„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen. Mit használna a dél-afrikai feketéknek az, ha valami isteni hatalom megajándékozná őket Anglia, Franciaország vagy Magyarország alkotmányával?” – így bölcselkedik gróf Széchenyi István Surányi Miklós híres életrajzi regényében, s az elmúlt évtizedekben szállóigévé vált mondatok ma különösen időszerűek. Az sem von le semmit az értékéből és igazából, ha tudjuk, az első mondat („Toute nation a le gouvernement qu’elle mérite”) szerzője gróf Joseph de Maistre francia katolikus politikus, filozófus, író volt, aki a „nagy” francia forradalmat, különösen a jakobinus diktatúrát Isten a 18. századi ateizmust-materializmust megtorló büntetésének tekintette. Szintén a legnagyobb magyarnak szokás tulajdonítani a „Gyáva népnek nincs hazája” szentenciát, holott az Sajó Sándor tanár-költőtől, a Magyar Tanárok Nemzeti Szövetségének elnökétől származik. Sajó Sándor pedig bizonyosan jól ismerte Az ember tragédiáját, ahol az athéni színben Madách bemutatja, hogyan torzul el a klasszikus – közvetlen – demokrácia, midőn az éhező, illetve jólétét féltő népet néhány gazdag demagóg lefizeti, hogy a marathóni hőst, Miltiadészt árulóként halálra ítélje. Ádám-Miltiadész szájába e sorokat adja Madách: „E gyáva népet meg nem átkozom, / Az nem hibás, annak természete, / Hogy a nyomor szolgává bélyegezze, / S a szolgaság vérengző eszközévé / Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek, / Csak egyedül én voltam a bolond, / Hivén, hogy ilyen népnek kell szabadság.”
Napjainkban, az Európát sújtó újkori népvándorlás egyre agresszívabb és aggasztóbb áradatát és hullámait látva különösen indokolt s fontos ismét feltenni a kérdést: az európai parlamentáris – képviseleti – demokráciák közhatalommal felruházott vezetői vajon készek és képesek-e a népük, nemzetük létérdekeinek és sarkalatos jogainak képviseletére, biztonságának, szabadságának, jólétének megvédésére? És megfordítva: ha egy demokratikusan megválasztott kormányzat valami oknál fogva tartósan nem kész/képes erre, akkor a nép mit tegyen? Valóban a nép hibás, illetve gyáva, ha alkalmatlan kormányát nem küldi el? A választ minden korban és konkrét esetben alaposan meg kell fontolni, mert például lehet-e a totális zsarnokság féktelen terrorja (legyen az jakobinus, bolsevik, nemzetiszocialista, maoista vagy dzsihadista) alatt sínylődő népet gyávasággal vádolni? A magukat független, demokratikus jogállamnak tartó országok népeinél azonban más a helyzet. A semmit rólunk, nélkülünk klasszikus elve azt jelenti, hogy a megválasztott hatalomgyakorlóknak az őket megválasztók többségének véleményét, akaratát ismerniük és tisztelniük, amennyire lehet, érvényesíteniük kell politikai döntéseik során. Sajnos a modern liberális demokráciák többnyire úgy működnek, hogy az általában négyévenként megválasztott kormányok négy évig azt csinálnak, amit akarnak, s úgy gondolják, csak a négyéves mandátumuk lejáratakor kell szembesülniük választóik véleményével, akaratával.
Ezt az antidemokratikus gyakorlatot nem szabad elfogadni, ugyanis a képviseleti demokrácia nem azt jelenti, hogy a választók csak a parlamenti és önkormányzati választáskor fejezhetik ki véleményüket és akaratukat. Valójában a mindennapi életben is politizálunk, amikor a „szabadság kis köreiben” – családunkban, gyülekezetünkben, munkahelyünkön, civil közösségeinkben, szabadidős összejöveteleken, a társadalmi nyilvánosság különböző csatornáin, az internetes felületeken – kommunikálunk, információt és véleményt cserélünk, csevegünk, kritizálunk, vitatkozunk. Ezeken kívül van még egy klasszikus demokratikus politikai eszköz is: a helyi és országos népszavazás, ami lehet véleménynyilvánító és ügydöntő is. Sokan azért irigykednek a svájciak szabadságára és jólétére, mert ott a népszavazás a politikai rendszer szerves része és gyakran alkalmazott eszköze. A nagy gyakorisággal kiírt népszavazások a szövetségi vagy kantonális kormányzat és törvényhozás által elfogadott bármely jogszabályt felülbírálhatnak, módosíthatnak, a népszavazás mindig érvényes és az eredménye kötelező.
A mélyülő migránsválság eltérő megítélése és kezelése következtében egyre nagyobb szakadék tátong a demokratikusan megválasztott európai uniós kormányok és népeik között. Ebben a kevés kivétel egyike éppen Magyarország, ahol a társadalom túlnyomó része helyesli és támogatja a kormány intézkedéseit bevándorlásügyben. A legutóbbi, a Medián által végzett közvélemény-kutatás szerdán ismertetett eredménye szerint a kormány menekültválság-kezelésével többen elégedettek, mint ahányan a kormánnyal az utóbbi években bármilyen üggyel kapcsolatban voltak! Ugyanakkor Ausztriától Németországon át Skandináviáig egyre több polgár fejezi ki – nemegyszer erőszakosan –, hogy nem ért egyet kormánya bevándorláspárti, migránsbefogadó politikájával. Sőt, Németországban már az évtizedek óta szoros szövetségben levő CDU és CSU viszonya is megromlott amiatt, hogy a menekültáradat legnagyobbrészt Bajorországot sújtja. A feszültség már olyan nagy, hogy Bajorország keresztényszociális miniszterelnöke, Horst Seehofer szerdán ismét élesen bírálta a berlini szövetségi kormány menekültpolitikáját, és azt mondta, hogy München „hatékony önvédelmi intézkedéseket” tesz, ha nem csillapodik a menedékkérők áradata.
Ebben a helyzetben – amikor az európai polgárok többsége (a svédek kivételével) a legutóbbi felmérések szerint úgy gondolja, hogy meg kell állítani a migránshullámot – a valószínűleg legnagyobb magyar polgári szövetség, a CÖF-CÖKA uniós – országonkénti – népszavazást kezdeményezett, hogy kiderüljön: az unió vezetői nem cselekedhetnek az európai emberek véleménye ellenében. A CÖF-CÖKA október 7-én nyílt levelet intézett mind a huszonnyolc tagállam miniszterelnökének, hangsúlyozva: „A magyarországi civilek, szellemi honvédők elégedetlenek az Európai Unió azon kirakat jogszabályával, amely áldemokratikus módon próbálja kezelni az Unió polgárainak kezdeményezéseit. A polgári kezdeményezésekről szóló jogszabály éppen azt a célt szolgálja, hogy a szuverén államok polgárainak közvetlen véleménynyilvánítását lehetetlenné tegye. Felgyorsult világunkban a képviseleti demokrácia mellett vészhelyzeti időkben, kiemelt ügyekben, szükségszerűvé válik az Uniót alkotó szuverén államok polgárainak közvetlen véleménynyilvánítása. Ma már történelmi tény az egyre nagyobb mértékben eszkalálódó, Európa népeit hátrányosan érintő újkori népvándorlás jelenléte. (…) A klasszikus demokrácia hagyománya szerint a népnek van kormánya és nem a kormánynak népe. A magyar társadalom nemzeti konzultáció keretében válaszolt kormányának azon kérdésére, hogy befogadja-e az embercsempészek által szervezett, illegálisan érkező, schengeni zöldhatárt semmibe vevő gazdasági migránsokat, vagy sem? A túlnyomó többség nemmel válaszolt. Fontos lenne, hogy más országok polgárai is kapjanak lehetőséget a közvetlen véleménynyilvánításra. Miközben támogatjuk a háború elől menekültek befogadását, az uniós határt védő országoknak kötelező a Schengenre vonatkozó jogszabályok betartása és a DUBLIN III. megállapodás érvényesítése.”
Újra és újra ki kell mondanunk és tudatosítanunk minél több európai polgárral: a legnagyobb baj ma az, hogy ez a magát európainak nevező gazdasági és politikai unió – pontosabban annak vezetői és bürokráciája – egyre inkább elszakad, eltávolodik szellemi, erkölcsi és kulturális gyökereitől és alapjaitól. Sőt, saját alapítóinak eszméitől és ethoszától is! Eközben Európa iszlamizációja folyik, mégpedig „békés bevándorlás” leple alatt, cinikus módon pajzsként és fegyverként használva kisgyermekek és fiatalkorúak tízezreit. Az elöregedő, gyermekekben szegény, anyagiakban gazdag, egészséges életösztönüket elvesztő európai társadalmak vezetői nem veszik észre, hogy a kísérő nélkül útnak indított és idehozott ázsiai gyerekek trójai falóként előkészítik az utat a muszlim invázió számára. Egyre több kutatás világít rá, hogy a közel- és közép-keleti iszlám országokból érkezők többsége Európában is az iszlám jogrendet, a saríát tartja kötelezőnek, ráadásul nemcsak önmagukra, hanem befogadó környezetükre nézve is. Vagyis a muszlim bevándorlók a törvényeiket, kultúrájukat, szokásaikat, életformájukat is magukkal hozzák Európába, és nem integrálódni akarnak, hanem integrálni az őket befogadó európai társadalmakat.
Ebben a helyzetben csak két választási lehetőség van: a behódolás vagy az ellenállás. Az ellenállás azt jelenti, hogy megvédjük határainkat, hazánkat és Európát, vállaljuk és védjük görög-római, zsidó-keresztény európai identitásunkat, ahogy őseink őrizték és továbbadták a következő generációknak. „Gyermekeink és unokáink jövőjéért Önnek is felelősséget kell vállalnia, ezt úgy teheti meg, ha hazája polgárainak többségi véleményére támaszkodik. Európa kormányainak és polgárainak csak akkor lehet tiszta a lelkiismerete, ha az emberek közvetlen véleménynyilvánítással, többségi erővel kinyilváníthatják a kontinenst elárasztó újkori gazdasági és kulturális, vallási honfoglalással kapcsolatos állásfoglalásukat” – így zárul a Csizmadia László elnök aláírásával közzétett CÖF-CÖKA nyílt levél. Kíváncsian várjuk, vajon hány demokratikus (népképviseleti) európai kormány kíváncsi a népe véleményére és mer szembenézni és egyetérteni saját polgárainak akaratával. Ez lesz az igazság pillanata, amikor minden jelenlegi hatalmi elit megméretik. És valóban – minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel!
