Magyar Hírlap publicisztika, 2014.07.31.
Rákosi Jenő írta 1926-ban: „Életem törvényét bármikor, minden viszonyok között tartottam, állok a zászló alatt, amelyre ez volt és ez lesz kiírva: Magyarországért!”
Az 50-es évek végén a Kádár-rendszer betiltotta Magyarországon a „Bárhogy lesz, úgy lesz” címen közismert világslágert. A diktatúra úgy döntött, ezzel is korlátozza a kiábrándultság közönyének terjedését.
2014. júliusában, Tusnádfürdőn a miniszterelnök a világ helyzetét elemezve valami hasonlót mondott. „Bármi megtörténhet”- , de szükségesnek tartotta gyorsan hozzátenni, hogy kiszámíthatatlan külső erők sem kényszeríthetnek bennünket meghátrálásra, kishitűségre, az országunkért megkezdett munka feladására.
A CÖF közösségébe tartozó emberek jó ideje figyelik Európa és vezetői tekintélyelvűséggel körülbástyázott bizonytalankodását. Egyre biztosabban tudjuk, hogy nem ez az út. A reálisan létező veszélyek tudatában kell igaz hazafiassággal, elhivatottsággal dolgozni Európa és a világ jelenlegi keretei között a magyar közösség érdekében. Így talán megakadályozhatjuk, hogy ne történhessen „bármi”. Ellenkezőleg. Míg a többiek összezavarodnak, mi meglévő értékeink tudatában és azokat védve valósítsuk meg azt, amit jónak és hasznosnak látunk, amit szeretnénk.
A jó kormányzást segítő és elismerő önkéntes civil emberek serege már többször megmutatta, hogy sok mindenre képes a magyarság érdekében. A CÖF-zászlókat lengető csendes, békés polgárok bizalma, amelyet tömeges jelenlétük és folyamatos aktivitásuk súlyoz, kötelezővé teszi mind a kormányzat, mind az ellenzék részére a lehető legszélesebb körű társadalmi béke megteremtését. Az egymás méltóságát tisztelő, észérvek alapján bátran vitatkozó közösségen belül meg lehet találni a többség és kisebbség érdekeinek ésszerű arányát, a jó szomszédság biztonságát határon kívül és belül. Magyar állampolgár nem gyűlölhet magyar állampolgárt. A pártpolitikai érdeket szolgáló, a kormányintézkedéseket érdemi végiggondolás nélkül, zsigerből támadó, hazug, uszító ellenvetéseket a közösség erejével kell kivetni a közjóért és a közhaszonért folyó értelmes vitákból.
Az ország belső ügyeiben nem szabad teret engedni civilnek álcázott, külföldi pénzekből finanszírozott „ellenzéki” zsoldos-szervezeteknek. Még az Európai Unió bürokratáinak segítségével sem hagyhatjuk kialakulni a liberális köntösbe bujtatott III/III-as uniós ügyosztályt, amely – jó pénzért – az egyes „renitens” tagországok választásokon megbukott ellenzéki csoportjainak újbóli hatalomra juttatásán fáradozik.
A demokrácia EU alapokmányban is rögzített, megkérdőjelezhetetlen alapelveinek egyike, hogy a tagországi országgyűlési választások eredménye mindenki számára szent és sérthetetlen. Még az Európai Unió legfőbb szerve sem dönthet tagországi felhatalmazás nélkül az egyes nemzetek polgárainak feje fölött. Sőt! A „verseny szabadsága” jegyében folytatott titkos pénzügyi beavatkozásokkal sincs joga senkinek megváltoztatni egy nemzet demokratikus választásokon hitelesített politikai állásfoglalását.
A Trianon okozta sebektől, majd a szovjet diktatúrától szenvedő, évszázados társadalmi feszültségeket hordozó közép- kelet-európai országok, és különösen Magyarország, mindennél jobban várták és akarták befogadtatásukat az Európai Unióba, amely szemünkben a demokratikus értékek megtestesítője volt. És jött a meglepetés. Soha nem sejtett kihívásokkal kerültünk szembe. „Halandó ember” számára megközelíthetetlen, vezető tisztségviselőknek nevezett bürokraták kezdték megkérdőjelezni nemzeti szuverenitásunkat . Még inkább meglepett minket, hogy az „európai közösség” ezt magától értetődőnek tartotta. Büntetlenül vették és veszik semmibe a tagországok egyenjogúságának elvét. Éppen azokkal a népekkel szemben alkalmaznak szankciókat, amelyek hosszú évtizedeken át szenvedtek birodalmi elnyomás alatt, holott ezen népeknek a szabadság talán drágább – de mindenesetre jóval megszenvedettebb – kincs, mint a nyugati nagyhatalmak polgárai számára, akiknek évszázadok óta evidencia.
Ez a jól ismert birodalmi elnyomásra törekvő viselkedés váltotta ki a magyar polgárok nagyfokú éberségét. Úgy tűnik, a ”válság” a pénzvilág mágnásainak új stratégiai megoldásokat sugall. A jelek szerint Európa is csatlakozott egy megdönthetetlen, pénzelven alapuló szuperbirodalom létrehozásához, amely nem tűr meg önállósági törekvéseket. Ennek a globalista pénzügyi erőszaknak a végterméke az egyes országokra leosztott „a pénz beszél, a nép még csak nem is ugat” effektus, amely az oligarchák korlátozhatatlan uralmának alapfeltétele és egyben táptalaja.
Az Európai Unió közösségét alkotó nemzetek kötelezettséget vállaltak a jogok és kötelezettségek alapszerződés szerinti megvalósítására. Ennek jegyében és az Európai Unió válságának megoldása érdekében a bal- és jobboldali szélsőségeket száműzni kell. Ez viszont csakis az egyes nemzetek polgárainak akaratából és bizalmából valósulhat meg. A világuralomra törő pénzügyi gyarmatosítók látható és láthatatlan seregét a szélsőségek kiszűrésével lehet megállítani a kontinens és az egyes országok határainál.
Európa polgárainak közös érdeke, hogy éljenek a természet adta gazdasági előnyökkel. Egyetlen európai ország sem tehet különbséget a kelet és nyugat kínálta lehetőségek között. Hasonlóan kell cselekednünk, mint a természetben élő ember, akit egyaránt gyönyörködtet a napkelte és a napnyugta. Az organikus rendet gazdasági értelemben sem ajánlatos mesterséges politikai beavatkozásokkal zűrzavarossá tenni.
Az emberiség jövője hatalmas kihívások előtt áll, a politikában és az élet többi területén egyaránt. Karizmatikus, tiszta lelkű és hiteles politikusok mestermunkájára, világszintű együttműködésére van szükség. A békére törekvés a fenntartható emberi élet és élhető társadalom egyetlen reménye és forrása.
A CÖF feladata, hogy az emberi közösség erejével támaszt adjon mind az uniós, mind a nemzeti kormányzáshoz. A civil többség mindenkori összefogása, szervezett részvétele saját sorsának irányításában egyben azt is jelenti, hogy a polgárok közös tetteikért felelősséget is vállalnak, annak tudatában, hogy „bármi megtörténhet.” Ugyanakkor nem mi felelünk azért, ami nem rajtunk múlik.
A lényeg azonban – minden magánember és minden civil szervezet számára – : mindent megtenni Magyarországért, ami az ember vagy a közösség szempontjából lehetséges.
Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnök
