A vélemények megoszlanak

Tisztelt Vezetőség!

Őry László úr írása jól tükrözi az európai politika végletes megosztottságát, mely most éppen a bevándorlás kérdésköre kapcsán is megnyilvánul.
Kezdjük azonban távlatosabban. Nyilvánvaló ugyanis az a tény, hogy a világot egy láthatatlan pénzügyi háttérhatalom irányítja és aligha történhet olyan nagyobb szabású esemény, mely e hatalom tudtán és szándékán kívül állna elő. E hatalom egyik tanácskozó és talán végrehajtó szerveződése az un. Bilderberg csoport, mely két hónapja tartotta találkozóját a nyugati világ legbefolyásosabb személyiségeinek részvételével. Jóllehet az ilyen összejövetelek titkosak, a megvitatandó témák sem ismeretesek, viszont eléggé logikus feltételezni, hogy céljait tekintve a további profit- és hatalomnövelés módozatairól eshetett szó és elképzelhetetlen, hogy a migráció ügye ne került volna napirendre. Igaz ugyan, hogy a bevándorlás Európába már sok éve folyamatos, de az utóbbi hónapokban olyan tömeges méretűvé vált, hogy az nem lehet véletlen.
Egyfelől: Afrika és Ázsia minden tájáról több százezer ember elvándorlásának, szállításának feladata professzionális propagandát és szervezést igényel, ilyesmire csak nagy intézmények képesek. Másfelől: nyilvánvaló, hogy ekkora embertömeg akár ideiglenes befogadása is óriási anyagi, szociális, egészségügyi, biztonságpolitikai megterhelést jelent minden európai állam számára. Ha tehát Európa destabilizálása a cél, akkor nincs jobb módszer, mint magukat menekültnek mondó fegyvertelen emberek millióit bejuttatni az EU-ba. Ezzel tönkretehetők az egyes államok, a későbbiekben felszámolható a nemzetállamok rendszere és bevezethető a „világkormány” intézménye, mellyel a demokrácia látszata is eltűnhet.
Ha mindez nem a háttérhatalom céljait szolgálná, azzal ellentétes lenne, akkor elképzelhetetlen, hogy ne lépett volna már fel valamilyen módon, mint ahogyan azt számtalan esetben megtette a világ számos pontján, különböző időszakokban. A neoliberális ideológiát hirdető hazai és európai pártok mindenkor a háttérhatalom érdekeinek kiszolgálói voltak, tehát az a körülmény, hogy e pártok támogatják a bevándorlást, fontos bizonyítéka az Európa felszámolására irányuló törekvésnek.
Árulkodó a hallgatás neoliberális oldalon a befogadandók számát illetően összességében és országonként, figyelembe véve, hogy köztudomásúlag milliók indulnának meg a következő években is. Hasonlóképp nincs deklarált tervük arra nézve, hogy milyen pénzekből mennyit kellene költeni a migránsok eltartására és hosszabb távon mit lehet velük kezdeni. (Sajnálatos, hogy ezeket a kérdéseket nemzeti elkötelezettségű politikusok, civil szervezetek vagy legalább újságírók, riporterek nem teszik fel neoliberális „megmondó embereknek”, sem itthon, sem máshol.
A menekültkérdésről különböző nemzetközi és európai jogszabályok rendelkeznek, ám ezeket nem sokmilliós tömegek vándorlására dolgozták ki. A háttérhatalom éppen ezt a jogi hiátust használja ki Európa elárasztására. A nemzetközi jogszabályok módosítása hosszas folyamat és mert minden fontos pozícióban a háttérhatalom emberei ülnek, bármely ésszerű és Európát védő tervezet megbukhat. Csak az egyes országok összefogása és kemény fellépése adhat reményt a bajok elhárítására.

Tisztelettel
V.A.

_________________________________________________

CÖF-ösök!
Még egy ilyen, gyomorforgatóan seggnyaló társaságot, akik közpénzből és „Fidesz közeli” vállalkozók alamizsnáiból élnek, nem láttam. Hogy van pofájuk Európa legutálatosabb politikusnak csúfolt gengszterének a kegyeit keresni, kéréseit teljesíteni? Van-e maguknak gerincük?
M.J.

________________________________________________

Tisztelt Csizmadia László!
Közleményükkel teljes mértékben egyetértek. Engem is felháborított Sólyom László legújabb manővere. Ki ő, hogy szembe mer cselekedni a mi Kormányunk intézkedése ellen. Ő, aki annak idején nagyon sok rosszat tett hazánk ellen. Megakadályozta a Zétényiék féle rendszer váltást, gyáván visszafordult a Dunai hídon a Szlovák határ előtt.
Ezenkívül több olyan intézkedése
volt, amivel nem értettem egyet. Jól jegyezte meg az egyik hozzászóló, hogy sértett hiúsága diktálja több azóta elkövetett lépését. Pedig így visszanézve, teljesen egyértelmű, hogy elég volt belőle épp úgy mint Göncz elvtársból is. (Ne hivatkozzék senki G.Á. börtön életére, lehetne arról is beszélni!) Egyszóval nagyon jól látta a Kormányunk, hogy nem volt méltó erre a magas tisztségre.
Hagyják végre ezek a levitézlett személyek a mi Kormányunkat, hogy tegyék azt, amit ők jónak látnak.
Önöket is arra kérem, tegyék azt, amit a magyarság érdekében jónak tartanak!
HAJRÁ MAGYAROK! Sz.D.

________________________________________________

Tisztelt CÖF !

nem kellene szeptemberben egy nagy demonstraciot szervezni az EU bevandorlas
politikaja (nem politikaja) ellen???

Azt hiszem sokan lennenk .

Az a hozzaallas amit a ny. europai orszagok hivatalos politikaja
elfogad az belathato idön belül az europai kultura teljes megsemmisiteset jelenti.

Üdvözlettel:
S.K.

_______________________________________________

Antimagyar és hígmagyar (vadlib, ballib) fészbukos színtereken érdemes terjeszteni!

Pl: -Egymillióan a sajtószabadságért
-Egymillióan a kormány ellen
-Orbán lapjáról kitiltottak
stb.

Civil Hàlózat

 

 

 

 

FB_IMG_1439643409444

Szerző
CÖKA

“A vélemények megoszlanak” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Tisztelt CÖF!
    Ez a migrációs stratégia valóban nagyon ügyesen ki lett találva azok részéről(csak egyszerűen Bilderberg csapatnak hívjuk)akik még nagyobb hatalomhoz,és még több pénzhez akarnak jutni.Nekik nem számít semmi ezen az úton,(emberi szenvedés,nyomor,terrorizmus,halál)A pénz a fegyverkereskedelemben,drogban,s újabban embercsempészetben áll.Utóbbi közvetve,országok tönkretételén keresztül.
    A mi liberálisaink is most adják a szerencsétlen földönfutókkal való együttérzésüket,gyomorforgató álhumanizmusuk felháborít,mert amikor az országot kormányozták,nem az emberbaráti oldalukról ismertük meg őket.A Globex,Baumag,Salamon kincstára,Hajdu-Bét történetek során pökhendi gőggel léptek át a szerencsétlen károsultak kiszolgáltatott helyzetén.Nemhogy kártalanítás nem történt,inkább elhallgatás,nevetséges magyarázkodás,máskor kioktatás.A vörösiszap-katasztrófa is a Gyurcsány-féle társaság lelkén szárad.Bár ezeknek nem hiszem,hogy volna lelkük!
    Kritizálni,sajnálkozni most roppant módon tudnak,de mindezt újból,csak hátsó szándékkal,alattomosan teszik.
    Hát ezért kell nekünk minden alkalmat megragadni,hogy mi is lépten-nyomon tájékoztassunk mindenkit,akivel kapcsolatba kerülünk.és nem lát tisztán.A tisztán látóknak meg szorosan együttműködni,és összefogni,hogy a nagy világhatalom hazai együttműködőiről lehulljon végre a lepel.
    Tisztelettel-K.I

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!