Egy igazi minőségi váltás: őszödi Gyurcsány helyett jön altusos Dobrev!

Egy igazi minőségi váltás:
őszödi Gyurcsány helyett jön altusos Dobrev!

Egy ország fogadta „kitörő lelkesedéssel” a hírt, mely szerint szemkilövető őszödi Gyurcsány Ferenc megpendítette: nem kizárt, hogy felesége, altusos Dobrev Klára lesz a DK jelöltje a potenciális miniszterelnök-jelöltségért zajló, ellenzéki pártok közötti előválasztáson.

Azt hiszem, nagy kő esett le minden magyar állampolgár szívéről, hiszen konstatálhatta, hogy végre megvan a balliberális oldal ideális jelöltje, a jelölt, aki vezérlő csillagként jelent meg a baloldali égen.

Mert hiszen Gyurcsány helyett találni egy igazi, karakteres jelöltet, hát ez bizony fogós kérdés volt az ellenzéknek. De íme, megoldották, itt a minőségi váltás lehetősége és reménye. Ha nem Gyurcsány, akkor vajon ki jöhetne megváltóként? Ki más, mint Gyurcsány felesége!

Bravó, sőt bravissimo, baloldal!

De fordítsuk komolyra a szót, s nézzük meg, vajon volt-e ilyen bátor – pontosabban: ilyen ostoba és nevetséges – személyi váltásra példa a baloldalon az elmúlt évtizedekben?

Találunk egy ilyet.

1956-ban történt egy hasonló erejű váltás a kommunista pártban, vagyis a totális diktatúrát gyakorló Magyar Dolgozók Pártja (MDP) élén. Az ötvenes években Rákosi Mátyás volt a párt és a kormány első embere, irányítása alatt ezreket és tízezreket üldöztek, zártak börtönbe, deportáltak, kitelepítettek, kínoztak és végeztek ki az Andrássy út 60.-ban (a hírhedt, Péter Gábor által vezetett ÁVH épületében). Mindebben – nem jobb-, hanem – balkeze, leghívebb harcostársa nem volt más, mint Gerő Ernő.

Rákosi politikai karrierje először 1953 márciusában kapott gellert, amikor a nagy Sztálin meghalt, a Szovjetunió Kommunista Pártjában (SZKP) szemléleti változások kezdődtek el, aminek következtében le kellett mondania kormányfői pozíciójáról (maradt neki a pártfőtitkárság).

A szovjet kommunista vezetésen belüli legfőbb kritikusát és ellenfelét, Beriját azonban 1953 végén kivégezték, s ettől kezdve újra növekedett a hatalma az MDP-n belül, 1955-ben még Nagy Imre miniszterelnök távozását is kicsikarta, s helyére emberét, Hegedűs Andrást ültette. Az 1956 februári SZKP-kongresszuson elhangzott titkos Hruscsov-beszéd azonban, melyben feltárta a sztálini önkényt és megújulást hirdetett meg, reménytelenné tette a helyzetét. A magyar kommunista pártot (is) valójában irányító SZKP-ben elhatározták, hogy Rákosit eltávolítják a hatalomból, és más, az új idők szellemének megfelelő vezetőt állítanak az MDP és az ország élére.

Nos, a nagy pillanat 1956. július 18-án érkezett el, amikor is a magyar kommunista párt központi vezetősége „saját kérésére” felmentette Rákosit az első titkári pozíciójából.

És ki jött helyette?

Gerő Ernő, a második legvéresebb kezű diktátor.

A Rákosi–Gerő-váltás nem bizonyult „minden szempontból” – vagyis semmilyen szempontból – sikeresnek: a magyar emberek elégedetlensége tovább fokozódott, az országban a feszültség tovább növekedett, s mindez elvezetett a magyar történelem egyik legfelemelőbb pillanatához, az október 23-án kitört forradalomhoz.

Ízlelgessük tehát még egyszer: Rákosi helyett Gerő.

S utána mondjuk ki: Gyurcsány helyett Dobrev…

És utána nyugodtan nevessünk egy jót.

De ne sokáig: meggyőződésem, hogy a furfangos szemkilövető megint szórakozik velünk, s mint Cipolla, szemfényvesztő módon az orrunknál fogva akar vezetni bennünket, jóhiszemű állampolgárokat.

Gyurcsány pusztán csak teszteli a közvéleményt, és főleg az ellenzéki pártokat, hogy miként reagálnak a feleségére mint lehetséges miniszterelnökjelölt-jelöltre. Bizonyosan állítható, hogy van egy B variációja, mert azért azt még ő is felfogja, hogy az ő személyétől nem elválasztható a felesége, legfeljebb annyiban, hogy még nála is kozmopolitább és szivárványosabb nézeteket vall. Vagyis nem esett a feje lágyára: ha a felesége nem jön be az ellenzéki oldalon – például a Momentumnak vagy másoknak –, akkor majd rugalmasan elszakad a jelenlegi „nem kizárt a feleségem jelölése” tételétől, s bedob egy új, talán már most is meglévő jelöltnevet, például egy párton kívüli, „neves”, „nyugatias”, „européer” csúcsszakemberét.

Gyurcsány is lying, as usual – Gyurcsány hazudik, mint az szokásos.

Ez nála napi rutin. De ne higgyük el egy szavát sem Cipollának.

Nem hátrálhatunk tovább!

Nem hátrálhatunk tovább!

 

 

 

 

 

 

Miről beszél Nick Thorpe, a BBC „objektív” és „független” tudósítója?

Az Index válsága kapcsán számomra elképesztő írást tett közzé a magyar média- és politikai viszonyokról a BBC magyarországi tudósítója. Az írás minden, csak nem objektív, semleges és tárgyilagos.

Ez lett a BBC-ből?

De nézzük, mit is ír a tudósító: „azaz ember, aki az egypárti rendszernek való ellenállással került vezető szerepbe, most újra egypárti uralmat hozott létre. Azáltal, hogy elfoglalta az államot – a gazdaságot, a parlamentet, az alkotmánybíróságot, a médiát – azt kockáztatja, hogy nevetségesség válik.”

Miféle független elemzés ez?

Hogyan állíthatja egy valaha szebb napokat látott, a régi szép időkben még nagy nemzetközi tekintélynek örvendő médium, hogy Orbán Viktor egypárti uralmat hozott létre?

Most figyelmeztessük arra az evidenciára, hogy az ellenzék pártok, amelyek állítólag már nem is léteznek, az önkormányzati választásokon önmagukhoz képest egészen jó eredményeket értek el a fővárosban és a nagyvárosok egy részében? Idézzük fel neki a felméréseket, melyek szerint a Fidesz–KDNP jelenleg 51 százalékos támogatottságot élvez, ám ha a szövetségre készülő ellenzéki pártok szimpátiaadatait összeadjuk, akkor 43 százalékon állnak, tehát a 2022-es választásokon kiélezett küzdelem várható és semmiképpen sem lehet biztosra venni a kormányzó koalíció újabb győzelmét?

Vagy emlékeztessük arra, hogy az Európai Parlament magyar ellenzék képviselői, Dobrev, Ujhelyi, Cseh, Donáth a súlyukhoz képest elképesztő kormány- és nemzetellenes politikát folytatnak Brüsszelben és Strasbourgban, az Orbán-gyűlölő Mark Rutte holland miniszterelnökkel fényképezkednek, s az ottani balliberális frakciók ráadásul még komolyan is veszik őket, hiszen ez az első számú politikai érdekük?

Egyszóval, hogy lehet ennyire elvetni a sulykot egy olyan tapasztalt és rutinos újságírónak, mint Nick Thorpe, aki számos magyar konferencián vett részt, itt él az országban és tudja, hogy mi történik a politikai és közéletben? Miért kell ennyire kiszolgálni bizonyos politikai igényeket, miért kell a fake news felé ilyen mértékben elmozdulni?

Nick Thorpe felelőssége óriási abban, hogy mit gondolnak a brit olvasók a magyar belpolitikai viszonyokról. Miért nem lehet fenntartani egyfajta hagyományos brit mértékletességet a vélemények kifejtésekor? Mi akadályozza ezt?

De itt van még egy idézet: „Egyre erősödik a moraj, hogy az ellenzék bojkottálja a parlamentet és a 2022-es választásokat, megfosztva ezzel Orbánt a demokratikus legitimitás melletti utolsó érvétől.”

Ez egészen egyszerűen szánalmas.

Tényleg nem tudja Thorpe, hogy az ellenzék pártok – DK, Momentum, MSZP, Párbeszéd, LMP, Jobbik – gőzerővel készülnek a 2022-es választásokra, és már most azon agyalnak a nap 24 órájában, hogy milyen formában működjön a balliberális ellenzéki együttműködés, ki irányítsa az Orbán-gyűlölő szövetséget, legyenek-e előválasztások, egy lista legyen vagy kettő stb. Már csak azért is erre készülnek, mert hiszen a 2019. októberi választásokon hosszú idő után az ő szempontjukból nagy sikereket értek el, s bevallottan-nem bevallottan, de ez azt bizonyította számukra, hogy mégiscsak lehet győzni a választásokon.

Egyszóval, egy BBC-tudósításnak nem kell balliberálisabbnak lenni a magyar balliberálisoknál.

Az ő „forgatókönyve” – nem nehéz felismerni – inkább hajaz azokra a koncepciókra, amelyek a globalista, Soroshoz köthető, álcivil mozgalmakban és hálózatokban jelennek meg, amelyek abból indulnak ki, hogy az Orbán-kormányt az utcán, forradalmi, netán afféle Black Lives Matter- vagy Antifa-módon kell megdönteni, mert minden más út, például a törvényes és demokratikus – bizonytalan. Jobb és biztosabb a Saul Alinsky és Gene Sharp nevéhez köthető felforgató, anarchiát okozó, a kormányt törvénytelen és erőszakos eszközökkel megdönteni akaró módszerekhez folyamodni. Hiszen: így a biztos.

A tudósító „ajánlata” tehát jelen pillanatban szélsőségesebb, mint a mai balliberális ellenzék politikája Hadházyval, Csehvel, Varjuval, Bangónéval, no és természetesen őszödi Gyurcsány Ferenccel és feleségével.

A BBC tudósítójának elemzése tehát nemhogy nem objektív és független, hanem annál rosszabb: ajánlatos forgatókönyvet vázol fel az ellenzék számára.

És ez már tényleg sok.

Istenem, BBC, hova jutottál?

Ideg- és politikai háború Brüsszelben

A liberális fősodor máris keresztbe tett a történelmi megállapodásnak

Kolumbusztól Trumpig: Törlés most

Kolumbusztól Trumpig: Törlés most

A VILÁG TÖRTÉNELMÉRŐL ALKOTOTT ISMERETEINKET ALAPJAIBAN AKARJÁK MEGVÁLTOZTATNI

Mi történik az Egyesült Államokban? Miért akarják az amerikai történelemhez szervesen hozzátartozó szobrokat ledönteni a tüntetők, hogyan juthatnak el odáig, hogy immáron George Washington és Abraham Lincoln szobrai is célkeresztbe kerültek? Nem beszélve arról, hogy Európában is megjelentek a tüntetők, s például Londonban már Winston Churchill is elfogadhatatlan történelmi személyiség lett számukra? Mi van e jelenség mögött?

A jelenlegi válságállapotnak különböző szintjei vannak, a felszíntől a mélyig.

Az első szint maga a kiváltó eseményre adott reakció: George Floyd fekete férfival szemben a rendőrök az összes körülményt figyelembe véve brutálisan jártak el, aminek következtében a férfi meghalt. Nyilvánvaló volt a képekből, hogy a fekete férfi nyakát leszorító rendőrrel, s az ehhez asszisztáló társaival szemben büntetőeljárást kell lefolytatni, és ki kell zárni őket a rendőrség kötelékéből. A jogszerű folyamat megindult, és az is érthetőnek tekinthető, hogy az érintett etnikum tagjai az utcán tiltakoztak az indokolatlanul erőszakos rendőri eljárás miatt, már csak azért is, mert ehhez hasonló események korábban is előfordultak feketékkel szemben.

Eddig még mindez indokoltnak is tartható – azonban itt nem állt meg a történet. S ez már a következő szint, amikor belépnek a képbe a háttérszervezők, a háttérhálózatok. Akik már nem egy elítélendő cselekménnyel kapcsolatban várnak arányos és indokolt jogi-büntetőjogi következményeket, hanem lehetőséget látnak arra, hogy az esemény kapcsán ideológiai és világátalakító céljaiknak megfelelően gyakoroljanak nyomást az államokra, a társadalmakra, az állampolgárokra – s nem utolsó sorban a rendőrségre.

Ma már jól tudjuk, hogy a Black Lives Matter nevű szerveződés, illetve az Antifa nevű szélsőbaloldali mozgalom és más, hozzájuk kapcsolódó csoportok vették át az Egyesült Államokban és főleg Nyugat-Európában – Közép- és Kelet-Európában elszórtabban – jelentkező erőszakos demonstrációk irányítását. Az Antifa mozgalmat kezdetek óta jellemzi a „nacionalizmus” elleni fellépés, ami valójában nem jelent mást, mint hogy a nemzetek, a nemzetállamok létét kérdőjelezik meg, s ha valaki meglepődne, hogy a rendőrség felszámolását is követelik, akkor ne tegye, ugyanis az Antifa már régóta az állami erőszakmonopólium ellen lép fel, s célja leginkább egy sajátos anarchista társadalmi állapot létrehozása. Az Antifa fellép a kapitalizmus és a rasszizmus ellen is, s szerintük hármas elnyomás érvényesül: szexuális, etnikai és osztályalapú.

Az Antifa és a Black Lives Matter tehát már önmagában messze túllépnek a George Floyddal történtekkel kapcsolatos reakciókon, s antirasszista, antikapitalista, nemzetellenes stb. céljaikat próbálják belevinni a tüntetések sorozatába. Ám a Black Lives Matter és az Antifa mögött is állnak erők, amelyek még tágabb és átfogóbb célokat akarnak elérni, s felhasználják ehhez a két mozgalmat. Ma már köztudott, hogy a Soros-hálózat évek óta pénzeli a Black Lives Mattert, s ez önmagában nyilvánvalóvá teszi, hogy amit a mozgalom tesz, az a legkevésbé független attól, amelyet Soros György és az őt előretoló globális elit tagjai lehetőségként megláttak a haláleset kapcsán kialakult elégedetlenségi és gyűlölethullámban.

George Floyd szerencsétlen halálát megpróbálja a globális hálózat kihasználni arra, hogy megtámadja a Donald Trump elnöksége alatt működő rendőrséget, ezen keresztül a „nacionalista”, „rasszista” és erőszakos államot, amelyet Trump irányít. Vagyis, a választások előtt fél évvel ez a legjobb alkalom arra, hogy helyreálljon a világ rendje, Trumpot lejárassák az egyre átfogóbbá váló tüntetésekkel, amelyek mögé a hálózatos logika szerint felzárkózik a média a CNN-től a Washington Postig és tovább, felzárkóznak az ügyeletes megmondóemberek, színészek, zenészek, Hollywood, egyetemi tanárok, művészek, mindenki, akinek befolyása és lehetősége van a közhangulat alakítására.

És ezen a ponton utalnék Borvendég Zsuzsanna cikkének címére, amely a Magyar Nemzet június 29-i számában jelent meg: A hálózatkutatás megkerülhetetlen. A globális hálózatok kutatása pedig különösen az! A cél tehát világos, Trumpot el kell söpörni az útból, jöjjön a legkevésbé sem karizmatikus, de a céloknak megfelelő Joe Biden, akivel az Egyesült Államokat vissza lehet vezetni a „nacionalizmusból” – tehát a nemzeti érdekekre, a középosztály felemelésére irányuló, s a világot csendőrként immáron irányítani nem akaró politikából – a globalista, világuralmi Egyesült Államokhoz.

De – s ez egy újabb, talán a legmélyebb szint – a globális liberális elit elérkezettnek látja az időt arra is, hogy a világ eddigi történelméről alkotott ismereteink alapjaiban megváltozzanak. Ennek a lényege pedig nem is olyan bonyolult: minden, mögöttünk feltorlódott történelmi kort az elnyomás, a hierarchia, az emberek közötti alá- és fölérendeltség, az egyenlőtlenség jellemezte, többek között osztályelnyomás, nemzeti és vallási elnyomás, etnikai elnyomás, s ehhez még társul a szexuális kisebbségekkel szembeni elnyomás is. Márpedig ez a több évezredes korszak alapjaiban és teljes egészében, szőröstül-bőröstül elvetendő, mert a globalista, liberális és baloldali gondolkodás és világlátás szerint csak és kizárólag az emberek közötti egyenlőség, a hierarchiák, társadalmi különbségek nélküli társadalom lehet igazságos, békés és humánus.

Mit sem számítanak az adott korok kihívásai, korszelleme, elvárt és bevált normái, erkölcse, hagyományai, évszázados és működő intézményei. Mit számít az a globalista liberálisoknak, hogy George Washington volt a függetlenné váló Amerikai Egyesült Államok első elnöke, aki az amerikai demokrácia egyik megalapítója, ha kiderül róla, hogy rabszolgákat tartott. Mit sem számít az, hogy Abraham Lincoln az akkori kongresszusi képviselőkkel kínkeserves küzdelmet folytatott azért, hogy végül megszavazzák a rabszolgaság eltörlését, s ezzel éppen a feketék számára kellene, hogy történelmi hősük legyen, ha az őt ábrázoló szobor mégsem megfelelő, mert a szobra előtt egy fekete rabszolga térdel. És mit számít az, hogy Churchill Hitler és a nácizmus legyőzésében oroszlánrészt vállalt és ezzel örökre beírta a nevét a történelembe?

Tehát, a végcél – hasonlóan a kommunistákéhoz – a múlt teljes eltörlése, zárójelbe tétele, s egy új korszak megnyitása, az „igazi” történelem megkezdése, amely az egyenlőségre épül. Washingtonnak, Lincolnnak, Churchillnek, Kolumbusznak Trumppal együtt el kell tűnnie, mai követőikkel együtt.

Ez tényleg vízválasztó törésvonal és vízválasztó korszak, ezért a nemzeti alapú konzervativizmus most már nem elégedhet meg a reagáló kritikával: meg kell védenie azt a történelmet, ami által önkorlátozó és önmérséklő, közösségi normák szerint élő, közösségekhez kötődő szabad emberré váltunk.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

 

Kolumbusztól Trumpig: Törlés most

 

 

 

 

 

Guterres ENSZ-főtitkár

Guterres ENSZ-főtitkár már nem titkolja: világállamra van szükség. Csak az a kérdés: kinek?

António Guterres, az ENSZ főtitkára a nemzetközi szervezet alapokmányának 75. évfordulója kapcsán tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a válság utáni új világrend felépítése során, a nemzetközi szerződésekre épülve, világállamot kellene létrehozni.

Íme hát, itt van előttünk a szép, új világ koncepciója a világkormányzással, a nemzetállamok meggyengítésével – immáron köntörfalazás nélkül.

S íme hát, előttünk a 21. század legnagyobb kihívása, amivel fel kell vennünk a harcot nekünk, magyaroknak – másokkal szövetségben.

Egyébként egy percig se higgyék, hogy ez a gondolat most bukkant fel először; erről szó sincs, több évtizedes, talán több évszázados koncepcióról van szó, amelynek legnagyobb szorgalmazója nem más, mint a globális pénzügyi elit, köztük természetesen Soros György. Ráadásul Guterres nem mondja ki, de sok jel mutat arra, hogy a globális elit éppen az ENSZ-ben látja a leendő világállam megvalósítóját.

Ennek alátámasztására idézném Jan Tinbergen Nobel-díjas közgazdászt, aki így írt 1993. december 24-én a De Telegraaf című holland újságban: „Nem vagyok próféta, de úgy tekintek az ENSZ-re, mint az új világkormányra. Eddig nem mutatott fel erőt, a jövőben azonban ez meg fog változni.”

Mit tudhatott már akkor a Nobel-díjas közgazdász?

António Guterres, aki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát vezette 2005 és 2015 között, elkötelezett híve a globalizmusnak és a Soros György által zászlóra tűzött nyílt társadalomnak. Guterres oroszlánrészt vállalt az úgynevezett migrációs kompakt kidolgozásában és elfogadásában, amely lényegében azt mondja ki, hogy a migráció emberi jog, s az államhatárok nem lehetnek akadályai a bevándorlásnak – vagyis a nemzetállamok lebontása mint cél húzódik meg az ENSZ által elfogadott migrációs szerződés mögött. Ebben a folyamatban már úgy jelent meg az ENSZ, mint olyan nemzetek feletti szervezet, amelyik meghatározza azokat a kívánatos normákat és értékeket az összes nemzet számára a migráció kapcsán, amelyeket követni kell. Az ENSZ itt tehát már mint globális normaadó (vagy inkább agymosó) szervezet jelent meg, amelyik arra „érzékenyíti” a nemzeteket, hogy fogadják el a migrációt egy rendkívül pozitív és támogatandó folyamatnak, amelynek nem lehet az útjába állni.

Az ENSZ-szel kapcsolatos célokat jól mutatja, hogy a globális elit, ezen belül egészen konkrétan Soros György hálózatának emberei már megjelentek a szupranacionális testület vezetői között. Erre az egyik példa: 2018. augusztus 10-én Michelle Bachelet chilei szocialista politikus „lett” az ENSZ új emberi jogi főbiztosa, aki 2009-ben, mint Chile köztársasági elnöke, a legmagasabb állami kitüntetést adta Soros Györgynek mint a demokrácia és a haladó eszmék bajnokának (reméljük, nem lesz örökös bajnok Sorosból…). Egyébként elődje, Zeid Rael al-Huszein sem volt éppen Soros ellensége, viszont annál inkább Magyarország ostorozója…

De ennél még fontosabb, hogy amikor az ENSZ 2018 februárjában nyilvánosságra hozta a migrációs kompakt tervezetét, akkor António Guterres nevében a kanadai származású Louis Arbour asszony – mint az ENSZ „különleges képviselője” – készített el egy véleményező dokumentumot a tervezetről. Az anyag címe már önmagában beszédes: „Tegyük a migrációt mindenkinek hasznossá!”

A különleges képviselő valóban rendkívül „különleges” volt, hiszen egészen véletlenül szoros szálak fűzik Soros Györgyhöz: ő korábban a Soros által pénzelt, brüsszeli székhelyű Nemzetközi Kríziscsoport vezérigazgatója volt, s tevékenységéért 2010-ben a Közép-európai Egyetem Nyílt Társadalom díját vehette át – személyesen Soros Györgytől. Soros tehát szoros pórázon tartja a hölgyet – s mint a migrációért felelős különleges megbízott, Sorosért és a globális elitért meg is tesz mindent. Módja is volt rá, hiszen egészen sajátos módon az ENSZ migrációs paktumja a tagállamok közötti megbeszélések után még visszakerült a Nemzetközi Migrációs Konferencia főtitkárához, aki még „javíthatott” a tervezeten a marrákesi, illetve a december 19-i közgyűlési elfogadás előtt. A főtitkár neve egész véletlenül: Louis Arbour…

Ám vannak még nemzetek, amelyek felismerték a veszélyt, hiszen a migrációs kompaktról szóló 2018. decemberi szavazáson a 152 igen és 12 tartózkodás mellett öt ellenszavazat is volt, méghozzá az USA, Izrael, Magyarország, Lengyelország, Csehország részéről.

Akkor is a helyünkön volt az eszünk és a szívünk.

Összegezve: Guterres csak azt mondta ki az ENSZ Alapokmánya 75. évfordulóján, amit a mögötte álló globális (pénzügyi) elit már régóta akar, s aminek érdekében az ENSZ vezető testületeiben már régóta ott ülnek a hálózat emberei, s készítik elő a terepet a „nagy áttörésre”, a világállam létrehozására.

De tudjuk, a balliberálisok számára ezek a tények pusztán csak mesék…

Igen ám, de mit is mondott Fábri Zoltán Az ötödik pecsét című klasszikus filmjében az órásmester? Aki önmagát is becsapja, ott már nagyon nagy baj van. Ezt teszi a balliberális tábor.

De ez nem a mi dolgunk: foglalkozzunk a tényekkel, mert a világállam létrehozására irányuló globális szándék emberpróbáló kihívás a 21. században.

Guterres ENSZ-főtitkár már nem titkolja: világállamra van szükség. Csak az a kérdés: kinek?