Az ellenzéknek semmi sem lesz drága

Tudjuk, a hübrisz nagyon régi, ókori görög fogalom. Magyarul önteltséget, gőgöt jelent. A keresztény Biblia szerint maga a megtestesült bűn, amelyben az ember elfeledkezik Isten elsőbbségéről és önmagát helyezi Isten helyébe. Önmagát helyezi a legfőbb helyre, mert mindenhatónak hiszi magát.

A mitológia szerint, ha valakinek a hübrisz határozta meg a magatartását, az olyan bűn volt, amelyet Nemeszisz, a megtorlás istennője a legjobban büntetett. Úgy tűnik tehát, mindegy, hogy mit vizsgálunk: a görög mitológia és a keresztény Biblia egyformán ítél. Az az emberi gyarlóság, amely gőgbe, teljes elbizakodottságba torkollik, erkölcsileg mindenhol, minden korban és mindenképpen elítélendő.

A bölcs magyar közmondás szerint a fák nem nőnek az égig. Ezt arra mondjuk, hogy a sikereknek is megvannak a természetes korlátai, határai. És azt is tudjuk, hogy a fellengzős, maguktól elszállt emberekre, nemzetekre előbb-utóbb bukás vár.

Talán soha nem volt aktuálisabb a hübrisz kérdésének felvetése, mint napjaikban. A választási kampányban az ellenzék oldaláról csupán önteltséget, elbizakodottságot, gőgöt, gyűlöletet tapasztaltunk. Fellengzős kijelentések, fenyegetések, felszólítások, hazugságok, vádaskodások repkedtek abban a sajtóban, ami szerintük állítólag nincs, de ha van is, nem szabad. Pár százalékot elérő pártocskák állítottak miniszterelnök-jelölteket, árnyékkormányt.

Egyikük végtelen elbizakodottságában a magyar népet, nemzetet egy személyben megtestesítő köztársasági elnököt is megfenyegette, utasította, kizárólag a „demokrácia” jegyé­ben. Aránytévesztések, hazugságok, rágalmak az önpusztítás jegyében is, amit nem az egészséges önbizalom, hanem az elszállt gőg határozott meg.

A hübriszt követő nemezis, azaz bosszú azonban most is bekövetkezett. Kötelezően. Nem a győztes pártkoalíció, hanem a sors büntette a gőgöt. Mert a sors bizonytalansága előbb-utóbb, de büntet. Az ellenzék nagy része eltűnt. Ez a sors vár a kormánybuktatást célzó tüntetések szervezőire is, akik önteltségükben, külső anyagi és erkölcsi támogatásuk biztos tudatában hisztérikusan szembemennek több millió nemzettársuk akaratával, mert képtelenek a demokrácia alapelveit felfogni és tudomásul venni.

És persze a nemezis vár előbb-utóbb Soros Györgyre és szervezeteire is, mert nem lehet büntetlenül átvenni Isten szerepét. Nem lehet büntetlenül törvényt szabni a törvényhez való alkalmazkodás helyett, tartja a Biblia. És főként nem lehet a káosz törvényét büntetés nélkül megszabni, erővel fenntartani, a természetes emberi és társadalmi reakciók helyett a reflexivitás erőszakos és minden logikát felborító törvényét kitalálni és a világra erőltetni.

Ismerjük a hübrisz legismertebb bibliai példáját, amikor a sátán lelkében megjelent a gőg, a büszkeség és a meggyőződés, hogy ő több Istennél. A bibliai példa Soros és társai személyében sokunk számára élővé vált. De végtelen gőgjük miatt nemezis vár előbb-utóbb mindazokra, akik az unióban és a világon mindenütt hazugságokra, álságos jogokra, árulásokra alapozva helyezik magukat a tévedhetetlenek Olimposzára.

Az élő példa Martin Schulz. A névsor pedig jövőre teljessé válik majd, az uniós választások után. De erre a sorsra jutnak mindazok, akik nemzettár­sainkként hazájukat elárulva, alaptalan vádaskodásokra alapozva gőggel és elbizakodottsággal osztják az észt, a demokráciát, no és a büntetési javaslatokat saját országuknak. Annak az országnak, amely megint azt mondta: elég volt!

De vigyázzunk mindnyájan a gőgre! Nem véletlenül mondta Orbán Viktor győzelmi köszöntőjében, hogy „Győztünk, de most kell szerénynek lenni, mert most van mire.” Nagyon mély értelme van ezeknek a szavaknak. Mert a sors bizonytalansága és a hübriszért járó bosszúja nem csupán ellenzéki oldalon működik.

Vegyük komolyan a magyar nemzettel igazán szimpatizáló, de minket, történelmünket külső, objektív szemmel megítélő történész, Bryan ­Cartledge szavait, amelyeket történelmünk XVI. századi elemzése során fogalmazott meg a Trianon egy angol szemével című művében. „Magyarország gyakran tragikus történelme során, nem utoljára, a hübriszt követte a nemezis, az elbizakodottságot a végzet.” Ezúttal ne essünk a gőg bűnébe. Sem mi, választók, sem a kormányzó erők, sem egyenként a parlamentbe juttatott képviselőink. Ha volt eddig hiba, ki kell küszöbölni. Ha volt olyan politikus, aki már korábban a gőg bűnébe esett, meg kell tőle válni. A tét óriási.

A tét nem csupán nemzetünk, értékeink és kereszténységünk megmaradása, hanem Európa jövője is. Ebben az Istentől ránk ruházott harcban most nem az egyéni boldogulás a fontos. Az ellenerők a választás gigantikus győzelme után még szorosabbra zárnak, és semmi nem lesz nekik drága.

Világviszonylatban is mindent el fognak követni, hogy végtelen gőgjükben egy utolsó csapást mérjenek erre az országra és természetesen a harcunkat megtestesítő régi-új kormányfőre. Mikroszkóppal keresik a legkisebb hibát, a legkisebb gőgöt, a legkisebb visszaélésgyanút, és kegyetlenül lecsapnak majd minden hibára. Hiába fürdenek ők a hazugságok és az aljasság tengerében.

Most még úgy tűnik, többen vannak és nagyobb az erejük, mint a mienk. Lehet, hogy több a pénzük, nagyobb a hangjuk, de nagyobb az őket behálózó hazugság és az őket elöntő gőg is. Ezért ha mi erkölcsileg tiszták, szerények, de elszántak maradunk, elvetjük az önteltség legkisebb kísértését is, az ellenerőknek nem lesz esélyük.

A szerző jogász

 

 

 

Anyukátok nem mondta?

Drága Édesanyám már csak az égből figyel, de onnan nagyon. Érzem a bánatát, ha valamit nem úgy teszek, ahogy tanította, és érzem, ha elégedett a tetteimmel. Hála és köszönet, mert a legtöbbet tette, amit egy anya tehet. Emberré nevelt. Olyanná, mint általában az ember. Gyarlóvá, sérülékennyé, de megtanította, hogy a lelkiismeret és a hit mindig tisztességgel segít majd eligazodni és dönteni az élet göröngyös útvesztőiben. Tanított, példát mutatott. És mondta, csak mondta. Figyelmeztetett: szeresd a felebarátaidat. Mondta, hogy nem szabad a másét elvenni, nem szabad árulkodni. Nem szabad másokat megalázni, a becsületüket megsérteni. Nem szabad másokat gyűlölni, és elítélni ok nélkül. Nem kell nagyravágyónak lenni, és az alázat a legszebb erény. Nem szabad senkit félrevezetni. Szeretni kell azokat, akik elesettek, sérültek, mások, mint mi. Mondta, hogy szeretni kell a hazánkat. De azt is mondta, hogy tanulni kell. Mindent, ami csak megtanulható. És dolgozni kell, keményen, és felelősségteljesen. Azt is mondta, hogy szeretni kell Istent, mert ő adta az életet. És szeretni kell a szüleinket, apát, anyát, testvéreinket. És tisztelni kell az idős embereket, mert nélkülük nem élhetnénk úgy, ahogy élünk. Sok mindent mondott még. Mondta, hogy megvalósíthatjuk önmagunkat, de csak úgy, hogy másnak ne okozzunk kárt. És hogy az emberi szabadságnak van korlátja. Ott a korlát, ahol más szabadságát már zavarjuk. De például azt is megtanította, hogy klasszikus zenei hangversenyen nem szabad a tételek között tapsolni. Nem azért, mert nem illik, hanem mert orvul tönkre tesszük az alkotók teljesítményét, és saját élményünket. Kíváncsi vagyok, hogy mások anyukája is mondott ilyeneket a gyerekének? Mondott-  e olyant más anyukája, hogy nem szabad hazudni sem reggel, sem éjjel, sem nappal? Mondta-e, hogy a nemzet nem játékszer? Olyant mondott-e, hogy nem szabad saját nemzettársainkat megtagadni, a szemüket kilőni, ok nélkül összeveretni, majd kitüntetni a pribékeket. Meg hogy nem szabad vezetőnek lennie annak, aki képtelen rá, és kártékony a nemzetére. Meg hogy az alkohol ártalmas.  No meg a kábítószer is az. Például mondta-e más anyukája, hogy nem sípolunk a nemzeti ünnepünkön, mert megzavarjuk a valóban ünneplő tömeget. És mondta-e, hogy nem szabad nőkkel, főként a gyermekeink anyjával dulakodni? Meg csúnyán, trágárul beszélni. Még négyszemközt sem! És mondta-e más anyukája, hogy az egyenes gerinc milyen fontos tényező? Mondta-e, ha országot akarunk vezetni, ki kell tartani a meghirdetett elveink mellett? Elmesélte -e más anyukája, hogy mit jelent a hitelesség, és miért fontos? Mondta-e, hogy nem szabad az idős emberek húzós kiskocsiján gúnyolódni, és elítélni másokat olyanért, amit mi magunk is megteszünk?  És mondta -e más anyukája, hogy aki színésznő akart lenni, de politikus lett, a pódiumon ne színészkedjen? Mert az például nem hiteles. Mondta -e más anyukája, hogy nem döntjük be holmi feltűnőségből többmillió ember vágyát 266 ezer aláírással? Olyan milliók vágyát, akik már idősek ahhoz, hogy legyen esélyük hazánkban hallgatni nemzeti himnuszunkat sportolóink világsikere okán. Eddig ugyanis nem tehették, mert azzal voltak elfoglalva, hogy olyan jövőt építsenek, ahol a fiatalok szabadon felforgathatják a világot.  Börtön, körömletépés, csengőfrász, kitelepítés, malenkij robot nélkül. Mondta-e mások anyukája, hogy nem így kell köszönetet mondani? Mondta- e azt is más anyukája, hogy nem szabad rongálni sem festékkel, sem máshogy közös vagyonunkat? Mondta-e más anyukája, hogy beszéd helyett ne kotkodácsoljunk, mert a beszéd az szent. Csak az embernek adatott meg ez a kincs. Apropó, ha már a beszédnél tartunk, és így a szövegértésnél, mondja-e más anyukája, hogy tanulni kell? Nem tüntetni, hőbörögni, betanított szöveget mantrázni. Mert a diák feladata a tanulás. Honnan tudná egy tizenéves diák, hogy mit kell megtanulnia az életben? Nem tudhatja, hiszen még fenekén a tojáshéj. Majd ha mindent megtanult, megértett, akkor választhat, hogy mit felejt el. Nekem legalábbis ezt mondta az anyukám. És mondta -e más anyukája, hogy nem szabad árulkodni? Ha bajunk van a családdal, a közösséggel vagy a hazánkkal, akkor beszéljük meg egymással, mielőtt feljelentést teszünk? Főként az Uniónál. Elmesélte-e más anyukája, hogy mi az a hazaárulás? Meg hogy miért nem szabad csupán politikai indokokból más karrierjét, életét tönkre tenni? Mondta-e más anyukája, hogy csak addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér? De ne légy irigy sem, mert az a hét főbűn egyike? Na és hogy főbűn még a kevélység, a kapzsiság, a bujaság, és a harag is. És hogy a bűn azt jelenti, hogy el kell kerülnünk. Mondta e mások anyukája is, hogy ne lopj, ne ölj, ne paráználkodj, tiszteld apádat és anyádat? Hogy mások becsületében ne tégy kárt, és mások tulajdonát ne kívánd? Ja, hogy a tízparancsolat is ilyeneket mond? Nem lehet, hogy Istennek, és azoknak az anyukáknak van igazuk, akik ezt mondják? Biztos, hogy a helyes út a korlátlan, másokat megalázó, bántó, zavaró, álságos szabadság? Biztos, hogy a bűnözőnek vagy a betolakodónak több joga van, mint a bűntelennek, és az őshonosnak? Biztos, hogy a helyes út az istentagadás, és a hitnélküliség? Biztos, hogy a követendő út a fél- vagy teljes tudatlanság? Biztos, hogy a nyílt társadalom a jó cél, ahol nincs múlt, nincs gyökér, nincs kapaszkodó, nincs család, csupán gender van? Biztos, hogy egy célt akarunk: a másik ember eltiprását a saját érvényesülésünk érdekében? És biztos, hogy egy láthatatlan, ellenőrizhetetlen, leválthatatlan hatalomnak akarjuk alárendelni magunkat, gyermekeinket, unokáinkat? Biztos, hogy az a helyes út, ha szó szerint kitérünk a hitünkből? Ha eltöröljük emberi mivoltunkat, megtagadjuk génjeinket, hazánkat? Biztos, hogy az a jó út, ha liberalizáljuk a drogfogyasztást, hadd hülyüljön tovább az emberi nem? Biztos, hogy az a jó út, ha újból segélyeket adunk a munka jól megérdemelt jutalma helyett? Az a jó, ha a hatalom érdekében a csillagokat is letagadjuk az égről? Ha bemocskolunk másokat, és felháborodunk, ha a sértett erkölcsi, vagy jogi elégtételt ígér? Biztos, hogy az a jó út, ha kidobjuk a szemétbe őseink hitét, és felvesszük egy más kultúra saria-jegyeit? Biztos, hogy azt akarjuk, hogy a totális és kötelező genderizmus miatt nekünk ne, csak a muszlimoknak szülessen gyerekük? S ha mégis lenne néhány utódunk, biztos, hogy rettegésben akarunk majd élni, hogy ki, és mikor erőszakolja, öli meg őket? Biztos, hogy szeretnénk úgy élni, hogy bármikor felrobbanthatnak, leszúrhatnak, elgázolhatnak olyanok, akiket befogadunk magunk közé? Biztos, hogy fel akarjuk forgatni és tönkre akarjuk tenni az általunk ismert világot? Azt a világot, amit Isten tökéletesre teremtett? Biztos, hogy ki akarjuk irtani azt az embert, akit Isten az ismert világok legtökéletesebb élőlényeként alkotott meg? Sajnos, sokan vagytok, akik ezt akarjátok. Sokan vagytok, akik hatalomvágyból, tudatlanságból beletapsoltok a tételek közé. Sokan vagytok, akik a már mérhető alkotást, nemzetépítést ki akarjátok irtani. Biztos, hogy mindent le kell rombolni csak azért, mert nem ti hoztátok létre?  Hogy vannak hibák? Talán nem is kevés.  De hogy van értelme a mára elért magyar életnek, és lehetne békében, tisztességben, egymást elfogadva, hazánkat szeretve, gyökereinket ápolva és tisztelve is élni, az biztos. Hogy nem kellene a nehezen, közösen elért eredményeket hazugságokkal, irigységgel, tapasztalatlansággal féktelen hatalomvágytól hajtva lerombolni, hanem közös erővel, a hibák kijavításával tovább kellene építkeznünk, az is járható út. Hogy nem kell mindenáron képviselőnek vagy miniszterelnöknek lenni, még nem hallottátok? Hogy jó átlagos emberként is tükörbe nézni, hogy így is kerek lehet a világ, így is lehet a jövőért tenni, és semmikor sem jó saját magunkat szembe köpni, ezt nektek anyukátok soha nem mondta?

Dr. Bencze Izabella

 

Gyurcsány, a kártékony politikus

A pártvezér romboló személyisége sok emberben súlyos lélektani sérüléseket okozott.

Hogy ki kire és miért haragszik, minden bizonnyal egyedi. A haragot, a dühöt, amennyiben az valós és nem csupán gerjesztett vagy megfizetett, számos tényező határozza meg. A hiteles haragnak és dühnek különböző fokai vannak, és általában a mikrokörnyezetünkben történő cselekedetek, szavak, viselkedési formák váltják ki.

De nem tagadhatjuk, hogy túl gyakran történnek olyan történelmi fordulatok, amelyekért nem az átlagember, hanem kizárólag a mániákusan hataloméhes – vagy különböző háttér által vezérelt – politikusok, vezetők a felelősök.

Hogy a „hatalmasok” akár évszázadokra is kiható döntéseket hoznak, nem újdonság. Hogy agresszív, tehetségtelen, igazságtalan dönté­seik, hazugságaik tönkretehetnek, súlyosan megbetegíthetnek embereket, családokat, népeket, nemzeteket, nem kétséges. Természetesen nem csupán a közelmúlt történelmének eszelős döntnökeire, Sztálinra, Hitlerre, Rákosira, Ceau­sescura igaz az állítás.

A neves pszichológus, Bagdy Emőke a következő véleményt vallja: „Jelen világunk a hideg ész logikájára épül, nem törődik emberi mivoltunkkal. Az érzelmeket, a szociális érzékenységet nem becsülik eléggé, így ezek az értékek elsatnyulnak. A sérültek országa vagyunk, sokakat kínoznak stressz­betegségek, szorongás, depresszió, tarolnak a szív- és érrendszeri zavarok. Az érzelmektől sérülünk, s ez nemcsak költői hasonlat, a tudósok is igazolták. Egy-egy érzelem azután önt el minket, hogy az adott érzés biokémiai koktélját előállítja a szervezetünk.”

„Az ellenségesség érzetét kiváltó molekulák például a szívkoszorúérben landolnak, s ha ez gyakran történik, beteggé teszik e fontos szervünket. A magunkban hordozott düh és harag ugyancsak keresi a maga fogadósejtjeit, s ha túl sok ömlik szét ezekből az érzésekből, éppúgy kárt okoznak, mint a pusztító árvíz. A sejtkárosodás pedig rákhoz vezethet.”

Láthatjuk tehát, hogy azok a kóros hatalmi játszmák, amelyek eredendő, Isten teremtette emberi mivoltunkat, nemzeti gyökereinket, hitünket, vallásunkat, megélhetési lehetőségeinket, sziszifuszi munkával épített karrierünket, ezáltal jövőképünket semmibe véve, hazánkat kirabolva, szemünkbe hazudva, tisztességünket megkérdőjelezve, önös hatalmi érdekektől vezérelve vagy az öntömjénezés agyat bomlasztó mámorától elszállva folynak, károsak az emberre.

Beteggé tesznek, megölhetnek anélkül, hogy felfognánk, mi is történik szervezetünkben, milyen hatalmas indulathullám, harag, elkeseredés fojtódik le a tudatalattinkban.

A jelen egyik, magyar emberek millióit haragba, dühbe kergető, így lelkileg és testileg is megbetegítő országvezére hazánk miniszterelnökeként 2004 és 2009 között regnált, kivívva a rendszerváltozás utáni időszak legelutasítottabb és legnépszerűtlenebb politikusa megtisztelő címet. Hát persze, hogy Gyurcsányra gondolok.

Ő már sokunk számára bizonyította alkalmatlanságát, kártékonyságát, maffiamódszereit, embertelenségét. Hazugságai bejárták a világot, mint annak idején a kommunizmus kísértete. Az elévült adócsalási ügyek, a szemkilövetések, a hazugságcunamik, országunk trágár gyalázása, a parlamenti pojácatánc, határon túli testvéreink megalázása csak apró-cseprő botlások ahhoz képest, amit országunk gazdasági romba döntése terén művelt.

William Easterly neves amerikai közgazdász csapatával nemrég olyan kutatást végzett, amelyben azt elemezte, hogy egy adott időszakban egy ország miniszterelnökének, döntéshozójának működése hogyan hatott az adott ország GDP-jének alakulására. Módszereik érdekesek, de nem feltétlenül az átlagos olvasó érdeklődésére számot tartóak. Eredményeik annál inkább.

Mint tudjuk, a GDP egy ország adott időszak alatti egy főre eső bruttó hazai termelésének mérőszáma. A kutatók különböző adatbázisokat vettek alapul, például a Világbank vagy a Penn World Table GDP-t mérő adatait, majd táblázatokat készítettek az adott országra nézve legkártékonyabb, azaz legrosszabb huszonöt vezetőről.

Az egyik listán első a hírhedt diktátor, az ugandai Idi Amin. Tizenegyedik a kambodzsai kommunista Pol Pot, tizenhetedik a kongói Mobutu – és előkelő, pontszerző helyen őt követi tizennyolcadikként Gyurcsány Ferenc. Vagyis Gyurcsány a világ 18. legkártékonyabb vezetője egy hivatalos adatfeldolgozó szervezet értékelése alapján. Még Mao Ce-tung sincs olyan kártékony, mint Gyurcsány, hisz ő „csak” huszonkettedik a listán.

A mi Gyurcsányunk hatása a magyar gazdaságra átlag 1,5 százalékos GDP-csökkenést hozott országlása alatt. A mi kártevőnk az államcsőd szélére sodorta hazánkat, majd az IMF, a Világbank és az Európai Unió Központi Bankja rabláncára verte. Egyidejűleg elzálogosította az összes nemzeti vagyont. Kitörölhetetlen károkat okozott ennek az országnak gazdasági, politikai és erkölcsi téren egyaránt. És most újra hatalomra készül. Ha nem áprilisban, hát négy év múlva. S ha közben puccs kell, már azt is begyakorolta 2004-ben.

Azt állítja Bagdy Emőke, hogy az érzelmektől sérülünk és megbetegszünk. Álljon itt egy, a napokban történt élő példa. Egy onkológiai beteget mintegy kétórás, mélyaltatásos műtétnek vetettek alá. Az operáció utáni ébresztés folyamata – úgy gondolom – az orvosoknak, a műtőszemélyzetnek, a betegnek, no és a hozzátartozóknak is neuralgikus pont. Felébred? Magához tér? Mit mond először? Azt, hogy hála istennek, élek? Vagy hogy köszönöm? Vagy hogy fázom? Bármit, ami életet jelent, és az iszonyatos feszültség feloldását sugallja.

Nos, a mi betegünk kinyitotta a szemét, és az első, majd csaknem fél órán keresztül ismételt mondata a következő volt: „Távolítsátok el Gyurcsányt!” Aztán még olyanokat mondott: „Tudom, mit beszélek, ő nagyon káros. Takarítsátok el Gyurcsányt!” Megállíthatatlanul ömlött a szájából a felszólítás: Gyurcsányt soha többé. A tudatalattijában mélyen elrejtve és elfojtva élt az a düh, elkeseredés, aggodalom, amit az a bizonyos öt és fél év okozott neki és ennek a hazának. Másképpen hogyan történhetne ilyen, kívülről kabarénak minősülő eset?

Csakis úgy, hogy annak a korszaknak a sötétsége, embertelensége, ennek az embernek a viselkedése károsan hatott a nemzet nagy részére, így betegünkre is. A Gyurcsánnyal szemben keletkezett düh és harag biokémiai koktélját a tudat alatt elfojtott érzelmekből felszabaduló szavak hozták felszínre, egy ellentmondást nem tűrő figyelmeztetés formájában.

Hogy ez a történet hiteles, és hogy a figyelmeztetés őserővel bír, nem kétséges. A beteg ugyanis én magam voltam, és a visszafojthatatlanul áradó harag erejét, míg élek, érzem: távolítsátok el Gyurcsányt!

Forrás:
Magyar Idők: https://magyaridok.hu/velemeny/gyurcsany-kartekony-politikus-2887692/

Az unió közelgő Trianonja

A kommunizmus és globalizmus között csupán időbeli síkon van lényegi eltérés

Egyesek szerint a történelem ismétli önmagát. Mások szerint nem, de tanulságos. Sir Bryan Cartledge történész, diplomata 2009-ben lebilincselő és empatikus könyvet írt Magyarország XX. századi tragédiájáról Trianon egy angol szemével címmel. Ebben a műben a korszak kiemelkedő politikai alakjainak néhány gondolata is megjelent. Tisza István miniszterelnök nem sokkal 1917-es lemondása előtt egy parlamenti beszédében a következőket mondta: „Olyan vidékeken, amelyeken különböző népfajok és nemzetek keverten laknak együtt (…) csakis nemzeti jelleg nélküli állam jöhet létre, vagy pedig az a faj adja meg az állam jellegét, amely számánál és súlyánál fogva dominál.” A történelem már igazolta Tisza István okfejtését.

Manapság ezzel a tézissel áll szemben az EU vezetőinek, Jean-Claude Junckernek, Angela Merkel asszonynak, az ENSZ főtitkárának, António Guterresnek, Soros Györgynek, támogatóinak és kiszolgálóinak, az unió politikai és erkölcsi gátlásoktól mentes megmondóembereinek fősodratú álláspontja a globalizmussal kapcsolatban.

Hát nézzük Európa lehetőségeit a migráció örvényében! A „nemzeti jelleg nélküli állam”, vagyis a nyílt társadalom, más szóval a globalizmus európai győzelme rémisztő jövőképet vázol fel Európa őslakosainak. Miért is? Emlékezzünk a kommunista internacionalizmus jelszavaira: „a múltat végképp eltörölni, (…) összefogni hát, és nemzetközivé lesz holnapra a világ.” Tudjuk, mit eredményezett a múlt eltörlésének kísérlete, a kommunizmus agymosása, a proletárdiktatúra hatalma. Áldozatainak száma világviszonylatban több mint százmillió. Értsük meg végre, hogy a kommunizmus és globalizmus között csupán időbeli síkon van eltérés. Céljaikban, módszereikben, demagóg hazugságaikban jórészt azonosak.

A másik Tisza-féle vízió: a súlyánál fogva erősebb faj dominanciája. Európa muszlim lakosainak száma jelenleg még „csak” hat-hét százalék körül mozog, de már ez is tízmilliókat jelent. A dominancia ereje azonban ennek a számnak többszörös hatványa. A keresztény alapú Nyugat-Európa már behódolt az iszlám dominanciának. Gőzerővel folynak templomrombolások, és vége a karácsonyok mintegy 1700 éves misztériumának. Működnek a no-go zónák és a saría szabályai. A gyökér nélküli hatalmaskodók kordába szorítják saját fajuk nőtagjainak viselkedését, eltitkolják a migránsok által elkövetett bűncselekményeket, és Merkel-betontömbök közé szorítják Európa városainak az életét. Bedöntik a média szabadságát, elszegényítik, elárulják népüket, hazájukat, kontinensüket, és agresszív módon megcsúfolják a demokráciát.

Sir Bryan Cartledge szükségesnek tartotta a Bethlen István 1922-es egyik beszédéből származó idézet bemutatását is. „A valódi demokrácia vezető szerepet biztosít a tanult, kulturált elemeknek. Minden politikai rendszer, amely megpróbálja tagadni ezt az elvet, nem érdemli meg a demokratikus címkét, mert akkor pusztán a demagógiát szítja. A demokrácia csakis a gazdag, jól felépített és magas kultúrájú országokhoz illő politikai forma. Azokban az országokban, ahol ezek a feltételek hiá­nyoznak, a demokrácia durva politikai konfliktussá degenerálódik, mert a teljes szólásszabadság és gyülekezési szabadság nagy ­hatalmú eszközök, amelyekkel félre lehet vezetni a tömegeket.”

Bethlen realista politikus volt, és hatékony, még ha sokszor gátlástalan intézkedéseket is hozott. De vannak olyan történelmi időszakok, amikor az alapvető emberi jogok észszerűtlen, túlzott értelmezése és előtérbe helyezése helyett a kemény kéz politikáját kell alkalmazni. Enélkül bizonyos időszakokban egy nemzet, egy ország, egy kontinens teljes szétzüllése, szétesése az egyetlen út, amit a történelem felkínál.

Sir Bryan Cartledge szerint Bethlen István „Türelmes pragmatizmusa visszakormányozta az országot páriastátusából oda, hogy a nemzetközi közösség teljes jogú, elismert tagja legyen”. Vagyis Bethlen István tudott valamit egy vészhelyzetbe került ország irányításáról. Idézetét szándékosan nem kapcsolom a szavazati jog korlátozásának koncepciójához, mert annál több van benne. Mit is állít Bethlen István? „A teljes szólásszabadság és gyülekezési szabadság nagy hatalmú eszközök, amelyekkel félre lehet vezetni a tömegeket.”

Hát nem ez történik ma a vészhelyzetbe került Európában? Az emberi szabadságjogok olyan típusú túllihegése folyik a ballib médiában és a globalitás támogatói között, amely egy valódi demokráciát soha meg nem élt, vagy azt nem igazán értő emberi populáció számára – a szabadság hamis és értelmezhetetlen látszatát keltve – abszolút félrevezetéshez vezet.

A bevándorlókra gondolok. Európa erőteljesen halad afelé, hogy a demokrácia durva konfliktussá degenerálódjon. Persze ehhez kellenek a mai Károlyi Mihályok, Kun Bélák, Edvard Benesek, Tomas Masarykok, a magyarokat végképpen gyűlölő Robert William Seton-Watsonok és nemzetközi társaik, akiknek az országunkat hátba támadó tevékenysége ­miatt már évekkel 1920 júniusa előtt eldőlt a sorsunk. Lassan eldőlni látszik Európa sorsa is. A Rotschildok, a Rockefellerek, a Bilderberg-csoport tagjai, Soros és NGO-i, az Európai Bizottság elnöke, az EU más politikai és illegitim, migránsbarát, és attól hasznot remélő irányítói, az ENSZ főtitkára, az aluliskolázott Martin Schulz már régóta dolgoznak ezen. És mindnyájan behelyettesíthetők a száz évvel ezelőtti történelem meghatározó alakjainak arcképcsarnokába. Csak akkor Magyarországot szabdalták szét a populizmus mocskos eszközeivel, most pedig Európát.

Akárhogy is nézzük, nagyobb léptékben, de ugyanúgy megtalálhatók a nemtörődömök, a zsoldosok, a gyűlölködők, a hazaárulók, a hatalom megszállottjai, a gazdasági érdekszférák képviselői, a lakájmédia, a mainstream lovagok, a hazudozók, a tudatlanok, a megtévesztettek és a kiszolgáltatott ártatlanok, a haszonlesők tömegei, mint Tria­non történelmi vetületeiben.

A döntéshozók a népek demokráciáját akkor is sárba taposták, és ma is ezt teszik. A demokrácia üveggyöngyeivel pedig félrevezetik a tudatlanokat, az aluliskolázottakat, a migránsokat, a kiszolgáltatottakat. Hát így nő össze Tisza és Bethlen gondolatisága a jelenlegi európai helyzettel. No meg a magyarral és a közelgő európai Trianonnal.

1920-ban Magyarországot megcsonkolták. Most Európán a sor. Más eszközök, más módszerek, de az eredmény ugyanaz. Európa Trianonja a küszöbön áll. Kérdés, hogy Magyarország száz év után ismételten át kívánja-e élni a csonkolás egy másik fajtájának borzalmait? Ha nem, a nemzetmentő politika az egyetlen lehetőség, amivel elkerülhetjük az összeomlást. Összefogva az immunitást még megtartó V4-országokkal, az osztrákokkal és néhány épelméjű nyugat-európai politikussal. Mint eddig. Csak még szorosabban, még intenzívebben és minden áron. Nincs más megoldás.

A szerző jogász

Az unió közelgő Trianonja

Patton, a „píszimentes” tábornok

A II. világháború győztes hadvezére Sztálinnak és a Fehér Háznak egyaránt útjában állt.

Hallottak már a Sapir–Whorf-hipotézisről, azaz a nyelvi relativizmusról? Ez egy elmélet, amely szerint az anyanyelvünk nem csupán arra szolgál, hogy a gondolatainkat kimondjuk, hanem arra is hatással van, hogy milyenné válik a gondolkodásunk. Bár ezt az elméletet a tudomány még nem tartja bizonyítottnak, lássuk be, nagy igazságtartalma van. Így aztán el lehet gondolkodni azon, hogy mi a jobb: ha az eredendő, természetes igazságot néven nevezzük, vagy ha finomkodunk, nyelvészkedünk.

A politikai korrektség (PC–„píszi” ) mögé rejtőző hazugságcunamit a 70-es években az amerikai politikai baloldal javasolta. Olyan nyelvhasználatot írtak elő, amely semlegesíti a különböző származással, nemzeti jelleggel, fajjal, vallással, nemi identitással vagy fogyatékosságokkal kapcsolatos megnevezéseket. Úgy gondolták, ezáltal csökken a nyelvi kifejezések által generált sztereotípiákon alapuló megkülönböztetés. Milyen álságos színjáték. Azt akarták, hogy ne nevezzük nevükön a természet alkotta tényeket, mert így megszűnnek a tények okozta problémák. Az elfajult neoliberalizmus nyelvi kényszergépezete beindult, és egyre erősebb. Mára már nem csupán az az elvárás, hogy maszatoljuk el az igazságot, hanem az is, hogy hallgassuk el.

Tény, hogy a píszi a 70-es évek terméke. A történelem azonban azt bizonyítja, hogy az igazság nyers kimondása és a következményekre való figyelemfelhívás soha nem volt kedves azok számára, akik céljaik elérése érdekében minden aljasságra készek voltak. Sokan még azokkal szemben is gátlás nélkül jártak el, akiknek a hátán a hatalom közelébe kerültek. S ha már megvolt a hatalom, terhessé vált az, akinek a szívében valódi érzelem és értelem lobogott.

Elég, ha VII. Károly hallgatásos árulására gondolunk Jeanne d’Arc máglyahalála kapcsán. De van egy időben sokkal közelebbi példa. Valószínű, hogy a II. világháború történetéből sokan ismerik Dwight D. Eisenhower „Ike” vagy „Monty”, azaz Bernard Montgomery nevét. Ike az USA Európában harcoló csapatai­nak főparancsnoka, 1944-től ötcsillagos tábornoka és 34. elnöke. Monty pedig sokszorosan sikertelen brit tábornagy, a világháború után vezérkari főnök, illetve az európai szövetséges erők parancsnokának helyettese volt.

De vajon hányan ismerik George Smith Patton tábornok történetét? Tartok tőle, nem sokan. „A nácik talán az ördögtől sem féltek, de volt egy férfi, akivel soha nem bírtak, és akinek neve hallatán a hideg futkározott a hátukon. Patton tábornok nehéz ember hírében állt, módszereit, katonáival szemben tanúsított magatartását sokan bírálták, de mindezek a bírálatok eltörpültek stratégiai képességei, elszántsága és hazafisága mellett, amelyek sorra segítették hozzá legendás győzelmeihez. Patton volt az, aki kiverte Afrikából a legyőzhetetlennek hitt Rommell hadseregét. A normandiai partra­szállás után pedig megállíthatatlanul tört előre Európában” – derül ki a róla készült, A Tábornok című filmből, amelynek Francis Ford Coppola írta a forgatókönyvét. És mindez igaz.

Mint ahogy az is tény, hogy Patton tábornok nem szerette a píszit. Szókimondása, igaz­ság­érzete, no és szovjetellenessége legendásan ismert volt. Katonai képességei, harcostársaival elért hihetetlen sikerei lehetővé tették volna, hogy úgy Prágát, mint Berlint a szövetséges seregek, pontosabban ő szabadítsa fel, és ne az oroszok. De „megállj” parancsot kapott. Ike másképpen tárgyalt, másképpen gondolkodott. Patton főnökei kiegyeztek a szovjetekkel, és tisztán politikai okok miatt átengedték Prága és Berlin felszabadítását Sztálinnak. Ike-ből elnök lett, Pattonból nem sokkal a győzelmei után halott… Patton már 1945 februárjától hangoztatta, hogy az amerikai­ak rossz szövetségesre tettek szert. Híres mondása az volt, hogy „az oroszokat még azelőtt vissza kellene rugdosni Ázsiába, mielőtt a háború után ráteszik a mocskos kezüket fél Európára”. Washington azonban minden intő jel, minden sztálini árulás ellenére úgy vélte, hogy a háború után meg lehet egyezni az oroszokkal. Így aztán odadobták Sztálinnak Kelet-Közép-Európát.

Patton határozott szovjetellenes véleményét nem rejtette véka alá. Ezért Sztálin – diplomáciai úton – többször jelezte Washingtonnak, hogy nem tetszik neki a szókimondó tábornok. Washington pedig Sztálint választotta, nem a saját győztes, nagyszerű katonáját. Patton tábornokot felmentették, és gyakorlatilag irodai munkára kényszerítették. Pedig megállíthatatlan, zseniális katona volt, aki nélkül a szövetségesek aligha nyerték volna meg a II. világháborút, és aki nélkül Ike valószínűleg nem lehetett volna elnök. Amennyiben a karakteres, egyenes jellemű, szókimondó és sikeres Patton elmondhatta volna tapasztalatait és javaslatait a Fehér Házban, megváltoztathatta volna a történelem menetét. Kizárt, hogy akár a politikailag naiv Franklin Delano Roosevelt, akár az új elnök, Harry S. Truman ne fogadta volna el a véleményét. De nem engedték oda. Az eredeti terv szerint Patton 1945. december 11-én tért volna vissza az Államokba. Ike azonban három héttel korábban utazott haza, és elmondta Trumannak, hogy minden rendben Európában. De sajnos ott van az a Patton, aki nem igazán osztja a hatalom álláspontját a szovjeteket illetően…

Patton 1945. december 9-én vadászni indult Mannheim mellett. Negyven kilométeres sebességnél hirtelen a Cadillacje elé kanyarodott egy teherautó. Kisebb koccanás volt, a járművek szinte csak karcolásnyira sérültek. Három embernek semmi baja nem lett, egyedül Patton bénult le mind a négy végtagjára, majd december 21-én egyébként makkegészségesen, 60 éves korában meghalt. Boncolás nem történt. A bale­seti jegyzőkönyvből 20 oldalnyi eltűnt. Robert K. Wilcox történész tíz évig kutatta a haláleset körülményeit. Hogy Patton nem a koccanásba halt bele, az biztos. Arról megoszlanak a vélemények, hogy a CIA elődszerve­zete, az OSS, esetleg Sztálin emberei, vagy a két szövetséges titkosszolgálata együtt szervezte meg Patton halálát.

Mindenesetre játsszunk el a gondolattal: hogy alakult volna a világ történelme, ha Patton, a píszi nélküli ember lett volna Ike helyett az amerikai főparancsnok. De az is elég lett volna, ha hallgatnak rá, vagy egyszerűen meghallgatják és nem elhallgattatják. Kelet-Közép-Európa elkerülhette volna a 45 évig tartó szovjet megszállást. Gondoljuk végig, milyen történelemformáló ereje lehet a tiszta, píszimentes és hatalomvágytól nem fertőzött gondolkodásnak! Patton tábornok a luxemburgi amerikai katonai temetőben nyugszik ötezer katonája mellett. Örök hála neki a kimondott gondolataiért, gerinces jelleméért, történelmi előrelátásáért. Ő az, aki néven nevezte a szovjeteket, nem finomkodott, és történelmi igaz­sága lett. Nem písziskedett, mert nem hatalmat akart, hanem valódi győzelmet. Nem magának, hanem Európának.

Ne feledjük: a mai rendkívül feszült társadalmi-politikai helyzetben nekünk is van píszimentes, szókimondó Patton tábornokunk, csak másképp hívják. Néven nevezi a problémát, és győzelmet akar Európának. És vannak csupán a hatalomért tülekedő píszilovagok. Döntsék el, ki mellé állnak!

Magyar Idők: http://magyaridok.hu/velemeny/patton-piszimentes-tabornok-2523229/