Valakik, hamis ígéretekkel felbujtották Észak-Afrika és Közép-Ázsia azon országainak népeit, amelyek kormányait a „demokrácia” zászlaja alatt, az USA vezetésével elzavartak vagy kivégeztek, amely ezen országokban teljes társadalmi felfordulást és szegénységet eredményezett. Milliók váltak földönfutóvá és százezrek estek áldozatul. A kifosztottak százezrei indultak meg Európa irányába a jobb életlehetőség reményében. Jelek szerint fekete Afrika is, vándorbottal a kézben, asszonyostól, gyermekestől Európa ajtaján kopogtat, pontosabban özönlik be, mert az ajtókat már régen lebontották. Magyarország például 2012-ben 2000 bevándorlót vett nyilvántartásba. 2013-ban ez 20 ezer fölé emelkedett, majd 2014-ben az újonnan érkezők száma 43 ezerre szaporodott. 2015. augusztus közepénél tartunk és eddig 135 ezer honfoglalót vettek nyilvántartásba az év elejétől. Ha összeadjuk e számokat, akkor láthatjuk, hogy 200 ezer új honfoglalóval lettünk többen, és még nincs vége a bevándorlásnak. Van az országban részükre néhány tábor, de ezek együttes befogadóképessége 10 ezer körül lehet. Kérdés: Hol van a többi? A többinek egy része már Budapesten és a nagyobb városokban van, és nem lehetetlen, hogy a kormány által létesített fogadóközpontok olyan városnegyedek kialakulásához vezet, ahová néhány év múlva a magyarnak nem lesz tanácsos betenni a lábát. Erre bőséges nyugat-európai példák vannak.
Európa vezető országai látták a népáradat bekövetkeztét, ezért olyan egyezményeket szerkesztettek – Dublin III., amely szerint az ország, amely nyilvántartásba veszi a jövevényeket, az vállalja is őket – és írattak alá, amelyek lehetővé teszik, hogy ők a lehető legkevesebbet vállaljanak a beözönlőkből, nagyobb részüket pedig a perem-országokba telepítsék le. Jelek szerint, Magyarország is ezen országok egyike, ami ennél is nagyobb baj, hogy hazáknak van egy globalista miniszterelnöke, aki az ország népét megtévesztve, igyekszik a lehető legtöbb vándort befogadni, vagy legalábbis nyilvántartásba venni. A jövevények nyugatra, főleg Németországba és Angliába szeretnének menni, de a magyar karhatalmisták leszállítják őket a vonatokról, buszokról. Vajon miért? Azonban, úgy tűnik, hogy jelentős százalékuk nem kerül magyarországi nyilvántartásba, és ezek eljutnak a célországba. A Duna-Tisza-közén épül ugyan a határ-kerítés, de Dunántúl továbbra is nyitva marad. Éppen ezért, a kormány a baranyai Martonfán és a zalai Sormáson kíván két újabb befogadó-tábort létesíteni, a helyiek tiltakozása ellenére. Úgy tűnik, a dunántúli zöldhatár továbbra is szabad átkelőhely lesz. A kétszínűség abból is látszik, hogy a kormány olyan törvényt szándékozik életbe léptetni, amely szerint a törvénytelen határátlépés továbbra se lesz büntetendő, de a kerítés átvágása igen.
Európa népe bevándorlás ellenes, de a politikusok hümmögnek-hámognak, de nem cselekszenek. Az egyik legérdekesebb eset Calais-nál, a Franciaországot és Angliát összekötő alagút francia bejáratánál alakult ki. Cameron, az angol miniszterelnök keményen bírálja a bevándorlókat, és az alagút lezárásával fenyeget. Az üzemeltető pedig perrel fenyegeti Angliát, ha ezt megteszi. A franciák angol katonákat kérnek, mert a több ezer bevándorló egyre nyugtalanabb, és a francia határőrök vagy rendőrök nem elégségesek megfékezésükre. Kérdés: Hol van a francia katonaság? Ebből is látható, hogy a politikusok ide-oda tologatják az egyre tornyosuló gondokat, amelyet igyekeznek a másik vállára helyezni. Európa tehetetlen. Mi lehet az oka?
Európa a II. Világháború befejezése után egy kiszolgáltatott helyzetbe került. A dolog pikantériája, hogy ez nemcsak a vesztesekre érvényes, hanem a győztesekre is, és e kiszolgáltatottság a múló évtizedek során inkább elmélyült, mint enyhült. Jó példa erre az imént felvázolt angol-francia helyzet. E két ország hűséges szövetséges volt, és ma is az az USA félvilágot felforgató hadműveleteiben. Most ugyanúgy kivannak szolgáltatva a bevándorló áradatnak, mint a vesztesek. Bár Angliát még védi a tenger, de ő, mint győztes, miért nem védi meg Európa déli határait? Miniszterelnöke ugyan dirreg-durrog, mint a „mi” Orbánunk, de a végén teljesíti a háttérhatalom utasításait.
Íme, némi betekintés a kiszolgáltatottság hátteréről, amelyről MacArthur tábornok és Truman elnök közötti táviratváltás is tanúskodik.
MacArthur tábornok 1945. szeptember 1-én táviratban érdeklődött Truman elnöktől, hogy van-e további utasítás, mielőtt a japánokkal aláírják a megadási egyezményt.
MacArthur: Holnap találkozunk a sárga hasú korcsokkal és aláírjuk a Megadási Egyezményt, van-e bármi utolsó utasítás!
Truman: Gratulálok a feladat kiváló elvégzéséhez, de le kell tompítani a nyílt ellenszenvet a japánok iránt, amikor a sajtót tájékoztatod a megadás feltételeiről, mert némely megjegyzésed alapjában politikailag nem korrekt.
MacArthur and C. H. Nimitz: Tudomásul veszem Uram, de Chester és én némi zavarban vagyunk, egész pontosan, mit jelent a politikailag korrekt?
Truman: Politikai Korrektség egy tan, melyet újabban egy tévhitben élő, ésszerűtlen kisebbség és a beteg fősodratú sajtó terjeszt, amely úgy tartja, hogy teljesen lehetséges fölvenni egy rakás szart, ha a tiszta végét fogjuk meg. (E távirat a Truman Múzeumban található.)
Megjegyzés: Ha a sorok közötti mondanivalót is figyelembe vesszük, akkor láthatjuk, hogy amint a fegyverek elnémultak, e „tévhitben élő, ésszerűtlen kisebbség” azonnal hozzáfogott, hogy szájkosarat rakjon a győztesek szájára is. Ez eredményezte a mai erkölcstelenséget, a kiszolgáltatottságot, a győztesek társadalmainak teljes felforgatását is. Így érthető a győztes Anglia és Franciaország tehetetlensége, de valóban ők voltak a győztesek? Avagy az igazi győztesek a háttérben húzódnak meg?
Már többen írtak arról, hogy a jelenlegi, Európára zúdított népáradat nem más, mint az európai műveltség és a fehér ember felszámolása a fajtakeverés útján. Ha Európa vezető politikusai tehetetlenek e szándékkal szemben, akkor olyan erő munkálkodik a háttérben, amelynek ők jellemtelen kiszolgálói. Ne feledjük, a sajtó Európában és az USÁ-ban is a nemzetközi bankárok és rablótőke tulajdonában van. Már évtizedek óta, olyan „politikusoknak” termett a babér, akik e hatalomnak hajlandók voltak eladni magukat. Lehet, hogy most, némelyik őszintén szeretne tenni valami hatásosat, de ahhoz nincs meg a bátorsága, mert a gazdi mindent tud róla, és ha megnyikkan, akkor a legkevesebb, hogy politikai pályafutásának vége. Csak a nép tudna tenni valamit, de azt is ugyanúgy lezüllesztették, mint politikai „vezetőit”. A fehér ember felett megkondult a halálharang.
RG.
Megjegyzés:
Mindegyiknek van okostelefonja, és aki fényképez, annak a gépe 600 euró.
Szegények – a szegénység elől menekülnek?
