Vélemények

T. Civil Összefogás Fórum!

Nyolcvannégy éves nyugdíjas gépészmérnök vagyok, de korom ellenére figyelemmel kísérem az eseményeket és sokat foglalkoztat, mi lesz világunk, és ezen belül gyermekeink, unokáink sorsa.
Életformánkat, kultúránkat, egyáltalán létünket, korunkban számos veszély fenyegeti, melyekről sokan és sokszor elmondták már a véleményüket. Én most egyetlen dologhoz, és annak is csak egyik szegmenséhez szeretnék hozzászólni.
A napjainkban folyó agresszív pedagógustüntetésről immár egyértelműen kiderült, hogy nem az iskolaügyről, a gyermekek érdekeiről van szó, hiszen akinek ez lenne fontos, az nem az utcán üvöltözne, hanem értelmes ember módjára a tárgyalóasztal mellett próbálná rendezni – a kétségtelenül fennálló, de bizonyára nem megoldhatatlan – problémákat. Az ellenzéki pártok által feltüzelt tüntető csoportok (most ne beszéljünk azokról, akiket főnökeik vagy félelmeik kényszerítettek a részvételre, bizonyára ilyen is sok van) szerintem az iskoláinkban még ma is szép számban működő, rossz értelemben vett liberális, nemzetietlen gondolkodású zajongókból, és a hozzájuk csapódó, önálló gondolkodásra képtelen, tetszetős ám hamis jelszavakkal könnyen befolyásolható, megtévesztett emberekből tevődnek össze.
A tüntetések előbb-utóbb véget fognak érni, valószínűleg valamilyen megállapodás is születik majd. Az én legfőbb gondom az, hogy visszatérve a katedrára, a gyerekeket továbbra is ezek az emberek fogják tanítani. Milyen életszemléletet, milyen morált fognak közvetíteni azok, akiknek fontosabb volt bizonyos pártok érdekeinek sunyi kiszolgálása, mint a nyugodt – netán megreformált körülmények között folyó – iskolai élet folytatása. Ezeknek a balliberális pedagógusoknak a kezében nagy hatalom van, hiszen jó- vagy rosszindulatú értékelésükkel egész életükre képesek befolyásolni tanítványaik sorsát, s emiatt még a jóérzésű szülők többsége sem meri felemelni szavát velük szemben. Ez a társadalom egészéhez képest törpe kisebbség valódi súlyánál jóval nagyobb zsarolási potenciállal rendelkezik, és ezt meg is próbálja kihasználni.
Nem tudom, mi a megoldás. Csak mélységesen elszomorít, hogy olyan időkben, amikor egyes eltorzult gondolkodású vagy megvásárolt tehetségtelen vezetők miatt lehet, hogy egész Európa a végveszély felé sodródik, vannak, akik az összefogás és a megoldások keresése helyett önös érdekeik és indulataik előtérbe tolásával az egész társadalom békéjét veszélyeztetik.
Üdvözlettel
H. K. Á.

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!