Aggódás és javaslat

Tisztelt Civil Összefogás Fórum!

Kérjük Önöket, ne töröljék olvasatlanul aggódó sorainkat.

Családi tradíciónkból eredő nemzeti érzelműekként az „első pillanattól” a felszabadultság  boldogsága hatott át minket a FIDESZ által kínált „világ” kialakulásával. A győzelem örömét már kétszer  – „nem várt” – üröm váltotta fel, amikor kiénekelték szánkból a „biztosnak hitt” győzelmet. Nagyon nagy, szinte végzetes hiba volt hinni a – legalábbis részben, bizonyosan irányított – közvélemény kutatásoknak: kényelmes volt hinni azt, ami – ha nem is sokkal, de mégis elmaradt! 8 év lelki, és később igen kemény anyagi szenvedést szült, nyilván nem a kormányon töltött 4 év, hanem a rossz (!) kampány (feltehetően a jónak tetsző tanácsok hatására.)

Végre talpra álltunk, ismét, immáron – a beérett változtatások és közösen megdolgozott eredmények okán – joggal és hangosan is büszkék lehetünk magyarságunkra (!!) …..és akkor ugyanazokat a hibákat látom nap-nap után! Hiába mondta a Miniszterelnök úr, hogy nem vagyunk birkák, akik fejet lehajtva várják sorsukat, mert bizony csak ritkán simogatják a szívemet , lelkemet a politikusaink lelkesítő szavai, csak ritkán idézik fel/elő a békemenet egybeforrasztó hangulatát.

Unalomig szajkózzuk a szlogeneket, minden megszólaló csak ezeket ismételgeti, ami persze tényszerű, és szívesen veszi tudomásul az ember, de, aki bizonytalan, ha meg is hallja, nem érzi meg az igazát, ezért nem hatékony – lásd Hódmezővásárhely! Hódmezővásárhely sokat kapott, régóta becsületes, jó vezetése volt , ám mégis elbukott, mert ha tetszik, ha nem: nincs meg ellenszere a rágalomnak! Miért nincs?! Ehhez kellene EREDMÉNYES tanácsot adni, mert lám-lám: „a történelem ismétli önmagát” – no persze, ha hagyjuk!

Következésképpen, csak(!) a szokásos módszerrel élni a kampányunk során több, mint felelőtlenség!

Gyakran találkozok a legnézettebb internetes felületeken az MSZP, LMP, JOBBIK DK erőszakos reklámként felugrókkal. Nyilván ismertek ezek – amiben legfájóbb számomra a „FIDESZVILÁG”- nak titulált, velejéig hazug álvilág.

Ma már az internet sokkal hatékonyabb, mint a plakát, mert ez több információt ad és több időt enged a megértésükhöz, akár a befogadásukhoz, vagy éppenséggel az elutasítottságukhoz. Ugye, nem igaz, hogy nem érné meg az ellenreklám, hasonló formában! Miért adunk ekkora előnyt?! Miért nem szól legalább a FIDELITASZ úgy a fiatalokhoz, hogy elfogadják, és megértsék szavait, és minden lehetséges helyen?!  Óriási hiba, hogy ezt nem is teheti, hiszen a saját honlapja a legkritikusabb időben  a Fidelitas fogadja az érdeklődőt, pedig az internetnek az ő pályájuknak kellene lennie!

72 évesen arra gondoltunk a párommal, hogy a mindössze negyedik éve abbahagyott aktív időszakunkat, az elmúlt két kormányzati ciklust követően, továbbra is nyugodt, hazafiságunkban is boldogan eltölthető korban élhetünk a gyermekeinkkel és unokáinkkal.

Aggódunk, mert már oly sokszor kellett megélnünk a csalódást! Még van idő, ezért kérjük Önöket, okuljanak a múlt hibáiból és lendítsenek a „szekéren”, hogy április 8.-án este az örömkönnyeink áztatta mosolygós arcunkkal ölelhessük át egymást, és gondolatban mindenkit aki szereti a hazánkat!

Üdvözlettel és köszönettel:
K. I.

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!