Akik Soros Györgyöt nemes lelkű filantrópnak és nem minden gazságra képes, gátlástalan tőzsdespekulánsnak tartják (leginkább magukat balliberálisnak valló politikusok és szavazóik), azok bizonyára mélységesen föl vannak háborodva azon a közkeletű föltevésen és fölvetésen, hogy a nagy löttyös filantrópia mögött most is főleg az uzsorás lelkivilága rejtőzik. A spekuláns most ugyanis alighanem arra spekulál, szándékait mindenféle kábító lózungok mögé rejtve, hogy Európát eladósítja. Ha már nem bírja a földrészünk azokat az anyagi terheket, amelyeket a migráció ró ránk (hiszen a migránsok integrálhatóságában és kontinensünk számára hasznos mivoltukban már jórészt azok sem hisznek, aki a leghangosabban hirdetik), akkor majd a nagytőkéshez fordulunk kölcsönért, amelyet megszorultságunknak megfelelő magas kamatlábbal fog folyósítani.
No de hogy is lehet a mi nemes lelkű jótevőnkről ilyen nemtelen projektet föltételezni? (Mintha csak pár évtizeddel korábban Lenin elvtársról nyilvánított volna valaki, bár más tények és tényezők miatt, de hasonlóan rossz véleményt, csak akkor esetleg túl sem élte volna.) Pedig ha valamit köszönhetünk az elvtársaknak, a mai balliberálisok szellemi és politikai előfutárainak, az éppen ez a szkepszis (finoman szólva, de pontosabban ellenszenv), amellyel a nagy tőzsdecápa világmegváltó, világjavító tevékenységét kísérjük. Hiszen talán az egyetlen, amiben a kommunista ideológia a számtalan hazugság mellett igazat mondott, az a tőkés társadalom és a Soros György típusú (nagy)tőkések bírálata. Még akkor is, ha nem szívből, csak színből történt, de hát ugyan mi fakadt már szívből a „fasiszta kommunizmus” (József Attila), a hatalom mániákus politikai elit részéről, a saját hatalmának bebiztosításán kívül?) Pár évtizede az ilyen Soros György szerű kapitalista a közvélemény alakítását szolgáló hivatalos ideológia számára maga lett volna a patás ördög. De könnyen megváltozik, sőt fordul száznyolcvan fokot az embereszmény elvtársak és posztelvtársak háza táján, ha nem keletről, hanem nyugatról jön az apanázs!
Minthogy az elvtársak, akármit beszéltek is, már akkor sem eszményekben, értékekben, hanem a saját hasznukban ás hatalmukban hittek leginkább, süket fülekre talált az MSZMP-ből MSZP-vé átvedlett párt számára (egy betű elhagyásával ők már „megtisztultnak” gondolták magukat, vagy inkább az általuk megnyomorított társadalmat nézték hülyének), miszerint attól, hogy a szocializmus megbukott, a kapitalizmus még nem lett jobb, mint amilyen volt. Sőt… No de nekik mégiscsak jobb lett! Hiszen látványosan megkapták tőlük a kommunisták és a nácik által elkövetett bűnök kettős mércével mérését!
„Hasznos idióták”(Lenin elvtárs terminus technikusa) persze mindig akadnak. Nem vonom kétségbe, hogy ma is vannak a ballib szavazók között (és nemcsak Magyarországon), akik Soros Györgyöt minden pozitív tulajdonsággal felruházzak, eszményítik, és akik leleplezik ő tőzsdecápaságát, azok szerintük nyilvánvalóan antiszemitizmusból teszik. (Némelyek szerint ’56 is antiszemita felkelés volt, amiatt, hogy az ávósok ás a kommunista rendszer rájuk támaszkodó működtetői között felül reprezentált volt a zsidó származású.) Nagy pech számukra, hogy Benjamin Netanjahu és az általa vezetett Izrael kiáll a nemzetállamok függetlensége és a migránsbefogadás ügyében való szuverén döntési kompetenciája mellett. Így aztán a (nemzetközi) zsidóság Soros párti része és Netanjahu párti része kénytelen(?) egymást antiszemitázni. Vajon ki és miért gondolja, hogy tud dönteni abban, hogy a kettő közül melyik az igazi zsidó, és mit mondanak, hogy miért ő az?
A furcsa csupán az, hogy ezek a „hasznos idióták” ma is úgy képzelik, hogy „nemzetközivéhéhé lesz holnapra a világ”, meg hogy „holnapra megforgatjuk az egész világot”. Nem volt elég nekik egy orcára hullás? Netán nem is olyan idióták, hanem úgy vannak vele, mint Kakukk Jankó a közismert lengyel népdalban: „odahúz a szíve, ahol áll sok bankó”? Vagy főként azért ragaszkodnak olyan csökönyösen az internacionalizmusukhoz, mert annyira engesztelhetetlenül gyűlölnek mindent, ami nemzeti? (Beleértve a sportsikereinket is, lásd legutóbb Majthényi elvtársat.)
Valószínű, hogy lélektani alapon nem marad más számukra (az ő morális és intellektuális szintjükön) mint ez a parttalan, végtelen, feneketlen gyűlölködés, amit a kampányhangulat hátszelét is kihasználó ősbolsi mentalitásúak részéről az elvtársi világ akasztási kedvének feltámasztásából is érzékelhetünk. („Minden rohadt reakciós lógni fog!”) Hiszen annyi rosszat tettek már azoknak a nemzeti identitású társadalmaknak, amelyekben, és amelyeknek a kárára éltek! Már pedig egyre inkább köztudott lélektani igazság, hogy az áldozat mindig könnyebben megbocsát, mint a tettes. Ezt a megbocsátó szellem azonban a kommunizmus áldozatait és lemenőiket a szavazófülkékben semmiképpen ne érintse, ne kísértse meg!
K. I. B.