Forrás: Magyar Hírlap
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200117-bajnai-elesitve

A magyarok többségét debilnek tekinteni veszélyes felfogás. Önként jelentkezni az Euró­pai Unióba a haza hátbatámadására, ezzel népszerűséget hajhászni a magyar emberek kárára folytatott, elítélendő magatartás.

A fiatalos forradalom időszerűségét 1956-ban az egyetemisták megérezték. Az akkori viszonyok kikényszerítették a lépést. A kommunista rablánctól másként nem lehetett szabadulni. A magyar határ alá volt aknázva, a vasfüggöny földig volt eresztve. Apró, Gerő, Rákosi és Kádár bitót ígért, nem brüsszeli kiküldetést.
Az egypártrendszer urai 1990-ig hű szolgái voltak a szovjet gyarmatosítóknak.

A magyar fiatalok nem véletlenül kezdték meg a szétrohadt politikai és gazdasági rendszer felszámolását.
Az Antall József által vezetett keresztény-konzervatív erő 1990-ben garantálta a szabadságot, nem kellett kétszázezer magyar ifjúnak disszidálni. A magyaroktól ellopott több mint negyven évért azonban senki sem lakolt meg. A politikai felelősségrevonás is elmaradt. Most azt látjuk, hogy ennek következtében a 1990-es évek előtti politikát folytatók, a szocliberális rendszer bűnös vezetői visszatértek régi szokásaikhoz, felbátorodtak. Mozgásukból világosan látszik, titkolt szándékuk a hatalom visszaszerzése. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy sokan közülük az ország házát cirkuszi porondnak tekintik, úgy viselkednek, mintha birkózószőnyeggel táplálkoznának. Mindezt tetézik sajátos amnéziával, múltjuk elfelejtésével.

Mindannyian csak elferdített formában tanulhattuk a második világháború utáni történelmi eseményeket jó ideig, felejtésünk talán így megbocsátható. Az már kevésbé, hogy 1990-től sokan nem tanulmányozták a politikai eseményeket, és így a realitásokat sem látják. Az 1956-os egyetemistákhoz ma hasonló korban lévők elenyésző része felkészületlenül, harci tüzet fújva a politikában a hatalomszerzést tekinti a céljának. Kellő rálátással a közelmúltra rádöbbenhetnének, hogy az ország vezetése nehéz súlyok cipelését jelenti, és nemcsak a sikert, hanem a bukások lehetőségét is magába rejti. Ne általánosítsunk, de állapítsuk meg, hogy mindazok, akik leszármazottként most bukott szülők, nagyszülők hajszolására a szocliberális csődrendszert kívánják visszahozni, finoman szólva feledékeny felmenőik áldozatai.

A Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-féle kormányok úgy tették tönkre nemzetünket, hogy kollaboráltak brüsszeli elvbarátaik­kal, 2002-től 2010-ig politikai terror alatt tartották a polgárokat. A kordonok országává váltunk. Alig telt el kilenc év, és az országrontó figurák ismét próbálkoznak. Most már nemcsak az Európai Parlament és intézményeinek félrevezetése a cél, hanem az akkori karmester, Gyurcsány a feleségével elvégezteti a regnáló kormánnyal szembeni aknamunkát is. A külföldről támogatott Momentum retardáltnak tűnő fiatal képviselői csatlakoztak a piaci kofasághoz, a pártpolitikai kereskedelmet szolgáló rendszerhez, és a haza kiárusítói lettek.

A szellemidézés után frissítsük fel emlékezetünket, és ezzel egy időben a hataloméhes fiatalok csoportjától különítsük el a politikával észszerűen vagy kevésbé foglalkozó ifjakat. Nekik szükségük van a szülők, nagyszülők tapasztalatára. A fő cél az, hogy elkerüljük az újraépülő birodalmi rendszert, a mammon hatalmát és a modern kori rabszolgaságot.

A Gyurcsány–Bajnai–Karácsony triumvirátus elnyerve önkormányzatokat, talpnyalóit busásan jutalmazva, az adófizetők forintjaiból árnyékmédiát épített, és hazugságokkal teríti be az országot.

Most rajtunk a sor, hogy „reggel, éjjel meg este” szembesítsük őket bestiaságukkal, és pontról pontra bemutassuk a büntetlenül megúszott, az országunk ellen folytatott kártékonyságukat, parazita életmódjukat. Elvtársi beidegződéssel 2022-től hitelekkel árasztanák el gazdaságunkat, ezzel is segítve a devizakölcsönök mintájára, a Soros-féle föderális birodalom uzsorakamatokkal történő gazdagodását. A nyitott társadalom eszmeiségét ajnározó Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Gyurcsány és az alkalmatlanságát folyamatosan bizonyító Karácsony Gergely mögött lesben áll, remélve, hogy 2022-ben ismét elnyeri a miniszterelnökségét. A bábszínház női tagjaként szoros pórázon tartva Gyurcsányné Dobrev Klára, az Apró család sarja az Európai Unióban énekli a férje által átadott kottából az ellenzék háborús indulóját.
A történelem tanulságai bizonyítják, hogy Szent István örököseit nem lehet lenyakazni, még akkor sem, ha az amerikai „demokraták” és az Európai Unió ultraliberálisainak beavatkozása fokozódik.

A CÖF-CÖKA várja a budapesti és a vidéki polgárok észrevételeit, amelyek rámutatnak az ellenzék által vezetett önkormányzatok törvénysértéseire. Ebből láthatóvá válik, hogy alkalmazkodunk az ellenzék harcmodorához.
Szellemi honvédőink szerint aki a múltját elfelejti, a jövőjét könnyen elveszítheti.

Szerző: Csizmadia László a CÖKA kuratóriumának elnöke