Kiútkeresés

Magyar Hírlap
2016.02.19.

A liberális gazdaságpolitika világcsődjét ma már nem lehet cáfolni.

Az emberek rájöttek arra, hogy a fékevesztett kapitalizmus elvezetett a totális kizsákmányolás utolsó fázisáig. A pénz és a fegyverek uralma elviselhetetlenné vált, életünket egyre szűkebbre szabják, miközben ránk köszöntött a modern rabszolgatartás korszaka.

A teremtett embert születése pillanatától a pénzhatalom igyekszik szállítószalagra helyezni, és kénye kedve szerint kihasználni önös gazdagodása javára. Nevezhetjük ezt a gépesített és elektronizált erőszakrendszert az oligarchák által gyakorolt mammon uralmának, vagy a bankóriások parazita szövetkezésének. Céljuk a világhatalom megszerzése, többnyire jól körülírható, rejtőzködő kisebbség uralmának biztosítása.

Európa háborúba keveredett, nemzeteit és országhatárait nyílt támadás érte. Felbiztatott honfoglalók milliói gázolják le az európai keresztény civilizáció értékeit, mindazt, amit az államok és az attól különválasztott, de az európai polgárok érdekeit szolgáló egyházak közösen építettek.

A mesterségesen kreált arab tavasz élő alkotást hozott létre, a hazájukat elhagyó, jobb életre vágyó migránsok mobilizálásával. Ők azok, akik a befogadó országok homogén társadalmi berendezkedésére fittyet hányva az integrálódás helyett kialakítják a párhuzamos társadalmi rendszereket. Megkettőzik és megbontják az egységes nemzet-országközösségeket. Irányítóik érdekeit teljesítve elősegítik az „oszd meg és uralkodj” gyakorlatát. Az évezredes közösségben szocializálódott európai polgárok szembetalálják magukat a környezetükben eddig alig, vagy nem ismert identitásokkal.

Az ultraliberalizmus hívei a gender művek malomkövei közé szórják a nemek különbözőségét, a vallási izmusokat és a nemzeti sajátosságokat. A sokszínű közösségek szétporladnak, az iszlámmal keverve gyúrható masszává alakulnak.

A nemzeti parlamentek hatásköre kiürül, a polgároktól az irányítók és jogszabály alkotók messze kerülnek. A nem integrálható kultúrák gerjesztik a társadalmi ellentéteket, gyújtópontjai lesznek a polgárháborúk folyamatának, az őshonos polgárság erejét veszti.

A pénz urai így akadálytalanul befolyásolhatják a Föld népesedésének alakulását, megvalósíthatják korlátlan hatalmukat, földi istennek képzelhetik magukat. A nemzetek önállósága megszűnik, és elsüllyed a föderális-feudális rabszolgatartás intézményrendszerében. Az uralkodó hatalom tagjainak erősorrendjét tőketulajdonuk nagysága határozza meg. A demokrácia virtuálissá válik, a pártokat, intézményeket, politikusi arcokat kijelölt szerepre szerződtetik. Ők azok, akik maradéktalanul kiszolgálják a közvetlenül, általuk sem ismert kenyéradóikat. Gázsijuk paradicsomi életet biztosít kiváltságokkal.

A háttérben már készen áll a fegyverek és pénzhatalom ereje, amely a hamis messiás szerepét boldogan magára vállalja. Az általa kreált zűrzavar közepette Európa népeit közös akolba tereli és megoldásnak a föderalizmust ajánlja. A névleg még létező országok polgáraitól a valóságos kormányzás láthatatlan távolságba kerül.

A jövő Európája másolata lenne az USA berendezkedésének. Az ottani elnökválasztási cirkusz hűen tükrözi a lényeget: a lebutított emberek figyelmét a pénzoligarchák által küldött, celebbé avanzsált elnökjelöltek kötik le. Ezek az anyagi, erkölcsi rabláncon vezetett aspiránsok a félrevezetés show-műsoraiban, az adófizetők pénzén mutogatják szerény képességeiket. Az amerikai elnökválasztás partitúrájának célja a főlakáj kiválasztása, akinek a pénzhatalom előre megalkotott kottájából kell játszania.

Az előbbiekben leírt forgatókönyv utcája elé a behajtani tilos táblát nekünk kell kihelyezni, örökös civil polgároknak.

Európa azonban más tészta. Itt még vannak hazájukhoz hű politikusok, akik a karriert csak másodlagosnak tekintik. Képesek alulról építkezni, és a nemzeti létben gyökerező családok közösségeire támaszkodni. Elsődlegesnek tekintik az önálló nemzetállamiságot, tiszteletben tartva a szubszidiaritás szabadságot biztosító alapelvét.

Ha a gazdasági érdekviszonyok elvesztik két vagy többoldalúságukat, az eredményesség csak az egyik oldalon jelennek meg, akkor gyarmatosításról beszélhetünk. A nemzeti érdekközösségek határainak eltüntetése elkerülhetetlenül egy globalizált gazdasági szövetséghez vezet, amely politikai értelemben hasonlít az egypárt rendszerhez. A világkereskedelem egyérdekű termelő-elosztó rendszerré silányodik, a szabadkereskedelem és a minőségi versenyszemlélet feláldozódik.

Tény, hogy a TPP, a TTIP és a hasonló szerződések ránk erőltetése álcázza az eredeti célt, a világgazdaság feletti teljes uralom megszerzését.

A gazdaságilag kiszolgáltatott országokat megfosztják a szabad döntések lehetőségétől, miközben a multinacionális vállalatok joguralmi helyzetbe kerülnek. Napi gyakorlattá válik az „ostor és cukor” fegyelmező módszere, amely a kettős mérce alapján feltétlen engedelmességre tanít. Ezután a polgárok, tanárok, orvosok, taxisok dolgait nem lehet a saját hazában kezelni. A tüntetésekre, az elégedetlenségekre a világsajtó rá sem hederít, a „szabadvilág” globális szerkezete szabályoz.
Mindezt elkerülendő, a nemzeti szemléletet és a közjó képviseletét kell szem előtt tartanunk. Az új, hat éve elkezdett „magyar út” formálódik, és az idő okozta kátyúk kijavítása is megkezdődött. A hazai ellenzék mozgása rámutat arra, hogy a jó kormányzást esetlegesen is csak a pénzhatalom külső és belső segítségével lehet megdönteni. A kisebbségbe szorult ellenzék háborút visel nemzete polgárainak többségével. A hatalmat visszaszerezni önerőből nem tudják, „királyaik meztelenek”.

A világ rendje szerint nekünk is tudomásul kell vennünk, hogy Amerikától Ázsiáig, mindig is lesznek gazdagok, akiket szabályok között kell tartani. Azonban nem süthetjük rájuk a korrupció bélyegét. Tőlük is számon kell kérni a törvények tiszteletét, a közjó támogatását és a rászorulók felé irányuló szolidáris hozzáállást. Feladatuk, hogy teremtsenek minél több munkahelyet, hitelezzenek becsületes kamatra, és támogassák a többséggel megválasztott mindenkori kormány, nemzet egészének érdekével találkozó erőfeszítéseit.

A mai ellenzék nehéz helyzetbe kormányozta önmagát. Szervilis módon kiszolgálták a magyarellenes érdekeket. A másokra korrupciót kiáltók úgy néznek ki, mint a bagoly, amely verébnek mondja, hogy nagyfejű.

Lengyelország kiforrott, megszívlelendő tanulsággal szolgált. A lengyelek kitakarították az ország házából a szélsőséges pártokat, és a valóságos nemzeti érdekek mellett tették le voksukat. Ez a bölcsesség követésre méltó.

Csizmadia László