Nyílt levél Vona Gábornak

Kedves Fiatalember!

Azért szólítom így, mert egyáltalán nem érdekel, hogy Önnek van –e pártja, és az hány százalékon áll. Az sem érdekel, hogy Ön pártvezér, vagy miniszterelnök-jelölt-e, vagy sem. Egy dolog érdekel. Az, hogy Ön olyan stílusban beszél sok-sok ezer, Ön által ismeretlen emberről, amiért a XX. század vérzivataros éveiben még egy jó nagy pofon járt. Nem azért, mert akkor nem volt véleményszabadság, hanem azért, mert még az átkosban is tanították, hogy az idősebbeket tisztelni illik. Lehet, hogy az Ön értékítéletében a kormányzópárttal szimpatizáló nyugdíjasok megalázása és kifigurázása nemes dolog, radikális és nyílt vélemény-nyilvánítás. De higgye el, nem az. Sajnos, koromnál fogva megtehetem, hogy nyomatékosan felhívjam a figyelmét arra, hogy Ön a karrierje lehetőségét, jelenét közvetlenül pont a „viktoriánus nyugdíjasoknak” köszönheti. Ők azok ugyanis, akik biztosan nem voltak sem a kommunizmus, sem a neoliberalizmus támogatói, ezért mindenképpen egy új világot akartak, és azért küzdöttek. Gondolom, ennek a kijelentésnek az igazságát Önnek nem kell bizonyítanom. Bizony, pont a „szandis” papák és mamák voltak azok, akik végigküzdötték az életüket a szocializmus undorító mocskában, szegénységben, elnyomásban, kiszolgáltatottságban azért, hogy a fiaik, lányaik és unokáik jobb és szabadabb életet élhessenek. Köztük Ön is.  És higgye el, nem azért nélkülöztek és kínlódtak egy életen át, hogy holmi, a fenekükön még a tojáshéjjal közlekedő, provokáló pillanatemberkék, tüntetők, szervezők, aláírásgyűjtők, sípolók még az utolsó éveiket is tönkre tegyék. Pont Ön ne értené, hogy “a hétköznapokon kedves bácsikákból és nénikékből áradó indulatnak, vagy a „szájukból folyó szennyvíznek” mi lehet az oka? Éppen az, hogy a XX. század minden traumáját valóban ők élték át és túl. Bizony, az nem volt könnyű. Mert számukra a bénító és idegőrlő traumák sora nem csak történelem, hanem fogható, érezhető tragikus valóság. S ez nagy különbség. Ráadásul ezeket a traumákat nem volt lehetőségük kibeszélni, elpanaszolni, kiönteni. Titkolózniuk kellett, nehogy a szomszéd feljelentse őket. Hazudozni kellett még önmaguknak is, ha életben akartak maradni. Akkoriban nem volt lehetőségük divattal foglalkozni, és lehet, hogy ma örülnek annak, hogy van egy szandijuk, és húzható bevásárlókocsijuk. (Meg csomó betegségük és fizikai fájdalmuk is van, valamint sok-sok évük, ami miatt nem tudják már a dolgos két, remegő kezükben cipelni a bevásárlószatyrot. Adja Isten, hogy Ön hosszú életű legyen, és megélje azt a kort, amikor már remeg a kéz, és egy húzható bevásárlókosár ad majd örömet Önnek is.) S mivel a „viktoriánus nyugdíjasoknak” elegük volt a szennyből, hazudozásból, mocsokból, uszításból egy életen át, szeretnék, ha békén hagynák őket abban a közegben, amelyben megtalálták a nyugalmukat. Hogy miért pont ott? Mert tiszteletet és figyelmet kapnak. Ők így érzik. Joguk van hozzá. És senkinek semmi köze ahhoz, hogy hol és kivel érzik biztonságban magukat. Kérem, hagyja békén az Ön által viktoriánusoknak nevezett nyugdíjasokat! Hagyják őket végre felszabadultan ünnepelni a nemzeti ünnepeken! Hagyják végre, hogy annak tapsoljanak szabadon, akinek ők akarnak. Mert ha nem hagyják, ha provokálják őket, bizony, náluk is feltörhetnek az indulatok. Mert nekik tényleg elegük volt az erőszakos elhallgattatásból, a provokációból, az kötelező ideákból és eszmékből. Nekik már igazán felemésztette az élet az idegrendszerüket. Ott, Tusványoson sem történt volna semmilyen incidens, ha nincs provokáció. És a nemzeti ünnepeken sem kiabálnának akár trágárul, ha nem zavarnák őket a lehető legprimitívebb módon sípokkal, beüvöltésekkel, gusztustalan transzparensekkel. Persze, én is elítélem, ha fizikailag bántalmaznak bárkit is. De ettől még sok százezer, akár fideszes nyugdíjas szavazó a traumái, és remegő keze ellenére is nyugodt, kiegyensúlyozott honfitársunk. Még akkor is, ha időnként csúnyán néznek olyanokra, akiket nem szeretnek. Tudom, Ön azzal kezdi blogbejegyzését, hogy akinek nem inge, ne vegye magára. Csakhogy ez igencsak tisztességtelen megoldás. Mert Ön általánosságban támad, és a mocsok-golyók előli elugrást a megcélzott tömegben tartózkodó, remegő kezű nyugdíjasokra bízza. És a kollektív felelősséggel való próbálkozás igencsak sikamlós játék.

Egyébként pont Ön ítéli el, hogy egy provokátor hatására a jelen lévő nyugdíjasokon „eluralkodott a lincshangulat”? Talán emlékszik. 2009. április 14-én, azon a napon, amikor Bajnai átvette a kormányrudat, tüntetés volt a Parlament előtt. A rendezvény vége felé Ön gárdás kísérőivel együtt erőszakkal felnyomult a rendezvény színpadára, mondhatnám, lincshangulatban.  Fricz Tamás állta útját, és próbálta Önt meggyőzni arról, hogy az erőszakos fellépésnek nincs értelme. Nincs értelme, mert körülvették a tömeget a drónná változtatott rendőrök, és a tüntetők között sok a nő, a nyugdíjas és a kisgyermek.  Az Ön szemeiben akkor szikrázó gyűlöletre, indulatra sokan emlékeznek, akik akkor az arcába néztek.  Ön mégis felszólalt. Nem sokkal később sajnos a rendőrség és a tüntetők egy része összecsapott, több sebesülés is történt. Nekem úgy tűnik, akkor Önben is tombolt a gyűlölet.  Ugyan miért? Miért nem tudott uralkodni magán fiatal ember létére? Kit gyűlölt? Valószínű mindenkit, aki zavarta köreit, gondolatait, szándékait. Ön ne ismerné tehát az indulatok elszabadulásának mechanizmusát? Ön gyalázza azokat az embereket, akikben évtizedek óta, valós indokkal felhalmozódott az elkeseredés? Higgye el, az ő indulataikat már nem személyes ambíciók, vagy önös célok gerjesztik, hanem a nyugalom és a békés öregkor iránti vágy. Ezért javaslom, ne zavarják, és ne provokálják a „viktoriánus” nyugdíjasokat, sem Ön, sem mások! És ne is sértegessék őket! Szeretnék az életüket, illetve ami még maradt belőle, nyugalomban, gyűlöletkeltő provokációk, sípolások, hisztériák, erőszakos és indulatos karrier-kampányok nélkül leélni. Nem kérem, hogy kövesse meg a megsértetteket, mert a mocskolódó blogbejegyzések íróira nem jellemző a bocsánatkérés.  De arra megkérem, hogy mielőtt ítéletet mond bárki felett, gondoljon előbb a saját hitelességének fontosságára, vagy hiteltelenségének következményeire.

Bencze Izabella

 

Halmozott deja vu

Mi, magyarok nem akartuk. Mi figyelmeztettünk, hogy tragédia lesz a vége. De az európai hatalmi játszmák, és államjogi kötöttségeink miatt kénytelenek voltunk besétálni a csapdába. S a vége valóban tragédia lett.          15 millió halottra, és ránk, magyarokra nézve mindenképp. Ugye egyértelmű? Az I. világháborúra, Tisza hadüzenet-küldés elleni figyelmeztetésére, az Osztrák- Magyar Monarchiában betöltött, kiszolgáltatott államjogi helyzetünkre, Vilmos császár hatalom-megerősítő törekvéseire, és végül a trianoni békediktátumra gondolok. Tragédiánkat erőteljesen elősegítette az erőteljes, nemzetközi méretű magyarellenes hazug propaganda, a döntéshozói helyzetbe került hatalmak nemtörődömsége, no és az akkori magyar nemzetmentő politika gyengesége.

Az Unió  kötelező migráns-szétosztási kísérlete, a bevándorlás minden eszközzel történő támogatása nálam – Trianon miatt – deja vu érzést vált ki. Mi magyarok nem akarjuk. Mi figyelmeztetünk. Rossz vége lesz. Ezúttal egész Európára nézve. Most is intenzív a magyarellenes nemzetközi hazug propaganda, s a legfőbb uniós döntéshozók is nemtörődömök. Kizárólag saját érdekeiket képviselik. Egyetlen reményünk, hogy elkerüljük a ránk leselkedő újabb tragédiát, hogy most rendkívül erős a kormány nemzetmentő politikája. Olyan a helyzet valóban, mint Trianon előtt volt, csak nagyobb mértékű. Most már nem a határokat változtatnák meg a hatalmasok, hanem a nemzetet, a nemzeteket pusztítanák el.

De a deja vu más ok miatt is fennáll. Más szinten, máshogyan, a mikrovilágban valami hasonló már történt ebben az országban. Valami, ami erőszakos volt, és tönkretette az életünket. Tönkretette, mert a történés lelki igáját, embert silányító és megalázó hatását génjeikben hordozzák még azok a fiatalok is, akiknek „csupán” a nagyszülei élték át az eseményt. Tény, hogy a paramnézia jelenségénél alapvető a már velünk egykor megtörtént helyzet érzése, míg a konkrét  történés ténye bizonytalan. A volt szocialista országokban azonban maga a történés is felszínre tör.  És ezt a „történést” úgy hívják, hogy társbérlet.  Aki nem tudná, mi is az, azoknak elmondjuk. Lánykori neve: kommunalka. Természetesen a Szovjetunióból származott, és a XX. század elejétől, a kommunizmus borzalmainak egyik következményeként tört be a lakáshiánnyal rendelkezők világába, és a sztálini időkben érte el csúcspontját. A volt „burzsoázia” két,-három, -vagy többszobás lakásaiba állami erőszakkal több családot is betelepítettek. Minden családra jutott egy szoba, s a konyha, fürdőszoba használata közös volt.  Hiányzott az intim szféra, egészségtelen túlzsúfoltság jött létre. Különböző felfogású, érdeklődésű, kulturáltságú emberek sokaságának kellett egy fedél alatt élnie, aminek a következménye a feszültség, a durvaság, a veszekedés, az emberhez méltatlan, rákényszerített életvitel volt. Ennek nyomorát még ma is nyögi az ország lakosságának egy része. Hát ettől a deja vu. Ráadásul kétszeres. Egyrészt a kényszeres együttélés miatt, másrészt az erőszakos betelepítés, a hatalmi arrogancia okán.

Ugyanolyan, mint a kötelező betelepítési kvóta, és annak várható következményei. A kommunisták anno létrehoztak egy kezelhetetlen, tragikus és erőszakos társadalmi helyzetet, amelynek nyomorúságával és feldolgozhatatlanságával az ország kiszolgáltatott lakosságát terhelték meg. Most meg a globalista ballibek hoztak létre egy kezelhetetlen, tragikus, összeurópai társadalmi szituációt, amelynek következményeit Európa kiszolgáltatottnak hitt, még elemi megmaradási ösztönnel bíró lakosaira próbálják rátelepíteni. Ugyan, mi a különbség? A kommunisták jelszava: világ proletárjai egyesüljetek. A globalista ballib elit pedig a nyílt társadalomért küzd, ahol a világ proletárjai egyesülnek. Persze akkor, is most is erőszak segítségével. Hiába, egy tőről fakadnak.

Egy kormányellenes médiumban a műsorvezető angyali ártatlansággal kérdezte, mi a baj azzal, hogy egyes civil szervezeteket külföldről finanszíroznak? Miért is kell őket megbélyegezni holmi átláthatósági törvénnyel? Hisz csak segítenek, csak jót akarnak, csak támogatnak. Ugyanúgy, mint a jótevő Soros bácsi. Nos, ezek a jótevők Sorossal az élen Európa összeomlásában, erőszakos társbérletesítésében, a világ proletárjainak egy katyvasszá történő egyesítésében érdekeltetek. Természetesen úgy, hogy ők, az elit, megtartva előjogaikat –mint a kommunisták tették- emberi jogok hamis álcája mögé rejtőzött szerepben tetszeleghessenek. Volt már ilyen, más köntösben. Annak százmillió halálos áldozata volt.  Ha nem állunk ellen, jöhet a második Trianon, és a ki tudja hány százmillió áldozat. Hogy ne legyen kétségünk a filantróp szándék igazi arcával kapcsolatban, hadd idézzem  Andreas von Rétyhi George Soros című könyvéből  Neil Clarck angol székhelyű újságíró megállapítását. „Soros …. rájött, hogy dollármilliókkal felfegyverkezve, egy sereg civil szervezeten keresztül….tökéletesen kivitelezhető azoknak a kormányoknak a megbuktatása, akik ártanak az üzletnek, hogy aztán az érintett ország gazdasági javait szinte azonnal magukhoz ragadhassák, sőt, mindezért később még köszönőlevelet is küldjenek nekik.” Hát ez van egy módosult újra-Trianon, a társbérletesítés, a hangzatos jótékonykodás és humanitárius jelszavak, a külföldről finanszírozott ál-civilszervezetek, a CEU, vagyis a kötelező betelepítési kvóta-terv  és az Európai Egyesült Államok létrehozásának szándéka mögött. Ezért kell tudnunk, hogy mely szervezetek a Soros-polip csápjai.

Európa megmaradásra kész lakói, országai: ébresztő! Nos és persze hajrá Magyarország, hajrá nemzetmentő politika!

 

 

 

 

 

Látogatás Atyhán

Hogy milyen érzés, amikor a magyarok összefognak? Nagyszerű. S hogy milyen eredménye lehet? Példamutató. Főként, ha jó célért, érdek nélkül, önzetlenül történik. Mint történt a tavaly szeptemberben leégett székelyföldi katolikus atyhai templom újjáépítése érdekében.

Akik adakoztak, akik támogatták az újjáépítést, tudják, miről beszélek. Anyaországbéli magyarok, szervezetek, a magyar kormány, önkormányzatok, romániai szervezetek, magánszemélyek, önkormányzatok, és a román kormány, de tengerentúli, clevelandi magyarok is adakoztak, segítettek. Nemrég – közvetett módon – kanadai magyarok kerestek meg, hogy milyen lehetőség van még a támogatásra. Sárbogárdi mesterek készítettek körmeneti keresztet, és húsvéti gyertyatartókat. Magyar vállalkozó szállította ki azokat Atyhára, pedig ez, a Sóvidék legmagasabb pontján fekvő település igencsak pár száz km-re fekszik Sárbogárdtól. És mégis megtette. Még a nevét sem tartotta fontosnak megemlíteni. Jómagam családi ereklyét, egy 142 éves, Károli Gáspár fordította Bibliát vittem ajándékba az egyházközség számára. Kétkezi munkavégzések felajánlása is számos esetben történt, még vajdasági magyarok részéről is, bár a szigorú romániai elszámolási szabályok miatt ezt a lehetőséget nem vehetik igénybe a templomépítés során.

A szeretet, a hit, a jóindulat csodákra képes. Az összefogás eredményeként fél év alatt közel 140 millió Ft gyűlt össze. Hogy a végösszeg hiteles, arra Atyha plébánosa, Adorján Imre atya a garancia.

Június 9-én találkoztam vele személyesen, Atyhán. Nem volt könnyű eljutni hozzájuk. 8-a volt az eredeti látogatás időpontja, de igencsak keményen esett az eső. Így bizony az 5 km-es bekötő út Korondról egy egyszerű személyautó számára járhatatlanná vált. Másnap Imre atya jött értünk terepjáróval. Tán 14 éves a szolgálati autó, de működik, remek „természetes” légkondival, amely mellett az atya még arra is vigyáz, hogy ne érje huzat a bent ülőket. De az a szeretet, hit, elkötelezettség, és erő, amely a nyugdíjas atyából árad, akár gyalogtúrára is képes ösztönözni az Atyhára tartókat. Csodálatos ember. A Jóisten tudja csak, miért őt küldte szolgálatba oda a tűzvész előtt egy hónappal.

A templom épül. A korondi Árcsó kft dolgozói csendben, szorgalmasan végzik az egyáltalán nem könnyű munkát. A templomrom teljesen felállványozva, a koromnak már nincs nyoma a falakon. A borzalom már csak az emlékekben él, és az elszenesedett missziós kereszten, a megolvadt harangon, és a Feltámadt Krisztus szobron látható. De a szétolvadt harangon olvasható maradt védőszentjük neve, Mária Magdolná-ból: Magdolna.

A megújulás jelei nem csupán az állványozáson látszanak: a paplak egyik szobájában már gyűlnek az adományok: papi öltözetek, Krisztus szobrok. Adományok mindenhonnan. De az első, ami a szobába lépve fogadja a látogatót: egy magyar zászló. Mondom: az atya csodálatos ember, aki igen nagy szeretettel és köszönettel említi a román kormány anyagi támogatását is. Ugyanilyen nagyszerű emberek azok, akikkel sikerült találkoznom. Győrfi Hajnal óvónő, és férje, a falugazda. Ők Atyhán nőttek fel, s még gyalog jártak iskolába Korondra. Napi 10 kilométert tettek meg gyerekként, télen-nyáron. De ott maradtak. És ma mindent megtesznek, hogy a tragikus lakosság-csökkenést megakadályozzák. Most már alig kétszáz magyar él a településen, 19 gyermekkel. Az alsósokat helyben tanítják egy tündéri faház-iskolában, a felsősöket már iskolabusz viszi Korondra. Hogy azon a bekötő úton hogy oldják meg a közlekedést esőben és télen: rejtély. De megújul az út is, s talán ez év októberére már jól közlekedhetővé válik.

A község egyébként –statisztikai adatokat is figyelembe véve – Románia talán legszegényebb települése. De hogy a legszebb fekvésű, az bizonyos. Igaz, hogy a jobbára lepusztult házak többségében nincs fürdőszoba sem, de hogy a Sóvidék panorámája innen a legjobban belátható, nem kétséges. Kultúra? Nem sok. A Duna televízió az egyetlen, amely támogatást nyújt lélekben, hírekben, kultúrában. S mint megtudtam, az atyhaiak mind azt nézik. A településről kimozdulni nincs lehetőségük az ott élőknek: állattartásból élnek jobbára, és hát az állatokat nem lehet magukra hagyni. Bizony, mi itthon az anyaországban, főként a városokban fel sem tudjuk fogni, hogyan élnek Atyhán magyar testvéreink.

De lassan már szivárognak onnan is a hírek. Simó Márton székely költő, újságíró, az Élő Székelyföld Munkacsoport vezetője, aki Atyhán járt iskolába, honlapot indított nemrégiben, www.atyha.ro elérhetőségen. Érdemes nézegetni, olvasni. Nem csupán a templom újjáépítéséről értesülhetünk, hanem például az atyhaiak csíksomlyói, nem éppen felemelően kezdődő, ez évi zarándoklatáról is, amely egy szállítási vállalkozó nemtörődömsége miatt következett be.

Még az ág is húzza az atyhai magyart? Lehet. De pontosan ezért kötelességünk nekünk, itthon, jó szándékú keresztényeknek, hogy ne veszítsük őket szem elől. A templom leégésének másnapján az atya elcsukló hangon azt mondta, hogy a legnagyobb baj, hogy magukra vannak hagyva. A gyűjtéssel bebizonyítottuk, hogy nincsenek egyedül. De ez még kevés.

Kérem, keressék fel a www.atyha.hu honlapot. Kiderül belőle, hogy valamikor, talán a nyolcvanas évek végén turista-látványosság volt Atyha, vendégfogadási, elszállásolási lehetőséggel. Korábban pedig virágzó volt gazdasági élete. De történt valami, és mindez megszűnt. Az okát még nem látom tisztán. Mindenesetre tény, hogy a település a kihalás útjára lépett. 1950-ben 1565-en, 1960-ban 1229-en, 1980-ban 417-en, 2014 –ben kevesebben, mint kétszázan lakták a községet. Szomorú számsor.

De nem kellene, hogy így legyen. Úgy tűnik, az erő, a hit, a bizakodás kezdett kifogyni az atyhaiakból. És akkor jött még a templom tragédiája is. Az egyetlen közösségi tér megsemmisült. A ravatalozóban tartott misék szinte szimbolikus jelentőségűek. Számos ház eladó, a vevők között több a román, mint a magyar nemzetiségű.

Megújulás? Magyarnak, kereszténynek maradás? A templom újjáépítése reményt ad minderre. Imre atya erejével, hitével az első lépéseket most teszi a község ezen az úton.

A korondi polgármester, Katona Mihály is elkötelezett Atyha feltámasztásában. Ötletek vannak. De szükség van anyaországbeli támogatásra is. A templom újjáépítése ez év május 4-én kezdődött, és vélhetően október közepéig tartanak az ez évi munkák. Szerződés szerint eddig kell befejezni a külső munkálatokat. Egyébként is addigra már beköszönt az a rossz idő, amely ellehetetleníti a falon kívüli építkezést. A templom újranyitása, felszentelése talán jövő év tavaszára várható. Addig- remélhetőleg- a bekötő út is megújul, és sokan, nagyon sokan tehetjük tiszteletünket a magyar összefogás kis katedrálisánál, az atyhai templomnál.

Aztán legyen a templom- Csíksomlyó mellett – a világ támogató, összetartozó magyarságának új, állandó találkozóhelye. Ezzel a települést, és az ott élő közel kétszáz magyar lelket is megóvhatnánk, megújíthatnánk.

Kizárólag rajtunk múlik.

Van Székelyföldön egy magyar lakta település, amely segítségért kiált. Úgy hívják: Atyha. Akinek bármilyen ötlete, javaslata van, kérem, keressen minket.

dr Bencze Izabella

CÖF alapító, a CÖF nevében történő gyűjtés és a Vigadó-beli Jótékonysági Gála ötletgazdája és szervezője

[email protected]

Elvitték a sukorói balhét

Isten és a magyar igazságszolgáltatás malmai néha lassan őrölnek. De őrölnek, és ez megnyugtató. Tudom, egyesek harsány véleménye szerint a Sukoró-ügyben a múlt héten jogerősen elítélt két valamikori MNV Zrt.-vezető ártatlan, és az ügyészek, valamint a bírák a bűnösök. Hogy mi is történt valójában, és kik voltak a résztvevői az elhíresült ügynek, az lényegében megtalálható a 2009 tavaszán, a Magyar Hírlapban közreadott emlékeztető jegyzőkönyvben, amely a Nándorfehérvári teremben készült egy tervezett turisztikai, kaszinóval is megspékelt gigaberuházásról, még 2008 májusában.

Az kiabál a leghangosabban, akinek a háza ég. Ahhoz, hogy ennek a szólásnak az igazsága mérlegelhető legyen Sukoró-ügyben is, csak vissza kell nyúlni ehhez a jegyzőkönyvhöz. Ez az emlékeztető ugyanis véleményem szerint egyértelműen megmutatja, hol is kellene keresni az igazi bűnösöket.

Az akkori kormányszóvivő azt állította, hogy „a sukorói beruházást azért indította útjára a kormány, mert a 200 milliárd forintos projekt 2300 munkahelyet teremt a Közép-Dunántúlon, és jelentős külföldi tőkét vonz az országba”. A dokumentumok azonban mást mutattak: „Az eredeti tervek szerint a projekt helyszíne Albertirsa lett volna, azonban a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény szerint egy tervezési statisztikai régióban” egyszerre csak egy személy működtethetett koncessziós jogon játékkaszinót. Ez pedig korábban Pest megyében már elkelt. Ezt nem tudhatták az izraeli befektetők, s mivel így a projekt legfontosabb része, a kaszinó, Pest megyében működésképtelenné vált, a fontos emberekkel tisztázni kellett a problémát. Végül Fejér megyében, a Velencei-tó környékén, Sukorón találtak egy megfelelő ingatlanegyüttest.

A megbeszélés résztvevőinek – Gyurcsánynak, Bajnainak, Veresnek, Tátrainak – mindegy volt, hogy melyik régióban lesz kaszinóváros, csak legyen. Így vállalták, hogy Sukoró régiójára írják ki a koncessziós pályázatot a kaszinóra mint a gigaberuházás részére. Az emlékeztető jegyzőkönyv pedig rögzítette, hogy „a működéshez szükséges minisztériumi engedély rendben lesz”. Tudni kell, hogy az egész folyamatban egyedül a szerencsejáték koncessziós kiírásához kellett minisztériumi engedély, aminek megadását tehát látatlanban, előre garantálták a befektetők részére.

Úgy gondolták, az állampolgárnak Budai Bernadett majd „eladja” a Közép-Dunántúl tudatos támogatását. Meg is kísérelte. A turisztikai nagyberuházást akkor vissza nem térítendő támogatással is lehetett ösztönözni. Egyedi kormánydöntés kellett hozzá, a Gazdasági Minisztérium háttérintézményeként működő Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Zrt.-n, az ITDH-n keresztül. A támogatásnak jogszabályban meghatározott rendje volt. A befektetőnek írásban kellett bejelentenie a támogatási igényét, majd a gazdasági miniszter – a megfelelő feltételek fennállása esetén – a kormány részére javaslatot tehetett beruházási támogatás nyújtására.

A rend azonban ezúttal is felborult. A GK 2008. december 16-i ülése felhatalmazást adott az ITDH vezérigazgatójának, hogy a tárgyalások során legfeljebb folyó áron 2635 millió forint készpénztámogatást ajánljon a beruházónak. A gazdasági kabinet egy szűkített létszámú „kis kormánynak” minősült, amelynek vezetője a pénzügyminiszter volt. Azért jött létre, hogy a kormány részére a gazdaságot érintő koncepcionális kérdéseket véleményezze, illetőleg a gazdaságpolitikai döntéseket előkészítse. Feladatmeghatározásában azonban nem volt joga konkrét támogatási összeg meghatározására, hiszen nem „ő” volt a kormány. Hacsak úgy nem, hogy utasítást kapott a miniszterelnöktől.

Csakhogy a miniszterelnök és a kormány nem azonos! Azt is jó tudni, hogy ez a típusú támogatás csak akkor volt adható nagyberuházásra, ha az írásban ismertetett projekt kiemelt jelentőségű volt. A minősítés megadása a kormány dolga volt. Hát gyorsan meg is tette. Mégpedig előre! Jogszabályt hozott rá a Gyurcsány- kormány az utolsó ülésén. És micsoda megérzések! A jogszabály címe: a „King’s City nevű komplex turisztikai projekt Sukoró község külterületen megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról.”

Még sehol nem volt a koncessziós eredményhirdetés, sehol a támogatási kérelem, sehol kész, hivatalosan benyújtott projektterv, még csak egy Nándorfehérvári termi összekacsintáson és egy vélhetően bűncselekménnyel megvalósuló, az ügyészség által akkor már vizsgált földcseremutyin voltunk túl. Ennek ellenére már 2009 áprilisában biztossá vált, hogy lesz turisztikai nagyberuházás, hogy az Sukorón lesz, és King’s Citynek hívják majd. És az is biztos volt, hogy lesz vissza nem térítendő támogatás. Persze a koncesszió nyertesének is a beruházók érdekköréből illik kikerülnie. Hiszen jogszabály már volt rá. Egyébként a kormányrendeletből úgy tűnt elsőre, hogy a kormány 2009 tavaszán magától találta ki a hangzatos King’s City magyar nevet. De mi tudjuk – mert a dokumentumok bizonyítják –, hogy már 2008 elején vagy talán még korábban, 2007-ben a King’s City Mangement Kft. izraeli befektetői keresték meg a volt és a leendő miniszterelnököt javaslatukkal.

Persze a projekthez hozzátartozott a kaszinó is, de kaszinó meg nem lehetett koncessziós jog nélkül. Így a dokumentumokban szerepelt még egy kitétel: „A támogatási szerződés megkötésére mindaddig nem kerül sor, amíg a befektetők nem rendelkeznek a koncessziós joggal.” Ez első látásra majdnem megnyugtató volt. Azonban ha a sorok mögé nézünk, láthatjuk, hogy a Nándorfehérvári teremben 2008 májusában Gyurcsány, Bajnai, Veres képviseletében Markó Andrea, az akkori titokminiszter, Ficsor Ádám és Tátrai, az MNV Zt. vezérigazgatója „egyöntetűen támogatták a projektet”.

Nemcsak kilógott, hanem ki is esett a lóláb. Nem lehetett kétséges, hogy a koncessziós pályázatot kinek kellene megnyernie. A jegyzőkönyv szerint: „Bajnai miniszter úr közvetlenül referál miniszterelnök úrnak.” Vagyis Bajnainak a miniszterelnöki szék átvételéig – főnöki utasítás alapján – tisztában kellett lennie minden, a projekttel kapcsolatos kérdéssel és történéssel.

De van még más érdekesség is. Akkoriban az állami tulajdonban álló ingatlanokat érintő tulajdonváltozást tartalmazó döntés joga 250 millió forint felett az MNV Zrt. erre felhatalmazott tanácsát illette meg, nem pedig az államigazgatás felső vezetőit. A nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv alapján ugyanakkor egyértelműen úgy tűnik, hogy a később érvénytelenné nyilvánított ingatlancseréről szóló döntést a Gyurcsány–Bajnai–Markó hármas hozta meg. A koncessziós pályázat kiírásának garantálása pedig a versenysemlegesség durva megsértésének tűnik, még akkor is, ha a kormányszóvivő szerint ők nem ígérték meg a koncesszió megnyerését. De akkor hogy van az, hogy egy nappal a koncessziós pályázat első kiírása előtt jött létre – minden bizonnyal egyszerűsített cégeljárásban, egy óra alatt történő bejegyzéssel – egy KC Bidding Kft., ami a King’s City-s ajánlat rövidítésének tűnt?

A cég cégnyilvántartásba történő bejegyzése és a tender kiírásának a napja azonos volt. S bár Veres technikai jellegű jogi problémára hivatkozva visszavonta a sukorói Las Vegas kaszinójának üzemeltetésére szóló kiírást, másfél hónap múlva ismét megjelenik a felhívás. Talán nem véletlen, hogy az egyetlen pályázó a KC Bidding volt. Csak a teljesen ostoba nem látja az összejátszást. S az is tény, hogy a versenysemlegesség megsértése már nem csupán szabálytalanság, hanem súrolhat bűncselekményi tényállást is.

Az elmúlt nyolc év alatt a sukorói ingatlan-csereszerződés jogerősen is érvénytelen lett, az MNV Zrt. két vezetőjét jogerősen is elítélték hűtlen kezelés kísérletéért. Az ügyletet kitalálók, az azt minden téren menedzselő és jogszabálysértések sokaságát elkövető magas beosztású támogatók – a két elítélt volt MNV Zrt.-vezetővel szemben – nem utasításra cselekedtek. Ismeretlen okoktól vezé-relve mégis érintetlenek maradtak. Most pedig börtönnel fenyegetik a büntetőperben eljáró ügyészeket és bírákat.

Úgy vélem, a jegyzőkönyv tartalma alapján minden józan eszű magyar állampolgár képes annak eldöntésére, hogy ebben az ügyben ki az ártatlan és ki a bűnös. Akár eljárás alá vonták az illetőt, akár nem. A két elítélt vezető bűnös, mert mondhattak volna nemet az utasításra, hisz annak idején a saját szememmel látott belső feljegyzések fel is hívták a vezetők figyelmét az ügy sikamlós voltára. De nem ezt tették, így nem ártatlanok. Most pedig elvitték a balhét. Hogy miért, azt csak ők tudják. Az ügy igazi bűnösei pedig, nem is kevesen, szabadlábon vannak, és mélyen hallgatnak.

Magyar Idők:

Elvitték a sukorói balhét

Nyílt levél Frans Timmermansnak

 Alelnök úr!

Szeretném a gondolataimat négyszemközt megosztani önnel, de erre nyilván semmilyen esélyem sincs. Nincs esélyem rá, hogy Soros György módjára befolyásoljam az ön véleményét, mert Soros és köztem nagy a különbség. Magam ugyanis nem vagyok milliárdos, így nincs hatalmam. Ráadásul nem vagyok amerikai, sem pénzügyi szakember, sem spekuláns. Csupán egy európai, tisztességes, értelmiségi állampolgár vagyok, és többek között az én bőrömre megy az önök Sorossal folytatott játszmája. De ez a tény valószínűleg nem érdekli önt, önöket.

Így hát nyílt levélben üzenem önnek: kérjen nyilvánosan bocsánatot annak az országnak a polgáraitól, amelynek miniszterelnökét ok nélkül megvádolta antiszemita hang használatával!
Ön nyilvánosan megsértette a hazámat!

Nem kívánom felsorolni azokat a lépéseket, amelyeket a megvádolt miniszterelnök vezetésével működő kormány és a parlamentünk tett az antiszemitizmus ellen. Tartok tőle ugyanis, hogy ezek a tények ugyanúgy nem zavarnák, mint ahogy Magyarország miniszterelnökének legutóbbi deresre vonási kísérlete alkalmával sem zavarták önt azok a tények, amelyek szándékos vagy tudatlanságból eredő félremagyarázásával ön hazánkat lejárató beszédet tartott az unió parlamentjében.

Alelnök úr! Ön iskolázott ember. Szíveskedjék nyilvánosságra hozni, hogy az „amerikai pénzügyi spekuláns” jelzős szerkezetből melyik az a szó, amelyikből ön és a lakájmédiájuk jeles képviselője antiszemita hangot vél felfedezni? „Amerikai” legjobb tudomásom szerint az az ember, aki az USA-ban él, és/vagy amerikai állampolgársággal rendelkezik. „Pénzügyi” ismeretekkel általában a banki és befektetői szféra zsonglőrjei büszkélkednek. A „spekuláns” pedig a Tudományos és köznyelvi szavak magyar értelmező szótára szerint nem más, mint a „nehéz gazdasági helyzetet, áruhiányt, mások megszorultságát kihasználó, nyerészkedő üzér, árdrágító”.

Uram, hol véli ebben a három szóból álló összetételben felfedezni az antiszemitizmus leghalványabb jelét? Ha mégis képes rá, az antiszemitizmus bizony önnél érhető tetten.
Igaza van, „rettenetes, hogy ez a jelenség (ti.: antiszemitizmus) még mindig létezik Európában”. Hozzáteszem, még rettenetesebb, hogy az unió vezetői körében létezik a jelenség. Hiszen önnek, önöknek az agyában váltott át egy teljesen más értelmezési dimenzióban létező kifejezés antiszemita jellegűvé. Számomra, számunkra tehát az ön értelmezése tűnik antiszemitának. És ez a rettenetes.

Arról nem is beszélve, hogy ön azt állítja, azért nem reagált a vitában azonnal a miniszterelnökünk kijelentésére, mert ha hagyta volna magát provokálni, az elvitte volna a témáról a fókuszt. Ezt akkor és ott nem akarta. Nem érzi ennek az állításnak a nevetséges voltát? Ugyan milyen témáról vitte volna el a fókuszt, ha ön intelligens ember és tisztségviselő módjára lehetőséget adott volna miniszterelnökünknek, hogy válaszoljon az ön valóságtól elrugaszkodott vádjára? Magyarország meggyalázása volt a vitában a téma. Láttuk, hallottuk. Attól tartott, hogy ezt a folyamatot akasztotta volna meg? Bravó! Ön igazán figyelmes uniós tisztségviselő.

De nem inkább arról van szó, hogy a vita utáni napon Sorossal történt találkozón vetette fel egy éles elme, hogy mivel nincs valós tényeken alapuló észérv, amellyel folytatni lehetne a minősíthetetlen gyalázkodást hazánk ellen, ezért elő kellene venni a mindig beváló antiszemita-kártyát? Mindegy, hogy nincs alapja, de jól hangzik.

Egyébként is elkeseredésre ad okot, amit a vitában láttam. Sok liberális képviselő hozzáállása közös európai érdekeink­hez egyenesen elképesztő. Kikre bíztuk mi Európa sorsát? Amerikai pénzügyi spekuláns által befolyásolt, elvakult vagy éppen megvásárolt funkcionáriusok sokaságára? Ráadásul ezért a gyalázkodásért még fizetünk is önöknek. Mi, európai állampolgárok, akiket önök lenéznek, sértegetnek, utasítgatnak, gyaláznak. Hát ezért szólítom fel arra, hogy legalább kérjen bocsánatot tőlünk, akiket mélyen megsértett önelégült, ostoba vagy érdekek mentén megfogalmazott kijelentésével.

Dr. Bencze Izabella

Magyar Idők
http://magyaridok.hu/velemeny/nyilt-level-frans-timmermansnak-1666384/

 

 

Éljünk az emlékezés jogával!

Az állami vagyonvesztések miatt senkit sem vontak felelősségre

Az emlékezés a szervezetnek az a képessége, amellyel eltárol, megőriz és előhív korábban szerzett információkat. De mint mindent, ezt a képességet is lehet fejleszteni vagy éppen gátolni. Ez utóbbit irányított felejtési hatásnak nevezik a hozzáértők.

Ennek lényege az, hogy figyelemeltereléssel, új információk folyamatos adagolásával felejtetni lehet a régi emlékeket. Ezért éljünk azzal a jogunkkal, amit úgy hívhatunk: az emlékezés joga, és ne hagyjuk, hogy egy liberális színezetű irányított felejtési hatás áldozatai legyünk. Sokak szívós munkásságának köszönhetően szinte az egész világot elárasztják a mostani hatalom korrupciós visszaéléseiről szóló híresztelések olyan erővel, amelyek bizony alkalmasak a felejtés intenzív kiváltására. Természetesen, aki visszaél hatalmával, annak bíróság előtt a helye, bármelyik oldalon dobog is a szíve. De azért mégis: éljünk csak az emlékezés jogával, és tegyünk egy kis időutazást.

2008, Magyar Nemzet: „A moszkvai képviselet eladását a legmagasabb szintről irányíthatták” – mondta Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium meggyanúsított egykori államtitkára. Majd így folytatta: „A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő zavaros módon értékesítette a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet több milliárd forintot érő ingatlanját. A vevő előbb fizetett, mint hogy kiírták volna a képviselet eladását. A magyar államot több milliárd forint kár érhette […] az akkori moszkvai nagykövet, Székely Árpád úgy írta alá az adásvételi szerződést, hogy nem volt rá engedélye.”

2010, Magyar Hírlap: „2008. május 26-án a parlament Nándorfehérvár termében a King’s City ingatlanfejlesztését tárgyalta Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, Ronald S. Lauder, Fred H. Langhammer, Itzhak Fisher, Joav Blum, Gal Gaye, Bárd Károly ügyvéd, Bajnai Gordon akkori miniszter, Markó Andrea, a PM akkori államtitkára, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagja, Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, Daróczi Dávid akkori kormányszóvivő és Radnai György.” A megbeszélésről készült összefoglaló szerint „Gyurcsány Ferenc és a további résztvevők egyöntetűen támogatják a projektet, s támogatásukról biztosították a jelenlévőket”. Ez az ügy híresült el sukorói botrányként, amelyhez a kapcsolódó szerződést a bíróság jogerősen is semmisnek nyilvánította.

2012, Magyar Hírlap: „A kormányüdülőből kihasított őszödi ingatlant Gyurcsány Ferenc – az akkoriban államtitkárként szolgáló egykori KISZ-es pajtás, Szilvásy György aktív közreműködésével – 1994-ben vette lízingbe az államtól, majd azt egy állami vállalat visszabérelte tőle. A jól bevált technológia szerint véletlenül éppen annyiért, amennyi az éves bérleti díj volt. […] A futamidő végén aztán Gyurcsány cége maradványértéken megvásárolta a villát.

Ez ugyan 2003 végén történt, ám a valóságban a tulajdonszerzés csak 2004 decemberében következett be.” Akkoriban a hatályos jogszabályok szerint csak úgy lehetett állami tulajdonú ingatlan tulajdonjogát megszerezni, ha az engedélyt erre a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgatója megadta. Létezik olyan dokumentum, amely tartalmazza az értékesítési engedélyt, csakhogy azt nem Thuma József akkori KVI-vezérigazgató, hanem a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, Kiss Péter írta alá, akinek az aláírása ebben az ügyletben jogellenes volt.

2012, Hvg.hu: „A csillebérci úttörőtábor tulajdonjogáért 2000-ben indított per a magyar állam nevében eljáró Kincstári Vagyoni Igazgatóság, valamint az Ifjúsági és Sportminisztérium a Magyar Úttörők Szövetsége és társai ellen. A felperes annak megállapítását kérte, hogy érvénytelen az az ajándékozási szerződés, amellyel a Kommunista Ifjúsági Szövetség 1989-ben a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetségre ruházta a csillebérci ingatlan tulajdonjogát, és indítványozta az eredeti állapot helyreállítását. […] A 2004-ben született jogerős közbenső ítélet szerint érvénytelenek a 46,5 hektáros tábor elajándékozásáról szóló szerződések.” A csillebérci úttörőtábor ingatlanának tulajdonjoga 15 évi pereskedés után végül jogerősen ismét a magyar államé lett, mert jogellenes volt az ajándékozási szerződés.

Emlékezzünk néhány rendszerváltozás körüli történetre.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egykori jelentése szerint a Gerbaud Ház értékesítése 1991 nyarán hemzsegett a szabálytalanságoktól és a magyar államra nézve kedvezőtlen vállalásoktól. Egyszerű állampolgári ismeretekkel szinte felfoghatatlan mindaz a szerződéses kikötés, amit a befektetők kikényszerítettek vagy elértek az értékesítést végző Állami Vagyonügynökségnél. Az ÁVÜ garanciát vállalt a külföldi szerződő féllel szemben adó-, illeték-, vám- és egyéb tehermentességért, még az alvállalkozók irányába is. Az ingatlant pedig ingyenes mellékszolgáltatásként adták tulajdonba, amire jogszabályi lehetőségük nem volt.

Az egykori MSZMP vagyonelszámoltatása kapcsán az ÁSZ több megállapítást is tett. Ilyeneket: 1988. december 31-én 2641 ingatlana volt az MSZMP-nek. 1990. augusztus 31-re az ingatlanok száma 365-re csökkent. Ennek az elsődleges indoka az volt, hogy nem rendelkeztek 1985 előtti időszakra vonatkozó adatokkal, mert azok például megsemmisültek. A szervezet bevételi forrásainak adatai számszakilag hibásak voltak.

A képzőművészeti alkotásokkal nem tudtak elszámolni, nem tudtak eredetet igazolni. A képzőművészeti alkotásokból az adatok szerint 1988. december 31-én 39 926 000 forintnyi érték volt a szervezetnél. 1988. december 31. és 1990. augusztus 31. között a növekedés értéke ebben a vagyoncsoportban 2 372 000 forint volt, míg a csökkenés 38 561 000 forintnyi… Ugyanilyen jellegű volt a közlekedési eszközök állományának változása is az adott időszakban.

Az Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézete 2004-ben készült összefoglaló tanulmányában a következő olvasható: „az adatok szerint 12 285 milliárd forint nagyságú induló vagyonnal szemben 6918,4 milliárd forint nagyságú az a bevétel és vagyontömeg, aminek a sorsát – privatizálták, felszámolták – nyomon lehet követni. A vagyon eltűnésének egy részét (10-14 százalék) bizonyos okokkal lehet magyarázni. Ezt is figyelembe véve az induló vagyon csaknem egyharmada (jelen értéken számolva 4000 milliárd forint) viszont minden jel szerint »eltűnt« az elmúlt 13 év alatt. Elemzők szerint ez – az eredeti tőkefelhalmozáshoz hasonló módon – magánvagyonná vált.

Meg kell jegyezni, hogy ez a kalkuláció nem tartalmazza a spontán privatizáció (1988–1990) időszaka alatt bekövetkezett állami vagyonvesztéseket”. Az 1990. évi adatokat 2003-as jelen értéken kell figyelembe venni.

Ezek a tények és adatok már mind ismerősek, elérhetők, valósak. Az is tény, hogy mindezekért büntetőjogi felelősségét senkinek nem állapították meg. Az irányított felejtési hatás pedig működik.

Ne hagyjuk! Éljünk az emlékezés jogával!

Dr. Bencze Izabella

Magyar Idők
http://magyaridok.hu/velemeny/eljunk-az-emlekezes-jogaval-1505317/