvédő Díjátadó
Kérjük javaslataikkal, rövid indoklással tiszteljék meg előkészítő munkánkat.
Javaslataikat az info@civilosszefogas.hu email címre várjuk 2022. szeptember 15-ig.
Meghívó a VI. CÖF Klub Miskolc Napra
2022. szeptember 3-án 13 órakor
Miskolcon a Tudomány és Technika Házába (Görgey A. u. 5.)
A CSALÁDOK EREJE AZ ÖSSZETARTÁS (cikk a www.2022plusz.hu hírportálon)
Európában a magyar rezsiárakat irigylik
Nyugat-Európában a gáz akár kilencszer, az áram pedig ötször drágább is lehet annál, mint amennyit mi fizetünk. Budapest változatlanul a kontinens egyik legolcsóbb fővárosa. Egyedül Szerbiában került némiképp kevesebbe egy kilowattóra villamos energia.
Egyensúlyvesztés
Úgy tűnik, két farokkal nem lehet egyensúlyozni. A viccpárt balra dőlt és a levegőben kóvályog.
Elég a káoszból!
Országszerte növekszik szellemi honvédőink felháborodása az ellenzéki pártok részéről szított, a KATA-törvénnyel kapcsolatos utcai tüntetések kapcsán. Közvéleménykutatások jelzik, hogy Budapest lakosságának többsége tűrhetetlennek tartja a közlekedés folyamatos akadályozását, néhány száz ember magamutogató bulizását, ötórai teázását a hidakon.
Vizet prédikáló borivók
Az atlatszo.hu hírportál ismét önmaga előtt tetszeleg és a Soros-féle szervezetek támogatásából éli kitartottnak minősíthető szerepét. Így tesz az Átlátszónet Alapítvány is, együtt hajtják zsoldosként tandembiciklijüket. Állítólag fő feladatnak tekintik a közpénz védelmét, ezzel szemben tipikusan a globalista pártérdekű elit szolgálatát látják el.
Nyílt levél az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részére
Nyílt levél Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság European Parliament Allée du Printemps B.P. 1024 F-67070 – Strasbourg epdublin@europarl.europa.eu Tisztelt Bizottság, Tisztelt Bizottsági Tagok! Magyarország meghatározó civil szervezeteként a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) az alábbi megkereséssel fordulunk Önökhöz. Egy …