„Itt vagyunk, nem kesergünk”

Bencze Izabella: Az az álmunk, hogy augusztus 20-án, a Nemzeti Összetartozás Emlékhely avatásán már az eredeti, győzedelmes magyar Himnusz hangozzon el

Petrovics Gabriella
2020. JÚNIUS 13. SZOMBAT. 1:31

https://www.magyarhirlap.hu/kultura/20200613-itt-vagyunk-nem-kesergunk

Jövő héten jelenik meg Ben­cze Izabella jogász Időkapszulák című, gyűjteményes-visszaemlékező kötete. Lapunk publicistájával a Himnuszról, civil kurázsiról és egy 1956-os, véres magyar zászlóról is beszélgettünk.

„Itt vagyunk, nem kesergünk”

– Mi adta az Időkapszulák megírásának ötletét?

– Messziről kell kezdenem. Jogászként a szocializmusban nagyvállalatoknál dolgoztam, a rendszerváltozás után minisztériumokban voltam középvezető, majd a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgató-helyettese lettem. Köztisztviselőként természetesen nem politizálhattam, de miután a szocialista kormányzat felmondott, 2007-ben „kényszernyugdíjba” mentem, és kiléptem a közéletbe. A privatizáció visszaélései elleni, a nemzeti vagyon védelmében tett fellépéseim tettek ismertté. Ebben a témában számos előadást tartottam, újságcikkeim jelentek meg, televízió- és rádiófelvételek készültek. Azóta sokan kérdezték, miért nem foglalom össze az elmúlt évtized mondanivalóit egy kötetben. Átgondoltam a kérdést, és felelősségemnek éreztem, hogy vállaljam a szavaimat azokért az állításokért, amelyek annak idején, a civil kurázsi ébredésekor erőteljesen mozgósítottak, s amely gondolatok mellett több tízezren is kiálltak. Az Időkapszulák tulajdonképpen az életutam összefoglalása, tizenhárom év publicisztikájának is gyűjteménye: eklektikus emlékirat.

– Mikor lehet majd bemutatni?

– A járványügyi helyzettől függően várhatóan ősszel tartjuk meg a könyvbemutatót a Civil Összefogás Fórum szervezésében, amelynek az egyetlen női alapítója vagyok.

– Szembetűnő a kötet hátsó fülborítóján látható véres magyar zászló. Hogyan került oda?

– Ez egy szomorú történet. 1956 novemberében hétéves voltam. Budapest egyik külvárosában laktunk egy kertes házban, a szomszéd pincéjében próbáltuk átvészelni a szovjetek bombázását. Édesapám egyszer kimerészkedett a pincéből, mert az akkor még tartható malacok éhesen visongtak. Ahogy felment, sorozatlövést hallottunk. Anyukám utána rohant, de apukám a disznóólból kiabált, hogy „menj vissza, repülőről lőnek az oroszok”. Anyukám azonban a szemben lévő ház előtti villanyoszlopnak döntve meglátott egy kalasnyikovot és egy nemzeti színű „valamit”. Felkiáltott: „Ez egy magyar zászló, arra nem lőttök!” Kirohant érte, és behozta a zászlót, amin friss vér volt. Kézről kézre járt a véres zászló, több felnőttnek könny szökött a szemébe. Majd apukám is sértetlenül tért vissza a pincébe. Ezt a jelenetet aztán el is felejtettem. Amikor ötvenkilenc évvel később ki kellett ürítenem az elárvult családi házat, az egyik fiók aljáról előkerült a véres zászló. Akkor jutott eszembe az imént elmesélt jelenetsor. Olyan volt, mint egy színes film. Ott és akkor tudatosult bennem, hogy ez az a zászló, amelynek az üzenete az egész életemet meghatározta. Ezért került a fényképe a belső borítóra.

– És mit üzent a zászló?

– A nemzeti érzelmű beállítottságomat ennek a zászlónak köszönhetem, és persze mindannak, amit a szüleimtől kaptam. Mindig igyekeztem és a mai napig igyekszem mindent megtenni hazánk felemelkedéséért.

– Nappalija falán ott függ Erkel Ferenc Himnusz-kéziratának másolata, és a Bakancslista című fejezetben foglalkozik is a költeménnyel. Miért?

– Erkel Ferenc szépunokájával, Somogyváry Ákos karnaggyal azt szeretnénk elérni, hogy térjünk vissza az eredeti magyar Himnuszhoz. Erkel Ferenc szerzeménye ugyanis felemelő, büszke zene, azonban, amit ismerünk és éneklünk, az egy gyászos, lemondó ima, Dohnányi Ernő 1938-as átdolgozása, amelyből kivette az összes magyaros elemet: a verbunkost és a nándorfehérvári diadalra utaló harangszót is. Az az álmunk, hogy augusztus 20-án, a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyének avatásán már az eredeti, győzedelmes magyar Himnusz hangozzon el a Kossuth téren. Üzenet lenne ez mindenkinek, hogy itt vagyunk, nem kesergünk, hiszen 2010 óta egy újabb reformkorát éli az ország.

 

 

 

 

 

 

Trianon centenáriumára

Megjelent a  délvidéki  magyarság Aracs című folyóiratának június 4-i számában.

 

Minket nem kérdeztek. Minket akkor sem hallgattak meg, amikor elegánsan és ész érvek mentén szóltunk. A mi véleményünk nem volt lényeges. Nem volt fontos, mert a háború győztesei már régen mást akartak. Hazánk harangjai hiába zúgtak órákon keresztül a világba üvöltve fájdalmunkat és az igazságtalanságot, a világ süket volt azon a napon. Már megint előbb volt kész az ítélet, mint a vádirat. Hiszen már 100 évvel ezelőtt is így működött a világ. Sőt, évezredek óta így működik. A győztes mindent visz. Pontosabban a győztes, és a hozzá dörgölődzők visznek mindent. Mint Magyarország nagy részét a kisantant képviselői 1920-ban. Lassan kibontakozik a teljes igazság a trianoni békediktátumról, a miértekről. Akit érdekel a történelem, és annak tényszerűsége, már megtalálhatja a valódi origót. Akit viszont nem hoz lázba nemzete múltja, akit már elborított a globalizmus értékfaló bűzös lehelete, akinek nem kellenek gyökerek, mert ördögszekér módjára éli az életét, annak teljesen mindegy, hogy mi és miért történt száz éve. De sokan, nagyon sokan vagyunk, akinek fáj Trianon. Mert magyarok vagyunk.

Nem szándékom arról írni, hogyan befolyásolták a civil szerveződések, személyek és a magyargyalázó összesített világmédia a döntéshozó pozícióban lebzselő politikusokat szemenszedett, arcátlan hazugságaikkal. Nem írok arról sem, hogy mit veszítettünk, hogy hogy raboltak ki minket, hogy hogy kergettek bele a II. világháború poklába, Hitler karjaiba. De arról nem hallgathatok, hogy mit tettek nemzettársainkkal, nemzetünkkel. Nem az anyagi javakra gondolok, hanem a lélekre. Az emberi lélekre, amely az anyagi test legérzékenyebb, legtörékenyebb tartozéka, s amely világokat épít vagy rombol. Az emberi lélekre, amely a Teremtő adománya, s ezért a gyarló embernek, sem politikusnak, sem hadvezérnek nincs joga más ember lelkét megalázni, kerékbe törni, elvenni. És a néplélekre, amelytől nemzet marad a nemzet, amely létrehozza saját nemzeti imáját, s amely nélkül csak légüres térbe születnénk. A néplélekre gondolok, amely beivódik a magyarnak születő ember génjeibe, s amelyet, ha vállalni mer, nem tagad meg egy roppant keserű élet alatt sem.

És mégis. Amióta világ a világ, a hatalomvágy, a vagyon, az anyagi élet bűvölete, a hódítás elmeforgató kényszere, a hírnév délibábja, a politikai érdekek hullámvasútja, de az emberi gonoszság, a szadizmus önállóan és önmagában is tombol. S ez a tombolás emberek és nációk fizikai megsemmisítésén túl gyilkosa az életben hagyott emberek, és nemzetek lelkének is, amelyet csak tovább fokozhat a háborút lezáró békediktátum. Mégis, emberiség elleni bűncselekményért soha nem vontak felelősségre egy háborús győztest sem. Pedig Trianonban embermilliók és egy nemzet lelkét törték kerékbe.

Ismételgessük, hogy ne felejtsük soha: a győztes mindent visz. A győztes. De miben? Terület-és értékszerzésben? Háborús áldozatokkal folytatott számháborúban? A civil lakosság felett elkövetett erőszak, és gyilkosság számában? A végtelen embertelenségben? Nemzeti gyűlölködésben? Lélekírtásban? Az emberi tisztesség és méltóság felszámolásában? Nemzetek szétzilálásában? Ne feledjük, keresztény győztesekről és békecsinálókról beszélünk. Mondhatjuk persze, ilyen a háború természete. A támadás ellen védekezni kell. Olyan támadás ellen is, amely kizárólag gazdasági, hatalmi, politikai érdekek mentén keletkezik, s amely embermilliókat kényszerít szenvedni, nélkülözni, meghalni, politikusok, hatalmi tébolyban szenvedő emberek miatt. Ilyen volt az I. világháború is, ahol a védekezés fő célja sem volt más, mint a hatalmi, gazdasági viszonyok újra osztása, elsősorban négy európai nagyhatalom vezetője, a már egyre gyengülő, és a német császár befolyása alatt álló Ferenc József, továbbá az unokatestvéri kapcsolatban álló angol király, német császár és az orosz cár között. De kötelező része-e a hatalomszerző védekezésnek egy olyan békediktátum, amelyben amputálnak egy nemzetet, s az országát? Egy ezeréves nemzetet és országot, amely tiltakozott a támadás ellen.

Ne várjon hát egy nagyhatalom és csatlósa sem némaságot, alázatot, behódolást az I. világháború legnagyobb vesztesétől, Magyarországtól. Egyetlen győztesnek minősített hatalom se próbálja meg fegyelemre inteni népünket, vagy megtiltani az emlékezést, a fájdalmunkat, vagy meghamisítani a történelmet. Már tudjuk, hogy mi és miért történt velünk. Ezért Nagy Magyarország térképe számunkra örök. Mi nem szétszakadtunk, mint ahogy néhány felettünk örömködő ország mára már megtette, hanem szétszakítottak. Szétszakadni versus szétszakítani. Jogunk van tehát összetartozni, emlékezni, ha úgy érezzük sírni, és még vádaskodni is. Mert ismételjük meg, pont mi nem akartunk háborút. Európa országai viszont nem akartak minket. Pontosabban akartak, de csak mint saját részüket.

De sírnunk kell-e még száz év után is emiatt?  Vádaskodnunk kell-e a centenárium napján? A magyar nem ostoba, s a nemzet nem örök vesztes. A mi erősségünk a talpra állás. A történelemben már oly sokszor bizonyítottuk, hogy nem lehet megsemmisíteni minket. Az elmúlt, tragédiákkal teli száz évnek sem sikerült, pedig tombolt és tombol azon izmusok bacchanáliája, amely a múltat végképp eltörölné. A magyarok erőssége azonban pont a múltjában rejlik. Szűz Mária országa vagyunk, keresztények maradtunk, megőriztük hagyományainkat, nyelvünket. Amióta állam vagyunk, soha nem támadtunk, kivéve, ha kényszerítettek rá. Az első világháborúban a Habsburgok, a másodikban az igazságtalanságot orvosló revízió reménye. Mi védekező és másokat védő nemzet vagyunk. A Himnuszunk Istenhez szól, az Alaptörvényünk első sora a Himnusz szavaival Isten áldását kéri, és a „Legyen béke, szabadság és egyetértés” óhajjal végződik.

Az utóbbi tíz évben megszabadultunk a minket rabláncon tartó hiteleinktől, mindenütt elismert gazdasági eredményeket értünk el, egymillió külhoni magyar tért haza lélekben állampolgárként. Tíz éve végre nemzetpártoló kormányunk van, amelyet már harmadszor is kétharmados többség támogat. Szorosra kötöttük kapcsolatainkat külhoni magyarjainkkal, nemzeti kisebbségeinket tiszteljük és támogatjuk. A hazaszeretetre nevelés fontos célunkká vált, és többmillióan énekeljük, hogy egy vérből valók vagyunk. Ha pedig ránézünk Nagy Magyarország térképére, kinek mi, nekem egy emberi agy keresztmetszete rajzolódik ki. Talán ez sem véletlen. Egy olyan természetes földrajzi, eszmei, és mentális egység a Kárpátok gyűrűje, amelynek szétzúzására -Istenen kívül – semmilyen hatalom nem képes. Lehet ellentétet szítani, feszültséget kelteni, magyarokat verni, ölni, megalázni, kifosztani: a Duna és Tisza folyását nem lehet visszafordítani. Sírnunk kellene tehát? Nem. Semmiképpen.

Azt viszont megtehetjük, hogy önkritikusan elemezzük saját magunkat. Volt-e, van e hibánk nekünk is? S ha a bölcs magyar felteszi ezt a kérdést, válaszolni is tud rá. Igen, voltak, és vannak hibáink. Számosak. Például az uram-bátyám rendszer. Márai azt írja, Kassa visszacsatolásakor nem minden magyar örült az ismételt magyar fennhatóságnak, mert egyesek képesek voltak azonnal lekezelően viselkedni régi-új nemzettársaikkal. Mintha ma is történnének hasonló esetek. Mégsem tanulunk belőle. Nagy köztünk a széthúzás. Igaz, ezer éve így megy, de napjainkban Európában nincs még egy olyan nemzet, amelynek tagjai oly gyakran jelentenék fel saját hazájukat és kormányukat az Unióban, mint a magyar. Elszakított területeinken pár százezer magyarnak alig, vagy inkább nem sikerül felsorakoznia egyetlen politikai párt mögött a magyar érdekek országos szintű képviselete érdekében, s a politikai pártoknak nincs annyi erejük, hogy a külhoni magyarságot egyöntetűen maguk mögé állítsák. Ugyan miért van így? Mi a valódi ok? A politikai ellenfelek közül a ballibek mocskolódásai nem ismernek határt a kormányoldalhoz tartozók gyalázásban, sértegetésében. Néha a konzervatív oldalon állók is elfeledkeznek magukról. Nagyon sokan nem tanulták meg a kulturált politizálást, az egészséges, építő vitát, az előre vezető ellenzékiséget. Sok magyar önző, irigy, és sokukban benne rejlik a feljelentgetésre buzdító múlt hosszan elnyúló árnya, és a kommunista korszak igénytelensége. 2004-ben az Anyaország állampolgárainak egy része megtagadta külhoni magyarjainkat. Hagyták magukat félrevezetni, mert nem volt önálló értékítéletük. 2020-ban  alig voltunk képesek mintegy 12 milliónyian egy millió  aláírást összegyűjteni a kisebbségi régiók gazdasági védelme érdekében.

Emberi gyarlóságok, magyar specialitások, vagy a globális liberális gondolkodás mételye? Nem tudom, de ideje elgondolkodnunk. Mélyen, elemzően, önkritikusan, egymás iránti szeretettel, Isten felé fordulva, az ő igazságát keresve. Az övét, és nem a sajátunkat. Eljött tehát az elmélkedés ideje. Jól van-e az, ahogy eddig éltünk?  Jól van-e így, hogy sokan beáldozták életüket a hedonizmus oltárán, s hogy elszakadtak Istentől, mert helyette bálványt: a pénzt és az anyagi javakat imádják? Jól van -e így, hogy vannak, akik a Szent Koronát svájci sapkának tartják, a Nélküled című új, kis himnuszunkat pedig giccses emberi ürüléknek? Rendben lévő-e, hogy holmi kozmopolitizmus és globalizmus jegyében sokan tiltakoznak a hazafias nevelés ellen? Jól van-e úgy, hogy ellenségnek tekintjük másképp gondolkodó felebarátainkat? Rendben lévő-e, hogy megtagadjuk a tízparancsolatot, amely csupán tiszteletre, szeretetre és erkölcsös életre buzdít.

Van min gondolkodnunk, egyenként, külön-külön, és nemzetben, együtt is. És itt van rá a lehetőség. Egy életveszélyes vírus megtanít gondolkodni, mert hosszú magányra késztet. Vélhetően szürreális centenáriumunk lesz. Egymástól távol, és mégis közel. Somerset Maugham így ír: „Az emberek olyanok, mint a vízcseppek … a folyóban, s oly közel egymáshoz s mégis oly távol egymástól, névtelenül folynak-folydogálnak a mulandóság óceánjába. Ha minden oly rövid ideig tart és oly keveset ér, mi értelme van annak, hogy az emberek oly túlzott fontosságot tulajdonítanak a mindennapi élet dolgainak, s oly boldogtalanokká teszik magukat és egymást?” Igen, az emberi ostobaság, és gyarlóság szimbolikája az idézet. De abban a pillanatban, amikor a gyarló emberi vízcseppek mégis összeállnak folyóvá, amikor az emberek nemzetet alkotnak, összefognak, együtt hullámoznak az Isten alkotta terepviszonyok között, viszik, sodorják magukkal a mások által odavetett, vagy a saját maguk által kitermelt hordalékot is, hogy megtisztítsák őket bűneiktől. S amikor közös útjuk már történelmi léptékű, eltorlaszolhatják ugyan a folyam útját, elterelhetik más medencékbe, zsilipelhetik, hogy kihasználják erejét, de amint a természet törvénye győzedelmeskedik az emberi manipulálás felett, a folyó szétválasztott, közös eredőből származó vízcseppjei ismét összeállnak. Csak idő és hit kérdése. Magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás dolga-mondta Illyés Gyula. Sok magyar származású ember él a világban, de ennél sokkal fontosabb, hogy végre nemesedjen minden magyar lélek, megtalálva gyökerét és hitét. S ha egyre többen vállaljuk magyarságunkat, nincs értelme a kérdésnek: lesz e- még valaha Nagy Magyarország? Nem lesz, hanem van. És nem lesz múlandó. Soha.

Bencze Izabella

 

Ezúttal Kerpel Fronius Gábor hazudott

Vagy ha nem, akkor nem alkalmas városvezetőnek

2020. MÁJUS 28. CSÜTÖRTÖK. 13:37

Május 26-án a Fővárosi Önkormányzat lebonyolította a Liget -projekt további építkezéseinek leállítását célzó VÉSZ, azaz a Városliget építési szabályzatának koncepcionális módosításához szükséges, jogszabályban előírt munkaközi partnerségi egyeztetést. Online.

A momentumos alpolgármester, Kerpel Fronius Gábor vezette a chat alapú fórumot. Egy darabig egy civil számára is követhető volt a beszélgetés, de miután egyértelművé vált, hogy a szót kapott hozzászólók jelentős része bennfentes ligetvédő, sőt, jobbára azok, akik a VÉSZ módosítási tervezetét is készítették, a fórumon résztvevők száma folyamatosan csökkent. Igaz, néhányan próbálkoztak azzal, hogy civilnek tűnjenek, de előbb-utóbb kitört belőlük az eddigi szoros együttműködés okozta lazaság, s a feltételezhető belterjesség érzése miatt még Kerpel is pusztításnak nevezte a nyilvánosság előtt mindazt, ami az elmúlt hét évben a Ligetben történt. Úgy, ahogy a Ligetvédők VÉSZ-hez adott szakmai anyaga is tartalmazza ezt a szót. Igen, teljesen érezhető volt a cél, amit a Ligetvédők szakmai javaslatuk címeként is leírtak: feladatuk a funkcionális átalakítás megfúrása. Mármint szerintük a kulturális nagyberuházás megszünteti a Városliget közpark jellegét, és kiírtja a zöld felületeket. De nem akarom magam ismételni a Liget-projekttel kapcsolatos adatok, célok, történések újbóli felidézésével, mert ez a gondolatsor most nem erről szól. A főváros városvezetésének stílusáról szól.

Egy civil lakossági fórum sokszor parázs viták, érvek, ellenérvek kifejtésének, egymás meggyőzésének színtere. Talán már sokan vettünk részt ilyenen. A partnerségi egyeztetésnek ugyanis csak így van értelme. Az azonban, hogy az online fórum mérlegének felbillentése érdekében megszervezik, hogy a hozzászólók egyértelműen az egyébként javaslattevők köréből kerüljenek ki, nem korrekt. Mint ahogy végtelenül arrogáns, ha az odakeveredett ellenvéleményt hazugsággal vagy mellébeszéléssel állítják le. Pedig a liberális zöld elvtárs, Kerpel-Fronius ezt tette. Arra a kérdésre, hogy egy másfél százalékos zöld felület növelése érdekében el kell- e vetni egy új, világszínvonalú kulturális központ létrehozását, amelynek egy része már kész van, a válasz csupán annyi volt, hogy ők nem kultúraellenesek. Ez a mellébeszélés. Amíg hallgattam az elvtársak értekezletét, ketten is megkérdezték, hogy miért kell megtartani ezt az arcnélküli, nehézkes online egyeztetést. A válasz: azért, mert amikor kitűzték az időpontot, még nem tudták, hogy mikor lesz vége a veszélyhelyzetnek. Ők pedig igazán nem tehettek mást, csak követték a kormány rendeletét, amely szerint veszélyhelyzet alatt kizárólag online fórumra van lehetőség. Csakhogy hadd idézzek egy korábbi interjúm szövegéből: „A járványhelyzet javulása kapcsán Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter május 16-án bejelentette, hogy amennyiben a járvány tendenciája változatlan marad, a kormány május végén kérni fogja a veszélyhelyzeti felhatalmazás megszüntetését az Országgyűléstől. Ez egy szombati nap volt. Rá két napra, megjelent a Fővárosi Önkormányzat honlapján a hirdetmény, hogy május 26-án a VÉSZ módosítása ügyében az ún. munkaközi partnerségi egyeztetés keretében…. online lakossági fórum lesz..” Vagyis, hogy a fővárosi vezetők nem tudták, hogy nagyjából meddig tart a veszélyhelyzet, nem igaz. Ez a hazugság. De ha mégsem jutott el ez a hír a városvezetők fülébe, akkor alkalmatlanok a város vezetésére, mert képtelenek olyan stábot alkalmazni, amely megfelelő módon felkészítené őket az aktuális politikai eseményekből. Sőt. Akár maguk is tájékozódhatnának a történtekről, ha már városvezetői posztra vállalkoztak. Persze hogy jobb volt így arc nélkül bevetni azokat a fegyvereket, amelyek pl. Ligetvédő fotók, vagy Ligetvédők-Renew név alatt jelentkeztek. Akik meg vállalták saját nevüket, jórészt a Ligetvédők ikonikus alakjai, mint Garay Klára, Sipos Anna vagy Zimborás Gábor, akik mind láthatók, hallhatók például a Partizán tv közel 40 perces, a momentumos Gulyás Márton nevéhez kötött videójában, amelynek egyik média – ajánlója arról szól, hogy megnézhető, hogy Baán László és a cégvezetők hogyan hazudták végig a Liget projekt eddigi építését. Nos, ebben a szellemben folyt a „fórum” is, ahol minősítették a kormányt, és a Városliget Zrt-t, amelyet a törvény adta vagyonkezelői szerződés miatt még „92 évig el kell viselniük”. Sunyi, az ügyhöz méltatlan, a főváros lakóit nullának tekintő eljárás.

De hogy az ügy lényegéről is ejtsünk szót, egyértelműnek tűnt, hogy a zöld hozzászólók valahogy úgy állnak a témához, mint annak idején Karácsony állt a pozíciójához. Némi identitás-zavarral a főpolgármesterséget egy ideig összekeverte a miniszterelnöki pozícióval. Kerper és ligetvédő szakértői pedig néha törvényhozó parlamentnek gondolták magukat. Repkedtek a tervek, az elképzelések mindarról, amihez a VÉSZ-nek, így a VÉSZ módosítása érdekében összehívott lakossági fórumnak semmi köze sem volt. De legalább ezzel is telt az idő. Hiába, ők szakértők. A félrebeszélésben is.

De nézzük meg közelebbről, hogy mire is gondolok. A valóban a parlament által hozott Liget törvény még 2013-ban úgy rendelkezett, hogy Budapest Főváros Önkormányzata a Városliget területére rendelet formájában Városligeti építési szabályzatot állapít meg, a Liget törvény keretei között. Úgy vélem, egyszerű paraszti ésszel is felfogható, hogy amennyiben egy törvény kvázi végrehajtásra ad felhatalmazást egy alacsonyabb szintű jogszabálynak, annak a felsőbb szintű jogszabályt kell szolgálnia. Ezt az elvárást egyértelművé teszi az adott törvényhely miniszteri indokolása, amely ugyan nem jogszabály, de a jogalkotó akaratát egyértelműen tükrözi. Az indokolás pedig így szól: „А törvény a városligeti beruházás egyedi jellegére tekintettel biztosítja a településrendezési eszközök (VÉSZ sic!) megalkotása során a beruházás érdekeinek elsődlegességét és megadja a szükséges felhatalmazást a vonatkozó építési szabályzat létrehozására hatáskörrel rendelkező illetékes önkormányzat számára a megfelelő szabályzat megalkotására. А Városliget a főváros egyik legjelentősebb, összefüggő zöldterülete, mely a város központi belsejében fejt ki igen jelentős kondicionáló hatást, így mikroklimatikus és környezetvédelmi jelentősége felbecsülhetetlen. A Városliget zöldfelületeinek megőrzésére vonatkozó garanciákat a zöldterület területfelhasználási egység fenntartása biztosítja, ezért szükséges, hogy a zöldterületekre vonatkozó előírás érvényesüljön a területen.” Szerintem igazán környezetvédő megközelítés. Mármint a megfelelő zöldvédelem hiányával vádolt kormány részéről. De lépjünk tovább.

Egy másik törvény a VÉSZ kapcsán a következő elvárásokat fogalmazza meg: „Az építés helyi rendjének biztosítása érdekében a fővárosi önkormányzat a Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló törvény hatálya alá tartozó terület felhasználásával és beépítésével, továbbá a környezet természeti, táji és épített értékeinek védelmével kapcsolatos, a telkekhez fűződő sajátos helyi követelményeket, jogokat és kötelezettségeket Városligeti építési szabályzatban állapítja meg.” Megismétlem, az építés, az építkezés helyi rendjét kell a VÉSZ-nek biztosítania, vagyis az építkezés alatt fennálló rendet. Vagyis a kabáthoz kell a gombot szabni, nem a gombhoz a kabátot. Még egyszerűbben, nem kellene a szezont a fazonnal összekeverni. A felhatalmazás ugyanis nem arra szól, hogy a VÉSZ meghatározza, hogy konkrétan mik (ne) épüljenek a területen, hanem azt, hogy hogyan épülhetnek, milyen paraméterek között. Az pedig a kormány hatásköre, hogy meghatározza, hogy a Liget projekt esetén milyen épületekre szán közpénzt. Egyszerűen azért, mert „ő” a kormány, és hazánkban minden ellenkező híresztelés ellenére létezik a jogállamiság. Érdekes, amikor Gyurcsány volt a kormányfő, a baloldal nem támadta a kormány jogkörét a kormányzati negyedre szánt pénzek meghatározásával kapcsolatban. Tehát az Orbán kormány is gyakorolta törvényes hatáskörét az elmúlt években, méghozzá a fővárossal egyetértésben. Úgy tűnik azonban, hogy a főváros új, ellenzéki vezetése – önállóságára alapozva- kihasználja a kormányfő beruházással kapcsolatos, az önkormányzattal való együttműködésre vonatkozó becsületbeli ígéretét, miközben túl kíván lépni hatáskörén, hülyének nézi a lakosságot, s mindemellett nyíltan gyaláz kormányt, cégvezetőket, és „megfúrja” az eddigi döntéseket. Mindeközben pedig demokrácia deficitet, sőt, diktatúrát kiált. Maradjunk abban, kemény tanulság volt az online fórum. Belegondolni is rossz, hogy mi lenne, ha országos hatalomhoz jutnának.

(A szerző jogász)

Mit akartok, istenkáromlók?

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200521-mit-akartok-istenkaromlok

A libsik és a komcsik megint összezártak. Bősz Anett és Varju László is kitett magáért. Védték Kun­cze Gábort, amiért megosztott egy olyan képet, amelyen Müller Cecíliát Jézusként ábrázolták, szavait pedig apostoli idézetekként gúnyolták

Bősz azzal védte a Szent Koronát valamikor svájcisapkának tituláló liberális ősapját, hogy a kép nem Jézust akarta kigúnyolni, hanem Müller Cecíliát. Értjük, gúnyolni akart a „szerző”. A DK-s Varju pedig egyszerűen rendszerkritikának minősítette a karikatúrát.

Kedves Bősz elvtársnő és Varju elvtárs! Ezúttal is okosabb lett volna, ha hallgattak volna. Kunczét azért nem említem, mert említésre sem méltó az a valamikori SZDSZ-vezér, akinek pártja anno a Miatyánk egyik sorának kifordításával ösztönözte szavazóikat: „Jöjjön el a mi országunk.” Eljött, de korrupciós botrányokkal teli rövid idő múltán Kunczéstól együtt el is tűnt. Hát ezért nem érdemes az ő nevére még csak emlékezni sem. Önök viszont még labdába akarnak rúgni, ezért önöknek kell a mondanivalómat címezni. Szerintem nagyon nem jó liberálisnak vagy kommunistának lenni, ha az ember úgy áll a világ dolgaihoz, mint önök.

Az első kérdésem az, hogy miért akarják Müller Cecíliát kigúnyolni? Mit vétett ő, de inkább Gyurcsány után szabadon, mit vétett maguknak? Hú de undorító és primitív így magázódni, de ha maguknak ilyen a világuk, hát maradok ennél. A kérdés persze minden olyan liberálisnak, kommunistának, globalistának, ateistának és nihilistának is szól, aki mosolyra húzta a száját a blaszfémia kapcsán.

Mindenkinek szól, aki jót vigyorgott azon a rajzon is, amely a keresztre feszített Jézus mellett ábrázolta a tiszti főorvos asszonyt, vagy éppen tetszett neki az a drMáriás-„festmény”, amely Az utolsó vacsora arcainak magyar és külföldi politikusokat választott, Jézusként Orbán Viktort, egyik apostolának pedig a kormányfő feleségét, Lévai Anikót ábrázolta. Ő vajon kinek vétett? Érthetetlen, ostoba, zsigeri gyűlölet. Persze tudjuk, természetes állapot a kormányoldal és az ellenzék állandó harca. Lehet vitázni, lehet megjegyzéseket tenni, van, ahol verekednek, sőt még lőnek is a parlamentekben. Nincs rendben, de tekintsük rendben lévőnek.

De miért kell gúnyolódni? Miért kell a másikat megalázni, meggyalázni? Bősz szerint őket is gyakran kigúnyolják. Nem, Bősz elvtársnő, magát nem gúnyolták még, csupán kritizálták, bírálták, minősítették. De emberi mivoltában még nem alázták meg úgy, ahogy maga már megalázta a honlapján Kövér Lászlót, Orbán Viktort vagy éppen Schmidt Máriát.

A kritika és a gúny nem azonos kategória. Ennyit talán még maguk is megértenek. Azt viszont vélhetően nem értik, hogy mit okoznak primitívségükkel azoknak, akiknek van hitük, akiknek van Istenük. Úgy tudom, maguknak nincs, hacsak nem tekintjük annak a hatalmat és a pénzt. A hit meggyalázása nagyon fájdalmas, mert a hit tartóbástya. Többet ér, mint a világ összes pénze vagy hatalma. Sajnálhatják, hogy nem ismerik a hit csodálatos erejét. Hát ezzel a tartóbástyával szórakoznak maguk. Mintha a védelmező anyát gúnyolnák ki. Alázták már meg a maguk édesanyját? Hit hiányában legközelebb erre a kérdésre gondoljanak, ha emberek millióit támad kedvük megalázni.

Ennyire elveszítették a lelki nyugalmukat? Újabb eszköz a Szél Bernadett-forma hazudozás, Dobrev és a szoclib uniós képviselők hazaárulása, a gyurcsányi és jakabi gyalázkodás, a Nagy Blanka- és a Hadházy-féle trágárkodás, a Bangóné-, a Kunhalmi- és a Varju-féle fetrengés mellett? Nem elég a patkányozás, a képződményezés? A gyalázkodás után most már gúnyolódni is akarnak? Valóban ennyit tudnak?

Egyébként miért pont azt az apolitikus embert akarják kigúnyolni, aki igazán sokat tett magukért, szüleikért, rokonaikért, gyerekeikért? Csak azért, mert tisztességes, mert szeretetteljes, mert hivatástudó, mert keresztény? Csak azért, mert türelmesen, a maguk médiamunkásainak ostoba kérdéseire válaszolva akár ezerszer is elmagyarázza, hogy hogyan kell a maszkot hordani? Persze gyakran hiába, mert ne szépítsük: akár több millió jobb sorsra érdemes honfitársunk tartott ott a járvány elején, hogy az alapvető higiéniai szabályokat sem ismerte a kézmosás, a tüsszentés vagy a köhögés etikája terén. Merthogy még ezeknek is van etikájuk egy polgári világban.

Csakhogy a maguk negyvenöt plusz nyolc, ha úgy tetszik, kunczés éve olyan erkölcsi, etikai szintre süllyesztette a polgári Magyarország lakóinak nagy részét, amelyből bizony még a végtelenül türelmes és szeretettel teli tiszti főorvos asszony is nehezen tudja kirángatni az oda süllyesztetteket.

Tehát megint megkérdezem: valóban odáig jutottak, hogy már csak ez maradt? A gúnyolódásba kapaszkodnak? Akkor nagy baj lehet odaát. Ezért tisztázzunk néhány alapvetést. A blaszfémia vagy istenkáromlás a régebbi felfogások szerint egyértelműen Isten gyalázását, gúnyolását jelentette, de ma már más a tartalma. Jó, ha felfogják mindazok, akik a gúnyolódás platformján állnak, hogy Istent emberi cselekmény, ha mégoly vulgáris és undorító is, nem sértheti meg. Istent nem kell az embernek megvédenie, mert Isten az emberi gyarlóságok, aljasságok és az emberek által alkotott kusza jog felett áll. Jézus Krisztus még a maguk bűneit is magára vállalta, így őt megsérteni a maguk pondrósága sem képes.

Maguk védik a Jézushoz kötött gúnyolódást, az azonban nem az Istent, még csak nem is a tiszti főorvos asszonyt, nem Orbán Viktort gyalázza, hanem hívő emberek millióinak vallásos érzületét, a vallási tiszteletük tárgyát sérti. Maguk nem tisztelik az embert, és a meggyalázni, kigúnyolni akartak maguk feletti erkölcsi fölénye meglehetősen egyértelmű. Így aztán maguk nem Jézust, nem a gúnyra szánt személyeket járatják le, hanem saját magukat. Miért teszik? Tehetetlenségükben, vallásgyűlöletükben, esetleg azért, hogy szándékosan belerúgjanak embertársaikba?

Maguk nem tudják, hogy az új blaszfémiafelfogás éppen a liberálisok által oly nagyon támogatott jogegyenlőség kapcsán vezetett oda, hogy nem csupán a kereszténység, hanem minden elismert vallás, hitfelekezet tagja is legalább erkölcsi védelemben részesül a blaszfémiával szemben? És ez nagyon helyes. Igaz, nálunk nincs blaszfémia elleni törvény, de 2012-ben harminckét országban még volt, köztük huszonegy muszlim többségűben. Olyanokban, ahonnan maguk várják, hívják a jogellenes bevándorlókat. Hát majd idővel megtanulják, hogy mennyire lehet Allahot vagy vele összefüggésben bárkit gúnyolni, hogy mennyire lehet muszlimok millióiba a hitük miatt belerúgni. Több muszlim országban ugyanis halálbüntetés jár azért, amit maguk most itt művelnek. Sajnos a valamikor keresztény Európa számos országában – például Dániában, Németországban, Görögországban, Finnországban, Olaszországban, Máltán, Hollandiában, Lengyelországban és Nagy-Britanniában is eltörölték a blaszfémiatörvényeket 2014 és 2018 között, ezért ha nincs valakiben kellő emberi tartás, becsület és tisztesség, minimális emberség, nyugodtan szórakozhat milliók vallási érzésével.

Nálunk is csupán erkölcsi kérdés az ilyen típusú ocsmányság, bíróságaink nem igazán akceptálták az eddigi istenkáromlások elleni fellépést, még gyűlöletbeszédként sem. És úgy tűnik, maguk lubickolnak ebben a posványban. De az élvezeten és a bárgyú röhögésen kívül mit akarnak elérni? Mit akarnak kiprovokálni? Mi a szándékuk ezzel az emberi aljassággal? Hátha összejön valami jó kis balhé? Hátha valaki a megsértettek közül végre elveszti a türelmét és a józan eszét? Ez kapóra jönne maguknak, mert azonnal tele lehetne kürtölni a világot azzal, hogy úgy kezdődött, hogy a keresztény képződmények (vissza)ütöttek? Nem fog menni. Legfeljebb egy negyedik kétharmaddal két év múlva.

Lassan érteni vélem, hogy mi a helyzet a maguk alapvetésével, a liberalizmusuk jelmondatával, akár Voltaire-től származik, akár nem. Úgy mondják, hogy „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.” Nagyon jól hangzik. Csakhogy félnek megfogalmazni a mondat folytatását, amely valóban az ideológiájuk lényege: „Azért harcolok, hogy mondhasd, mert így folyamatosan egyre nagyobbat és nagyobbat rúghatok beléd.”

Szívem szerint azért megtisztelném magukat egy „önözéssel”. De nem megy. Magukat sajnos nem lehet tisztelni.

Szerző: Bencze Izabella jogász

Hülyeségeket beszél az antikrisztus

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200514-hulyesegeket-beszel-az-antikrisztus
Szerző: Bencze Izabella jogász

Komolyan, nem akartam sorosozni, de meg kell tennem. Meg kell tennem, mert Soros már ott tart, hogy nem csupán felforgató hazugságokat, hanem egyszerűen hülyeségeket beszél

Mit gondolnánk arról az emberről, aki azt állítja, hogy egy gyalogos a zebrán, tízezer méter magasságban összeütközött egy repülővel? Úgy vélnénk, hogy az illető demens, vagy hogy szimplán hülye.

Nos, pont ilyen képtelenséget állított a minap Gyuri bácsi. Adott ugyanis egy, a koronavírus hatásairól elmélkedő interjút a Project Syndicate-en. Ebben a kinyilatkoztatásban nemes egyszerűséggel azt állította a magyar miniszterelnökről, hogy a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetet kihasználva kinevezte magát diktátorrá. Ekkora baromságot még Gyuri bácsi is ritkán mond, de most sikerült. De ezt hagyjuk is, elcsépelt, ócska propaganda.

Mondott azonban egy másik orbitális baromságot is. A milliárdos szerint ugyanis a magyar parlament jelenleg csak azért ülésezik, hogy automatikusan jóváhagyja Orbán rendeleteit, amelyek szerinte sértik az európai jogokat. Ez még nem volt, de valószínű hamar átveszi majd a magyar ellenzék is, mert végre valami új hülyeséghullám indult el a kritikaáradatban.

Hát ezért nem tehetem meg, hogy jogászként ne hívjam fel a figyelmet arra, hogy Soros tényleg ostobaságokat beszél. Az már megszokott dolog, hogy a civilek nincsenek tisztában a jogalkotási folyamatokkal. De azt jó tudni, hogy egy olyan mondatért, amelyet most Soros kiengedett a száján, simán kirúgás jár a jogi egyetemről.

Hogy minél egyszerűbb legyek, csontvázra vetkőztetem a jogalkotás alfáját és ómegáját. A parlament törvényeket hoz, a kormány meg rendeleteket. Két jogalkotó, két műfaj. Természetszerűleg a kormány rendeleteit a parlament soha nem hagyja jóvá sem automatikusan, sem más módon, mert bár törvényi felhatalmazáson alapul, és nem lehet ellentétes törvénnyel, a kormány jogalkotása szuverén. Vagyis még véletlenül sem találkozhat tízezer méter magasságban egy zebrán sétáló gyalogos egy repülőgéppel, mert képtelenség.

Természetesen a kormány jogalkotása most is szuverén, amikor az Alaptörvény felhatalmazása alapján, kizárólag a veszélyhelyzet idejére és csakis azzal összefüggésben rendeleteket hoz. Arról szól a veszélyhelyzeti kormányzás, hogy gyors, hatékony, akár napról napra, óráról órára változó jogalkotásra legyen lehetőség. Ez a parlament nehézkes adminisztrációjával nem lenne lehetséges, ezért kell tehát a kormányzati jogalkotás. Egyértelmű tehát, hogy teljes jogi képtelenség, hogy a parlament csak azért működik hazánkban, hogy automatikusan jóváhagyja a kormány rendeleteit. Ez az apró alkotmányossági tétel azonban természetesen nem zavarja Gyuri bácsit, meg vélhetően itthoni zsoldosait sem.

Szögezzük le, a parlament egy dolgot tehet Orbán veszélyhelyzeti rendeleteivel: kiiktathatja őket. A kormány ugyanis a ballibsik által „felhatalmazásinak” titulált törvényben átadta a jogot a parlamentnek, hogy megszüntesse a veszélyhelyzetet. Ha ezt megteszi, Orbán rendeleteinek vége is. Nos, ez ám az orbáni diktatúra!

A rettenetes autokráciában felelősséget vállalni egy országért, gazdaságvédelmi és egészségügyi stratégiát dolgozni ki egy életveszélyes helyzetre, hónapokig hajnalonként az operatív törzzsel egyeztetni, emellett belefolyni a normális parlamenti életbe, irányítani a végrehajtó hatalmat a költségvetés módosításával, tervezésével és egyéb „apró” államügyekkel együtt. Kissé mazochista önkényuralom! De menjünk tovább.

Soros szerint az orbáni rendeletek sértik az európai jogokat. Csak úgy. Úgy általában. Mert ő azt mondja. De mégis mivel? Azzal, hogy kijárási korlátozást rendeltek el? Vagy azzal, hogy elengednek vagy időben kitolnak adófizetést, hiteltörlesztést? Vagy esetleg azzal, hogy meghatározott esetekben hetvenszázalékos bértámogatást ad a kormány? Vagy hogy visszaállítják a 13. havi nyugdíjat?

Nincs is annál egyszerűbb, mint ostobaságokat belenyilatkozni a nagyvilágba. Nem is tudom, mi a rosszabb: az emberi ostobaság vagy az aljasság? Attól tartok, hogy spekulánsunk esetén keveredik a két tulajdonság.

Mindenesetre a riportból tisztán látszik a „filantróp” gondolkodásmódja. Tudniillik a jelzett interjúban a magyar kormányfő kritikájáról szóló mondatait szorosan követi az a gondolat, amely szerint „ha a német bíróság ítélete megakadályozza az EU-t, hogy ellenálljon ezeknek a fejleményeknek (mármint Orbán »rendeletalkotásának«), akkor az az EU végét jelenti, mint tudjuk.”

Szegény Gyuri bácsi és szegény jó barátja, Guy Verhofstadt és a többi liberális elvtárs. Nagy gondban vannak. Nem elég, hogy létezik egy Magyarország egy Orbán nevű rebellissel az élén, még az eddig oly szépen láncon tartott német bírói szervezet, az Alkotmánybíróság is lovat ad alá azzal, hogy védve saját nemzeti érdekeit, megkérdőjelezi a fényes tekintetű Európai Unió bíróságának döntését. Meg is jelent azonnal egy világvégét jósló cikk az Indexen A német alkotmánybíróság kiherélné az eurózónát – és szabad kezet adhat Orbánnak címmel. Miért is?

Többek között azért, mert a német alkotmánybíróság a német alkotmányba ütközőnek, tehát nemzeti szempontból alkotmánysértőnek találta az Európai Központi Bank 2015-ben indított államkötvény-vásárlási programját. Jó, nem megszokott ez a hozzáállás a németektől, de úgy látszik, ott is élnek normális gondolkodású emberek. De az igazi félelem attól van, hogy „a dolog legradikálisabb része… túlmutat a gazdaságon: a német bíróság ítéletében gyakorlatilag inkompetensnek nevezte az Európai Unió Bíróságát, és elutasította annak korábbi ítéletét” – írja az ellenzék egyébként teljesen független sajtója.

Szóval kibújt a szög a zsákból. Az egyesült európai unió már nem is annyira virtuális hajója kapott egy kis léket, és a süllyedést mindenáron meg kell akadályozni. Nem véletlen tehát, hogy Soros agyában a német alkotmánybírósági sztori azonnal összekapcsolódik Orbánnal, pontosabban az egyesült globális hatalommal szembeni nemzeti érdekek védelmével. Ezért rögtön hadrendbe szólította legfőbb hadvezéreit, például Verhofstadtot.

Věra Jourová pedig már valószínű május 9-én megkapta a selyemzsinórt, mert 10-én reggel a Frankfurter Allgemeine Zeitungban visszakozott korábbi, a magyar felhatalmazási törvényt jogszerűnek minősítő kijelentésétől. Aztán 11-én jött maga Soros, és kinyilatkoztatott. De úgy tűnik, Jourová miatt kénytelen volt más támadási felületet választani, így jobb híján nemes egyszerűséggel elkezdett hülyeségeket beszélni. Mert ha ő mondja, az úgy is van.

Hát nem tudom, ki hogy van vele, de ez a sorosi megközelítés engem sokkal jobban emlékeztet egy hírhedt náci vezér szónoklataira, semmint az Orbán-kormány rendeletei. És akkor még finom voltam. Mindenesetre finomabb, mint Bel­gium korábbi miniszterelnöke, Guy barátunk, aki ugyancsak május 11-én hadrendbe is állt, és azt állította, hogy Hitler 1933-as felhatalmazási törvénye óta nem látott ilyen fellépést Európa.

Így már érthető, miért ragasztotta már korábban az ellenzék ezt a jelzőt a magyar veszélyhelyzeti törvényre. Azért, hogy majd egyszer valaki kimondhassa expressis verbis Hitler és Orbán azonosságát. Az 1933-as törvény ugyanis felhatalmazta Hitler birodalmi kormányát arra, hogy törvényeket alkosson, ideértve a költségvetés elfogadásáról és az államháztartási hitelek felvételéről szóló rendelkezéseket is.

Hű, de szépen felépítették a szoclibek ezt a „köteles beszédet” a koronavírus elleni nemzeti védekezés égisze alatt. Csakhogy a két törvénynek annyi köze van egymáshoz, mint a gyalogosnak a repülőgéphez tízezer méter magasan. Semmi. De jól hangzik.

Lehet, hogy a ballibsik Hitler óta nem láttak ilyet, de ez magánügyük. Szerintem viszont Goebbels óta nem volt olyan propaganda-hadjárat, mint amilyet ők folytatnak Orbán ellen. Mindegy, milyen áron, hisz a cél szentesíti az eszközt. A szintén hadba állított Sophie in ‚t Veld holland liberális EP-képviselő viszont végre őszinte volt. Az EP LIBE bizottságában azt sikerült mondania, hogy még ha a magyar intézkedések jogszerűek is, akkor is el kell ítélni hazánkat. Szerinte ugyanis elég volt a jogi alapú megközelítésekből, és rendszerszinten kell megítélni Magyarországot.

Igen, jól értjük, el kell ítélni Magyarországot. Bármi áron. Az antikrisztus megtestesülni látszik.