A javasolt változtatások kritikusai szerint a reform elemei átpolitizálnák az igazságszolgáltatást és veszélyeztetik annak függetlenségét, aláásnák a demokráciát, előmozdítva a korrupciót és károkat okozva a gazdaságnak.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azonban megvédte a reformot, hogy a befektetők irányában is csillapítsa a szerinte alaptalan félelmeket, ami megzavarhatja Izrael gazdasági működését, ahogy a reform egyes részeit törvényekbe foglalják. Netanjahu egy interjúban visszautasította a bírálatokat, azzal érvelve, hogy a hatalmi ágak közötti „egyensúlytalanság” kiigazítására irányuló kezdeményezése csak megerősíti az ország gazdaságát, és hogy fontos az aktivista Legfelsőbb Bíróság hatalmának kiegyensúlyozása.
Netanjahu interjúja a reformdüh helyett egy jól átgondolt alapkoncepciót tükröz; szerinte a demokrácia megfelelő működéséhez egyensúlyra van szükség a három hatalmi (kormányzati) ág, azaz a törvényhozó, a végrehajtó ág és az igazságszolgáltatás között. Úgy látja: Izraelben ez az egyensúly kikerült a megfelelő pontról, ezért arra törekszenek, hogy visszahelyezzék oda. Szerinte az aktivista Bíróságműködésének a gazdaság fizette meg az árát, mert sok az ügy, és állandó pereskedés van, ez pedig olyan hatással bír, mint a túlszabályozás. Meghosszabbítja az üzleti, gazdasági ügyletek menetét, akadályozza, hogy a kormány fontos infrastrukturális projekteket hajtson végre, és csökkenti a gazdaság teljesítményét.
A Legfelsőbb Bíróság, amelynek székhelye Jeruzsálemben található, összesen 15 bíróból áll, akiket a bíró-kiválasztási bizottság jelölése alapján Izrael elnöke nevez ki. A testület az aktuális szabályozás szerint elsősorban azokban az ügyekben határoz elsőfokú bíróságként, amelyek az izraeli állami hatóságok határozatainak jogszerűségéről szólnak: a kormány határozatai, a helyi hatóságok és más, a törvény alapján közfeladatot ellátó szervek és személyek határozatai tekintetében. A Knesszet által hozott törvények jogszerűségét (alkotmányosságát) közvetlenül megtámadó indítványok esetén felülvizsgálati hatáskört gyakorol.
Az igazságügyi reform lényeges részeként, a jövőben lehetne egy felülbírálati záradék, amely lehetővé tenné a Knesszet számára, hogy a Legfelsőbb Bíróság által korábban megsemmisített törvényeket egyszerű többséggel (a 120-ból 61 képviselő támogatásával) „visszaállítsa”, azzal a feltétellel, hogy minden képviselő jelen legyen. Azonban a törvényhozók kezét annyiban mégis megköthetnék, hogy a felülvizsgálatnál lenne egy korlátozás, amely megakadályozná a Knesszetet abban, hogy ugyanazon a knesszeti mandátumon belül újraalkothassa azokat a törvényeket, amelyeket a Legfelsőbb Bíróság mind a 15 bírája egyhangúlag megsemmisített.
A javasolt knesszeti felülvizsgálat tehát olyan elemeket is tartalmaz, amelyek fajsúlyos döntési helyzetekben meghagynák, illetve ezáltal kiemelnék Izrael Legfelsőbb Bíróságának hatalmát és szerepét. Ugyanakkor a reform fontos elemként tartalmazza, hogy megtiltsák a Legfelsőbb Bíróságnak, hogy magukról (az izraeli alkotmány helyét betöltő) ún. Alapvető Törvényekről (héber nyelven: Hukéj Há-jeszod) tanácskozhasson, illetve ezáltal megsemmisíthesse azokat. Továbbá fontos változás, hogy egy törvény megsemmisítéséhez a Legfelsőbb Bíróság meg nem határozott „különleges többségére” lenne szükség, ami a jelenlegi küszöbérték emelését jelentené.
Mindez a kiszámítható joguralmi jelleg erősítését jelentené, hiszen még a Legfelsőbb Bíróság sem rendelkezhet korlátlan hatalommal, mivel Izrael alkotmányos erejű törvényeihez kötött.
A túlzott aktivizmus megszüntetése, illetve akadályozása azt is jelentené, hogy a Legfelsőbb Bíróság akként őrködhetne az alkotmányos rend felett, hogy ugyanakkor biztosított legyen az ország gazdasági és társadalmi működése, és ezzel együtt – természetesen – az alapvető jogok érvényesülése. Ugyanakkor egyes javasolt kitételek révén a hatalom végső korlátjának szerepe is megmaradna, oly módon, hogy a testületnek mindvégig figyelemmel kell lennie a társadalmi berendezkedés változásaira és a mindennapi élet valóságára.Ebbe nem fér bele, hogy kvázi jogalkotó szerepet vállaljon, illetve aktivista módon léphessen fel.
Ez az alkotmányos vita azóta tart, hogy az 1990-es évek elején markánsan hatalomkorlátozó, bírói út révén elkezdték érvényteleníteni a Knesszet törvényeit anélkül, hogy erre egyértelmű alkotmányos felhatalmazás lett volna. A mögöttes probléma az, hogy az igazságszolgáltatás elvileg nem is nyilváníthatna joggal egy törvényt „alkotmányellenesnek”, mivel Izraelnek nincs külön írott, kartális alkotmánya. Ezen érvelés szerint nincsenek alkotmányban rögzített fékek és ellensúlyok, amelyek szabályoznák a jogalkotó és az igazságszolgáltatás közötti kapcsolatot.
Az egyik gyakori magyarázat Izrael alkotmányának hiányára az, hogy az ultraortodoxok eleve tiltakoztak egy ilyen dokumentum megalkotása ellen, miután szerintük a Tórát a modern Izrael alkotmányának kell tekinteni. De van olyan nézet, amely szerint Izrael alapítóatyja, David Ben Gurion volt az, aki elvetette az alkotmány ötletét, azzal érvelve, hogy a fiatal izraeli nemzet a progresszív szocializmus társadalmi modelljét követi, ezáltal nincs szüksége ilyen merev jogi, alkotmányos dokumentumra.
Az Izraeli Demokrácia Intézet által 2023. január 15-én közzétett felmérés szerint a Legfelsőbb Bíróságba vetett közbizalom jelentősen csökkent. A felmérésből kiderült, hogy a baloldali izraeliek 80 százaléka, a centristák 62 százaléka, míg a jobboldaliaknak mindössze 29 százaléka bízik a Bíróságban. Ugyanakkor a legtöbb izraeli (55 százalékuk)támogatja, hogy a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítse a Knesszet által elfogadott törvényeket, ha azok ellentmondanak a demokrácia elveinek.
Ez a társadalmi elvárás sem zárja ki azonban a reform szükségességét, sőt a törvényhozásba és az igazságszolgáltatásba vetett bizalom együttes erősítése, a kettő közötti viszony átgondolt alapos reformja jelentheti csak a valódi kiutat a mostani alkotmányos helyzetből.
https://alaptorvenyblog.hu/az_izraeli_igazsagugyi_reform_lehetseges_pozitivumai.html
