Tisztelt Barátaink és Támogatóink!

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Szellemi Honvédelem mozgalom aktív résztvevői az elmúlt másfél hónapban bejárták a Kárpát-medencét, és több mint száz helyen tartottak konzultációkat. A határon innen- és túlról összegyűjtött vélemények, ajánlások alapján nyomdába küldjük a Nemzeti Társadalmi Szerződés című dokumentumot.

A polgárok vélemény-nyilvánításaiból újfajta üzenet összegződött. Egy korábban nem tapasztalt, kezdeményező, ugyanakkor alkalmazkodó állampolgári gondolkodás és cselekvési mód igénye körvonalazódott, amely a jövőbeni társadalmi fejlődés hatalmas távlatait nyitja meg.

Kiderült az is, hogy a többség az eredmények megtartásához és a továbblépéshez elkerülhetetlennek tartja a „magyar-magyar kiegyezést”, vagyis az emberek és szervezeteik közötti megbékélést, a közös nemzeti érdekek szolgálata jegyében. Elemi igényként jelentkezik egy olyan közéleti légkör kialakítása, melyben a vélemények nemcsak jogi, de erkölcsi értelemben is szabadon kifejezhetők. Ahol a politikai ellenfelek az emberi méltóság sérelme, a másik fél megrágalmazása, a tények gátlástalan letagadása nélkül is képesek álláspontjaikat kifejteni és egymással ütköztetni.

Barátaink!

A békemenet először 2012. január 21-én indult el. Szeretetben fogant, nem valami ellen, hanem valami mellett állt ki: a szuverén hazát és a nép kétharmados döntését szimbolizáló magyar miniszterelnököt kívánta megvédeni a nyilvánvalóan kormánybuktatást célzó támadásoktól. Sikerrel jártunk.

Most, 2014. március 29-én, a soron következő hatodik békemeneten, 13 óra 30 perckor indulunk a Kossuth térről, ahonnan a Hősök terére tartunk.

Mi, Kárpát-medencében élő magyarok: keresztények, zsidók, cigányok és bármely más, kisebbségi vagy többségi gyűjtőfogalommal illetett embercsoport tagjai, sok mindenben különbözünk egymástól, de a békemenetben mégis egyetlen, hatalmas közösséget alkotunk. Olyan lelki-szellemi erőt sugárzunk, amely a békés vonulással a közös haza építése, érdekeink és értékeink védelme, valamint a magyar-magyar kiegyezés mellett kíván demonstrálni. A választásokat követően átadjuk Orbán Viktor miniszterelnök úrnak a civil nemzetstratégiai ajánlatunkat, a Nemzeti Társadalmi szerződést.  Ezzel azt a reményünket fejezzük ki, hogy amint az elmúlt négy évben, a következő kormányzati ciklusban is együtt folytathatjuk a közös nemzeti célok megvalósítását.

Ezúton is köszönjük minden egyes támogatónk erkölcsi és anyagi hozzájárulását munkánkhoz, melynek legfőbb célkitűzése továbbra is az állampolgári akarat közvetítése a mindenkori hatalom birtokosai felé. A siker nyilvánvaló feltétele, hogy a kormányzás olyan politikusok kezében maradjon, akik nemcsak meghallják a nemzeti érdekekért szóló állampolgári hangokat, de van merszük azokat nemzetközi fórumokon, erős ellenszélben is képviselni.

Ne feledjük: a demokrácia legfőbb alapelve szerint a hatalom tulajdonosa a nép. A nép pedig több mint a külön-külön szavazó állampolgárok matematikai összessége. Ezért a nemzetnek van kormánya, és sohasem fordítva.

A fentiek jegyében barátsággal, szeretettel várjuk a március 29-i békemenet minden résztvevőjét.

„Semmit rólunk, nélkülünk!”

a CÖF-CÖKA vezetősége

A Békemenet útvonala

Békemenet-útvonala-gyalog

Buszok számára : megközelítés, parkolás

buszut

Buszok útvonala kiszállás után

Bp. V., Pesti alsó rakpart – Bp. XIII., Dráva utca – Bp. XIII., Népfürdő utca – Bp. XIII., Árpád hídra felhajtó – Bp. XIII., Árpád híd – Bp. XIII., Róbert Károly krt. – Bp. XIV., Hungária krt. – Bp. XIV., Ajtósi Dürer sor – Bp. XIV., Felvonulási tér