A mi Ferihegyünk

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201019-a-mi-ferihegyunk

Mostanában felröppent a hír, hogy a Budapest Airport Zrt. ismét magyar tulajdonba kerülhet. Úgy gondolom, nem kell ahhoz sok magyarázat, hogy miért lenne előnyös a hazai tulajdonlás

Tizenkilenc év történetét végiglapozva ma már egyértelműen kijelenthető, hogy a Budapest Airport hányattatott sorsában és a legnívótlanabb európai légkikötővé válásában a Gyurcsány-Veres-Kóka-triónak elévülhetetlen bűnei vannak.

De kezdjük az elején.

A Ferihegyi Repülőtér és a magyar légiforgalmi irányítás üzemeltetésére 1973. január 1-jétől a Malévből – költségvetési szervként – kiszakították a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóságot (LRI), amelynek 2001 végéig való fennállása, s közben az anyacéggel, a Malévvel való élet-halál harca is megérne egy visszaemlékezést, de most inkább közelítsünk a mához.

A társadalomban bekövetkezett alapvető gazdasági változások következményeként, no meg az LRI feltűnő hatalomkoncentrációjának felszámolása érekében 2002. január 1-jén az LRI kettévált. Egyik utódcége a légiforgalmi feladatok ellátására és a légiforgalmi szakszemélyzet kiképzésére felhatalmazott HungaroControl lett, a másik pedig a repülőteret üzemeltető, állami tulajdonú Budapest Airport Zrt. (BA).

A közérthetőség érdekében már most tisztázzuk, hogy a repülőtér – többek között – a futópályákkal, hangárokkal, gurulóutakkal, irányítótoronnyal és az utasforgalmat biztosító épületekkel, terminálokkal együtt, azaz a ma már Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek hívott ingatlanegyüttes kizárólagos állami tulajdonban áll, elidegeníthetetlen. Ezért a Budapest Airport Zrt., bárki is a tulajdonosa, kizárólag úgy működtetheti a repülőteret, ha egy, az állammal megkötött vagyonkezelői szerződéssel rendelkezik. S ez a jog bizony nagy vagyoni értékkel bír. A BA ezt a vagyonkezelői jogot hetvenöt évre szerezte meg, s alapvetően három bevételi forrása van: a terminálhasználati díjak, a gépek úgynevezett leszállási díjai és az ingatlan bérbeadásából származó bevételek.

A BA 2002-től nagy elánnal kezdte meg a működését, és 2004-re úgy felfuttatta a tevékenységét, hogy nagyjából kilencmilliárd forint adózás előtti eredményt ért el. Mindeközben a 2002-ben hatalomra került szoclib parlamenti többség sürgősen megszavazta, hogy a BA-ban meglévő állami tulajdon legkisebb aránya akár 25 százalék plusz egy szavazatnyi is lehet, amely tény már előrevetítette a BA közelgő privatizációját. Rá két évre, 2004-ben már erősen látszódott a komoly államháztartási hiány, egyre nőtt a feszültség a két kormánypárt, az MSZP és az SZDSZ között, majd Gyurcsány simán megpuccsolta Medgyessyt. A privatizáció felgyorsult, hisz mint a levegő, úgy kellettek az értékesítési bevételek.

Így került sorra az igazán prosperáló BA is, annak ellenére, hogy az általa működtetett infrastruktúra stratégiai jelentőségű volt. Orbán Viktor egy televíziós vitában kérte Gyurcsányt, hogy ne adják el a BA-t, de a szoclib triumvirátus az évszázad üzletét látta benne. S bár magyar pályázó is volt a Csányi–Demján-konzorcium személyében, 2005-ben a győztes egy brit cég lett, a BAA International LTD.

A magyar állam 25 százalék plusz egy szavazat erejéig tulajdonos maradt, amely mérték súlya azonban a gazdasági életben nem tekinthető jelentősnek.

A vételár 464,5 milliárd forint volt, amely kapcsán elmondható, hogy Ferihegy akkor a világ legdrágább repterének számított. Kóka János repdesett az örömtől, hosszú távú stratégiáról beszélt, a brit cég pedig igazgyöngyutánzatokat pottyantott eléjük. Tíz év alatt harmincezer munkahelyet ígért, 2020-ra húszmillió utast, sok-sok milliárdnyi fejlesztést.

Aztán az államháztartás hiánya lenyelte a nagy vételárat, a privatizációt véghez vivő ÁPV Rt. vezetői három-hárommillió forint jutalmat zsebeltek be, a brit cég pedig két év múlva, 2007-ben eladta a BA-t…

Az új főtulajdonos a Hochtief Airport lett, de részvényessé vált egy szingapúri, egy frankfurti és egy montréali cég is. Aztán 2011-ben már a Hochtief is szabadulni akart az egyre inkább veszteségessé tett BA-tól.

Az Orbán-kabinet ekkor kész lett volna visszavásárolni a céget, de nem tehette, mert az eladó addigra már hat másik reptér – köztük az athéni meg a tiranai – közös üzemeltetésének értékesítése mellett döntött. Ezért a magyar állam kénytelen volt élni egy, még Gyurcsányék által kikötött opciós vételre szóló felajánlási joggal és azzal a ténnyel, hogy a szoclib kormány új döntése értelmében már nem volt többé stratégiai jelentősége a BA-ban fennálló állami tulajdonnak, még egy százalékban sem. Így eladta az államnál visszamaradt és a cég működését alapjaiban nem befolyásoló részvényhányadát, amelynek akkori eladási értéke 36,6 milliárd volt, míg a 2005-ös privatizáció idején 150 milliárd körül. Ez a számadat is jól mutatja, hogy a külföldi befektetők kezében hogyan értéktelenedett el a BA.

Nem mellesleg pedig az időközben szintén privatizált, majd állami tulajdonba ismét visszavett Malév 2012-ben csődbe ment, és az Európai Unió lényegében megtiltotta a cég állami megmentését, miközben a fapados Wizz Air előretört. De ez egy másik történet.

Visszatérve a BA-hoz, a Hochtief végül 2013-ban megvált tőle. Mai tulajdonosai alapjában véve pénzügyi befektetők: egy szingapúri állami befektetési alap, egy kanadai nyugdíjalap és egy kanadai cég. Nem kétséges, hogy az új tulajdonosok a megvásárlás óta kizárólag profitmaximalizálásra törekedtek, így azt az elmúlt években bőven megtapasztaltuk, hogy mivé vált nemzetközi repülőterünk.

Szégyenfolt lett Közép-Európa szívében. Karámok közé terelt turisták milliói, mocskos illemhelyek, színvonaltalan, minősíthetetlen biztonsági ellenőrzések, felháborító árfolyamot kínáló reptéri pénzváltó, hiénataxisok. Mindeközben 2019-ben – köszönhetően a jobboldali kormány Budapest- és országfejlesztésben tett erőfeszítéseinek és az illegálisbevándorló-mentesség okozta biztonságnak – már 16 millió turista kereste fel legnagyobb repterünket. A cég tavalyi bevétele 300 millió euró, míg értéke hárommilliárd euró lett.

S közben micsoda szégyen: a kormánynak kellett közbeavatkoznia annak érdekében, hogy a külföldi tulajdonosok elkezdjenek emberi körülményeket kialakítani a lerabolt, legsötétebb balkáni állapotokat mutató Ferihegyen.

„Ahhoz, hogy Közép-Európa vezető turisztikai térsége legyünk 2030-ra, bőven van még feladatunk. Kiemelten fontos például, hogy egy Magyarországhoz méltó országképet mutató repülőtér fogadja Budapesten a turistákat. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér viszont nem ilyen, mert csak a profitszerzés szempontjai szerint üzemeltetik, amelynek mi, magyarok ki vagyunk szolgáltatva” – jelentette ki tavaly a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Több szakember is megerősítette, „jogos az az elvárás, hogy a közérdek mentén végbemenő fejlesztésekkel méltó színvonalat érjen el az ország fő vendégfogadó kapuja. Ennek feltételeit az első Gyurcsány-kormány idején született privatizációs szerződés ugyanis egyáltalán nem biztosítja”.

Mostanában felröppent a hír, hogy a BA ismét magyar tulajdonba kerülhet. Úgy gondolom, nem kell ahhoz sok magyarázat, hogy miért lenne előnyös a hazai tulajdonlás. No nem a befektetők gazdasági érdekeire gondolok, hanem arra az elvitathatatlan tényre, amelyet az Orbán-kormány is preferál: egy egészséges, nemzeti érdekeket fontosnak tartó állam és polgárai számára elengedhetetlen, hogy a stratégiai jelentőségű területek, energiaszolgáltatók és a nemzeti jelentőségű, főként a kizárólagos állami tulajdonban lévő infrastruktúrát működtető cégek állami, illetve magyar kézben legyenek.

Természetesen az is fontos, hogy a megtermelt nyereség az országon belül maradjon, de néha talán ennél is fontosabb, hogy az országimázs, a világnak szóló üzenet hazánkról már a világ magyar kapuját jelentő légiforgalmi bázison biztató, európai színvonalú legyen. Magaskultúráról árulkodjon, amelyet még ellenségeink sem tudnak cáfolni. De ehhez magyar kézre és magyar szívre van szükség. Az egész országnak jó lenne, ha ez történne.

S csak megismételni tudom, ma már egyértelműen kijelenthető, hogy a Budapest Airport hányattatott sorsában és a legnívótlanabb európai légkikötővé válásában s közvetett módon a közkedvelt magyar légitársaság, a Malév megszűnésében a privatizáció nagy bajnokainak, az ország kiárusítóinak, a Gyurcsány–Veres–Kóka balliberális triónak elévülhetetlen bűnei vannak. Ezt soha ne feledjük!

Szerző: Bencze Izabella jogász
Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201019-a-mi-ferihegyunk

Melegpropaganda

Végül is, mi is a melegek gondja? A magyar társadalom jelentős része toleráns velük szemben. Szabadon választhatják meg partnereiket, élettársi kapcsolatot létesíthetnek, pride-olhatnak, szivárványszínekbe öltözhetnek, comingoutolhatnak…

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201012-melegpropaganda

 

Régen, húszas éveimben történt, hogy egy nőnapi külföldi útra az utolsó másodpercben történt változtatási kényszer miatt barátnőm helyett egy kellemes modorú, diplomás, ám általam nem igazán ismert hölggyel kerültem négy éjszakára egy szállodai szobába, egy franciaágyra. Szobánk elfoglalása után finoman, de azonnal tudomásomra hozta, hogy leszbikus, és tetszem neki. Fehér, keresztény, hetero, rémisztő képződményként (bár akkor még nem tudtam, hogy majd így hívnak)
az engem ért sokk felfogását követően nem volt egyszerű megoldanom, hogy egy pillanatot se maradjak szobatársammal egyedül a szobában, de sikerült.

Nem volt erőszakos a hölgy, de az elutasítás okozta fájdalmát, ami a sírástól az alkoholban való feloldódáson át a szerelmi vallomásig mindent magába foglalt, nehéz volt elviselni anélkül, hogy emberi méltóságában meg ne sértsem. Visszafogtam magam, mert toleráns voltam és vagyok ma is a homoszexuálisokkal. Tudomásul veszem, hogy köztünk élnek, de ennél többet nem tudok értük tenni.

Az persze tény, hogy azóta nem masszíroztatom magam, mert hátha női masszőrt kapok, és hát soha nem lehet tudni… Azóta női öltözőben is kizárólag kabinban voltam hajlandó levetkőzni, mert ki tudja… Homofób lettem? Lehet. De kizárólag a velem történtek miatt. Idegenkedem tőlük, főként nem értem a büszkeségüket, de nem különböztetem meg őket hátrányosan.

És elvárom, hogy ezt az ellenérzést pont ők, akik olyannyira liberálisok, elfogadják és megértsék. Mert nekem, nekünk, heteroszexuálisoknak is vannak emberi jogaink, van emberi méltóságunk, amit még az oly büszke homoszexuálisoknak vagy bármi más, betűkkel jelzett csoportoknak sincs joguk elvenni tőlünk. Elsősorban azért nem, mert az abszolút többséget és a teremtett világ nemi egyensúlyát, az emberi faj fennmaradásának lehetőségét mi képviseljük, bármennyire is szeretné az alakulófélben lévő globális világ, a nyílt társadalom a mi sokaságunkat, ha úgy tetszik, Isten teremtményeit másodrendűnek, eltiprandónak tekinteni.

Akkortájt megismertem egy nemzetközileg elismert külföldi filmszínészt is, aki nyíltan vállalta homoszexualitását. De ő sem volt erőszakos, nem akart senkit „megtéríteni”.

Elfogadtuk és kedveltük őt a társaságban, mert tisztelettudó, közvetlen, érzelemdús és kedves ember volt. Csendben hordozta a saját keresztjét, és fájdalommal tűrte magyar kiszemeltje elutasítását.

Nem ítéltem és ma sem ítélem el őket, mert tudtam és tudom, hogy vannak a természetnek furcsa játékai. A szobatársam hölgy kifejezetten férfias arcú, kemény vonású, darabos mozgású ember volt, míg a filmszínész lányosan gyönyörű, finom arcvonású, légies mozgású férfinak született. Valóban nem voltak harmóniában külső megjelenésükkel. Továbbá az is közös volt bennük, hogy egyikük sem volt erőszakos, nem volt harsány, nem vonaglott apácaruhában vagy Jézusnak maszkírozva kamionok tetején a meleg büszkeségtől eszét vesztve. Nem botránkoztattak meg senkit a viselkedésükkel, nem erőltették senkire a homoszexualitást, nem akartak senkit sem érzékenyíteni. Tisztelet nekik emberi tartásuk miatt.
Ugyanakkor meglehetősen sok információt kaptam tőlük arra vonatkozóan, hogy sokan csupán divatból, unalomból, kíváncsiságból, polgárpukkasztásból, az értelmetlenül korán elkezdett szexuális élettől való megcsömörléstől, reklámok vagy propaganda hatására vagy néha sajnos az ellenkező nem fájó hűtlensége miatt lettek melegek. És ezek a kategóriák már nem a természet fura játékáról szólnak, hanem a társadalom elkorcsosulásáról. Arról, hogy Istent megtagadva az emberiség elkényelmesedett, identitását vesztő része nem tud magával mit kezdeni.

Nem lát értelmes célt maga előtt, s így belevész a pusztító földi örömökbe, az alkoholba, a drogokba, a szexuális aberrációkba és de­vianciákba. S hogy leplezze önnön pusztítását, másokat is pusztítani akar.
S ez borzasztóan kapóra jön azon erők számára, amelyeknek elsődleges célja az emberi nem manipulációja saját gazdasági és politikai céljaik elérése érdekében. Alapvető emberi jogokat kreálnak a genderideológiából, meg akarják szüntetni a „született nem” kategó­riáját is, a kapcsolódó orvosi lobbi tagjai pedig rezzenéstelenül teszik tönkre a nemváltásra vágyók ezreit már gyermekkorban, a szépségipar és a modellügynökségek sokasága az emberi léttől teljesen idegen devian­ciákat reklámozza, és jól megfizetett civil szervezetek dollármilliókból próbálnak minél több agymosott emberi lényt az LMBTQ
csápjaival befogni.

Most már az egészen kicsi gyerekeket is.

Hogy minél előbb eljöjjön az a „szép új világ”, amit ugyanazok akarnak elérni, akik támogatják az őrült, illegális bevándorlást, a kereszténység, a nemzet és a család teljes felszámolását, az identitást adó kapaszkodó
gyökerek, mint a múlt teljes eltörlését.

Szerintem ez a célja annak az egyesületnek is, amely kiadta és támogatja a Meseország mindenkié című siralmas írásművet.

Ez az egyesület pedig nem más, mint a Labrisz Leszbikus Egyesület, amely saját beszámolói szerint is komoly Soros-féle támogatásokban részesül. A Nyílt Társadalom Alapítvány már 2016-ban „Korai gyermekkor és oktatás” kategóriában tizenötezer dollárral támogatta az egyesületet, amellyel a szervezet vidéki tájékoztatási tevékenységét kívánta segíteni…
Az egyesület honlapja szerint: Magyarország első leszbikus szervezeteként olyan társadalom létrejöttén dolgoznak, ahol a nőknek lehetőségük van szabadon megválasztani partnerüket, életformájukat, és félelem nélkül megélni és felvállalni identitásukat életük minden területén.

Az egyesület azért jött létre, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a nők szexuális kisebbségeinek hátrányos megkülönböztetésére, képviselje érdekeiket, és oldja a velük kapcsolatos előítéleteket. E célok megvalósításáért közösségi és kulturális eseményeket szerveznek, ismeretterjesztő és irodalmi kiadványokat jelentetnek meg, illetve oktatási programot működtetnek.

Nos, a Labrisz minden bizonnyal ezen célok érdekében lett a kiadója a Meseország mindenkié című irománynak, aminek egyik versikéjében nem éppen leszbikus, hanem homoszexuális hercegek házasodnak. Bár, ki tudja már ebben a nagy genderforgatagban.

És egyébként is, kicsire már nem adunk.

Ami viszont igazán visszataszító ebben a kiadványban, hogy a mélyszegénységben élők, a roma származásúak vagy éppen bántalmazó családból származó gyerekek valós társadalmi problémái közé vegyítik a homosze­xuális Hamupipőkét vagy éppen az egymással ölelkező hercegeket, ezzel mélyen megalázva a kiszolgáltatott embercsoportok tagjait.

Igen, a hátrányos társadalmi helyzetben lévő kisebbségekhez tartozók sorsát valóban meg kell ismertetni a gyerekekkel már óvodás korban, hogy toleránsok, elfogadó felnőttek legyenek. Egyetértek. De miért kell az alsó tagozatos csemetéket szexuális kisebbségek vélt problémáival zaklatni?

Végül is, mi is a melegek gondja? A magyar társadalom jelentős része toleráns velük szemben. Szabadon választhatják meg partnereiket, élettársi kapcsolatot létesíthetnek, pride-olhatnak, szivárványszínekbe öltözhetnek, comingoutolhatnak, jól fizetett celebek lehetnek, sőt a ballib médiában a magamutogató meleglét kifejezetten előny.

Vannak persze, akik nem fogadják el őket, mert nekik más az identitásuk. És ezt a jogot senki nem veheti el tőlük, még a nyílt társadalom sem. Arra sincs legitim és legális joga senkinek, hogy az öt–kilenc éves gyermekek gondolatait arra terelje, hogy legyenek ők is melegek, mert az a mese szerint „nagy boldogság”.

Más ugyanis egy jelenséget bemutatni, megmagyarázni, és más azt propagálni, reklámozni.

A gyermekek védelméről szóló törvény egyértelműen rendelkezik: „A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a fejlődésére ártalmas környezeti és társadalmi hatások… ellen védelemben részesüljön, és joga van az em­beri méltósága tiszteletben tartásához.” S bizony ez a melegpropaganda – aljas módon a kisebbségek iránti érzékenyítéshez kapcsolva – nem más, mint kiskorú gyermekeink szellemi fejlődésére ártalmas hatású veszélyeztetés, vagyis olyan, más személy által tanúsított magatartás következtében kialakult állapot, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza.

Jó lenne, ha a melegpropagandára kipécézett iskolák tanárai messzemenően figyelembe vennék gyermekvédelmi törvényünk rendelkezéseit, még mielőtt komolyabb gondjaik adódnának.

Melegek, valóban el a kezekkel gyerme­keinktől!

(A szerző jogász)

Regnum Marianum

Regnum Marianum

Nagy kihívás előtt állunk, ördögi az ellenségünk. Így a mi fegyverünk nem lehet más, mint amit Szent István királyunk bő ezer éve nekünk adományozott: Nagyboldogasszony oltalma

Úgy nyolc éve történt. Jogot tanítottam egy magániskolában, ahol az első órán az államalapításról volt szó. Természetesen megemlítettem, hogy államalapító királyunk Szűz Máriának ajánlotta fel országunkat, így mi Isten anyja oltalma alatt állunk.

Délután kétségbeesett telefont kaptam az intézmény igazgatójától: az egyik diák anyukája telefonált be felháborodottan, követelve, hogy azonnal rúgjanak ki, mert tűrhetetlen, hogy egy felsőfokú iskolában ilyen szörnyű hazugságokkal és keresztény vakítással terhelem a tanulni vágyó ifjúságot. Nos, a tanuló és édesanyja erősen komcsi szélsőséges liberális kötődése a későbbiekben egyértelműen bebizonyosodott. Újabb bizonyíték volt arra, hogy ez a fajta ember retteg a hittől és gyűlöli Istent. Mert fél tőle.

Pedig akár ők is ismerhetnék a Hartvik győri püspök által a Szent István-legendájában leírt szavakat, amelyeket első királyunk a halála előtti napon, 1038. augusztus 14-én (más források szerint halála napján, vagyis augusztus 15-én) mondott: „Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseim­ben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom.”

Így lettünk apostoli királyunk jóvoltából Regnum Marianum, azaz Mária királysága.

A felajánlás egyedülálló a világon, ráadásul közjogilag is értelmezhető, hiszen a Regnum Marianum egy eszme, amely meghatározó módon áthatja ezeréves történelmünket. Az is erősíti az eszme erejét, hogy – a Hartvik-legenda szerint II. Szilveszter pápa Istvánt apostolnak nevezte, hiszen a Szent Koronán túl az apostoli kereszt (kettős kereszt) adományozásával az egyházszervezés és főpapnevezés jogát is átruházta szent királyunkra, akit e kiváltság birtokában népének apostolává tett.

A megáldott márvány alapkő a Mária-ház falába építve látható

A megáldott márvány alapkő a Mária-ház falába építve látható
Fotó: A szerző felvétele

Felfogjuk-e, megéljük-e, hogy mit jelent Szűz Mária, – nekünk, magyaroknak más néven is nevezhetően – a Boldogasszony oltalma, védereje, amely segíti a bajba jutottat, s amely védelmezi a segítségre szorulót?

Mit válaszolnánk arra a kérdésre, hogy mégis, hogy éltük túl a fele népesség, mintegy másfél millió ember elpusztítása után a tatárjárást? Hogy álltunk talpra a százötven éves török és a négyszáz éves Habsburg-elnyomás után?

Felfogjuk-e, hogy hazánk 1920-as amputálása, a második világháborús vereség, a jóvátétel-fizetési kötelezettségek brutális halmaza és a negyvenöt évnyi szovjet terror után az IMF, az SZDSZ-es és a gyurcsányi aljasságok hálójából mégis hogyan keveredtünk ki?

Hogy éledtünk fel főnix módjára minden kudarc és veszteség ellenére a nyakunkba szakadt turáni átok, a megosztottság, a nemzeti minimum hiánya mellett is?

Hogy van az, hogy a legsötétebb pillanatokban mindig színre lépett egy Hunyadi, egy Zrínyi, egy Rákóczi, egy Széchenyi, egy Bethlen vagy éppen Orbán Viktor?

Más népek ennyi sorstragédia után már rég megszűntek volna. De mi, akik kezdetben csupán mintegy négyszázezren beékelődtünk a szlávok, a germánok és az oszmánok közé, megmaradtunk. Ezer éve él a világban egyedülálló nyelvünk, fennmaradtak népszokásaink, táncaink, hagyományaink. Pedig igencsak sokan vannak, akik mindent elkövetnek, hogy gyökereinket, értékeinket és minden, erőt adó szent dolgot sutba dobjunk, és beleolvadjunk az abnormalitást kiváltó kreált szabadságjogok globális világába.

A megmaradásunk és állandó talpra állásunk csakis úgy lehetséges, hogy létezik egy felsőbb erő, egy eszme, ami óv, ami segít minket mint népet, mint nemzetet.

Nem ismerek más ilyen erőt, mint Mária oltalmát. Regnum Marianum!

Oltalmazónk Jézus keresztre feszítéséig tartó életéről meglehetősen sokat tudunk a Bibliából, de annál kevesebbet szent fia halálának utáni éveiről, bár Mária mennybevételének története kedvelt témája a középkori egyházi művészeteknek. Korábbi tudásunk szerint elpihent, elszunnyadt testét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba temették. Aztán egy szegény németországi parasztcsalád leánya, akit Szent II. János Pál pápa 2004-ben boldoggá avatott, Emmerich Anna Katalin (1774–1824) ágostonrendi apáca nyilvánosságra hozta látomását.

Többek között megálmodta, hogy Szűz Mária élete utolsó éveit „Efezustól háromórányira” egy házban töltötte. Az apáca látomásait Clemens Brentano jegyezte le. A könyv hatására 1881-ben egy francia pap, Julien Gouyet abbé felfedezett egy Égei-tenger felé néző ősi, romos kis kőházat, de akkor ennek nem tulajdonítottak jelentőséget. Aztán, tíz év múltán július 29-én egy természettudós, Henry Jung ismét megtalálta a romházat, amelynek fekvése és szerkezete hat lényeges pontban teljesen megegyezett az apáca látomásával.

Csupán érdekességként, ugyanezen apáca látomásait használta föl Mel Gibson A passió című filmjében, amikor az evangéliumokban nem található részleteket mutatott be.

Úgy tartják, a keresztényüldözés elől menekíthették Máriát a többi jeruzsálemi kereszténnyel együtt erre a vidékre, ahol Jézus anyjának házat építettek. A hagyomány szerint Szűz Mária Krisztus halála után 37-től 48-ig élt ebben a házban. Sőt egyesek szerint itt is temették el, bár az apáca látomásában feltűnt sírt – a látomással egyedül meg nem egyező módon – eddig nem találták meg.

Mária háza ma a törökországi Efezusban áll, amely felfedezése óta zarándokhellyé vált. A házat a 20. században három pápa is meglátogatta, XXIII. János, VI. Pál és Szent II. János Pál.

Az eddig leírtak minden bizonnyal sokunk előtt ismertek, de biztos vagyok abban, hogy ami most következik, az még a Regnum Marianumban mélyen hívő magyarok számára sem feltétlenül ismert. Nevezetesen az a tény, hogy a Kaposvárhoz kapcsolt Kaposfüreden a világon egyedülálló módon felépült Szűz Mária utolsó földi lakhelyének, az efezusi háznak a pontos mása.

A Mária-házat Török Marcell atya (1942–2006) saját örökségéből és önzetlen hívők adományaiból építette fel. Marcell atya életében és halálakor sok különleges, sőt csodának minősülő olyan dolog történt, amely a Szűzanyához kötötte, de az egyik legmeghatározóbb eset az volt, amikor 1972-es áldozópappá történő szentelését követő évben Bécsbe utazott, ahol Mindszenty József bíborossal találkozott.

A hercegprímástól megbízást kapott, hogy hozzon létre Magyarországon egy kongregációt, és építsen remeteséget, templomot. A megbízatás csak a kommunista rezsim bukása után valósulhatott meg, amikor először a saját családi házában kialakította a Szent Vér-kápolnát, majd adományozók segítségével saját telkén felépítette az efezusi Mária-ház pontos mását.

A Mária-ház alapkövét Szent II. János Pál pápa 1996. szeptember 7-én, győri látogatásakor megáldotta. A megáldott márvány alapkő a Mária-ház falába építve látható. A templomnak berendezett Mária-házat azonban még nem szentelték fel.

A Mária-ház ma a Mindszenty József Kongregáció tulajdonában van, adományokból tartják fenn. Mezőfi Zoltán vezetésével működik, és várja a zarándokokat. A Mária-ház nagy támogatója, talán nem véletlenül, ’56-os hősünk, Wittner Mária.

Ezek a száraz tények. Egyet kell értenem a Mária-ház honlapján írt bejegyzéssel: „Óriási a jelentősége annak, hogy a Boldogasszonynak Magyarországon valóságos, tapintható otthona van. A 21. század e nehéz éveiben a kaposfüredi Mária-ház lehet a kereszténység utolsó mentsvára Európa számára.”

De ennél még többet is jelent a kaposfüredi Mária-ház. Kapaszkodót, hitet, reményt abban, hogy a magyarok ellen kampányolók, uszítók, a hazánk beolvasztását, a teremtett világ lerombolását, a kereszténységben, nemzetben gondolkodók földönfutóvá tételét célba vevő globalisták most sem tudják legyőzni hazánkat, mert mi Regnum Marianum vagyunk!

Most, hogy határainkon belülre szorultunk, tágítsuk ki a világot a menny felé, és a magyar Mária-ház legyen erőgyűjtésünk egyik fontos színhelye. Ne úgy vándoroljunk a Mária-házba, mint tesszük azt a templomainkban, hanem úgy látogassuk meg őt, mint egy jóságos, valóságos, élő, oltalmazó anyát, aki segít a legsötétebb pillanatokban is, aki erőt ad a ránk váró harc megvívásához.

Nagy kihívás előtt állunk, ördögi az ellenségünk. Így a mi fegyverünk nem lehet más, mint amit Szent István királyunk bő ezer éve nekünk adományozott: Nagyboldogasszony oltalma. Az ő szeretete öleljen át mindnyájunkat, és támogasson abban a harcban, amelyet teremtett világunk megőrzése érdekében kell megvívnunk.

Mária segít, hisz az ő országa, az ő népe vagyunk. Egyedüliként a világon!

(A szerző jogász)

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200928-regnum-marianum

 

 

Virtigli kommunisták

Virtigli kommunisták

A lumpen, az ősproletár nem tűnt el, csak átalakult. Adott esetben több nyelven beszélő, többdiplomás gyűlölködővé vált, aki magában hordja a kommunizmus minden jellemzőjét: megalázni, tönkretenni, kiirtani még az írmagját is annak, aki nem hasonszőrű

2020. AUGUSZTUS 26. SZERDA. 4:5
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200826-virtigli-kommunistak

Vannak szavak, amelyek jelentése idővel megváltozik, mint például a lumpenproli. És vannak szavak, amelyek csak idővel kapják meg valódi jelentésüket, mint például a kommunista. Az pedig nem a véletlen műve, hogy ez a két szó összekapcsolódott, mert összetartoznak.

A két virtigli német komcsi, Marx és Engels írja: „A lumpenproletariá­tust, a régi társadalom legalsó rétegeinek ezt a passzív rothadását a proletárforradalom hellyel-közzel belesodorja a mozgalomba, de egész élethelyzete következtében inkább hajlandó arra, hogy magát reak­ciós üzelmekhez megvásároltassa… A proletár… feleségéhez és gyermekeihez való viszonyának már semmi köze a polgári családi viszonyhoz, a modern ipari munka… lehántott róla minden nemzeti jelleget. A törvények, az erkölcs, a vallás az ő szemében csupa polgári előítélet…” Végülis, ebben igazuk van.

A kommunistává átvedlett lumpenproletáriátus életfeltételeiben, viselkedési mintáiban valóban megsemmisültek egy polgári világ erkölcsei. Így aztán bármikor gátlástalanul hazudnak, fenyegetnek, minősítenek, kitelepítenek, akasztófára szánnak, földönfutóvá tesznek mindenkit, aki nem közéjük való. Lehet, hogy valamikor jakobinusoknak, most meg libsiknek, vagy globalistáknak hívják őket, de valójában mind virtigli kommunista. A család, a hit, az erkölcs, a nemzet, a normalitás, a teremtett világ kiirtását vizionálják, miközben azt kutatják, milyen üzelmekhez vásároltassák meg magukat.

A lumpenprolit manapság már régen nem a vagyoni helyzete vagy származása, hanem viselkedése, azaz az élethez és a társadalom többi tagjához való hozzáállása határozza meg. A lumpen, az ősproletár nem tűnt el, csak átalakult. Adott esetben több nyelven beszélő, többdiplomás gyűlölködővé vált, aki magában hordja a kommunizmus minden jellemzőjét: megalázni, tönkretenni, kiirtani még az írmagját is annak, aki nem hasonszőrű.

Így tettek az orosz prolik 1917-ben, a magyar prolik 1919-ben, 1945 után, és napjainkban az amerikai, a nyugat-európai, no és a mai magyar prolik is. S még ha milliárdossá is emelkedtek, amitől persze csak virtuálisan váltak a társadalom felsőbb rétegének tagjává, a passzív rothadás bűzét nem tudják magukról lemosni. Mert genetikusan hiányzik belőlük a nemes lélek, az önzetlenség, a becsület, a gerincesség, amit önerőből képtelenek pótolni.

Evidencia, hogy örököljük őseink vonásait, adottságait, jellemét. Semmiképp se becsüljük le tehát a családot, a genetika és az epigenetika öröklődésre vonatkozó elméletét. Ne lépjünk át szótlanul a lumpenproletár, hat elemit végzett Apró nagypapán, a tolvajlásért elítélt Gyurcsány papán, vagy a hosszú évekig tanácselnök Fekete-Győr nagypapán sem. Az utódokban egyértelműen láthatjuk a kommunista lumpen elődök magatartási mintáit. Gyurcsány földönfutóvá tesz, hazudik a nap minden szakában, Apró hazát árul, Fekete-Győr kérdőre von, milliók álmát dönti be, DK-fanok fenyegetőznek, kitelepítenének. Régi, sokuknál családon belüli komcsi módszerek. Módszer tekintetében kezdjük egy általános példával. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára őrzi azt a minősítést, amelyet egy, többek között Nagy Imre ügyében is eljáró vizsgáló tisztről írnak 1959-ben: „Az ügyek politikai értékelésében általánosságban és végeredményben megfelelően foglal állást. Több esetben azonban befolyással volt rá az a körülmény, hogy az előző években túlnyomóan felülvizsgálati ügyekben dolgozott. Ennek következményeképpen kialakult egy olyan negatív szemlélete, hogy a felmerült ügyekben elsősorban az vizsgálandó, hogy a gyanúsított terhére rótt cselekményéből mi nem felel meg a valóságnak. E negatív vonás legyőzése szempontjából komoly fejlődés tapasztalható…”

Vagyis kommunista alapelv a valóság figyelmen kívül hagyása, negatív szemlélet az igazság keresése. A hazugság, a megtévesztés tehát proli, kommunista evidencia.

Apró nagypapa is ezt az elvet vallotta, amikor disznóságnak nevezte, hogy a média nyilvánosságra hozta Tóth Ilona ügyében halálra ítélt Obersovszky Gyulával és Gát Józseffel kapcsolatban, hogy a legfőbb ügyész törvényességi óvást nyújtott be az ítélet ellen (így maradtak életben). Az MSZMP Politikai Bizottsága 1957. július 23-i ülésének szó szerinti jegyzőkönyve azonban mást is tartalmaz Apró nagypapa szavaiból: „A Politikai Bizottságnak fel kell hívnia a figyelmet, hogy a politikai szilárdság, elvhűség, egység kérdésében nincs engedmény, ilyen szempontból nem következhet be liberálisabb korszak. Nem tartunk még ott, hogy nagylelkűségről beszéljünk, és olyan hangulat alakuljon ki, hogy elég volt a megtorlásokból.”

Íme hát a véres kezű nagypapi, aki valószínűleg szolgálataiért 1959-ben kapta meg azt a villát, amit halála után azonnal, 1995-ben az unoka szociális bérlakásként meg is vásárolt az önkormányzattól. Tudjuk, hogy erre csak akkor volt lehetőség, ha az unoka az adott lakásba állandóra be is volt jelentve. Azaz Klára úgy tűnik huszonkét évig élt együtt a lumpenproliból felavanzsált élet-halál urával. Ha nem lakott ott, akkor egyszerűen csalást követett el a Rózsadombon lévő villa megvásárlásakor.

Még hogy nem tud mit kezdeni azzal, ha a nagyapapi ügyei miatt bírálják? Hiszen egyformák, minden rezdülésükben. Apró nagypapa is megtalálta, hogy kinek adhatja el magát. A Szovjet Kommunista Párttól tizenhárom Volga személygépkocsit kaptak 1957 márciusában az elvtársak, köztük Apró Antal is. Természetesen külkereskedelmi forgalmon kívül, a szovjet katonai parancsnokságon keresztül. A benzint a párt garázsából vételezték. Egy feltétel volt csak a komcsi vezetők számára, a használatukban lévő személygépkocsikból egyet le kellett adniuk… Magyarországon akkor gyakorlatilag lehetetlen volt autóhoz jutni, a Trabant is csak 1957-ben gurult le a szalagról. Aztán évekig kellett rá várni. A polgári világ autóit pedig mind elkobozták a kommunisták. Íme a kommunista jogegyenlőség.

Aztán Apró nagypapa abban is nyakig benne volt, hogy 1956 magyar eseményeinek vizsgálatakor az ENSZ-t teljesen félrevezessék: „Azzal a szándékosan valótlan állítással szemben, hogy az elmúlt év őszén Magyarországon spontán népi felkelés tört ki, cáfolhatatlanul bizonyítható, hogy október 23-án éjjel a fővárosban 27 kilométeres sugarú körben több ponton egy időben egységes katonai terv szerint összehangolt fegyveres támadást intéz­tek fontos állami és katonai intézmények ellen” – szólt a magyar nyilatkozat. Wittner Mária minden bizonnyal részletekkel szolgálhat az összehangolt fegyveres támadásról…

A kommunista jellemtelenség szikár példái elöntötték az Apró családot. Ezt a világot nem lehet megtagadni, ettől a közegtől nem lehet elvonatkoztatni. S a sötét múltú villában a kommunista nagypapi lumpenproli arcátlanságának molekulái átitatják az unoka politizálását is, amit csak megerősít a biciklitolvaj, alkoholfüggő Gyurcsány papa, és a kártyaadósság miatt öngyilkos nagypapa lumpenségének átörökölt eszméje.

De nem jobb a helyzet a Momentum üdvöskéjénél sem. Apai nagyapja 1969 és 1981 között a Heves Megyei Tanács elnöke, helyi kommunista kiskirály volt. „Fekete-Győr Endrét megyei tanácselnöki beosztásából 1981. március 31-én felmentették. Nem éppen dicső körülmények között távozott… Fekete-Győrnek azért kellett mennie tanácselnöki székéből, mert a megyei Tanácsi Építőipari Vállalatnál hűtlen kezelés nyomaira bukkantak. A vállalat vezetői saját zsebre dolgoztak, cementet loptak, feketén családi házakat építettek, más gazdasági bűncselekményeket hajtottak végre, és ezzel 12–13 millió forintos kárt okoztak. A szálak – mások mellett – hamarosan Fekete-Győr Endréhez is elvezettek”. (Demokrata, 2017. 03. 19.) Íme, kitől is tanulhatta és örökölhette Fekete-Győr a pökhendiséget, a kivagyiságot, mások álmai tönkretételének receptjét.

Senki nem tehet arról, milyen családba született. De ha nem képes a komcsi, proli beidegződéstől megszabadulni, s a jellembeli nemesség vonásait bizonyíthatóan magára venni, takarodjon a közéletből.

(A szerző jogász)

Rákosi-klónok

Csak azt nem értem, ilyen fenyegetés után mit csinálnak az állítólagos jogvédők, ideértve az Orbán börtönéről sivalkodó Szél Bernadettet, az összes libsi nem kormányzati szervezetet, Věra Jourovát, a holland miniszterelnököt és társaikat?

„Te, Feri” – ébredt a szemlőhegyi, hajdanán egy tisztességes zsidó család tulajdonából zabrált villában korunk Klárája, s miközben ellenőrizte, hogy megvan-e a nyakához már-már hozzánőtt igazgyöngy nyakéke, nyújtózkodva folytatta reggeli elmélkedését. „Te, Feri – ismételte meg a meghitt megszólítást –, jól számolom, hogy minket legtöbbször hazaárulónak szoktak nevezni?”

Feri elgondolkozott kissé, elővette mindkét kezét, hogy számoljon, de a tíz ujja kevésnek bizonyult a kérdésre adandó válasz megoldásához, pedig titokban még a lábujjait is számba vette. Így inkább ráhagyta élete párjára a kétségek közötti gyötrődést.

„Klára, te pont olyan okos vagy, mint amilyen szép” – válaszolta. „Csak nem arra gondolsz, hogy éppen ideje Orbánt is leárulózni?” – kérdezte vissza gyengéden nejét.

Klára felsóhajtott, majd repdeső pilláit urára vetve elrebegte: „Tudtam, hogy remekül tudunk majd együttműködni, ha már miniszterelnök leszek.” És okostelóján máris kikereste a tisztakezű Gréczy, no meg az exkvízmester telefonszámát, hogy találják már ki, mihez lehetne kötni nagy hirtelen Orbán leárulózását. Mert az még hiányzik a reggeli toaletthez…

Valahogy így tudom elképzelni a július 31-i DK-közlemény megszületésének előzményeit, amelyben rendkívüli nagy leleményességre utalva megismételték a Klára on­line videójában már egy hete elhangzottakat, majd lazán hozzátették az áruló jelzőt is.

Merthogy Klára lélekszakadva igyekezett elsőként cáfolni Orbán beszámolóját a költségvetéssel kapcsolatos brüsszeli tárgyalási eredményekről, és rosszallva lihegte bele a kamerába, hogy bizony ott van az a jogállamiság, ami Orbán szerint nincs ott.

Néhány nap múlva azonban az EP ülésén mégis kevésnek bizonyult Klára számára a napokkal előbb olyannyira dédelgetett jogállamiság ereje, és gyorsan csatlakozott az általa korábban dicsért ET-megállapodást megfúrók táborához. Na, ettől sem lett hitelesebb Kláránk, így aztán a DK július végén meg is spékelte Orbán „vesztes” pozícióját egy zsenge áruló jelzővel, hátha az eltereli a figyelmet Klára zavaros gondolatairól.

„Orbán Viktor azzal ment ki a brüsszeli EU-csúcsra, hogy előtte határozatot fogadtatott el a magyar parlamenttel arról, hogy milyen feltételekkel fogadhatja el az uniós mentőcsomagot… Az EU-csúcson a parlamenti határozat feltételeiből egyik sem teljesült, Orbán mégis elfogadta az uniós mentőcsomagot. A magyar miniszterelnök nemcsak vesztesként tért haza Brüsszelből, hanem árulóként is, hiszen szembement azzal, mint amire állítása szerint felhatalmazást kapott a parlamenttől.”

Hiába, a DK igazán kreatív csapat. És ezúttal a tények és a nyugati liberális sajtó rettentő nyögvenyelős, de a letagadhatatlan tényeket kényszerből közlő állításai sem zavarták meg őket, mert a DK mégiscsak a DK, és nekik mindent szabad. Demokratikusan mellébeszélni, csúsztatni, hazudni, ripacskodni, szemeket kilőni, képződményezni, Hitlert dicsérni.

Ha nekik mindent szabad, legyen szabad nekem is megszólítanom a zabrált villa úrnőjét.

Klára, tegezlek, mert 1996 körül a Pénzügyminisztériumban tegeztük egymást. Igaz, te Draskovics Tibor államtitkár titkárságvezetője voltál, én meg csupán a jogi főosztály helyettes vezetője, de azért néha meg kellett fordulnom Drazsé előszobájában, ahol hajlandó voltál leereszkedni – a rendszerváltozás után eléggé érthetetlen gőgös magasságból – az oda betévedőkhöz.

Be kell vallanom, természetesen a házban tudtuk, hogy ki vagy, és a hátad mögött csak „a komcsi Apró lánynak” hívtunk. Így, minden tisztelet nélkül.

Olvasom a szakmai utad a Wikipedián. Nyilván te is tudod, mi szerepel ott, főként, ha te magad írod a szöveget. Jó lenne, ha a néphülyítést legalább ott felszámolnád. Azt látom ugyanis, hogy 1997-től az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt. jogtanácsosa voltál, míg pár sorral feljebb az olvasható, hogy a jogi szakvizsgádat 2002-ben tetted le. Ugye, egyetértünk abban, hogy jogtanácsosként kizárólag a szakvizsgázott jogászok dolgozhatnak, anélkül csupán jogi előadó a jogászpalánta, természetesen sokkal kevesebb hatáskörrel (fizetéssel), mint a jogtanácsosok. Nálatok ez az Altusnál hogy volt?

Mikor hazudtál? Akkor az Altusnál vagy most a Wikipedián?

De mindent alul lehet múlni, és te meg is teszed. Hiszen egészen lenyűgöző az a gondolattársítás, ahogy Orbánt szidod az Index önfelszámoló manővere miatt: „Orbán fél az országtól, fél tőletek, és azt hiszi, ha megvonja az országtól a híreket, meg tudja őrizni hatalmát.”

Igaz, mint azóta kiderült, te tárgyalgattál, egyeztetgettél egy újabb uniós bemószerolás lehetőségeiről az Index főszerkesztőjével, de úgy tűnik, előtted nincs akadály. Erkölcsi téren sem. Sőt pont ott nincs igazán.

Pedig lett volna lehetőséged, hogy valóban megtagadd azt a felmenői múltat, amit születésedkor akaratlanul kaptál. De úgy tűnik, a vér nem válik vízzé. Maradtál az, akinek a hátad mögött tituláltak: „komcsi Apró lány”. Méltó párja lettél annak az embernek, aki erkölcsileg már a Föld középpontja körül őgyeleg.

Feri ugyanis megpróbált még téged is felülmúlni, és fene jót üzent a Kossuth-díjas rendezőnek, miután kinevezték a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnökének.

„Amilyen az Adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten. Ezek nem finnyásak. Vidnyánszky Attila lett a Színművészeti ura. Kultúrharc a javából. Pusztuljon a nyitott, szabad művészet és kultúra Jöjjenek a pártkatonák! Lehet így is. Most nincs mit tenni. Készülni kell. Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek.”

Nos, éppen csak ordítva feltűnő, hogy az üzenet sima beismerése annak, hogy a Színművészeti valóban liberális kezekben volt évtizedek óta. Mindenesetre nem rendült meg a szívünk attól, hogy 41 év után felmondott egy 76 éves színművészetis tanár, a rendező Zsámbéki Gábor. Nyilván ráfér már egy kis pihenés ebben a korban. Mindössze azon gondolkodom, hogy a momentumos Kádár Barnabás vajon Zsámbékinak megadná a szavazás lehetőségét hajlott kora ellenére?

Mindenesetre nem árt egy kis friss levegőt beengedni a Színművészeti légterébe sem, mert az csak jót tesz a nyitott művészet szabadságának. Az ott sertepertélőknek pedig nem kellene annyira rettegniük a hazaszeretet gondolatától. Bár tény, hogy most már jobb félni, hisz Ferink szerint ezért minden téren földönfutás jár majd.

Mégis, hogy a csodába álljam meg, hogy ne jusson eszembe mindaz, amit a vérprofi komcsik műveltek a földönfutóvá tétel terén? Mert ez az ő eszközük: hontalanná, számkivetetté, száműzötté tenni mindazokat, akik nem az ő parancsuknak megfelelően veszik a levegőt. Ez a Rákosi-lelkületűek eszköze. A szovjet állampolgár Rákosi pedigréje igazán példaértékű lehet szellemi hagyatékát követői részére a gyilkosságért 15 évre történő elítélésével, a 27 rendbeli társtettességről és 17 rendbeli felbujtásról szóló váddal együtt. Nos ő és elvtársai tettek közvetve és közvetlenül földönfutóvá, kitelepítetté mintegy nyolcszázezer értelmiségit, s legalább negyvenezer embert küldtek börtönbe koholt politikai vádak alapján 1953-ban.

A kormánypárt több millió szimpatizánsának bizony kizárólag ez jut eszébe a földönfutóvá tételről. Illetve mostantól majd Gyurcsány Ferenc is.

Csak azt nem értem, ilyen fenyegetés után mit csinálnak az állítólagos jogvédők, ideértve az Orbán börtönéről sivalkodó Szél Bernadettet, az összes libsi nem kormányzati szervezetet, Věra Jourovát, a holland miniszterelnököt és társaikat?

Valószínű készülnek a földönfutóvá tételre a reinkarnálódott Rákosival és a kommunista, véres tradíciókat is őrző, és azokat igazgyöngyként továbbgurító nejével.

Mert végre kimondatott, leíródott az egyesült globalista ellenzék igazsága.

Szerző: Bencze Izabella jogász

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200804-rakosi-klonok

Karácsony kontra békemenet

Virágvasárnap, 2009. április 5. A tavaszi napsütésben emberek tízezrei igyekeztek a Hősök terére. Végül mintegy kétszázötvenezren lettünk

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200713-karacsony-kontra-bekemenet

S ez akkor is igaz, ha a balliberális kormánymédia még egy vágóképet sem mutatott a tüntetésről. Mert tüntetés volt az a javából a most ismét hatalomba igyekvő Gyurcsány és akkori csatlósai ellen. Egy tönkretett ország romjain álltunk, amely Európa és a világ szégyenpadján ült, és lélegeztetőkészülék tartotta életben. A gyűlölt miniszterelnök helyzete nem csupán itthon volt tarthatatlan, de már az Európai Unió korifeusai sem nézték jó szemmel hazugságait és trükkjeit. Aztán jött a böszme huszárvágása, és egy szerintem alkotmányellenes megoldással a klónját, Bajnait ültette a miniszterelnöki székbe.

Sötét, kilátástalan korszak volt, amely ellen a józan ész civil erő formájában mozdult meg. Ott, akkor jött létre a Civil Összefogás Fórum, hogy egy olyan politikai erőt támogasson, amely azonosul a nemzet többségének követeléseivel.

A kétharmados fölényre 2010 tavaszáig kellett várnunk. A baloldal pedig oda került, ahova milliók szánták őket. A süllyesztőbe. Persze nem adták könnyen magukat, és ha határon belül nem sikerült, hát megpróbálták határon kívülről támadni az új kormányt az EU szélsőliberális, eszközeikben sem válogatós, jórészt olyan elvtársaik segítségével, akik hazájukban már megbuktak.

A CÖF először 2012. január 21-én mutatta meg az erejét. Közel félmillióan vonultunk utcára, hogy megüzenjük az uniónak és a hazaárulást akkor tanuló szoclib magyar képviselőknek, hogy eddig, és ne tovább. Amikor pedig ismét fenyegetve éreztük a többségi akaratot, a keresztény-konzervatív értékeinket, megismételtük a békemenetet. A mai napig összesen hétszer, utoljára 2018. március 15-én. Természetesen az ellenzék cél- és gúnytáblájává váltunk, s vagyunk a mai napig is. De kit érdekel?

Az viszont már érdekesebb, hogy Karácsony Gergely 2009-ben, a CÖF megalakulásának idején már elmenekült a Gyurcsány-féle Miniszterelnöki Hivatal koordinációs államtitkárságáról, ahol politikai tanácsadóként dolgozott 2002 és 2008 között. Így az ország gyurcsányi tönkretételében komoly szerepe lehetett. De úgy gondolta, inkább nem bukik a miniszterelnökkel együtt, és egy másik politikai formációt keresett.

A számítása bejött. Előbb az LMP, majd 2013-tól a Párbeszéd nevű, ma már mikroméretekben is mérhetetlen új párt tagja lett, aztán Zugló polgármestere, és 2018-ban – MSZP-támogatással – még a miniszterelnöki jelölésig is eljutott. Majd jött 2019, és a „mindegy milyen, csak döntsük meg Orbánt” ellenzéki koalíció jelölésére Budapest főpolgármesterének választották háromszázhatvanezer körüli szavazattal, amelybe a városi legenda szerint (és a legendák valóságalapját ne vonjuk kétségbe) sok-sok liberális, a fővárosban élő külföldi is besegített.

Nos, az ilyen életpályára szokás mondani, hogy „ügyes”, de az életpálya hordozójára nem szokás azt mondani, hogy jellemes. Ez meg persze nyilván őt nem érdekli.

Karácsony esetében a verkli forog tovább ugyanolyan stílusban és sebességgel, ahogy mindig is forgott akár a Miniszterelnöki Hivatalban, akár Zuglóban. Fogható, értékelhető eredmények sehol nem voltak, mint ahogy a fővárosban sincsenek. Az elmúlt kilenc hónap tettei a támogató siserehad kifizetésében, a Pesti úti idősotthon járványközponttá válásában, pár kilométer sárga csíkkal a budapesti forgalom tönkretételében, a Lánchíd körüli tehetetlenségben, a Pesti alsó rakpartot érintő rongálásban, a kormányra történő sárdobálásban, kötetnyi főpolgármesteri Facebook-nyavalygásban, no és a Liget-projekt megfúrásában foglalhatók össze. Hiába, kutyából nem lesz szalonna.

És itt ér össze a CÖF, a békemenet és Karácsony világa.

A szoclibeknek mindig kell egy jelszót helyettesítő kapaszkodó, mert az eredeti vezérlőelv, „a világ proletárjai egyesüljetek”, ma már nem hangzik túl jól. De hogy a világ proletárjai mégis egyesüljenek, hogy a nemzetállamok megszűnjenek, és a vágyott világkormány létrejöhessen, hol a migránssimogatást, hol a LMBTQ szivárványszíneit, most éppen a „fekete életek számítanak” szlogent használják biztonságos nyeregként. De ami mindig bejön, az a környezetvédelem.

Mivel a fák, virágok, madarak, vizek mindenkinek kedvesek, hát ez az ülőfelület a legkényelmesebb. Karácsony is a könnyebbik utat választotta kisszámú ligetvédőivel együtt, s mivel a valódi cél az Orbán-kormány megdöntése, hát megpróbálják megfúrni azt, ami a kormánynak és több millió választójának kedves. Európa legnagyobb kulturális beruházását, a Liget-projektet.

Kitalálták a módit is. Önkormányzati rendeletet módosítanak, de emiatt kénytelenek voltak úgynevezett partnerségi egyeztetést lefolytatni.

A Liget-projekt bedöntésének formális indoka az, hogy nem kell több épület, még akkor sem, ha az újak lebontott épületek helyére kerülnének.

Mindent uraljon a zöldfelület, mert a mocsok kormánypártiak kulturális épületeikkel csak rombolnak.

A partnerségi egyeztetés eredményét közzé kell tenni a főváros honlapján. Ezt ugyan megtették, de ember legyen a talpán, aki megtalálja a jól elbújtatott dokumentumokat.

Mindenesetre beszédes az egyik CÖF kérdésre adott válaszuk: „Jelen egyeztetés keretében 1943 beérkezett vélemény közül több mint 1900 tiltakozott a VÉSZ módosítása ellen.” Pontosítok, az én számításom szerint az apróbetűs 220 oldalon 1932 tiltakozás olvasható, vagyis az eredmény 1932:11. A kisszámú támogatói kör – a már ismert érveikkel – nyilván a ligetvédők közé tartozik, köztük például olyan fennkölt szakmai indoklással, „hogy az összes lámpát dugja fel magának a Városliget Zrt.” És ne feledjük, hatvanezren pedig aláírásukkal álltak ki a projekt mellett. Ezeket az adatokat vajon miért nem kürtöli világgá a liberális lakájmédia?

Mivel a CÖF a partnerségi egyeztetésben való részvételre szóló felhívásában virtuális békemenetet hirdetett az eredeti Liget-projekt mellett, a fenti adat alapján egyértelmű, hogy az agyongúnyolt civil megmozdulás most is sikeresnek bizonyult. Az már más kérdés, Karácsony ért-e belőle? De úgy tűnik, nem.

A CÖF-javaslatok mellett ez a vélemény szerepel: „Elfogadásra nem javasolt. Tudomásul véve a tiltakozást, a Fővárosi Közgyűlés határozatainak megvalósítása mellett kitartunk. A kérdések, megállapítások nem a VÉSZ jelenleg folyamatban lévő módosításának tartalmára vonatkoznak.”

Dehogynem!

Nagy lehet a szakmai hiátus a főváros Városépítési Főosztályán. A CÖF ugyanis egyrészt a VÉSZ módosításának – a főváros által nem cáfolt – alkotmányellenességét firtatta, másrészt az összes tiltakozás lényege, hogy ne módosítsák a VÉSZ-t. Ennél konkrétabb összefüggést keresve sem lehetne találni a tiltakozások és a folyamatban lévő módosítás tartalma között. A tiltakozások elutasításának másik indoka pedig az, hogy a javaslatok ellentétesek a közgyűlés azon döntésével, amely szerint ne legyenek új épületek. Számukra tehát csak az a vélemény fogadható el, amely egyetért a projekt leállításával.

Hogy nem szakad le az ég! Ezek az indokok a liberális demokrácia ékkövei!

Június 22-én meg is született a Párbeszédes Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes aláírásával a javaslat. A francba a sok akadékoskodó állampolgárral, a kutyát sem érdekli, amit mondanak. Karácsony pedig megint kibújik majd a felelősség alól: a végső döntést a vélemények elfogadásáról vagy elutasításáról a Városfejlesztési és Közlekedési Bizottságnak kell meghoznia Pikó András alelnökségével, egyszerű szótöbbséggel.

Borítékolhatjuk, nem lesz eredeti Liget-projekt. Mi, több tízezren pedig jobb, ha felfogjuk, hogy a szoclibek számára a keresztény, heteroszexuális képződmények semmit sem számítanak.

Hol van a tisztesség, a szakmaiság, a köz valódi képviselete? Hol van a fővárosi demokrácia?

Karácsony, van még lejjebb?

Talán nem kellene megvárnia a liberális városvezetésnek egy valódi békemenetet.

Mi szóltunk!

(A szerző jogász)