Tisztelt CÖF!

A cikkeket olvasva látható, hogy Önök úgymond “EGYMÁSRA GYÚRNAK” az ellenzékkel. Hiábavaló, az ellenzék nem ezt akarja.

Ezt a ‘harcot’ részben helyeslem, és ugyanannyi részben ellenzem, mert ez a harc felemészt egy rakás erőforrást.
Az ellenzéknek ez lehet a célja? Elvonni minden figyelmet és rágumizni az állkapcsokat (JAW) a gumicsontra?

Egyszer már vissza kell válaszolni, de úgy keményen, amúgy magyarosan ezeknek a “ki tudja kik” figuráknak.
Bár … ez nem a mi polgári stílusunk, pedig most éppen rá kellene jönni,
–    hogy a kommunikációs stílust miképpen kell alakítani a libszoc stílus mindennap változó hangneméhez.
Csúsztatások, hamisítások.
Világít a hazudozás, MIÉRT nem lehet ezekre szankciókat alkalmazni. EZ nem vélemény-nyilvánítás, hanem nyílt rágalmazás. LEGYEN ennek vége és legyen a rágalmazó büntetve. Kell olyan féle szavazás, mint a törököknél, Erdogan-nál?!

Uraim, csak kérem, hogy NE legyenek tovább ilyen lágyszívűek és “demokraták” – hiszen a támadók egyáltalán nem demokraták.
Itt most ismét az ÁVÓ és a kommunista stílus dübörög úgy az utcákon, mint a médiában. Ez egyáltalán nem “szocialista”, ez masszív fasiszta.

Az, amit nekünk régen “demokratának” adtak elő, az már réges-régen nem azonos az eredeti becsületes és nyíltszívű demokráciával.
Ma a “demokrata” a nemzetellenesség jelzője, és a régi kommunista ideológiához kötődik. MINDEN jel erre utal.

Nemzetközivééé lett a Vilááág. (Internacionálé, amit Gyurcsányék énekeltek 2008-ban az MSZP – MSZMP gyűlésen). EM.LÉK.SZÜNK.
A kommunizmus visszatért, más köpenyben, de mi ismerjük, már a szagáról is. A fiam is érzi, és a fiam barátai is érzik az egyetemeken.

Vagyis a kommunisták elérték a céljukat, a szánkat befogták 25 évvel ezelőtt, hogy ne is gondoljunk arra, hogy ez tényleg egy rákos terjedés. Elérték, hogy törvény legyen arról, hogy azt a szót, hogy “bolsevik” ki se lehessen mondani. Megjegyzem, NEM is AKAROM kimondani.

Én nem akarom kimondani, de – persze – pontosan tudom, hogy KÉT felszín van a kommunikációban – egyik a normális, a másik a titkos.

Köszönöm, ha beteszik ezt a levelet a többi – olvasói vélemények – közé.
M. L.

____________________________________________________

A Soros által pénzelt együgyűeknek jobb lenne, ha a saját sarukkal foglalkoznának. A CÖF éppen eleget tett az “asztalra”, ráadásul halkan, finoman, intelligensen, nem úgy, mint a csürhe. Még mibe nem akarnának belekötni a ballibsik? Akkor is nevetségessé vált az erőlködésük, amikor felhánytorgatták, hogy egy CÖF-rendezvényre valaki egy nagyon öreg, agyondédelgetett Rolls Royce-szal jelent meg, amit néha, de nagy örömmel használ.

V. A.

_____________________________________________

Köszönöm, megkapták a mocskosok. Megérdemelték. Viszket a tenyerünk sokunknak.

H. E.

______________________________________________

T.CÖF!

Ezennel bejelentem, hogy adóm 1%-át alapítványuknak ajánlom fel.

Gondolom, sokan tesznek így. Csak a kekeckedőknek magyarázatul.

Dr C. J.

______________________________________________

A Gyurcsány csak fogja be a száját. Belevitte a lányomat egy autóvásárlásba, én meg elmentem tanúnak. nem tudta fizetni a hitelt, 1 év után elvitték az autót a lakhelyéről, ami hitelvételkor 1.200.000.-Ft. volt, leszámítva már csak 700.000.-Ft volt, azt sem értettem, hogy 1 év alatt, hogyan lehetett ekkora értékcsökkenése. Én fizettem 3.800.000.-Ft-ot, hogy ki ne lakoltassanak a saját nehezen megépített régi típusú családi házamból. (1970-1972-ben épült). De azt is úgy fizettem, rokonok, ismerősök segítségével maradt meg a házam, mert a faluban már ki volt írva az árverezés. Ezt a szégyent senkinek sem kívánom. A végrehajtó állandón itt járt a nyakamon, bent a lakásban, lefényképezte a berendezést, hogy még mit lehet vinni. Ezek után kaptam egy csúnya betegséget, kemóztak, hála Istennek felépültem, de már az egészségem nem a régi, ellenőrzésekre járok. Ezek az emberek belegondoltak, hogy mennyi emberi életet tettek tönkre? és még elvárnák, hogy nekik tapsoljunk a családommal együtt. Hát nem! Hozzáteszem még, hogy 31 éve özvegy vagyok, kinyögtem a segítséget, nem panaszkodom, csak jól esett leírnom, hogy mit műveltek velünk. Visszaadhatnák a tőlünk ellopott pénzt!!!!!

Azért is Hajrá FIDESZ!!!!!!!!

_______________________________________

Olyan emberrel beszéltem ma, aki azt vetette fel, hogy a CÖF-t az állam támogatja, akkor a kormány szócsöve. Legnagyobb meglepetésemre az illető nem tudja, hogy ez nem privilégium, hiszen a magyar állam sok civilszervezetet támogat. Ez is arra példa, hogy sok ember nincs tisztában tényekkel, csak vagdalózik.

G. E.