Magyar Nemzet 2014.01.16.
Ismét politikai ellentétek szabdalják Európát. A nagyhatalmi játszmák főszereplője, az USA nem vár addig, amíg a megújulásra képtelen, döntéseiben bizonytalan, és a különféle demokrácia-értelmezések meddő vitáiba bonyolódott Európai Unió kikeveredik a labirintusból.
Az Egyesült Államok a kontinensek harcában már jó ideje kialakította a neki kedvező stratégiát, és most döntő lépést tesz Európát illetően. Mégpedig az előtt, mielőtt az európai emberek és politikai vezetők megértik, hogy már régen nem a földrészek közötti osztozkodás aránya, hanem az önálló lét a tét.
Amerika szemlátomást tervszerű politikai és gazdasági offenzíva végrehajtásába kezdett Európában. Egy demokratikusnak álcázott politikai rendszer exportja a cél, amelyben már felsejlenek a totalitárius elemek. Ha az ország, amelynek felkínálják, nem veszi meg önként, előbb-utóbb rájön, hogy muszáj. A világcsendőrség politikai akaratát, amelyhez grátisz a neoliberális gazdaság USA-barát verziója is kapcsolódik, nem lehet nem elfogadni – vagy legalábbis igen kockázatos, már ami a következményeket illeti az adott kormányra nézve, akármilyen demokratikusan és akármilyen arányban választották.
Kontinensünk kormányai eddig homokba dugták a fejüket, mondván: amíg nem a saját bőrünkről van szó, nincs baj az amerikai törekvésekkel. Most derül ki, hogy ez a kényelmes magatartás az Unió tehetetlenségét és döntésképtelenségét leplezte.
Az ébresztő lövések eldördültek a múlt héten Párizsban. Nem lehet tovább alvást színlelni! Európa szelet vetett, és most vihart arat. A Közel-Keleten és Ázsiában megbolygatott folyamatok már-már elszabadulnak, az Egyesült Államok világuralmi stratégiája visszaüt, már nem kíméli Európát sem.
Íme a demokrácia „exportját” célzó stratégia valódi arca. És milyen a mimikája?
Általában póker-arc. A szinte észrevétlenül, lépésről lépésre kiprovokált, Ukrajna és Oroszország ellen zajló politikai és gazdasági konfliktus a kártyaasztalra kitett új lap. Európában is kialakult a hadszíntér. A hagyományos recept működik: az amerikai hadiipar nyeresége az újkonfliktus kapcsán tovább növekedik. A kialakult háborús helyzetet kontinensnyi távolságból, joystick-kal lehet irányítani, valószínűleg katonai veszteség nélkül, miközben az előnyöket élvező amerikai állampolgárok helyett Ukrajna civil lakossága szenved.
Az Egyesült Államok csak formálisan nevezhető meg egységes akaratú országként. Valójában a pénzügyi és gazdasági mammutok rángatják dróton az amerikai kormányt, a globalizáció névtelenséget adó védjegye alatt. A dollár, mint világpénz, a multinacionális vállalatok és a bankóriások a manipulált tőzsdékkel együtt olyan erő, amellyel szemben nincs esély. Az egyes önálló nemzetgazdaságok oldaláról semmiképp. A karvalytőke, Soros György „civil tőzsdeguru” személyében, aki a politikai felforgatás nagymestere, már személyes jelenléttel szervezi Ukrajna kizsákmányolását.
A közel-keleti háborút követő ukrajnai konfliktusok bizonyítják, hogy Amerika ismét partra szállt Európában. Csak épp ellenkező előjellel, mint a II. világháború idején. Akkor a birodalmi terjeszkedéssel szemben, mint valódi szövetséges, most viszont saját világuralmi törekvései végrehajtójaként.
Ukrajna az új hadszíntér, a bázis felépítésére kiszemelt terület. Az itt kialakult helyzet teszi lehetővé, hogy az USA kormánya most már testközelből föllépjen Európában, szinte közvetlenül befolyásolja, alakítsa és felügyelje a számára fontossá vált politikai-gazdasági-társadalmi terepet. Az a beavatkozási szint, amit a jelek szerint az amerikai kormány megcélzott, a duplikált föderatív irányítással egyenértékű, és súlyosan leszűkíti az európai országok önálló mozgásterét. Ha a tendencia folytatódik, a közép- és kelet-európai országok szuverenitása újra látszattá zsugorodik, a szubszidiaritás gyakorlata pedig nyelvi és kulturális területre szorul vissza. Ha a stratégia célt ért, a felügyelet alá vont Európai Unió központosított irányításának sem kell már a szuverén országokkal bajlódnia. Formálisan persze demokratikusabbak lennénk, mint valaha, az „export-demokrácia” és a „globalizált jogállamiság” védjegye garantálná szabadságunkat.
Az öreg kontinens bajban van gazdaságilag, a recesszió felé halad. Jótevőnk azonban tálcán kínálja a megoldást: az Egyesült Államok és az Európai Unió között megkötendő szabadkereskedelmi egyezményt. A részleteket nem ismerjük, valószínűleg majd csak akkor, ha már aláírták. Egyedül az Európa Tanács tehetne valamit. Kötelessége lenne nyilvánosságra hozni a tervezetet és az állampolgárokat érzékenyen érintő, két kontinens gazdaságának hosszú távú összemosását eredményező megállapodásról országonként széles körű civil konzultációt kellene tartani.
A nyomásgyakorlás további eszközei a félelemkeltés, az ukrajnai háborús konfliktus esetleges eszkalációja kapcsán, valamint az a tény, hogy a Közel-Keleten és Afrikában szított polgárháborúk hatására immár feltartóztathatatlanul megindult a 21. századi népvándorlás. Európát ellepik a hazájukból kikorbácsolt, megfélemlített, alapvető életfeltételeiktől erőszakkal megfosztott, testileg-lelkileg meggyötört emberek tömegei, ami kiváló táptalaj a szélsőséges és fanatikus eszmék számára. Az európaiak védelmét meg kell erősíteni.
Az Egyesült Államok ebben a helyzetben, amelynek kialakulásáért nagymértékben felelős – ismét megmentőként és a demokrácia őreként – a menekültáradat kezeléséhez felajánlja segítségét Európának. Cserébe meg kell vásárolnunk az USA második generációs fegyverarzenálját. Az eredmény kalkulálható. Európa gazdasági ereje, önállósága gyengül, a védelmi kiadások felemésztik a jóléti szükségletekre fordítható összegeket.
De mit tehetünk?
Merkel kancellár asszony látogatása a közeljövőben kiváló alkalom arra, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel megvitassa az európai nemzetek konszenzusán alapuló, megújítandó politikai és gazdasági stratégiát. Talán még időben vagyunk ahhoz, hogy az Unió vezetése együttes akarattal kiegyensúlyozza az amerikai törekvéseket, figyelembe véve a jogos civil aggodalmakat.
Az Európai Unió vezetői a civil társadalom szolgálatára kaptak megbízást.
Kötelességük, hogy tolmácsolják a véleményünket annak, akit illet: most például legnagyobb NATO szövetségesünk, az USA vezetői felé.
Ahogy az Egyesült Államokban, úgy Európában is igaz: a legfőbb közösségi érték a szabadság. A nemzeti és állami szuverenitás megőrzése nélkül azonban a személyes szabadság is korlátozott. Európa csak úgy lesz képes megvédeni önmagát az új kihívásokkal szemben, ha megtartja önállóságát és a kontinensen belül a hagyományos értékek megőrzése mellett összefog.
1984. szeptember 17-én II. János Pál pápa az USA-ban tett látogatása során egy szentmisén arról beszélt, hogy a „szegény nemzetek” majdan el fogják ítélni azokat a „nagyokat”, akik elvették tőlük a szabadságot és az emberi jogokat csakis azért, hogy a még jobban fölhalmozhassák a gazdasági és politikai fölényükből adódóan monopolizálható javakat. Az Egyesült Államok polgárainak biztosan nem ebben az értelemben van szükségük nagyságra és szabadságra.
Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnöke
