Kapu a világra

Legutóbbi munkahelyemen, a Magyar Országgyűlésben alkalmam adódott arra, hogy részt vegyek a külügyi munkának egy különös területén.

Mert az természetes, hogy az ágazati politikával egy szakminisztérium foglalkozik. Az is kezd elfogadottá válni, hogy a civil vonalon épített nemzetközi kapcsolatok is akár világpolitikai tényezővé nőhetik ki magukat. (Vannak ennek építő és romboló példái.) Ám az kevésbé ismert, hogy az egyes parlamentek hogyan tartják a kapcsolatot egymással és hogyan hatnak közvetítő erőként. Létezik először is az Interparlamentáris Unió, melyben Magyarország alapító tag. Alapszinten ez biztosítja az egyes részt vevő parlamentek képviselői közötti kapcsolat lehetőségét, különösen a benne megalkotott baráti csoportok révén. Jó példaként elmondhatom, hogy mint a rendszerváltozástól 2010-ig a magyar-török baráti képviselőcsoport ismételten megválasztott vezetője, folyamatosan tudtam érintkezni a váltakozó nagykövetekkel és a török Nagy Nemzetgyűlés irántunk érdeklődést mutató tagjaival – valamint természetesen a baráti török és magyar civil szervezetekkel. Ez egyúttal áthidalta azt a szaggatottságot, amit a személyi változások jelentenek a politikában. 2010 és 2019 között pedig mint az elnök külügyi főtanácsadója tudtam folytatni az építkezést ezen a területen is: így nyitottunk utat Magyarországnak a türk nyelvű államok együttműködési fórumaiba. Mint tagként egyedüli nem türk nyelvű országnak, nekünk ez úgy sikerült, hogy a két évtizedes kapcsolatépítés eredményeként 2013-ban Kövér Lászlót törökországi hivatalos útján már nemcsak a török parlament elnöke fogadta, hanem a kormányfő és az államelnök is. Ugyanebben az évben Ankarában hivatalosan bejelentettem a Magyar Országgyűlés csatlakozási szándékát a türk országok parlamentjei alkotta együttműködési fórumba (TURKPA). Felvételünk után sor is került bakui utunkra: 2014-ben az Országgyűlés alelnökeként Lezsák Sándor már részt vett a Türk Nyelvű Országok Parlamenti Közgyűlésének soron következő ülésén. A folyamat következő lépése pedig a kormányközi kapcsolatok kiépítése volt. Ez megtörtént Csolpon Atában a Türk Tanácshoz (TURKKON) való csatlakozásunkkal. S mint egyetlen uniós tag, Magyarország megnyitotta a Türk Tanács egyetlen EU-n belüli képviseleti irodáját Budapesten.

Ez a történet jó példa arra, hogyan lehet új eszközökkel tágítani külpolitikai mozgásterünket.

A legfontosabb külpolitikai mozgás azonban az EU tagállamok és tagjelöltek körében volt. Mint viszonylag kicsi, de határozott célokat megfogalmazó ország, ahhoz, hogy az Unióban hatékonyak lehessük, szükségünk volt a kapcsolatépítésre e területen. Arra törekedtünk, hogy fokozzuk és összehangoljuk a nemzeti parlamentek EU-beli szereplését. Ugyanis egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az Európai Parlament nemhogy ezt nem pótolja, hanem egyre inkább különálló hatalmi ággá kíván válni. S mivel az ottani képviselők egyre kevésbé képviselték mind a származási országuk, mind Európa lakosságának érdekeit, szent meggyőződésünk volt, hogy vissza kell adni a szót az európai civil társadalomnak. Ezt az egyes tagállamok parlamentjei jobban képviselik, mint az európai vízfej. Ezért próbáltuk meg a bürokratikus nehézségek ellenére tevékenységre – vagyis az uniós döntéshozatalba való részvételre – buzdítani a térségbeli társ-parlamenteket, különösen a V4 tagjait.

Különös súlyt adott ebbéli igyekvésünknek a kontinensünket érő óceánon túli hatás. A 2010-es évek közepén két nagy szerződéssel törekedett az Újvilág öreg Európánk beolvasztására. Az egyik volt a TTIP, a másik a CETA.

A TTIP vagy teljes nevén Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (Transatlantic Trade and Investment Partnership) lényege az volt, hogy olyan mértékben lebontjuk a javak áramlása előtti akadályokat, hogy az EU-ban érvényes törvényes szabályozást lehetőségig közelitjük az Egyesült Államokbélihez. A csali az volt a horgon, hogy a kereskedést és befektetéseket olcsóbbá és könnyebbé tehette volna. Ám pl. beletartozott az élelmiszerbiztonságra vonatkozó szabályozás lazább rendszerének elfogadása. Valamint erőteljes volt a nyomás a nagynehezen elért magyar génmentességi szabályozás feloldására. Továbbá a két fél közötti vitatott ügyekben – pl. újabb jogszabályok meghozatalában – pedig irodakukacokból és iparbéli és kereskedelmi szakértőkből álló testület kezébe tette volna le a döntéshozatalt. Vagyis a nemzetállamok törvényhozását, így az államok szuverenitását tovább kívánta korlátozni. Végül Trump elnöksége alatt került le az ügy az asztalról.

Ha már ez nem jött össze, volt másik hasonló próbálkozás is. Az előbbihez kisértetiesen hasonló volt a helyzet a CETA (Comprehensive Economic and Trade Agreement) esetében. Ez az EU és Kanada közötti átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás terve volt, melyet végül az EU valamennyi tagállama, valamint az Európai Parlament is jóváhagyott és így az egyes országokban esedékes ratifikálás szakaszába került, sőt 2017. szeptember 21-én ideiglenesen hatályba is lépett,– s ott akadt el. Lényege a befektetések könnyítése volt, s hogy a vámok túlnyomó része eltörlésre kerül. Az ügyben a „színes zoknis” Justin Trudeau kanadai miniszterelnök személyesen látogatott 2016 októberében Brüsszelbe. Ellenzői hangoztatták, hogy gyengíti az Európában érvényes fogyasztói jogokat s az élelmiszer-biztonságot, valamint fokozhatja földrészünkön a munkanélküliséget. A befektetők és az érintett országok közötti vitás ügyekben itt is kivették volna az egyes országok kezéből a döntést.

Vagyis mindként szabadkereskedelmi egyezmény utat nyitott volna az északamerikai földrész fokozódó túlsúlyának. (Végül azonban Európa alávetése nem ezen a módon, hanem legfőképpen az ukrajnai USA-orosz háború szankciói révén következett be.)

Az EU-val kapcsolatos politikánk lényeges eleme volt folyamatos tevékenységünk a Balkán államaiban: az érintetteket egymáshoz közelebb hozni és az uniós csatlakozásban szakszerű segítséget adni. Úgy tűnt, hogy a Nyugatot nem igazán érdekli, hogy Magyarországtól délre egészen Görögországig a Nyugat-Balkán más világerőknek kiszolgáltatott, robbanásveszélyes terület. Kövér elnök úrral ezért sokat jártunk e terület országaiban, s valamint sokoldalú tanácskozásokat szerveztünk a közös fellépés érdekében.

Összefoglalóul: szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a kisebb, vagy éppen sokat támadott országok esetében jelentős szerepe lehet a hivatalos és a „népi diplomácia” mellett a választott képviselők kapcsolattartásának. (S ebben segíti az Országgyűlés Külügyi Hivatala.) Az országgyűlési képviselőnek igazi közvetítőnek kell lennie: egyrészt a hazai döntéshozók és az országlakosok között, másrészt tevékenyen hozzá tud járulni a külpolitika elfogadottságához, s az országimázs építéséhez; hiszen nemzetközi kapcsolatrendszere más országok döntéshozóival való kommunikációt tesz lehetővé.

Összefogtunk

Lapozgatom a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány csodaszép albumát. Németh Miklós Attila szerkesztette, s az idei Szellemi Honvédő-díjosztás felemelő ünnepsége után vehettük kézbe. Már a címe is világos és beszédes: „Összefogtunk”. Olyan ez a könyv, mint egy kaleidoszkóp: az egyes kiemelkedő szereplők szemén és szívén át láthatunk rá a magyarországi civil ébredés élményére. A magyar polgárok a 2006-ban megtapasztalt semmibevételük, a valóban felelős kormányzás igényét gátlástalan erőszakkal elnyomó balliberális hatalom minden törekvése ellenére búvópatakként folytatták a tiltakozást és ennek a küzdelemnek látványos kibomlása volt 2009. április 5-e, Virágvasárnap. Akkor a Makovecz Imre irányította maroknyi csapat hívására és szervező munkájával valóban nagygyűlés volt a Hősök terén. A hívószóra, hogy „Döntsön a nép!” közel negyedmillió ember sereglett össze. Az emberáradat nem csupán a Hősök terét töltötte ki, de túlcsordult a bevezető utakra is – ameddig a szem ellátott.

Amikor felálltam az emelvényre, szédítő látvány fogadott. A végtelenbe vesző óriási tömeg már órák óta reménnyel telten állt; az emberek fej-fej mellett türelmesen vártak a kezdésre, majd hallgatták a szónokokat. Az elsőnek szóló Makovecz Imre itt mondta ki, hogy a hazugságpolitikából elég volt. Kimondta ismételten és a téren állók szájából egy emberként visszhangzott mindannyiszor: elég volt! Megszületett maga a civil összefogás milliók vágyából, s a több mint száz kisebb öntevékeny polgári csoportosulásból. Ezt az alakuló akaratot öntötte formába és szervezte irányítólag Csizmadia László a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szervezeti felépítésével. Az eredmény köztudott. A gyönyörű könyvet fellapozó bekapcsolódhat a Békemenetekbe, amelyek mindig képesek megindulni, amikor országunkat veszély fenyegeti.

Mi tagadás, a kötet felkavarta bennem is a kezdet élményeit. „Virágvasárnapunk” vulkáni erővel mutatta meg, hogy letiport országunkban mekkora volt az igény egy hangsúlyozottan civil szerveződésű, a közös gondokat megbeszélő és a cselekvést összehangoló fórumra. Mindnyájan, minden lélegzetvételünkkel átéltük, hogy az erkölcs és jog viszonya húsbavágó kérdéssé vált Magyarországon.

Makovecz Imre célja a teljes nemzeti oldal szövetségbe szólítása volt, a már meglévő, együtt-gondolkozásra képes szervezetek együttműködésével. Így is történt. Alapítványok, egyesületek, egyletek, szövetségek, klubok, vallásos és szekularizált civil szervezetek hozták létre azzal a céllal, hogy segítsék a magyar civil társadalom erősödését, érdekeinek képviseletét, értékeinek kifejeződését. Alapító levelének a „Civilek a Demokráciáért Kiáltvány” tekinthető, amelyet a hatalmas tömeg közfelkiáltással fogadott el. Azután indult a sziszifuszi szervezőmunka: formába önteni társadalmi és gazdasági konzultációs feladatainkat, részt venni az Alaptörvény megalkotásában és elvégezni az egyeztetéseket, hogy ténylegesen kifejezhessük, majd kormányra emeljük a közakaratot. 2011-ben pedig a határainkon túli nemzetrészekben működő magyar egyesületek bevonásával a cselekvő együttműködésbe megszületett a Civil Együttműködési Tanácskozás (rövidített nevén: CET). Amikor pedig a nemrég elhunyt Bencze Izabellával elkezdtük fonni a nemzetközi hálót, levelekkel felkeresve lehető testvérszervezeteket és azok ernyőszervezeteit, akkor szemünk előtt az lebegett, hogy Magyarországon seregszemlét tarthassunk „Civil értékrend az Európai Unióban” témamegjelöléssel. Sok szervezettel történt kapcsolatfelvétel mellett felhívtuk a figyelmét a polgári részvételt világszinten szervező CIVICUS-nak, a nevében az európai civil aktivitást szolgáló ECAS-nak, a kisebbségi és regionális nyelvű napilapok európai egyesületének, a MIDAS-nak, hogy megfelelő visszhangot kapjon nemzetközi konferenciánk. 2013-ban pedig Etikai Konferenciánk kapcsán sorra vettük az érintett országokat Angliától Szlovéniáig, megszólítva azokat a személyeket, akik révén közvetlen kapcsolat teremthető a hasonló helyi szervezetekkel. Törekvésünk végül szárba szökkent: előbb lengyel testvéreink, utóbb más nyugateurópai szak- és egyéb szervezetek bekapcsolódásának folyamatosságával.

Megjelentünk a népi diplomácia eddig alig hajózott felségvizein is. 2012-ben – természetesen megfelelő egyeztetés után – Csizmadia elnök úrral személyesen jelentkeztünk be az IMF (Nemzetközi Valutaalap) budapesti képviselőjének irodájában, hogy megkíséreljünk közvetíteni a kormány és az IMF között – s az utóbbinak itteni képviselője, Irina Ivascsenko „szinte az ablakon ugrott ki”, hogy elkerülje velünk való kényelmetlen találkozást. Okoztunk néhány kényelmetlen pillanatot Sir Nicolas Bratza-nak, az európai emberjogi bíróság elnökének is, amikor a „Fratanoló kontra Magyarország” ügy kapcsán rákérdeztünk, hogy miért tartja elfogadhatónak önkényuralmi jelkép (vörös csillag) provokatív mutogatását Magyarországon. És felejthetetlen élmény volt 2013-ban megjelennem a CET szóvivőjeként a Magyar Kultúra Napján a vajdasági Zentán; csakúgy mint Huth Gergellyel együtt beszélgetésbe vonni 2014-ben a gödöllőieket – sok hasonló fórum között. Végül, de nem utolsó sorban a legnagyobb elismerésnek tekintem, hogy emlékirataim elkészült kötetét CÖF segített eljuttatni az érdeklődő olvasókhoz.

Ám ezek csupán az én különösen emlékezetes pillanataim a CÖF-fel kapcsolatban, de közel sem merítik ki a civil összefogás teljes tevékenységét. Egyszer át kellene tekinteni az egész látóhatárt.

2017-ben Csizmadia László elnök erre egy hosszabb nyilatkozatában így utalt:

„Reklámoztuk, reklámozzuk a közjóért tevékenykedő, körülbelül hatvanötezer civil szervezet támogatási lehetőségét, a polgárok jövedelemadójának egyszázalékos felajánlását serkentve. Segítséget nyújtunk a falusi kistermelői közösségek alapításához, ezzel párhuzamosan a családi és kisvállalkozások létrejöttéhez. Munkálkodunk a rövid élelmiszerláncok gyakorlati megvalósításán a helyben fogyasztás érdekében. Kiemelten kezeljük a gyermekek korszerű táplálkozásának feladatrendszerét, táplálkozásbiológiailag komplettált ételek technológiai és receptúraleírásait adjuk közre, gasztronómiai bemutatókkal járjuk az országot. A közkonyhák számára kiírt pályázatokhoz önkéntes munkával szakmai segítséget nyújtunk. Az önkormányzati konyhák második műszakjának bevezetéséhez, gyorsfagyasztott egészséges élelmiszerek előállításához piaci lehetőséget teremtünk a magyar üzletláncok készséges közreműködését biztosító stratégiai szerződésekkel. Az önkormányzati konyhák második műszakos, gyorsfagyasztott élelmiszer termelésével nemcsak bevételekhez juttatjuk az intézményeket, hanem helyben új munkahelyeket is teremtünk.” És: „A szellemi honvédőktől kapott megbízásunk szerint lengyel és civil közösségekkel szervezzük az európai uniós szellemi honvédelmi mozgalmat. A nemzetben gondolkodó polgárok számára a civilitikát megalapozó szimpóziumot tartunk, remélve, hogy 2018-ban megalapíthatjuk az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanácsot.” Továbbá: „…havonta működtetjük civil akadémiánkat, segítjük CÖF-klubjaink működését, partner civil­jeink hangját felerősítve üzeneteket juttatunk el az uniós intézményrendszerhez, nem feledkezünk el karitatív feladatainkról, adományokat gyűjtünk jótékonysági cselekedeteinkhez, kiemelten kezeljük a bölcsődék, óvodák és iskolák támogatását.”

Ám ezzel sem mertük ki a CÖF tevékenységének tengerét. Hadd említsem meg ismeretterjesztő előadásainkat, könyvkiadásunkat, honlapunkat, nyílt leveleinket, tájékoztató anyagainkat, jogvédelmi tevékenységünket, pályázati tájékoztatásunkat, jótékonysági akcióinkat. Szakmai tevékenységünkből beleláttam a közjogi kabinet, a mezőgazdasági bizottság munkájába is.

Valamint elég néhány, a CÖF-CÖKA működéséhez és szervezetéhez kapcsolódó kulcsszó és -fogalom is ahhoz, hogy lássuk: egyszer szükség lesz a minél teljesebb áttekintésre. Mert az ilyen fogalmak, mint Civil Etikai Kódex, vagy a Civil Akadémia, a CÖF-klubok – s maga a csúcs, a Békemenet fogalma és megvalósítása a magyar civil szerveződés teljesítménye.

Mindeközben kibomlott a civilitika, a civil tevékenység rendszerezett ismeretanyaga. Erről így nyilatkozik Csizmadia László:

„Tegyük fel a kérdést, hogy van-e a civileknek, a népfelség tulajdonosainak olyan eligazító tudományuk, amely kiegyensúlyozhatja a politikai tudományra alapozó pártok előnyét. A válasz: nincs. Ezért a nemzetek polgárainak szükségük van olyan tudományágra, amely választások esetén megbízható alapot nyújt ahhoz, hogy a hatalom birtoklását jó kezekbe adják. E tudomány lehet a civilitika.”

Így válik teljessé a körkép. A „szellemi honvédelem” tudatosodása és elismerése révén megjelent a közéletben a többségi civil társadalom közvetlen képviselete. Ez öltött ünnepi ruhát az Összefogtunk-albumban.

Kelemen András

Audiatur et altera pars – szólaljon meg a másik oldal is

A pedagógus-tüntetések viharában védekezésbe szorult a kormány. Egyre hajtogatja, hogy elismeri: szükség van oktatók béremelésére, s lépcsőzetesen teszi is. A tüntetőkhöz szervezett kiskorúak jelenléte egyébként jelzi, hogy itt főleg nem szakmai és bérügyről van szó, hanem a kormánybuktatás egyik reménybeli eszközéről.

Gyermeki, majd szülői tapasztalatom szerint ugyanis, mint számos értelmiségi szakmát, ezt is alaposan lerombolta a kommunizmus nálunk négy évtizedig uralkodó mindenekfölöttisége. Emlékszem, amikor alsós diák voltam Rákosi elvtárs tombolása idején, osztályfőnökünket arra kényszerítették, hogy engedélyezze számunkra az „Osztályfőnök Pajtás” megszólítást. Elvtárs megszólítást kisgyermekektől még nem lehetett kikövetelni, arról pedig, hogy Tanár Úr-ként szólítsuk meg oktatónkat, le akart szoktatni a világnézeti hatalom: így lettek a tanárok is pajtásaink. Szegény osztályfőnökünk csak úgy tudott szabadulni ettől a megszólítástól, hogy egyszer később – valami rosszalkodásunk kapcsán büntetésképpen – nem engedélyezte a továbbiakban, hogy pajtásnak nevezzük.

A sem anyagilag, sem társadalmilag nem becsült oktatás és nevelés (!) színvonala leromlott. A nevelést igyekeztek lelketlen rabszolgamunkává silányítani. A pálya egyre kevésbé vonzotta kiválókat. S ez sajnos máig arra kényszeríti a tanintézményeket, hogy tudásukban és személyiségükben alkalmatlanokat is megtűrjenek a testületekben. Mivel több nemzedéken keresztül foglalkoztam a felnövekvő életek egyengetésével, számos a példám erre. Most idejegyezném egyik serdülő korú kislány naplójegyzetét egy köztudomásúlag könnyű és szerethető tantárgy kapcsán.

„És megint jelez. Megint jelez az a fránya ébresztő 6:35-kor, hogy készüljek, mert iskola… És megint………hogy kezdjek el készülődni. Egész éjjel a különböző rémálmok fárasztották agyamat. Ez általában azokon a napokon jellemző, amikor az első órám ének lesz. Kiválasztom a legmegfelelőbb outfittemet, hogy ezzel bizonyítsam nap-mint-nap magamnak, hogy “Igen, jó a stílusom!” Ezután reggelizem, fogat mosok, bepakolok, és talán még egy szempillaspirált felkenek, hogy ezzel eltakarjam a dísztárcsányi karikáimat, amit a mindennapi szorongás – vagyis az aktív élet okoz. Megkérem Apát, hogy nyissa ki nekem az ajtót, mert rollerrel ez nehezebb. Az igazi oka ennek a szorongásom; illetve az, hogy úgy érezzem: nem egyedül indulok neki ennek az igen rövid, ámbár nyugtalan gondolatokkal teli útnak. Elindulok a reggeli, köddel telített homályban az iskolába. Közben sok minden fut át az agyamon, de 100 %-osan nem tudok ezekre a szívemben csak nyugtalanságot keltő gondolatokra figyelni, mert a reggeli sietésben bármikor megtörténhet a baj. Anikó már háromszor hívott, hogy hol vagyok. De mikor meglát az utca végén, megnyugszik, hogy ma is időben beérünk az iskolába. Átmegyünk az udvaron, lelakatolom a rolleremet, és közben ezeket a kérdéseket hallgatom osztálytársamtól: – Te megtanultad ezt a dalt? És azt a hosszú szöveget a népdalról? Próbálom megnyugtatni, hogy nem kell stresszelni az énekóra miatt, de ez az én számból, ráadásul ezzel a rettegett tanárral kapcsolatban kicsit hihetetlenül hangzik. Beérünk a terembe pontban 45-kor. A tanár feláll, az osztály hasonlóan és elénekeljük a köszöntésünket, amiről tudjuk, hogy pár másodperc múlva egyedül kell majd valakinek énekelnie az osztályból. Barnát, a kissé fura, jámbor, nagyon okos osztálytársunkat választja ki a tanár, azzal az ürüggyel, hogy ő biztos nem figyelt, mivel elhessegette a körülötte szállingózó legyet. Barna hamisan énekel, tehát a tanár úr már be is írta az 1-t. Ebben az emelkedett hangulatban tovább is megyünk az anyagban és a felelések sorozatában. Tiszta idegben vigyázz-ülésben várja mindenki a felelés csomagolásába zárt végzetét.

Igen gyönyörű nap lett volna a mai – de vajon érdemes szorongásra nevelni a gyerekeket minden péntek első órában?”

Ez a hang őszinte. És egy lelkiismeretes, általában jól teljesítő gyermeké. Azért hoztam ide, hogy aláhúzzam:

igen, emelni kell a tanári fizetéseket, de csupán teljesítményarányosan. Hogy ne legyen igaza annak az ostoba viccnek, mely szerint a pedagógus és a pedofil abban különbözik, hogy az utóbbi szereti a gyermekeket.

Kelemen András

Élelmünk az életünkért

Közismert, hogy Dr. Csizmadia László eltökélt támogatója az egészséges közétkeztetésnek. Ezt tömören összefoglalja „a CÖF szakácskönyvében”, az Ízig Varázs szép kötetében is; másrészt a helyi közösségek támogatásának keretében különösen a családi, óvodai és iskolai étkeztetést végzőknek igyekszik szakmailag, anyagilag és szervezésben segíteni. Állítja, hogy „a bölcsődéktől a felnőttkorig étkezési szokásaink döntik el, hogy egészségünket a helyes szabályok közvetítésével megalapoztuk-e vagy sem”. S tekintve, hogy a Civil Összefogás Fórum hatásában és szervezésében túlnyúlik jelenkori politikai határainkon – ennek megjelenítése a CET, a Civil Együttműködési Tanácskozás – nagy örömmel találkoztam hasonló gasztronómiai törekvéssel Erdélyben. Ott Csaba testvér szavai nyomán indult el hasonló folyamat. Ő ezt így fejezte ki:

„Becsapnak bennünket? Meg is érdemeljük!! Miért nem állunk neki magunknak olyan élelmet termelni, ami jó, finom és egészséges is, miért kell mások etessenek bennünket!? A mezőgazdasági munkát, mind embert, emberé tevő „földművelést” fedezzük fel újból, s kertjeink, földjeink legyenek a mi „áruházaink”!!”

S talán nem véletlen, hogy Csaba testvér rokona, a Németországból hazatelepült Dr. Böjthe Kálmán azt tűzte ki célul, hogy magyar innovációk felkarolásával gazdagítja a családi asztalok ételválasztékát. Ennek leghatékonyabb módja az élelmiszer-fejlesztések piacra juttatása lehet. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diákjait felkarolva a fejlesztések mögé állt, szakmai tapasztalatát latba vetve segített levédeni az innovációkat és megmozgatva gyártói kapacitásokat megkezdte az élelmiszeripar termékeinek gyárttatását.

„Déli Harangszó” néven új brand-et alapított, amely az egyetemisták által kifejlesztett technológiával, egészségtudatos modern élelmiszeripari termékek piaci megjelenését támogatja, segíti. Ilyen technológiai fejlesztések segítségével gyártott élelmiszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag ételek kerüljenek a fogyasztók asztalára.

Az idei, október 22-23-án Csíkszentsimonban megrendezendő lovasnapok jó alkalmat nyújtanak arra, hogy ez a törekvés megjelenjék a nagyközönség előtt. Itt bemutatják többek között új szabadalmukat, a „Kismama tojást” (ami szintén a „Déli Harangszó” termékcsalád egyik tagja). Különös elnevezés, de pontos, mert a folsavat és omega3 zsírsavat természetes módon, mégis emelt mennyiségben tartalmazó termék elterjedését kívánják népszerűsíteni és hozzáférhetővé tenni akár az élelmiszert forgalmazó nagy áruházakban is. Ezért most Csíkszentsimonban, ösztönzésképpen átadnak az ilyen tojás termeléséhez szükséges tyúkólat.

Az innovációk között kiemelném azt, amit a MATE Élelmiszertudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója így foglal össze:

-A SALAdMI (ami nekem így név alapján a saláta és a szalámi egybegyúrásának tűnik – nyilván nem véletlenül) megjelenése a szalámira emlékeztet, ízre és illatra azonban marad az, ami: zöldség. Ez olyannyira így van, hogy kezdetben kétféle ízben lehet majd megvásárolni: a piros jelen tervek szerint olaszos ízvilágú, paradicsomot, valamint kaliforniai paprikát tartalmaz; míg a zöld fűszerezett spenótot, brokkolit és cukorborsót tartalmaz majd. Ugyanakkor a szabadalom lényege a gyártástechnológia, és ennek fényében rengeteg egyéb ízesítés is szóba jöhet. A SALAdMi különlegessége, hogy szemben a jelenlegi trendekkel nem is próbál az igazi húsra hasonlítani, ehelyett inkább a „zöldség jövője” lehet. Magas fehérjetartalommal is rendelkezik majd, ami az Egyetem egy másik szabadalmának, a folsavat, vasat, cinket és omega-3 esszenciális zsírsavat tartalmazó tojásnak köszönhető. A Szaladmi rúdnak magas lesz a rosttartalma is. A fejlesztők célul tűzték ki azt is, hogy a gyártáshoz fel lehessen használni azokat az alakhibás és mérethibás zöldségeket is, amelyek bár minőségükben tökéletesek, a multik polcaira nem kerülhetnek fel.

A találmányok magyarországi sorsának többségére jellemző a zajtalan és robbanásmentes gyufa felfedezésének története, melynek megalkotója, Irinyi János szegényen halt meg.  Azért, hogy az új ötletek a jövő nemzedéket szolgálhassák, szükséges összekötni az egyetemi új megoldásokat, a gyártókat és a kereskedőket. Dr Böjthe Kálmán ezért innovációfejlesztő és -támogató céget alapított. A részvénytársasági forma lehetőséget biztosít a részvételre mindenki számára, aki a hazai fiatal feltalálók piaci potenciálját segíteni, illetve eredményeikből részesedni szeretnének. Ettől a gondolattól vezéreltetve a cég, a „Blue 7” jelentős részesedést ajánlott az érintett egyetem, a MATE részére, hiszen ott képződek a jövő szakemberei, akiknek sikere mindnyájunk érdeke. Az említett október 22-23-i dátummal a részvénytársaság fejlődése új szakaszba lépett, átlépve a jelenlegi politikai határunkat új piacok meghódítását tervezi. További partnereket és egyetemeket vont be az együttműködésbe, ami mára úgy tűnik lefedi a Kárpát-medencét. Tárgyalások folynak a Felvidéken és Románia legjelentősebb agráripari cégével is szerződéses kapcsolatban áll.

És itt érkezünk el egy másik fontos szempont érvényesüléséhez. Mindmáig megoldatlan kérdés a modern kapitalizmus romboló önzésének elsöprő túlsúlya. Kísérletek ugyan vannak a keresztény szemlélet bevitelére az üzleti világba; de valljuk meg: ez tűz és víz. Mindeddig a mozgató személyeken, a vállalkozókon múlott a kapitalizmus vágyott emberi arcának felmutatása. Esetünkben pedig Csaba testvér alakja jelenik meg a törekvések hátterében. A kezdeményezés másik, összetartozó oldala a folyamatos együttműködés a Dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal, amelynek támogatása elsődlegessé vált. Nem is lehet fontosabb cél, mint azoknak a szervezeteknek a segítése, akik elesett gyermekeket nevelnek. Tovább gondolva, az egyszerű pénzbeli adományozáson túl ez a vállalkozás szeretné megteremteni a fiatalok jövőjének támogatását úgy, hogy ők már az intézet falai között ismerkedhessenek meg a piac működésével és megtermelhessék az élelmiszer-szükségleteik egy részét. Jövőképet mutatva szeretne ezeknek a fiataloknak támogatást nyújtani.

A részvénytársaság támogatásain keresztül megtanítja őket, hogy összefogással hogyan válhatnak részeseivé a gazdasági életnek, hogyan tudnak megmaradni piaci körülmények között. Míg gyermekkorban az alapítványi házak adták a biztonságot jelentő otthont, az addigi óvó környezetből ifjakként kilépve a világba a cég holdudvarában működő cégháló révén az életkezdéskor felkínált munkalehetőségek jelenthetik nekik a biztonságot.

Október 22-23-án tehát Csíkszentsimonban nem csupán egy termékbemutató lesz, hanem felsorakoznak azon erdélyi cégek, akik részt kívánnak venni ebben a vállalkozási formában.

Érdemes felfigyelnünk erre a kezdeményezésre!

A program meghívója:

Kiegyenesített gerinccel

Petőfi erre a következtetésre jut a Pató Pál-féle magatartás kapcsán

…Bár apái nékie
Mindent oly bőven hagyának,
Soha sincsen semmije.
De ez nem az ő hibája;
Ő magyarnak születék,
S hazájában ősi jelszó:
“Ej, ráérünk arra még!”

Az ember hajlamos felmenteni magát a felelőssége alól ezzel a kibúvóval: „Ezt örököltem, nem tehetek semmit ellene.” Ám ha a Pató Pál-i tunya nemtörődömség örökletes, akkor apái nékie miből tudtak rá mindent oly bőven hagyni? Ez olyan csapdája a gondolkodásnak, mint amikor az LMBTQ-vitézek örökletesen meghatározott nemi viselkedésről szavalnak. Csak arra nem gondolnak, hogyha a különnemű egyedek ilyen okból nem vonzódnak egymáshoz, akkor hogy adható át (a meg nem születő utódoknak) maga a viselkedésforma?!

Emberként mindig van választásunk. Csak egyszerűbb és kényelmesebb sodródni az árral, mintsem cselekedni; és akár ellenséges vagy értetlen közegben is vállalni sajátmagunkat. Különösen azzal a sokunkba ivódott gerincpuhító négy évtizeddel a hátunk mögött. Megmutatkozik ez kicsi és nagy dolgokban egyaránt. A politikában abban, hogy külső mintát követünk-e, avagy kiállunk magunkért? A tudományban pedig, hogy elfogadunk-e becsontosodott előítéleteket, reánkerőltetett hamis világlátást – avagy kiállunk felismeréseink, értékeink mellett? Ám a hétköznapi életben is: beleillünk a fősodorba, avagy közösségi hagyományainkat megfelelően értékelve nem hagyjuk magunkat, mint egy kesztyűt kifordítani.

Vegyük egy egészen hétköznapi területét az emberi érintkezésnek: nyelvhasználatunkat. Nem a szókincsünket gazdagító tájnyelvre gondolok, sem a folyton alakuló rétegnyelvekre. Ha hagyjuk, ezek működnek a közegnek megfelelő módon. Viszont vegyük tekintetbe, hogy a köznyelv – a hírközlési eszközök révén milyen folyamatosan sulykoló – s tulajdonképpen egységesítő – hatású. Ezért vállalom a szélsőségesség címkéjét, amikor kimondom: aki mikrofont kap a szája elé, vagy lencsevégre nyilatkozik, tudjon magyarul. Igaz, óriási a kihívás. Zuhanó gyorsulással élő világunkban szavak, szerkezetek, hangsúlyok dallamainak sokasága omlik ránk a nagyvilágból. Ennyinek nem is lehet ellenállni. De nem is ellenállni kell, hanem rostálni, alakítani, anyanyelvünkhöz édesíteni.

A legföbb dolog tehát, hogy lehetőleg minden közszereplő tanuljon meg érthetően beszélni. Hagyja meg a szókezdő hangsúlyt és ne vegye át idegen nyelvek dallamát. A hosszú magánhangzót többen szeretik hangsúlyozni, s ha ez divatossá válik, így lesz a hírolvasó száján a kormányból „kórmány”. Írott szöveg olvastakor a vessző előtt fel kell emelni a hangot, de nem eshet oda a hangsúly! Gyakori hiba a hadaró beszéd, a lepusztult szókincs. A raccsolás pedig ha nem beszédhiba, akkor modorosság.

Külön lehetne foglalkozni az elektronikus stílus térnyerésével; így alakul ki az a rossz szokás, hogy már gyermekeink is elhagyják az írásjeleket, mindent kis kezdőbetűvel írnak, feledik az ékezeteket.(Pedig legalább az értelemzavaró hiányokat érdemes volna elkerülni („fokabel-főkábel”). A zavart csak növeli a keltezési sorrendnek és a vezetéknév helyének megbomlása.

A magyar beszéd általában követi az írásképet, de nem mindig: lásd a hasonulás jelenségét. Legtöbbünknek ez magától értetődik. Kádár János idegenszerűségét csak fokozta, hogy a toldalékokat nem tudta döccenőmentessé tenni: út-ján (mondta, amit minden magyar így ejtene: úttyán). Ezzel szemben azt viszont hagyni kéne, hogy a magyar nyelv megdolgozza az idegen hangokat. Németes bakafántosságot érzek abban, ahogy ragaszkodunk a magyarban nem levő „ch” hanghoz pl. a „technika” szóban. A művelt ember ezt nálunk nem mondhatja „k”-val. Vonzó példa ebben az angolok eljárása, ők bizony k-val mondják; és általában gátlástalanul alakítják az átvett szavakat. Így a francia „imázs” szót nekik egyszerűbb „imidzs”-nek ejteni – s így is tesznek. Mi pedig nyelvtörő módon ragaszkodunk például az „influenza” szóhoz; ez az angoloknak is töri a nyelvét, így maradt belőle „flu”. Vagy ott van a „higiéné” szóbokra – hangalakja merénylet a magyar nyelvérzék ellen. A szolgai átvétel igyekezete elárulja azt a lelki torzulást, amely elfogadja, hogy Európa másodrendű népeihez tartozunk, s annál civilizáltabbaknak tűnünk magunk előtt, mennél jobban hasonulunk ahhoz a nyelvhasználathoz, amelyről úgy gondoljuk, hogy a „művelt világé”. Mennyivel választékosabb „problémáról” beszélni, mintsem „gubancról”; gratulálni, mint üdvözölni! És persze a fogalmi zavar is felbukkan az idegen szavak használatakor: a szolid-nak semmi köze a mögé értett szelidhez (hanem: szilárd), a virulens (nem viruló, hanem: mérgező, fertőző), az akut (nem: súlyos, hanem heveny, azonnali). Ha én is félreértem, akkor azt mondom: „Akútból vizet vettem.”

Megpróbáltam rendszerezni a szóhasználat zavarait:

teljesen fölösleges idegen szavak: delegáció, petíció,koordináció,szegregáció, tolerancia, pedagógus, eszkalálódás, proaktív – szinte naponta bővül ezek sora;

-nyelvtörők: elsősorban azok kerülendők, amelyek a magyar nyelv szabályait sértik, avagy a magyar fülnek riasztóak (mint a már említett higiéné, influenza, de akár a kleptokrácia, oligarchia). A nagy nyelvek ilyenkor egyszerűen saját hangrendjükhöz alakítják a szót. Azután vannak az

értelemzavaróak. Ezek a magyar nyelv logikáját sértik: pl. tisztogatás (kiirtás értelmében), likvidálás (megsemmisítés helyett), de megtesszük magyar szavakkal is, pl. meleg (már nem tudni, hogy mit jelent a „meleg szeretettel”). Vannak, amelyek ismételten átvételre kerültek, s ettől lettek kétértelműek : médium (a szellemekkel kapcsolatba lépő személy és hírátviteli eszköz), link (megbízhatatlan személy és kapcsolat). Nem foglalkozom itt a játékos nyelvrontással: király (melléknévként).

A már elterjedt fölösleges névelőhasználat: pl. „a Pisti” tulajdonképpen sértő is, mert a személyt tárggyá fokozza le.

Persze az idegen szavaknak lehet olyan szerepük, hogy egyértelműsítenek:  a lájkol azt jelenti, hogy kedvel. De a magyar szó ez esetben általánosabb értelmű, nemcsak a gépi visszajelzésre vonatkozik. Ám ilyenkor is a hangtanunk, szóképzésünk szabályai szerint kéne eljárnunk, pl. ez esetben: pl. „tetszikel”, vagy éppen „teccikel”(a nefelejcs mintájára).

A vissza-latinizáló finomkodás jelenik meg akkor, amikor az orvosi szaknyelvből átvett „fizikális vizsgálat” (közvetlen testi vizsgálat) kifejezés alapján mára a fizikális kiszorította minden területen a magyarosan továbbképzett „fizikai” szót.

A köznyelvtől való hivatali elidegenedés alkotja meg az olyan kifejezést, hogy „javult a lakosság egészségÜGYi  állapota” vagy a „menekültÜGYi kérelem”. Az „ügyi” itt gügye. (Itt és a továbbiakban a nagy tömegtájékoztatási eszközökön megjelent vagy elhangzott szövegrészeket hozom példának.) Virító darabja a hivatali nyelvtorzulásnak: „a területet belvízzel sújtott káresemény érte”. Sokszor a tükörfordítás vet bukfencet a magyar elmében, pl. amikor „összefüggés”-t mondunk kapcsolat helyett, vagy az outlooking-ból lett kinézet-tel jól kinézünk (honnan? hová?). A tükörfordítás ellentéte, amikor felejtjük az idegen szó eredeti értelmét: „likvidálták Oleg Anascsenkót”– vajon cseppfolyósították hogy likviddé, folyékonnyá vált?

A gondolkodásra még erősebben hat az eddigieknél a nyelvtan kerékbetörése. Ilyen a birtokos ragozás  elrontása: pl. „járják a maguk útjukat” (helyesen: útját), „a polgármestereknek erről beszélnie kell” (helyesen: beszélniük), „felelőssége van ezeknek az embereknek” (helyesen: felelősségük); s míg „a tisztviselők dolga” rendben van, az a mondatkezdés, hogy „A köztisztviselőknek az a dolga…” itt a „dolguk” alakot kívánná meg.

Mára már rögzült a bírni ige fölös, indogermán szellemű használata van neki értelemben (teljesen elterjedt a „tulajdonsággal bír” a „tulajdonságú”, „tulajdonsága van” helyett.

Ugyanígy a kell, hogy –szerkezet. Így pl. „El kell, hogy engedj, hozzád túl bolond vagyok” – éneklik a rádióban, ahelyett, hogy: „el kell engedned”.

Az érdek szóból alakul az érdekel ige. Az eredeti használata: engem érdekel ez. Mára azonban legyűrte az angolszász (üzleties) használat: abban vagyunk érdekeltek (az „interested in” hatására). Ahogyan azt, hogy „messze nem az ő érdeke” inkább úgy fejezném ki, hogy „egyáltalán nem”.

A gondolkodás még súlyosabb zavarát jelzi azonban a „bükkfanyelv”. Mint pl. egy időjárás-jelentésben: „ciklonális hatások dominálnak”. Egy lakáshirdetésben láttam: „jóárasított társasházi” lakást kívánnak eladni. A Szulejmán tévéfilmben pedig azt mondják a szultánnak, hogy a hírnök „bebocsátásodat kéri”, ahelyett, hogy  a hírnök bebocsátását kéri (színed elé). Ebből a sorozatból terjedhetett el, hogy belépéskor a fogadó fél azt kiáltja „Lehet”, ahelyett, hogy „szabad” – s azóta minden szabad lehet-té kezd válni. A legpompásabb példány azonban a tévéből az a közlés, hogy a kórházban „a legtöbb sérültet ficamokkal látták el.”

A magyar nyelv egyik jellegzetessége a párok, többes jelenségek egységként kezelése: szemem, fülem, hajam. Angolul a nadrág vagy az olló többesszámban használatos; a magyarban a két nadrágszár külön-külön nem egység, csak része az egésznek; ugyanígy az olló vágóélei önmagunkban nem ollók (legfeljebb késnek használhatóak). Ezért zavar, ha a napilapomban ilyent olvasok: „Követendő példaként hivatkozik a magyar gyakorlatOKra a cigányság integrációjával foglalkozó Európa Tanács-határozat.”– magyar csuklógyakorlatok?… (egyes szám kell ide!)

Mindenképpen gondolkodási zavar jele az értelmetlen közlés, mely különösen tagadó tartalmaknál tenyészik. Pl.: „új illetékek szűnnek meg”. Még úgy sem jó, hogy „újabb”. Helyesen: „További illetékek szűnnek meg.” Vagy: „…egyre inkább nem tehetik ezt.”= vagyis: egyre kevésbé tehetik… A hibás szórend is ilyesmire utal: „A tegnapi ellenzéki pártok kezdeményezése…” (helyesen a sorrend így értelmes: 1,3,4,2,5).

Rohamosan terjed a mellékmondat kötőszavának rossz megválasztása „A vállalatok azok, AKIK meg tudják mondani” hogy milyen tudásra van szükségük. A „hajó, aki nem alkalmas” ,„cégek, akik idetartoznak”. Dehát ezek az alanyok nem személyek!

Szemléleti zavarra utal az időben, ha ilyent mondunk: „5 óra magasságában”. S térben, amikor az egyszerű kicsi és nagy helyett alacsony és magas bérről beszélünk. Van Kisbér helységnevünk, de Alacsonybér nincs.

Az meg a figyelmetlenségből adódó pongyolaság, ha ahelyett, hogy „nem akarlak feltartani” azt mondjuk: „nem akarlak fenntartani”. Az idejekorán pedig nem azt jelenti, hogy idejében, hanem: jóelőre.

A szellemi üresjáratra kiugró példa az egyik európai jelszó gépies fordítása: Több Európát!

Többet? Elég nekem egy is. Inkább: nagyobbat, jobbat, erősebbet. Esetleg: több európaiságot.

Hogy megmaradjon szellemében is épen a nyelvünk – Európában…

 

Kelemen András