Végy két élő kecskebékát. Az egyiket helyezd egy fazék hideg vízbe, majd tedd fel a tűzhelyre, és lassan melegítsd. A másikat dobd egy fazék forró vízbe. Figyeld meg, hogy a hideg vízbe helyezett, lassan, forráspontig melegített béka marad a helyén, és elpusztul. A hirtelen forró vízbe dobott béka viszont kiugrik a fazékból és elmenekül.
A világ még nem tért magához egészen az USA választás folyamata és eredménye nyomán. Az USA neoliberális véleményhatalmát nemcsak az sokkolta, hogy egyáltalán Trump nyert. Azon, hogy politikustársak arra figyelmeztessék Donald Trumpot, hogy a brit miniszterelnököt, Theresa Mayt megfogdosni illetlen volna, már rég túl vagyunk. A 2016 őszi eseménysort tekintve viszont akadt még néhány megemészteni való.
Az USA nagy geopolitikai stratégája, a híres-hírhedt Zbigniew Brzezinski, nagy szakértelemmel vázolta fel, hogy miként tud az USA a bolygó egészének teljhatalmú ura lenni. Hogy nem szabad hagyni, hogy Európa és Oroszország összefogjon, és, hogy végképp megakadályozandó, hogy Kína, Oroszország és Irán szövetségre lépjenek egymással. A Szovjetunió széthullását követő szerencsés helyzetet kihasználva az USA viszonylag könnyen érvényesítheti hegemón helyzetét. Ennek egy alapfeltétele: hogy ne erőltesse nézeteit nagyon agresszívan más országokra.
Azt nehéz megmondani, hogy az USA a maga részéről gyakorolt-e önmérsékletet. Az azonban látható, hogy a világ jelentős része úgy érzi: nem tette.
Míg a migrációra adott rossz válasz eredményeként most erősen úgy látszik, hogy Európának – de legalábbis annak nyugati részének – befellegzett, az Európai Unió megosztottságát világosan felszínre hozta Donald Trump választási sikere. Eközben a keleti hármas szövetség létrejött, és egyre erősebb. A folyamatnak pedig mintha katalizátora volna Hillary Clinton bukása.
Elég egy gyors pillantás az alternatív média híreire. Az USA évek óta építi jelenlétét a Dél-Kínai tengeren, hogy Kínát katonailag és kereskedelmileg beszorítsa. Ennek során nagy energiát fektetett a közeli országok közti ellentétek felerősítéséért, illetve, a Csendes-óceáni térség szabadkereskedelmi egyezményét, a TPP-t is erre találta ki. Erre az idén megválasztott Fülöp-szigeteki elnök szóban felmondta az amerikaiakkal fennálló katonai együttműködésének nagy részét, Kínába utazott, levéve a területi vitát a napirendről, és jelentősen kiszélesítette a két ország közötti kereskedelmet. Vietnam, Trump megválasztását követően jelezte: nem is foglalkozik a szabadkereskedelmi egyezménnyel a továbbiakban. Dél-Koreában, amely szintén kulcsfontosságú az USA Ázsia-politikájához, hatalmas tömegek tüntetnek a korrupcióban érintetté vált USA-barát kormány ellen. Japán pedig legutóbb csak annyit mondott, rugalmasan kellene kezelni a Kuril szigetek kérdését – amely Japán és Oroszország között régóta fennálló területi vita tárgya. Az USÁ-tól eltávolodó országok nem egyszerűen a TPP-re mondanak nemet, hanem egyúttal igent mondanak a Kínával és Oroszországgal való gazdasági és egyéb együttműködésük erősítésére.
De nézzük Európát.
Bulgáriában és Moldovában oroszbarát politikus nyerte a választásokat. Görögországban, Obama európai búcsúkörútjának első állomásán akkora tüntetések voltak ellene, hogy a rendőrség vízágyúval oszlatta a tüntetőket. A katalánok újult erővel követelik függetlenségüket. Közeli lehetséges fordulópontokat azonban a december 5-ére, az euro zóna tagságról szóló olaszországi népszavazás és Ausztria december 4-ére halasztott elnökválasztása jelentenek.
A neoliberális oldalon az Obama-barát német kancellár asszony, Angela Merkel első kijelentésében az Oroszország elleni szankciók fenntartásának fontosságát hangsúlyozta. Akácsak az EU külügyére, Federica Mogherini. Sőt, november 18-án, Obama németországi mini EU-találkozóján is ez volt a közösen tett elköteleződés tárgya: a kiismerhetetlen Trump választási győzelmét követően a neoliberalizmus európai bástyái, Merkel asszony mellett Franciaország, Spanyolország, Olaszország és Nagy-Britannia vezetői megállapodtak az Oroszország elleni szankciós politika folytatásáról, az ukrán helyzetre hivatkozva. Érdekes színfolt a francia államfő: ő még augusztusban úgy fogalmazott, hogy ……. kell Trumptól,most pedig aggodalmát fejezte ki a klímaegyezmény folytatólagos betartását illetően… A brit kormány viszont Trump migráció ellenes politikai nézeteit igyekezett megszelídíteni.
Ám ezekben az elköteleződött EU országokon belül is az ellenzék eltérő politikát folytatna. A november 13-án tartott, Donald Trump megválasztásával foglalkozó informális EU csúcstalálkozó pedig azt engedte látnunk, hogy az EU megosztottsága az USÁ-hoz és Oroszországhoz fűződő viszony, illetve kapcsolódó kérdésekben már egészen a felszínre tört.
Nagyon feszíthette a világot a píszí, a neoliberális véleményhatalom ereje, a Birodalom érzéketlen lépegetése, hogy rövid idő alatt szövetségek ennyire átrendeződtek, és most, az amerikai választás hatására, szinte mindenki a neoliberális világrend mellett vagy ellen, de láthatóan és egyértelműen elfoglalta hite/érdeke szerinti helyét.
Most már azt volna jó tudni, hogy maga Trump és az őt körülvevő gépezet valójában hol áll. Ha az első jelekből olvasni próbálunk, az üzenet nem kecsegtető. A CIA vezetésére azt a Mike Pompeot nevezte ki Trump, aki az amerikai megfigyelés univerzális voltát kiszivárogtató Edward Snowdent korábbi nyilatkozata szerint kivégezné. Azt a Snowdent, akinek megkegyelmezéséért hiába léptek fel a távozó Obamánál civilek és független (se nem demokrata, se nem republikánus párti) politikusok. Amire tehát oda kell figyelnünk, hogy megértsük, mi zajlik világunkban: mi változik Trump megválasztásával a lakossági vélekedésen, a kezdeti közhangulaton, az eddig is polarizált társadalom még erőteljesebbé tett szétszakadása – és a fősodratú média lejáratódásán kívül?
A neoliberális világ Soros-hálózattal erősített rezsimje mellett és ellen egyaránt megnyilvánultak a világ geopolitikai berendezkedésében meghatározó szereplők. Pedig még két hét sem telt el Donald Trump megválasztása óta. Tisztán látszik, ki melyik térfélre állt. Ki győzködi Trumpot a neoliberalizmus felsőbbrendűségéről, az egypólusú világrend minden áron megtartandó voltáról, a transznacionális cégeknek kedvező berendezkedés nélkülözhetetlenségéről, ki pedig a többpólusú világrend, az USA izolációs politikája, és a globalizáció megfékezésének szükségességéről, a nemzetállamok megtartásáról.
Ilyen viharosan gyors megnyilvánulások, sőt, geopolitikai átrendeződés, vagy annak kockázata várhatóan válság üzemmódba hozzák az USÁ-t és általában a neoliberális erőket.
Veszélyes idők jönnek. A veszélyt magát pedig különösen az átalakulás gyorsaságában látom. Abban, hogy a béka leforrázva érzi magát.
