A magyar ifjak 1956-ban azt üzenték a világnak, hogy a szovjet birodalom által népünknek kiszabott rabság elviselhetetlen. Sajnálatos módon, az akkori Nyugat szóbeli biztatása mellett a baráti segítség elmaradt. Amerika hangja mellé nem társultak fegyverek, de Nyugat-Európa szabad országai is a pályán kívüli szektorban foglalták el kényelmet nyújtó helyüket. A hidegháború folytatása kifizetődőbb volt, mint a kitudja milyen erős szovjet birodalommal bajuszt akasztani. Ennek ellenére a magyarok vérükkel áztatott honi utcákon írták a falakra „ruszkik haza”.
1989-ben ismét megtörtént, hogy egy 26 éves fiatalember 33 évvel forradalmunk leverése után nem kis merészséggel ismét kimondta, hogy „ruszkik haza”. Az utolsó szovjet katona 1991-ben elhagyta hazánkat. Saját magunk uraivá váltunk. Azóta is jogos a kérdésünk, hogy mi lett volna, ha például olyan segítséget kapunk Nyugatról, amiben most Ukrajna részesül. A múlton azonban túl kell lépni, még akkor is, hogyha a nyugati segítség hiányában 45 évig kellett elviselni a szovjetek birodalmi kizsákmányolását. Mellettünk szól azonban, bár közvetve, hogy a magyarok tették lehetővé a berlini fal lebontását, Németország egyesítését. Persze az is igaz, hogy mi még mindig hordozzuk Trianon ólommal teli hátizsákját. Nem volt választásunk, tudomásul vettük a nagyhatalmak igaztalan döntését. Viszont, amikor a nyugati világ baráti kezet nyújtott felénk, habozás nélkül elfogadtuk. Ma már az EU tagjaként a NATO szövetségeseként hiszünk az igaz barátság szellemében. Szuverenitásunk és nemzetfelfogásunk mélyen gyökerezik múltunkban.
Az 1989-ben az ellenséges környezetben megszólalt, jelenlegi miniszterelnökünk szavait, szívünkben-lelkünkben hűen őrizzük. Magyarország polgárainak nagy többsége 2010 óta felszabadultan élvezi szabad hazánk gyümölcseit. A népfelséget tisztelő legitim kormányzás követi a népfelség elvét. Ennek okán az amerikai-magyar barátságot negatívan nem érintheti a polgárok önálló döntése, a vezetők megválasztása kapcsán.
Diplomáciai ballépésként éljük meg, amikor ideológiai- és pártérdekű megnyilvánulásként, szövetségesünk plakáton figyelmeztet bennünket vérrel áztatott szavainkra „ruszkik haza”. Megnyugtatásként üzenjük, mi nem felejtünk. Úgy véljük a béke a népfelség elismerésének fundamentuma. Az igazi barátság mérője egymás helyzetének értékelése és tiszteletben tartása.
David Pressman úr is tudja, hogy az USA kormányának kezében az a kulcs, amely a háború ajtaját azonnal bezárhatja. A magyarországi belügyekbe beavatkozás pénzügyi támogatással, plakátozással nem elfogadható. Megvan annak a helye, amely a demokráciában a politikai pártok és képviselt ideológiáik hatalomszerzési igényeit kielégítheti. A döntés az egyes államok választóinak kezében van. Fogadjuk el közösen, hogy ez lehet személyes szabadságunk felfogásának iránya és népeink közötti barátság megőrzésének záloga.
Csizmadia László a CÖKA kuratóriumának elnöke