„Az első csatát szeptember 15-én megnyerte Magyarország, de minden józanul gondolkodó ember tudja, hogy a küzdelem java csak ezután következik. Ahogy a D-Day még csak a >vég kezdete< volt, a normandiai partraszállástól hosszú és nehéz út vezetett Berlinbe, úgy a déli országhatárunk lezárásától is csak a már-már elviselhetetlen migrációs nyomás kezdeti enyhülését remélhetjük. Ugyan az idegenek invázióját, a totális káoszt és a humanitárius katasztrófát sikerült megakadályozni, de nagy hiba volna, ha azt gondolnánk, hogy az újkori népvándorlás dél és kelet felől érkező, egyre erősebb, pusztítóbb hurrikánjai ezután elkerülik országunkat.” Így kezdtem éppen egy hónappal ezelőtt itt közölt, Behódolás vagy ellenállás? című írásomat, s az lett volna a meglepő, ha jóslatom nem válik be. Pedig egyáltalán nem vágyom a legendás trójai királylány, Kasszandra babérjaira, nem szeretném, ha minden jóslatom beválna, miként a legkevésbé sem szeretném, hogy ismét megvalósuljon Arisztotelész több mint kétezer éves prognózisa, miszerint az anarchikus, eltorzult, szélsőséges demokráciából előbb-utóbb zsarnokság lesz! Azt sem szeretném, hogy megvalósuljon Robert Schuman, az egyesült Európa egyik alapító atyjának hatvanöt évvel ezelőtti jóslata Európáról és az európai demokráciáról: „a demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz. Egy keresztényellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed”.
Ezzel szemben azt szeretném, ha valóra válna Chesterton gyönyörű képe az európai boltívről, amelyet – a gravitációval szembeszegülve – a különálló, egymáshoz jól illeszkedő kövek egymásra gyakorolt egyenlő nyomása tart a magasban, s éppen a lezuhanásra törekvésük gátolja meg, hogy lezuhanjanak. Egy egészséges társadalmat is alkotóelemeinek – egyének, családok, kis közösségek – kölcsönös illeszkedése, egymás segítése és korlátozása tart fenn. De nagyon fontos előfeltétel, hogy a „kövek” rendelkezzenek szabadsággal és tulajdonnal, mert amint Kölcsey már száznyolcvan éve kimondta a ma is érvényes igazságot: a közös érdek, mely a társadalom tagjait egyformán köti a hazához, „csupán két szó: szabadság és tulajdon!” Napjainkban, amikor több százezer, sőt milliónyi ázsiai és afrikai bevándorló ostromolja Magyarország és Európa határait, s nem látni, hol az emberáradat vége, itt az idő, hogy számba vegyük, hányadán állunk, hányan vagyunk, s vagyunk-e elegen, hogy egy közös boltívet alkossunk, vagy pedig lezuhanunk.
Többször írtam már én is arról, hogy Európa azért gyenge, mert népei mély erkölcsi, mentális és identitásválsággal küzdenek, jelenlegi vezetői növelik, mert „elfödik a bajt”, s a magát európainak nevező gazdasági és politikai unió – pontosabban annak elitje és bürokráciája – egyre inkább elszakad, eltávolodik szellemi, erkölcsi és kulturális gyökereitől és alapjaitól. Sőt, saját alapítóinak eszméitől és ethoszától is! Eközben Európa iszlamizációja folyik, mégpedig „békés bevándorlás” leple alatt. Az elöregedő, gyermekekben szegény, anyagiakban gazdag, egészséges életösztönüket elvesztő európai jóléti társadalmak vezetői és véleményformálói nem veszik észre, hogy a kísérő nélkül idehozott ázsiai és afrikai gyerekek és fiatalkorú férfiak trójai falóként előkészítik az utat a muszlim invázió számára. Még ha nem is a tervszerű hitterjesztés szándékával, hanem a jobb életminőség, magasabb életszínvonal vágya által hajtva, de a lényeg mégiscsak az, hogy iszlám hitű emberek milliói vonulnak be Európába, mert számukra ez az ígéret földje: azt az életet akarják élni, amit mi, európaiak élünk, de a saját hitüket, kultúrájukat, törvényeiket és szokásaikat megőrizve. Míg a multikulti, bevándorláspárti szocialista, liberális, zöld, marxista és anarchista baloldal azt hajtogatja, hogy Európa gazdasági és demográfiai problémáit ázsiai és afrikai bevándorlók tömegeinek befogadásával, átképzésével és integrálásával lehet megoldani, ezen a nyáron kiderült, hogy Európa legfejlettebb és (Oroszországot nem számítva) legnépesebb országa, Németország sem bír milliós migránstömeget békésen befogadni, normálisan ellátni, nemhogy integrálni. A Németországba érkező menedékkérők nyolcvan százaléka nem rendelkezik a német előírásoknak megfelelő képzettséggel, vagyis azonnal honosítható végzettséggel, a menekültek csupán nyolc százaléka jut munkához a státus megszerzése utáni első évben, és a többiek mind – roppant nagyvonalú – munkanélküli ellátásra, szociális segélyre jogosultak, amelynek hatalmas költségeit természetesen a német adófizető polgárok fedezik. Ugyanakkor a közel- és közép-keleti iszlám országokból érkezők zöme Európában is az iszlám jogrendet, a saríát tartja kötelezőnek, ráadásul nemcsak önmagára, hanem befogadó (nem muszlim) környezetére nézve is. Vagyis a muszlim bevándorlók nem integrálódni akarnak, hanem integrálni az őket befogadó európai – formálisan még keresztény – társadalmakat.
Bár Európa iszlamizációja csak az idén kezdett tudatosulni az értelmes, egészségesen gondolkodó, családját, hazáját és a „közös Európa-házat” féltő európai emberek sokaságában, az már régóta a levegőben lóg! Egy magyar származású világhírű amerikai demográfus professzor, Demény Pál már tíz éve felhívta honfitársaink figyelmét arra, hogy Európa elveszíti a demográfiai versenyt a déli és délkeleti „hinterlandján” elhelyezkedő nyugati iszlám országokkal szemben, és – főként az életszínvonalban és a mezőgazdasági-élelmezési potenciálban meglévő hatalmas különbségek miatt – egyre nagyobb migrációs vonzerőt jelent a gyorsan növekvő népességet egyre nehezebben eltartani képes közel-keleti és észak-afrikai, sőt a fekete-afrikai országok számára is. Míg Európa a tartósan rendkívül alacsony születésszám, a fogyó népesség miatt demográfiai vákuumként működik, az ázsiai és még inkább az afrikai népességrobbanás atombombaként pusztíthat. Az utóbbi hónapok egyik legfontosabb újságcikkében (A demográfia démona, Magyar Hírlap, október 6.) pedig Bogár László közgazdász arra mutat rá, hogy míg a korábbi időszakokban a népesség exponenciális növekedését, a túlnépesedést követően brutális visszaszabályozási folyamat indult el – éhínség, járványok és háborúk révén –, most viszont egy teljesen abszurd folyamat játszódik le. Most nem az életviszonyok javulása, hanem brutális romlása vált ki robbanásszerű népességnövekedést, és az ennek nyomán fellépő permanens éhínség, járvány, háború nemhogy csökkentené a termékenységi rátát, hanem növeli. Ennek nyomán Afrikában (és Ázsia egyes, nyugati részein) egy, a demográfia történetében eddig teljesen ismeretlen „rákos burjánzásra emlékeztető, öngerjesztő népesedési örvénylés kezdődött el, és ez készül elönteni az egész világot, értelemszerűen elsősorban a hozzá térben legközelebb eső nyugati központot, Európát”. Bogár Kasszandra-jóslata szerint a tömeges bevándorlás – ha nem állítjuk meg – totális káoszhoz és ennek nyomán „permanens globális polgárháborúhoz” vezet, s az elképzelhetetlen borzalmak sora egyetlen évszázad alatt egymilliárd alá csökkentheti a Föld lélekszámát.
Hogy ez a sötét jövő sohase jöjjön el, azért – ma még – mindenki tehet valamit. Az európai államok, kormányzatok az európai külső határok megvédésével, a bevándorlás szigorú ellenőrzésével és korlátozásával, továbbá a családpolitikai támogatások bővítésével, a születésszám növelésével. E tekintetben a magyar kormány kivételesen jól teljesít, s ahogy a Békemenet szervezői és a CÖF-CÖKA vezetősége szeptember 18-án közzétett állásfoglalásában megfogalmazta: „Látnunk kell, hogy nincs más ésszerű lehetőség, mint a keresztény európai kultúra és szellemiség megmentésében világos koncepcióval rendelkező magyar miniszterelnök mellé állni és az elismerés mellett segíteni az erőt, időt, fáradságot nem kímélő, Európát és hazát védő, szellemi honvédelemmel kiegészülő tevékenységét. (…) A Békemenet készen áll az európai kontinens és Magyarország megőrzendő szuverenitásáért, valamint a hagyományokra épülő civilizáció megvédéséért demonstrálni. Nem csak a jelen problémáit kell megoldanunk, hanem gyermekeink és unokáink életteréért is felelősek vagyunk.” Valóban, minden gyerekét, családját, rokonait, barátait, honfitársait szerető, értük felelősséget érző és vállaló magyar ember megmérettetik ezekben a sorsfordító hónapokban, években.
Ebben a helyzetben, amikor iszlám hitű, kultúrájú emberek milliói, sőt tízmilliói akarják elárasztani Európát, hogy a mi munkánk gyümölcseit élvezve európai életszínvonalon éljenek, de a saját hitüket, kultúrájukat, szokásaikat megőrizve. csak két választási lehetőségünk van: a behódolás vagy az ellenállás. Orbán Viktor szerint ha vállaljuk magyar, európai, keresztény identitásunkat, abból négy dolog következik: 1. Magyarország és Európa határait mindenáron meg kell védeni. 2. Magyarország (és Európa) etnikai és kulturális összetételét is meg kell védeni, mesterséges és erőszakos megváltoztatásának nem szabad engedni. 3. Eközben sikeresnek kell lenni gazdaságilag. 4. Életösztönként, rutinként gyakorolni kell a mindennapi, egészséges patriotizmust… Mindebből az következik, hogy minden embernek a maga helyén, a maga módján, minden tudását és erejét latba vetve meg kell küzdenie a közös értékeinkért, identitásunkért, a jövőnkért. Az idős Faust példáját követve tartsuk mindig szemünk előtt a végső bölcsességet: „szabadság, élet nem jár, csak azoknak, / kiknek naponta kell kivívniuk”. Európa csak így lehet, maradhat nekünk az ígéret földje.
