Kettős fronthatás

„Nem tabu többé az EU megreformálása”, mondta Emmanuel Macron, Franciaország magát centristának mondó, a globalista nemzetközi elit favoritjaként befutó elnöke Angela Merkel német kancellárral közös sajtótájékoztatóján. Macron választási győzelmét az alternatív média keserűen fogadta. „Franciaország vesztett”, mondja egy forrás, míg egy másik a világbékére nézve súlyos veszélynek látja megválasztását, egy harmadik szerint Franciaország nem elnököt, hanem bankárt választott. Volt cikk, ami álcázott színes forradalomnak minősítette Macron győzelmét. Ebben a megvilágításban Macron szavai korántsem megnyugtatóak. Mégis, érdemes ebből a megnyilvánulásából mint jelenségből kiindulnunk a nagyvilág mai eseményeinek megértéséhez, ugyanis, mint egy neves montreáli történész professzor alternatív médiában megjelent írásában mondja: „Franciaország mindig is különösen érzékeny volt az Amerikai hegemóniára”. Olyannyira, hogy maga az „egypólusú világrend” megnevezés is Franciaországban keletkezett.

Az EU reformja jól hangzik az unióban élők számára. Akárcsak Donald Trump amerikai elnök erős mondásai az amerikaiaknak. „Tényleg azt hiszik, hogy a mi országunk ártatlan?” Ez volt Trump elnök talán legerőteljesebb kiszólása, amely egy, az oroszokat kritizáló interjú keretében hangzott el. A példa azért kirívó, mert a már történelmi múlttal bíró amerikai erkölcsi felsőbbrendűséget mint nemzetközi beavatkozási jogalapot kérdőjelezi meg. Mint láthattuk Trump elnök választási ígéreteihez képest megtett fordulatát, írja egy alternatív elemzés, ez és a hasonló kiszólások nem a politikai irány új alapját jelentik, hanem a közhangulat csillapítását szolgálják, hogy a lakossági támogatás híján is folytatható legyen a status quo-t őrző eddigi politika.

Pozíciójának őrzéséért igen aktívan lép fel az Egyesült Államok, szövetségeseivel karöltve. Az „álhírek napján”, ahogy egy alternatív elemző oldal fogalmazott, a fősodratú média azt tette közzé, hogy Szíriában a kormány tömeges kivégzéseket hajt végre, és a nyomok eltüntetése végett elégeti egy erre épített krematóriumban a holttesteket, így az amerikai katonai beavatkozás emberiességi okokból elodázhatatlan. Az ezt alátámasztani hivatott képeknek nincs információtartalmuk, bizonyító erejük pedig végképp nincs, mondja számos szakértő az alternatív média felületein.

Hasonlóan vélekednek a napokban történt kíbertámadással kapcsolatban, amelyért – szintén az „álhírek napján” – Észak-Koreát igyekeznek felelőssé tenni, illetve azokat a számítógép használókat, akik nem telepítették a Microsoft legújabb rendszerét. A kíberfegyvert az amerikai NSA-től lopták el hekkerek. A Microsoft elnöke szerint a kíberfegyvert hagyni ellopni olyan, mintha az USA hagyná, hogy Tomahawk rakétáit lopja el valaki. Van alternatív szerző, aki szerint egyrészt az NSA volt a felelőtlen, hogy nem védte jobban alkotását, másrészt felveti, hogy ugyan mi végre készített ilyen fegyvert az amerikai nemzetbiztonsági hatóság. Oroszország és Kína ellen tervezte-e esetleg bevetni, például nukleáris elhárítási rendszereik megbénítására, hogy sikeresen lehessen nukleáris megelőző csapást mérni rájuk?

A harmadik álhír ugyanezen a napon az volt, hogy Trump elnök Lavrov orosz külügyminiszterrel tartott tárgyalása során államtitkokat árult el az orosz félnek. A teremben jelenlévő amerikai McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó is határozottan cáfolta a Washington Post anonim forrásokra hivatkozó állítását, mire élcelődött is az alternatív média, hogy megvan, McMaster személyében, a legújabb orosz ügynök, készülhetünk az ellene irányuló kampányra.

Mint ahogy az oroszellenes cikkáradat nem enyhül a fősodratú sajtóban, az alternatív média is kitüntetetten foglalkozik a témával. Több cikk szerint az oroszellenesség hátterében az áll, hogy Oroszország nem engedett szabad kezet az USÁ-nak a szíriai konfliktusban. Először 2013-ban diplomáciai beavatkozásával elérte, hogy a szír kormány beszolgáltassa a vegyi fegyver készletét, elejét véve az amerikai katonai beavatkozásnak. Másodszor 2015 őszén a szír kormány felkérésére beszállt a konfliktusba, megelőzve az amerikai légtérellenőrzés bevezetését. De valójában már 2007-ben célkeresztbe került Putyin elnök müncheni biztonsági konferencián tett kijelentése miatt. Itt beszédében azt mondta: vége az egypólusú világrendnek.

Az oroszellenes kampány egyik központi eleme a fősodratú narratívájában az, hogy Oroszország meghekkelte az amerikai választásokat a demokratapárti anyagok ellopásával és nyilvánosságra hozatalával. Ma jelent meg több írás is az alternatív médiában, ami a nyilvánosságot adó Wikileaks vezetőjének, Julian Assange-nak a folyamatos állítását támasztja alá, miszerint nem külső féltől, hanem demokrata párti belső kiszivárogtatótól kapták a közzé tett, botrányos anyagokat. Ugyanis a demokrata választási stábban számítógép szakértőként dolgozó, meggyilkolt 27 éves Seth Rich bizonyíthatóan kapcsolatba lépett a Wikileaksszel. Ezt a család által felkért magánnyomozó – korábban gyilkossági nyomozóként dolgozó rendőr – állítja. Ennek kiegészítéséül felemlegeti az alternatív média, hogy az ügyben hivatalosan eljáró rendőr a gyilkosság után öt héttel váratlanul nyugdíjazását kérte, illetve, hogy egy nyilvánosságra került levelében Hillary Clinton azt írta John Podesta kampányfőnöknek: a kiszivárogtatót példásan meg kell büntetni. De ha már Trump elnök esetleges orosz kapcsolatairól beszélünk, az alternatív média is felkapta azt a holland dokumentum filmet, amely szerint Trump elnök orosz alvilági pénzek és összeköttetések segítségével stabilizálta bő másfél évtizede megrendült anyagi helyzetét.

Ilyen viharos fejlemények mellett elkel a lakossági feszültség levezetését szolgáló államfői kiszólás. Ez önmagában azonban nem ad elég biztos cselekvési szabadságot. A fősodratú sajtó kevéssé szellőztette, az alternatív média azonban határozott riadót fúj már több éve amiatt, hogy szerintük az USÁ-ban a mindennemű rendfenntartó erőket a hazai lakosság elleni bevetésre készítik fel, mind fegyverzetében, mind kiképzésében. Noha az amerikai hadseregre vonatkozó törvény, a „Posse Comitatus” szerint a hadsereg belföldön nem vethető be, rendelkezésre állnak kiskapuk amelyekkel – az amerikaiak számára szent – alkotmányba foglalt passzus felfüggeszthető, megkerülhető. Vigyázó szemünket Macron Párizsára és Merkel Németországára vetve drukkoljunk, hogy ezúttal az alternatív média egyik híradása bizonyul álhírnek. E szerint ugyanis ezt az amerikai mintát másolja Németország, hogy az esetleges lakossági lázadások ellen hathatósan tudjon fellépni.

A status quo védelmében nagy erők mozognak a világ porondján, a nemzetközi és hazai lakossági közvéleményt bármi áron igyekeznek ennek támogatására megnyerni. Hogy ez az internet korában sikerülhet-e az bizonytalan, és a világrend változóban van. Az nyilvánvaló: ez nem kezdő politikusoknak való pálya, és nekünk, egyszerű állampolgároknak is minden klasszikus műveltségünkre, történelmi ismeretünkre szükségünk lesz ahhoz, hogy megértsük, mi zajlik körülöttünk.

 

Eduárdot éltetik

Aki nem globalista, az rasszista. Ezt a tanulságot a felvilágosult, nemzetközi, fősodratú médiának a francia választást kísérő cikkeiből, hírműsoraiból szűrhetjük le. E jeles források alapján az is nyilvánvaló, hogy mindegy ki nyer, csak ne Marine Le Pen kerüljön ki győztesként az április 23-i első fordulón, és a francia nemzeti párt végképp ne nyerhessen a második körben. Bár a legjobb nyilván az volna – szerintük –, ha (idézem): a „csillogó kék szemű” Macron nyerne, a szocialista Francois Hollande volt gazdasági minisztere, aki már bizonyított, nemcsak korábbi állásában, a Rothschild bank munkatársaként, de mint miniszter, a munkavállalói jogok erős csorbításával is elnyerte a globális elit kegyeit.

A fejlett nyugat persze nem bízza a véletlenre a választások kimenetelét, kiváltképp mostanság, amikor a világrend képlékeny állapotában van. Az végképp nem megengedhető, hogy egy akkora ország, mint Franciaország kilépjen a globális elit által diktált rendből. A választásban körmeszakadtáig harcoló francia, amerikai, brit, német, stb. – tehát nyugati – fősodratú média mellett az internet világa is beszállt a választási eredmény körültekintő biztosításába. A Google internetes kereső már régóta az euroszkeptikus, bevándorlás ellenes Marine Le Pen ellen lejt. Ám ma már a Facebook közösségi oldal is ringbe szállt: az alternatív média híradásai szerint a Le Pent támogató tartalmakat egyszerűen törli. Ez persze a fősodor szemében nem „cenzúra”, a szólásszabadságot nem sérti, ugyanis szerintük ilyet csak renegát kelet-európaiak követhetnek el. A fényes Nyugat részéről ez a gyűlöletbeszéd ellenes lelkiismeretes és demokratikus fellépés része…

Mint azt Donald Trump az elit számára kínos megválasztása bizonyítja, ezek a lépések szükségesek ugyan, de nem elégségesek. Be kell hát avatkozni magába a választásba is, ami ebben a körben igazán nem kihívás. Így hát minden Franciaországon kívül élő francia szavazó két szavazati lehetőséget kapott egy súlyos, de a választás tekintetében irrelevánsnak minősített számítógépes malőr miatt.  E minősítést az alternatív média megdöbbentőnek találta. Minthogy az országon kívül élő francia állampolgárok nem Marine Le Pen szavazótáborához tartoznak, ez a plusz félmillió szavazat jó helyre kerül az establishment-párti, azaz fősodratú média szerint.

Összességében úgy látszik, mára elavulttá vált nézet, hogy a demokratikus jogok gyakorlása alapos és kiegyensúlyozott tájékozódást igényel. Márpedig a világ bőséggel szolgáltat napjainkban figyelni valót.

Ha már Donald Trumpot említettük, érdekes, hogy szűk három hónap leforgása alatt az őt mindeddig versengve szapuló fősodratú média is végre elnökké avatta. Ehhez az kellett, hogy kulcsembereitől megváljon, és – az alternatív média értékelése szerint – ő is a jogalap nélkül háborúzó amerikai elnökök sorába lépjen. Szerintük kritikát érdemel nemzetközi jogot sértő katonai támadást indítani. Tette ezt Szíria ellen, egy állítólagos harcigáz támadás után, amelyről egyre többen állítják, hogy semmiképpen sem a szír kormányerőknek róható fel, és más gyanús körülmények is kapcsolódnak hozzá. A szíriai események kivizsgálásának kínos és kapkodó kerülése az alternatív média szerint, pláne több hamisnak bizonyult indítékkal kezdett háború után alapvető problémát vet föl.

Trump elnök pálfordulására nemcsak a fősodratú média reagált érzékenyen. Aki figyeli az amerikai alternatív médiát észrevehette, hogy a szíriai légitámaszpont ellen bizonytalan jogi alapokon indított amerikai rakétatámadás után az addig Trumpot és háborúellenesnek hitt politikáját támogató alternatív újságírók közül sokan kerek perec ellene fordultak. Amennyire a híranyagokhoz írt olvasói észrevételekből kisejlik, tömegesen háborodtak föl és fordultak el az elnöktől maguk Trump szavazói is.

A fősodratú média azonban a kilőtt rakéták borzongató szépségét méltatta, és ez nem vicc!

Ha kicsit távolabb tekintünk, nem csekély média figyelemtől kísérve amerikai hadihajók szelik az óceánt, közelegnek a koreai partokhoz. A nukleáris töltetekkel, és ezeket célba juttatni alkalmas rakétákkal rendelkező Észak-Koreát, vele együtt pedig Kínát éri e fenyegetés. Az USA több évnyi úgymond „stratégiai türelemgyakorlása” után Trump elnök vet véget a halogatásnak. Észak-Korea adja meg magát, vagy a világ vezető atomhatalma leszámol vele.  Hogy ezt Kim Dzsong Un provokációnak tekintheti? Hogy feszült helyzetben kockázatosabbak az óhatatlanul becsúszó hibák? Sajtótájékoztatóján arra figyelmeztetett Észak-Korea ENSZ-nagykövete: ebből pillanatok alatt atomháború lehet. Kiemelendő: nem fenyegetést fogalmazott meg. Az alternatív média szerint, ha a történelem egy kicsit is eligazíthat bennünket, alapvetően nem is Észak-Korea szokása rezsimeket leváltani, csapást mérni más országokra.

Kína számára mindez azért jelent fenyegetést elemzők szerint, mert feltörekvő nagyhatalomként megszégyenülhet amiatt, hogy nem képes rendet tartani saját környezetében: lám az USA kénytelen fellépni a fősodratú média szerint a világ legveszélyesebb országával szemben. Márpedig a megszégyenülés, az arcvesztés Keleten iszonyú csapás, minden áron kivédendő. Hogy Kína felléphetne-e Észak-Korea ellen? Sosem volt tényleges szövetségese, a maga útját járja, noha részesült megvonható kínai segélyből. Kína számára szárazföldi támadással szemben védelmet nyújtó ütközőzónaként betöltött stratégiai jelentőségét már elveszítette a gazdasági hadviselés és a nagy hatótávolságú rakéták korában.  De a Kelet nemcsak a megszégyenülés súlyáról ismeretes. A hosszú távú bizalomépítés is alapköve annak a civilizációnak. Kína – a Mennyei Béke Birodalma – amely növekvő nemzetközi szerepét a harmónia és az Új Selyemút jelentette alternatív gazdasági világrend vonzerejére építi ugyan miféle partnernek bizonyul az érzékeny Keleten, ha korábbi partnerét, de legalábbis szomszédját megtámadja, vagy más, durva módon kényszeríti? Hiába, Kissinger, Trump elnök informális, de nagy fontosságú külpolitikai tanácsadója a Keletet is jól ismeri. Más ilyen kifinomultan ravasz csapdát nem is tudna talán állítani a nagy rivális, a sok ezer éves birodalom elé.

Hogy teljes legyen a kép, szintén pár napos hír csupán, hogy az USA a világ legnagyobb erejű, nem-nukleáris bombáját dobta le Afganisztánban. Üzenet lehetett ez Kína és szövetségesei, Irán és Oroszország felé.  És persze Észak-Korea felé.  A hírek szerint a bomba az USA – pontosabban a CIA – által még a 1980-as években, a Szovjetunió ellen harcoló mudzsahedin gerillák (ez az Al-Kaida leánykori neve) számára épített földalatti bunkerrendszert érte. Ezt a földalatti járatrendszert használta később Oszama Bin Laden, jelenleg pedig a hírek szerint az Iszlám Állam Afganisztánban tanyát ütött erői tartózkodtak itt. A bomba erejének, bevethetőségének demonstrálásán kívül volt-e más üzenete a műveletnek? Még nem tudni.

A világ hangulatának elég jó fokmérője, hogy milyen témákra keresnek rá emberek az interneten. Április közepén a „harmadik világháború” és fogalomköre minden eddigi rekordját megdöntötte.  Soha nem volt nagyobb a tétje annak, hogy a világ lakossága tájékozódjon. Ebben a hangulatban, álságos választási és veszélyes katonai beavatkozások közepette igyekszik az internet az alternatív médiát és a globális establishmenttel szembe helyezkedő politikusokat kiiktatni, a fősodratú sajtó pedig elfedi-elferdíti mindezt, a Nyugati értékek és pláne a demokrácia jegyében.

Ahhoz, hogy Franciaország ne essen el végleg, és elestével a bomlási folyamatok ne kapjanak többlet lendületet, ilyen körülmények között csoda kell. De bármi történjék is ott: figyeljük minden mozzanatát. 2018-ban mindezt a saját bőrünkön fogjuk tapasztalni. Számítani pedig magunkra tudunk. Jobb, ha felkészülünk rá.

 

Ha békét akarsz…

Ahhoz, hogy valami jelentős horderejű változás történjen a világban – konfliktus a felszínre törjön, vagy megoldásra leljen, szövetségek szülessenek vagy alakuljanak át – rendszerint több erős érdeknek kell egybe esnie. Az EU születésekor három érdek találkozott. A világháború egyetlen tényleges győzteseként az USA, tartva a Szovjetunió további ideológiai és földrajzi előre törésétől úgy vélte, hogy nemzetbiztonsági szükséglete egy erős, a szovjet veszéllyel szembeszállni képes Európa, amelyet elegendő kívülről, esetleg légicsapásokkal támogatnia egy szovjet támadás esetén.  Érthető az USA álláspontja, hogy esetleges háborúit saját területén kívül akarta megnyerni. Ezt szolgálta a nagyvonalú Marshall terv, az anyagi segítség mellett az európai államok összefogását szorgalmazó és a szovjetellenesség mint uralkodó vélemény, illetve politikai irányzat fenntartását szolgáló kezdeményezés. Nyugat-európai vállalatok érdeke volt működésük összehangolása, azaz „kartelljük” legalizálása. Így jött létre a gazdasági közösség alapja, az Európai Szén- és Acélközösség, a Benelux államok, Franciaország, Olaszország és Németország részvételével. Harmadrészt az ipari forradalom vívmánya, a fegyverek tömeggyártása eredményeként az ipari léptékű mészárlást hozó világháborúk nyomán jelen volt a közakarat, hogy ez az iszonyat soha többé ne ismétlődhessék meg.  Az EU alapítóeszméi ezek jegyében születtek: prosperitás, béke, és egyre szorosabb unió.

Római deklaráció után, nemzeti konzultáció előtt érdemes áttekintenünk, hogyan alakultak a 60 éves EU eszméi, és milyenek ma geopolitikai kilátásai.

A prosperitás nemcsak a világháború utáni iszonyatos ínséghez képest látványos Európában, de mai világviszonylatban is jól élünk. Erre veszélyt az EU maga jelenthet.  Már nemcsak alternatív, de a fősodorhoz tartozó elemzők is hangoztatják, hogy gazdasági szempontból a közös valuta lehetetlen helyzetbe hozta az uniót. Ami a válságból való sikeres magyar kilábalás titka, hogy a költségvetés és a jegybanki monetáris politika egyidejűleg az ország érdekét szolgálta, az euro zónában ez ma kivitelezhetetlennek látszik. A tagországok gazdasági ereje és adottságai jelentősen eltérnek, így mindenki számára előnyös közös politika nehezen képzelhető el, de legalábbis a ma tapasztalhatónál komolyabb elköteleződést és hosszú távú gondolkodást igényelne, a legjobb helyzetű tagországok részéről is.

Súlyosbítja a helyzetet az euro zóna pénzügyminisztereinek elnöki posztját ellátó Jeroen Dijsselbloem néhány nappal ez előtti nyilatkozata, miszerint a görögöknek több szolidaritást kellene mutatniuk az EU iránt, és kevesebbet kellene elherdálni a kapott pénzből nőkre és italra.

Ez a kijelentés önmagában is hordozza a választ arra, hogy vajon mi lett az egyre szorosabb unió gondolatából. Még inkább mutatja a frissen elfogadott római deklaráció, amely már nyíltan beszél a többek szerint a gyakorlatban eddig is megvalósuló kétsebességes Európáról.  A magyar származású neves geopolitikai szakértő, a híres-hírhedt amerikai Stratfort is megalapító George Friedman Európáról szóló „Gyulladáspontok” c könyvében úgy értékeli, hogy a korlátlanként megfogalmazott egyre szorosabb unió gondolata és a nemzetállamok szembenállásai miatt vált átláthatatlanná az EU szervezete és működési módja. Amit nem sikerült elérni nyíltan, az megvalósul az átláthatatlanság és bonyolítás által.

Friedman ugyanezen könyvében az EU harmadik alapító eszméje, a béke kapcsán így fogalmaz: „az amerikaiak értették, hogy béke nem lehet cél”. Másutt felveti, hogy valaki vagy agresszor, vagy áldozat, harmadik opció sokak szerint nincs.  Létezik viszont egy jó ezerötszáz éves latin mondás: ha békét akarsz, készülj a háborúra… Hogy állunk hát a béke kérdésével?

Ma – leszámítva a klímaváltozás egyre égetőbb, helyi válaszokat is megkövetelő kérdését – európai szempontból a migráció, az orosz-amerikai konfliktus, a kínai Új Selyemút és az erre adott amerikai válasz, valamint az energiabiztonság jelentik a legfőbb biztonsági kihívásokat.

Egyes alternatív média források azt állítják, hogy Erdogan török elnök fenyegetése szerint 3 millió migránst  bocsátana útra Európa felé  azt követően, hogy nácizmussal vádolta meg Németországot. Eközben a német Die Linke párt frakcióvezetője, Sahra Wagenknecht azt mondta a Bundestagban, hogy lassan nem járhat nyugati ember biztonságban sehol, mert a török államfő, „ez a terrorista keresztapa” geopolitikai céljaira használja fel a már bevándoroltakat.  Szintén alternatív média hírek szerint Svédországban fegyverkezik a lakosság, a dánok jelentős része pedig rettegve figyeli, mi zajlik szomszédságában: ők nem a médiából tájékozódnak, hanem látják a változásokat. Nem rég az EU külügyi vezetője, Federica Mogherini azt nyilatkozta, hogy be kell fogadni a migránsokat, és jobban kell kezelni a bevándorlást. Sőt, felmerült, hogy meg kell egyezni Törökország után Líbiával is, hogy anyagi hozzájárulásért cserébe ne engedjék útra kelni a migránsok tömegét. Csak hát amióta 2011-ben az USA szövetségeseiként EU tagállamok – Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Dánia – katonai közreműködésükkel segítettek megdönteni Kadhafi elnököt, azóta Líbia bukott állam, három kormánnyal, amelyek egyike sem tud semmit sem érvényesíteni. Hiába ismeri el az egyiket az EU, ha Líbia egyiket sem tekinti a kormányának. De ha már Líbiát említjük, ne feledkezzünk meg sem Irakról, sem a még mindig zajló szíriai háborúról, amelyben az USA és európai szövetségesei is bombáznak: hidakat, polgári létesítményeket, a szír kormányerőket, mikor mit.

De nézzük az euro-atlanti kört. Az USA egy politikusa a minap a változatosság kedvéért nem maffiózónak és gyilkosnak titulálta Putyin elnököt, hanem letarantulázta. „Mérges pókként les a hálójából”, mondta.  Alternatív média források szerint a Deep State – az amerikai titkosszolgálatra, médiára, óriásvállalatokra és más szereplőkre épülő kör – az általa máig bizonyítatlanul állított orosz választási beavatkozásra hivatkozva sző tervet Trump elnök és teljes kormánya megbuktatására. A régóta tartó, de az elmúlt szűk félévben vészesen erősödő Oroszország elleni háborús retorika használata kiterjed Európára is.  Sőt, ellenzéki oldalról Magyarországon is tapasztalhatjuk a hisztéria fokozódását, volt hírszerzői nyilatkozattól a Paks 2 elleni fellépésen át számos formában.

Oroszország igyekszik tartani magát második világháborús fogadalmához: soha többé nem vív háborút a saját területén.  És rendületlenül hisz a régi szállóigében: Oroszország nem kezdeményez, csak befejez háborút.  Hogy mindez a határain fokozódó katonai nyomás és ellenséges retorika közepette mit jelenthet, érdemes komolyan végiggondolnunk.

Trump elnök megnyilvánulásai – talán az ellene folyó médiakampány hatására – az oroszokkal való megbékélés hirdetése helyett ma már szintén egyre orosz ellenesebbek.  Eközben a NATO-val kapcsolatos, nagyobb európai hozzájárulást követelő nyilatkozatai azt az értelmezést is felvethetik, hogy a NATO feltételesen lép fel Európa érdekében.

Ha már az érdekeknél tartunk: az alternatív médiában megjelenő elemzéseket összegezve azt látjuk, hogy az EU-ban nincs egyetértés geopolitikai célokról. Szemmel láthatóan nincs megegyezés arról, hogy mi szolgálhatja a békét, sem arról, hogy ki volna ma ellenség, és ki a barát, és mit tekintünk veszélynek. Vagy más dönti majd el, hogy mi legyen Európa érdeke? De Gaulle tábornok még az EU születésekor igyekezett ezt kivédeni, de nem járt sikerrel.

A közelgő francia, német, olasz választások talán elősegítik az EU megújulását. Ezt sejteti Angela Merkel német kancellárasszony módosulni látszó álláspontja.

Ebben a fejetlenségben a mai Magyarország, a Visegrádi Négyek támogatásával reménykeltő oázis. Kiegyensúlyozott külpolitikánk, a megerősített fizikai és jogi határzár, a cselekedeteinkkel egybe hangzó hivatalos megnyilvánulásaink, például amelyek a külföldi beavatkozások, rezsimváltó törekvések felfüggesztését szorgalmazzák, akárcsak a gazdaságpolitikai döntéshozás nemzeti kézben tartására irányuló törekvés: mind felbecsülhetetlen, megóvandó érték. Ezek nélkül talán már okafogyott volna a békéről értekezni.  Ha komolyan vesszük a nemzeti konzultációt, eddigi építményünk megerősödhet és segíthet abban, hogy a magyar példa nyomán 60 éves korához méltón éretté váljon európai közösségünk.

Egy őrségi faluban az Árpád-kori templom előtt világháborús emlékmű, mellette, öreg gesztenyefák árnyékában kopjafa áll. Rajta többnyelvű felirat: „Legyen béke a Földön. Legyen béke Magyarországon.” Ámen.

 

Szabadság, ma

Geopolitika és társadalom 169 éve és most

Támadások össztüzében áll az metastabilist-ellenes francia elnök-jelölt, Marine Le Pen. Megvonták Európa parlamenti mentelmi jogát, amiért a nyomaték kedvéért az Iszlám Állam videóit megosztotta, a fősodratú sajtó zöme támadja az Oroszország elleni háborús eszkalációt elvető nyilatkozatai miatt, a Google és más internetes cégek úgy alakítják a keresési rendszereiket és közösségi oldalaikat, hogy az megfosztja az esélyegyenlőségtől. „Legfőbb kötelességem megakadályozni Le Pen elnökké választását”, nyilatkozta a minap Francois Hollande, francia elnök. A párhuzamos társadalmak és a tömeges bevándorlás, a brüsszeli diktátumok és az euró hátrányai ellen programot hirdető Marine Le Pen 60 perces televíziós interjújában kifejtette: nincs jobb- és baloldal. Vannak, akik a vadglobalizációt támogatják, és vannak, akik azt ellenzik. Veszélyt pedig a hidegháború fenntartása jelent. Amikor felvetették neki, hogy a felmérések szerint úgysincs esélye megnyerni az elnökválasztást, Le Pen ennyit mondott: „Ezt mondták a Brexitről is és Trumpról is.”

Egy elnökjelölti interjúba ennyi fér bele, mi azonban megtehetjük, hogy az alternatív média híreit is figyelembe véve felmérjük, milyen, a világ rendjét meghatározni kívánó erők feszülnek egymásnak a világban. Így Magyarország – és bármely más ország – helyzetére, akár belpolitikai küzdelmeire is új magyarázatokat találhatunk.

Az alternatív médiában is sokat hivatkozott két nagy geopolitikus, Halford J. MacKinder és Zbigniew Brzezinski megállapításai igazíthatnak el bennünket. 1904-ben MacKinder a transzszibériai vasút felépültével átértékelte az addigi, a tengeri hatalmak elsőbbségét hirdető vélekedést. Szerinte a vasút átértelmezte Eurázsiát, egy hatalmas holt terület helyett élő gazdasági és stratégiai térség vált belőle. A másik nagy geopolitikus Brzezinski, az 1997-ben megjelent „A nagy sakktábla” c. könyvében azt írta, a Szovjetunió összeomlását követően előretört amerikai világuralom egyetlen akadályozója a potenciálisan megvalósuló orosz-kínai-iráni összefogás lehet. Az alternatív média hírei szerint mára ez az összefogás megvalósult, épül a transzszibériai vasút jelentőségét több nagyságrenddel meghaladó, Kínától Európáig az egész eurázsiai térséget beszövő Új Selyemút. Ha kiteljesedik ez a kereskedelmi rendszer, akkor, mint Brzezinski is kifejtette, az Egyesült Államok egyedüli világuralma megszűnik.

A küzdelem a geopolitikai gondolkodók és az alternatív média által nyújtott összkép alapján az egypólusú vagy többpólusú világrend stabilizálásáért folytatott harcot mutatja. Ennek része a neoliberális gazdaság- és társadalompolitika, amely a média és a politika fősodra szerint az egyedüli üdvözítő rendezőelv. Ez a szembenállás teszi értelmezhetővé az Új Selyemút tengeri ága számára kulcsfontosságú, de amerikai katonai jelenléttel körbebástyázott Dél-Kínai tengeren fokozódó fegyveres szembenállást, akárcsak az orosz határ közelében növekvő NATO és amerikai fegyveres jelenlétet és hadgyakorlatok sorát. Alternatív források szerint ugyanez részleges magyarázattal szolgál a már hatodik évébe lépő szíriai konfliktusra, amely részben lehetséges gázvezeték útvonalakról szól, és ezáltal hivatott az orosz érdekszféra és Európa közötti kölcsönös gazdasági kapcsolat kialakulását, megerősödését aláásni. Az alternatív média szerint a szomszédos Ukrajna demokratikusan megválasztott, oroszbarát kormányának 2014-es megpuccsolása (emlékezzünk Victoria Nuland nyilvános kijelentésére, miszerint ez 5 milliárd dollárba került) és a mára már az ország szétesésével fenyegető, elhúzódó konfliktusa ugyanebbe a képbe illeszkedik. Nem lehetetlen, hogy a migrációs hullám jelentette válság is ennek a folyamatnak a része: ha Európa végletesen legyengül, az eurázsiai gazdasági rendszer értelmét jelentős részben elveszíti, nem képez tényleges erőt. Egyúttal ennek a paradigmának tartozéka a liberális világ kettős mércéje és a politikailag korrekt közbeszéde, amely a tényleges szembenállás palástolását szolgálja. A fősodratú sajtóban megjelenő nyilatkozatok alapján eközben elfogadott és általános gyakorlatnak látszik például az, hogy amerikai politikusok az orosz elnököt, gyilkosnak, maffiózónak és az új Hitlernek titulálják felszólalásaikban, ellenlábasaikat pedig Putyin ügynökének mondják.

Míg a világpolitika irányítói szemében puszta sakktábla a világ, az egyszerű ember számára az életben maradás feltételei vesznek el. Az alternatív média az elemi életösztön megnyilvánulásait látja a Brexitben, Trump elnök megválasztásában (ha beváltja a hozzá fűzött választói reményeket, ha nem), akárcsak a migrációval szemben kerítéssel, határzárral védekező magyar lépésekben és a magyar gazdasági szabadságot a lehetőségekhez mérten fenntartó döntésekben. Napjaink nagy geopolitikai konfrontációja tükrében válnak értelmezhetővé az egypólusú világ megvalósulásáért bármit beáldozó nagypolitikával szembeni életösztön megnyilvánulásait kísérő ádáz támadások. A démonizálás, a hálózatok által gerjesztett demonstrációk, de még az olimpia ellenes aláírásgyűjtés is. A célkeresztben a helyi közösségek, országok társadalmi egyetértése, békéje áll.

A geopolitikai folyamatok túlélhetőségét nehezíti világszerte az elit és a lakosság közötti mélyülő és szélesedő szakadék, nem pusztán anyagi, hanem erkölcsi értelemben is. Egy hír szerint egy évi 20 ezer font tandíjat felszámoló brit egyetemen az intézmény vezetője úgy döntött, a diákokat empátia-fejlesztésben kell részesíteni, mert annyira nem értik és érzékelik a náluk kevésbé szerencsés helyzetben lévők világát. Dicséretes törekvés egy tragikus jelenség kezelésére.

Joggal kérdezhetjük: vannak-e tartalékai a magyar társadalomnak, amelyek segíthetik talpon maradását ebben a feszültségekkel teli világban? Nemzeti ünnepünk közeledtével tegyünk egy történelmi kitekintést, hogy láthatóvá váljon, mekkora változáson ment át társadalmunk, és mit jelent ez a jövőre nézve. Hogy teljes képet kapjunk, a szabadságharc előzményeit is tekintsük át.

1815-ben, egy távoli, de nagy erejű vulkánkitörés miatt Európában elmaradt a nyár. 10 fokot zuhant az éves átlaghőmérséklet, a vulkáni hamu miatt barna hó hullott, soha nem látott árvizek és jégverések pusztítottak, tífuszjárvány tört ki. Akkora volt az éhínség Európában, hogy míg Svájcban a lakosság füvet evett, Angliában több helyen „vért vagy kenyeret” csatakiáltással törtek rá éhezők a jobb módúakra. Magyarországon a tehetősek megnyitották raktáraikat, és etették az éhezőket. Nem lehetetlen, hogy ez a társadalmi összefogás is hozzájárult a reformkor alakulásához, és ez a társadalmi tőke segítette a szabadságharcot, majd az azt követő passzív ellenállást. A passzív ellenállás titka, hogy nincsenek hangadói, hanem a teljes egyetértésen alapul.

Ez is mutatja, hogy a társadalmi kohézió hiánya nem nemzeti sajátosságunk. A huszadik század sebei, valamint a kommunikáció és a hálózatok globalizációjának kontójára írhatjuk ezt a súlyos veszteségünket.

A szabadságharc sorsát a geopolitika, a vesztfáliai béke világa pecsételte meg. Ennek értelmében a nagyhatalmak közös fellépéssel vertek le minden, az addigi állapotot veszélyeztető kezdeményezést, erre a sorsra jutottunk mi is.

A mai geopolitikai helyzet más. Aki nem tudja értelmezni saját érdekét és nem küzd, megsemmisül, de a küzdelem maga is óriási körültekintést igényel. Megmaradásunk alapfeltételei a viszonylagos gazdasági szabadságunk megőrzése, a kiegyensúlyozottan sokoldalú külpolitika, a környező országokkal való szövetségépítés, a minket is körülvevő nagy folyamatok értése. De ami legalább ennyire fontos: az élni akarók tudatos összetartása, hajdani társadalmi kohéziónk maradványainak méltóságteljes őrzése, ápolása.

 

 

A kaptafa

Ha azt hittük, hogy az amerikai választási kampány lezárultával végre egy kis nyugta lehet a világnak, nagyot tévedtünk. Akár a tengeren túlra tekintünk, akár kontinensünkön nézünk szét, megdöbbentő, szinte háborús állapotoknak lehetünk tanúi.

Az USÁ-ban az újonnan beiktatott elnök mára nemcsak a fősodratú médiával, de a „Deep State”-tel, azaz a titkosszolgálatokkal, egyes gazdasági érdekekkel és intézményekkel is hadban áll. Az USA által 2001 óta különböző módokon megtámadott, és Obama által terroristagyanúsnak nyilvánított hét országból érkezők beutazását letiltó elnöki rendeletét a bíróságok törvényen kívül helyezték. Nemzetbiztonsági tanácsadóját lemondatták az orosz nagykövettel folytatott – és lehallgatott, majd a médiának feltárt – egyeztetése és az erről való ellentmondásos kommunikációja miatt. Erősödő vélemény, hogy Trump minden telefonbeszélgetését lehallgatják a titkosszolgálatok, és ki is szivárogtatják azok tartalmát a médiának. A fősodratú média azonban nem közreadja a beszélgetések tartalmát, hanem tolmácsolja azokat.

Az elnök személyével szembeni ellenállás egyéb frontokon sem akar alábbhagyni. Az ultra liberális, demokrata elköteleződésű dokumentumfilmes Michael Moore a minap azonnali lemondásra szólította fel a szerinte „oroszbérenc hazaáruló” Donald Trumpot. Divatáru cégek ejtették kínálatukból Trump lányának termékeit. A leköszönt elnököt, Barack Obamát, utódát aláásó megnyilvánulásaiért férfiideálként való ünnepléssel viszonozza a fősodratú sajtó. Vannak celebek, akik az adófizetés megtagadására buzdítanak, hogy ezzel is lázadjanak Donald Trump elnöksége ellen.

Noha az eddig reménykedő alternatív média egy része úgy látja, a vesszőfutás hatására máris megtört és beállt a sorba, vagy végleges vesztésre áll Donald Trump, a küzdelem kimenetele ma még nem jósolható. Pár napja jelent meg ugyanis egy olyan felmérés, amely szerint a lakosság szemében Donald Trump hitelessége szignifikánsan meghaladja a fősodratú médiáét. Míg Trumpot a válaszadók 42%-a tartotta hitelesnek, a fősodratú médiát mindössze 34 %. Vannak Trump-párti demonstrációk is, és az alternatív média Trump mellett lándzsát törő orgánumaiban nagy visszhangot kapott egy eddig ismeretlen Grammy díjazott „Make America great again” feliratú öltözete, amelyet a díjkiosztón viselt. A fogyasztói és kisvállalati bizalmi index is jelentősen megnőtt, illetve az amerikai kincstárjegyek több éve tartó, kampányszerű, tömeges eladása után decemberben – Trump megválasztása után – külföldi jegybankok ismét venni kezdték az amerikai kincstárjegyet. Hogy ez mire lesz elég, még nem tudjuk.

Latin-Amerikában, sőt, Oroszországban is az a fanyar vicc járta sokáig, hogy miért nincs színes forradalom az USÁ-ban? Hát, mert ott nincs amerikai nagykövetség… Mára ez már megdőlt. Van színes forradalom, immár az USÁ-ban is. Több alternatív média forrásban találkozni a polgárháború veszélyének gondolatával is. Bármi lesz is ennek a küzdelemnek a kimenetele, azt mi is a bőrünkön fogjuk érezni.

De nézzük inkább saját kontinensünk fejleményeit.

A legnagyobb port a francia elnökválasztási kampány fordulatai kavarják. Szinte az amerikai választási kampány látszik visszaköszönni. A jobboldali Front National elnökjelöltje, Marine Le Pen Donald Trumpéhoz hasonló programot hirdet. A francia autógyártás térjen vissza hazájába. A külföldieket foglalkoztatókra büntetőadót kell kiróni. Vissza kell térni a nemzeti valutához, és akár ki is lépni az EU-ból. Az Oroszország elleni szankciós politikát pedig egyenesen idiotizmusnak nevezte, és annak azonnal véget vetne. Eközben minden elnökjelölt pénzügyi botrányba keveredett, köztük az oroszbarátként és keresztény pártiként elkönyvelt, szintén jobboldali jelölt Fillon is, akinek esélyei így erősen meggyengültek. Feltűnt viszont a jelölti versenyben egy bizonyos Emmanuel Macron, aki korábban, gazdasági miniszterként a munkavállalóknak kedvezőtlen törvényével és a francia ipar koronaékszerének tekintett Alstom legfőbb üzletágainak külföldi értékesítésével vált ismertté. Kampánya elsöprő erejűnek érződik. Ismét az amerikai kampány elemeit idézi, hogy megvádolta az oroszokat a kampányba való beavatkozással – ahogy tette ezt annak idején Hillary Clinton. Ennek nyomán a szocialista Francois Hollande elnök fokozott kíbervédelmi intézkedéseket rendelt el. Oroszellenes megnyilvánulásai keretében Macron az ellen is hevesen tiltakozott, hogy szerinte az orosz állami finanszírozású Russia Today és Sputnik News álhíreket terjeszt róla, merthogy cikkük szerint ő banki köröket képvisel. A Russia Today szerkesztőségi nyilatkozata szerint olyan hír ellen tiltakozik, amely soha meg sem jelent a Russia Today-en. Az alternatív médiában viszont jelentek meg hírek, amely szerint Macron korábban a Rothschild banknál dolgozott, igazgatóként, és ebből szerintük következtetni lehet arra, hogy neoliberális – nem pedig francia, nemzeti – érdekeket fog képviselni, ha megválasztják. Az internetes lexikon, a Wikipedia szerint Macron valóban dolgozott a Rothschild & Cie banknál.

E csatározáshoz szolgál díszletül, hogy Párizs több kerülete szó szerint napok óta lángokban áll: a rendőri brutalitás ellen tüntetők – állítólag nem kis arányban bevándorlókkal és leszármazottaikkal közöttük – gyújtanak fel járműveket.

A figyelmet a nemzeti kontra neoliberális szembenállás mellett az orosz szálra szeretném különösen felhívni. Az oroszok iránti „hazaáruló” közeledéssel vádolják ma is Trumpot. Németországban nemrégiben felreppentek hírek, hogy az oroszok manipulálják a német választásokat – amelyről aztán a német titkosszolgálat nyilatkozta, hogy ezt alátámasztó bizonyíték nincs. Látjuk az Oroszország iránti viszonyt a francia kampány témái között. De a Donald Trump megválasztását követő napokban a német és a brit politika első nyilatkozatai is arról szóltak, hogy az Oroszország elleni fellépést muszáj folytatni. Eközben az orosz határ közelében gyakorlatozik és erősíti állásait a NATO. A kubai rakétaválság látszik megismétlődni, csak fordított szereposztással.

Mindebből mire lehet következtetni?

A Trump elleni nemzetközi összefogás és a francia elnöki posztért folyó verseny amerikai kampányt visszaidéző elemei miatt joggal érezhetjük úgy, hogy nemcsak az USA sínyli a „Deep State” túlhatalmát, de igaza lehet annak az alternatív média szerzőnek, aki úgy fogalmazott, egy transznacionális „Deep System” is működik.

Ami Emmanuel Macron kampányát illeti, az abban használt eszközök erősítik az érzést, hogy ugyanazokat a globalista-elitista erőket képviseli, amelyek színeiben Hillary Clinton is indult, bárhogy kardozik is általa álhírnek bélyegzett vélemények ellen.

Ezek az erők – akár a fegyver lobbi érdekében, akár a nemzetállamok felszámolása, akár a világ egypólusúként tartása céljából teszik – háborús hangulatot gerjesztenek. Minthogy nukleáris hatalmak állnak egymással szemben, ez a bolygó egészét érinti.

Végül gondoljunk a jövő évben esedékes magyar parlamenti választásra is. Nem zárhatjuk ki, hogy nálunk is felbukkannak ennek a kampánystílusnak elemei. Ha így adódna, bölcs és kívánatos volna, hogy a háborús hangulat szításának erőteljesen ellenálljunk. Nem csak önmagunk és Európa, de immár a világ védelmében is.