Vélemények

Egyesek nem bírnak magukkal, el sem tudják képzelni, hogy mindennemű haszon nélkül is támogatni és értékelni lehet A CÖF-CÖKA  munkáját. Magukból indulnak ki, akik sokak véleménye szerint érdek emberek és szervezetek, – a rossz oldalon. Mi is érdekeltek vagyunk, csak nem a hazánk elleni uszításban, illetve támadásában, hanem védelmében. Mozgatórugónk a hazaszeretet.

Rné E.

__________________________________________________________________________

Világosan látszik, hogy a liberális médiában is az a folyamat folyik, mint Nyugaton!

MINDEN, AMI EGY NEMZET FELEMELÉSÉT ÉS SIKERÉT JELENTI AZT „TÁMDANI/KRITIZÁLNI/MOCSKOLNI” KELL, MERT AZ NEM SZOLGÁLJA A NYUGATI GAZDAG RÉTEG TERJESZKEDÉSÉT!

Úgy látszik, hogy azok, akik e mögött állnak a liberális magyar médiában megtalálták a módját annak, hogy hogyan jutalmazzák a magyar-ellenes szellem terjesztõit!
F.M.

__________________________________________________________________________

Kedves CÖF-CÖKA Vezetőség!

Kérem szíves éberségüket nemzetközi békemenet szervezésére a kötelező migráns betelepítés elleni tiltakozásul.

Köszönettel:

dr.B.M.

___________________________________________________________________________

Kedves Barátaim!
Nagyon örülök, hogy a szokásos hírlevelek között ezt is megküldték. Egytértek a CÖF válaszával, hiszen ha nem is nevezteti meg magát mindenki, (főleg a magán személyek) attól még igen széles táborunk van.
De elolvastam a kapcsolt ominózus cikket is, amit Czene Gábor írt a Nol.hu „hírportálon”. Az ő írásáról az a közmondás jutott eszembe, hogy „akire a gazdi haragszik, azt a kutyája is megugatja”. Nyilván, hogy egy ellenzékhez kötődő szerkesztőségnek érdeke, hogy minél rosszabbakat írjon rólunk, még akkor is, ha az nem igaz.
Már a példaképüktől (Gy.F.) értesülhetett mindenki 2006-ban, hogy „hazudtunk este, éjjel, meg reggel” vagyis folyamatosan hazudnak, s az sem igaz, amit kérdeznek.
Egyébként meglehetősen gusztustalan, ha civil embereket azzal vegzálnak, hogy támogatta-e a CÖF-öt vagy sem? Ugyanis az mindenkinek a magánügye, különösen akkor, ha nem közpénzről van szó. (Én sem szeretem senkinek az orrára kötni, hogy mikor, kit támogattam, illetve kinek segítettem.)
Összességében ez a kötekedő hangnem a NOl.hu részéről egyúttal azt is jelenti, hogy egyre inkább felmérik, hogy a CÖF egy jelentős közéleti szereplő, tartaniuk kell tőle, ezért igyekeznek minél jobban lejáratni.
Egyszer 2010-ben amikor itt járt Kőbányán, Bajnai Gordonnak is feltettem a kérdést a kampány stílusukkal kapcsolatosan. „Miből gondolja, hogy a választók többsége akik a Fideszre szavaztak, azok majd őrá fognak szavazni, ha lehülyézi őket?” (Én még nem láttam olyan embert, aki ilyen sértegetés után tükör elé állt volna és elismerte volna saját magának, hogy de hülye voltam, hogy nem arra szavaztam aki lehülyéz.)
Tisztelettel:

P.G.

___________________________________________________________________________

Czene Gábornak azzal kellene, foglalkozni,hogy a Pedagógus tüntetést ki finanszírozza.

P.Zs.

____________________________________________________________________________

Tisztelt Cöf!
A Rendészeti Kiképzők szövetsége nem kérte a törlést egyet értünk az összefogás fontosságával.
Üdv. dr. Gy.G.

____________________________________________________________________________

Maradok továbbra is támogatójuk!

V.M.
nyugdíjas fizikus

____________________________________________________________________________

Tisztelt Csizmadia László úr!

Alulirott Gölles József azzal a kérdéssel és egyben kéréssel
fordulok Önhöz és a CÖF-höz hogy nem lenne e aktuális még
egy újabb Békemenet! Én kettös állampolgár vagyok,30 év
emigrácio után jöttem haza, minden békemeneten résztvettem
eddig!Miután a „bukott baloldal” és a gyurcsányék egyre-másra
utcára szólitják hiveiket, szakmai problémákba is politikát keverve!
Hiába hozzák nyilvánosságra a statisztikai felméréseket hogy
továbbra is Orbán Vikornak és kormányának van több hive,
talán ideje lenne megint többszázezer, félmillio szimpatizánsnak
újból felvonulni! Én mint svéd állampolgár tartom a kapcsolatot
„második otthonommal”, mivel fiaim és unokáim ott élnek.
A jelenlegi svéd szociáldemokrata kormányfő Stefan Löfven
nem gyakran utazik külföldre,maximum Brusselbe vagy a
szomszéd skandináv országokba, nem ugy mint Orbán Viktor
és kormánya akik szinte heti, napi gyakorisággal járják Europa,
Ázsia országait, kapcsolatokat teremtve és üzleteket kötve,
hazánk és nemzetünk érdekében!
Azzal zárom soraim, bizom egy rövid válaszban és hogy
rövidesen újból találkozunk a Békemeneten!!!
Az Önök munkájához erőt,egészséget és kitartást kivánok!!!

Tisztelettel: G.J.

_________________________________________________________________________

Tisztelt CÖF-CÖKA !

Kérem szíves tájékoztatásukat, miként tudom Önöket anyagilag is támogatni. Havi szerény apanázzsal szívesen erősíteném anyagi bázisukat. És az ilyen hazudozó „ürgéknek” is szívesen adnék egy orrbaverést.
HÍRLEVELÜK, információik mindig piros almák számomra. egészséges ropogtatni valóak. Köszönöm

Tisztelettel: G.P.Lné

_________________________________________________________________________

Kedves CÖF Barátaim! Hála Istennek, hogy a kormány mellett még az ország nagyobb,józanabb, országunkért,
családjainkért, kereszténységünkért elkötelezett támogatói közösség, hazafi áll. Már egyre elkeserítőbb, hogy a szoc+
lib, pénzelt emberek mily lelkiismeretlen , ádáz hazudozásokkal kevernek minden téren.
Reméljük a tisztán érzők és látók tábora egyre nő!
Köszönjük kitartó, áldásos munkájukat, a Cöf ébren tartó jelenlétét!!!
Tisztelettel: H.Pné

_________________________________________________________________________

Tisztelt Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány!

Megdöbbenve olvastam tájékoztatásukat. Nap mint nap szembesülünk sajnos a ballib, ellenzékek aljas támadásaival.
Küzdelmes munkájukhoz Isten áldását kérem, megingathatatlan munkát, erőt kívánok.
Nné B.J.

___________________________________________________________________________

Tisztelt CÖF-CÖKA vezetőség!
Teljes mértékben egyetértek a „Tiszta vizet a pohárba” című, a Magyar Hírlapban ma megjelent írással.
Tisztelettel, P.G.

___________________________________________________________________________

Szeretném tájékoztatni a vezetőséget, hogy nagy megdöbbenésemre már az óvodákra is ki van téve a „fehér szalag” (XV. Kerület ),
Hogy a „gyermekeinkért” a pedagógusokkal szolidárisak vagyunk !
Csak, hogy tudjon róla (amit gondolom, hogy tud is ) a CÖF vezetősége !!!!!
Gyalázat amit művelnek !

Tisztelettel : N.Iné

___________________________________________________________________________

Tisztelt Vezetőség!
A „népszabi” – így, csupa kisbetűvel – a sötétlelkű, kommunista diktatúra szennycsatornája volt, és maradt.
Egy sorba illik a „felszabadulás”-nak nevezett orosz, katonai hordák általi megszállással, vagy ahogy Rákosi „apánk” köszönt: „szabadság”!
Pénzügyekben kutakodni nincs joguk.
Feljelentést tehetnek, egyébként rágalmazás, hitelrontás, etikátlanság.
Szerintem túl nagy figyelmet szenteltek eddig is ezeknek, legfeljebb kiosztani érdemes az efféléket.
Tisztelettel: K.T.

___________________________________________________________________________

Levelüket olvasva a fajta tenyésztők érvelésére utalnék.
Az állatoknak is van joga a maguk csordájában élni!
Ha az emberi lét csak annyi lenne, mint az állatoké, akkor is az élőhely védelem, a nyájon belüli rend lenne elsődleges az élő populációk fennmaradása érdekében.
Bár az állatok is kommunikálnak, az emberiség szellemi létalapja a kommunikáció, melynek fundámentuma a nyelvismeret.
Nyelvismeret nélküli nép- csoportok, akiknek alapkúltúrájuk nem azonos a miénkel, a mi környezetünkben bűnöző elemeknek számítanak, erre ítélte a migráció okozója és fenntartója.
Mi bennszűlöttek ternészetes félelemmel viseltetünk írányukban, hiszen kommunikálni nem tudunk velük, viszont testi szűkségletük nekik is van.
Kommunikáció nélkül csak a lopás, a rablás, a emi erőszak marad nekik, mint létlehetőség.
Jogi ismereteik a mi jogrendszerünkben elégtelenek, sőt szokásaik bűncselekményeknek számítank.
A mi viszonylagos jólétünk a mi kúltúránknak köszönhető, abból nőtt ki.
Ha a kedvűkért lemondanánk a kúltúránkról, akkor azzal együtt az a jólét is megszűnne, amiért idejöttek. Ez esetben rabló gyilkos törzsi háborúk lennének és a fehér ember is kivetkőzne eddigi önazonosságából.
Valóban ez az opció előfordulhat, de esélyes a rabszolgatartás borzalma is.
A rasszizmus pedig nem felsővezetési szinten fog tombolni, mint a 2. Világháborúban, hanem minden napi szinten, ellenőrizetlenül, vagy rendőrállamban fortyog magában.
E képek és képletek törvényszerűségekből fakadnak, nem egyéni rémálmok.
Most még mindig tehetünk ellebe, hogy ne így legyen!

J.Jné

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!