Sokan lélegzetvisszafojtva – a nagy többség reménykedve, a törpe kisebbség a minél rosszabb, annál jobb jegyében ellendrukkerként – várták szeptember 15-ét, hogy valóban „új időszámítás” kezdődik-e Magyarországon a tömeges illegális népvándorlás megfékezése terén, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök ígérte. Nos, hasonlítsunk össze két számot. Az utóbbi időszakban már naponta több ezren gázoltak át illegálisan a magyar határon Szerbia felől, s számuk hétfőn, szeptember 14-én – minden rekordot megdöntve – 9380 fő volt. Szeptember 14-én késő este a magyar állam lezárta a zöldhatárt a teljes szerbiai szakaszon, s kedden, szeptember 15-én huszonnégy óra alatt a korábbi töredékére, 367-re csökkent a rendőrök által elfogott határsértők száma. Ez a hétfői rémálomszerű mennyiség nem egészen négy százaléka! De ha az utóbbi napok átlagosan háromezres átlagát nézzük, annak tizenkét százalékára csökkent a határsértők száma a határ „bezárása” utáni első napon, vagyis a korábbiak nyolcadára apadt a migráció. Orbán Viktor korábban éppen azzal indokolta a kerítés megépítését, hogy ezáltal a hetedére, nyolcadára lehet csökkenteni az illegális bevándorlók számát.
Az első csatát tehát szeptember 15-én megnyerte Magyarország, de minden józanul gondolkodó ember tudja, hogy a küzdelem java csak ezután következik. Ahogy a D-Day még csak a „vég kezdete” volt, a normandiai partraszállástól hosszú és nehéz út vezetett Berlinbe, úgy a déli országhatárunk lezárásától is csak a már-már elviselhetetlen migrációs nyomás kezdeti enyhülését remélhetjük. Ugyan az idegenek invázióját, a totális káoszt és a humanitárius katasztrófát sikerült megakadályozni, de nagy hiba volna, ha azt gondolnánk, hogy az újkori népvándorlás dél és kelet felől érkező, egyre erősebb, pusztítóbb hurrikánjai ezután elkerülik országunkat. A magyar miniszterelnök az Európai Unió júniusi csúcsértekezletén nem alaptalanul figyelmeztetett arra, hogy a mostani migráció egy olyan népvándorlási folyamat, amellyel hosszabb távon kell számolni. „Téved, aki úgy gondolja, hogy ez egy átmeneti közel-keleti válság következménye, mert az európai jóléti rendszer olyan vonzó, hogy a következő években milliók fognak útra kelni, ha úgy érzik, hogy van esélyük bejutni. Egyetlen megoldás van szerintünk. Meg kell védenie mindenkinek a saját határait. Ha kapunk segítséget, akkor együtt, ha nem, akkor külön-külön, de a határokat meg kell védeni” – hangoztatta a miniszterelnök, aki szerint ha nem tudjuk feltartóztatni az áramlást, millió szám fognak érkezni Európába a harmadik világból a gazdasági megélhetés és a jobb élet reményében.
Bár még mindig elég keveset, azért szerencsére egyre többet tudunk a több ezer kilométeren át felénk hömpölygő emberfolyam hátteréről, valószínű indítékairól és mozgatóiról, s egyre több bizonyíték derül ki arról, hogy cinikus és vérprofi módon megtervezett, maffiaszerűen megszervezett és kivitelezett tömeges, üzletszerű embercsempészetről van szó. Eközben az európai vezetők többsége álomvilágban él, és fogalmuk sincs a veszélyekről, fogalmuk sincs arról, hogy napjainkban egy idegen civilizáció európai inváziója, élettér-foglalása zajlik, menekültügynek és humanitárius kérdésnek álcázva. Érdemes elolvasni Orbán Viktor szeptember 5-i kötcsei beszédét (amelyet a Demokrata legfrissebb száma közöl), mert kimondja azt, amit ma még csak kevés európai vezető politikus mer kimondani: itt Európa iszlamizációja zajlik. Nem hitterjesztés, vallásháború indítékával, hanem a jobb életminőség, magasabb életszínvonal vágya által hajtva, de a lényeg mégiscsak az, hogy iszlám hitű, civilizációjú emberek milliói, sőt tízmilliói azért akarnak Európába jönni, hogy azt az életet éljék, amit mi, európaiak élünk, de a saját identitásukat, hitüket, kultúrájukat, szokásaikat megőrizve. Ebben a helyzetben pedig csak két választási lehetőség van: a behódolás vagy az ellenállás. Orbán Viktor szerint ha vállaljuk magyar, európai, keresztény identitásunkat, abból négy dolog következik. 1. Magyarország és Európa határait mindenáron meg kell védeni. 2. Magyarország (és Európa) etnikai és kulturális összetételét is meg kell védeni, mesterséges és erőszakos megváltoztatásának nem szabad engedni. 3. Eközben sikeresnek kell lenni gazdaságilag. 4. Életösztönként, rutinként gyakorolni kell a mindennapi, egészséges patriotizmust.
Ez utóbbival kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy ha az idősebb és a fiatalabb nemzedékek között nem tudjuk áthidalni a kommunikációs, kulturális és egyéb távolságot, ha nem tudjuk vonzóvá tenni a magyar fiatalok számára a mindennapi patriotizmust, akkor ezt a küzdelmet nem mi fogjuk megnyerni. Sajnos a kommunikációs teret Európában ma a balliberálisok uralják, és még azok az eszközök, csatornák is, amelyek a keresztény, konzervatív gondolkodók, politikusok, közéleti szereplők gondolatait és politikáját értelmezik és közvetítik, nagyon nagy arányban a liberálisok kezében vannak. Ezért az a nagy feladat, hogy a kommunikációs és interpretációs mezőben – korszerű, hatékony, ütőképes szellemi és nyelvi fegyverzettel felszerelkezve – meg kell küzdeni az értékeinkért, az identitásunkért, a jövőnkért, s ha jól harcolunk, akkor helyreállíthatjuk a nemzeti és a keresztény identitás tekintélyét és vonzerejét a liberális identitással szemben. Ez azért létkérdés, mert a liberális gondolkodásmód és politika nem képes megvédeni sem Európát, sem az őshonos európai nemzeteket, etnikumokat az idegen inváziótól.
„A modern kori szervezett népvándorlók büntetlenül átgázolnak hazánkon, nem kérnek, hanem tüntetnek, kerítést bontanak, és a nekik jó szívvel nyújtott élelmiszert visszadobálják, jobb esetben nem fogadják el. Legyen ebből elég! Mégis mit képzelnek, hogy erőszakkal elfoglalhatják Európát és benne a nekünk kimért talpalatnyi szülőföldünket? Felháborító!” – fakadt ki Csizmadia László, a CÖF alapító szóvivője, a CÖKA elnöke tegnap itt megjelent írásában. Három napja, szeptember 13-án a CÖF-CÖKA felhívására több ezres civil tüntetés volt az Orbán Viktort Hitler-bajusszal ábrázoló Magyar Narancs szerkesztősége előtt, ahol Bayer Zsolt, Csizmadia László és Fricz Tamás, a korábbi, több százezres békemenetek szervezői felhívták a figyelmet arra, hogy ha szükséges, akkor rövidesen ismét lesz békemenet a magyar és az európai szabadság és kultúra védelmében. Csizmadia László imént idézett írásában (Nem kár a gőzért) joggal kérdezi: „mi történne akkor, hogy ha a magyarok életterén átgázoló álmigránsok elől menekülni kényszerülve Brüsszeltől kérnénk védelmet? Vagy vajon milyen fogadtatásban részesítene bennünket az Unió központja, ha több ezer gépkocsival érkező honfitársaink vinnék el a határt őrző itthon maradottak cselekvésre ösztönző üzenetét? A mobilizált békemenet vajon milyen bánásmódban részesülne az osztrák, a német és a belga határon?” Majd hozzáteszi: „Reménykedjünk, hogy ennek nem kell megtörténnie. Munkálkodjunk azon, hogy Schengen szabad határai ne váljanak köddé. A mainál is nagyobb probléma lenne, ha Európa „egyenrangú” polgárainak többségi szavát az Unió vezetői nem hallanák meg, mert ebben az esetben mi kényszerülnénk egy brüsszeli ülő és éhségsztrájkra.”
Minden szüleit, gyerekeit, rokonait, barátait, atyafiait, földijeit, honfitársait, nemzettársait szerető, értük felelősséget érző és vállaló magyar ember megmérettetik ezekben az emberpróbáló, sorsfordító hetekben, hónapokban. Istenhívő hazafiak számára ma is érvényes és bölcs tanács Oliver Cromwell mondása: „Bízzál Istenben, és tartsd szárazon a puskaport!” De harci lelkesedésünkben azt se felejtsük el, amit egyik legnagyobb államférfiúnk, Bethlen Gábor fejedelem mondott megválasztása után az erdélyi rendek küldötteinek: „Alázattal kérem az országot, higgyétek meg, mi minden erőt, ami a haza javára akar és tud lenni, nem eltiporni, hanem együvé fogni kívánunk.” Ahogy a keleti, református magyar, erdélyi fejedelem, úgy egy emberöltővel később a nyugati, katolikus magyar, horvát bán, Zrínyi Miklós is az erkölcsi megjavulásban, a vitézi bátorságban és a nemzeti összefogásban látta a „török áfium” ellen a legjobb orvosságot. Ma is minden nehézséget, veszélyt, ellenséget legyőzhetünk, mert „egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók”.
Magyarország jelenlegi válságos helyzetével kapcsolatban Márton úr írása számos fontos szempontra mutat rá. A kormány úgy döntött, hogy a magyar-szerb határon műszaki zárat létesít, azt élő erővel őrzi és szigorítja az ezzel összefüggő büntető jogszabályokat. Az intézkedések valóban lecsökkentették az illegális határsértők számát az adott szakaszon, de tény, hogy további határzárakra lesz szükség, hiszen ma már (szept. 20-án) láthatjuk, hogy déli szomszédaink mire képesek avagy éppen nem képesek. Való igaz, hogy a háború vége még messze van. Egyrészt nem tudható, hogy a migráció kitervelői és megszervezői a továbbiakban még hány millió embert szándékoznak bejuttatni Európába (és azon belül is Németországba), másrészt teljességgel kiszámíthatatlan, hogy milyen felfordulást okoz majd ennek a tömegnek a jelenléte a későbbiekben egész Európa számára.
Tökéletesen helytálló az a megállapítás, hogy „cinikus és vérprofi módon megtervezett, maffiaszerűen megszervezett és kivitelezett tömeges, üzletszerű embercsempészetről van szó”, mozgatóiról is szivárognak információk, a valódi szándékokat azonban egyelőre csak találgatni lehet.
Valóban, csak két választásunk lehet: behódolni vagy ellenállni.
Nem osztom viszont Márton úr véleményét, miszerint „az európai vezetők többsége álomvilágban él, és fogalmuk sincs a veszélyekről, fogalmuk sincs arról, hogy napjainkban egy idegen civilizáció európai inváziója, élettér-foglalása zajlik, menekültügynek és humanitárius kérdésnek álcázva”. Az elmúlt évtized során ugyanis senkinek nem jutott volna eszébe, hogy a német kancellárt ostobának, debilisnek vélje, szellemi állapotának ennyire gyors változása pedig valószínűtlen. Az EU Bizottságának elnökét lehet ugyan kedvelni vagy utálni, de múltjára is tekintettel szellemi vakságot tulajdonítani neki erős túlzás lenne. Mindez Európa egyéb államának politikai vezetőivel kapcsolatosan is elmondható.
Ha az elmúlt néhány hónap eseményeit és politikusi nyilatkozatait tekintjük, a migrációval összefüggő álláspontok a behódolás vagy az ellenállás szándéka szerint csoportosíthatók. Az előbbit választják Európa „baloldali” vezetői, pártjai és médiumai, valamint az Unió vezetése, tetézve ezt azzal, hogy kifejezetten támogatják és elősegíteni kívánják a bevándorlást, egyúttal idegengyűlölettel, rasszizmussal címkéznek, diszkreditálni szándékoznak mindenkit, akinek eltérő az álláspontja.
Mindebből következik, hogy az említett vezetők pontosan tudják, hogy mit tesznek vagy nem tesznek, mindössze az a kérdés, hogy miért. Találgatni persze lehet. Például ha egy maffia a működéshez hatósági vagy egyéb személy együttműködését igyekszik biztosítani, akkor két eszközt használ: jutalmaz vagy büntet, mint az állatidomár. A globális nagytőke szerveződése, irányítása összességében nem különbözik a maffiáétól. Ha tehát így áll a helyzet, akkor a politikusok többsége a jutalom reményében és félve a büntetéstől behódol, együttműködik.
Ellenállást fejtenek ki a nemzeti identitásukat és viszonylagos gazdasági, szociális stabilitásukat megőrizni kívánó politikusok, ill. pártjaik. Ezt az álláspontot legmarkánsabban a magyar kormány és miniszterelnöke képviseli, akit sok egyéb mellett emiatt is „első számú közellenség”-nek tekint a véleménydiktatúrát gyakorolni akaró neoliberális tömörülés világszere.
A magyar kormány tehát súlyos terhet vállal, amikor akadályozni kívánja milliós tömegek áthaladását a határokon, de ha elveihez hű akar maradni, akkor nem tehet mást.
Az igazi, sokkal nehezebb feladat azonban visszafordítani azt a szellemi, mentalitásbeli károkozást, amit a kommunizmus, majd az előretörő liberalizmus okozott az elmúlt hetven évben. Jól tudjuk, hogy a keresztény vallás szerepe az európai emberek életében jelentősen csökkent, az individualista életszemlélet, az anyagi javak megszerzésére, az egyszeri és megismételhetetlen élet divat szabta élvezetére irányuló törekvés felülír, elnyom minden egyéb kötődést családhoz, hazához, hagyományos erkölcsi normákhoz. A neoliberális tudatrombolás célzott, jól megfontolt, a tőkének nemzetek feletti hatalomra és fogyasztókra van szüksége, ezért „zombi”-kat tenyésztene. Ez a bevándoroltatásnak is egyik célja lehet. Nem véletlen, hogy a liberálisok az iskolai oktatásra is rátelepednének, mert elvileg sok múlhat ezen.
Sok évtized rombolása azonban nem hozható helyre néhány év alatt, az ellendrukkereknek pedig jelentős a befolyásuk. Kormányunknak tehát még több évtizedig kellene a helyén maradnia ahhoz, hogy esélye legyen egy valóban magyar érzelmű és összetartó társadalom kiépítésére.
fejérvári