És miért történt ez? Azért, mert Magyarországon – páratlan módon az egész posztkommunista régióban – nem történt meg a lusztráció, azaz a megtisztulás, a múlt rendszer bűneitől és bűnöseitől való megszabadulás.
Az 1989-1990-es alku pártállami elit és ellenzéki elit között olyan „jól” sikerült, hogy az Antall-kormány lényegében véve, egy-két elvetélt képviselői indítványtól eltekintve, semmit sem tett a múlt rendszer felelőseinek számonkéréséért, illetve a múlt rendszer irányítóinak, titkosszolgálati embereinek közéletből való háttérbe szorításáért. Sem megtisztulás, sem történelmi igazságtétel, sem elitcsere nem történt. Lényegében véve minden maradt a régiben.
Szemben a többi, szovjet uralom alól szabaduló országgal, szemben Csehországggal, ahol már 1991-ben széles körű lusztrációs törvényt hoztak, szemben a balti államokkal, amelyek szívós és következetes módon váltották le és távolították el pozícióikból a volt kommunista vezetőket (ebben Észtország járt az élen). Szemben a volt NDK-val, ahol a leghamarabb megnyitották a titkosszolgálati aktákat, szemben Lengyelországgal, ahol megtörtént a lusztráció, sőt a volt kommunista vezetők nyugdíját a felére csökkentették (lásd ezzel szemben Biszku Béla 600 ezer forintos nyugdíját!), és – döbbenet! – szemben Romániával, amely ország parlamentje húsz évvel a változások után fogadott el szigorú lusztrációs törvényt.
Abban, hogy a rendszerváltás hajnalán nem történt meg a történelmi igazságtétel, a megtisztulás, elsődleges felelőssége van Antall Józsefnek és Sólyom Lászlónak. Antall, minden történelmi érdeme ellenére, túlságosan is foglya volt a szocialistákkal, majd később a szabad demokratákkal kötött paktumoknak, s ezért kínjában megfogalmazta a „tetszettek volna forradalmat csinálni” formuláját, amely azért végtelenül cinikus megnyilvánulás, mert éppen ő volt az, akinek a „lusztrációs forradalmat” le kellett volna bonyolítania, hiszen kinek lehetett volna ehhez a legtöbb hatalma és lehetősége, mint éppen neki, a kormányfőnek?!
A másik felelős pedig Sólyom László volt alkotmánybírósági elnök, ugyanis azokat a lusztrációs törvényjavaslatokat (lásd Zétényi–Takács-féle), amelyeket egyéni képviselők szinte a miniszterelnök akarata ellenére nyújtottak be, ám az Alkotmánybíróságnál megtámadták, az AB sorra-rendre dobta vissza, ezzel végleg megakadályozva a történelmi igazságtétellel kapcsolatos összes kezdeményezést. A kiinduló hivatkozási alap pedig az volt – amiről később Sólyom nyilatkozott –, hogy a Kádár-korszak és a demokratikus jogállam között jogfolytonosság áll fenn! Vagyis, a diktatúra jogrendje a demokráciára nézve is kötelező. Nos, ez az, amire nem volt példa szerte a közép- és kelet-európai régió országaiban.
Ennek következtében Magyarországon 1989-1990-ben pusztán intézményi fordulat következett be, ám a politika szereplői alig változtak, s ez így volt egészen 2010-ig, azaz napjainkig. Sajnos az 1998-2002 között regnáló első Orbán-kormánynak sem volt igazán ereje ahhoz, hogy lusztrációt, történelmi igazságtételt valósítson meg, s az új rendszer végre egyszer és mindenkorra elhatárolódjon a régitől, történjen meg a cezúra. Vagyis legyenek következményei a múlt bűneinek és a rendszerváltásnak!
A második Orbán-kormány azonban már nem követheti el ezt a hibát, a történelmi igazságtételnek meg kell történnie. Sajnálom, talán kissé kényelmetlen, amit mondok: a gazdasági típusú, korrupciós visszaélésekre koncentráló elszámoltatás önmagában fontos és nélkülözhetetlen, de immáron mégsem elég. Biszku Béla mérhetetlen arroganciája és pökhendi cinizmusa mindenkit rádöbbentett ebben az országban: a közelmúlt, a kommunista és szocialista múlt átvilágítása, a bűnösök legalább erkölcsi számonkérése nem maradhat el.
Kell tehát egy lusztrációs törvény – legkésőbb jövő tavaszig –, amely politikailag, morálisan, történelmileg és büntetőjogilag is végre elválasztja egymástól a kommunista diktatúrát a demokratikus jogállamtól. Erre most van az utolsó lehetőség!
Ha ez nem történik meg, olyan mocskot fogunk tovább hurcolni magunkkal, amely még ki tudja, hányszor fogja besározni az arcunkat s megrontani tiszta vágyainkat.
