Az önbeteljesítő jóslatok sorsa gyakran az, ami a trójai királylányé, Kasszandráé: a szép hercegnő mindent előre meglátott, mégsem hitt neki senki, nem hallgattak figyelmeztető, vigyázó szavaira, barát és ellenség egyaránt kigúnyolta; utólag aztán mindenki belátta, hogy minden jóslata bevált – Trója pusztulásáról éppúgy, mint a várost meghódító akháj fővezér, a Kasszandrát ágyas rabszolgaként hazahurcoló Agamemnón mükénéi király, és önmaga s közös gyermekeik brutális meggyilkolásáról. Hasonló önbeteljesítő jóslatot ábrázolt az A sárga veszedelem című olajfestmény, amelyet éppen százhúsz éve kapott ajándékba II. Miklós orosz cár rokonától, II. Vilmos német császártól. A képen – amelynek vázlatát maga a császár készítette – hét nő látható harci díszben, amint egy hegytetőről aggódva figyelik a vihar közeledtét. A nők fölött hatalmas fehér kereszt függ az égbolton, egy szárnyas angyal gondterhelten mutat a viharfelhők irányába tüzes karddal a kezében. Egy távoli felhőben Buddha ül keresztbe tett lábbal. A vihar egyik villáma már le is csapott a síkon elterülő, soktornyú városra, és a tűz dühöngve terjed tovább. Hogy az allegória jelentése teljesen nyilvánvaló legyen, a német uralkodó a festményhez kísérőlevelet csatolt e szavakkal: „Az európai hatalmakat megjelenítő női alakokat egybehívja Mihály arkangyal – akit a mennyből küldtek –, hogy egyesüljenek a buddhizmus, a pogányság és a barbarizmus rohama ellen a Kereszt védelmére.” A „sárga veszedelemre” egyébként nemigen kellett figyelmeztetni az oroszokat, megtette azt már (mások mellett) Bakunyin anarchista forradalmár és Szolovjov teokratikus vallásfilozófus is, azt jósolva, hogy a japánok és/vagy a kínaiak rövidesen lerohanják és elfoglalják Európát. Hasonló aggodalmat fogalmaztak meg száz éve angol történészek és politikusok is, például a Brit Birodalom kínai tengeri vámhivatalának egykori vezetője.
Jó száz év elteltével úgy tűnik, ismét „kísértet járja be Európát”, bár nem annyira a sárga, mint inkább más színű veszedelem kísértete. Az utóbbi időben százezrek keltek útra Ázsiából és Afrikából, hogy a jóléti Európában találjanak jobb, komfortosabb életet maguknak és családjuknak, s milliók tervezik, hogy rövidesen követik őket. Bármi áron, akár minden vagyonukat feláldozva, embercsempészek markába adva, s akár minden határt illegálisan átlépve! Egy valóságos újkori népvándorlás indult el, amelyre az európai vezetők között elsőként figyelmeztetett a magyar miniszterelnök. „Egy évvel ezelőtt azt mondtam, hogy olyan időket élünk, amikor bármi megtörténhet, és ez ma is érvényes. Ki gondolta volna, hogy Európa nem tudja megvédeni a saját határait, még a fegyvertelen menekültekkel szemben sem?” – idézte egy évvel ezelőtti jóslatát Orbán Viktor szombaton, Tusványoson tartott előadásában. Szerinte mára világossá vált, hogy az újkori népvándorlás felerősödése mai életünk azon jelensége, amelyen keresztül megérthetjük, hol a helyünk, és mi vár ránk. Úgy fogalmazott: „a törvénytelen bevándorlás Magyarországot és Európát egyaránt fenyegeti. Veszélyt jelent közös értékeinkre, közös kultúránkra, sőt a sokszínűségünkre is, fenyegeti az európai ember biztonságát, és megingatja képességünket, hogy stabilizáljuk a gazdasági eredményeinket. Magyarország, amíg lehetett, igyekezett olyan lépéseket tenni, amelyek minden szomszédjának érdekét teljes mértékben figyelembe vette. Mára azonban a hazánk harapófogóba került, ugyanis nemcsak délről érkeznek a népvándorlás újabb és újabb hullámai, hanem kialakult az a szándék tőlünk nyugatra fekvő országokban, hogy az innen oda távozott, törvénytelen határátlépőket visszaadják Magyarországnak…” „Mivel az Európai Uniónak csak elvei vannak, de valódi szuverenitása, például határőrei nincsenek, nem is tud mit kezdeni az új helyzettel. Brüsszel nem tudja megvédeni az európai embereket az illegális bevándorlók tömegeitől, ahogy a volt német pénzügyminiszter mondja: >Európával az a baj, hogy hegynek fölfelé rugdos egy konzervdobozt, és csodálkozik, amikor az folyton visszagurul hozzá<.”
Az európai és a hazai baloldal vehemensen bírálja az ideiglenes műszaki határzár építését a szerb–magyar határon, a drótkerítést „vasfüggönynek” minősítve, ami ostobaság, mert mint Csizmadia László, a CÖF–CÖKA elnöke rámutatott július 14-i blogjában: „a kommunista rendszer alatt Rákosi és Kádár által épített drótkerítés és határzár a magyarokat nem ki-, hanem bezárta országunkba”. A déli országhatárra építendő kerítés azonban, mint tudjuk, „nem akadályozza a magyarokat szabad mozgásukban, ellenben az illegális népvándorlást nehezíti, védőháló Európáért, Magyarországért!” A Magyar Hírlap július 23-i számában pedig Csizmadia László – Teknősbéka-tempó című írásában – arra hívta fel a figyelmet: „Mindaddig, míg az ENSZ vagy az Unió nem hoz olyan közös intézkedést, amely a tagországok együttes összefogásával képes hathatósan megvédeni Európa és Magyarország határát, kerítésügyben nincs miről beszélni. Nemcsak jogunk, de kötelességünk is megvédeni a tágabb és szűkebb hazát. Sorolhatnánk az országokat (Spanyolország, Egyesült Államok stb.), amelyek ezeket a lépéseket már hosszú évekkel ezelőtt megtették, jóváhagyásra nem várva, a saját országuk és polgáraik védelméért. Biztos vagyok benne, hogy a magyarok barátsággal és megkönnyebbüléssel fogadnák Európa magyarországi határain a megfelelően összehangolt nemzetközi segítséget. Így pl. az ENSZ békefenntartókat, vagy az uniós támogatással finanszírozott összeurópai határőröket.”
Még nem tudjuk, hogy a Csizmadia László és Orbán Viktor által felvetett európai határőrség létrejön-e, de a magyar kormányfő és a patrióta civilek „kasszandrai jóslatát” egyre több vezető európai politikus veszi komolyan. Sajnos a többség, az európai hatalmi testületeket és intézményeket uraló neoliberális, doktriner baloldal – az emberi jogi fundamentalizmus és az álszent, elvont humanizmus ön- és közveszélyes szellemében – a bevándorlás problémájában még mindig nem veszélyforrást, hanem lehetőséget lát. És azt a nemzetállami szuverén önvédelmi politikát, ami nem illik bele ideológiai elképzeléseibe és a „politikailag korrekt” narratívába, kárhoztatja, sőt támadja, kiváltképpen a magyar kormány unortodox, saját utas politikáját. Pedig nem a magyar kormányfő figyelmeztetett elsőként az újkori népvándorlás veszélyére. Tíz éve (!) jelent meg egy fontos cikk a Heti Válaszban, amelyben egy idehaza szinte ismeretlen, de világszerte elismert demográfus, Demény Pál professzor elmondta, hogy Európa (az unió) hosszabb távon elveszíti a demográfiai versenyt déli és délkeleti „hátországával” szemben, hiszen nagyjából félmilliárdos lakossága 2050-ig alig emelkedik, míg a nyugati iszlám országok (Pakisztántól Törökországon át Marokkóig) lakossága 600 millióról 1,3 milliárdra növekszik. Ez – főként az életszínvonalban és a mezőgazdasági-élelmezési potenciálban meglévő hatalmas különbségek miatt! – „nagy migrációs vonzerőt jelent a gyorsan növekvő népességet egyre nehezebben eltartani képes közel-keleti és észak-afrikai, sőt a fekete-afrikai országok számára is”. Manapság Európába évente mintegy egymillió legális és félmillió illegális bevándorló érkezik, és az ENSZ előrejelzése szerint 2050-ig további mintegy 30 millió (legális) bevándorló érkezik az unióba. Földrajzi és geopolitikai okokból főleg arab és fekete-afrikai, többnyire iszlám vallású bevándorlók jönnek, vagyis Európában széles és mély kulturális, vallási, nyelvi szakadékot kellene áthidalni. Az iszlám bevándorlók többségének identitása nagyon távol áll az európai kultúrától, mentalitástól, életformától, ráadásul beolvadási hajlandóságuk igen kérdéses, mint azt a németországi törökök, a franciaországi arabok, vagy a nagy-britanniai pakisztániak példája is mutatja. Arra a kérdésre, hogy milyen alternatívája lehet a fogyó és öregedő népességű Európában a tömeges ázsiai és afrikai bevándorlásnak, a demográfus professzor ezt válaszolta: „A jelenlegi átgondolatlan és túl liberális bevándorlási politika helyett a józan ész alapján, felelős és összehangolt politikával kellene megtalálni a tömeges bevándorlás alternatíváit. A migráció nem oldja meg sem Európa, sem a túlnépesedett térségek demográfiai problémáit. Európának és benne Magyarországnak is a saját gazdasági, társadalmi, kulturális érdekeiből, adottságaiból és lehetőségeiből kellene kiindulni. A népesség elöregedését és magas inaktivitását nemcsak fiatalabb és olcsóbb külföldi munkaerő beengedésével lehet orvosolni, hanem részben a foglalkoztatási struktúra átalakításával, a hazai munkaerő-kapacitás sokkal jobb kihasználásával, részben a nyugdíjkorhatár emelésével, az idősebb, növekvő létszámú korosztályok tovább-foglalkoztatásával.”
Demény Pál azt mondta, „hosszú távon semmi más nem számít, csak a demográfia”. Álláspontja szerint mindent meg kell tenni a születésszám növeléséért, nem elég csupán deklarálni, hogy az állam és a társadalom család- és gyerekbarát, és támogatja a gyerekvállalást. Ezzel összhangban a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója, Spéder Zsolt a Napi Gazdaság 2015. július 11-i számában megjelent interjúban hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy stabil, kiszámítható legyen a család-, illetve gyermektámogatási rendszer, mert a fiatalok mintegy 80 százaléka veszi figyelembe a gyermekvállalási döntésénél, hogy milyen jelenleg és a jövőben a család- és gyermektámogatási rendszer. Az elmúlt öt év családbarát intézkedéseinek is köszönhető, hogy tavaly már jelentősen emelkedett a születések száma, s az idei év első öt hónapjában 36 520 gyermek született, 2,7 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A teljes termékenységi arányszám a 2010. évi 1,26-ról tavaly 1,41-re emelkedett, ami kedvező trendet mutat, bár még mindig nagyon alacsony, hiszen a népesség egyszerű reprodukciójához egy nőre átlagosan 2,1 gyerekszülésnek kellene jutnia. Spéder Zsolt szerint statisztikailag igazolható, hogy a házasságban élőknek, az optimista férfiaknak és a vallásos nőknek több gyermekük van, és természetesen a gazdasági helyzet javulása, a kedvezőbb társadalmi klíma is növeli a gyermekvállalási kedvet.
Bár a demográfusok előrejelzései szerint Magyarországon a következő évtizedekben tovább folytatódik az 1981 óta tartó népességfogyás, s 2050-re akár 8 millió alá csökkenhet az ország lélekszáma, jó lenne, ha ez nem bizonyulna Kasszandra-jóslatnak. Mi nyújt reményt és esélyt, hogy lelassuljon, sőt megálljon a népességfogyás? Mindenekelőtt a magyar társadalomban még mindig meglevő család- és gyermekbarát értékrend és mentalitás, amit az is jelez, hogy a kormányfő szombati, tusnádfürdői közlése szerint a bevándorlásról szóló nemzeti konzultációban részt vevő magyarok elsöprő többsége, a válaszadók 95 százaléka szerint a bevándorlás helyett inkább a magyar családok és a születendő gyermekek támogatására van szükség. „Jól látható, hogy a magyarok még nem vesztették el a józan eszüket” – kommentálta a végeredményt Orbán Viktor. Talán éppen a jelenlegi „népvándorlási válság” vezet bennünket arra, hogy használjuk a józan eszünket, és fölismerjük végre, hogy amellett, hogy az államtól (kormánytól) várjuk gondjaink, nehézségeink megoldását, nemzeti érdekeink és közrendünk védelmét, felelős és gondos polgárként vegyük kezünkbe életünk irányítását, és civil kurázsival erősítsük meg kis közösségeinket, köztük elsősorban a családot.
