A véleményt formáló publicisztikák tengerében írásom csak egy csepp jelentőségével bírhat
Az vezet, hogy ez az egy csepp is még sok ember szemét felnyithatja akkor, amikor a magyarországi országgyűlési választásokon jövőnk sorskérdéseiről felelősséggel kell döntenünk. Soha nem volt még ennyire fontos, hogy komolyan vegyük Petőfi Sándor szavait, amelyek Magyarország szabadságáért hívták csatába polgárainkat. Igen, most is „talpra magyar”. Április 3-án a voksok csatájába megyünk, a tét hazánk függetlensége és az anyaföldjükön élő magyar emberek szabadságának megvédése. Isten áldása, hogy mi még békés, demokratikus körülmények között, közvetlen gyakorolhatjuk a népfelség elvét, szabadon dönthetünk. A háború azonban határainknál leselkedik.
Nagyhatalmi erők, ukránok, oroszok és a magyar nemzetiség hátán, fegyverekkel osztják nézeteiket. Birodalmi nagyravágyás küldi előre a pénzmágnásokkal megerősített, megélhetési politikusokat. A háborús helyzet újszerű folyamatokat indított. Fontossá vált a nemzetek közösségi erejének szétverése, gyengítése.
A gonosz erők a nyílt társadalom ideológiájának követésére biztatnak a jobb élet reményét sugallva, cserébe azt kérik, hogy az emberek lépjenek ki vallási, társadalmi és gazdasági életformájukból, és ha ezt megteszik, élvezhetik egy újonnan létrejövő birodalom „gondoskodását”. Szemünk előtt zajlik a nyugati világ alkonya, amit nem más fog követni, mint a birodalmi rendszerek kora. Ez egyelőre még többszereplős hatalmaskodást jelent. Az Egyesült Államok, Oroszország, Kína külön-külön készül egymást kóstolgatva a világbirodalom egyetlen uralkodói szerepére.
A világtörténelem alapján úgy tűnik, hogy sosem lesz békesség. Sokan hisznek a békés emberek szövetségében, őróluk azt mondják, hogy túlzottan optimisták. A mesék világában élnek. Mi magyarok mindig optimisták voltunk, napjainkban is példát kívánunk szolgáltatni arra, hogy nem csak álom a világ békessége. Úgy gondoljuk, hogy szövetségeseinkkel együtt, a sok szenvedést megélt öreg Európának békét kell sugároznia a föld kontinensei felé. A nagyhatalmakat a népfelség elve alapján belülről kell a közjóra bírni, és az ideológiai háborúk helyett a világgazdaság optimális együttműködésére ösztönözni.
Ez az egyetlen út a népeket szolgáló megoldásra. Ha béke van, a Földön élő emberek jobblétére lehet koncentrálni. Első lépésként el kell fogadni, hogy minden ember tartósan maradjon a szülőföldjén. Szomszédjaival ápoljon jó kapcsolatokat. Az észszerűen alkalmazott külső szolidaritás segítheti a szegényebb országok felzárkóztatását. Az egymásra utaltság háborúk nélkül, a gazdasági érdekek mentén folyamatosan bővítheti a nemzetek szövetségét. Ez az elképzelés remélhetőleg nem a mesék és álmok világa, igaz, a jó emberek összefogására van szükség.
A földre visszahuppanva magyarságunk megőrzése és gyermekeink, unokáink jövője nagymértékben függ az április 3-i választások eredményétől. Népi bölcsességgel kell eljárnunk, nemzettudattal kiegészítve, hogy objektív módon tudjuk elemezni a választásokon induló pártok megbízhatóságát. Teljesítményeiket össze kell mérnünk, hogy megkülönböztethessük a valóságot a valótlan ígéretektől.
Én úgy gondolom, hogy hazám sorsa és életem alakulása elválaszthatatlan, mint a normalitásban érdekeltek sokaságáé. Több mint negyven évig a kommunista rendszer kenyerét ettem, elzárva az akkor még ígéretesnek mondott nyugati világtól. Előttünk volt az átjárhatatlan vasfüggöny, az úgynevezett népi demokráciában magyar testvéreimmel a szovjet totális diktatúra ketreceinek lakói voltunk. Az 1956-os szabadságharcunkat vérbe fojtotta a szovjet hadsereg és az agresszorokkal szövetkező, sorainkból kikerülő árulók.
Több mint kétszázezer fiatal menekült el a kádári megtorlás elől, köztük az akkor húszéves testvérem is, aki messze földön lelt örök nyugovóra. Az ÁVH-sok kínzásai mellett az úgynevezett népbíróságok ártatlan embereket küldtek halálba. A magyarok kénytelenek voltak sorsukba beletörődni. Az elnyomó rendszer vérszomja később csökkent, s ajándékként szolgáltatta a gulyásszocializmust. Választásunk nem volt, míg 1989–90 elhozta a Szovjetunió szétesése következtében a szabadságunkat. Fiataljaink sokat kockáztatva, Orbán Viktort példaképnek tekintve kimondták, hogy „ruszkik haza”.
A szabad Magyarország harminckét éves története, baloldali és jobboldali kormányainak tettei világosan megmutatják, hogy most, 2022-ben melyik irányt válasszuk.
Első szabad kormányunkat négy év után felváltotta a Kádár-rendszerben a szovjeturalmat kiszolgáló, kommunista utódok új erőre kapott, baloldalinak mondott csapata. Majd ezt követően a választók, látva, hogy a kommunista múlt visszaköszönt, lehetőséget adtak a Fidesz–KDNP kormányzására. A fiatalokból álló, nemzeti alapokon munkálkodó kormány azonban eredményei és sikerei ellenére nem tudta megakadályozni, hogy ismét visszatérjenek a kommunista múlt kiszolgálói és leszármazottjai.
Hamarosan rá kellett döbbenni, hogy 2002 és 2010 között az MSZP és az SZDSZ szövetsége ismét Oroszország keblére borult. A posztkommunista kormányzás a saját gazdagodása érdekében rablóprivatizációval, a nyugatiak nagy örömére, kiárusította a hazát, és kiürítette a nemzeti kincstárat. A Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormányok a legsötétebb bolsevik és kommunista gyakorlatot követve a korrupciós ügyletek százaival nyolc év alatt hazánkat a csőd szélére juttatták.
Választópolgáraink felébredtek, és 2010-ben olyan pártra szavaztak, amely a keresztény nemzeti konzervatív értékek megőrzője lett, és a nehéz, csődközeli éveket hozzáértő, hiteles szakértelemmel orvosolta. Aztán 2022-re kialakította a versenyképes gazdaságot, megteremtette a társadalom többségének jólétét, politikai tényezővé vált az Európai Unió rendszerében.
Most, 2022-ben az országgyűlési választásokon olyan kormányra kell szavaznunk, amely döntései előtt megkérdezte saját népét, és a nemzeti együttműködés rendszerével széles körben jobbá tette az emberek életét. Minden magyar embernek adva van a munkalehetőség, családjaink soha nem látott és hosszan fenntartható támogatással biztos jövőt teremthetnek az egyre több születendő magyar gyermek számára, nyugdíjasaink életük végéig érezhetik a kormány gondoskodását, gazdaságunk versenyképessége növekszik, eredményeink egyre több mintát szolgáltatnak Európának.
A hazáért érzett felelősségem tudatában, honfitársaim, kérlek benneteket, hogy a választásokon a népfelség erejével tisztítsuk meg az Országgyűlés szent házát a rossz szellemektől. A döntés a szavazólapokon történik, amelyek csak négyévenként vannak a kezünkben.
Most pótolhatjuk, amit elmulasztottunk, és ami harminckét éve gátolja a politikai megbékélést. Ez nem jelent mást, mint a külföldről is támogatott, a hazát kiárusító ellenzéki oldal eltávolítását. A gyökereit vesztett, hatalommániás, tehetségtelen, hazug társulat kirudalását. Ők azok, akik 2018 után, a rájuk szavazókat egójuk és egyéni érdekük alapján félrevezették és identitásukat a szemétre dobták. „Csodát alkottak”, egyedülálló módon tudják képviselni együtt a kommunizmust és a fasizmust.
Elég volt az agymosásból! Szavazzunk a nagymosásra!
Előre az újabb kétharmados győzelemért!
(A szerző a CÖKA kuratóriumának elnöke)
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20220325-agymosas-helyett-nagymosas
