Amikor papok árulják el a keresztény Európát

2018.10.07. – Köntös László

https://reposzt.hu/blog/kontos-laszlo/2018-10-07/amikor-papok-aruljak-el-kereszteny-europat

Wolfgang Weissbach, a templom korábbi evangélikus lelkésze a lapnak azt mondja: „A muszlimok megmentették a templom épületét”, és hozzáteszi: „az imádság háza maradt”, ő pedig örül ennek. „Hála Istennek ez tovább folytatódik.”

Mecset lett egy hamburgi templomból – Mandiner

Történt, hogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung riportban számolt be arról, hogy Hamburg Horn nevű részén egy evangélikus templomot mecsetté alakítottak át. A hírt a Mandiner átvette, s aztán ugyancsak a Mandineren Üres templomból teli mecset: ez az élet rendje címmel Szalma György kitűnő írásban reflektált rá. Az átalakítási kezdeményezésről a FAZ 2016-ban beszámoltFrank Bergrande írását az evangelikus.hu közölte – kommentár nélkül. Az akkori cikkre reagáltam is az Iszlamizáció kísértete c. posztomban. Ott még arról volt szó, hogy a mecsetté alakítás kezdeményezése élénk tiltakozást váltott ki. Ez a FAZ – cikk viszont már sikertörténetről ír. A riportot készítő újságíró, Matthias Wyssuwa, arra volt kíváncsi, hogy vajon a mecsetté átalakított templom volt lelkipásztora miként éli meg a történetet. No és itt jön a döbbenet. A pap, Wolfgang Weissbach örül annak– ahogyan a Mandiner-szemlében olvashatjuk –, hogy a „Muszlimok megmentették a templom épületét”, és hogy az az „imádság háza maradt”„Hála Istennek ez tovább folytatódik.”  Nincs félreértés, nincs félrefordítás. Wolfgang Weissbach, a keresztény lelkipásztor örül annak, hogy a templomából mecset lett. No, ez itt a vég.

Nyilván nem pécéztem volna ki ezt a történetet, ha valami egyedi esetről lenne itt szó. Minden szakmában, hivatásban lehetnek megvezetett, agymosott, tudatmódosított emberek, még a papok, lelkipásztorok között is. Nem is szeretném ezt a történetet sem valamiféle „evangélikus történetre” kihegyezni. Mert nem is erről van itt szó. Sajnos, itt arról az ismert jelenségről van szó, amikor felekezettől függetlenül papok, lelkipásztorok, egyházi vezetők, egyházi szervezetek valami egészen abszurd és feje tetejére állított erkölcsiség nevében saját kereszténységüket, teológiai meggyőződésüket, hitüket adják fel és árulják el egy másik hit kedvéért, behódolva a „nyitott társadalom”, a „multikultúra” uralkodó eszméjének.

A FAZ.- riportban van egy mondat, amely mindent elárul. Íme: „Es hätte eine Geschichte werden können der Entfremdung, der Irritationen und Verletzungen. Doch danach sieht es nicht aus. Stattdessen scheint es eine Geschichte der Annäherung zu werden.”  (Lehetett volna az elidegenedés, az izgatások és a sérülések története. De mégsem úgy néz ki. Ehelyett úgy tűnik, a közeledés története lett.)

No, köszönjük szépen. Szóval az iszlám és a kereszténység közeledése egymáshoz úgy valósul meg, ha a kereszténység lemond saját templomairól és átadja az iszlámnak. S mindezt még papi segédlettel is, csakhogy a társadalmi béke meglegyen. Magyarán, ha kicsit élesen akarok fogalmazni, itt az a döbbenetes dolog történik, hogy a multikultúra igencsak ambiciózus erői még a kereszténységet is fel akarják használni a muszlim térhódítás békés levezénylésére. Mint ahogyan a FAZ – írás leadjében olvashatjuk: „In Hamburg wird eine ehemalige evangelische Kirche zur Moschee umgebaut – und diesmal gibt es keinen Protest. Der Erfolg des Umbaus ist vor allem auf einen Menschen zurückzuführen.” (Hamburgban egy valamikori evangélikus templomot mecsetté alakítanak át – és ezúttal nincs tiltakozás. Az átalakítás sikere mindenekelőtt egy embernek köszönhető.) Nos, ez az egy ember, a gyülekezet volt papja.

Nem, semmiféle rosszindulatot nem feltételezek sem Wolfgang Weissbachban, sem a határtalan befogadást és a kulturálisan nyitott társadalom ideológiáját támogató egyházi vezetőkben, intézményekben, szervezetekben. Azt gondolom viszont, hogy a vallási és kulturális relativizmus ma uralkodó, liberálisnak nevezett eszméje oly mélységesen átjárta a kereszténység igen komoly és véleményformáló részét is, hogy már nem is veszik észre, hogy ami folyik, az már nem a keresztény szeretetparancs megvalósítása, hanem magának a kereszténységnek az elárulása és feladása. Ha ugyanis mindegy, hogy egy templom keresztény-e, avagy muszlim, akkor ugyan mi értelme még a kereszténységnek? Ha ugyanis mindegy, hogy egy keresztény templom megszűnik, s lesz belőle mecset, akkor ez nem a közeledés megvalósulása, hanem a keresztény igazságban való hit teljes összeroppanása. Maga a vég.

A történet pikantériája természetesen az, hogy miközben ma komoly politikai erők mozdulnak meg a kulturálisan keresztény Európa védelméért, addig keresztény oldalról is jelentkeznek nem is akármilyen erők, amelyek behódolnak a kulturális és vallási relativizmus eszméjének.

Természetesen ettől még a migrációt kiváltó humanitárus katasztrófa, és a bennefoglaltan megjelenő vallási konfliktus továbbra is egyetemes erkölcsi és kulturális kihívás marad.  De azt kétlem, hogy a keresztény válasz erre a keresztény Európa elárulása és feladása lenne, papi segédlettel.

 

Üres templomból teli mecset: ez az élet rendje

  1. október 4.
    http://mandiner.hu/cikk/20181004_szalma_gyorgy_templom_mecset

Írta: Szalma György

A muszlimok elfoglalják azokat a tereket, ahonnan az európaiak már kivonultak.

Immár egy hete annak, hogy a honi sajtó egy részét bejárt a hír: egy hamburgi evangélikus templomot mecsetté alakítottak át. Egy hét éppen elegendő, hogy a közvélemény nagy részének a világképe helyre rázódjon, hiszen olyan nagy baj nem történt. A hirtelen felháborodás is inkább lelki szükség volt, mint az eseményre adott őszinte reakció. Minden mehet tovább, a következő felháborodásadag érkezéséig.

A felháborodás nem lepett meg, mert arra éppúgy igénye van az embereknek, mint az örömre, izgalomra vagy bármely másik érzésre, időnként kell és kész. Az okozott számomra meglepetést, hogy bárki még fel tud egy ilyen tartalmú híren háborodni.

Egy elhagyott evangélikus templomot vettek birtokba a muszlim közösség tagjai, mecsetté alakítottak át. Ez a legtermészetesebb dolog, ami ma Európában történhet.

A muszlimok elfoglalják azokat a tereket, ahonnan az európaiak már kivonultak. A templomot újra megtöltik Istennel, az óvodákat és az iskolákat gyerekekkel. Ez az élet rendje, az erősebb teret nyer magának a gyengébb rovására.

Egy cseppet sem meglepő, hogy Nyugat-Európában ez megtörténhet. Ne feledjük el, ez ugyanaz a Nyugat-Európa, amely a kontinens keresztény gyökereire való utalást kiutasította az alapokmányából. Ez az a közösség, amelynek kereszténydemokrata pártjai hajlandók voltak ezt illetően alkudozásba bocsátkozni a tradicionális értékek ellenségeivel. Az európai identitás legfontosabb pillérének lebontásáért végzett munka most kezd látható eredményt mutatni: az üresen kongó templomokat belakják az idegenek.

Számtalan helyen bontanak le templomokat Európa-szerte vagy alakítanak át profán célok kiszolgálására. Hogy ezúttal egy muszlim közösség vette birtokba, az semmivel sem rosszabb, mint amikor a földdel teszik egyenlővé vagy kocsmává alakítják ezeket az épületeket. Minden esetben a keresztény Európa egy darabkája pusztul el.

Egy hét elég, hogy túllépjünk a templom mizérián, ahogy a katolikus francia rendőr hősi halála is már régen feledésbe merült.

A kereszténységgel ellenséges politikai erők napjainkban úgy érezhetik, hogy Európa jól halad a vallásos béklyótól való megszabadulás útján. Reményeik azonban hiábavalók lesznek, Európa teljes laicizálódása sosem történik meg, csupán az Evangélium helyett a Korán szúrái döntik el a jövőben, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Mohamed követőiben pedig nem jönnek zavarba azt a kérdést illetően, hogy a világi törvények vagy a vallási parancsok élveznek-e elsőbbséget.

Igazából nem is az európai kereszténység miatt fáj a fejem. Az sosem fog megszűnni, küldetése van. A Jézus nevű azt mondta egyszer: „Isten hatalma van arra, hogy ezekből a kövekből fiakat támasszon Ábrahámnak”. Ha Istennek kellenek keresztények Európában, akkor csinál magának arabokból, kínaiakból vagy kövekből.

A jövő tekintetében arra vagyok pusztán kíváncsi, hogy mi fog történni akkor, amikor az új honfoglalás odáig jut, hogy a bevándorlók nem csak az üresen hagyott templomokat akarják birtokba venni, hanem arra is igényt tartanak, amit az őshonos nemzetek még be tud lakni. Mi lesz, ha azt is megkívánják, amit az elpuhult európaiak nem szeretnének átadni? Mi lesz, ha a kényelmüket, a jólétüket veszélyeztetik? Hogyan kíván majd  Európa az egyre növekvő étvágynak ellenállni?

 

 

 

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!


Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!