Gyurcsányék már a spájzban vannak

Vége a találgatásoknak. Amit tapasztalunk, miden kétséget eloszlat: a múlt betört a jelenbe. Igaz, okozott egy kis időeltolódást, hisz Karácsonyéknál már november elején karácsony van

Úgy tűnik, a főpolgármesternek megszabják, kinek kell ajándékot adnia. Talán mert saját családjának kell tekintenünk azt a környezetet is, ahonnan kinőtt.

A Miniszterelnöki Hivatal politikai tanácsadójaként funkcionált ugyanis 2002 és 2008 között, ott, ahová elég hamar bepuccsolta magát miniszterelnökként a szemkilövető. Így az egykori politikai tanácsadóra is igaz a mondás: kutyából nem lesz szalonna. Csak úgy kapkodjuk a fejünket a régi, rossz emlékű nevek hallatán, de valamiért mégsem lepődünk meg Szent István szobrának megtagadásán, a rapid béremeléseken, az igazgatósági és felügyelőbizottsági helyek kvótás elosztásán.

Nem újdonság a nemzeti oldal cégvezetőinek menesztése, a Liget-projekt megfúrása, az atlétikai stadion és ezzel összefüggésben az atlétikai világbajnokság esetleges bebuktatása a kapcsolódó, az egész országot negatívan érintő gazdasági és morális következményekkel együtt. Ez utóbbihoz példát viszont nem a múlt, hanem a jelen Y és Z generációjának kozmopolita tagjai adnak a NOlimpia nevű ámokfutásukkal.

Fekete-Győr és társai kétszázhatvanegyezer megvezetett budapesti lakos szavazatával több millió ember vágyát tették semmivé. Olyanokét, akik életkoruk miatt már soha nem örülhetnek saját hazájukban magyar olimpiai sportsikereknek. Így kell köszönetet mondani annak a nemzedéknek, amely hosszú évtizedek alatt kiböjtölte és kiharcolta, hogy a Z generációnak mára fogalma se lehessen arról, milyen is a valódi diktatúra.

Az a diktatúra, amelyet a Fekete-Győrék által semmibe vett generáció a rendszerváltozás után újra megtapasztalt 2006 környékén. Vajon miért nem csodálkozunk azon sem, hogy a NOlimpia után az üzleti, pénzügyi világ sikerembereit, köztük Soros Györgyöt is előszeretettel favorizáló amerikai Forbes magazin a közéleti kategóriában a legtehetségesebb harminc év alatti európai fiatal harmincfős listájába válogatta be Fekete-Győrt. Azt a „tehetséget”, aki mostanság a romániai elnökválasztáson egy korrupcióval gyanúsított román jelöltet támogat a magyar jelölttel szemben, vagy éppen egy meglehetősen zaklatott múltú parlamenti képviselővel járattatja le a horvát parlamentben a magyar kormányfőt.
Így válik láthatóvá, hogy a Z generáció Fekete-Győr-féle részének globalista céljai miképpen simulnak össze a régi kommunista–liberális hatalom képviselőinek eszméivel. Összenő, ami összetartozik. Hogy lesz-e köztük harc a hatalomért,
az a jövő disszonáns zenéje. De a hatalomba fővárosi szinten most visszatérő személyek, no és a gyakran bérmálkozó fővezér fővárosi közgyűlés alakuló ülésén biztosított VIP-helye egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Gyurcsányék már
a spájzban vannak.

A lekváros üvegek mellett felfeszítették a mézes bödön tetejét is, és úgy tűnik, eközben régi elvtársaik új, ifjú barátaikkal együtt egyesült erővel árulják az unió vagy egyik keleti szomszédunk piacán azt, ami nekik nem fontos. A hazát. Az ifjaknál ez új jelenség, míg a régieknél teljesen hiteles. Sajnos az ember gyorsan felejt. Mivel azonban
a régi elvtársak újból akcióba léptek, itt az ideje, hogy tényszerűen emlékezzünk néhány esetre abból az időből, amikor a magyar globalista erők már nem is titkolt vezetője, a bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc áldásos tevékenysége alatt kínlódtunk.

Az államadósság 2008-ban a 2002-es szintről, ami a GDP 55 százalékának felelt meg, 2008-ra 19 000 milliárd forintra nőtt, ami már a GDP 85 százalékának felelt meg. Erre az államadósságra jött rá az elhíresült hitelcsomag: az IMF-től 12,5, az uniótól 6,5 és a Világbanktól pedig egymilliárd eurós hitel.

Ezért a hitelcsomagért kemény feltételeket kellett vállalni: gazdasági szuverenitásunk feladását. Draskovics Tibor – akkori igazságügyi miniszterként – elzálogosította az összes nemzeti vagyont. A nehezét persze a 2010-ben megválasztott polgári kormány nyakába zúdította Gyurcsány, de a hitelcsomag törlesztését az Orbán-kormány 2016. április 6-án már be is fejezte.

A következő hír is 2008-as: „A moszkvai képviselet eladását a legmagasabb szintről irányíthatták” – mondta Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium egykori meggyanúsított államtitkára. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő zavaros módon értékesítette a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet több milliárd forintot érő ingatlanját.

A vevő előbb fizetett, a vételár is előbb érkezett meg, mint ahogy kiírták a képviselet eladását. A magyar államot több milliárd forint kár érhette.

Még mindig 2008: május 26-án a Parlament Nándorfehérvár termében a King’s City ingatlanfejlesztését tárgyalta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Ronald S. Lauder, Itzhak Fisher, Joav Blum, Bárd Károly ügyvéd, Bajnai Gordon miniszter, Markó Andrea, a PM akkori államtitkára, Tátrai Miklós, a Nemzeti Vagyonkezelő vezetője és más balliberális potentátok. A megbeszélésről készült összefoglaló szerint „Gyurcsány Ferenc és a további résztvevők egyöntetűen támogatják a projektet, s támogatásukról biztosították a jelenlévőket”. Így kezdődött a sukorói botrány, amit jól ismerünk. De Gyurcsány ezt is megúszta. „Ma reggel Tátrai Miklós börtönbe vonul. Helyettem” – nyilatkozta 2017 augusztusában.

Gyurcsány már korábban is nagy ajándékozó volt, elsősorban saját magának. A kormányüdülőből kihasított őszödi ingatlant – az akkoriban államtitkárként szolgáló egykori KISZ-es pajtás, Szilvásy György aktív közreműködésével – 1994-ben vette lízingbe az államtól, majd azt egy állami vállalat visszabérelte tőle. A jól bevált technológia szerint véletlenül éppen annyiért, amennyi az éves bérleti díj volt. A futamidő végén aztán Gyurcsány cége maradványértéken megvásárolta a villát.

William Easterly neves amerikai közgazdász egy ország miniszterelnökének a saját országa GDP-re gyakorolt hatását vizsgálva kimutatást készített az adott országra nézve legkártékonyabb, azaz legrosszabb vezetőkről. Gyurcsány bekerült az „előkelő társaságba”, ahova tartozott a hírhedt diktátor, az ugandai Idi Amin vagy a vörös khmer kambodzsai kommunista Pol Pot is.

A listán 17. a kongói Mobutu, őt követi tizennyolcadikként Gyurcsány Ferenc.

E lista szerint tehát a mai ellenzék ajándékosztója a világ 18. legkártékonyabb vezetője.

De emlékezzünk arra is, honnan is nőtt ki Gyurcsány. Az egykori MSZMP vagyonelszámoltatása kapcsán az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a következőket állapította meg: 1988. december 31-én 2641 ingatlana volt az MSZMP-nek, 1990. augusztus 31-re az ingatlanok száma 365-re csökkent. Ennek az elsődleges indoka az volt, hogy nem rendelkeztek 1985 előtti időszakra vonatkozó adatokkal, mert azok például megsemmisültek…

A képzőművészeti alkotásokkal sem tudtak elszámolni. Az adatok szerint 1988. december 31-én 39 926 000 forintnyi érték volt a szervezetnél, 1988. december 31. és 1990. augusztus 31. között a növekedés értéke ebben a vagyoncsoportban 2 372 000 forint volt, míg a csökkenés 38 561 000 forintnyi…

Ugyanilyen jellegű volt a közlekedési eszközök (főként személygépkocsik) állományának változása is az adott időszakban. Az ÁSZ Fejlesztési és Módszertani Intézete 2004-ben készült összefoglaló tanulmányában a következő olvasható: „Az adatok szerint 12 285 milliárd forint nagyságú induló vagyonnal szemben 6918,4 milliárd forint nagyságú az a bevétel és vagyontömeg, aminek a sorsát – privatizálták, felszámolták – nyomon lehet követni. A vagyon eltűnésének egy részét (10–14 százalék) bizonyos okokkal lehet magyarázni. Ezt is figyelembe véve az induló vagyon csaknem egyharmada (2003-as jelenértéken számolva 4000 milliárd forint) viszont minden jel szerint »eltűnt«.” Elemzők szerint magánvagyonná vált.
Ezek a tények.

Úgy gondolom hát, ideje a spájz ajtaját ácskapcsokkal beszögezni, mert az az ember, akinek saját bevallása szerint az, hogy magyar, nem jelent semmit, újra bedugta a lábát az ajtónyílásba, és mögötte ezrek tolják az ajtót, hogy „felszabadítsák” hazánkat. Mint anno a sztálini hadsereg.

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20191112-gyurcsanyek-mar-a-spajzban-vannak

 

 

Névjegykártya

Szent István forog a sírjában, hogy ilyen Hadházy-félék ennek a háznak a padsoraiban helyet kaptak.

A Wikipedia meghatározását alapul véve: „A névjegykártya személyes vagy üzleti kapcsolati információs kártyácska, mely a készítő adatait/elérhetőségeit tartalmazza. Lényeges arculati elem, amely hatékonyabbá és kényelmesebbé teszi a személy bemutatkozását is.” Nem tudom, ki hogy van vele, magam mindig igazi kártyácskát használtam. De van, aki azt szereti, hogy az egész világ egyszerre olvashassa, csodálhassa valódi arculatát, ezért nagyobb méretű kártyát használ. De még soha nem láttam akkorát, amekkorát a napokban a Parlamentben mutatott fel Hadházy doktor. Ma már ország-világ tudja, ki is ő, hisz bemutatkozott, ahogy illik. Feltartotta a névjegykártyáját. Decemberben még azt hittük, hogy csak egy elfuserált korlát­zsonglőr, de ő ezt tisztázni akarta. Nem, ő nem az, ő egy nagy… Az már más kérdés, hogy ilyen névjegykártyát használó, ilyen arculatú, ilyen gondolkodású embertársunk hogy kerül az ország egyik legszentebb házába, ahol olyan történelmi nagyságok dolgoztak, szólaltak fel, vezették az országot, mint gróf Tisza István és gróf Bethlen István miniszterelnök, gróf Klebelsberg Kuno miniszter, Illyés Gyula író, Gyarmati Dezső olimpiai bajnok, és még sorolhatnánk azokat a példaértékű embereket, akiket most ez a nem tudom kicsoda megalázott. S mindezt a Szent Koronától alig pár méterre. Szent István forog a sírjában, hogy ilyen Hadházy-félék ennek a háznak a padsoraiban helyet kaptak.

Nem, nem azzal van a baj, hogy Hadházy formálisan harcol a korrupció ellen. Jól teszi. A baj azzal a stílustalansággal, ordenárésággal van, amit megenged magának. Még akkor is, ha állatorvos, és így akár napi kapcsolatban lehet a névjegyeként választott állati testrésszel. Semmit nem gyűlölök jobban, mint amikor valaki más idejét lopja, vagy ha másokat undorkeltő jelenségek elviselésére kényszerít. Ez a kis Hadházy-liezon az általa vágyott állattestrészért kiáltó tábla felmutatásával legalább olyan undorító volt számomra, persze Hadházyval együtt, mint a szeméremsértés, ami mellesleg bűncselekmény. A többi felmutatott táblája pedig súrolta a közösség elleni uszítás határát, de a miniszterelnök rágalmazását minden bizonnyal elkövette. Mondanom sem kell, hogy ez utóbbiak is a Btk. tényállásai között találhatók.

S nem kétséges, hogy a mi közpénzünkön trágárkodik, cirkuszol, balhézik. Tisztelettel kérem a házelnök urat, hogy a lehető legszigorúbb büntetést szabja ki erre az emberre, aki legalább oly mértékben vált méltatlanná közéleti funkciójára, mint annak idején Janiczak Dávid ózdi volt és új polgármester az elhíresült nőgyalázásával, s ha lehet, még lejjebb ásta magát a posványba, mint annak idején Nagy Blanka, a mosdatlan szájú diáklány.

Milyen érdekes, ők mindnyájan valamiért az ellenzék köreibe tartoznak. Véletlen jelenség vagy meghatározó ellenzéki stílusdirektíva? Kedves ellenzékiek, lehet választani: a minapi eset az összetapadt ellenzék valódi arculatát mutatta, vagy csupán Hadházy nagyméretű névjegykártyája volt? Nekem mindegy. Egyik gusztustalanabb, mint a másik. És én szégyellem magam, hogy oly korban élünk, amikor ilyen mentalitású képviselők egyáltalán átléphetik a Parlament küszöbét. Egyébként meg kikérem magamnak, sőt megtiltom, hogy engem képviseljen!

Szerző: Bencze Izabella jogász

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20191024-nevjegykartya

 

Magyarellenes propagandák

Feltételezhető, nem a győri polgármester videója a horvát politika centrális kérdése, és feltételezhetően csak attól lett fontos, hogy a momentumos fiúk kérésére azzá tették.

Edvard Benes külügyminiszter 1920. február 26-án a csehszlovák parlamentben elmondta azt a hazugságot, amit már évek óta terjesztett az egész világon:

„A Szent István egykori koronájához tartozó területek uralkodó osztályai által képviselt magyar népet minden szövetséges egyöntetűen a világháború legfőbb segítőjének, ha ugyan nem az első számú felelősének tartja. A magyarok már a háború előtt is azon mesterkedtek, hogy a propaganda minden eszközével elkendőzzék a korábbi magyar kormány és főleg bizonyos arisztokrata kormánykörök tetteit. Ám mindezek ellenére a háború folyamán sikerült lelepleznünk a magyar oligarchia valódi lényegét, valamint Magyarországon a háború előtt és alatt uralkodó valódi állapotokat. Az egész világ elborzadt ezeknek a tősgyökeres mongol politikai viszonyoknak a láttán, és megértette, hogy a háborút nem egyedül az egykori Osztrák–Magyar Monarchia végzetes politikája robbantotta ki, hanem sokkal inkább Budapesten, mint Bécsben készítették elő.”

Robert William Seton-Watson, a magyarok iránt mélységes ellenszenvet tápláló skót, de erőszakosságával egyáltalán nem skótul bánó fiatalember egy bukaresti interjúban 1915-ben így nyilatkozott: „Ami számunkra a porosz militarizmus, az maguknak (románoknak) a magyar hegemónia: ezek az európai fejlődés legfőbb akadályai… önöknek a szerbekkel együtt véget kell vetniük a magyar faj brutális és mesterséges uralmának szomszédjai felett”. Majd 1916-ban megalapította a The New Europa című újságot, amelynek állandó tartalma kizárólag arra irányult, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia helyébe független nemzetek lépjenek.

Watson az NGO-k magányos előfutára volt, igencsak nagy befolyással a döntéshozó politikusokra. A hazugságok, az alaptalan vádaskodások, a magyarellenes propagandák túluralma régen is, most is komoly károkat okoz hazánknak. Elég, ha csak az unió kettős mércéjére, Tavaresre, Sargentinire, Junckerre, Timmermansra, vagy Trócsányi, mint uniós biztos elutasítására gondolunk. S történik mindez annak ellenére, hogy nemzetmentő politikánk még soha nem volt annyira erős, mint Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt.

Mégis azt látjuk, tapasztaljuk, hogy az ellenzék ördögi rombolása és aljassága mellett többfrontos, határon túlról származó támadásnak van konzervatív, keresztény kormányunk és ezzel együtt hazánk is kitéve, Niedermüller, Fekete-Győr és társaik benesi, watsoni mesterkedése által. Jó bizonyíték erre az a videofelvétel, amelyen Niedermüller Péter és a momentumos Berg Dániel kérkedik a VII. kerületben élő külföldi állampolgárokkal való konzultációval, amelynek az a hallható, látható eredménye, hogy a külföldiek, bár évek óta jól érzik itt magukat, az Orbán kormányt mégis ugyanazon szavakkal ostorozzák, mint teszik azt az EU magyargyűlölő külhoni, és hazai képviselői is, ideértve Gyurcsányné Dobrev Klárát, Cseh Katalint, Ujhelyi Istvánt vagy Donáth Annát.

És a nemzetellenes propagandának nincs vége. Itt a legújabb bicskanyitogató aljasság. Egy, a momentumos Fekete-Győrrel minden bizonnyal jó kapcsolatban álló horvát képviselő, bizonyos Bojan Glavasevic az unióban létező politikai korrupció visszaszorításának szükségességéről beszélt a horvát parlamentben. Ez még rendben is lenne, de az elrettentő példát mi más szolgálhatná, mint a Borkai-ügy, amelyben a korrupciós elem az, hogy a fideszes, és a magyar kormány által védett politikus uniós pénzből fizette a jachtot és a prostik szolgáltatásait. Vajon honnan vette a horvát fiatalember ezt az ocsmány hazugságot?

Ugyan melyik bíróság állapította meg jogerősen, hogy az időközben a Fideszből kilépett Borkai uniós pénzből bérelt jachtot? Nem kellene esetleg megvárni egy jogerős ítéletet az állításról, mielőtt tényszerű közléssel egy másik ország parlamentjében telehazudják a világot? Vagy Fekete-Győr maga a két lábon járó hitelesség? Hol szerezte a jogi diplomáját?

Azt is mondta Glavasevic, hogy Orbánék mindenkit megpróbáltak elhallgattatni, aki a Borkai-ügyről beszélt. Így a kiváló momentumos fiatalokat is. Honnan vette ezt a blődséget a horvát parlamenter? Csak nem Fekete-Győr hazudta ezt is? Feltételezem, nem a győri polgár­mester videója a horvát politika centrális kérdése, és feltételezhetően csak attól lett fontos, hogy a momentumos fiúk kérésére azzá tették.

Az is elhangzott, hogy Orbán (mert azért ő a főszereplő a parlamenti beszédben) nem barátja a horvát népnek. Orbán valóban nem a horvát nép barátja? Nyolc évvel ezelőtt a magyar EU-elnökség három legfontosabb prioritásának egyike pont a horvát csatlakozás ügye volt akkor, amikor Viviane Redingnek, az Európai Bizottság alelnökének még az volt a véleménye, hogy Horvátországnak nagyon határozott lépéseket kell tennie a korrupció elleni harcban. Arról pedig nem mi tehetünk, hogy Horvátország végleg elbukta a Mol–INA korrupciós vádját a svájci szövetségi bíróság elutasító határozatával.

Mi folyik itt? Szabad, büntetlen, aljas eszközökkel, Soros-direktívák alapján manipulált rágalmazás? Hogy kerül a horvát parlamentbe Borkai? És még a világ melyik parlamentjében lesz téma olyan összefüggésekben, amelybe nem illik bele? Mert hazugságpartnert bármelyik országban lehet találni, csak a hasonszőrűek között kell keresni.

Egyébként azt a tényt, hogy Fekete-Győr instruálta Glavasevicet, maga Fekete-Győr valószínűsíti a Facebookján közzétett videóval, amelyet az Index promotált úgy, hogy „Glavaseviccsel Fekete-Győr András, a Momentum elnöke vette fel a kapcsolatot, és kérte, hogy lépjen fel Orbán Viktor és társai horvátországi bűnelkövetéseivel szemben”. Ha ez így van, Fekete-Győr egyszerűen rágalmazott, horvát barátjával együtt. Mint annak idején Benes vagy Watson. A rágalmazás pedig nálunk, és Horvátországban is bűncselekmény.

Mindenesetre erről a horvát fiatalemberről és politikai tevékenységéről meglehetősen érdekes híreket lehet olvasni a horvát weblapokon. Úgy tűnik, sok mindenre képes. Az egyik legmegdöbbentőbb az a beszámoló, amely egy horvát lap, a Hrvatski Tjednik (Horvát Hét) 2016. február 14-i számában jelent meg, és amely szerint egy zárt körben felvett felvételen Bojan „szadista” nevetésben tört ki, amikor horvát hazafiak haláláról, tömegsírjaikról és temetésükről volt szó. Olyan tömegsírokról, amilyenbe a képviselő híres, Vukovár védelme közben a szerbek által meggyilkolt háborús hős édesapját, Sinisa Glavasevicet is eltemették.

John Lukacs történész szerint a trianoni katasztrófa egyik döntő oka a magyarellenes propagandák sikere és a magyar nemzetmentő politika erőtlensége volt. Legyünk sokkal jobban résen! A nemzetmentő politikánk működik, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök. A magyarellenes propagandák ellen azonban tennünk kell nekünk, civileknek is. Figyeljünk, ne hagyjunk semmit szó nélkül. Ha kell, tegyünk feljelentést, tájékoztassuk egymást, ha újabb hazugságokat észlelünk, tegyük szóvá minden rendelkezésünkre álló fórumon. Nem könnyű a feladat, de nem engedhetjük, hogy ferdítésekkel, hazugságokkal folyamatosan mocskolják a magyar kormányt.

Ne legyen kétségünk, a cél nem más, mint a nemzetért kiálló és az azt védő kormányfő eltávolítása. De nem csupán a kívülről pénzelt globalisták tevékenységét kell folyamatosan figyelnünk és szóvá tennünk, hanem úgy kell élnünk és viselkednünk, hogy ne adjunk mákszemnyi okot sem arra, hogy belénk köthessenek, hogy kihasználhassák gyengeségeinket. Még akkor is legyen alapelvünk a moralitás, ha ellenfeleinknek nincs is szüksége tényekre a hazugsághoz, mert majd gyártanak. Mint annak idején Benes, Watson, vagy mostanság az ifjú, néha idősebb titánok. Mármint titánok a rombolásban, hazugságban, mocskolódásban, a gátlástalanságban. Határon belül és határon kívül. Sokan vannak, egyre többen.

De mi, a nemzetben és a kereszténységben, a klasszikus családban és az Isten teremtette két nemben hívők nem bukhatunk el. Nincs rá jogunk. Úgyhogy ne felejtsük, innen szép nyerni!.

Szerző: Bencze Izabella jogász

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20191020-magyarellenes-propagandak

 

Véghajrá

Igen, a véghajrában vagyunk. Mármint ami az önkormányzati választásokat illeti. A kényszertömörült ellenzék illusztris képviselői meghibbant kaméleon módjára változtatgatják magyarázataikat a Karácsony-féle őszödi beszéd létrejöttéről, tartalmáról, elvetve az összes elfogadható, reális keletkezési körülményt. Persze, hogy ezt teszik, hiszen néhány nappal a választások előtt életveszélyes lenne a szoclib oldalra nézve, ha egyértelműen bebizonyosodna, milyen végtelen annak az egyet nem értésnek a tárháza, amely szétfeszíti az ellenzéki pártok egymás iránti gyűlölet-lufiját. Hogy mire mennek a hiteltelen magyarázkodással, majd elválik.

A tétet ennek ellenére emelik, hiszen az új uniós üdvöskék, Dobrev, Donáth, Cseh, no és a régi-új Újhelyi egyidejűleg mindent elkövetnek Brüsszelben, hogy lejárassák, tönkre tegyék, ellehetetlenítsék a kormánypárt uniós képviselőit, reményeik szerint természetesen Orbán Viktort, és bedöntsék ezer éves magyar értékeinket. Látszólagos részsikereik azonban csak csaták. A háborút a végén kell megnyerni.

Az ellenzék szándéka egyértelmű: ők nem önkormányzati kampányt folytatnak, hanem a globalisták és a nemzetállamok képviselői közötti háborút vívják, önkormányzati sztaniolba csomagolva. Nem a jobboldal kezdte a háborút. Mi a helyi képviselő testületek tagjait, és polgármestereket akarunk választani, akik majd építik, szépítik településüket. Az ellenzék viszont meg akarja buktatni a kormányt többfrontos támadási taktikával, és azzal az elképzeléssel, hogy amennyiben október 13-án többségük lesz, azzal beteszik a lábukat az ajtónyílásba. S remélik, hogy az ajtót már 2022-ig nem lehet visszazárni. Nincs kétségem afelől, hogy az elképzelés eszmei irányítója nem más, mint Gyurcsány maga. Karácsony csupán egy gyenge eszköz a kezében, de Ferink számára így a legjobb. Ezért nézzék el nekem, ha most nem csupán „Gerivel” foglalkozom, hanem egy kicsit a múltba révedek, és a szemkilövető korábbi „hőstetteire” emlékeztetek.

Karácsony dolgairól csak annyit, hogy elképesztő ügyességgel forgott saját maga körül, míg az ellenzék több, de egyfelé húzó, csak más nevű pártocskáit megkóstolva visszatért szellemi atyjához. Hiszen Karácsony az általa vélt polihisztorságát a Miniszterelnöki Hivatal politikai tanácsadójaként gyakorolta 2002 és 2008 között, márpedig arra a területre elég hamar bepuccsolta magát miniszterelnökként a szemkilövető. Valószínű oly erős ez a kapocs, hogy valódi karriert gondolva magának Karácsony visszatért a reggel, este, meg éjjel is hazudozó ellenzéki vezér keblére, bárhogy is fújnak néha egymásra. Persze nem is tehetett mást. Egyrészt, mert az önazonosság hiánya gyengévé tesz, másrészt meg az én meglátásomon kívül milliónyi apró jele van annak, hogy ha anyázva is, de mégis összefogó magyar ellenzék irányítója egyértelműen a hatalomittas Gyurcsány, akinek egyáltalán nem érdeke Karácsony győzelme. Az ő érdeke az ellenzék minél erőteljesebb szétzilálása, hogy aztán – megváltóként – nyíltan is átvehesse az ellenzéki vezér szerepét. Karácsony meg annyira ostoba, hogy a vezér gondolatától megrészegülve ő is úgy véli, hogy a főpolgármesteri szék megpályázása egyenlő a kormány megdöntésének lehetőségével. Nem veszi észre, hogy ez az álom nem az övé, hanem Gyurcsányé, és kedves nejéé. Nem veszi észre azt sem, hogy ő csupán eszköz a gyakran bérmálkozó kezében. Eszköz, amit majd úgy dob el, mint ahogy Karácsony tette egy magyarázkodásában a macskabőrbe bújt gazdasági szereplőkkel… De ne becsüljük le ezt a felállást. Van benne némi erő, rengeteg hazugság, megtévesztés, politikai zsarolás, rémhírterjesztés, és nem is jelentéktelen verbális erőszak, amelyhez intenzíven felcsatlakozott a kedves feleség, Dobrev Klára, hirtelen jött zöldbe hajlóan vörös uniós megdicsőülésével, és rettentő nagy egójával.

No de inkább nézzük a tényeket, mi is történt 2008-ban, Gyurcsány országlása alatt? Az államadósság a 2002-es 8000 milliárd forintról 19 000 milliárdra növekedett. Mégis hitelt kellett felvenni az államcsőd elkerülése érdekében. Így erre az államadósságra jött rá az elhíresült IMF –csomag mintegy 5000 milliárd forintnyi készenléti hitele, amelyet kiegészített a Nemzetközi Valutaalap, és a Világbank több milliárd eurós kölcsöne. Ezért a hitelcsomagért kemény feltételeket kellett vállalni, és fel kellett adni a gazdasági szuverenitásunkat. Hja, Karácsony is jó kis politikai tanácsokat adhatott. Ekkor vállalta a Gyurcsány kormány a közszféra 13. havi fizetésének, és a 13. havi nyugdíjaknak az eltörlését, strukturális reformként pedig a családi pótlékra való jogosultság 23 évről 20 évre való leszállítását, a készpénzben biztosított gyermekgondozási díj időtartamának legfeljebb két évre való csökkentését; a gáz- és távfűtési támogatás további szűkítését; a háztartások iskolai étkeztetéshez való hozzájárulásának növelését, az önkormányzati kiadások 120 milliárdos csökkentését. S az összes megszorítást a 2010-ben megválasztott új kormány nyakába zúdították. Gyurcsány már akkor is előre gondolkodott… Csupán csendben jegyzem meg, hogy a hitelcsomag visszatörlesztését az Orbán kormány 2011-ben kezdte meg, és 2016. április 6-án be is fejezte, mindazon eredmények elérése mellett, amelyet 2010 és 2016 között megvalósított. William Easterly neves amerikai közgazdász egy ország miniszterelnökének a saját országa GDP-re gyakorolt hatását vizsgálva táblázatokat készített az adott országra nézve legkártékonyabb, azaz legrosszabb vezetőkről. Gyurcsány itt olyan előkelő társaságba került, mint a hírhedt diktátor, az ugandai Idi Amin, vagy a vörös khmer kambodzsai kommunista Pol Pot. A listán 17-ik a kongói Mobutu, és előkelő pontszerző helyen őt követi 18-ikként Gyurcsány Ferenc, aki e lista szerint a világ 18-ik legkártékonyabb vezetője. Így aztán valóban méltó eszköz a kezében a rendkívüli felkészületlenségéről elhíresült Karácsony. A gyurcsányi kártékonyság továbbvitele legalább fővárosi szinten is biztosított lenne, ha Karácsony győzne. Tényleg ezt akarná Budapest lakossága?

A „brutális épület” szóösszetételt az összepréselődött ellenzék főpolgármester-jelöltjének köszönhetjük, aki a Nemzeti Múzeum épületét jellemezte így, amikor ki tudja hányadik szégyenteljes tudatlanságával a Liget projekt részeként említette a Kárpát medence tárgyi-és szellemi örökségét 1847 óta gyűjtő, őrző és bemutató Múzeum körúti szentélyt. Gondolom, ebbe a 172 évbe csak belefér Karácsony általános iskolai korszaka, amikor kötelező volt ellátogatni a Nemzeti Múzeumba, bár lehet, hogy a jelölt úr onnan is hiányzott, mint a Fővárosi Közgyűlés ülésnapjairól. Ha már Karácsony, és a Nemzeti Múzeum ilyen szépen összenőtt, nézzünk még egy percre a múltba.

1919. október 5-én, vagyis pontosan száz éve történt, hogy a román hadvezetés bízva abban, hogy Erdély Románia része lesz, jogosnak gondolta, hogy akár erőszakkal is elvigye a „brutális épületben” őrzött, Erdélyhez kötődő muzeális tárgyakat. Fejérpataky László, a Nemzeti Múzeum akkori igazgatója végtelen bátorsággal mondott nemet a fenyegetően fellépő román Serbescu tábornoknak és a 14 üres kamionnak, amelyek a magyar kincseket voltak hivatottak elnyelni.  Az igazgató kötötte magát ahhoz, hogy a Szövetséges Katonai Bizottság átvette a Múzeum felügyeletét, és ezért nem adhatja ki a kulcsokat. A román tábornok tartva a nyugati nagyhatalmak által Budapestre, a román túlkapások megakadályozására küldött Katonai Bizottság fellépésétől, akkor elhagyta a múzeumot, de megígérte, hogy másnap visszajön, és elviszi a kincseket. A múzeumba azonban megérkezett Harry Hill Bandholtz tábornok, a Bizottság amerikai tagja, akit végtelenül irritált a románok erőszakos, és az Antant döntéseit semmibe vevő arroganciája. Bandholtz csak úgy jutott be a „brutális épületbe”, hogy lovaglópálcájával rendet vágott az épületet őrző román katonák között, majd egyszerű papírral leragasztotta az ajtót a következő felirattal: „Ezt az ajtót a Szövetséges Katonai Bizottság parancsára pecsételték le. H. H. Bandholtz, soros elnök.” A múzeum kifosztását ez a papír mentette meg. A lovaglópálca a Nemzeti Múzeum állandó kiállításán látható… S ha már Karácsony megtanulta, hogy hol van a Nemzeti Múzeum, nem árt, ha azt is megjegyzi főnökével együtt, hogy értékeink tönkretételének megakadályozására manapság is van tábornok, papír, meg ostorként funkcionáló lovaglópálca. A tábornok ezúttal a normálisan gondolkodó budapesti szavazók sokasága, a „megállj”-t parancsoló papír a szavazócédula, az ostorcsapás pedig maga a szavazás, október 13-án.

Szerző: Bencze Izabella jogász

Gyalázkodásuk dicséretnek számít

A politikai ellenfelet mocskolók, hülyézők, sírba kívánók gyűlöletcunamijának forrása.

Szeretném rögtön az elején tisztázni, hogy kormánypárti nyugdíjas vagyok, aki vállalja a magyarságát, hisz a nemzetben, a kereszténység erejében, a férfi és nő kapcsolatában, az általuk alapított családban, a polgári életforma biztonságában, valamint ellenzi az illegális bevándorlást. Ha jól számolom, a fentiekből származóan legalább kilenc olyan főbűnöm van, amely miatt a szocialista, globalista, ultraliberális és zöld ellenzék azonnal máglyára küldene.

A globalisták eszmerendszerében a halálos bűneim ugyanis eleve olyan morális ballépések sorozatát testesítik meg, amelyek miatt azonnal járnak a pokolbéli, kollektív büntetések. Haladéktalanul kirekesztenek az emberi létformából, patkány vagyok, esetleg birka, megbélyegzett rasszista és homofób, továbbá 9000 forintért megvásárolható agyatlan hülye. Persze vagyunk ezzel így pár ­millióan ebben az országban. De köszönjük, azért jól elvagyunk, és továbbra is oda szavazunk majd, ahova eddig is évek óta.

Miután a virtuális pokolból visszatértünk a földre, azért szögezzük le: nem mi járatjuk le magunkat, és nem mi állítunk ki magunkról „emberhez méltatlan” bizonyítványt. Nem tudom, hogy a minket megalázni kívánó ellenzékiek ismerik-e az „omnia munda mundis” latin kifejezést? Népszerű fordításban ez annyit jelent, hogy mindenki magából indul ki. Pontosabb fordításban inkább úgy hangzik, hogy a tisztának minden tiszta, vagy hogy a becsületes ember mást is becsületesnek gondol.

Tartok tőle, hogy Bangónénak, Balla Istvánnak, Gyurcsánynak, vagyis a minket gyalázóknak és hülyézőknek ez így kicsit érthetetlen, mert talán nem ismerik az emberi tisztaság vagy a becsület fogalmát, vagy legalábbis mást gondolnak róla, mint mi, az emberi közösségből kirekesztettek. Ezért inkább az állítás tükörképét idézem: omnia immundia immundis. Azaz minden szennyezett a szennyezett ember számára. És itt nem a fizikai szennyről van szó.

Ugye, kedves – politikai ellenfelet mocskoló, állathoz hasonlító, hülyéző, sírba kívánó – nemzettársaim, így már jobban felfogják, honnan is indul az ellenünk irányuló gyűlöletcunamijuk? A saját lelkükből. Mert nem adhatnak mást, csak mi lényegük. Mint Lucifer.

De lehet, hogy mélyen tévedek, és önök csupán ostobák, akik egyszerűen túlbecsülik önmagukat. Ezt nem én állítom, hanem a tudósok. Idézek a Transindex.ro portálról: „Ezt a túlbecsülést nevezik Dunning–Kruger-hatásnak. Ez olyan kognitív torzítás, amikor a kevésbé hozzáértő emberek túlbecsülik a saját képességeiket, miközben mások kompetenciáját alulbecsülik […] Természetesen az intelligensebb emberek is kijönnek a sodrukból időről időre, de a kevésbé intelligens személyeknek ez a bevett reakciója arra, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogyan elképzelték. Ha úgy érzik, hogy nem uralják annyira a helyzetet, ahogyan szeretnék, hajlamosak dühösen és agresszíven viselkedni. Ezzel akarják biztosítani a pozíciójukat.

A University of Michigan kutatói egy 600 résztvevő bevonásával készült kutatásban egyértelmű összefüggést találtak az alacsony IQ-szint és az agresszív viselkedés között […] Az ostoba emberek hajlamosak csak azért kritizálni másokat, hogy jobb fényben tüntessék fel magukat. Azt hiszik magukról, hogy mindenki fölött állnak, és mindig gyorsan ítélkeznek. Az előítélet pedig egyáltalán nem az intelligencia jele.” Elég egyértelmű az okfejtés, ugye? Mint tudjuk, a humán intelligencia nem azonos a műveltséggel vagy az iskolázottsággal.

Az intelligencia révén arra képes az ember, hogy tanuljon, fogalmakat alkosson, problémákat oldjon meg, döntést hozzon, és mindezt kifejezze a beszélt nyelvén. Aki csak arra képes az intelligenciája alapján, hogy gyalázza, állathoz hasonlítsa, lehülyézze a másik embert mintegy a problémamegoldás jeleként, annak bizony nagyon kemény gondjai lehetnek ezzel az egzaktan mérhető adottsággal. Mint ahogy az identitással, azaz az önazonossággal is küzdhetnek egyesek. Az identitás alatt ezúttal Illyés Gyula mélyenszántó, igaz gondolatára utalok, amely szerint „magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás dolga”.

Hogy kinél látok e téren nehézséget? Például Dobrev Kláránál, akinél nem tudom, hogy magyarnak ­vallja-e magát. Édesapja bolgár, édesanyja magyar. Legyen most ennyi elég a szülőkről, hogy a férjet már ne is említsük. Gondolom, ahhoz nem fér kétség, hogy Klára asszony magyar állampolgár. Minden bizonnyal papírja is van róla. A kétkedésem nem is erre vonatkozik, hanem arra, hogy az újdonsült uniós képviselőnk lélekben magyar-e? Hogy a lélek magyarságának mi a mérőeszköze?

Vélhetően pont úgy meghatározhatatlan, mint a jogállamiság fogalma. Csak amíg a jogállamiság esetén, mint uniós tapasztalatainkból tudjuk, kettős, sőt többes mérce is alkalmazható, addig a lélek magyarsága esetén meglehetősen szűk a tetszés- vagy a politikai érdek szerinti csapongás lehetősége. Azt mindnyájan tudjuk, magyar az, akinek fáj Trianon. Hogy Klára asszonynak ­fáj-e, nem tudom, így ezen az alapon nincs jogom megítélni. Ezért híres, lélekben is megkérdőjelezhetetlen magyar­jaink gondolataival kísérletezek tovább. Teleki Pál szerint, aki vérzivataros időben, 1920-ban volt a miniszterelnökünk, magyar az, aki lélekben is, tettei­ben is magyar. Ez a megközelítés már közelebb vihet az igazsághoz.

Széchenyi, a legnagyobb magyar a következőket vallotta: nagyon nehéz magyarnak lenni, de aki nem fogja pártját nemzetének, az nem derék ember. Vajon pártját fogja-e nemzetének az, aki nem szavazza meg nemzettársa nemzetközi funkció­ra való megválasztását csak azért, mert az másik pártnak a tagja? Persze ez a kérdés a momentumos EU-s- képviselőhölgyeknél is joggal feltehető. Pártját fogja-e nemzetének az, aki az EU beismerése mellett sem ért egyet azzal, hogy eddig csupán a hazája által finanszírozott határvédelem költségeibe beszálljon az a szövetség, amelynek érdekeit Magyarország már negyedik éve védi? Nemzetét szolgálja-e az, aki nyíltan hirdeti az Európai Egyesült Államok eszméjét? Hogy nemzetpártoló döntések-e ezek, nem akarom én megítélni, inkább idézem Tamási Áront. Szerinte aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan.

Döntsön hát mindenki saját ízlésének megfelelően. De hogy miért jutottak eszembe ezek az idézetek? Azért, mert előtte eszembe jutott Madách Imre 1861-es országgyűlési beszéde, amelyben politikai hitvallásáról szól, s amelyben kiemelt szerepet kap a szabadság: „A szabadság alatt értem hazám minden beolvasztástól megóvott integritását, saját ügyei s különösen legnagyobb két kincse: a nép vére és pénze fölötti rendelkezhetés jogának minden idegen befolyástól való megőrzését, nyolcszázados alkotmányos küzdelmeink virágát.” 1861 óta 158 év telt el, és egy rendkívül viharos történelem, amely idő alatt minden nehézség és külső-belső akarat ellenére hazánk megőrizte integritását. Ugye nem gondolják komolyan a gyalázkodóink, agresszív támadóink és számomra nem magyar lelkű politikusaink, hogy átgázolhatnak Madách szellemiségén? Primitív megnyilvánulásaik, hazamegtagadásuk pedig csakis őket minősíti.

Sajnálom, hogy ilyen lelki toprongyban kell leélni az életüket. Én pedig vállalom a következő bűnt is: számomra nem az a fontos, hogy mit mondanak, csak az, hogy ki mondja. Aki számomra magyarnak alkalmatlan, annak egyetlen szava sem érint meg, még ha oly magas pozícióban ül is az illető. Merthogy a malis vituperari laus est, azaz a gonoszok gyalázkodása dicséretnek számít. Én mindenesetre ehhez tartom magam.

Szerző: Bencze Izabella jogász

Forrás: https://magyarnemzet.hu/velemeny/gyalazkodasuk-dicseretnek-szamit-7277342/

 

A fesztiválszezon fel nem fedett árnyoldalai

Magyar Nemzet 2019.08.27.

No nem az amerikai fenegyerekek sztárparádéján alapuló filmek főszereplőiről van szó, akik feláldozhatók, hanem ennek a fura, XXI. századi bulizós világnak az áldozatairól. Kikről is? Mindenkiről, aki szerencsétlenségére olyan helyen lakik, amelynek a környékén a turizmus, a vendéglátás vagy éppen a szavazatszerzés sérthetetlen érdekei miatt nyílt téren rendezvényeket tartanak.

A zajszennyezésről van szó.

Arról a zajszennyezésről, amellyel sajnos a hatalom nem tud, egyes helyeken nem is akar mit kezdeni. A kultúra diktatúrájával végre a helyén foglalkoznak a valós emberi értékekben gondolkodók, de az együttélés kultúrájával, a totális liberális szabadsággal, a gazdasági érdekekkel való visszaéléssel nem foglalkozik senki, kivéve Tarlós Istvánt és néhány jobb érzésű polgármestert. Merthogy a zajszennyezés problematikájának kezelése elsősorban az önkormányzatokra ruházott feladat. Nem jó, hogy a médiumok gőzerővel ontják a különböző fesztiválok, bulik reklámját, s közben egy másodpercig nem esik azokról szó, akik folyamatosan ki vannak téve olyan zajhatásoknak, amelyek egész egyszerűen egészségkárosítók.

Az, hogy az adott lakosságra rákényszerített decibelorgiák folyamatos birtokháborítást okoznak, a kutyát sem érdekli. Lehet mérni a decibeleket, de senki ne gondolja, hogy gazdasági érdekek miatt a hang majd elkezd másképp terjedni, mint eddig. Nem. A hang a Szigetről bizony áramlik, akárhogy is mérik a színpad mellett. Békásmegyeren sokan már rettegnek a következő év augusztusától, mint ahogy a Balatonon élők is menekülnek a Balaton Soundoktól, mert az a fránya víz még a túlparton sem engedi a lakosokat, nyaralókat a megszokott életüket élni.

Lassan befejeződik a fesztiválszezon. Százezrek ünnepeltek a nyári fesztiválok alatt. És ismerjük be, ugyanennyien, ha nem többen tántorognak a fáradtságtól, a kimerültségtől, mert nem tudtak pihenni. No nem a szórakozástól, hanem a rájuk kényszerített zajtól. Őket nevezem csendes sokaságnak, feláldozhatóknak. Ők azok, akiknek tűrni kell, vagy ha pihenni akarnak mégis, pert kell indítaniuk birtokháborításért. Addig legalább vége a buliszezonnak, és megvan a bevétel. Mert úgy tűnik, a hangos kisebbségnek, pontosabban az üzleti vagy más érdekből zajongóknak elévülhetetlen joguk van ahhoz, hogy tönkretegyék mások egészségét, mindennapjait.

Végre egyszer ne dugjuk a homokba a fejünket! Olyan probléma ez, amely hosszú évek óta feszíti a közhangulatot, szembeállít lakókat és szórakozókat, illetve azokat, akik azt hiszik, hogy nekik a közjogi, pénzvilági vagy üzleti hatalmuk miatt mindent szabad. Vagyis vannak az egyesek és a kettesek. Többmillióan nem tudunk azonosulni ezzel az elvvel. Mert elfogadhatatlan, hogy az a típusú üzleti vagy akármilyen cél, amely úgy vonz tömegeket, hogy közben még nagyobb tömegek alkotmányos alapjogait semmibe veszi, elfogadható. Lehet, hogy trendi a nyílt színi buli, de csak olyan helyen lenne szabad tartani, ahol a közelben nincs lakóközösség. Tudom, hogy fontos a fiatalok szórakozáshoz való joga, de az nem alkotmányos alapjog. A pihenéshez való jog viszont az. Vajon melyik az erősebb? S ez bizony egy olyan kérdés, amelyre nem jó válasz a hertzek, a decibelek mérése és a jogszabály szerinti értékek elvi betartása. Mert képtelenség azokat betartani. Hogy miért? Mert a hang fura módon terjed. Függ az időjárási viszonyoktól, az épületek irányától és milyenségétől, folyó- vagy állóvíz közelségétől. A dob borzalmas, monoton lüktetését pedig semmi nem tompítja le.

A WHO adatai szerint csak az EU-ban egymillió egészséges életévet veszítünk el évente a zajártalom miatt bekövetkező stressz, alvászavarok, valamint az ezek nyomán kialakuló szív- és érrendszeri betegségek miatt. A szervezet ajánlása szerint otthonaink zajszintjének nappal nem lenne szabad meghaladnia 40, éjjel a 30 decibelt ahhoz, hogy nyugodtan tudjunk élni, pihenni, koncentrálni. A zajszennyezés fennálló hossza sem lényegtelen. Manapság a magyar lakosság 25 százaléka (2,5) millió ember él az egészséget már károsító 55 decibeles határértéknél nagyobb zajszint mellett, amin már egy kevés emberi jóindulat is segíthetne. Miért kell például Pesterzsébeten, a XX. kerületben éjjel-nappal üzemeltetni nyolc hónapon keresztül egy nappal nyolcvan, éjszaka ötven decibellel csobogó szökőkutat egy lakóháztól úgy húsz méterre, ahol soha nem lehet emiatt kiülni az erkélyre vagy ablakot nyitni? Miért kell ugyanitt szinte minden nyári hétvégén koncertet szervezni minimum két órán keresztül tartó majdnem százdecibeles értékkel? Igaz, évekig tartó könyörgésre idén történtek finomítások, de mégis, miért fontosabb bulira, zajra költeni közös pénzünket ahelyett, hogy békére, csendre, egymás megértésére törekednénk?

Egyébként bravó, főpolgármester úr! Nagy köszönet azért, hogy nem adta meg az engedélyt az idei Red Bull-rendezvény budapesti fordulójára. És köszönet minden olyan polgármesternek az országban, aki felelősnek érzi magát mindazért, ami a településén történik, és felelősnek érzi magát a település összes lakójának komfortérzete biztosításában.
Kutatások erősítik meg a feltételezést, miszerint a tartós zajártalom felelős az időskori halláskárosodásért és a rövidülő élettartamért. Kiknek az érdekében hallgatunk minderről?

A szerző jogász

A fesztiválszezon fel nem fedett árnyoldalai