Terroristák

Levélben legalább” mondjuk” – csak pont az illetékes elvtársék nem teszik a dolgukat! Sajnos olyan kicsik vagyunk (merni sem kellett) hogy az ennél még visszafogottabb kormány-véleményt is inkább támadja a levelekben leírt EU-s vezetőség! D.L.

2015. november 22.
No meg mindezek után, vagy mellett még a mi politológusaink közül is a magyarázatokban mint megváltoztathatatlan tényt közlik, hogy ….”hát igen mert a második és harmadik generációsok közt van a terroristák jelentős része – és lám nem akarnak beilleszkedni és ez ellen nincs mit tenni – mint a történések mutatják”! Na ettől megyek a falnak! Mi a nyavalyát várjunk az ellen -től ha a mi oldalunkon álló politológusok és politikusok is csak eme pontig képesek eljutni?! Képtelenek legalább a jövőre vonatkoztatóan – a múlt tanulságait levonva – megmondani, mutatni és kikövetelni azt az irányt ami a mai állapotokat eredményező körülményekhez vezetett! Nevezetesen legalább az utóbbi időkben(1évre visszamenőleg, ámbár az összes -akár 2. és 3. generációsokat is ) az állampolgári eskü letételére és abban a beilleszkedés és törvények ismeretére, valamint az adott ország alaptörténelmének főbb vonulati ismeretével kötelezni őket a törvények és társadalmi elvárások betartására és alkalmazására! A mindenkori társadalmi normarendszerek elfogadására! Azaz nincs csador, meg fejkendő és egyéb biztonságtechnikailag is elfogadhatatlan ruházat! Az iskolákban a részükre külön ezek oktatása! Nem ám, hogy a köztereken álldogálva, bagózva a hajdani keresztény templomokat bitorolva ( az és meg áll és egy helyben toporog amikor ezeket átadták az agyalágyult liberális barmok) szabotálom az ország minden momentumát és még a nyelvet sem vagyok hajlandó megtanulni! Ide akartál jönni , akkor a régi intelem miszerint „Rómában élj úgy mint a rómaiak” évezredeken át kialakult és a helyi lakóknak abszolút természetességgel megélt életformáját átvéve leledzenek kizárólag az itt a mi társadalmainkban élni akarók!! Azért mert ettől lettünk a bevándorlók számára olyanok ahova „vágyniuk” kívánkozott! Az ő mentalitásukból az lett ahonnan elmenekülniük kellett a saját állításuk szerint is! Akkor itt vagy ez, vagy mész vissza! Nem volt kötelező ide jönni! ( Ez a vissza Merkelnek már akár 50, talán ha 80 olyan emberrel sikerült eljátszatni – lévén, hogy úgy is rég visszaindultak, mert ki a nyavalya nézett utána, hogy mit tesznek azóta – szóval ilyen „nagy mennyiséggel sikerült az európai Albániába! Vajh’ Afganisztánba és Eritreába, meg a többibe , hogy szándékozik?) Eme társadalmaink elvárása a létünk minimuma és ha ezt a leírt módon nem vagyunk képesek megvalósítani ,akkor a pipogyaságunk a régi Róma sorsára juttatja a még oly „magas jóléti” társadalmaink alkotta Európát! Aztán egy kicsit gyorsabban kellene Európa polgárainak felismerni az eddigi – bizony bűnösnek minősítendő – helytelen viselkedéseiket és az utóbbi jó néhány évszázad legnagyobb bűneit elkövető Merkelt és Luxemburg-i offshore királyból avanzsált Eu vezetőt a társaival együtt bíróság elé állítani! Senki nem meri venni a fáradságot, hogy kiszámítsa és megjelentesse, hogy a mérhetetlen mennyiségű eddigi pénz mennyit „kóstál” amit a migránsok pátyolgatására költöttek, de még ennél is súlyosabb, hogy hányan haltak bele a terrortól a balesetek és tengeri és egyéb tragédiákban egy-két agyalágyult pénz és politikai vezető barom és senki által meg nem szavazott történelmi ballépésébe! A Bildenberg csoportban és azon keresztül (mert tudomásom szerint) Soros és a többi látenciába burkolózottakkal együtt üldögélt Merkel és a többi volt , pillanatnyi és lehetséges EU-s nagyvezír, minek óta is ezt a Soros által proponált állatságot sunyi és alattomos módon elkezdték ezt megvalósítani! A nép meg addig tököl , amíg helyrehozhatatlan lesz! Mi meg először mint nézők csak mint a moziban ülünk, aztán a véressé váló valóság elszenvedőiként a vágóhídi birkák szerepén osztozhatunk! Ezek meg még ránk mondják, hogy borúsan látunk! Aha – az eddig elpusztultak hozzátartozóit kéne megkérdezni! A pillanatnyilag is napról napra történő destabilizálódás sem mond a számukra semmiféle figyelmeztetést! Brüsszelben a bamba Luxemburg (offshore) grófja vajon mostanság hol és hogy alszik! Bár lehet, hogy azt sem veszi észre , hogy a feje feletti vakolat hullás és recsegés mitől van! Igaz a delirium mély-alvást eredményez

D.L.

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!