Befőzőautomatákat adományozott a CÖF-CÖKA Tatán, Győrben és Veszprémben

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány az idei évben is folytatja adománykörútját, szerdán Tatán, Győrben és Veszprémben jártak. A készülékek mellett egy-egy egészséges ételeket tartalmazó receptgyűjteményt is átadtak az adományozók, melyet Budai Péter mesterszakács szakmai közreműködésével hoztak létre.

A meghívottakat Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke köszöntette, majd Heizler Norbert, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány országos koordinátora az átadással egybekötött sajtótájékoztatón elmondta, 2016-ban indult útjára civil missziójuk, amelyhez nem sokkal később a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége is csatlakozott.

Tatán a hátrányos helyzetű emberekkel, gyerekekkel foglalkozó Esőemberekért Egyesület (Tata) és a „Kömlőd kézenfog” Alapítvány (Kömlőd) képviselőinek adták át az adományokat.

Az elmúlt évek során több országjárásuk is volt, több mint 90 helyszínen jártak határon innen és határon túl. Ez alatt 400 befőzőautomatát, ivólékészítőt, lekvárfőző berendezést és aszalókészüléket adtak át helyi civil szervezeteknek, közétkeztetési konyháknak, helyi kistermelőknek, őstermelőknek és nagycsaládos közösségeknek. Céljuk, hogy olyan segítséget nyújtsanak, ami lehetőséget biztosít arra, hogy a helyben megtermelt alapanyagokat helyben feldolgozhassák, fogyasszák, illetve értékesítsék. Ezen kívül szeretnék motiválni a szervezeteket, hogy a termékek készítésén túl közösségépítő programokat szervezzenek: az alapanyagok beszerzésén, begyűjtésén keresztül a feldolgozási folyamatokig, a közös elfogyasztásig, mindegyik kínál lehetőséget a közös hasznos időtöltésre.

A CÖF-CÖKA az idei évtől felvette a kapcsolatot a Civil Közösségi Szolgáltató Központokkal és az ő ajánlásukkal választották ki az adományokat kapó civil szervezeteket.

Egészséges ételeket tartalmazó receptgyűjteményt is átadtak az adományozók

A szerdai esemény első helyszínén, Tatán a hátrányos helyzetű emberekkel, gyerekekkel foglalkozó Esőemberekért Egyesület (Tata) és a „Kömlőd kézenfog” Alapítvány (Kömlőd) képviselőinek adták át az adományokat.

Mecseki Melinda, a Komárom-Esztergom Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ forrásteremtési tanácsadó kiemelte, hogy egyre nagyobb az igény az egészséges élelmiszerek fogyasztására, így ezek a készülékek a hozzáadott értékükkel támogatják a helyi gazdaságot és az egészséges életmódot is.

A tavaszi országjárás ötödik állomása Győr városa volt, ahol a Hétköznapok Angyalai Alapítvány és a PÉLDA Egyesület a Szigetközi Gyermekekért kapta a készülékadományt.

Hétköznapok Angyalai Alapítvány nevében Markszné Koncz Zsuzsanna és a PÉLDA Egyesület a Szigetközi Gyermekekért nevében Mészely Réka vette át az adományt.

Az alapítvány elnökasszonya, Markszné Koncz Zsuzsanna elmondta, hogy nagyon sok rászoruló családot támogatnak nagyon hosszú évek óta, de van egy hétgyermekes család, ahol tavaly tragikus hirtelenséggel elhunyt az apuka és az alapítványnál úgy gondolták, hogy náluk lenne a legjobb helyen a befőzőkészülék. Az automata vándoradományként is működik majd, a családok között kézről-kézre jár, ott használják, ahol éppen befőzésre váró gyümölcsök vannak.

Mészely Réka, a PÉLDA Egyesület elnöke köszönő felszólalásában ismertette, hogy 5 éves tevékenységük alatt több száz családnak segítettek eddig Mosonmagyaróváron és környékén. Elmondta, a befőzőkészüléket az egyesületük fogja használni közösségépítő tevékenység keretében, a közös gyümölcsszedés utáni közös befőzés termékeit pedig rászorulók támogatására fordítják. Az elnök szerint a készülék nagy segítséget jelent majd az adománygyűjtő rendezvényeiken is, ahol meleg itallal tudják belőle kínálni a résztvevőket, látogatókat.

Az idei hatodik állomáson, Veszprémben a tótvázsonyi Janka Tanya képviseletében Janneke Brinks, míg a Várpalota Pétfürdő Kertbarát Kör nevében Molnár Ferenc vette át az adományokat.

Veszprémben a tótvázsonyi Janka Tanya képviseletében Janneke Brinks, míg a Várpalota Pétfürdő Kertbarát Kör nevében Molnár Ferenc vette át az adományokat.

Óhegyi Tamás, a Veszprém Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ projektvezetője elmondta, a CÖF-CÖKA megkeresésére nem sokat kellett gondolkodniuk, azonnal két szervezet jutott eszükbe, akiket nagyon jól ismertek. Az egyikük a tótvázsonyi Janka Tanya, ahol autista fiatalokkal foglalkoznak, kézműves programjaik vannak, kertészkednek – sorolta. A másik pedig a Várpalota Pétfürdő Kertbarát Kör, melyet a helyi kertbarátok között nem kell bemutatni, hiszen a természetvédelem, a környezetvédelem és a kertészettel kapcsolatos tevékenység jelzi tevékenységüket a környéken.

Fotó: Mészáros Péter / Civilek.info

Befőzőautomatákat adományozott a CÖF-CÖKA Tatabányán, Győrben és Veszprémben

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!