A puccsistáknak nehéz volt mit kezdeniük ezzel a két elkötelezettséggel: az erős miniszterelnökkel és az erős választói akarattal. Nem is sikerült. Az újabb brüsszeli fordulóban a magyar miniszterelnök a szégyenpadnak szánt pulpituson a záporozó vádak ellenében nemcsak megvédte, de tényekkel igazolta az új magyar út járhatóságát. A támadások következménye az lett, hogy nemzetközi szinten is felidéződött a nemzetek Európájának feledésbe merült eszméje. A magyar kísérlet a közfigyelem középpontjába került, és számos új hívet szerzett az európai együttműködés és a nemzeti szuverenitás közötti helyes arányt kereső, akkor még unortodoxnak nevezett kormánypolitikának.
Bravúros teljesítmény volt, hogy Orbán nem áldozta föl népét a nemzetért, és a nemzetet sem dobta sutba a népért – miközben végig megőrizte az európai közösségbe vetett hitét és elkötelezettségét.
Csaknem félmillió ember gyalogolt végig a pesti utcákon egyetlen politikai beszéd nélkül. A békemenethez csatlakozók azt demonstrálták, hogy a 2010-es választásokon a szavazó polgárok kétharmada nem a választási kampány rövid távú hatása alatt, fölheccelve, a politikai hangulatkeltésnek engedve, hanem tudatosan, a nemzeti szuverenitás és az európaiság mellett kiállva adta le voksát. A menet kiállt a szuverén nemzetstratégia mellett, amelynek végrehajtását 2010-ben az ország Orbán Viktor kormányára bízta. A békemenetet az különböztette meg a szokványos demonstrációktól, hogy nem valami ellen, hanem valami mellett tüntetett. A felvonulók egy nemzeti cselekvési programot helyeseltek, amelytől a válságból való kilábalást, a nemzeti értékek és az identitás megőrzését remélték anélkül, hogy ezzel bárki mást bántottak volna.
A menet nemzetközi téren is komoly figyelmet keltett, hatása a mai napig érezhető. Ebből következően ma ez a spontán civil erő a magyar kormány bukásáért dolgozó politikusok egyik legfőbb céltáblája. Azóta látjuk, hogy az unió balliberális oldalának felheccelt puccsistái több ponton vereséget szenvedtek. Az IMF is kénytelen volt tudomásul venni, hogy a pénz nem minden. Az Egyesült Államokhoz és az EU-hoz futkosó Gyurcsány–Bajnai–Mesterházy-vonal mögött fogy a hazai támogatottság. A magyarországi viszonyokat ténylegesen ismerők túlnyomó többsége tudja, hogy a bank- és brókervilágban (társadalmilag hasznos munka nélkül) hatalmas jövedelmeket realizáló és azokat offshore cégekben fialtató, így az országot megkárosító érdekcsoportok számára ma mindennél fontosabb a hatalom visszaszerzése. A „miénk az ország, bármit megtehetünk” drogjának elvonási tünetei gyötrik őket.
Ezért kis szünet után újra indult az offenzíva. Az általuk okozott szegénység, a szociális kielégítetlenség, a kiábrándultság mögé bújva, a jövőt illető újabb és újabb félelemkeltéssel használják fel a megvezethető embereket. A fellazítás és az örökös békétlenség a cél, szétzilálni a 2010 óta formálódó nemzeti identitást, a formálódó közösséget. A sikeres gazdaságpolitika, a kormány tartós népszerűsége egyre vadabbá, dühödtebbé teszi az ellentábort, amely most fűt-fát ígér. Ugyanazt próbálja újra eladni nekünk, mint ami tönkretett minket. Megegyezést az IMF-fel megszorító intézkedések árán, s ennek végeredménye nem lehet más, mint újra a leesett falatért megbízhatóan hajbókoló szolga szerepébe kényszerített – vagyis a nemzetközi hitelek lélegeztetőgépére visszakötött – Magyarország.
Szabadcsapatok szerveződnek a nyugtalanság, a pánik és a hisztéria folyamatos fenntartására. Ron Werber parancsára áll a gerillaháború, amely senkit és semmit nem kímél. Az egyedüli cél a kormány megbuktatása, vele a három év alatt megszenvedett és végre elért változások földig rombolása, az ország újbóli kiszolgáltatása a globalizáció pénzügyi köreinek. Mindez bármi áron, erkölcsi skrupulusok nélkül: úgynevezett „bocsánatkérésük” után pár héttel az MSZP politikusai éppen a székely szabadság ünnepén érezték stílusosnak meghívni Victor Pontát pártcsaládi beszélgetésre.
A taktika azonban könnyen kiismerhető. Szinte naponta kirobbantott, pár embert mozgató demonstrációk szervezése, a magyar és nemzetközi médiafigyelem folyamatos fenntartása, esetenként gondosan adagolt erőszakos cselekményekkel tarkítva (lásd Fidesz-székház elfoglalása), az indulatok folyamatos szítása. Hátha megmozdul újra a békemenet. Hátha sikerül kiprovokálni valami lejárató incidenst. Utána már gyerekjáték a felvételekkel telekürtölni a világot.
„Ha-ha!” – mondhatnánk. Az egér és az elefánt nem azonos súlycsoport, hiába próbálják „ügyes” felvételek az ellenkező látszatot kelteni. Jól emlékszünk a második békemenet képeire, amelyeken a Nyugati téri felüljárón transzparenst lengető tizenöt diákaktivista felülkerekedni látszott az alatta vonuló több százezres tömegen.
Persze már rég nem lepődünk meg, de kár a próbálkozásokért. A békemenet az egész nemzet kiemelt, legfontosabb ügyei mellett kiálló szerveződés, és nem lesz a kormányellenes politikusok bábja, amely hagyja magát dróton rángatni. A CÖF-fel és a CET–tel együtt következetesen tartja magát eredeti céljaihoz. A békemenet nem a vak „nem”-et mondás, hanem a tudatos kiállás fóruma a helyesnek tartott nemzetstratégia és egy olyan kormány mellett, amely azt megvalósítani törekszik.
Nem démonizált ellenségképek ellen harcolunk. Azért dolgozunk, hogy megőrizzük eredményeinket, védjük identitásunkat, és szabadon kifejezhessük véleményünket. Célunk az, hogy a békét, a szeretetet, a közös ügyeinkért való együttműködést erősítsük a civilszervezetek és a minket támogató emberek között. Közösségünk alapelve a kezdetek óta változatlan: előbb vagyunk magyarok, és csak azután jobb- vagy baloldaliak.
A kihívásokra azonban válaszolunk. Mindig fel fogunk lépni annak a múltbeli mentalitásnak és politikai irányvonalnak a visszatérése ellen, amelyet kétharmados többséggel azért váltottunk le, mert nyolc év alatt bebizonyosodott, hogy tönkretette az országot és felhizlalta a magánzsebeket! A 2012. október 23-i békemenet azért szerveződött, mert Bajnai, miközben bejelentette visszatérését, cinikusan úgy tett, mintha semmi köze nem lenne a mai válsághoz. Négyszázezer ember csendes vonulása másodszor is közvetítette az üzenetet: a korábbi rezsimet a választók tudatosan küldték el, és továbbra is támogatják a legitim magyar kormányt abban, hogy végrehajtsa vállalt feladatait. Bármikor, amikor a magyar demokrácia alapszabályai kérdőjeleződnek meg, vagy a magyar választók 2010-ben leadott szavazatainak ma is érvényes voltát bárki kétségbe vonja, ott leszünk. Továbbra is kiállunk nemzeti szuverenitásunk mellett, ha kell, Brüsszelig is elmegyünk, hogy megmutassuk: a magyar nép 2010 tavaszán demokratikus választásokon döntött, és ezt a döntést az unió is köteles tudomásul venni.
A békemenet példa arra, hogy nem csak kenyérrel él az ember. Közös értékünk az európai népek szolidaritása, a civil aktivitás ereje olyan aranytartalék, amely a válságból való kilábalás és a nemzetek Európája boldogabb jövőjének záloga lehet.
Ezért minden nemzettársunkat – az utcai kikiáltókat, bérelt statisztákat és a félrevezetett fiatalokat is beleértve – biztosítjuk arról, hogy vigyázó szemünket közös érdekünkben ezután is saját nemzetünkre vetjük. Nem háborúzunk, a békemenet nem válhat békétlenné – még akkor sem, ha ez szolgálná Ron Werber vagy a ma született bár
ány szerepkörére kiképzett Bajnai stratégiáját.
A békemenet szellemiségét megőrizzük, hogy ha eljön az idő, folytathassuk, amit 2012. január 21-én elkezdtünk. Ha itt lesz az ideje, újra elsöprő erővel fogjuk megmutatni: Magyarország továbbra is a maga három éve megkezdett útját akarja járni, elért eredményeit nem hagyja tönkretenni.
Csizmadia László
Forrás: Magyar Hírlap 2013. március 16., szombat
