Cleveland

Kedves Szellemi Honvédők, kedves CÖF honlap olvasók!

Lehet, hogy ilyen műfaj még nem szerepelt a honlapunkon, de talán nem lesz haszontalan egy olyan eseményről szóló beszámoló, amit személyesen volt szerencsém átélni november 25.-27. között az USA-ban, Clevelandban. Mint köztudott, Clevelandban él a mai napig is a legtöbb „amerikás magyar”, akik elsősorban a II. világháborút követően, főként az ötvenes években, vagy 56-ban hagyták el hazánkat. Több magyar társaság is őrzi magyarságát. A Clevelandi Magyar Társaság minden évben kongresszust rendez, ahova főként az Anyaországból, vagy Erdélyből hívnak meg ún. díszvendéget, aki a fő-előadást megtartja. Idén engem ért a kitüntető megtiszteltetés. Sok-sok előadás, „ki mit tud” Magyarországról, könyvbemutatók, kiállítások, székely hagyományok, irodalmi-zenés est, bál, lehetőleg díszmagyarban. A program is önmagáért beszél, de az elsődleges dolog, ami feltűnik: a szeretet. Szeretet az Anyaországból érkezővel szemben. S bár teljesen, napra készen informáltak a magyar napi politikát és eseményeket illetően, mégis őszinte az érdeklődés, és feltöltő, őszinte a szeretet. A másik szembe tűnő dolog a hitélet aktív gyakorlása. Katolikus lévén a Szent Imre templom miséjén vettem részt, annak a templomnak a miséjén, amelyet évekkel ezelőtt az amerikai püspök be akart záratni, valószínű üzleti érdekek miatt. Azonban a Peller házaspár – kitanulva rövid idő alatt az egyházjog eljárási rejtelmeit, – két és fél éves csata után megmentette a templomot a Vatikán segítségével. A nemrég odahelyezett székely pap, Főtisztelendő Mezei András atya pedig életet lehelt a már halódó lelkekbe. A mise után kb. 15 méter hosszú asztalt lehetett – nagyon gazdagon – megterítve látni, amelyet 150 körüli létszámú hívő vett körül, ünnepelve a szeretett atya születésnapját. Mint egy óriási család. A CÖF honlap olvasóinak nem kell külön ecsetelnem a székely atyhai katolikus templom leégésének tragédiáját, hiszen Önök folyamatosan támogatják adományaikkal Isten háza újjáépítését. De azt el kell mondanom, hogy miután az Atya arra kért, hogy szóljak pár szót anyaországi magyarként a hívekhez, s én többek között a leégett templomról is szót ejtettem, mire visszaértem a terített asztal hosszában a székemhez, 905 dollárt nyomtak a kezembe, hogy juttassam el székely testvéreiknek. Bizony, több mint ötven 1 dolláros is volt a borítékban. Ott sem mindenki gazdag, de a szíve magyar. Már meg is történt az utalás. Ma kaptam András atyától a hírt, hogy jótékonysági estet kíván szervezni a további támogatás érdekében. Ugyancsak támogatást ígért a kinti Bocskai rádió, amit érdemes néha hallgatni. A hazaszeretet és az identitásőrzés remek példáját hallhatjuk benne. És mindenképpen meg kell említeni B. Stenge Csaba hihetetlen kutatómunkájának eredményét, amely „Elfelejtett hősök –a magyar királyi honvéd légierők ászai a második világháborúban” címmel jelent meg a Mikes Kelemen program keretében, vagy Toldy Ágnes előadását és rövidfilm-vetítését „Ártatlanul elítéltek” címmel, amelyből dokumentumszerűen tudhattuk meg, hogy Romániában az 56-os forradalom és szabadságharc magyar szimpatizánsaival szemben szinte nagyobb volt a megtorlás, mint hazánkban. Egy másik óriási szakmai munka eredményével is találkozhattam. Jablonkay Péter Zürichben született, majd 1999-től Németországba költözött. Soha nem élt hazánkban, nem tanult magyar iskolában. Tökéletesen beszél magyarul. Példamutató felkészültsége, erkölcsössége, tisztessége révén az Európai Cserkész Kerület Parancsnoka, aki 8 éves munkájával magyar nyelven elkészítette és nagy részében illusztrálta a napjainkig egyetlen cserkész kézikönyvet, a „Cserkészek okos kézikönyve, mindig kéznél, CSOKK-MIK” címmel. Lenne mit tanulnunk belőle. Magyar történelmet, népdalokat, táncokat, imákat, illemtant, állat-és növényvilág ismereteket, elsősegélynyújtást. Mind egy könyvben. Kár, hogy ez a kincs Magyarországon nem kapható. Remélem, nem érdektelenség miatt. De említsük meg Dr Tápay Miklós magyar nyelvű, a Püski Kiadó által kiadott művét is: „Legyőzötten győztesek” címmel, 1956-ról. Hiánypótló műnek is tekinthető, és mindenképpen hiteles olvasmány. Fentiekben csupán szemezgettem a sok érdekes, értékes hallani,- látni,- olvasni való közül.

 

Kedves Szellemi Honvédők, CÖF oldal olvasók!

 

Úgy gondolom, végtelenül nagy szükség lenne arra, hogy komolyabb, intenzívebb kapcsolatot ápoljunk tengerentúli honfitársainkkal is. Tudom, nagyon jó hatással lehetnénk egymásra. Néha keressék fel a Clevelandi Magyar Társaság, vagy a Bocskai rádió honlapját. A közjogi egyesítésünk mellett egyesüljünk a magyar szellemiségben is.

 

A továbbiakban közzéteszem az általam elmondott beszédet, amit nagy figyelem kísért, majd némi hitetlenkedés. Sokan, főként az 1949 előtt emigráltak és leszármazóik egyszerűen nem hiszik el, hogy a még ma is vannak olyanok, akik visszasírják a Kádár rendszert, és vannak olyanok, akik a mostani kormány ellenségei. Egyszerűen nem fogják fel a kommunizmus lélekölő, személyiség-gyilkos valóságát, amely máig is hat. Ezért az egyért irigylem őket.

Tájékoztatásul hadd jegyezzem meg, hogy a kongresszus témája:”A magyar szellemiség-eszmék és értékek” volt, s ehhez igazodóan az én előadásom címe a következő: „Megmaradni…embernek, magyarnak, nemzetnek.”

 

 

„Hölgyeim és Uraim!

 

Pár évvel ezelőtt egy csoportos utazáson vettem részt Székelyföldön. Velünk utazott egy olyan hölgy is, akinek nem igazán jelentett sokat a magyarsága, és a kereszténység. Tisztességes ember, középfokú végzettséggel, de nem igazán ismerte a történelmet, nem sokat tudott Trianonról, sőt még azt sem értette igazán, miért is beszélnek magyarul Budapesttől majdnem 1000 km-re. Így aztán 2004-ben „nem”- el  szavazott a határon túli magyarok állampolgárságáról, és sokkal jobban szerette a Kádár – féle szocializmust, mint az 1989 utáni rendszert. Ilyen felfogású nemzettársunkból több millióan élnek még hazánkban. Aztán amikor 6 nap után hazaértünk, a következőt mondta nekem: „minden kétkedő anyaországbeli magyarnak kötelezővé tenném, hogy elmenjen pár napra Erdélybe. És akkor teljesen megváltozna Magyarország”.

Én csak egy napja vagyok itt Önöknél, de a nagy távolság ellenére kötelezővé tenném a clevelandi Magyar Társaság meglátogatását is, hogy minden anyaországbéli kétkedő és közömbös magyar ne csak a nevében, de a szívében is magyarrá váljon.

 

Hölgyeim és Uraim!

 

Szeretettel köszöntöm Önöket sok magyar szellemiségű anyaországbéli testvérünk üdvözletét is hozva. Először is engedjék meg, hogy megköszönjem a meghívást, amely az 56-os szám és a magyar történelem örök kapcsolata okán külön is megtisztelő számomra.

Remek dolog itt, Clevelandban szellemiségről, értékekről, eszmékről beszélni, itt, ahol a szállodától talán 10 km-re, a Szépművészeti Múzeumuk előtt egy olyan Rodin szobor található, amelynek üzenete egyértelmű: a józan emberi gondolkodás hatalma soha nem robbantható szét. Bátor gondolat volt a magyar szellemiség témájához nyúlni, most, amikor olyan egyetemes gondok, problémák nyomasztják világunkat, mint a globalizáció réme, és annak legagyafúrtabb eszközei: a menekültipar, a minden téren burjánzó manipuláció, a lakáj média, a kötelező PC, a keresztény ellenesség és keresztényüldözés, a terrorizmus, és a nemzetállamok felszámolása.

Úgy vélem tehát, kifejezetten aktuális a magyar szellemiség eszméinek és értékeinek megvitatása éppen most, amikor zajos történelmi időket élünk. S mivel túl zajos és túl veszélyes, egyértelműen adódott a gondolat, hogy mondanivalómhoz kölcsön vegyem egy nagyszerű brit történész, Sir Bryan Cartledge magyar történelemről írt mesterműve címét, amely a következő: „Megmaradni”. Megmaradni embernek, magyarnak, nemzetnek. Meggyőződésem, hogy a magyar szellemiség értékeiből táplálkozik a világ megmaradásának lehetősége is.

 

Talán sokkoló a konferencia témáját a magyarság megmaradásának gondolatával összekapcsolni, de nem dughatjuk homokba a fejünket. Bármennyire is kényelmetlen, ki kell mondanunk, hogy az 1956-ban még világszerte tisztelt magyar szellemiség által képviselt értékek és eszmék az elmúlt évtizedek történelmi és politikai viharaiban némileg megkoptak.  A ma még vezető, globális világeszme képviselői pedig mindent el is követnek a nemzetben, függetlenségben és keresztény értékrendben gondolkodók szellemiségének folyamatos elerőtlenítése érdekében.

 

Nézzük hát sorjában:

 

Embernek maradni mindig is nehéz volt az elmúlt 200 000 évben, amióta gondolkodó emberi fajról beszélünk. Hiszen az emberi természet tele van buktatókkal: különféle érdekek, hatalomvágy, az anyagi javak iránti sóvárgás, irigység, önzés, hazugságok, ösztönök fekszenek keresztbe annak a krisztusi tanításnak, amit úgy hívnak: szeretet.

 

Radnóti Miklós így írt 1944-ben: „Oly korban éltem én a földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy kéjjel ölt, nemcsak parancsra…”

 

Ha Radnóti kegyetlenül igaz megközelítését követjük, akkor ma oly korban élünk a földön, mikor az ember mindent elad, elárul, és elhagyja a teremtő Istent.

 

Tudjuk, a mai neoliberális világ egyetemes istene a pénz, az anyagi javak esztelen felhalmozása, és a „mának élés”. De ez a világ kioltja az emberből mindazt a nemes tulajdonságot, amivel teremtése, ha úgy tetszik evolúciós fejlődésének első pillanata óta rendelkezik.

 

Pedig a természetnek léteznek ősi törvényei, amelyek nem csupán a keresztényekre, de az ateistákra is érvényesek. Mert ezek a természeti szabályok biztosítják évmilliók óta a világ működésének lehetőségét, és az ember létezését, még akkor is, amikor az emberi gyarlóságtól vezérelt szándékok néha kilendítik tengelyéből Isten valóságát.

 

Hamlet szavaival élve, most is kizökkent az idő. Az elmúlt évtizedekben ugyanis rendkívüli erőre kaptak azok a nézetek, amelyek támogatják és követik a Soros György nevével fémjelzett reflexivitás elméletet, amelynek lényege: a világ természeti törvényeinek ember általi manipulálása, egy új, kreált, de valójában emberellenes világ létrehozása érdekében.

 

David Rockefeller 2002-ben kelt Emlékirata 405-ik oldalán a következő sorok olvashatóak.

 

„Egyesek azt hiszik, hogy mi (a Rockefeller család) egy olyan titkos szövetséghez tartozunk, amely az USA valódi érdekei ellen tevékenykedik. Családommal együtt internacionalistának minősítenek, aki összeesküszik világszerte másokkal, hogy létrehozhasson egy integráltabb globális politikai és gazdasági világrendszert, egy egységes világot, ha úgy tetszik. Ha pedig ez a vád ellenem, akkor büszkén vállalom, hogy bűnös vagyok.” (Forrás: Drábik János).

 

Ez a mondat azt bizonyítja, hogy lehet a globális gazdasági-és pénz háttérhatalom létezését tagadni, de semmi értelme.

 

Ennek az erőszakos beavatkozásnak bevallottan is egy célja van: olyan, ún. nyílt társadalom létrehozása, amelyben az együtt élőket nem az évszázados közös kötelékek, gyökerek, nem a közös hit, vallás, kultúra, vagy nyelv kapcsolja össze, hanem csupán egy írásba foglalt malaszt, amely mindenkinek korlátlan, de hamis szabadságjogot biztosít. Hamis szabadságjogot, mert

ha több milliárd ember szabadságjoga korlátlan, az egyenértékű a káosszal, és az anarchiával. Hiszen minden ember szabadságjoga addig érhet csupán, ahol a másik ember szabadságjoga kezdődik, vagyis az együttélésben nincs korlátlan szabadság. Korlátlan szabadság egyedül a szellemben létezik. Az együttélést szabályozó mechanizmust pedig rendnek hívják, más néven államnak, még szebben: nemzetállamnak. Persze, ez a struktúra fegyelmet, önkontrolt, önzetlenséget, néha lemondást, emberséges gondolkodást és magatartást igényel. Így szinte természetes, hogy a globalizmus támogatói számára a nemzetállami struktúra a legnagyobb ellenség. Szándékosan nem liberalizmusról beszélek, mert az egyrészt túl tág és összetett, sok alfajú fogalom, másrészt a klasszikus liberalizmusnak azért van néhány pozitív értéke is. Ne feledjük, Kossuth is liberális politikus volt. Ugyanakkor a globalizmusnak csupán az azt szervezők számára van előnye.

 

Szeretnék megemlíteni néhány olyan manipulált eszmét, amely a globalizmus, vagyis a teljes egysíkúság, az identitásvesztés és a totális káosz világába vezet. Ilyen a genderizmus, vagy az egyneműek házasságkötésének támogatása. Miért is? Mert a születéskor kapott biológiai nem természetszerű létezése, illetve a különneműek intim kapcsolata az emberi faj fennmaradásának fizikai alapköve. S ez a tény nem cáfolható. Ki kell mondanunk, hogy az orvosi esetek kivételével a természetestől eltérő irányt támogató eszmék a világ eredendő rendjének felborulását eredményezik. Hálát adok ezért Istennek, hogy olyan országban élek, ahol a család alapját – Magyarország Alaptörvénye szerint is – egy férfi és egy nő alkotja.

 

Az emberi létezés értékeiben ugyanilyen identitásvesztést eredményez az a manipuláció is, amely mások munkájának, erőfeszítéseinek a kihasználására sarkall milliókat „humánum” fedőnév alatt. S ennek a manipulációnak egy célja van: Európa meggyengítése. Hogy miért pont Európa? Mert Soros György George Bush 1989-es hatalomra kerülése után bevallottan is áttette hadszínterét Amerikából Európába. Áttette, mert az USA bekebelezését keresztül húzta Bush republikánus felfogása. S Európában partnerekre is talált a neoliberális politikusok körében.

 

Gyökértelenséget okoz továbbá az a mélységes szakadék is, amely a szegény és közép-rétegek valamint a hatalmi elit között mára kialakult. Az a bizonyos olló rendkívül tágra nyílt.

 

Mintegy 300 trillió dollárt működtet (1 trillió egyenlő 100 milliárddal) a Globális Pénzimpériumnak is nevezett réteg, és ezzel olyan lehetőségek nyílnak meg előttük, amelytől megrészegedve át kívánják venni a teremtő Isten helyét.  S ez a tény akár az emberiség kiirtásához is vezethet, mert bármit megtehetnek. Vajon milyen irányba viszi az emberiséget a Föld természeti erőinek teljes kirablása, s az ezzel okozott klímaváltozás? Mi vár ránk a génmódosított termények fogyasztásával?  Mi célt szolgál az élőlények öncélú klónozása, a szervkereskedelem, a kábítószerek szervezett terjesztése? Mi lesz velünk a vegyi alapú gyógyszerek elmondhatatlan mellékhatásai, a környezetszennyezés, a modern kori népvándorlás évszázadokig ható negatív következményei miatt? Mit nyújtanak az emberiségnek a vegyi, biológiai fegyverek, vagy „egyszerűen” csak az atom-, és hidrogénbombák?

 

Hova vezet az emberi mértéktelenség útvesztője?

 

És milyen irányba visz az a szellemi környezetszennyezés, amely manapság a lakáj kereskedelmi médiumokból árad? Ezek a műsorok rendre eltorzítják a valóságot, és az emberi természet legvisszataszítóbb, legaljasabb jellemzőinek bemutatására helyezik a hangsúlyt. Felmagasztalják az igénytelenséget, és a torzulást állítják milliók követendő példájaként. Államokról, emberekről, történésekről hazugságokat terjesztenek, tudatosan félrevezetnek, embermilliókat manipulálnak irányítóik érdekei szerint. Önök az elmúlt másfél évben testközelben tapasztalhatták meg ennek a manipulációnak az egyik formáját, miközben a valóság két héttel ezelőtt teljesen mást eredményezett.

S milyen irányba viszi az emberiséget az a tény, hogy technikai fejlődés címszó alatt számítógépes virtuális világba taszítják az élet szépségeinek és nehézségeinek megélése helyett, s emberek százmilliói magukba zárkózva, okos telefonjukkal összenőve elfelejtik a társalgás és társas érintkezés művészetét. Rigában, Lettország fővárosában egy közösségi helyen találkoztam egy fontos felirattal: „Nálunk nincs internet, beszélgessetek egymással!”

 

Hölgyeim és Uraim!

 

Hogy is kapcsoljuk össze az „embernek” és a „magyarnak” maradás feladatát? Egyszerűen. Nagyjaink gondolataihoz fordulunk. Tamási Áron szavait idézem: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan.” Milyen igaz megállapítás!

 

De mit is jelent a „hitvány” jelző? Rossz minőséget. Olyan embert jelent, aki nem felel meg az elvárásoknak. De végül is mit várunk el a magyar embertől? Ki a magyar? Mi a magyar?

 

Ismét egy nagyszerű írónk gondolataihoz nyúlok. Illyés Gyula ugyan a XX. századi magyar irodalom egyik legellentmondásosabb alakja, de a nemzeti elkötelezettségéhez nem férhet kétség.

 

Illyés szerint „a hasonló közös lélek, a közös múlt, a hasonló gond… egyesít és választ szét. Magyar az, akinek a nyelve és az esze is magyarul forog….Az a magyar, aki bátran szembenéz a nép bajaival, a nemzet fejlődésének akadályaival. Aki a szabadságot… meg akarja valósítani. …Magyar az: aki nem bírja a homályt, sem a börtönben, sem a gondolataiban.”

 

Ma, Magyarországon igencsak sokan „bírják” gondolataikban a homályt. Teljesen közönyösek, vagy kifejezetten ellenségesek a közélettel, így a magyar szellemiséggel kapcsolatban is. A mondandóm elején példával mutattam be, hogy sok honfitársunk milyen fertőzött gondolati térben éli még ma is az életét. De van olyan értelmiségi politikusunk is, rendszerváltozás utáni időkben országgyűlési képviselő, aki svájci sapkának nevezte a Szent Koronát, vagy egy másik egy hónapja nyilas pogromnak 1956-ot. Nincs még egy olyan ország az Unióban, amelynek egyes képviselői annyiszor jelentették fel a 2010 óta regnáló magyar kormányt, mint a mi országunk. 2004-ben az állampolgárságról szóló népszavazáson megtagadtuk a határon túl élő magyarjainkat. És idén, érdektelenség miatt érvénytelen lett az a népszavazás is, amelyet országunk magyarnak maradása érdekében szervezett meg a kormány. S valljuk be, ebben a harcban a határon túli magyarjaink sem támogatták eléggé az Anyaországot. 10 évvel ezelőtt a hatalom fejmagasságban lövetett gumilövedékkel az 56-os forradalmat békésen ünneplő tömegbe, számtalan szemkilövést és más súlyos sérülést okozva. S ennek a hatalmi felfogásnak még ma is vannak szép számmal támogatói.  Így az a gondolati széthúzás, ami a határon belüli magyaroknál – különböző okok miatt – megtapasztalható, erőteljesen kihat a magyarság egy szellemben történő egyesítésének lehetőségére.

 

De miért van ez? Mi történt velünk az Anyaországban?

 

Úgy gondolom, bármennyire is elítéljük azokat a társainkat, akiknek nem sokat jelent a magyarságuk, ők csupán a múlt bűneinek hordozói, kivetítői. A kommunista elnyomás, taktika, annak gátlástalan eszközei rögzültek bennük, ami sajnos tovább örökíthető.  Sokan élnek még olyanok, akik jellemüket illetően is eligénytelenedtek a gulyás-kommunizmusban, mert ott nem kellett a tetteikért felelősséget vállalni. Helyettesítette őket a pártjuk, hisz a párt proletár gyermekei voltak, s tán még ma is azok.

 

Az elmúlt évtizedekben az egymás gyűlöletére, megfigyelésére és feljelentgetésére alapozó társadalmi berendezkedés mélyen beleívódott a nem kellően iskolázott, önállóan gondolkodni képtelen, befolyásolt társainkba, s az emberi szabadságról, tisztességről beléjük táplált téves kényszerképzetek máig hatnak. A „merjünk kicsik lenni” szocialisták által képviselt eszméje még mindig érezteti hatását, s ez a negatív erő nem az ideális magyar tudat visszaépítése felé hat.

 

Az ugyanakkor örvendetes tény, hogy a mostani kormány 2010 óta számtalan olyan intézkedést hozott, amely a magyar szellemiség újjáébresztését célozza. Olyan értékeket teremt, amely a polgárosodás útját kövezi ki. S a magyar közmédia is minden lehetőséget megragad a magyarságtudat erősítése érdekében.

 

Hiába, az a rombolás, amelyet Trianon óta a magyarságnak el kellett szenvednie, nem törölhető ki 6 év alatt. Azért említek 6 évet, mert nekem úgy tűnik, hogy a magyar szellemiség felélesztése, és a valódi rendszerváltás az Anyaországban csak 2010-ben történt meg.

 

A magyar szellemiség torzójának egésszé formálása lassú folyamat lesz, de nem adhatjuk fel. Az oktatás, az újra éledt cserkészet, a történelmi egyházak és a közmédia felelőssége óriási, de kemény ellenszélben kell működniük. Csak remélni tudom, hogy a 2018-as választásokon nem fordul meg az irány, mert a magyarságtudat visszaépítése nélkül nem sikerülhet a magyarnak, s ezzel együtt a nemzetnek maradás feladatát végrehajtani.

Természetesen sokan vagyunk elkötelezett magyarok otthon, és néha rendkívüli, szívet – lelket melengető találkozások, programok átélői vagyunk. Sokan vagyunk erős magyar szellemiséggel felvértezve, de még nem elegen. S hogy többen legyünk, Önöknek is segíteniük kell. Elsősorban a liberális média hazánkról szóló manipulált hazugságairól kell a leplet együtt lerántanunk. Sokkal intenzívebb együttműködésre van szükség civil szervezeteink között is, és ki kell használnunk az anyaországbeli közmédia, és a helyi médiumok, valamint az internet adta lehetőségeket is. Ezért szeretnék külön is beszélni a Bocskai rádió szerkesztőivel. Tudjuk, a liberális, globális világhatalom egyik legfontosabb eszköze a hazug, befolyásoló média. Ennek segítségével most épp azt kívánják elérni, hogy a kis, szerintük hőbörgő Magyarország, és a patás ördögnek beállított miniszterelnöke megtörjön. S ha ez bekövetkezne, Magyarország megszűnne magyar országnak lenni. Ezt pedig meg kell akadályoznunk. Ne feledjük, a trianoni tragédia egyik fő okozója is a nyugati hazug sajtó akadálynélküli terjesztése volt.

 

S hogy miért lett országunk a liberális média célpontja? Mert hazánk az Unióban 2010 óta a nemzeti függetlenség, egy új, ha úgy tetszik, unortodox gazdaságpolitika és az őszinte, PC nélküli politizálás élharcosává vált. Csak remélni merem, hogy a Brexit és az amerikai elnökválasztás eredménye olyan két figyelmeztetés a globális eszme képviselőinek, amely gondolkodásra kényszeríti azt a politikai világ – elitet, amelyet a középosztály már sem itt, sem Európában nem tűr tovább.

 

Hölgyeim és Uraim!

 

Most pedig vegyük szemügyre a nemzetnek maradás súlyos, de gyönyörűséges feladatát. Illyés Gyula szerint minden nemzetnek van jellemzője.

 

„Hogy egy nemzet milyen fajta, a viselkedésén ismerszik meg. …Vannak szolgaiak és szabadságszeretők. …Nekünk a legnagyobb örökségünk: a szabadság. Ezért konok, hallgatag, elhúzódó, sőt egyenetlenkedő a magyar. A függetlenség, a különállás a legnagyobb kincse. Minden nemzetnek fontos a szabadság, de nálunk nagyon sok volt a vér és az áldozat.”

 

Sir Bryan Cartledge így ír nemzetünkről a „Trianon egy angol szemével” című könyvében:

 

„Más, szerencsésebb nemzetek történelme diadalokkal és győzelmekkel van megtűzdelve. Magyarországé szerencsétlenségekkel és veszteségekkel. A magyarok erőssége a túlélés és a talpra állás.” Valóban, hosszú időkre visszatekintve sikeresen gyakoroltuk a túlélés és a talpra állás művészetét. És mindig a szabadság eszméje hajtott minket ebben a harcban. Történelmünk szabadságharcok sorozata. Elengedhetetlen ezért, hogy teljes igazságában ismerjük nemzetünk történelmét, mert ez lehet az az erő, amely a minden magyarban rejlő „magyarság kódot” képes életre hívni. Még a közönyösökben is. De valóban az igazságot kell ismernünk. Azt a történelmi igazságot, amelyet évtizedekig elhazudtak előlünk, s amelynek nagyon sok valódi részletét még most sem ismerjük.

 

Nem ismerjük, mert sokak érdeke – határon belül és kívül – is az volt, s talán még ma is az, hogy ne fedezzük fel népünk nagyságát, erejét. Talán még ma is létezik olyan érdek, amely nem szeretné, hogy megismerjük azokat a technikákat és hatalmi tényezőket, amelyekkel élve, vagy visszaélve, akár a nagy-vagy kisantant országai, aztán külön is a szovjetek országunk meggyalázására, megsemmisítésére törekedtek. El kellene juttatni a magyar társadalom kétkedő rétegét arra a tudati szintre, amelyen felfogja, hogy a kommunizmus nem viszonylagos jólétet hozott, hanem elsilányította az embert, és súlyos tragédiákat okozott. Mindenkinek tudnia kellene, hogy a kommunizmus világviszonylatban mintegy 100 millió emberáldozatot követelt. És mindenkinek meg kellene érteni, hogy a kommunizmus, és a globalitást támogató liberalizmus egy tőből fakad. Egyiknek a „világ proletárjai egyesüljetek” a jelszava, másiknak a nyílt társadalom megvalósítása a célja, amelyben a világ proletárjai egyesülnek. De ezt a tényt még milliónyian nem fogják fel. Nem értik, nem így gondolják, mert a nemzetközi és a magyar kereskedelmi lakájmédia képviselői, valamint Soros és társai által támogatott szervezetek sztárolt „megmondó” emberei, s a nyílt társadalmat támogató politikusok mást állítanak.

 

Hát így működik a történelemhamisítás, és a magyar hírnév bemocskolása. Így működik, ha nem vagyunk résen, és nem teszünk megfelelő lépéseket a történelemhamisítók ellen.

 

Ezért is hoztam Önöknek ajándékba több filmet, amelyek közül hármat a Magyar Örökségdíjas rendező, Jelenczki István készített. „A Háború a nemzet ellen” című film a magyar közösségi vagyon rendszerváltozás utáni szétrablásáról, „Az Igazság soha nem késő” című az igazságtétel elmaradásáról, az „Égi élő igazság” pedig a Szent Koronáról szól. Ezt az utóbbi DVD-t a filmrendező küldte Önöknek. A már említett Sir Bryan Cartledge úrral is készült egy film, amelyben Trianon valóságáról beszél rendkívüli empátiával. Ezt a filmet a magyar közönség még nem látta. A Duna Televízió vezérigazgatója az ideutazásom előtti napon adta át, hogy elhozhassam Önöknek az igazságot Trianonról, egy angol diplomata szemével.

 

Kérem, alkalomadtán nézzék ezeket a filmeket nagy figyelemmel, mert ezekből az alkotásokból sok minden megérthető. Hallhatják pl. Antall József, a rendszerváltozás utáni első miniszterelnökünk beszédét arról, hogy kreált államcsőd kilátásba helyezésével kényszerítette őt a nemzetközi háttérhatalom arra, hogy a kormányzásban a liberálisokkal működjön együtt. Ezekből a filmekből érthető meg, hogy mi munkál bennünk, magyar szellemiségű, anyaországbéli magyarokban akkor, amikor kívülállók számára érthetetlen és értelmezhetetlen módon küzdünk a függetlenségünkért. Úgy akarunk függetlenek és magyarok lenni, hogy egyben európaiak maradjunk egy megújult Unió kötelékében. Magyarok akarunk maradni, keresztények akarunk maradni, és mi akarjuk meghatározni a jövőnket. Mi akarjuk meghatározni, mert elég volt a történelmünk során abból, hogy mások döntsenek a mi sorsunkról! Ez a gondolat képezi a magyar szellemiség alapját, ez a cél adja azoknak az egyetemes eszméknek és értékeknek a lényegét, amely fennmaradásunkat biztosíthatja.

 

Hölgyeim és Uraim!

 

Jelenczki István készített még egy filmet, amelyet sajnos még csak viszonylag zárt körben ismerhetünk. ’Ön-tér-kép’ a címe, s egy ismert pszichológiai eljárást, a családállítást kísérelte meg a magyar nemzetre kivetíteni. A családállítás, mint módszer, a múltban és a tudattalanban kutat, és nagyon gyakran segít olyan problémák megoldásában, amelyek csak a tudatalatti agyi tartományokban rejlő okok feltárásával és kimondásával orvosolhatóak. A film döbbenetes, következtetést vont le: a magyar nemzet a teljes szétesés küszöbén áll. De a film szerint van visszaút is. A nemzetben és keresztény értékrendben gondolkodók számára egyértelmű, hogy ez nem más, mint a rend és a szakralitás helyreállítása.

 

Rend és hit. Hit és rend. Rend az agyakban, rend a lelkekben, rend az országban, és rend a világban. Vissza kell térnünk 10 kicsi szabályhoz, amelyet Tízparancsolatnak hívunk. Vissza kell térnünk a kizárólag a lelkiismereten alapuló döntésekhez. És hit kell. Hit az igazságban, hit az emberben, és elsősorban: hit Istenben. Hit abban az erőben, ami valódi teremtő erő, ami szakrális, s amit a Szent Korona képvisel. Hit a keresztény, egyetemes értékrendben. Hit a közös ima erejében. A legújabb amerikai agykutatás egyes eredményei szerint agyunk kvantumszámítógép módjára működik, így gondolataink ún. kvantumkapcsolatba kerülnek a világegyetem alkotórészeivel, és kölcsönhatásban állnak egymással. Ez azt jelenti, hogy a közös ima és gondolat ereje több mint szakrális, már-már fizikailag mérhető jelentőségű. Ezért a hitünk és imánk közös erővel és Isten akaratából megállíthatja azt a folyamatot, amit a liberális manipuláció eddig elkövetett a természet törvényei és így az emberiség ellen. A jóra irányuló emberi összefogás és akarat ereje ugyanis legyőzhetetlen. Még a globalisták számára is.

 

De magyarként még ebben a kemény harcban se feledjük Márai Sándor intelmét: akárhova mégy, akárhol vagy, akármit teszel, vagy nem teszel, akármit mondasz, vagy elhallgatsz,  „a haza Te magad vagy”!

 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!”

 

 

.

 

 

Kívülállók

Sir Bryan Cartledge „Megmaradni” című, Magyarország történelmét feldolgozó nagy ívű művéhez John Lukacs írt előszót, amelynek első mondata így szól: „Kívülállónak nehéz feladat megírni egy ország történelmét, kiváltképpen, ha az ország nyelve különleges, és történelme véget nem érő önvédelmi és függetlenségi harcok sorozata.” S milyen igaza van. Lám, 2016. október 2-án ismét bebizonyította az ország hazája sorsa iránt felelősséget vállaló közel 3 és fél millió szavazóképes állampolgára, hogy az önvédelemnek a XXI. században is hangot lehet, és kell adni. De tény, hogy mintegy négy és fél millió állampolgár nem ment el szavazni. Közel négy és félmillióan nem vállaltak felelősséget hazájukért. Kívülállóként viselkedtek. Tartok tőle, hogy kívülálló testvéreink nem értik, vagy nem akarják érteni a demokrácia lényegét. Nem értik, hogy a demokrácia legmagasabb és legközvetlenebb foka a népszavazás, ahol mindenki, akinek szavazati joga van, elmondhatta volna, hogy milyen jövőt akar. Hiszen 2-án lehetett igennel, nemmel, vagy akár érvénytelenül is szavazni. De távol maradni: bűn volt. Aki mégis ezt tette, ne várja el továbbiakban az államtól, hogy utakat építsen, hogy iskolát tartson fenn, hogy nyugdíjat biztosítson, hogy megvédje őt a terroristáktól, igazságot szolgáltasson a bűnözőkkel szemben, vagy bármilyen közfeladatot lásson el. Az állammal szemben ugyanis nem csupán jogaink vannak, hanem kötelességünk is. S ha ezt nem ismerjük el, ne hangoztassuk a jogainkat. Mert kötelességünk volt, hogy a nehéz, még soha nem tapasztalt különleges helyzetben elmondjuk: mit várunk el az államtól, az állam képviselőitől.  Akik most nem mentek el szavazni, elveszítették az erkölcsi alapot ahhoz, hogy október 3. után a migrációval kapcsolatos bármely állami intézkedés, vagy annak elmaradása kapcsán véleményt mondjanak, vagy intézkedést számon kérjenek. Úgy vélem, sajnos négy és fél millió szavazóképes állampolgár-társunk érdektelenül és felelőtlenül, valóban kívülállóként tekint saját hazájára. Persze nem vallanak nagy felelősségtudatra a kiugróan magas érvénytelen szavazatot leadó társaink sem. Lehet, hogy jó buli volt összefirkálni a szavazólapokat, bár tudjuk, az ő törekvésük egyértelműen a népszavazás eredménytelenné tétele volt. De legalább vették a fáradságot, és elmentek a szavazóhelyiségekbe. Hát igen. Jogilag érvénytelen és eredménytelen lett a népszavazás a kívülálló gondolkodás és a kormánypárt ellen drukkoló szándék összeolvadásának köszönhetően. És mégis. Olyan döntés született, amely sorsfordító lehet az Unió történetében. Sorsfordító, minden uniós vezetői és országon belüli fanyalgás ellenére is. Talán még az Unió jobbítását is elősegíti majd, hiszen az Unió tagjai vagyunk, és maradunk. De mindenképpen sorsfordító lesz a népvándorlást illetően, mert megingatja az őrült, és antihumánus kötelező elosztási kvóta szándékát. Igen, Magyarország ismét önvédelmi lépéseket kényszerült tenni, amellyel nem csupán hazánkat, hanem egész Európát védi. Mint évszázadok alatt annyiszor a történelem során. És a kívülállók nem értik, hogy mi ez az erő ebben a kis országban, mi ez az erő a kis ország lakosságának egyharmadában? Honnan ez az erő, amikor már annyiszor sikerült a tönk szélére sodorni, tönkretenni ezt a fura nyelven beszélő kis népet. Ha csak száz évre nyúlunk vissza: volt Trianon, volt szovjet, kommunista uralom, volt privatizáció, s most készül a kötelező kvóta. A kívülálló határon túliak és a kívülálló határon belüliek nem értik az önvédelem alapjait. Nem értik, mert vagy soha nem  tapasztalták meg a kommunizmus valódi arcát, vagy mert nagyon is megtapasztalták, és még ma is a haszonélvezői. Vagy nem élték át idegen hatalmak és népek, kultúrák 150, vagy 45 éves elnyomását, vagy megélték ugyan, de visszasírják azt a 45 évet. Hisz ez utóbbiak még emlékeznek például a társbérlet iszonyatos fogalmára. A társbérletére, amikor kényszerrel telepítettek be polgári lakásokba idegen családokat közös fürdőszoba és konyha használattal. Emlékeznek a társbérletre, amely intézkedés értelmiségi családok tízezreit verte szét és tette tönkre az erőszakos betelepítéssel, hogy aztán az eredeti tulajdonosokat kitelepítse, és a betelepítetteket jutassa mások által megdolgozott és megszenvedett értékekhez. Ne feledjük, jó páran még ma is ilyen villákban élnek, és most szavazástól való távolmaradásra buzdítottak. Hát őket nevezem én határon belüli kívülállónak, akik soha nem fogják megérteni a nem kívülálló magyar lelket és fennmaradási ösztönt. És kívülállók azok is, akik megszervezték a migránsok hirtelen, a népszavazást követő megindulását Belgrádból a magyar határ felé. A hírek szerint a No borders nevű szervezet áll a minden bizonnyal újabb botrányokat előidéző menet megindítása mögött, amelynek alapítója valamikor magyar volt, s most Ausztráliában él. És ki tudja, hányan vannak még határon belüli és kívüli kívülállók, akiknek az az anyagi, erkölcsi vagy politikai érdekük az, hogy Magyarország nemzet-és Európa – védő politikája ezúttal sikertelenségbe fulladjon. De nem fog. Mert a hazaszeretet, a valódi nemzetvédelem, a törvényesség és a rend tisztelete, a valódi humánum minden egyéb tényező által vezérelt kívülállóságot le fog győzni. Ezért lehet, hogy az ország történetét egy kívülállónak nehéz leírni, de az ország történetét többé kívülállóknak biztosan nem engedjük meghatározni. Örökre elég volt a hatalmi erőszakkal ránk kényszerített társbérletekből. Magyarországon soha többé nem lesz kommunista attitüd, az összes ebben reménykedő kívülálló mesterkedése ellenére sem. És ne legyen kétségünk, a kommunizmus és a globalizációt erőltető liberalizmus egy tőről fakad. S az ezekben az eszmékben hívőknél a nemzetállam, a nemzeti identitás és a nemzetvédelem eszméje kívülállóságot okoz. Kár. Magyarország gyönyörű ország. Meg kell védenünk. Köszönet azoknak, akik így gondolkodtak október 2.-án.

Mégis, ki az a Soros?

Napjainkban a leggyakrabban emlegetett magyar név: a Soros. Sajnos nem Hosszú Katinka, nem Puskás Öcsi, nem Miklósa Erika vagy Semmelweis Ignác nevét emlegetjük nap, mint nap, hanem Soros Györgyét.És nem csupán a magyar média, a magyar lakosság, de a világsajtó is tele van a nevével. A DC Leaks kiszivárogtatott aktáiról nem is beszélve.Ott van a világ pénzpiacán, Clintonné kampányának anyagi és erkölcsi bázisa. Tanácsokat osztogat az Európai Parlamentben, és ott áll a népvándorlás borzalma mögött és mellett. Világszerte megszámlálhatatlan társadalmi szervezet eltartójaként tartják nyilván. Azonban kizárólag olyan szervezeteket támogat, amelyek osztják a nyitott társadalom megvalósítását célzó elveit. Annak a nyitott társadalomnak az elvét, amelyben az embereket nem a hit, az életfelfogás, a kultúra vagy a világnézet fogja össze, hanem egy kreált alkotmány teszi őket közösséggé. Olyan közösséggé, amelyben mindenki teljes szabadságjogot élvez. Olyan szabadságjogokat, amelyeknek nincsenek határai. A feltevés szerint  ebben a társadalomban békében él együtt  minden fajú, színű, szellemű, vallású, nemi identitású, eltérő kultúrájú és világnézetű polgár, csupán egy írott szövegtől vezérelve. Nem tudom, ki mennyire tudja komolyan venni ezt a Karl Popper által híressé tett, majd Soros kezei között érlelődő elméletet. Én nem hiszek benne. A gyakorlat azt mutatja, kicsiben sem működik, nemhogy világméretekben. Soros egyébként most Európát nézte ki céljai megvalósításához gyakorló terepnek. Mert csalódott Amerikában, miután Bush elnök keménykezű politikája túlságosan rendteremtő volt számára. És a rend úgy tűnik ősellensége a nyitott társadalomnak. A zárt társadalmak, amelyben az emberek egymásra utalva, közös hittel, kultúrával, világnézettel, gyökerekkel rendelkeznek, vörös posztót képeznek Soros és ideológiai társai számára. Saját maga által bevallottan Magyarország és Lengyelország különösen útjában áll világmegváltó törekvéseinek. De hogy jutott, hogy juthatott egy 1930-ban született magyar kisfiú addig, hogy világfelforgató törekvései legyenek, s ha céljai eléréséhez az kell, romba döntse egész Európát? Életrajza csupa magas röptű tételeket tartalmaz: üzletember, filantróp, közgazdász, író, bőkezű támogató, a világ egyik leggazdagabb embere, stb. Befolyásos politikai tanácsadó az egész világon. De 2008-ban megtámadja, és majdnem bedönti a magyar OTP-t. A fél bankvilág belebukik, ő meggazdagszik az amerikai jelzálog-hitel válságon. Támogatja a grúz rózsás forradalmat 2003-ban, és mindent elkövet George W. Bush elnök megbuktatása érdekében. 2006-ban az ukrán narancsos forradalom mellé áll, Fehéroroszországban  pedig persona non grata lesz. Eredményes életút? Kétes háttér? Mindenesetre a hajtóerőt ő maga árulta el: „Az én világlátásomat a második világháború tragikus tapasztalatai formálták. Amikor Magyarországot megszállta a náci Németország, és deportálták a zsidókat Auschwitzba. Én elég szerencsés voltam azzal, hogy édesapám megértette, hogy ami Magyarországon folyik, az nem normális. Hogy ez távol áll az egyensúlyi állapottól. És ha követed azokat a szabályokat, amelyeket általában követsz, akkor meghalsz. Ez volt az én tapasztalatom a második világháborúról, és alapvetően ezt a tapasztalatot alkalmaztam mind a globális pénzpiacra, mind pedig politikai nézeteimet tekintve.” (2003.,Fortune magazin). És ettől a gyerekkori emléktől már egyenes az út az általa megalkotott reflexivitás közgazdasági tételhez, és a nyitott társadalom elveinek mindenáron való támogatásához. Egyenes az út a természetes egyensúlyi állapotok erőszakos felforgatásáig pénzügyi, társadalmi, politikai téren egyaránt. A reflexivitás elmélete számomra mindent elárul Sorosról. Ez az elmélet élesen ellentmond a piacgazdaság egyensúlyi elméletének, vagyis annak, hogy a pénzpiac mindig egyensúlyra törekszik. Soros szerint a piaci szereplők szubjektív döntései és a piaci alapok egymást folyamatosan befolyásolják. Mivel két funkcióban hisz: a világ megismerésében és a világ befolyásolásában, így számomra egyértelmű, hogy az ő életében a manipuláció játssza a főszerepet. Azt is vallja, hogy a hamis feltevésre alapozott ideológiák alapjaiban megváltoztathatják/megváltoztatják a valóságot.   Mit is nyilatkozott? „…ha követed azokat a szabályokat, amelyeket általában követsz, akkor meghalsz. … alapvetően ezt a tapasztalatot alkalmaztam mind a globális pénzpiacra, mind pedig politikai nézeteimet tekintve.” Az én egyszerű nyelvemre lefordítva az ő üzenete azt jelenti, hogy a több ezer éves, Isten adta természeti törvényekkel szembe kell fordulni, és manipulálni kell az embereket, a társadalmakat, ha kell, és lehet, az egész világot. Természetesen a saját jól felfogott érdekünknek megfelelően. De mi van, ha több ezer Soros él egyszerre? Soros szerint egyébként nincs végső igazság, így azok az ideológiák, amelyek mégis erre az elvre hivatkoznak, mint a kommunizmus és a nácizmus, kizárólag erőszakkal valósíthatók meg. És a globalizmus? A nyitott társadalom? Soros és ideológiai társai szavaiból és tetteiből egyértelműen az következik, hogy az ő igazságuk mégiscsak végső igazság. Vagyis az eléréséhez – az előbbiek alapján – erőszak kell. És látjuk, érezzük az ebbe az irányba tett lépéseiket. Például rá kell Európára szabadítani a bevándorlókat,  méghozzá erőszakkal. Vajon remek játék megváltoztatni a természet alkotta valóságot? És közben a jól adjusztált nyitott társadalom elvére kell hivatkozni? Manipulálni kell a migránsokat, a befogadókat, a politikusokat? S a cél? Talán a saját, vitatott elméletének gyakorlati igazolása? Jól felfogott gazdasági érdek a menekültiparon keresztül? Netán bosszú a feldolgozhatatlan vagy feldolgozatlan gyermekkori emlékért? Vagy egyszerűen csak jó antikrisztusi szerepet játszani? A pénz tébolyító hatalmában minden megtehető. Egy dolog nem. A mélyen hívőket semmilyen módon nem lehet eltávolítani a hitüktől és nemzetüktől. Sem pénzzel, sem hamis ideológiákkal, sem manipulációval, sem fenyegetéssel, sem migráns-áradattal, sem erőszakkal. Mert a hit, a nemzet erősebb, még Sorosnál is. Szóval mégis, ki is az a Soros?

Bencze Izabella

 

 

Multikulti

Az egyre érzékenyebbé váló bevándorlási kérdéskör kapcsán éles vita bontakozott ki a tekintetben, hogy Magyarország volt-e valaha multikulturális ország, vagy sem. Az természetes, hogy egy téma körül fogalmak jelentésének eltérő felfogásában árnyalatnyi eltérések adódnak, de hogy az egyik állítás teljes ellentétje legyen a másiknak, viszonylag ritkán fordul elő. A multikulturalizmus esetében azonban ez a helyzet. Pestiesen szólva, mintha süketek párbeszéde folyna. A vélemények olvasásakor úgy vélem, a kormányfő állítására adott reakciók esetében is a szavak alapvető értelmezése talaján kezdődik a baj, hacsak nem szándékos az ellentétes platformra helyezkedés. Ha azonban valóban gondolkodni szeretnénk hazánk múltjáról, jelenéről és jövőjéről, az indulatok helyett próbáljunk azonos értelmezési hullámhosszra kerülni. Így akár a véleményünk is azonos hullámhosszra kerülhet. A kormányfő szerint Magyarország soha nem multikulturális társadalom, hanem mindig európai kultúrájú ország volt. Ezzel szemben az állítást bíráló véleményvezérek ezer torokból hangoztatják, hogy országunk mindig is multikulturális ország volt, mert etnikumok sora élt együtt. Legfőképp magyarok, románok, németek, zsidók, csehek, szlovákok, horvátok, cigányok. Ez cáfolhatatlan tény. De azonos-e etnikumok békés, vagy kevésbé békés együttélése a multikultúrával? Az ellenvéleményt vallók minden bizonnyal multikulturalizmusnak azt az ideológiát tartják, amely elismeri a kulturális és nemzeti sokszínűséget.

Egyébként nem hivatkoznának kizárólag a nemzetiségek együttélésére. De valóban ezt jelenti a „multikulti”? Tudjuk, hogy sem a nemzet, sem a kultúra kifejezésekre nem találhatunk egyértelmű definícikókat. Az azonban tény, hogy a két fogalom, ha még oly nagymértékben is meghatározója egymásnak, nem azonos. A nemzet az, amely magába foglalja a kultúrát. Montserrat Guibernan véleményére alapozok, aki a politikai tudományok doktora, és egy londoni egyetem professzora.

1996-ban megismert véleménye szerint: „a nemzet az emberek olyan csoportja, amely tudatosan alkot közösséget, közös kultúrával, közös múlttal rendelkezik, pontosan kijelölt területhez köthető, közös jövőképpel rendelkezik, illetve jogot formál az önrendelkezésre…Fontos a társadalmi-történelmi összefüggés, amelybe egy kultúra beágyazódik és amely meghatározza egy kultúra fejlődését, átadását és befogadását. Fontos… az az érzelmi beruházás, amellyel az egyének a földjüket, nyelvüket, szimbólumaikat és hiedelmeiket illetik, s amely az önmeghatározás igényét teremti és erősíti meg.” Nehéz nem felfogni, hogy a nemzet, ha úgy tetszik, a társadalom meghatározó eleme: a kultúra. De mi is a kultúra? A szó használata manapság rendkívül sokrétű, és eredete az ókorig visszanyúl.

Értelmezésének komoly történelme van. Cicerótól kezdve számos bölcselő próbálta meghatározni a fogalom jelentését. Egy biztos, a kultúra szó jelentése –árnyalatokkal festve – évszázadokon keresztül alapjában véve a lélek nevelés, önművelés általi kiművelését, a műveltséget, a kulturált életet, kulturált erkölcsöket fedte. Erasmus szerint a kultúra „a helyes viselkedés, belsõ etikai tulajdonságok kifejezése-kifejezõdése”. Modern korunkban aztán a kultúra már nem csupán az egyén jellemzője volt, hanem a társadalomra nézve is meghatározóvá vált. Így persze a kultúra szempontjából a különböző társadalmak, nemzetek is összehasonlítás tárgyává válnak, amely nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy az egyik nemzet kulturáltabb, mint a másik, hanem azt, hogy a kultúra szempontjából a nemzetek nem egyformák.

Amennyiben erről a platformról indulunk ki, egyértelműen látható, hogy a multikulturális társadalom nem jelentheti azt, hogy különféle etnikumok élnek egymás mellett, hanem azt jelenti, hogy az egymás mellett élő etnikumok társadalmi kultúrája nem azonos. Márpedig a magyar történelem során az ország területén évszázadokig együtt élő etnikumok társadalmi-történelmi összefüggésük okán, földrajzi helyzetüknél, közös történelmi múltjuknál, erkölcsi platformjuknál, a politika beleavatkozása híján közös jövőképüknél fogva, és azonos „érzelmi beruházásuk” miatt közös, mégpedig európai erkölccsel, kultúrával rendelkeztek. Még ha nyelvük, táncaik, népzenéjük, öltözékük nem is volt azonos. Igaz, ez utóbbi, szoros értelemben vett kulturális tényezők a több nemzetiségű Magyarországon a közfelfogás, vagy a köznyelv szerint több etnikai kultúra létezését mutatják. Azonban mint láthattuk, a kultúra szó jelentése a dalnál, táncnál, nyelvnél, de még a vallásnál is sokkal többet takar. S ez az a „több”, amely miatt valóban igaz az az állítás, hogy Magyarország nem mutikulturális, de sok nemzetiségű, és sok, de nem más kultúrájú társdalom volt. Ma is az, hiszen példás módon elismeri és támogatja az országban élő nemzeti kisebbségeket. Ne próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy azok a bevándorolni akarók, akik a jobb élet reményében közel-keleti, vagy balkáni országokból, Afrikából érkeznek Európába, európai kultúrával, európai erkölccsel, európai identitással rendelkeznek. Nem tehetik, mert az ő társadalmuk kultúrája merőben eltérő a mienktől. Ezzel nem többek, nem kevesebbek, csak más a kultúrájuk.

Félreértések elkerülése végett nincs arról szó, hogy más kultúrák képviselői ne lehetnének a magyar társdalomnak hasznos tagjai. De egyértelmű, hogy ők is csak akkor érzik, éreznék a mi társadalmi kultúránkban jól magukat, amennyiben azonosulnának annak legfontosabb szegmenseivel. Nem feltétlenül a nyelvről, zenéről, vallásról, szokásokról van szó, hisz azok megőrzése idegen környezetben elengedhetetlen az identitás megtartásához. De a jó közérzet csak akkor alakulhat ki a bevándorlóban (is), ha lélekben, jövőképben, belső etikai tulajdonságaiban, értékrendjében magyarrá, európaivá válik.

Alapkérdésként azonban nem az egyénre jellemző kultúra, műveltség, világfelfogás, erkölcs merül fel, hanem az a társadalmi háttér, amely az adott ország adott állampolgárának az adott országra jellemző, társadalmi szempontból minősíthető kultúrát biztosította. Ki ne ismerné a „Lányom nélkül soha” című regény megrázó eseményeit? Ebben az igaz történetben egyértelműen látszik, hogy az iraki társadalom által meghatározott kultúra oly mértékben ivódott be az Amerikában diplomázott orvos apa személyiségébe, hogy hazájába visszatérve, a társadalmi kultúrájának gyökereibe kapaszkodva szembe fordult saját személyes, már más szintű kultúrájával. Ennek eredményeként emberi mivoltából is kilépve hozott minősíthetetlen, és az amerikai társadalmi kultúra számára elfogadhatatlan döntéseket. Lássuk be, a multikulti nem csupán Európában bukott meg.

A végvári ország

Az új, modernkori népvándorlás, vagy inkább menekültáradat kapcsán nem tud nem eszembe jutni Tiborc híres mondata a Bánk bán-ból: „…de adhatsz-é hát mindenik szűkölködőnek?”. S ebből a szempontból talán nem is fontos, hogy ki minősül politikai, etnikai vagy vallási okból menekültnek, ki jobb életre vágyó gazdasági bevándorlónak, és ki bűnöző haszonlesőnek. A lényeg másutt van.  A lényeg abban rejtőzik, hogy mi válthatta ki a készülődő humanitárius katasztrófát? Mert a most jelentkező világméretű problémát, és főként annak várható következményeit nem fogja megoldani sem a kerítés, ha még oly magas és hosszú is. És nem oldja meg egy esetleges, összehangolt uniós, egyelőre ismeretlen terv, sem egy korlátok nélküli európai befogadás, még önkéntes kvótákkal sem. Minél több, nem európai kultúrájú embert fogad be ugyanis az Únió, annál többen jönnek majd. Az emberi psziché már csak ilyen. Aztán elkövetkezik, hogy a befogadó omlik össze. Persze, rövid távon, csupán etikai és humanitárius szemlélettel nincs más lehetőség, mint a befogadás, az eltartás. A végtelen empátia. De adhatsz-é hát mindenik szűkölködőnek? Tudjuk a választ. Képtelenség. Erre még Európa sem képes. Hát akkor mi a megoldás?  Mi az a megoldás, amely hosszú távra néz, lecsillapítja a vándorlás vágyát, és a kizökkent időt visszatolja eredeti helyére? Nem lehet más, mint annak a ténynek az orvoslása, amely lassan a fél világ anarchiáját kiváltja. Nem tüneti kezelésre van szükség, hanem a betegség valódi okának feltárására. Ez azonban nyilván hosszú időt, komoly elemzéseket, és a fejlettnek mondott világ szemléletének teljes megváltozását igényli. Addig meg persze maradnak a tüneti megoldások, a kerítések, a határzárak, az esetleges kvóták, és jönnek a már egyre inkább jelentkező összetűzések, szemetelések, rongálások, erőszakos cselekedetek, és – most még csak étel – lopások. Mert hosszú távon képtelenség azt tervezni, hogy Európától teljesen idegen kultúrák képviselőinek a kontitnens lakossága meghatározó részét kitevő tömege telepedjen le az uniós országokban. Mi, európaiak ide születtünk. A most hazájukat elhagyni készülő embertársaink pedig tőlünk délre, vagy éppen keletre. Mert így rendeltetett. Más kultúrába, más körülmények, más életfeltételek, más éghajlati tényezők közé. Mi is megvívtuk a magunk harcait egy jobb világ kialakításáért, nem is kevés véráldozattal. Igaz, voltak, akik elhagyták hazánkat a nehezebb időkben, de többen, sokkal többen itt maradtunk, és küzdöttünk. Sok millióan nem menekültünk el semmilyen, akár életünket fenyegető veszélyben, nyomorban sem. Nem vártuk mástól életünk megváltását.  Küzdöttünk, és küzdünk ma is.  Persze tudjuk, hogy népvándorló barátaink jelentős része is hosszú évek óta nyomorban, sokszor életveszélyben, de legalábbis nem működő társadalmakban él. Sokan nem vágynak másra, mint egy nyugodt szállásra, tanulásra, ételre, italra. Arra, hogy hagyják őket békén élni.  (Megjegyzem, honfitársaink között is számosan vannak még mindig olyanok, akik szintén csak erre vágynak.) És itt a lényeg. Kik és miért teszik lehetetlenné az elvándorlók jövőjét? Mi az a földöntúli erő, amely milliók életét képes tönkre tenni, s amely a legnagyobb számú emberáldozatot szedi a földön? Tartok tőle, hogy ez nem más, mint a hatalomvágy, a másik leigázásának végtelen bűvölete. A pénz, az anyagi javak hajhászása, ha kell, hát kreált háborúk árán. A más országok életébe, Isten által meghatározott körülményeibe való erőszakos beavatkozás, csupán haszonszerzés végett, gyakran vérlázítóan mézes-mázos humanitárius köntösbe bújtatva, a jobbítás és segítés valódi szándéka nélkül. Mert aki valóban csak segíteni akar, az nem vet szelet, és nem arat vihart. Mint ahogy Teréz anya, Csaba testvér, a Máltai Szeretetszolgálat, s még sokan mások „csupán” jótékonyan avatkoznak be mások életébe, csendben és alázattal. A legtöbb elvándorló manapság Közel-Keletről, a Balkánról, és Afrikából indul el. Szíriából, Afganisztánból, Koszovóból, Eritreából, Szudánból. Van-e valami közös ezekben a jobb sorsa érdemes, sok esetben gazdag ásványi kincsekkel, remek mezőgazdasági lehetőségekkel rendelkező államokban? Sajnos, igen. Ha a történelmüket megismerjük, láthatjuk, hogy a közös elem a nyugati civilizáció gátlástalan megjelenése. Leginkább gyarmatosítás, vagy belháborúba való intenzív beavatkozás formájában. Nézzünk néhányat közülük, és most ne essen szó az elmondhatatlanul embertelen és gátlástalan Iszlám Állam létrejöttének valós okairól, szándékairól, kegyetlenkedéseiről. Eritrea olasz fenségterület volt a gyarmati időszakban. Később az Etiópiával folytatott függetlenségi harcaiban feltűnik az USA, majd a Szovjetúnió. A két nagyhatalom egymással szemben állva a XX. század második feléig jelen van ebben a kelet – afrikai államban. Hatalom, pénz, fegyverkezés. Mindebből vajon mit értettek azok az emberek, akik, vagy akiknek a gyermekei ma menekülnek hazájukból? Mit értettek mindebből azok, akiknek a várható élettartama 57 év körül van, akiknél a csecsemőhalandóság 70% feletti, s akiknél az írástudatlanság 75 %-os? A halászat, a nomád pásztorkodás a kenyerük. Ők vajon mire lesznek képesek Európában? Szomáliában is jelen voltak a gyarmatosító európaiak. Britek, olaszok. Aztán 1970-és 88 között véres háborút vívott az ország a Szovjetúnió és Kuba által támogatott Etiópiával. Megint a nagyhatalmi törekvések, a beavatkozás.  A háború által szétzüllesztett országban pedig 1990 óta tart a polgárháború, a törzsek anarchiája. A férfiak várható élettartama 46, a nőké 49 év. Az írástudatlanság 62 % körül van. A megélhetési forrás a nomád állattenyésztés. Szíria sajátos eset. Mindig is birodalmak, kultúrák ütközőpontja, hatalmi törekvések célpontja volt, mert fontos kereskedelmi utak kereszteződésében fekszik. 1920-ig Isztambul irányította, majd elfoglalták az angolok és az általuk fellázított arabok. Aztán jöttek a franciák, akiktől való függetlenségét 1944-ben nyilvánította ki az ország. 2011-től, az Arab Tavasz hatására kitört a szíriai polgárháború, és ma is teljes káoszban folyik a zsoldosok által támogatott kegyetlen és véres belső harc a kormányerők és az ellenzék között. Miért másért, mint a hatalomért. A zsoldosok között csecsenek, afgánok, arabok, kurdok, európaiak találhatóak. Itt is viszonylag magas az írástudatlanság: 23%-os. Koszovó mindig is Jugoszlávia legelmaradottabb térsége volt. Létrejötte a Jugoszlávia szétesése után kitört, az albán-szerb nacionalizmus ütközéséből folyó koszovói háború eredménye: 2008 februárjában kiáltotta ki függetlenségét. A vitatott jogállású balkáni országot mi elismerjük, de a világ országai nem mind tesznek így. Ipara nincs, bevételi forrásának a cigaretta-és üzemanyag csempészetet tartják. Menekülnek az ott lakók, mert jobb életre vágynak, pedig rengeteg ásványi kinccsel rendelkeznek. Csak nincs olyan kormányzati erő, amely összefogja őket, és kihasználja az ország előnyeit. A korrupció, a rövidtávú gondolkodás, a pillanatnyi hatalomért való küzdelem mindent felemészt. Afganisztán újkori történelmében is olyan civilizáltnak mondott országokkal találkozunk, mint az Egyesült Királyság, Szovjetunió, vagy az USA. Úgy tűnik, nem tanítani, vagy kultúrprogramot, esetleg egészségügyi felvilágosítást tartani voltak Afganisztánban, ahol a várható élettartam 47 év, az írástudatlanság 64 %-os. Hát többek között ezek azok az országok, amelyek lakosai milliós nagyságrendben várják Európától és benne hazánktól, hogy befogadjuk, eltartsuk, képezzük, tanítsuk őket. Bárcsak megtehetnénk. De adhatunk-é „mindenik szűkölködőnek”? Az emberi szerencsétlenségre ráépülő aljas, csupán anyagi haszonszerzésre specializálódott bűnözők szervezésében az embercsempészeti iparág ontja a hazug és téves információkat európai lakásról, kocsiról, nagyvonalú életről. Pedig ők is tudják, ez hiú remény. S amíg a nagyhatalmak nem ismerik be, hogy hol, mikor és mit tettek rosszul a múltban hatalmi és egyéb érdekeik által vezérelve ezekkel az országokkal kapcsolatban, és nem hozzák helyre tetteiket közvetlen anyagi támogatással, iskolák, egészségügyi intézmények építésével, felvilágosítással, jószolgálati fellépéssel, addig valóban nincs más, mint a tüneti kezelés. A kerítés, a határzár, és az elkeseredés. Az elkeseredés azon, hogy mit tett az emberiség civilizáltnak mondott része a világgal. A nagyhatalmak, köztük Európa mai meghatározó hatalmainak általuk tán fel sem ismert lelkiismeret furdalása nem osztható meg kvóták szerint. Mert bármely régen is követték el a fegyveres beavatkozás, vagy a gyarmatosítás bűnét, történelmi távlatban azok percekkel ezelőtt történtek, és pszichikai következményük most csapódik le. Az pedig egyáltalán nem elegáns, hogy az Unió a tehetetlenségét finomkodó, lekicsinylő kritikákkal próbálja meg palástolni olyan országokkal kapcsolatban, amelyek ugyan teljesen vétlenek a kialakult helyzetben, de az egyetlen, ésszerű megoldással próbálják megakadályozni Európa összeroppanását, és elérni évezredes kultúrájának, gyökereinek és vívmányainak megtartását. Uraim és Hölgyeim ott Európa, Amerika, és Oroszország tetején! Szálljanak végre magukba, és ismerjék el, hogy a pénz és a hatalom nem boldogít. Ideig-óráig talán úgy tűnik. De Isten végül mindent elrendez. Addig pedig mi hadd tegyük a dolgunk, hogy megkíséreljük megtartani a már ezer sebből vérző Európát Önöknek, és magunknak. Mint tettük azt a történelmi török időkben is, végvári országként.

Megfizette már e nép

Nem lehet elégszer köszönetet mondani azon nemzedékek külföldre soha ki nem tántorgott képviselőinek, akik Trianon, a második világháború, a szocializmus borzalma, 1956 erőszakos vérbefojtása, a rendszerváltozás utáni rablóprivatizáció, vagy az IMF hitelek ellenére is életben tartották ezt az országot. Dolgoztak, tűrtek, szenvedtek, rettegtek, nélkülöztek. És fizettek. 1920-ban az ország területe és lakossága kétharmadával adóztak az antant országoknak és szövetségeseiknek. Aztán fizettek a 45-ben győztes hatalmaknak, majd a kommunisták elvették mindenüket, ami maradt. Kitelepítések, kulák listák, munkatáborok, deportálások. 1956 után kivégzések, börtönévek, sors-összeomlások. Meg 45 év szovjet fegyveres fennhatóság. Spicliskedésre kényszerítés, csengőfrász, utazási tilalom, hazugságok, történelemhamisítás, nyomor. És jött a rendszerváltozás. A ma már idősebb nemzedék 1989 után átvészelte a privatizációs rablásokat is, a kárpótlást, a kárpótlási jegyek olcsó felvásárlására spekuláló hiénák erőszakos zsákmányszerzését, s már a fiatalabbak is a „hazudtunk” minden napszakban szemkilövető mocskosságát. Mostanában pedig a bankok gyalázatos deviza-hiteleit. Fizettünk éjjel nappal, fizettünk boldog, boldogtalannak azt gondolva, hogy majdcsak kilábalunk a mélyből. Elnézést kérek Kölcseytől, hogy a legszentebb magyar imádság egyik sorát eltorzítom: megfizette már e nép, a múltat s jövendőt. Ismerjük történelmünk sötét lapjait és eseményeit. Valahogy nekünk mindig a neheze jutott. Pedig Magyarország soha nem volt gyarmatosító állam, nem aknázta ki más országok javait, nem igázta le más országok lakosságát. Befogadó és humánus nemzet voltunk és vagyunk. Igaz, nyakasak is. Mégis, Magyarország népe valahogy mindig a kihasznált nép szerepét kapta. Sir Bryan Cartledge, aki oly nagy empátiával fordul a magyar történelem, és főként a trianoni magyar tragédia felé, így ír. „Más szerencsésebb nemzetek történelme diadalokkal és győzelmekkel van megtűzdelve, Magyarországé szerencsétlenségekkel és vereségekkel. A magyarok erőssége a túlélés, és a talpra állás.” Igen, most ismét a túlélés és a talpra állás ideje van. És végre, most van olyan kormányfőnk, aki sokat tesz a túlélésért, a talpra állításért. Már csak nekünk, a népnek kellene összefogni, és egyformán akarni a teljes kilábalást. Mindent meg kell tennünk a széthúzás, a belső uszítás ellen, s a külföldi rágalmakkal szemben. De ez csak úgy sikerülhet, ha teljesen szembe nézünk a múltunkkal, és tisztában vagyunk minden olyan ténnyel, amely megtörtént velünk vagy körülöttünk. Tisztán kell látnunk, és tiszta tudattal, indulatok nélkül kell felismernünk, hogy kik azok, akik hosszú távon az ország javát, nem pedig romba döntését tűzik zászlójukra. Ehhez a tisztánlátáshoz ajánlok most egy rövid fejezetet. Tudják-e, hogy a „dicső” szocializmus eszméit valló politikus – gengszterek, akik a társadalmi tulajdon mindenhatóságát hirdették, teljesen tisztában voltak az államosítás, a magánjavak erőszakos elvonása iszonyatos károkozásával? Igen, ismerték még a károkozás mértékét is. Ezért sokkal nagyobb a bűnük, mintha ostobaságból vagy vakhű kommunista hitből tették volna tönkre az országot. Tudnia kellett a kommunista döntés aljasságáról annak a szerszámlakatosnak is, aki 1957 és 61 között belügyminiszter, 1961-62-ben miniszterelnök-helyettes, majd 1962 és 1978 között az MSZMP KB titkára volt, és Biszku Bélának hívják. Tisztában kellett lennie az államosítás bűnével minden ma még élő, vagy már halott, a kommunista nómenklatúrához tartozó funkcionáriusnak, aki 1949 és 1975 között tevékenykedett. Tudniuk kellett, hogy mit követtek el az ország lakossága ellen, hiszen egykori egyezményekben elismerték a károkozást, amiért fizetni is kellett. Persze nem nekik, hanem megint az ország lakosságának. Rengeteget kellett fizetni külföldi államoknak, miközben a kifosztott, és hazájukhoz hű magyarok nélkülöztek, éheztek. De fizették a közterheket, hogy az elvtársak bűncselekményéből származó kötelezettségvállalásokat teljesíthesse az ország. Erről azonban a nép nem tudott, s talán még ma is csak kevesek bírnak tudomással azokról az anyagi terhekről, amit ránk kényszerítettek a kommunista elvtársak. 1949 és 1975 között 20 nemzetközi vagyonjogi megállapodást kötöttek 18 országgal, amelyekben jelentős összegek megfizetésére kötelezte magát a magyar állam különböző, a másik államot, és annak polgárait az államosítással ért veszteségek kártalanítására. 1949-ben Törökország, 1950-ben Svájc és Franciaország, 1953-ban Románia, 1955-ben Belgium, 1956-ban Jugoszlávia, nagy-Britannia és Észak- Írország Egyesült Királyság, 1957-ben Norvégia, 1963-ban Görögország, 1964-ben a Cseh-és Szlovák Köztársaság, Ausztria és Hollandia, 1965-ben Dánia, 1966-ban Svédország, 1970-ben Kanada, 1971-ben ismét Dánia, 1973-ban az USA és Olaszország, 1975-ben pedig újból Belgium, illetve a Luxemburgi Nagyhercegség volt a „szerződéses partnerünk”. Nézzünk egy idézet-részletet például az Ausztriával kötött egyezményből: „ A Magyar Népköztársaság az Osztrák Köztársaságnak nyolcvanhétmillióötszázezer osztrák schilling globális összeget fizet azon veszteségek kártalanítására, amelyeket a magyar államosítási vagy kisajátítási rendelkezés vagy valamely más, a magyar népgazdaságban bekövetkezett strukturális változással kapcsolatos intézkedés okozott az osztrák Köztársaság, vagy olyan természetes vagy jogi személy magyarországi javaiban, jogaiban vagy érdekeiben,, akik az intézkedés időpontjában osztrák állampolgárok voltak…” Részlet az USÁ-val kötött egyezményből: „ A Magyar Népköztársaság kormánya beleegyezik abba, hogy fizet, az Egyesült Államok kormánya pedig beleegyezik abba, hogy elfogad tizennyolcmilliókilencszázezer dollár átalányösszeget az Egyesült Államok pénznemében, az Egyesült Államok kormánya és állampolgáraival szemben fennálló”olyan igényekért, „javakért, jogokért és érdekekért, amelyeket magyar államosítási, kényszer-felszámolási, kisajátítási intézkedés, vagy egyéb igénybevétel” okozott az Államoknak, vagy az Államok állampolgárainak. És így tovább húsz esetben, valuta-milliók kifizetéséről rendelkezve. Az összegeket Magyarország állampolgárai kifizették, bár nem tudtak róla. Az Egyezmények egészen 1991-ig nem voltak nyilvánosak. Igen, megfizette már e nép a múltat s jövendőt. Megérdemli, hogy végre a bankok és a multi cégek is részt vegyenek a közterhek viselésében, bárhogy berzenkedik a döntés ellen az Unió. Megérdemli a rezsicsökkentést és az állami tulajdonú, nem haszonszedő közszolgáltatót. Megérdemli az alacsony adót és a végelszámolást. Megérdemelné, hogy egyszer végre a saját életét élje anélkül, hogy ismét fizetnie kellene mások eltartásáért. Túl kell élnie a gazdasági válság végső hagyatékait, és az új népvándorlás okozta rendkívül komoly gondokat. Jó lenne először a XX századi történelmi viharokat átélt, és az országot megmentő és fenntartó szüleinket, nagyszüleinket emberhez méltó módon eltartanunk, amíg tehetjük. Hiszen legtöbbjüknek, jó életre – a történelem, a politika és a nagyhatalmi érdekek játszadozásai miatt – egész életükben nem lehetett részük. Még itt, Európában sem. Természetesen szeretettel várjuk és fogadjuk mindazokat, akik Magyarországban látják a jövőt, jogszerűen jönnek és kérnek menedéket, munkát a mi népünktől. Toleránsak, és emberszeretők vagyunk. De ne kívánja tőlünk senki, hogy ismét Európa végvára legyünk, mint voltunk a török időkben. Az a tény, hogy akkor Bécstől nyugatra egyetlen európai országban sem lett jelkép a félhold, a magyar végvári hősöknek köszönhető. Mert fizettünk akkor is. Emberéletek ezreivel. Megfizette már e nép, a múltat és jövendőt. Ideje a fizetésnek véget vetni.