Tisztelt Cím!

Bevezetés helyett: Aki bírja a szavakat, az bír a szó-mágia lehetőségével, tematizálhatja a közbeszédet, magát felemelve, ráégetve szavait másokra. Ennek negatív hatásait a polgári közösségek nap mint nap megélik. Ha már más talált rá gyógyszert, akkor esetleg érdemes a kúrát megfontolni saját bajunkra is.

A hiszterizálásba, gazdasági és politikai haszonszerzésbe csapó környezet-tematikus, illetve megbélyegző kommunikációs-lufik kipukkasztásának egyik hasznos eszköze lehet a hasonló szómágia lehetősége. Jelentőségét mind az európai, mind a budapesti változások mutatják. Kérdés, hogy átadja-e a polgári oldal a szavak erejét, vagy tud azokkal maga is élni?! Ezért javaslom a polgári gondolkodású oldalnak a tárgyban felvetett szófordulat felkarolását és a kapcsolódó keretek kialakítását.

Bár az alap összetett szó angolszász, illetve twitter oldalon megjelenik, magyar szófordulatként még a polgári médiában is többnyire csak kommentekben jelenik meg, holott annak szellemében számos médiaszemélyiség megszólal itt. (Javasolható a google rákeresés)

Javaslom tehát, a fenti

–          szavak falkarolását a kommunikációban, a jövőre nézve előnyös lehet

–          „jogi és téma védelmét” úgy, hogy a magyar (+angol?) kifejezésekkel, szavakkal a „.hu”, „.eu”, „.com” domain neveket, illetve közösségi felületeket lefoglalják, és az arra igényt tartó polgári közösség  számára biztosítják. (Számos szakember és újságíró témában megjelenő magyar és angol nyelvű cikke biztosíthatná az akár csak egy-két webhelyre befutó lap folyamatosan feltöltődő tartalmát.)

Gyanítom, hogy ezen a módon lehetne a legköltséghatékonyabban a polgári megközelítés irányába terelni a tematikában érdeklődő, egyoldalúan „tájékoztatott”, kereső közvéleményt.

A lépés hozzáadott értéke lehet, hogy egyrészt a jobboldalra gyakran ráégetett „fasiszta” szót is részben demilitarizálhatná, sőt (sokak tevékenysége miatt indokoltan) vissza is adná a feladókhoz. Meglátásom szerint a színes jelzőkkel nem csupán színesíteni lehet a kifejezést, de azonosítani lehet vele pl. azokat a csoportokat is, amelyek Mao után szabadon úgy gondolják, hogy  „Pusztítsd el a régi világot, hogy újat alkothass”.

Miért a CÖF-CÖKA?: Habár számos média, gondolkodó címzettje lehetne ennek a levélnek, azonban mind jogi háttere, mind integráló jellege miatt úgy gondolom, hogy a legjobb helye pl. ilyen domain-eknek, fiókoknak itt lenne, hiszen az érintett civil, polgári köröktől, gondolkodóktól gyaníthatóan nem zárná el a hasznosítást. Ráadásul gyanítom, hogy nagyobb rálátással is bír megszólítható gondolkodók, újságírók, politikusok felé.

Lehet, hogy nyitott kapukat döngettem, azonban ha nem, akkor remélem, hogy a gondolatok a közösség hasznára válhatnak.

Kérem azonban visszajelezni, ha foglalkoznak a kérdéssel (elég egy: „Ok, vettük, meggondoljuk”)!

(mivel akkor magam mások felé egyenlőre nem terjesztem e megfontolást)

Magamról:

  1. nem vagyok „klímaszkeptikus” (bármit is jelentsen e képtelen szóösszetétel), de a hiszterizálást nem tartom érvnek és szkeptikus vagyok sok „klímaharcos” érdekeit és érv(telenség)eit illetőleg
  2. más, fontosnak gondolt környezeti, gazdasági, népélelmezési vonatkozású kutatást végzem, amelyet persze „klíma-szempontok” alapján is meg lehet fogalmazni. (akit érdekel röviden:

 

 SZIMBIÓZIS ALAPÚ NÖVÉNYNEMESÍTÉS-jelentőség-fel…

  1. mivel nemzeti, üzleti stratégiák mentén tervezünk előrelépni a fejlesztéseinkkel, ezért itt jelzem, hogy nem járulok hozzá adataim nyilvánosságra hozásához.

Bízom benne, hogy sem a saját, sem az Önök idejét sem raboltam feleslegesen a felvetésemmel, s remélem, hogy az hasznos lehet.

Bármiként is lépnek a felvetésem kapcsán, további sok sikert kívánok munkájukhoz!

Üdvözlettel,

Dr. V. Sz. S.