Magyar Hírlap
2016.03.22.
Tanárok és diákjaik a csengő hangjára figyelve tudják, hogy helyük ilyenkor az osztályteremben van. Innen kezdve elkezdődik a hivatásgyakorlás, a tudás átadása a diákoknak.
A tanárok és a diákok kölcsönös jelenléte az iskolában nemcsak törvény által meghatározott, hanem a közerkölcs és közérdek parancsa mellett nemzeti szokásjog.
A szülők, amikor elviszik, vagy elengedik gyermekeiket az iskolába, joggal bíznak abban, hogy a tanári hivatás képviselői megfelelő tudásszinttel és vigyázó szemmel teszik kötelezettségüket. A nemzeti tanterv szerint átadják az egyes tantárgyakra előírt anyagot, és felelős magatartással, legjobb tudásuk szerint kiegészítik azt, a gyerekek épülésére szolgáló ismeretekkel. Az oktatásról szóló szakmaiság útjáról letérni az iskolákban nem lehet.
Az oktatást érintő szakismeretek közvetítésére, bővítésére szolgálnak az állam által működtetett és az oktatás felügyeletét ellátó szervezetek. A felhalmozott tapasztalatok beépítése az oktatási rendszerbe – lehet az időszakos, jobb esetben folyamatos – szükségszerű követelmény.
Az oktatás, nevelés célja a tudásszint növelése, a nemzet szellemi értéktárának gazdagítása. A diákokra nem lehet pártérdekű ideológiákat ráerőszakolni, bűnös alamuszisággal pártkatonákat képezni. A nagykorúság elérése után érett tudattal a felnőtté vált gyerekek szabadon megválaszthatják politikai irányultságukat.
Az törvényszinten elfogadott oktatási rendszer (nemzeti tanterv) a mai kor diákjainak igyekszik olyan alaptudást biztosítani, amely a felnőtté válás után, a főiskolai vagy egyetemi tanulmányok során biztos alapot nyújt a szabadon választott ismeretek felsőfokú elsajátításához.
Téves az a nézet, amikor egy-egy tanár, mint például a Tanítanék Mozgalom újsütetű vezetője úgy véli, hogy nincs szükség kijelölt tantárgyakra, rá kell bízni a tanárokra, hogy az általuk jónak gondolt témákat dolgozzák fel és adják át diákjaiknak. A túlliberalizált elképzelés a megszerzett ismereteket egyenesen elvezetné a mérhetetlen összehasonlítás káoszába.
A szülőknek joguk van tudni, hogy gyermekeik fejébe ki és mit akar elültetni, hiszen a családi hagyományok folyatatásában ennek hangsúlyos, meghatározó szerepe van.
A magyar polgárok nagy többsége véli úgy, hogy az iskolát tekintsük a pártpolitikától mentes szentélyének, ahol a közerkölcsnek, közakaratnak és a közjónak megismerése, elsajátítása is szükséges.
Az oktatással összefüggő szakmai kérdések, valamint a tanárokkal kapcsolatos munkaügyi problémák nem keverhetők össze a kormányzati hatalom megszerzésére irányuló ellenzéki törekvésekkel. A tanárok szakszervezetei érdekvédelmi szervezetek, amelyek akár az utcán is kiállhatnak, ugyanúgy, mint más szakmák képviselői, helyzetük jobbítása érdekében, követelhetik munkakörülményeik javítását, és akár a béremelést is. Ezt azonban nem tehetnék félrevezető szakmai érvek hangoztatásával, a gyerekek és a szülők bevonásával. Élesen külön kell választani a munkajog tárgykörébe tartozó követeléseket az oktatás színvonalának jóhiszemű fejlesztésétől.
Az ország polgárai eddig is szolidaritást tanúsítottak és megbecsülésüket közvetítették az oktatásban résztvevők felé. Az új kormány regnálása óta 260 milliárd forint béremeléssel és a tanári életpálya bevezetésével ismerte el a tanárok és az oktatás primátusát. Elvárható az értelmiség kiemelt képviselőitől, hogy ismerjék a magyar közmondást, miszerint addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. Ezt a takarót úgy is nevezhetjük, mint az ország költségvetésének lehetőségeit. Jogosan szeretnének béremelést más szakmai csoportok is, a minimálbéren élők, a közmunkások és például az egészségügyben és az államigazgatásban dolgozók. Komoly feladat előtt állnak azok a szakszervezeti képviseletek, amelyek a multik világában próbálják a munkások jobblétét képviselni.
A mindenkori kormány felelőssége a társadalom egésze szempontjából mérhető. Ily módon figyelembe kell venni minden társadalmi csoport jogos érdekét. Ezen érdekek sorra kerülése csak lépésről lépésre várható.
Az ellenzéki pártok felelőtlenül bekiabálhatnak a nézőtérről, azonban arra is kellene gondolniuk, hogy miért kerültek jelenlegi helyzetükbe. A válasz egyszerű: a magyar választók többsége leküldte őket a pályáról, elvesztették, eljátszották a társadalom bizalmát. Miközben egy-egy, érdekeiért kiálló szakszervezet mögé állítanak pártérdekeket, nem lenne szabad elfeledni az elmúlt évek olyan pozitív kormányzati intézkedéseit, amelyek a tanárok béremelése mellett országos szinten egyaránt minden polgárnak előnyös helyzetet teremtettek.
Emeljünk ki néhányat:
A devizahitelek átváltása, a családi kedvezmények, európai szinten is kimagasló bővítése. A CSOK, NOK bevezetése, a gyermekétkeztetés ingyenes biztosítása a bölcsődések és óvodások 75%-ának, ami rövidesen kiterjeszthető lehet akár az általános iskolások irányába is.
A reálbérek több éve tartó emelkedése, az infláció alacsony szinten tartása, és a tervbe vett nullszaldós költségvetés mind-mind érintik az ország teljes lakosságát, ideértve a tanárokat is.
Gyurcsány és tanítványai elfelejtettek a magyar polgároktól 8 éves ország rontásuk után bocsánatot kérni. Álságos és átlátszó, hogy ők szólítják fel az eredményes polgári kormány miniszterelnökét és a köztársasági elnököt bocsánatkérésre.
Itt az ideje, hogy szemlesütve elcsendesedjenek, halkan mormolják: „Mea culpa, mea maxima culpa”.
Kicsengettek!
