Jogos tehát a Stratégia 4. pontjának megállapítása, hogy „ne legyünk befelé forduló egyház”.
Sőt, tárjuk ki a kapuinkat, és hívjunk, vonzzunk be alkalmainkra minél több „kereső embert.”
Ugyanezen 4. pont másik megállapítását már árnyaltabban kell kezelni. Ne legyünk radikálisak? Miért?
Luther Márton nem volt radikális? Nem vállalta az üldöztetést? Az igazáért a végsőkig kiállt, hiszen hitt tanításai igazában! A gályarabságra ítélt protestáns lelkészek megalkudtak? Nem! Vállalták hitükért a kilátástalannak tűnő küzdelmet, többen a halált is. Folytathatnánk a sort Ordass Lajos püspök úrral, vagy a többi, a pártállami időkben jogtalanul meghurcolt lelkésszel, akik a megalkuvást nem ismerték.
Minket, mai evangélikusokat langyosnak tartanak. Gyakran jogosan. Nem tudtunk még a közelmúltban sem olyan markánsan kiállni a közvélemény elé, amivel fel tudtuk volna hívni egyházunkra, az általunk közvetített értékekre a figyelmet.
Milyen legyen tehát egyházunk:
- Nyitott! Legyenek a templomkapuk és a gyülekezeti termek ajtajai sarkig kitárva, és ne csak istentiszteletekre, hanem egyéb, a társadalom számára érdekes és hasznos rendezvényekre hívjunk mindenkit, korra, és felekezetre való tekintet nélkül. Nem csupán spirituális alkalmakra van szükség, hanem olyan rendezvényekre is, amelyek a mindennapok gondjait, történéseit tárgyalják. Az így elért hallgatóság majd más alkalmakra is eljön, ha egyszer értéket kapott, talált nálunk.
- Határozottan folytassuk a felekezetek közötti együttműködést, hiszen a vallási különbözőség erősítése megosztja nemzetünket, a kereszténységet, az összefogás erősít mindannyiunkat. Társadalmunkban nő az igény, a fogékonyság az ökumené iránt.
- Szólítsuk meg a társadalmat, tudassuk mindenkivel, hogy az egyháznak határozott véleménye van a társadalmi kérdésekről, ezt bátran hirdeti és kiáll nézetei mellett. Ezt pedig nem arra kell érteni, hogy csupán akkor emeljük fel szavunkat, amikor egyházellenes az aktuális politikai hatalom, hanem minden időben! („Akár alkalmas, akár nem!”)
- Változtassuk meg azt a negatív képet az egyházakról, amelyet a pártállami időkben alakítottak ki a társadalomban, s amit ma is gőzerővel sulykolnak. Sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani az egyház munkájának, a társadalom javára végzett tevékenységének publikálására, ismertté tételére. Sokkal jobban kell élni a modern tájékoztatás eszközeivel. Erre fel kell készíteni a gyülekezetek egyházi és civil alkalmazottait is.
- emzetünk fennmaradása érdekében kiemelt figyelmet kell fordítanunk az arra érdemes nagycsaládosokra. Ha kell anyagilag, de erkölcsileg mindenképpen álljunk melléjük, mert a politika magukra hagyta őket. Tudatos média tevékenységgel sikerült a több gyermeket vállalókat lejáratni, amihez most az elszegényítés is hozzáadódik.
- Építsük a közösséget! A pártállami idők egyik célkitűzése volt az általuk ellenőrizhetetlen kisebb közösségek szétverése, betiltása, lehetetlenné tétele. Az ember közösségi lény, a közösségek jó vagy rossz hatása döntő befolyással bír az egész társadalomra. Pozitív kisugárzású közösségek kialakításához az egyházak kitűnő lehetőségeket tudnak teremteni. Ehhez adottak az egyházi létesítmények, képzett lelkészek és lelkes civilek. Meg kell találni az egyedül élők aktivizálásának lehetőségeit, mert sokan szeretnének hasznosak maradni idősebb korukban is, de nem találnak rá fórumot, lehetőséget.
- A mai világ nyelvén és technikájával érjük el és szólítsuk meg a fiatalságot. A tradíciók megtartása mellett is van lehetőség úgy szólni a fiatalokhoz, hogy az vonzó legyen számukra.
- A határon túli magyarság integrálása, magunkhoz kötése elengedhetetlen fontossággal bír! 2004. december 5. világos képet mutatott a politikusok egy részének hozzáállásáról e kérdéshez, és a nemzet befolyásolhatóságát, illetve hiányos ismereteit is pontosan tükrözte. Nincs még egy nemzet a világon, amelyik így magára hagyta volna az önhibájukon kívül határon túlra került nemzettársait, testvéreit. Az egyházi kapcsolatokon keresztül könnyen bővíthetők a határokat átlépő kapcsolatok.
A felsorolás természetesen nem teljes, nem is lehet az, hiszen az élet mindig produkálhat új feladatokat és lehetőségeket. Az, viszont, hogy az egyháznak felül kell emelkednie a pártpolitikán és a krisztusi, örök értékeket markánsan, határozottan, ha kell, radikálisan kell képviselni, az nem lehet kérdéses. Erre köteleznek bennünket elődeink, történelmi múltunk, és az előttünk álló kihívások.
Így válhat egyházunk, válhatnak az egymással jó viszonyban együttműködő keresztény egyházak egy megkerülhetetlen „Szellemi felsőházzá”
